Énidő

 

A biztonság kedvéért megnéztem az énidő fogalmát az internet végtelen világában. Olyan egyedül eltöltött idő, amikor azt csinálok, amit akarok.  Elsőnek az ugrott be erről, hogy nekem ilyen nincs is, és évek óta nem is volt. Másodjára pedig az, hogy annak idején, mikor a gyerekek aludtak, talán arra tudnám ráfogni, hogy az énidő volt,  bár akkor is általában főztem vagy olyasmit intéztem, amit ébrenlevő babával, gyerekekkel nehézkes.

Azt hiszem, nem is nagyon volt igényem egyedül eltöltött időre, örültem, ha találkoztam/ együtt lehetek Tibivel, aki korábban este 9-10-ig dolgozott, manapság többnyire 6-7 körül a társaságát élvezhetjük. 

Azt is megfigyeltem, hogy az utóbbi időben menekülök a csönd elől, mindig be kell nyomni valami podcastot, ami minél hosszabb, annál jobb, még véletlenül se legyen csönd vagy halljam a saját gondolataimat...ami azért hosszú távon, de még rövid távon is nem egészséges szerintem. Kell a csönd, kell a saját lelkünkkel, gondolatainkkal foglalkozni, legalábbis nekem mindenképpen. Ha viszont állandóan el vagyok foglalva valamivel, vagy a munkámmal, vagy valami podcasttal, mi lesz a saját magammal? Gondolom, énidőnek számít a Duolingós francia nyelvlecke, végülis saját kedvemre csinálom azt is....A konyhában is szeretek egyébként órákat molyolni, pakolászni, főzni, rendezkedni, bár igazából azt énidőnek nem mondanám....Szerintem amúgy az énidőé a jövő, Réka idén 18 lesz, Zalán 15 májusban....ahogy telnek az évek, egyre több szabadidőm lesz....szerintem még magamra is unok...

Tibi vett jegyeket valami autós rendezvényre a Hungexpo területén, amire a gyerekek mindenképpen el akartak menni...és mivel Zalán névnapja volt ma, hát le is foglaltak 3 jegyet. Nekem tavaly sem volt kedvem menni, akkor is itthon maradtam a kutyával, csaptam magamnak egy tök jó pihenős napot és szuperül éreztem magam. Idén vettem két könyvet is, hogy majd jól neki esek az egyiknek és belefeledkezem. Végül ebből nem sok minden lett, felraktam két mosást, szárítást, hajtogattam ruhát, pároztattam zoknit, mosogattam, kanapét kiporszívóztam na és utána tényleg elkezdődhetett az aktív, azaz passzív pihenés. Volt néhány házifeladatom E.től,  még a múltkorra kitöltött teszttel kapcsolatban, amit nem fejeztünk be. Elméláztam egyes kérdéseken, főleg azokon, amikre legközelebb sor kerül. Aztán belefogtam egy Julia Roberts filmbe Tom Hanks-szel, de olyan unalmas volt, hogy elszundítottam rajta. Aztán rendeltem magamnek ebédet, miután ettem egy tányér húslevest cérnametélttel, amit tegnap főztem. Végül olvasni nem sikerült, de volt néhány óra, amikor síri csönd volt a lakásban és nagyon jól esett. Este 9-re esett haza a banda, hulla fáradtan....Jövőre nem akarnak menni, akkora forgalom volt valamint tömeg, de biztattam őket, hogy menjenek csak nyugodtan, akár vonattal....

Most viszont ágyba bújok és  belelapozok a könyvekbe, hátha sikerül belemerülni....

Nem emlékszik

 

Tegnap este szóba jött a pszichológus témája egy párbeszédünkben Tibivel. Legnagyobb döbbenetemre kiderült, hogy neki fogalma sincs, hogy kihez járok, bár hetek óta elvileg tudnia kellene. Igazából január eleje óta, de sosem kérdezett nevet, én pedig csak úgy utaltam rá néhány héttel ezelőttig, hogy a "pszichológus" vagy "pszhichomókus".....Sőt, tovább megyek, arra sem emlékszik, hogy E. egyike volt azon pszichológusoknak, akihez Zalán ügyében fordultunk, mikortájt nem állt szóba az óvónőkkel középső csoportban (sem). Nem akartam elhinni....

Első emlék reakciója egy szőke nő volt (jellemző...) az ovi emeletéről, ami stimmel, ő volt pszichológus nr. 1 az ovi keretei között. Itt talán kétszer jártunk, elmélete szerint családállítás lenne nálunk a megoldás, Zalán pedig azért nem szól az óvónőkhöz, mert Tibi sincs beszélő viszonyban az apjával....A második számú pszichológusra is emlékezett világosan, ő egy kollaganőm lánya volt, friss diplomás, nagyon kedves, voltak teknősei, erre az összes gyerekem emlékezett, én legkevésbé. Ide addig jártunk, amíg meg nem született a második gyermeke, de addigra úgyis kiderült, hogy Zalán nála (sem) dadog egyáltalán, az óvónők meg vessenek magukra, ha nem szól hozzájuk Zé fiam.

