Amúgy pedig....

 

1) Eléggé tarol az influenza mostanában, állítólag olyan kemény járvány van, mint 2006-ban...Na akkor volt az, hogy otthon voltam 2 hét táppénzen, nem érdekes. Csak arra emlékszem, hogy felhívott a dokim akkor is, hogy hol vagyok, merthogy ezer éve táppénzen...(egy hete).Hát mondtam neki, hogy nyomom az ágyat és fáj mindenem, mint aki a halálán van....Most jó lenne elkerülni a nyavalyát, voltam én már beteg eleget október-november- december során, köszönöm szépen! Rékáéknál is sok a hiányzó, sőt , angolból is lerobbant a tanárnő (hétfőn még betántorgott tanítani maszkban...) , ami azt eredményezi, hogy tele van lyukasórával a héten, merthogy emelt órákat most nem helyettesítenek.

2) Munkahelyen ma le kellett adni az éves szabitervezetet...sajnos már csak 32  nap szabim van a max. 34-ből, hiszen Réka elmúlt 16 és jövőre sajnos Zalán is betölti, úgyhogy ismét szegényebb leszek néhány szabadnappal, node bánja kánya, 30 nap is még egész jó...6 hét. Végül csak beírtam 10 napot augusztusra, de hogy pontosan mikorra, azt nem. Attól is függ, hogy Tibi mikor jöhet el szabira önmagától, viszont az mostanában nem fog kiderülni.

3) Valamikor szerintem írtam már, hogy van a raktárban két macska, aki az egereket fogdossa hivatásszerűen - legalábbis ez az elvárás. Az egyik, az idősebb ma úgy döntött, hogy felhúzódik hozzánk az irodába, ott erőteljesen besütött a nap az ablakokon, az ablaktalan raktárba nem annyira. Ahogy leültem az asztalomhoz, hallom, hogy dorombol valahol a Macs.... dorombol, dorombol, hát nem arra a székre vackolta be magát, amelyen a táskám és egyéb cuccaim hevertek szépen egymás mellett? Maradt is egyhelyben 16:23-ig , mikor is hazajöttünk, ő pedig visszatért a raktárba, a faanyagok közé...

4) Zalán most van abban a korban, amikor a ruhái pont jók még rám. Mármint a pulcsik, pólók, mert a nadrágok nyilván nem. Olyan pálcika lábai vannak, hogy arra nadrágot venni kész művészet. Múltkor az egyik üzletben a 29-es volt a kezdő méret, neki viszont a 27-es az igazi, a 28-as már enyhén bő...Úgyhogy általában úgy veszek neki pulcsikat, felsőket, hogy ha esetleg kinövi őket, ráun, uram bocsá, nem hajlandó felvenni, mert nem tetszik neki egyik napról a másikra, hát én majd jól elhordom őket. Most is várok egy fekete Nike felsőre és néhány Levi's pólóra, ezeket még karácsonyra kapta. Mondjuk, olykor kölcsön is kérhetem őket akár most is....

5) Természetesen ezt a nyárias telet is rosszul viselem. Persze örülök a kellemes melegnek, meg minden, de tegnap 10 órakor már aludtam, mert olyan fáradtság öntött el este 9-kor, ahogy azt hittem, kinyiffanok. Kutyasétáltatás helyett a zuhanyt és az ágyamat választottam. A podcastot, amit hallgattam, valaki más állította le.

6) Dió 7 éves lesz február közepén. A nagy alkalomra kap egy szép nagy zacskót a kedvenc szárazeledeléből. Most megállhatna vele az idő....

7) Elkezdtem könyveket olvasni a Bookline Readeren. Szerintem nagyon menő és nincs gond azzal, hol tárolja az ember az új könyveket. Valamint bármikor, bárhol elő lehet kapni a könyvet és elmerülni az olvasmányokban....

