Háztartási alkalmazott, mármint én

 

Már megfigyeltem, hogy ha a teljes hétvégét itthon töltjük - amit egyébként szívesen teszek, nagyon szeretek itthon lenni - az általában valami nagyszabású háztartási manőverbe torkollik. Vagy kitalálom, hogy zsírtalanítom a konyhát, vagy rendet rakok a kamrában, de olyan is előfordul sűrűn, hogy csak vég nélkül sütök-főzök, hogy a végén magam is megbánom. 

Tegnap a főzős-vasalós programra került sor, bár nem terveztem, de valahogy ez adta magát. Sütöttem rántott csirkét, rántott husit, rántott gombát, volt serpenyős burgonya hozzá, zöld saláta és fokhagymás tejföl, szóval finom falat akadt bőven. Utána nekiestem vasalni, kb egy órával az évértékelő beszéd előtt, majd lement a beszéd, meghallgattunk minden kiértékelést és na akkor végre lefogytak Tibi ingei és minden ki lett vasalva. Nem vagyok naív, átmeneti állapot ez, mert egy órán belül végzett a szárítógép, ma is megy a mosógép kétszer, szóval pfffff....

Ma viszont frissen  ébredve benyomtam egy Hajóágyú podcastot, a legfrissebbet és arra kisikáltam a fenti fürdőszobát. Koromból adódik, de nagy megelégedettséget okoz, mikor a fürdőszobában minden tiszta és illatos, 20-30 évvel ezelőtt még csodálkoztam volna magamon. Utána kihúztam az ágy alól a nyári ruhás Ikeás zsákokat, átválogattam őket, kidobáltam, amit reménytelennek ítéltem, majd szembejött egy Réka kinőtt ruhái című zacskó, amiről eszembe jutott, hogy átválogathatnánk az egész gardróbját, mert szerintem a felét sem hordja. Azon túl, hogy a felét sem hordja, a tiszta vasalt ruhák soha nem kerülnek be valahogy a vasalókosárból a gardróbjába vagy komódba, részben mert mindkettő amúgy is tömve van. Nahát csinált egy kis helyet a még mindig pizsamás tündér,  azzal nem volt gond, kiváló partner volt a programban, de hát sajnos elég hamar felnyomta az agyvizem, mi mindent kiselejtezett. Ezek voltak a leggyakoribb mondataim:

- Ezt miért nem hordod már? - standard. Később már csak : - Ezt miért nem?. Majd: - Ez miért?

- Ezzel mi a helyzet?

- Ezzel mi a baj?

- És ez mit vétett?

- Csak? Mi az, hogy csak?

- Pedig ez olyan gyönyörű.

- Ezek a címke is rajta van, soha nem hordtad.

- Hogy hordtad volna? Ott a címke.

- Hogy lenne jó rám? S-es....

- Ebből három is van, egyszer nem láttam rajtad.

- Az egy Mustang póló, megőrültél?? 

- De kár, hogy rám kicsi....

- Ezt annyira szerettem rajtad, olyan csinos.....

- Ó, de kár ezért....

Egy idő után már nem is mondtam semmit, csak abban döntöttem, hogy kuka vagy ruhászsák. Most hogy így visszaolvastam, elég hárpiának tűnök, akkor az adott helyzetben ez nem tűnt fel. 

Na a lényeg, hogy Rékának rengeteg ruhája van és meglepő módon sok mindent kiselejtezett. Ennek egy része, egy zsáknyi ment a kukába, mert szakadt, kopott, lyukas, túl régi,  egy másik részének pedig keresünk valakit, aki majd örül neki. Vagy megmarad az unokáknak.....

Csütörtök már majdnem péntek

 

Nyugodt hét ez (eddig) most, szeretem az ilyen különösebb stresszt nem okozó időszakokat. Remélem, tartós lesz.

Réka még múlt héten igényelt bőrgyógyászati segítséget, de végül a gyermekorvos doktornéni meg tudta oldani, tett fel a felhőbe szemkrémet, amitől a hét végére teljesen meggyógyult a kiscsaj. Volt egy óriási pánik (az ő részéről) , hogy az esetlegesen felragasztott műszempillára allergiás vagy annak a ragasztójára inkább, de megnyugodhatott Réka kedélye, mert kiderült, hogy nem. Vagy legalábbis nem arra a ragasztóra, mert azóta mást használ. Szóval most hétfőn írhattam a bőrgyógyász doktornőnek, hogy sűrű elnézést, lemondanám az időpontot, tudom, elég későn, ha tartozunk valamivel, szóljon. Visszaírt, hogy semmi gond, ami kedves tőle, tekintve, hogy még soha nem találkoztunk.

Zalánnak gyógytorna kontroll volt, amire most Tibi vitte, így aztán nem tudom miket pontosan, de kapott új feladatokat a csípőjére is. Ezeket lehet heti 2-3x végezni. Nekem egy kicsit fura, hogy nem kell járni rendszeresen, én úgy képzeltem el, hogy majd együtt tornáznak a gyógytornásszal, vagyis gyógytornász irányítása alatt, de mindegy. Már csak Zalánon kell tartani a szemünket, hogy a tornát végzi-e rendesen….Most nyilallt belém, hogy márciusra kaptunk időpontot ortopédiára (decemberben), te jó ég, el ne felejtsem....Valamikor március végére.