 Innen kerültünk a nevtan keretei közé vissza, ahol logopédus foglalkozott vele iskolás koráig, nagyjából eredménytelenül, volt tehetséggondozós is, ahol bemérték, hogy milyen jó képességű (látnák most a jegyeit és sírnának....) illetve valahogy elkeveredtünk pszichológushoz is, hogy ki ajánlotta, már nem is emlékszem. Na most E. hez nagyjából egy éven át jártunk....2015 tavaszán már biztosan jártunk nála, akkor halt meg apu és kérdezte, mi rajtam ez a fekete hacuka. 2016 május-június lehetett az utolsó időpont, mert akkor dobbantott a nevtanból, de a maga részéről megszületett a szakvéleménye. Pszichológust nem igényel, nála sem dadogott, logopédia kell, sport, meg sok önbizalom, következetes nevelés, erősebb apa karakter.....

Tibi pedig nem emlékszik rá. Még fotóról sem. Feldobtam szituációkat, ami hirtelen eszembe jutott abból az időből, egyszer például elkéstek, kértek volna másik időpontot, de ahelyett, hogy bekopogtak volna, kinn vártak 2 órát....(Ez jellemző Tiboromra), mire E. aki a pszichológus később megjegyezte, hogy a gyerekek bizonyára hozzá vannak szokva a feszültséghez, hogy ilyen jól tudtak viselkedni 2 órán át..... amit amúgy nem tudtunk értelmezni, mert ezek hárman aktívan elütötték az időt a nevtanban. De erre sem emlékezett Tiborom. Az egész mintha meg sem történt volna, pedig volt benn E.-nél egyedül, volt benn nála velem párban és volt, hogy csak bedobta Zalánt egy órácskára, majd ment érte. Tibi szerint nincs ebben semmi szenzáció, semmi különös, egyszerűen rossz az arcmemóriája. Mondta ezt nem sokkal azután, hogy a kórházban összepacsizott egy pasassal, fehér ruhában, akiről később kiderült, hogy abból az időből ismeri, amikor még M. mama (anyósom) a kórházban feküdt szilánkos lábtöréssel hosszú hetekig, mert leesett az asztalra helyezett szék tetejéről... Ennek nagyjából  30 éve. 

Egyébként annyi lehet az egész mögött, hogy Tibi sem akkor, sem most nem tulajdonít nagy jelentőséget ennek az egész pszichológus ügynek, Zalán esetében sem és most az én esetemben sem. És ahogy barátnőm kijelentette egyszer, ő csak fontos dolgokra emlékszik....

Rékában lehet bízni

 

Megkérdeztem, tud-e 10 olyan mondatot idézni, amit gyakran mondok vagy legalábbis szoktam kiejteni a számon. Ezeket sorolta, persze csípőből, sokat nem kellett törnie a fejét rajta.

- Nem láttátok a telefonom?

- Hol a táskám?

- Hol van a töltő már megint? Itt kellene lennie, egy lenn és egy az emeleten. A többivel azt csináltok, amit akartok.

- Most ültem le....

- Persze, hogy kikérdezem.

- Nekem hoztatok valamit? 

- Melyikőtök volt?!

- Lefelé! (Diónak szoktam csak.)

- Anyának a kicsi kincse...... (Diónak)

- Menjél a helyedre (Még mindig Dió)

- Mostál már fogat?.... De hogy ma...?

Aktuális mondataim 2025

 - Látom, megint elharapóztak a dolgok a konyhában.....

- Ha én nem csinálom meg, akkor persze senki...

- Mosogatógépbe kell tenni, nem elég kihajítani a pultra... 

- Mi borult itt ki?

- Minek rendeltetek, van itthon kaja...

- Minek rendeltetek, hisz főztem...

- Ne nasizz légyszi, mindjárt kész a vacsora...

- Mióta nem szereted a chilis babot? 

- Jól van, csípős, majd kárpótollak holnap rántott karfiollal. Na ugye...

- Biztos nincs semmi tanulnivaló?

- Jójó, csak kérdeztem....

- Eszel mást is, mint avokádós pirítóst?

- Jól van na, az én papucsomat nem találtam...

- Szennyesládába 10 éve nem találtok bele...15 ha szigorú vagyok...

- Smink nélkül még szebb vagy...

- Hogyhogy hogy kell bekapcsolni a tévét? 

- Hogyhogy hogy működik a mosogatógép, ugye viccelsz?

- Ilyet nem mondunk, kimoshatnád a szádat...

- Most egy hónapig megint nem rendelünk semmit...

- Nem tudom, ki ette meg, én nem...

- Ne visíts már, biztos Zalán megette...

- Nasit nem vettem, így is egy vagyont fizettem...

- Hogyhogy min stresszelek annyit?