8) Bizonyítvány - Zalánéról semmi jót nem tudok mondani, mondjuk nyelvtanból négyes lett, bár az égvilágon semmit nem tud nyelvtanból. Elvileg laza második félévre számítunk, mint általában a nyolcadik osztály 2. fele, főleg, hogy  nyelvvizsgára nem készül. Viszont fontos lenne, hogy véglegesen ne szokjon le a tanulásról, nem jó az senkinek.... Réka bizonyítványa szuper lett, csaknem hibátlan, kis szépséghiba, hogy pont emelt töriből négyes. Viszont az brutál is, szeptember óta görgetik a tananyagot és abból bármikor, mármiből felelhetnek, vagy írhatnak. Múltkor hazajött egy egyes évszám dolgozattal, pedig szerintem nagyon ügyes, jól tudja az évszámokat. Valahogy nem jönnek össze a dolgok eddig töriből, de remélem, odateszi magát és év végére rendben ez is. Állítólag félévkor nem elvárt úgymond a jeles emelt töri, de év végére az ügyesebbek összehozzák azt is....

9) Kedvenc ételek mostanában - mindenfélével töltött tortellini, lasagne, húsleves, ezek minden mennyiségben. Rengeteg kaja fogy el mostanában, de valahogy csak az, ami igazán a fogukra való a gyerekeknek. Na az extra gyorsan. Nem győzök főzni, sütni. A heti kaja beszerzésünk egy vagyon. Igaz, hogy csak kapirgálós csirkét eszünk, Réka reggelire mostanában érett avokádót eszik fél kg fokhagymával (tiszta apja) és vajas pirítóssal. Rá sem tud nézni a gyorskajára és a chips-re, de imádja a frissen facsartnak hirdetett gyümölcsleveket. Ha édességre vágyik, gyorsan összeüt némi amerikai palacsintát és nyakonönti juharsziruppal. De ezt már lehet,meséltem. Imádom, mikor valaki kaját tesz elém. A hálám ilyenkor fokozhatatlan.

10)A diétám most annyira nem izgat, igyekszem nem zabálni, aztán majd lesz valami. Ma pl. abonett kenyeret ettem benn uzsonnára vajjal és mézzel bőven meglocsolva. Tényleg jó diétás volt....10 kg felesleg biztos van rajtam, de valahogy ez sokadik tényező a fontossági skálámon.ű

11) Holnap végre péntek, a kedvenc napom. 

Dobozok végtelen sora

 

Foglaltam asztalt szombatra a helyi Termálba, az étterembe, ott találkozunk tesómmal. Megebédelünk együtt, eszünk egy-egy menüt mindannyian, beszélgetünk, Tibi és Zalán átslattyognak az uszodába, nyomnak pár hosszt, mi pedig otthon (anyunál otthon) dobozolunk szelektálunk, pakolunk, rendezkedünk. Habár rendnek rend van, nem tudom, miért írtam ezt....Ez a terv. Egyelőre fogalmam sincs, hogy anyu (és apu) holmijait hová tesszük, pedig mérhetetlen sok dolgot kiszelektált ő maga, mikor apu meghalt...de így is maradt bőven. 

Eszembe jutott, hogy amikor a mostani házunkat vettük (vagy lakás, mindegy) a garázs fölötti padláson volt számos doboz könyv, ami itt maradt az előző tulajtól. Főleg zenetörténteti könyvek, egy hiányos Jókai összes elég rongyos állapotban. Most már úgy sejtem, hogy azok a könyvek honnan származhattak és miért vannak ott. Hamarosan azt hiszem, csatlakozik hozzájuk további könyves dobozok sora. Az egy dolog, hogy a felnőttkori könyveimnek sincs hely, megtöltenek egy szekrényt, néhány polcot, de nem vagyok felkészülve egész leánykorom könyvtengerének befogadására. Amikor még tök olcsók voltak a könyvek és 5-10 kötetnél kevesebbel nem sétáltam ki egy könyvesboltból sem, ó boldog kamaszkorom! Hát ilyen szempontból mindenképpen az volt. 

Szóval semmi húsleves és rántotthús vagy pörkölt tésztával és savanyúság, mint egykoron, ha hazalátogattunk...semmi meleg otthon, csak kihült falak és egyre sivárabb ház, egyre kevésbé az a ház, ahol felnőttem 10 hónapos korom óta. Még emlékszem, mikor az emeletre vezető fenyőfa lépcső nem készült el, csak egy létra volt odatámasztva, azon lehetett felevickélni az emeletre. Szerintem az egyik legkorábbi emlékem ...Vagy amikor kamaszkoromban felmásztam a ház lapostetejére, pedig az elég veszélyes művelet volt, mert védőkorlát az sehol. Lefelé mászván eléggé megremegtek piszkafa lábaim. Első és egyetlen kutyám, Molly is ebben a kertben élte le élete mind a 14 évét, pici 8 hetes kölyökkora óta. Ő lett aztán szüleim 3. pótgyereke, amikor végképp üres lett a fészek. Ezer mindenre emlékszem a házzal és a kerttel kapcsolatban is, sokkal könnyebb lenne, ha a tizede sem villanna be....