Múlt héten volt anyu névnapja, amit eléggé el nem ítélhető módon elfelejtettem. Tudtam, hogy február, mindent tudtam, végül mégis kiment a fejemből….elég szomorú. Igazából még az sem mondhatom, hogy lelkiismeretfurdalásom volt, olyan erős nem. Szégyelltem magam, amikor eszembe jutott…..Az első születésnapja, amit már nélküle ünneplünk, már csak emlékezni tudunk rá, az jövő héten lesz….Erről nagyon többet írni nem is tudok....

A szobabicaj végül továbbra is a sarokban figyel, nem élesítettem aktív használatra (ha nem nézhetek közben tévét, egy percen belül lefordulok róla), viszont a youtube-on tök jó mindenféle pilates videók vannak (szerintem sima torna, teljesen olyan). Egyelőre nagyon fáj a legtöbb gyakorlat egy idő után, gyenge vagyok és edzetlen, mint a harmat, de remélem, az állapot átmeneti. Azt hiszem, egy bizonyos kor után nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne mozogjunk semmit. Már ha jót akarunk magunknak….Az esti fél óra séta a kutyával, ami részben átmegy kocogásba is két fontos szimat között… hát az nem sok azért, annál több kell.

E. szokott adni filmajánlót házi feladatnak, még nem derült ki, hogy miért. Mivel szeretem a filmeket, nem nehéz feladat megnézni őket. Múltkor a 12 dühös embert adta, amit még nem is láttam soha. Ahhoz képest, hogy a világ 100 legjobb filmje között tartják nyilván, én eléggé untam. Végülis érdekes volt (és alacsony költségvetésű, a nagy része egy teremben játszódik a 12 esküdttel). Az új feladat A számolás joga (Hidden Figures) – fenn van Videa-n is - amit láttam magamtól is és nagyon tetszett. Hogy ebből az én szempontomból mi a mondanivaló, nem tudom. Ami eszembe jutott erről, hogy milyen meglepő, hogy a liberális szabadságjogok fellegvárában ilyen sokáig megmaradhatott a szegregáció, diszkrimináció….100 évvel a polgár háború után.

Hogyan?

 Ma úgy esett, hogy még reggel 10 óra sem volt, de én már moziban találtam magam. Nem a Pláza moziban, hanem a kis csöndesben, ahová "lánykoromban" is szívesen jártunk, itt láttuk Tibivel pl. a Király visszatért a Gyűrűk Ura trilógiából és még sok egyéb filmet. Most a barátnőm rángatott el a Hogyan tudnék élni nélküledre vagy az új Bridget Jones-ra, én pedig az előbbit választottam. (Legutóbbiban ott figyelt Derek Shepherd, akarom mondani Patrick Dempsey, aki rettentően szívdöglesztő még most is (bár a Kennedy film óta rajongok érte és az nem most volt). Akkor még nem tudtam, hogy ő most fogja megnézni a filmet harmadszor......Jómagam nem vagyok egy nagy mozis, szívesebben nézek sorozatokat a magam tempójában (vasalás.....), azonban valahányszor eljutok moziba, végül mindig élmény az egész. 

Ami a filmről eszembe jutott - nem időrendi sorrendben.

- Ez nem annyira a filmmel kapcsolatos, de érdekes volt, hogy alig evett valaki a film közben. Igaz, itt kisebb a kínálat, csak kukorica van és üditő, de egyáltalán nem hallottam csámcsogást....(az sem zavar amúgy, csak most pozitívum.) 

- Töröcsik Franciska jóval drámaibban öregedett, mint Ember Márk, akinek szinte jót tett az idő.... Sajnos sokszor a valóság is ilyesmi, ezen jót vihogtunk utólag a barátnőmmel. Az is lehet, hogy Franciskát jobban megviselte az élet vagy kevésbé sikerült a maszkja, nem tudni.

- A táncos jeleneteken én csak pislogtam, nem tudtam eldönteni, hogy most ez valami vicc vagy paródia, de hogy hozzájárultak a szórakoztató jelenetekhez, az biztos.  Zalán úgy jellemezné őket, hogy "kínosak" voltak...Akkortájt érettségiztem, amikor a film játszódott és határozottan mondom, hogy így táncolni nem láttam senkit. Igaz, akkoriban pont Angliában tengettem a napjaimat szóval ki tudja?

- Brasch Bencét nem ismertem meg, csak a 21. szülinapi partin.

- Rengeteg vicces jelenet, cuki színész, remek forgatókönyv, klassz rendezés, meg minden. Nekem 10/9. Imádom a jó magyar filmeket és mindig örülök, ha születik egy. Mindenkinek ajánlom, aki még nem látta.

- Kedvenc jelenet: Szabadság vándorai dal és ami azalatt történt

- Kedvenc vicces jelenet - az antennás jelenet a végén a tetőn (elment az adás a házinéninél) 

- Szivárogtak a könnyeim pl. a Szabadság vándorai dal alatt, de egyébként többször is,. Az egész film jó kis időutazás. Éppen 30 évvel ezelőttre, és én már akkor sem az oviba jártam...hihetetlen.

- Összességében tehát nagyon tetszett.  Akár újra és újra meg tudnám nézni.  Kivéve a tánc jeleneteket. A Netflixen fenn a Futni mentem is, este az következik. 