- De,  figyeltem, csak most kiment ez a fejemből...

- Miért ég az emeleten az összes lámpa?

- Nekem is mondta apa, mennyi lett a vízdíj...új rekord. 

- Nekem a te korodban két kabátom volt, egy tavaszi és egy téli...

- Hagyd már békén a kutyát!

- Tudod, hogy azt utálja a kutya....

- Nem jelentkeztem, gondoltam megteszed te, a te nyelvvizsgád...

- Én biztos nem másolom be helyetted a házit...

- Hidd el, megtanulnám helyetted is, ha lehetne...

- Kérd már el légyszi M-től a házit, ne nekem kelljen zaklatni az anyukáját....

- Mégiscsak nyolcadikos vagy....

- 15 éves leszel májusban...15!!! 

- Tegnap fizika tz volt?!.... És tanultál rá??

- Nem, a hármas nem kifejezetten jó jegy irodalomból...

- Miért robban fel minden másnap a cipőtartó, lépni nem lehet az előszobában....

- Segítesz kipakolni a szatyrokból? Tiéd a hűtős cucc és a fagyasztós....

- Ezt nem is mondtad...

- Ezt miért nem mondtad...

- Ezt mondtam már?  

- Beugrasz a patikába ezért?

- Szuper, ezt is kipipálhatjuk...

- Remek, ez is letudva...

- Kapsz netet tanulás után.

- Nincs kedved, nincs kedved...nekem sincs, mégis teszem a dolgom...

- Azonnal kapcsold ki a laptopot, hányszor szóljak még?

- Érettségire jó lesz...

- Fürödtetek már? 

- De mikor? Mindjárt éjfél...

- Nem tudom, nincs a fejemben a teljes menetrend.

- Te gyönyörű fiú....

- Csinos vagy, rajtad minden jól áll, egy zsák is...

- Dedede, tetszik, csinos...

- Fér még ruha a szekrényedbe? Jó, csak kérdeztem...

- Kitartás, holnap már péntek....

 

Vizslaszínben

 

Jelentem, megvagyok, megvagyunk, nem túl jó formában, de legalább a fejünk(-em) a víz felett van és nem alatta. Egyelőre. 

Tudnék sok mindenről mesélni, főleg a lelki dolgokról, ám nem nagyon nyílt blogba való dolgok ezek, igaz, elég sok mindent osztottam már meg az elmúlt sok-sok évben, ami nem blogba való, de most érzem is ezt ezzel a témával kapcsolatban. Annyit elárulok azért, hogy jó hírek nincsenek....legyen is elég ennyi.

Zalánnal ortopédián voltunk múlt héten, 3 hónapja vártunk erre az időpontra, ehhez képest nagyjából 2 órát ücsörögtünk ott n+1 kamasz és egy darab felmenő/kamasz között. Mondtam is Tibinek, hogy némileg megvilágosodtam, mi a különbség az orthopédia és a reumatológia között, amit sosem értettem igazán, de nem is vettem a fáradtságot, hogy elmerüljek a témában.  

A kórház rendelőintézetének bejáratát éppen felújítják, így a kórházi szárnyon keresztül kellett átverekedni magunk,  hogy eljussunk a betegfelvételig, sorszám lekérésért, rendelő előtt helyetfoglalásig... Zalán felmérte a terepet és rögtön leszögezte, hogy ő 11-ig hajlandó várni, aztán hazamegy. Megígértem neki egy Burger King ebédet, de visszadörmögte, hogy ő 11-kor akkor is lelép. Nem tudom, hogy lépett volna le, mikor se bérlete, se jogsija, de mindegy, mert nagyjából pont 11-kor szólították. Rá kellett jönnöm, hogy a doktornőt ismerem, Rákóczis anyu, bár sosem gondoltam, hogy ilyen magasrangú asszonyság mellett baktatok el a suli folyosóján - mikor még arra jártam (Zalán 4. osztályos múltjában) 

Zalánnak kisgatyára kellett vetkőznie, de már a póló láttán némileg elsápadtam, ugyanis pont úgy nézett ki az a fehér, feliratos póló, mintha abban is aludt volna, de megnyugtattam magam, hogy ezt csak én tudom, az öltözőben Zalánon kívül úgysincs senki. Tibit nem engedték be, mondván, hogy zsúfolt lesz a rendelő, várjon odakinn. Hát majdnem mondtam valamit. Ha 3 hónapot várok egy időpontra, hagy legyen már fél m2 hely a második szülőnek is, mert egyébként elfért volna és az oxigén sem tűnt volna el hirtelen a rendelőből. Volt még egy körünk röntgenre, aztán vissza, negyed órát vártunk, míg látták a felvételt a gépen, de nem látták, aztán még mindig nem látták, aztán egyik irodában látták, másikban nem, átmentünk a másikba, mire az egyikben is látták, szóval vissza, ....volt egy kis kaland, de végül az lett, hogy kapott 25 alkalmas gyógytornát receptre és fél év múlva kontroll. Úsznia kellene, meg sportolni, de Zalán őszintén bevallotta, hogy egyikhez sincs kedve, szóval nem volt népszerű  a doktornőnél. Vetett még rá egy utolsó, sokat mondó pillantást, aztán eltűnt a 3 egybe nyitható rendelő jobbszélső bugyrában.  Egyébként megmérték a fiút, 184 cm. Cipő nélkül. Ha kihúzza magát. Ami nem szokása. 