Azt még nem tudom, miért érzés lesz, ha eladjuk a házat, magát is,  és egyszer örökre becsukódik a kapu a hátunk mögött, de hogy az sem lesz felemelő, az biztos...

 

Áramszünet

 

Ma volt egy órás áramszünet a cégnél. Nagyon ritka az ilyen, a szerveren szünetmentes bizgentyű is van, de ez nem változtat a helyzeten, hogy a számítógépek, amin dolgozunk, áram nélkül nem nagyon működnek. Úgyhogy egy ideig csak vártuk, hogy majd visszatér a fény az irodába, aztán peregtek a percek, de semmi...Ezek után csupa kreatív és hasznos dolog jutott eszembe, mondjuk, hogy hallgassunk rádiót, ja, azt nem lehet...Akkor igyunk egy kávét...ja, várj.....aztselehet. A konyhán sincs ablak, hogy ellöbböljek ezt-azt ráértemben...

Nem gond, akkor...

 - és itt jött a fájdalmas rész - ....akár fel is hívhatnám anyukámat....De mire a gondolat végére értem volna, persze rájöttem, hogy ez még lehetetlenebb, mint áram nélkül kávét főzni vagy rádiót hallgatni. 

Kibámultam a cég forgalmas és mozgalmas udvarára, itt egy kamion, ott két targonca...csak könyököltem az ablakban és arra gondoltam, hogy de kár.... most tényleg tök jó alkalom lenne felhívni anyut, megkérdezni, hogy este nézi -e a kézilabda vb-n a fiúkat (naná, hogy nézné) és ezer más egyéb dologról fecseghettünk volna. MIndez csak azért érdekes, mert pont tegnap írtam itt, hogy nekem nincsenek ilyen villanásnyi lehetetlen, ösztönös ötleteim anyuval kapcsolatban és rögtön másnap..... Egyébként tényleg nem volt eddig....Érdemes volt leírni, tényleg.

Persze nem búbánatban és gyászban telnek a hétköznapok, a csöndesség mindig csak bennem van vagy volt, ilyen vagy olyan erővel...Nem nagyon beszélünk anyuról, a gyerekek egyáltalán nem említik, mintha soha nem is létezett volna. Tudom, az én feladatom, hogy az emlékét őrizzük, ébren tartsam ezt, de egyelőre én inkább magamban gyászolok....A gyerekek elterelik a figyelmem, pörögnek, ezer fokon égnek (mármint Réka inkább) tele vannak programokkal és kötelezettségekkel (ez is Réka ) . Esténként annyi mondanivalója van és mesélnivalója, hogy levegőt alig kap, én meg próbálok vele lépést tartani, emlékezni, észben tartani az összefüggéseket és amikor esetleg nem sikerül,akkor Réka forgat egyet a szemén, hogy anyaaaaa......Ez pedig - mármint hogy esténként összeröffenünk egy vacsora felett és egymás szavába vágva hol az egyik, hol a másik mesél valamit, annyira végtelenül jó érzés. Eszembe jut gyakran, hogy pár év múlva már ez sem lesz, illetve nem minden nap, nem így, ha már Réka nem lakik majd itthon a hét minden napján és ez nincs is olyan messze. Szerencsére a szobájába bezárkózós időszakon túl vagyunk, visszatért közénk újra, bár baromi könnyű megbántani, olyankor pedig sértődötten felpattan és a szobájába libben, mi meg csak lesünk vagy összenézünk az apjával, hogy már megint mi rosszat mondtunk? 

Ja, aztán hirtelen fény gyúlt a fejünk felett, elkezdett csipogni a háttérben valami, a földszinten ugyanaz, csak némileg más ütemben és pár pislogásnyi fáziskéséssel bár, de rájöttem, hogy immáron van értelme bekapcsolni a számítógépem, az átmeneti üzemzavar végetért, hol is hagytuk abba? Hogy is kell folytatni?