Ja és meg kellene moccantani a szobabicajt..... 

Pénteki füst eregetés

 Imádom a péntek délutánokat, estéket, tele vannak felszabadultsággal és reménnyel a hétvége előtt. Az ember olyan szabadnak érzi magát. Nem mintha hétfőn nagyobb mértékben lennék rab, mint pénteken, tök jól érzem magam a munkahelyemen (csak vinne be valaki és hozna haza. Mármint reggel be, délután haza, nyilván. Valamint értékelnék egy 9-15 közötti munkaidőt)vagy ilyesmi, de mindegy. Egyébként nem rossz úgy kezdeni a munkahetet, hogy csütörtök az első napom, még ha otthonról dolgozgattam is és másnap máris péntek. Viszont mostanában, remélem, nem leszek beteg. Szép kerek és hosszú munkaheteket szeretnék.

Egy pici, apró "Réka mondta", mielőtt még elfelejteném. Magyaráz nekem valami ruhamárkáról, amiről soha életemben nem hallottam, de állítólag nagyon menő és persze nem olcsó... Réka egyik mondata ezzel kapcsolatban: "Ó, pedig ez régi márka, a kétezres évek óta létezik...". Egyébként örököltem tőle egy Dorkó (vagy Dorko) pulcsit, amit soha nem hordott és ment is volna talán a padlásra, ha nem lenne rám jó. (De csak azért, mert oversize volt Rékára) 

A hétvégén visszaülök a szobabicajra, ami elég régen háttérbe van tolva (szó szerint), ámde a hét (illetve a múlt hét) feladata lett volna,hogy rápattanok, csak közben lerobbantam, úgyhogy most talán a hétvégén előre tolom valahová a tévé közelébe és tekerek egy epizódnyi Grace klinikát vagy egy félidő Liverpool meccset, mindegy. 

Réka küldött valami 5 perces hasazós videót mindenféle gyakorlatokkal. Tegnap be is mutatta egyik feladatot a másik után, mit mondjak, játszi könnyedséggel és lágy mosollyal az arcocskáján....Ahogy figyeltem,m gyanús is volt, hogy valami nem stimmel, aztán rájöttem, hogy ami nála mosoly, nálam vicsor.... Hétvégi menü - lasagne, fasirt tzatzikivel, borsóleves és talán fánk.... A hűtőben van még fokhagymás-sajtos csirkerolád, ehhez lesz sajtos brokkoli. Mindent sajttal eszünk. Karácsonyról maradt lazac a fagyóban, ha nagyon elfogy a kaja, azt elkészítem magamnak (más nem eszi meg) egy kis fokhagymás tagliatellével. Mindent fokhagymával eszünk....

Kellemes hétvégét mindenkinek!

Régi kerékvágásban

 

Reggel kicsit elbizonytalanodtam, csütörtökön kellene-e nekem dolgozni.  Kevésbé éreztem magam kirobbanó formában, mint kedden, de már a főninek megírtam a munkakezdés dátumát, nem akartam kavarni, hogy mégsem megyek.... Úgyhogy dél tájban a rendelőben találtuk magunkat, hogy kikérjük a táppénzes papírt (majdnem azt írtam, hogy zárójelentést, de nem...). A bejárati ajtón állt egy felirat, hogy felsőlégúti betegeknek kötelező a maszk, mire Tibi felvette a maszkot, mondván, hogy fáj a torka, én meg csak az első néhány percre, aztán a táskám mélyére süllyesztettem...A váró teljesen üres volt, sehol egy teremtett lélek és fél óra múlva vége is volt a rendelésnek, ahogy volt. Örömmel konstatáltam, hogy volt fűtés, mert őszi sűrű látogatásaim során mindig meg lehetett fagyni, a konvektorok hidegen meredtek mindenütt....

Kicsit gyanakodott, vonakodott a házidokink, hogy a hétfői táppénzre jövetel után hogy tudom zárni is a táppénzt 2 nappal később, de nagyon nem vitatkozott. Magyarázkodtam, hogy a hétvégén megszenvedtem a javát, amivel nem nagyon foglalkozott, viszont valahonnan eszébe jutott hirtelen és váratlanul, hogy mi a helyzet a mammográfiával? .....Pislogtam párat, aztán nyeltem is egyet, majd diplomatikusan hallgattam. Még mélyebben kongott a csönd, mikor megkérdezte, mikor voltam utoljára, éééés már lőtte is fel a felhőbe a beutalót, legalábbis azt mondta. Biztos hajlott koromnak van valami köze ehhez, bár 45 felett ajánlott kétévente a vizsgálat, én meg már a 45. szülinapomra is nosztalgiával emlékszem....Hát majd beiktatjuk az ütemtervekbe ezt is.....

Múlt héten vérvételen voltam allergénekre tesztelték a vérem. Nagy meglepetés nem történt, mert egy csomó gyomra allergiás vagyok, ahogy azt tudtam is, némelyik nevét igaz, soha még csak nem is hallottam, de felismertem őket a fizimiskájuk alapján. Allergiás vagyok továbbá a marhaszőrre (!) és a kutyaszőrre is (itt csak bőrtünet van szerintem, bár ki tudja...) éééés parlagfűre is, amire a kezdet kezdetén, zsenge fiatal allergiásként nem voltam érzékeny.  Plusz még pár dologra. Ami jó, hogy élelmiszerre egyelőre nem, bár ugye a parlagfűnél van keresztallergia, de mindegy....Úgyhogy mehetek szakorvoshoz a papírral és kérhetek valami gyógyszert, amit nem recept nélküli cucc, mert azok már nem hatnak. 