Az öltöző magányában eszembe jutott, hogy aznap rakják ki az iskolák az ideiglenes sorrendeket a továbbtanulóknak...Gyorsan megnéztem mindhárom listát, elég szomorú helyen van Zalán, ebből lehet, hogy fellebbezés lesz, arra mindenképpen fel kell készülni. Mindegy, a végleges listáig várunk és reménykedünk. 

Beültünk volna a BurgerKingbe, de Zalán nem akarta, így csak rendeltünk és hazavittük az ebédet... otthon pedig bepusziltuk. Baromira jólesett, már mindenki nagyon éhes volt.

Mi történt még? Réka jelentkezett angol nyelvvizsgára, áprilisi kör. Én úgy képzelem, hogy egy nyelvvizsgára készülés úgy néz ki kívülről, hogy a sok-sok tankönyvből ki sem látszik a Réka orra, de én egyáltalán nem látom tanulni. Ráadásul a nyelvvizsgadíj sem jár vissza immár, bár ha elkaszálják, semmiképpen nem jár vissza... Viszont a jó hír, hogy ő azt nyávogja folyton, hogy ő készül...szóval ezt is elengedtem. Érettségi előtt felsőre akar menni, hát nem tudom, szerintem egy magas %-os emelt töri fontosabb lenne, majdmeglátjuk még...

Egy kis vicces történet a végére:

Vettem magamnak egy karamell színű kapucnis pulcsit, valahogy nagyon megfogott a színe. Megérkezett, felpróbáltam, hümmögtem, hogy nem az igazi a színe mégsem, de napfényben egész cuki. Mutatom Tibinek, hogy mit szól hozzá, látom, hogy furán csillog a szeme. Kérdezem, hogy mi van?! Mondja, hogy semmi-semmi, horkan egyet, ahogy elneveti magát, csak pont olyan a színe, mint a Diókutyának......

Kedd, többször frissítve

 

Tudom, mit felejtettem el leírni tegnap, a böjtről nem is meséltem. Egyelőre egyszerű és sima minden, bár eléggé koncentrálnom kell, hogy véletlenül ne jusson hús a számba, magyarán el ne felejtsem, hogy böjt van. Tegnap pl. délután, amikor hazaértem valami KFC maradékot pillantottam meg az étkezőasztalon egy dobozban, mire nyomban beleharaptam, egész finom volt. Egy óra eltelt vagy kettő, mire a semmiből belém hasított, hogy bakker...abban volt csirkehús is. Hát biztos érdekes arcot vágtam, a szemeim kidülledtek....

Semmi különös nem történt ma amúgy, kellemes munkanap volt, nagyjából végig esett az eső, de olyan tavaszi, illatos fajta és mert annyira kell az eső, nem is bántam. 

Menü: rakott kel a húsevőknek, nekem gombapöri rizzsel. Ma sajtosszendvicset ettem ebédre rukkolával és hársfavirág teával, utána még lett volna egy nullás tejberizsem, de azt nem kívántam, megmaradt holnapra. Reggel nem volt jó a gyomrom (megint, úgyhogy vészfények kezdenek kigyulladni az agyamban és lehet, mehetek vissza a dokihoz, akit decemberben már egyszer felkerestem) úgyhogy csak túrókrémet ettem...majd később tízóraira egy banánt.

Folytatom, mert közben kénytelenek voltunk elmenni az Intersparba tejfölért.

Hétvégén megnéztük a régóta várt Hunyadi sorozat első 2+1 részét. Engem rendesen beszippantott, imádom az ilyen sorozatokat, filmeket.  A látvány, a fényképezés, a jelmezek az alaktítások minden nagyon frankó, nekem egyetlen kritikám van eddig, egy pindurkát sok az intim, buja jelenet...de ízlések és pofonok.....Az biztos, hogy nagyon csalódott voltam, hogy nem kettesével adják le a részeket, csak a szombati volt dupla. A rendezői változat nekem jobban bejön, úgyhogy szerintem ezentúl azokat fogom nézni, vagy mindkettőt. 

Zalán itthon töltötte az elmúlt két napot, mondván, hogy nem érzi jól magát, viszont hétfőn volt töri doga, mégpedig egyetemes töriből, amit németül tanul, úgyhogy szerintem azért nem érezte jól magát hétfőre virradóra, mert elfelejtette a dolgozatot. Ő persze tagad...mindhalálig tagad. Most pl. az órarendjét keresi, amit nem talál égen, földön, tudom, az lesz a vége, hogy amíg nem nézhetjük a Liverpool meccset a PSG ellen, mert az csak előfizetőknek elérhető, ami nekünk nincs, átnézhetek minden egyet papírcetlit a nappaliban, hátha előkerül az a nyavalyás órarend. 