A tésztaszűrő és a gránittál meséje

 

Érdekes, hogy a józan eszem egész hamar felfogta, hogy anyu nincs többé. Nekem nincs olyan gondolatom, és nem is volt egyáltalán mióta nincs köztünk, hogy felhívom anyut, ennek majd örül...ja, de hogy már nem tudom, felhívni...Vagy elmesélek neki valamit, sütök neki, pletykálok neki, esetleg vásárolok neki valamit, egy tizedmásodpercnyi kételyem sincs, hogy ezek egyikét sem tudom megtenni. Olyasmi persze van, hogy hú, ennek anyu mennyire örülne, ezt a meccset biztos végigszurkolná, ezen biztos ő is jót bőgne, mint én, stb....de azzal meg úgy vagyok némi szomorkodás után, hogy úgyis itt van valahol...

 velem.....

Mikor apu elment, azon kaptam magam, hogy úgy alszom, olyan testtartásban, ahogy ő szokott volt, abban a képtelen pózban - feje felett összekulcsolt karokkal. Hát ki alszik így rajta kívül? Én, a halála utáni hetekben. Akkor ki is találtam, hogy aki ilyenkor eltávozik, lehet részben vagy egészben a szeretteiben él tovább....és ezen elméletemet az is támogatta, hogy csak azóta tudok isteni húslevest főzni, mióta anyu nincs....azelőtt folyton zavaros lett vagy fura színű vagy egész egyszerűen íztelen, úgyhogy én nagyon sokáig nem is főztem húslevest, mert vagy anyósomnál vagy anyunál, akár mindkettőjüknél azt ehettük a hétvégi vendégeskedés során....Anyósom sem főz már semmit, törékeny így túl a 85. szülinapján, anyu pedig végképp nem foglalkozik már földi dolgokkal sajnos....Most viszont, igaz, csakis kapirgálós, kukoricán és búzán tengődő csirkéből, de tényleg remek húslevest tudok főzni. Jó, hát tudom, ez sem nem elméleti fizika, sem nem agysebészet, mégis valami újdonság...

Elhoztam anyu konyhájából néhány dolgot, aminek láttán nem szomorodom el, nem tompa ütést kapok a gyomorszájamra, ha rájuk nézek, inkább olyan melegség önt el..Ilyen az a gránit tál, amiben gyerekkoromban együtt készítettük a mákosnudlit például. Ez a tál kisgyerekként olyan hatalmasnak tűnt, felnőttként legalább feleakkorára zsugorodott. Ha jól emlékszem, a nagyanyámé volt, vagy lehet, még annak az anyukájáé. Nagy becsben van tartva, remélem, én sem töröm el. A másik a fehér mázas tésztaszűrő, amit nagyon-nagyon szeretek, szintén legalább 40 éves, a harmadik pedig egy vénséges vén üvegtál, amiben anyu mindig a sülteket szolgálta fel, legyen az oldalas vagy sült kacsa. Ez az üvegtál kicsit csorba, homályos is és együtt ment át a zsugorodás folyamatán a gránittállal, mire felnőttem, de létezik és aktív szereplői az én konyhámnak is. Persze csészék is  poharak is vendégeskednek nálunk, bár az előzőekkel szemben nekem ezek több szívfájdalmat tudnak okozni, ha hirtelen kinyitom a szekrényt és farkasszemet nézek pl a kék kávéscsészével, ami anyué volt....

Apu régi műhelyében telelt 3 cserép virág, aminek a nevét sem tudom, sőt, azt is elfelejtettem anyutól megkérdezni, hogy most akkor ezek egész télen nem is igényelnek öntözést (??) vagy majd tavasszal át kell-e őket ültetni.... Egyáltalán milyen virágok ezek?? Egyelőre örökbe lettek fogadva és gyanakvóan figyelem, hogy nem kezdenek -e kókadozni. Kinn vannak egymás mellett a külső és a belső bejárati ajtó közötti kis térben, ami olyan, mint egy üvegház, csak éppen nem az, mert fény az nem sok éri, csak dél körül pár órán át. 