A héten volt egy cuki beszélgetésem egy ismerősömmel gyászfeldolgozás témájában. Neki az volt a véleménye, hogy a gyászév kifejezés nem véletlenül gyászév, hagyjak időt magamnak , elegendőt, gyógyulni a traumákból. Teljesen igaz egyébként, a gyászévről el is feledkeztem....végülis mire az ember megél egy teljes évet már a szeretett személy nélkül, az is egy folyamat...A karácsony megvolt, olyan volt amelyen - úgy éreztem, soha nem lesz olyan, mint régen, vagy akár tavaly, nem is lesz....) és most következik februárban anyu névnapja és szülinapja....Most ott tartok, hogy ha kezembe kerül egy kézzel írott cédulája mondjuk, egy fontos telefonszámmal vagy egy sütirecept, nem kapok egy gyomrost képzeletben, hogy kedvem lenne összegörnyedni.... nem mindig. De előfordul. Fotókat sincs kedvem nézegetni róla, sőt, beszélni sem szeretek róla, úgyhogy nem bánom, itthon ritkán kerül szóba. ...Úgyhogy a helyzet még nem az igazi, de dolgozom magamon....Azt még nem is említettem, de az illetékes kórház környékére sem tudok egyelőre menni, ahol anyu meghalt, legalábbis nem önként...

Zalán mondta

 Zalán szeret a nappaliban tanulni. Pontosabban nem ritkán kénytelen, hogy szemmel tudjuk tartani, valóban tanul-e. Olykor elbambul, máskor kiesik a ritmusból, nem ritkán olyan gondolatok születnek meg benne, ami egyébként nem szokott. Ma egyszer csak, teljesen váratlanul megtörte a csöndet a tanulóidőben:

- Egyébként miért szoktál vasalni? Hogy simábbak legyenek a ruhák?

- Gondolod, szórakozásból csinálom? - pislogok rá meglepve.

- Végülis..minden ruha más, változatos tevékenység....szerintem megnyugtató is....meg minden. Áthúzod rajtuk a vasalót.....párszor.... 

- ??? Most ezt nem mondod komolyan.....

Hajnali füstölgés

 

Úgy döntöttem, holnap le is zárom a táppénzt. Hihetetlen, de hirtelen szinte teljesen meggyógyultam....Érdekes, ilyen villám gyógyulások elő szoktak fordulni velem, de nem mostanában. Mindenesetre örülök neki, remélem, nem fordul vissza, mint a nyári zivatarok olykor, hogy elcsitul, aztán más oldalról támad, mikor már nem is számítasz rá.. Szóval csütörtöktől meló. Itthon is hozzáférek a céges e-mailekhez, ami újdonság volt 2024-ben.

Szóval csak azon füstölögtem hajnali 6 órakor, félálomban még, hogy az hogy lehet, hogy a viszonylag közeli Kecskeméten 4 (négy!) gimnázium is a befért a legjobb 100 közé a gimis ranglistán, míg nálunk ez a szám megáll a kettőnél és ezen intézmények is inkább lefelé csúsznak, mint felfelé....Kecskemét milyen menő már! Még tavaly hallottam, hogy a volt gimis osztálytársam lánya nem helyben, hanem Kecskeméten járt kéttanos gimibe, amilyenhez akkor Szolnokon nem volt hasonló (olyan kéttan most sincs). Vajon ehhez köze van hanyatló (?) oktatásunknak? Szerintem egyébként, hogy válaszoljak erre, nem volt köze. 

Nálunk a top gimi a városban a Verseghy, valaha én is azt terveztem, hogy Réka oda fog járni. Aztán jött egy durván poroszos, nagyon erős emelt németes 8 év általánosban és Réka ezt már nem szerette volna tovább tolni.  Az meg köztudott, hogy a Verseghyben inkább barátságtalan a hangulat, hogy finom legyek. Az akkoriban hasonló szintre emelkedő  gimit választotta, és én hagytam, hogy legyen, ahogy ő szeretné. Végülis a döntése abszolút jónak bizonyolt, eddig úgy néz ki.....leszámítva az osztályfőnököt. Ő nevelt arra rá, hogy szülői értekezletre járni abszolút időpocséklás.  Szerencsére gimiben én úgy látom, hogy a lényeg azon van, hogy az érettségi tárgyak, emelt tárgyak tanárai toppon legyenek és szerencsére ebben Réka minden segítséget megkap, ami miatt megkönnyebbültem. 