Ma is fájt a fejem estefelé.  Már odáig jutottam, hogy megmértem a vérnyomásom, nem-e az magas, de bár nem tankönyvi, nincs 120, de nekem soha nem is volt annyi, max zsenge lánykoromban. Szóval nem magas a szokásos. Szóval fogalmam sincs,miért fájt, most is fáj egy picit, de ittam sok folyadékot és elvisszük Diót mindjárt sétálni. Ha már úgysem tudjuk nézni a meccset.....Hajrá, Liverpool!

Ui: Úgy hallottam, 30 nap tűzszünet jön az ukrán - orosz (amcsi) háborúban.  Az is valami! Nagyon kellene már a béke, legyen vége ennek a háborúnak!!!

Hétfő megint

 

Nem jött össze a "mindennapírok" a múlt hét minden napjára, de szerintem beszélek én így is eleget...

Tibi végül pénteken nem beszélt az orvossal, pedig a lelkére kötöttem, rettenetes, ahogy köhögött....úgy vágtunk neki a hétvégének, hogy antibogyó semmi. Végül az idő őt igazolta, hiába aggódtam szerencsére, mert bár szombaton még elég beteg és kókadt volt, vasárnapra határozottan javult az állapota. Viszont így nem tudtuk kihasználni a csodás későtavaszinak is beilllő időjárást, mindössze kétszer fél óra Diós séta erejéig. (Bár bevallom, hogy a hirtelen meleg miatt vagy másért, én sem éreztem kirobbanó formában magam, inkább olyan nyűgösen, fejfájósan, de persze azért imádtam, hogy ennyire szép idő volt). Szóval sem kirándulás, sem túra, de még egy kiadós bicajozás sem volt, csak a szokásos kimosok mindent és megfőzöksütök mindent, ami eszembe jut. Abból volt bőven....

Vasárnap kimentünk a "szülői házhoz", ami ugye már üres.... Gondoltam begyűjtöm a csekkeket, kiürítem a postaládát...Valaki megteheti ezt helyettünk, nagyon köszönöm a segítségét, mert kizárólag csekkek, levelek voltak a postaládában. A kutya első megmozdulása az volt, hogy megkergetett egy fekete macskát, aki úgy tudta, a kert amúgy kutyátlan. ... Na a macska kerítésre fel, Dió után, macska visszapattant a kerítésről és mint egy lassított felvételen, láttam, hogy a macska gerince vészesen közeledik Dió pofájához, de nem derült ki mi történt volna, ha ők ketten tovább ismerkednek, mert Dió mancsa beszorult a kerítés lécei közé és irgalmatlanul elkezdett ordítani, vonyítani. Nosza, elhajítottam anyám leveleit, rohantam oda segíteni neki. Második nekifutásra sikerült felrántanom a mancsát a lécek azon magasságába, ahonnan immáron ki tudta húzni és elszaladt megkönnyebbülten. A macska biztos sokkot kapott, többet nem láttuk. 

Pakolásztam is egy kicsit, megtöltöttem a kukát, hoztam el megint konyhai eszközöket, poharakat, a fürdőszobából a maradék mosószert, ilyesmit, majd hirtelen a legfelső fiókban, a fürdőszobában megtaláltam anyu fésűjét...Először csak egy pillantást vetettem rá, mielőtt belöktem a fiókot újra, majd alaposabban is megnéztem magamnak. Valóban az ő fésűje volt, bár több is akadt neki, ebben még ott voltak a hajszálai...Ez megint ilyen váratlan traumaként ért, ilyenkor olyan, mintha gyomron vágnának, csak már a gyomrom nem görcsöl, mint ősszel de fizikai fájdalmam van, zihálva veszem a levegőt pár másodperce, némileg összegörnyedve, aztán elmúlik... Tibi végignézte a produkciót némi részvéttel a tekintetében...

Ma megjött a hagyatéki végzés. Gondoltam, majd egy időpont van benne, mikor kell menni a közjegyzőhöz, de nem. Elmondásuk szerint - mert tesóm felhívta az ügyvédet- olyan egyértelmű minden az öröklésben, hogy ilyenkor hagyatéki tárgyalás sincs. Szóval mindent leírnak egy levélben, 15 nap van fellebbezni, különben jogerőre emelkedik és kész, passz. Amúgy jobb ez így, egy próbatétellel kevesebb, csak meglepődtem... Ja és küldte a számlát persze, rajta a banki adatokkal, ahová a közjegyzői illetéket, díjat be kell fizetni. Hát legalább örökösödési adó ránk nem vonatkozik....