Panaszlevél

 

Végül tesóm mégis megírta a panaszlevelet a kórház főigazgatójának valamikor és januárban meg is érkezett rá a válasz. Úgy olvastam el, hogy nem sokkal korábban érkezett postán a boncolási, amit nem ajánlok senkinek, aki még ilyet nem olvasott. Meglehetősen megrázó. Olyannyira, hogy inkább csak átfutottam, nem rágtam át magam minden soron és elemeztem ki a mondanivalót szóról szóra, de így is eléggé belém égett jónéhány mondat. 

A főigazgató levele igazából csak megerősített néhány gyanút, hogy az az elvárható gondosság, amivel anyut ápolni kellett volna, na azzal volt némi probléma. Hogy bizonyítani ebből mit lehet, az megint más kérdés. Rögtön az az állítás kicsapta a biztosítékot, hogy némileg elmarasztalóan megjegyezte a levél, hogy mi szóban kértük a boncolási jegyzőkönyvet, pedig annak megvan a módja, azt hivatalosan itt és ott kérvényezni kell írásban, te butuska hozzátartozó..... Mi pontosan ezt tettük, én már csak tudom, mert Tiborommal egyetemben mi magunk, személyesen töltöttük ki a kérdéses nyomtatványt, majd adtuk le a papírt. Hogy abból aztán kishajót hajtogattak, beesett a szekrény mögé vagy egyszerűen elkallódott, nem tudni, de célba nem ért, az biztos. 

A másik problémás megállapítás az volt a levélben, hogy a vizsgálat abból állt, hogy a kérdéses kezelőorvost (állítólag) meghallgatták. Tehát mi állítottunk valamit, egészen mást a kezelőorvos és ezzel el is volt intézve minden, hiszen nyilvánvaló, hogy kezelődokkernek van igaza.  Rendre leírja, hogy a vizsgálat során ő megállapította, hogy a család a kellő tájékoztatást megkapta. De ugyan honnan tudná ezt tényszerűen leszögezni, ez tényleg a család hülyének nézése. A kezelőorvos egyébként arról számolt be, hogy a beteget két hölgy látogatta, amit egyrészt nem tudhat, hiszen soha a színét nem láttuk, akárhányszor kerestük, nem volt elérhető. Másrészt látogattam én és Tibi minden áldott nap, vagyis a két fő tényleg stimmel, plusz tesóm is talán 2x lenn volt...

Valószínűleg formaság az egész, ha tovább szeretnénk nyomozni, az országos tisztifőorvos rendelhet el vizsgálatot. Kérdem én, akkor eddig mit vizsgáltak? Nyilvánvaló a fentiek alapján, hogy semmit. Belenéztek a dokumentációkba, kapott ilyen támogatást és olyan támogatást, majd a halála napján majdnem felvitték az intenzívre, majd mégsem, mert attól már javulás nem volt várható. Én totál laikus vagyok, de már szerdán látható volt, hogy haldoklik, csütörtökön, aztán végképp, mert már inni sem kért és pénteken délután hunyt el, az intenzives konzi után.. Abban is sántít a roppantul kivizsgált történet, hogy mi az ügyeletes orvostól szerdán vagy csütörtökön, már nem tudom, részletes információt kaptunk volna anyu állapotáról. Az ügyeletes állította a telefonban, hogy most vizsgálta meg, változatlan az állapota, minden továbbit meg majd a kezelőorvos....Ez volt a részletes infó. Hogy mit jelent a változatlan állapot nem tudom, hisz az ügyeletes orvos egész másik osztályról volt való. Diplomatikus kifejezés, abból az ember azt vonja le következtetésképpen, amit csak akar.

Szégyen, hogy egy orvos  (a kezelő) ilyen viselkedést megenged magának, végtelenül szomorú, hogy kórházba kerülve napokon, heteken keresztül ilyen az ellátás egy kórházban.... ami nem feltétlenül pénz kérdése....Nem is csak az orvosokra gondolok, de az, hogy aki nem képes enni vagy inni önállóan, az halálra van ítélve, azt nagyon komolyan állítom. Más osztályon is megfigyelhető volt, de talán nem ilyen nagyon mértékben ,mint itt. A neurológián pl. nagyon kedves nővérek voltak, akik megkérdezték, hogy segíthetnek-e, figyelték, mennyit eszik és iszik. Itt ebből semmit nem tapasztaltunk.