Végülis lehet, merész húzás Kecskeméthez hasonlítani bármilyen szempontból Szolnokot, de vessetek a mókusok elé, én szeretem Szolnokot is. Többnyire. Nyilván fejlődésnek van hely. Azonban. Én ide jártam fősulira is 20-30 éve és ahhoz képest ég és föld a város,  rengeteget fejlődött. Kecskemét lakossága is szerintem kétszerannyi lehet, mint Szolnoknak, még talán fiatalabb is több él ott, mint nálunk. Amit még tudok, hogy Réka gimijében nem nyomják az OKTV-ket tűzzel-vassal, mint a Verseghyben, ahol fél osztályok vagy még többen elindulnak és tény, nagyon szép eredményeket szoktak elérni. Érdekes megfigyelni, hogy a háttérben mindig valamilyen kiemelkedő tanár szokott állni, aki sorozatban aratja diákjaival a sikereket. Mivel egyes rangsorban az OKTV eredmények is befigyelnek, lehet,  ez is oka a mi gimink lefelé csúszásának. 

Amúgy pedig mit jelent a sorrend, ha egyébként az ember elégedett a gyermeke iskolájával? Na ugye. Most ez olyan kusza, hiányos, csapongós poszt, dehát milyenek a hajnali füstölgések?  

Betegszabin....újra

 

Pénteken este még csak kapart a torkom, szombat reggelre fokozatot váltott és gyilkosan fájt  , de ami még rosszabb, az arcüregem is bejelentkezett. Viszont meg tudtam főzni az ebédet. Vasárnapra reméltem, hogy jobb lesz a helyzet, de minden csak meredeken rosszabb lett. Egyenesen nyomorultul éreztem magam, minden porcikám fájt, a bőröm érintésre is,  úgyhogy nyaaaaffff.... influenza vagy covid vagy valami  vírus, ki tudja. Mikuláskor voltam utoljára lerobbanva,  bár akkor inkább a gyomrom, úgy emlékszem....ami annyira nem is volt régen, de annyi kórság és nyavalya vett körül mostanában, a gyerekek is hazahoztak finomságokat, hogy nem is csoda - újabb betegszabi. A háziorvossal nem beszéltem, de nagyon nem is volt rá igényem, ha rosszabbul lennék, majd felhívom (de remélem, nem lesz ilyen...)

Nem akarom elkiabálni, de egész jól érzem magam.... azért nyugtával dicsérem a napot. Szedek mindenféle vitamint, rengeteget iszom és igyekszem pihenni. Mondjuk, elég gyorsan elfáradtok, süteménysütésbe vagy bonyolultabb konyhai műveletre alkalmatlan vagyok. Reggel a Gilmore Girls egyik epizódja alatt zoknikat pároztattamm, összegyűlt egy nagyobbacska kosárnyi...de leizzadtam, kidöglöttem, úgyhogy nem végeztem teljesen.  Tibi szerint viszont semmi bajom, mert túl élénk vagyok és túl sok teendőre emlékeztetem egy dolgos hétköznapon-munkanapon. Pl. hogy Réka szemcseppjét / krémjét el kellene hozni a patikából. Jó, hát Tibi mondta, hogy el fogja felejteni fél óra múlva, én csak emlékeztettem jó feleség módjára. 

Réka is itthon van egyébként, mert a szeme nem teljesen oké, van is időpontunk dokihoz, még odébb, jövő hétfőre.... Hajnali hétkor így aztán írtam doktornéninek, fotóval illusztrálva a helyzete.... és válaszolt rá meglepetésemre, hogy tett fel a felhőbe gyógyszert, pedig beutalót vártam, vagy valami indikációt, hogy nyomuljunk be a rendelőintézetbe, de úgy kb. rögtön....Szóval Réka még holnap itthon tengődik (törire bejelentkezett telefonon keresztül), szerdán remélhetőleg újra iskolaképes...Ma viszont sütött  gofrit, juharsziruppal és tejszínhabbal, ami isteni volt, biztosan egy lépéssel közelebb vagyunk a gyógyuláshoz...

Csönd

 

Múlt héten, mikor váratlanul megcsapott anyukám illata a ruhái válogatása közben, arra gondoltam, hogy a fájdalom, amit mindez okozott, talán levezethető lett volna némi könnyhullatással. Csakhogy nem tudtam sírni. Pedig engem nem nehéz meghatni, bőgök mindenen, ha kell, ha nem. Ám akkor nem jöttek a felszabadító könnyek, csak a kín és a maró fájdalom. Mert egyébként nem volt eddig jellemző, hogy éreztem volna az anyuillatot bármikor, amikor a ruhái között matattam,  azért is volt ez most mellbevágó valószínűleg. 

Aznap este viszont Rékával zenéket hallgattunk a youtube-on. Mindenfélét, de főleg inkább klasszikus irányt. Jött az egyik kedvence Rékának, a rókatánc, majd valahogy Maria Callas-tól a La mamma morta bukkant elő a kínálatban, Maddalena áriája. Ebben az áriában annyi fájdalom és annyi remény van, akkora egy csoda, hogy az kimondani nem is lehet, meg kell hallgatni. Évek óta nem vettem elő, nem éltem át ennek az áriának az erejét, de most igen, amikor Réka nem figyelt és bizony elő is csalogatta a könnyeimet, jöttek szép számmal, mint amikor megnyitunk egy csapot. Nem mondom, hogy jól esett,  de valamilyen értelemben mégis feloldozó volt, megkönnyebbülést hozott. Azóta az este óta már sokszor meghallgattam, megint úgy hatott rám, mint korábban, a csodáját éreztem, benne a hullámzást a kétségbeesés, szomorúság és a remény között....de már sírás nélkül.