Valamit biztos elfelejtettem...Ja igen, hazagurulunk vasárnap, kiszállunk a kocsiból, Dió nekiiramodik, elkerget egy rigót, fel a fára. Sok esélye nem volt, nem mondom...Mármint a kutyának. Ezúttal azonban Dió megsérült, az ötödik karmát a mancsáról az egyik lábán annak rendje és módja szerint letépte, amikor felszökkent a drótkerítrésre.... összevissza csöpögtette vérrel az előszobát, mire elláttuk a sebét. Mára kutya baja szerencsére, itt horkol éppen mellettem, majd kinő neki másik köröm. Vagy karom. 

Csütörtök

 

Hosszú nap volt ez a mai és fárasztó is, bár így egy relaxáló zuhany után egész felfrissültem. Főni még mindig beteg, úgyhogy ma az ő telefonjait is fogadtam, rám irányította a telefonját. Voltak vicces hívások, nem mindenki értette, hogy miért én veszem fel a telót, de már megszoktam, mindig van valaki, akit azt hiszi, minimum elraboltam a főnit és megkötözve valahol a raktárban tartom. Vagy nem tudom, mit gondolnak, de vegyesek a reakciók. 

Tibi álítólag jobban van, ránézésre nem igazán, köhögni viszont kevesebbet köhög. Ma többet is dolgozott, mint tegnap, viszont amint bejött és leheveredett a kanapéra, el is aludt....Rántott húst készítettem vacsorára, sült krumplit és palacsintát, holnap Zalánék Pestre mennek kirándulni, illetve nem kirándulni, valami cirkuszi előadásra egy program keretében. Én jobban örültem volna, ha színházba mennek, de valószínűleg a cirkuszi előadás jobban fog neki tetszeni. Ennek örömére Zalán ma már nem tanult, mintha péntek lenne, számár ki is tört a hétvége....

Hétvégére nincsenek terveink, gyógyuljon meg mindenki!

Ja, 2. húsmentes napomat is túléltem, sok szenvedéssel egyelőre nem járt. A vacsorára készített rántotthúsból nem ettem, viszont palacsintát igen, mert készült kakaós, mandulakrémes és csokikrémes is, nem is beszélve a lekvárosról. Annak nem  tudtam ellenállni. A lekváros üvegen megakadt a szemem,  anyukám kézírása virított rajta, "baracklekvár 2019"....

Szerdán

 

Tibi rettenetesen köhög és lázas is, viszont valami bámulatos módon még mindig tud dolgozni. Én nem tudom, hogy képes erre. Ugyanúgy éli a hétköznapjait, dolgozik reggeltől estig, viszont amikor kienged, akkor kb. vég nélkül köhög, lámpázik, krákog, gyógyszert keres, amit nem talál, nyög, panaszkodik, sóhajtozik, hogy mennyire beteg, szipákol, orrsprét keres, teát főz és hasonlók...én meg némi habkönnyű rettegéssel figyelem, hogy lehet, én is így végzem. Hogy aztán a házidoki megint csóválhassa a fejét, hogy hogy lehetek én már megint beteg és hát hihetetlen és ejnye.....mammográfián voltam már?? 

Egyelőre még ott tartunk, hogy Főni ma sem jött dolgozni, ami példátlan az én 9 éves helyi karrieremben. Viberen azonban kommunikáltunk többször is, szóval nem aludta át a napot, amit mondjuk megtehetett volna. Viszont szerintem a fiúk közül is legalább egy újabb beteg a lenti irodában és ma egy másik kollegát is hallottam köhögni ugyanott, ami kísértetiesen úgy hangzott, mint a Tibié....Szóval, jaj.....

Viszont holnap már csütörtök, az majdnem péntek. 

Volt húshagyó kedd is, majd hamvazó szerda, ami a nagyböjt kezdő napja. Nem tudom megmagyarázni, de valami megszállt kedden, hogy idén megpróbálnám a böjtöt, vagyis elhagyom a húst 40 napig. Nem tudom, meddig bírom, de ma az első nap egész könnyen sikerült. Lehet, azért, mert ahogy a Főni megjegyezte kedden, én sem vagyok százas (vírusilag) . Nem vagyok valami kirobbanó formában, vedelem a teát és a vitaminokat...A böjt egyébként nem fogyókúra lenne, vagy méregtelenítés, ami egyébként rám férne. Inkább egy lehetőség elcsöndesedni, eltüntetni a világ zajait, olvasgatni a bibliát, hátha meghalljuk közben Istent. Ahogy öregszem, egyre közelebb érzem magamhoz Istent és amióta villám csapott a házunkba néhány éve, azóta határozottan erősebb lett a hitem. Annyi minden történt akkoriban úgy, hogy az események egy bizonyos irányba sodródjanak, hogy annyi véletlen nem létezik. Hiszem azt, hogy lehet erős támaszunk a hitünk, attól csak gazdagabbak és erősebbek lehetünk. Nem divat manapság, de talán lesz még ennek is reneszánsza.  