 Azt meg egyenesen arcátlannal tartom, ahogy minden állítást cáfol a kezelőorvos, miközben a már nagybeteg anyukámnak képes volt vizitkor azt odavetni, hogy szóljon már a fiának, hogy őt ne zaklassa a telefonhívásaival....Holott egyetlen egyszer el sem érte őt, nem tudott vele beszélni. Egészen Anyu haláláig,  mert akkor hívta még aznap délután. Még mi zaklattuk őt..

Én nem látom értelmét a vizsgálat folytatásának, az orvosnak úgyis igaza lesz akkor is, ő mindent megtett, a beteg sajnos meghalt, nem volt ugyan tüdőbeteg és szívbeteg sem, de nem lényeg. ) Viszont nálunk sebeket téphet fel, amik még be sem gyógyultak. Anyut már nem hozza vissza semmi, a kérdéses orvosig úgysem érünk fel. Néha félelmetes azért, milyen kicsi az ember egy gépezetben és végtelenül kiszolgáltatott hasonló idiótáknak, mint ő, aki orvosnak nevezi magát.

Mit csinálnék másképp? Tanyát vernék a kezelőorvos irodája előtt hajnaltól akár és megvárom, míg arra jár és beszélek vele. Mivel akkoriban is táppénzen voltam, én mindig csak látogatási időben léptem a kórház területére, tesóm volt a telefonos ügyeletes....mindhiába. Másrészt volt helye a Honvéd kórházban hétfőn, annak a hétnek az első napján, mikor meghalt. Jobban lett átmenetileg, az orbánc miatt nagy fájdalmai voltak, de evett, ivott, kommunikált. Itt volt hiba lemondani a Honvédos ágyat, hogy oké, sínen vagyunk, jobbulás látható. Mert innen aztán hétfőtől kezdve csak romlás volt és hanyatlás....

Hogy ennek a kezelőorvosnak mikor fogok tudni megbocsátani, fogalmam sincs, nagyon igyekszem....

Itt vagyok és mesélek

 

Néhány napja megérett bennem a gondolat, hogy a gyászfeldolgozás, traumafeldolgozás részeként akár folytathatnám is eme nyilvános naplót. Éber késő éjszakai vagy kora hajnali gondolatként még témakörök is eszembe jutottak, ami közül most egyet sem tudnék fülön csípni, de mindegy...majd csak jön magától minden. Gondolom.

A múlt héten sor került a nyolcadikos felvételire idén, melyre Zalán is hivatalos volt. Egészen másként folyt a felvételi felkészülés, szinte egy másik dimenzó volt Rékához képest. Hogy anyu októberben eltávozott közülünk, illetve ami előtte és utána történt rémálom sorozat...az nyilván nem segített engem abban, hogy kellőképp támogassam Zalánt a felvételiben. Bár Zalánnak egészen másfajta elképzelései voltak arról, hogy mennyit kell készülni rá. Rögtön szeptemberben, amikor elkezdődtek a felvételi előkészítők, heti 2-2 órában, Zalánt nem lehetett rávenni, hogy hajnali 7 órára bemenjen az iskolába órára, pedig a matek mindig nulladikban volt. A német nyelvvizsga felkészítő neki nem volt aktuális, így a pénteki nulladik is felejtős lett. Ami magyar előkészítő anyag ragadt rá hetedik vagy nyolcadik órában, az - a tanárnőt ismerve - nem lehetett jelentős tudás. A téli szünet szintén pihenéssel telt, amennyire rajta tudtam kapni, elkerülte a tanulást, mint ördög a tömjént....Végül a felvételi hetében történt némi matekozás és magyarozás, de akkor én már tudtam, hogy erre keresztet lehet vetni és utánunk az özönvíz, de az lesz ám, becsületes....