Tegnap találkoztam újra E.-vel, aki a pszichológus....Na és itt meg is akadtam, hogy mit is írhatnék erről, hogy ne legyen túl mély.... Csak egy kis cikkelyt az egészből. Általában szoktam tudni válaszolni a kérdéseire, van, hogy nem, de akkor rögtön vagy kisvártatva rávágom, hogy nem tudom vagy valamit.....bármit.  Most azonban megfogott néhány kérdéssel, nehezedik a pálya. Kérdezte például, hogy mire tanított engem anyu, mit tanultam tőle? ... És nem tudtam semmit mondani, egyetlen szót sem. Egy idő után - mert E. várt azért egy ideig, sőt egészen sokáig - lehet, már nem is akartam boncolgatni a témát, mert még elsírom magam. Amiben amúgy nincs semmi, de én nem szoktam sírni mások előtt (max a legeslegszűkebb család), gondolom, ez is sok mindent elárul. Aztán azt is kérdezte, hogy milyen jellemző gesztusai, kifejezései, szófordulatai voltak anyunak. Talán ezt még hamarabb is kérdezte, mint , hogy mit tanultam tőle. És totál hómező.....Nem jutott eszembe az égvilágon semmi. Szeretett úgy köszönni, hogy Kivánok!, Jónapotkivánok helyett. Ezt sem mondtam ki. Mert nem is jutott eszembe. Az is csak most, hogy szeretett rácsodálkozni dolgokra úgy, hogy "mégolyat" - ezt sem hallottam soha senkitől. Veszélyes szavak ezek, mert számomra eléggé felkavaróak.....Lapoztunk, jó, akkor Tibiről tudok mondani jellemző gesztust, testtartást akár, szófordulatot....Csönd....nagy csönd, max pislogtam, mint hal a szatyorban. Nem jutott eszembe erről sem az égvilágon semmi. (Most töröm a fejem)  

És hogy mit tanultam anyutól, mire tanított anyu? Erre E. csak annyit mondott, mármint a marha nagy csöndre, hogy majd meg fog jönni ez...vagy ki fog jönni, már nem is emlékszem. Egyébként meg azt kellett volna mondanom, hogy értékrendet. Ez talán a legfontosabb. Ennyi elég is lenne. Megtanította, mi a jó és a rossz, mit illik/szabad mondani a másik embernek, mit nem, hogyan nem bántsuk meg a másikat, hogyan szeressük a barátainkat, családtagjainkat. Amire nem tanított meg, az főzni, mert mindig érzésre főzött , sütött, így ha örököltem is tőle receptet, az valószínűleg nem pontos vagy mérvadó. Mindig arra nevelt, hogy folyamatos rend és tisztaság legyen az otthonunkban. Nála így is volt. Akármikor beeshetett volna egy vendég, ő készen állt. Nálunk azért sűrűn van kupi, hétvégén és hétfőn még minden frankó, de aztán kedd és péntek között valahogy lazul a fegyelem. Erre nevelt, ezt mutatta példaként és meg is van rá az igényem. Arra is nevelt, azt is mutatta, hogy egy párkapcsolat, házasság nem mindig fenékig tejföl, vannak hullámvölgyek, nehézségek, de ott a szeretet, ami összeköt és átsegít bármin....és ez csak ami most hirtelen eszembejutott, nyilván már másnap, amikor a vezérhangyának volt ideje tevékenykedni a gondolataimban jópár órát. Hogy hirtelen nem jutott eszembe zéró, semmi, az azért mindenképpen érdekes.....

Tibi gesztusait, jellemző szófordulatait meg azóta is vadászom....

Hogy vannak a gyerekek?

Tegnap hivatalosak voltunk az iskolába aláírni a papírokat a továbbtanulással kapcsolatban. Nem nagyon értettük az egészet, mert Réka idején mi magunk intéztük az online felületen egy részét a dolgoknak, de lehet, hogy megváltozott a rendszer. Amikor az iskola elé értünk, 2 perces késéssel....(nem is mi lennénk, de halaszthatatlan dolgom akadt az indulás előtt 5 perccel, szóval...na) gyanítottam, hogy Zalánnak is velünk kellett volna jönnie, na király...Kerestük az ofőt az osztályteremben, a tanáriban, végül az igazgatói irodában találtunk rá, azt hiszem, vagy a titkárságon, már nem is tudom, nem volt idő nézelődni.  Valóban, Zalánnak is lett volna aláírnivalója, de majd pénteken folytatja ( a héten itthon haldoklott torokgyulladásban).

Az ofő megkérdezte, hogy biztosan egyetlen iskolát jelölünk-e meg, nem kellene-e biztosítékul egy másodikat....Nem akartam neki mondani, hogy nem az Eötvös gimi x és y, z tagozatát jelöltük meg, utána meg a Fazekast, megspékelve a helyi top Verseghyvel (na oda biztos nem)  és jónapot.... de inkább befogtam a szám. Bólogattunk, meg magyarázkodtunk, hogy gyengébb iskolát nem akarunk jelölni, mert akkor tuti ott landol a gyerek, inkább kockáztatunk és max fellebbezünk. Úgyis kevés a gyerek, ezek a 2010- körüliek ritkák, mint a fehér holló Rékáékhoz képest, úgyhogy valami lesz. Ezzel , mármint hogy valami lesz, az ofő is egyetértett, de egyékbént azzal is, hogy valamelyik szakra felveszik. Kérdezte, melyik szakra szeretne bejutni Zalán, na itt is majdnem felhorkantam a keserű nevettemben, mert ő aztán egyikre sem, ha tehetné, maradna az általánosban 9, 10, 11, 12 osztályban vagy még tovább. Diplomatikusan annyit válaszoltunk, hogy mi értékelnénk, ha bármelyik osztályba felvennék, különösen az első helyen megjelöltbe...de szerintem nem fogják felvenni csak a 3. helyre....