Helyzetünk egy keddi napon

 

Zalánt tegnap nógattam egy kicsit matekháziilag, emlékeztettem rá, hogy sok volt benne a rossz feladat, kicsit még gyakorolhatna. Mindenki egyszerre beszélt, mint egy olasz családban, úgyhogy nem is értettem, hogy mit dörmögött válaszként,  de így utólag rémlik, hogy "....meg" volt legvége. Azt pont elkaptam. Mire Tibi rászólt, hogy ilyet nem mondhat, nem szabad mondani, blablabla és kérjen azonnal bocsánatot. Én meg csak lestem, hogy na ilyen sem volt még, hogy Tibi lenne a szigorúbb, mint én, a tudatlan, általában ez az én szövegem, Tibi meg hallgat....Kiderült, hogy azt felelte Zalánunk, hogy elegemvanmábzmeg....de vélekedése szerint ezt úgy a nagy, egységes és összevont univerzumnak mondta, nem az édesanyjának, amit én szívesen elhittem.  Tibi fejlődik, azt akartam ezzel csak leírni, hogy nem mindig én vagyok a rossz zsaru, 100 esetből 99szer azért még mindig én....

Szombaton moziban voltunk, újra megnéztük a Hogyantudnékot, immár másodszor, de ezúttal Réka is velünk tartott. Kicsit zizegős volt a csaj, háromszor meg kellett néznie a telefonját, nehogy lemaradjon valamiről, szóval gondoltam is, hogy ez a film nem neki való vagy nem tetszett neki. Viszont utólag igen lelkes volt, még viccesen bosszankodott is, hogy folyton az egyik dalt dúdolja belőle. 

Akadt egy kis közjáték,ilyen is csak velem tud megtörténni....a film közepén jutott eszembe, hogy nem kapcsoltam ki otthon a sütőt. Először nem is annyira aggódtam, de aztán belém hasított a gondolat, hogy az a főzőlap, amelyik a lejárt idő után kikapcsol, a sütő csak csipog. Bakker!!! Leég a ház és az egyedül az én hibám lesz.....Hiszen Tibinek nem is szóltam, ráadásul  fogalma nem volt, hogy én készítek bármit is még az ebéd után vacsorára, nem is volt otthon korábban....Zalán pedig az emeleten, a szobájában. Mi lesz velünk?? Oldalba böktem Rékát, hogy írjon rá az apjára, méghozzá annyit, hogy SÜTŐŐŐŐ, az én telefonom ki volt kapcsolva, Tibi viszont fura mód főleg telefonálásra használja a telóját, úgyhogy nem értük így el. 150 fokon sült a hús, próbáltam elképzelni, ha 2 óra helyett  4 órát sül....na inkább nem akartam elképzelni. Végül kijöttünk a moziból, átballagtunk a Tiszavirág híd lábához, a parkolóba, merthogy Réka közben elérte az apját, kutyát sétáltatott. A nap fénypontja volt, amikor kiderült, hogy ja, kikapcsolta a sütőt, hát persze....Mázsás kövek gurultak szanaszét a téren.....

Szombaton este vendégeink voltak, akik közül legalább egyikük, de talán kettő is eléggé beteg volt, hogy hétfőre kidőlt Tibi is, nagyon rondán köhög, viszont az ereje nem hagyta el, mint engem szokott. Remélem, ez így is marad. Közben olyan történt, ami 9 éves munkahelyi pályafutásom során még soha, Főni  ma reggel közölte, hogy ő nem százas, lehet, hogy inkább hazamegy. Magas labda volt, de nem ütöttem le, kiderült később, hogy arra gondolt, hogy lebetegedett. Hihetetlen, mert talán egyetlen egyszer volt lázas és amiatt egy pénteki napon csak fél napot dolgozott , pont mint ma, egyébként táppénzen soha nem volt. Ez ám az egészség....! Szóval Tibi beteg, Főni beteg, az észt kontaktom otthon lázas és beteg is, de dolgozik úgy félig-meddig, még az egyik kamionsofőr is ágynak esett, ami miatt egy fuvarral kevesebb jött ma. Kérdés, hogy én meddig bírom....remélem, nem leszek megint beteg, szerintem egy hónapja sincs, hogy 3 nap táppénzen voltam. Tolom a C és D vitamint, valami immun pro cuccot, amit sógornőm ajánlott, ezen kívül szedek halolajat, mert a mi családunkban mindenkinek van érrendszeri betegsége előbb vagy utóbb....mit még? Valami flavonos gyümöcspépet, ami jó drága volt, de állítólag mindenre jó, úgyhogy ilyen is van itthon.