A felvételit ugyanott írta, ahol Réka és ahová most jár Réka. Nem annyira, mert Zalánnak esélye lett volna oda bejutni, hanem mert bíztunk a javítás pontosságában vagy megbízhatóságában. Igazából csütörtökön lett eredmény, meglepetés nem született. Nem lett katasztrófába torkolló 5 pont vagy 10 pont, de pozitív értelemben sem kaptunk sokkot, hogy asztakutyafáját, ez a gyerek egy rejtett és sötétben bújkáló matekzseni.... Mindenesetre, a félév lezárult, a felvételin túl vagyunk és innentől fogva már csak az ideiglenes sorrend, a végleges sorrend illetve az esetleges fellebbezés marad hátra. Technikumot néztünk ki neki, remélem, hogy felvételt fog nyerni....Akkor biztos leiszom magam (nem iszom egyáltalán), bár ha optimista vagyok, még onnan is remekül kirúgathatja magát, ha nem tanul, mint ahogy most is minimális időt tölt a tanulmányokkal. Egy német kéttanos iskolában el lehet képzelni, hogy ezzel mire lehet menni. 

A héten kezdődött Zalán gyógytornája is, mert hirtelen bitangnagyot nőtt, 180 centi felett van még növésben... (a tornának más oka is van, melyet egyelőre fedjen homály). Arra számítottam, hogy heti elfoglaltság lesz, mint a suliban lenne, ha járna, de betanított M. (gyógytornász) egyfajta tornasort, melyet heti 3x kell végiggyűrni és egy hónap múlva kontroll. Plusz járni kellene úszni. Mivel én nem tudok mélyvízbiztosan úszni, ezért kár lenne, ha én vinném le Zalánt a medencékhez, még a végén engem kellene kimenteni, szóval az úszás Tibire marad. Nahát ennek megfelelően halasztódik is folyamatosan, pedig az úszás nagyon-nagyon fontos lenne...

Réka novemberben betöltötte a 17. szülinapját. A szilveszteri koccintáskor el is rikkantotta magát a koccintás előtt közvetlenül, hogy idén ő már 18 éves lesz, juhúúúú, mire elszállt a lendület az újévet köszöntő kezeinkből és beállt némi fura, döbbent csönd....Hihetetlen, hogy 18 lesz decemberben a kistyúk és ennek javarészt max ő örül.  Addig az még csaknem egy év, ama fontos szülinapig, de tény a tény, 2025-ben nagykorú lesz a Réka... 

Nem csak ő lesz nagykorú, de ami még rosszabb, nekem is kerek szülinapom lesz idén, nem 30. és nem 40. ... még rosszabb. Az eddigi kerekek meg sem kottyantak, de úgy érzem, ez most lehet, hogy fájni fog, ez mégiscsak a vénség kezdete az én szememben. Tiborom már túl van rajta, de egy pasi mindig pasi, szerintem ő nem is érzi sokkal másképp magát, mint 10 éve, nekem viszont itt fáj és ott fáj olykor és csak remélni tudom, hogy azért az egészség az nem hagy végképp cserben. És ha megmarad az egészség, akkor nem is akkora gond az az újabb kerek szám....

Visszatérve Rékára, ő is félévet zárt a gimiben. Idén ő már 11.-es. Nem tudom, mennyit írtam erről, de ősztől minden tantárgyat emelt vagy sima részre osztottak fel és így alaposan keveredik tantárgyanként az évfolyam. Nálunk úgy tudom, mindenki két emelt tárgyat választott, de ez nem biztos amúgy, akárhogy is, Réka emelt töris lett és emelt angolos. Ezeket magas óraszámban tanulja, heti 6 töri és 7 angol órája van. Tavaly Réka elhatározta, hogy nem németből emeltezik, amiből nyelvvizsgája is van, hanem angolból...ami akkor nem tűnt logikus lépésnek, de mára már teljesen olyan, mintha én találtam volna ki. A többi érettségi tárgyat középszinten tanulja (matek, magyar), németből pedig egy gyengébb csoportba került, mert a többiek vagy leadták a németet teljesen vagy emelteznek, ami szintén egy másik csoport.  Azért remélem, majd készülnek az érettségire is..

Én meg....igazából ha azt mondom, hogy eléggé ki voltam borulva anyu halála miatt, akkor nem mondok semmi különöset. Nyilván ki voltam. Keltem-feküdtem egyik betegségből a másikba, október elejétél december közepéig. Amikor ebben az idősávban harmadszor is felhívtam a háziorvost, hogy ismét táppénzre jönnék, mert beteg vagyok valószínűleg, ha megy a hasam és fáj a gyomrom, valamint olyan vagyok, mint az őszi légy.....a doki már felcsattant, hogy mi van magával, nem szokott beteg lenni???! Én meg nem mondtam semmit, csak hallgattam és vonagattam a vállam képzeletben...hogy fogalmam sincs.