Kifelé az iskolából olyan nosztalgikus hangulatom támadt, majdnem meghatódtam. Minden ugyanolyan volt, mint amikor Réka volt elsős- másodikos, tiszta időutazás volt. Akkoriban annyira szerettem ezt a sulit, imádtam a tanítónéniket, mindent benne majdnem...aztán ez hamar elmúlt, sőt évek óta nem járok szülői értekezletre sem, fogadóórára sem, mert tudok mindent, amit Zalánról tudni lehet, szóval akkor meg minek....Szinte láttam a kis copfos Rékát a folyosón szaladgálni (bár az elvileg tilos), de persze ide nem jár már copfos Réka, csak a 182 cm magas, dörmögő hangú, macskabajszos Zalán....Azóta nincs emelt németes osztály, sem kéttanos osztály, Zalánék az utolsók, helyette van vegyes osztály, sakkos és kéttan évről évre gyengébb tanári karral....

A nyolcadikosok általában keringőt táncolnak az alapítványi bálon, kivéve ha covid járvány van, mint Réka idején. Igaz, akkor csitulóban volt a kórság, sajnáltuk is, hogy nem válogathattunk menyasszonyi ruhák között Rékának. Én mondjuk jobban, mint ő... Na ősszel aztán válogathatunk, a szalagavatóra, de az megint más. Ennek a nyolcadikos keringőnek is megvolt a hagyománya, a 8 év emlékére, a felvételi után megkönnyebbülve, de még a nyelvvizsgákra készülve. Egyik lábbal már a gimiben, másik lábbal még az általánosban...szóval olyan klassz kis emlék, mert az elsős tánc is hagyomány és aztán megint a nyolcadik, hüpp hüpppp... Na nem lesz hüpphüpp, mert Zalán kijelentette, hogy ő aztán nem táncol frakkban, nem égeti magát. Próbáltuk finoman rábeszélni, érvelni, hogy a fiúkat senki sem nézi, csak a lányokat a hófehér ruhában, de hajthatatlan volt, úgyhogy nem kell kínlódni a frakk kölcsönzéssel, sőt bálba sem kell menni...Nekem kicsit fáj, de próbálok napirendre térni efelett....

Réka most kicsit nyűgös és nyávogós, ilyenek vannak, hogy irodalom tz, meg töri tz, fél tanári kar beteg, még tart a járvány, rengeteg óra el is marad, március 15-i ünnepségre készülnek műsorral, fáj a feje, folyik az orra, mindensz...r, nyiff és nyaff....Ráadásul áprilisban nyelvvizsgázik angolból, de ahogy annak idején a németet, most az angolt sem aggódja túl. Valamelyik nap gondolkodtam amúgy, hogy minek is nyelvvizsgázik, hiszem emelt angol után jár a nyelvvizsga úgyis, de csak szeretném felmérni, hogy milyen szinten van így két év után...Azt terveztük, hogy nyelvvizsga után lelép a nyelviskolából átmenetileg, aztán érettségi után folytatja....de elég homályos ez a terv egyelőre. Egyelőre ez a mérföldkő meglegyen, aztán a suliban úgyis van heti 6 angol órája az emeltre , csak elég lesz...

Szortírozunk, pakolunk

 A szombati ebéd klasszul sikerült tesómmal. Ő mindig úgy viselkedik, mint aki soha el sem hagyta a várost, ahol én felnőttem, pedig ez már 14 éves korában megtörtént, vagyis 47 éve (felfoghatatlan). Barátságos, nyitott, közvetlen...úgy is léptünk az étterembe, mint aki minden nap ott ebédel, valójában pedig még soha nem jártunk erre, csak a wellness részlegben, medencék és szauna. Szóval kényelmesen megebédeltünk, még desszert is volt, intelllligens mákos süti, majd jött a program kellemetlenebb része, a szülői házban rendezkedés.

Nem szeretnék vagy tudok részleteket írni erről (így utólag úgy látom, mégis sikerült.....), mert bizony fájt, fizikai fájdalmat éreztem anyu dolgai között pakolászni...... Réka az egykori lányszobámban rakosgatta a könyveimet dobozokba, de hamar elunta és a továbbiakban már csak a telefonját nyomogatta. A fiúk leléptek az uszodába, én meg kapkodón pakolásba fogtam.  Mintha akkor kevésbé fájna az egész, ha sietek...Kb. fél óra alatt a kuka megtelt és onnantól fogva nem volt hova pakolni, max kukászsákokba.  