Tesóm írt üzenetet, hogy mostanában voltak anyu és apu szülinapjai és anyu névnapja. Nem nagyon tudtam erre mit írni, azzal meg nem akartam dicsekedni, hogy anyu névnapját el is felejtettem, rögtön az elsőt, amikor nem tudtuk felköszönteni. A születésnapjukon gondoltam rájuk többször is,..... Tesóm nem nagyon érti szerintem, hogy én mit emészgetem még mindig a tényt, hogy árvák vagyunk, de megjegyezte, hogy neki lelkiismeret furdalása van, amiért én szenvedek, ő meg tök jól van, rendezte magában a dolgokat, sok fotót és videót nézeget és nagyjából nála a gyász le is zárult... Mit mondjak erre, nyilván ez az egészségesebb verzió....Én nemEgyébként azt nem mondanám így, hogy szenvedek, ameddig nem kell anyu holmiját pakolászni, intézkedni, teljesen jól működöm. Azt hiszem.... 

Ma megérkezett az egérriasztó az irodába. Mi ugyanis egy fatelep vagyunk, ha illatos fűrészárus raktárakkal, de mégiscsak egy fatelep, ahol egerek elő szoktak fordulni. Nincs ezzel nagy gond, a macskák fognak meg belőlük, ám az egerek az irodába is bejönnek és nyomot hagynak maguk után. Ezen nagyon okos egerek lehetnek, mert már a ragacsból is ki tudnak mászni elevenen, ha némi szőr marad is a ragacskban, szóval most teszteljük az uh-s (remélem, jól írom) egérriasztót.... Megjegyezte főni, hogy először haza  viszi, mert az apósánál a melléképületbe tuti van egér, ott majd teszteli, de megnyugtattam, hogy ne vigye sehová, egér az van itt is bőven, elhiheti....Úgyhogy riasztó maradt, az egerek remélem, távol maradnak az irodánktól....Macerás minden ehető dolgot zárt helyen tárolni és még akkor is, ki tudja, nem lesz-e az egerek marteléka....Cin!

Megint a gyászról

 

Ma felhívott tesóm és érdeklődött, hogy mire jutottam a pszichomókussal gyászterápia témájában. Egy pillanatra tücsökciripelés volt a vonal mindkét végén, mint a vlogger vagy youtuber videókban, merthogy az jutott eszembe, hogy a legelső pszichomókusos találkozóm után is ugyanígy felhívott, hogy hatott -e a dolog, segített-e.......Ha az ilyen egyszerű lenne. Amúgy cuki tőle, hogy érdeklődik, ezt nagyra értékeltem. Azon kaptam magam, hogy elkezdtem magyarázkodni, hogy igazából én sem vagyok egy pszichológuspárti, találkoztunk sokkal Zalán óvodás korszakában és bár egyik sem volt rém, de többen elég vadakat állítottak. Aztán meg tesóm magyarázkodott, és elmondta ugyanezeket, hogy neki elég rossz tapasztalata van a Pszmókusokkal kapcsolatban, de amúgy nyilván....nem gondol erről semmi rosszat.....Szóval ezt megbeszéltük. Igazából nekem nincs negatív gondolatom arról, ha valaki gyászterápiára jár vagy pszichológushoz jár, bár amikor konkrétan belépek az épületbe az időpont előtt 5 perccel, leginkább a föld alá bújnék, pedig nincs rám kitáblázva, hogy "Pszichológushoz Megyek" és soha nem is szoktam találkozni senkivel....de mégis az lenne a legjobb, ha nem látna senki. Aztán meg amikor ott vagyok, már a 'rendelőn' belül, akkor meg tök jó ott lenni, szeretek E.-vel beszélgetni még mindig. Az viszont aggasztó, hogy a 60 perc végére annyira elfáradok, mint aki valami 4 órás baromi nehéz vizsgán van túl és épp kilép a vizsgateremből...Most legutóbb még vizet is vittem magammal, mert szomjan akartam korábban halni. Biztos túl sokat locsogok....

Amúgy tesóm kérdésére visszatérve, nem, szerintem eddig nem hatott. Ma például mikor a közjegyző szóba jött tesóm és köztem, meg hogy eladásra kerül anyuék háza stb, tiszta rosszullét kerülgetett nem tudom, mi lesz, ha majd konkrétan el kell menni a közjegyzőhöz heteken , hónapokon belül. Az igaz, hogy legalább a gyomrom nem szokott görcsölni vagy nem érzem úgy, hogy a stresszt a gyomrom szenvedi meg legjobban....Viszont általában nem is nagyon beszélünk így konkrétan a gyászról E.vel, hanem pl. múltkor újra megkérdezte E. hogy mit tanultam anyutól, mire tanított anyu és egész értelmesen tudtam válaszolni....Kb. 15 másodperces csönd után....Olyanokat is kérdez, amitől lehet, hogy tudnék bőgni is, de valahogy mire oda jutnék, inkább bezárok és megvárom, hogy elmúljon az érzés, E. pedig mélyebbre nem megy, inkább beszélünk másról. Múltkor volt egy olyan kérdése is, amire egyenesen megmondtam, hogy erről nem szeretek beszélni senkivel és nem is beszéltem még...aztán persze vele muszáj volt. Na hát ki is purcantam a végére...