December közepétől január 6-ig itthon voltunk téli szüneten céges szinten, ami sokat segített, végülis mégcsak stresszmentes hetek voltak azok,még ha a felvételi lógott is felettünk, mint Demoklesz kardja....de a felvételi hetében is itthon voltam 3-4 napot, bár Zalántól akár dolgozhattam volna is, szentigaz, ám pihenésnek pihenés volt. Legalább mindent kivasaltam és egyetlen szent napra nem volt sem szennyes, sem vasalnivaló, sem pakolnivaló. (Hát és akkor mi van, kérdezhetnétek és igaz...semmi....)

December elején, valamikor Mikulás után, de a téli szünet előtt még egy gasztro dokihoz is sikerült időpontot szerezni. Valaki lebetegedhetett a paciensek közül, mert hétfőn kértem az időpontot és kedden már ott feszítettem a rendelőben. Eléggé elszánt voltam még előző nap, hogy most olyan rohadt sokat fáj a gyomrom és annyit szenvedtem, hogy bármi lesz, annak én állok elébe. Minden jobb, mint szenvedni. Persze az lett, hogy nekem kellett eldönteni, hogy jöhet e a gyomortükrözés...mivel az esetem úgymond határeset.... nekem meg ott és akkor vagy inamba szállt a bátorság, mert éppen semmim nem fájt vagy jött az isteni szikra, megérzés, hogy egyelőre nekem nem is kell az a tükrözés....Azt nem tudom, hogy melyik. Szóval abban maradtunk a dokival, hogy ha kirobbanó a formám és semmilyen panaszom nem lesz januárban, akkor minden kafa...de ha bármi tünetem van, akkor folytköv. Viszont még legalább két további hét eltelt, mire eltűnt minden tünet. Addig lapítottam, mint sün az avarban....Szilveszter környékén pl. reggelente émelyegtem, mint valami jobb sorsra érdemes vén kismama, de valószínű volt, hogy nem vagyok terhes. Aztán ez is elmúlt teljesen, mikor a gyomorsav szintem újra a régi lett. 

Tesóm és én teljesen másképp kezeljük a gyászt, ő állandóan fotókat nézeget és videókat. Engem ezzel a világból ki lehetne kergetni, mert fotókat egyáltalán nem bírtam nézni anyuról, de pusztán a cuccai láttán is összeugrott és dobott egy hátast a gyomrom. Szegény gyomrom, mit ki kell bírnia ..... Mostanra talán egy kicsit jobb... bár szem előtt nem sok holmi van, ami anyué volt, vagy fiókban vagy dobozokban van süllyesztve és elég sok mindent ki is dobtam....

Aztán arra gondoltam, hogy némi gyászterápiára beiratkozom E.hez, aki pszichológus. Aki nagyon okos és olvas engem az elmúlt 8 évben még emlékezhet is rá, vagy visszaolvashatja, mi volt 8-9 éve....Zalán még nagycsoportos volt, szóval odáig kellett nekem is visszalapozni. Egészen véletlenül megvolt az email címe, egyszer valamilyen köremailt írt a hasonlónevű egyik rokonomnak, de valahogy az én email fiókomban landolt az üzenete, mindegy. Irtam neki, mire felhívott és egyeztettünk egy időpontot januárra. E. még sokkal szimpibb lett azóta, már találkoztunk kétszer és bár féltem, hogy végigbőgöm az első alkalmat, végülis pozitív eredménnyel jöttem el tőle, szerintem tud nekem segíteni. Fog tudni. Bár tesóm, aki nem annyira a pszichológia nagy elismerője, megkérdezte az első alkalom után, hogy akkor most már hogy túl vagyok rajta, tudott segíteni? Tibi ugyanezt megkérdezte a második alkalom után. Azért szeirntem kell még pár alkalom, de tény, hogy a decemberihez képest sokkal jobban vagyok. Az idő ezt is megoldja valamilyen szinten.....azt mondják, az mindent...

 Hát itt tartunk most.