Egyelőre enyhe pánikhangulat fog el, ha eszembe jut, hogy mondjuk mi lesz a bútorokkal. Mert néhány darabot el tudok hozni, de mindent nem. Arra is gondoltam, hogy árulhatnánk bútorozva majd a házat.... bár egy nyolcvanas, kilencvenes években berendezett lakás nem tudom, kinek lehet vonzó. Kidobni kár lenne a bútorokat, szóval valakinek csak el kellene adni. Ezen filóztam egy picit, aztán elnapoltam/tuk a kérdést azzal ,hogy majd valami megbízható hagyatékkal foglalkozó céget kellene keresni, de egyelőre ilyet nem ismerek. 

A kamrában figyel még néhány lekvár és befőtt, de nem sok, lassan minden elszivárog onnan és tesómnak is adtam most több üveg finom lekvárt és barackbefőttet. Minden üvegnél megkérdezte, hogy mi ez, mi ez, én meg csak hajtogattam, hogy barack. Anyu nem rakott el semmi mást az utóbbi 30 évben, a kérdés csak az volt, hogy sárgabarack vagy őszibarack, de a sárgabarack leginkább lekvárként végezte. A kamrából most velem jött a nokedliszaggató....

Voltak mélypontok. Amikor a szakácskönyveiből kihullottak a kézzel írott receptek és ilyen sok volt, illetve némelyik ruhájában még ott az illata...na az tényleg felért némi kínzással, egy jó gyomrossal, mert már hónapok óta nem érezhettem anyu illatát és amikor hirtelen megcsapott, akkor kedvem lett volna sírni egyet....De nem tudok. Pedig akartam is, hátha utána jobb lesz, de sírni nem tudtam....Csak szenvedni, fájni, kínlódni....Tesóm szerint az egész házban ott leng az otthon illata, nem érzem? Az annyira nem taglóz le, lehet, hogy már megkopóban van.....

Ugyanezt éreztem, mikor este beszaladtunk a helyi Lidlbe...egyre az járt a fejemben, hogy ilyenkor mindig bevásároltam anyunak, megvettem neki, amit ő kért vagy /és amire ő nem áldozott volna, finomságok, friss gyümölcs, zöldség...A tény pedig, hogy ez már nem egy ilyen vásárlás volt... hogy olyan már soha többé nem is lesz....amolyen bénító, fagyasztó erővel bírt a gondolataimat tekintve, vagyis nem nagyon tudtam arra koncentrálni, hogy mit kellene venni vagy előzetesen mit szándékoztam beszerezni, csak az szalagdált fel és alá az agyamban, hogy anyu...anyu...anyu....A gyerekek némi túlzásba is estek egyébként, olyasmit is vettek, amit normál esetben megvétóztam volna, mint pl. kinder tojás vagy hasonló haszontalan vackok...

Mindegy, túlestünk rajta. A pakolászás utolsó órájában egyébént elkezdett folyni az orrom és tüsszögtem is egyfolytában, gondoltam a por....allergiás vagyok a háziporra, ugye....úgyhogy kabátot ragadtam és kimentem a kertben, hátha csitul az allergiás rohamom. Arra gondoltam, hogy mégis jobb lesz ha eladjuk egyszer a házat, mert így apu és anyu nélkül olyan értelmetlen az egész ...

Haza hazaérni, vissza Szolnokra megkönnyebbülés féle volt és valami rettenetesen elfáradtam....A szokásosnál jóval korábban ágyba bújtam és 10 órakor már aludtam is, ami nálam extrém ritka, mert amúgy bagoly vagyok...

Rengeteg pakolnivaló van persze még, java része rám vár, nem tesómra, de mindegy, semmi sem sürgős, senki sem kerget, majd elintézzük ezt is, majd rendeződik ez is.

Ők mondták

 

Ilyen is rég volt és ki is borulnának aprócska gyerekeim, ha tudnák, hogy ilyen "intim részleteket" megosztok az életükből...

Zalánnal a sokszög alapú hasábok felszínét, térfogatát vesszük, mert megint itthon ragadt, állandóan torokgyulladása van, aminek persze ő nagyon örül....mármint hogy nem megy iskolába.

Én: - A feladat úgy szól, hogy van egy 4m széles, 2,8m magas és 2,6m  hosszú szoba, mennyi m3 levegő van egy ilyen szobában? - tartok némi hatásszünetet az alapfeladat után. Zalán felöl csak mély csönd lengedez. - Milyen testnek felel meg ez a szoba? - gondoltam majd mindjárt kivágja, hogy téglatest, elvégre ez tök könnyű, de Zalán az Zalán. Őt ki kellene találni, ha nem lenne.

- Egyenlő szárú háromszög. - és úgy vigyorog, ahogy csak egy 14-15 közötti kamasz pasas tud.....

Réka rendet rak a szobájában, majd invitál is, hogy tekintsem meg, mit alkotott. Mivel pont aznap szereztünk be egy klassz új fehér, pihepuha plédet és egy cuki virágalakú párnát a Pepcóból, ezért érdeklődésem nagyobb a szokásosnál, hogy hogy festhet mindez a gyakorlatban. 

- Jaaaaj, de szép az ágyaaad! - dicsérem meg, amit látok és rögtön az ágyára is heveredem. - Majd, ha már egyetemista leszel és nem laksz itthon hétfőtől péntekig, akkor ide kuckózom majd és rád gondolok......

- Jó, de a párnát és a plédet viszem majd magammal, azok nem lesznek itt....