Mindenszentekre

 

Tegnap Rékával kettesben sétáltunk be a v.-i temetőbe koszorúkkal bőven megpakolva. Tibi kint maradt a kutyával a kocsinál. Addigra túl voltunk a tiszaparti sétán, a kutya is elégedetten lihegett a helyén. A kapuban közepesen szemet gyönyörködtető temetői virágokat árult egy fiatal férfi a kisfiával. A pénzt süteményes dobozba gyűjtötték. A kisfiú számolta a vevőknek átadott virágokat.  Rajtam átnézett a srác, bezzeg Rékán megragadt a tekintete. Egy ideje már nincs kedvem minden ilyen pasashoz odalépni és felpofozni. Réka elvégre nem kislány, és hát ami szép, az szép. 

 Réka leragadt egy hófehér kölyökmacskánál rögtön a kapuban, mely az egyik bokorból szaladt elő. Lehajolt hozzá, simogatta, a cica hanyattvágta magát a fűben és hagyta hogy kényeztessék.Türelmesen vártam egy ideig.

- Remélem, van nálad kézfertőtlenítő - szóltam oda Rékának gondolkodás nélkül, mire a  virágárus, és minden vevője rám nézett. Megenyhülve közelebb léptem a macskához, hogy ne tűnjek túl barátságtalannak. Akkor láttam, hogy a macska egyik szeme kék, a másik zöld. 

A sírokat nem kellett rendbe tenni, ami újdonságnak számított. Anyu az elmúlt években, 2023-ig bezárólag még kiskapát is hurcolt magával, plusz szemeteszsákot, madzagot ,drótot, vizes rongyot, zacskót a vizes rongynak, száraz rongyot, ollót, metszőollót, kést. Valamint nápolyit, bonbont, csokoládét, kávét és némi készpénzt a rokonoknak, akiket mindig meglátogattunk. Tavaly óta ez utóbbi törlődött a programból.  Ebből is látszik, hogy anyu családösszefogó pozíciója egyelőre betöltetlen.  

Anyu szüleinek a sírjánál Réka kiszúrta, hogy a nagymamám éppen száz évvel volt idősebb nála. 1907-ben született és 10 éves koromban, 1985-ben hunyt el. Arra gondoltam, hogy milyen szomorú, hogy számomra - gyerekszemmel-mindössze egy alacsony, kövér, fejkendős néni volt ő.  A róla hátramaradt fotókról sem mosolyog, keményen néz a lencsébe.  Nem ismertem, mint melegszívó nagymamát, aki a kisunokájának almáspitét süt. A  térdére ülteti és mondókát mond neki. Nem ismerem téli szünetekben a dunnája melegét a fával fűtött tisztaszobában. Pedig anyu szerint fantasztikus asszony volt. Azt mesélte, hogy a kor átlagához képest későn vált édesanyává, 1940-ben született a legelső lánya, 43-ban anyu, 46-ban a húga jött világra. Anna mamának egy első férje is volt,  valami vasutas. Tőle nem született gyermeke. Hogy mi lett a vasutassal, fogalmam sincs. A nagypapám, Miklós papa öreglegény volt, mielőtt elvette a nagyanyámat. Azt beszélték, hogy mindenki lemondott róla, hogy valaha családot alapít. Aztán Anna mama, akiről Réka a második nevét kapta, jött és... győzött. 

Apu szüleinek sírjánál egy kicsit körbemetszettük a borostyánt, láthatóvá tettük a feliratot, ki nyugszik ott. Nem sok mesélnivalóm akadt Rékának, mert a nagymamámat korán elvesztettük, 1 éves voltam mindössze. Tesóm bizonyára többet tapasztalt. János papa apu öccsénél tengette utolsó éveit, így róla van bennem eltárolva a legtöbb emlékem minden nagyszülő közül. Neki sem ültem az ölében soha vagy emlékeznék, hogy szeretetet nyilvánított volna felém.... Szívesen kavarta az indulatokat a két testvér és a két feleség között, majd aztán az unokák között nem kevésbé. Nem sokra emlékszem, kb. 11 éves koromban ő is elhunyt. Nyitott koporsós temetésén kénytelen voltam a koporsó mellett álldogálni elég hosszú ideig. Emlékszem apu fekete nyakkendőjére és az inge fehérségére, erre a kontrasztra. 
Legtöbb munkánk apám nagymamájának a sírjánál volt, melyen már az sem kivehető, hogy pontosan ki nyugszik ott. A keresztnevét sem tudom. Egy liliombokor szívósan kitart  a síremlék nélküli halmon, virágzik is minden évben. Egy soványka csipkebogyó bokor vele tart a muriban. Ezeket minden ősszel én vágom vissza.  Mi távolítjuk el a koszorút, amit az előző évben szeretettel ott hagytunk. 

Anyu mindig hangsúlyozta, hogy ezt a sírt nagyon ápolni kell, mert apu imádta és sokat köszönhet korai éveiben a nagyanyjának, aki annyira szerette  és nevelte őt. Apu szerint az életét is neki köszönheti, kigyógyította minden gyerekbetegségből. Hogy pontosan hogy kerülhetett ki apu a nagyszüleihez a tanyára, ahelyett, hogy az anyukája gondoskodott volna róla, nem tudom, de el tudom képzelni. Nagyanyám élettörténetét mindig körbelengte a hallgatás csöndje mentális betegségekről, ideggyógyintézetekről, ahol tartózkodott időszakokat.  Apu nem tartotta fontosnak valamiért, hogy  velünk tartson akár a nagyanyja, akár a szülei sírját ápolni. Mindenszentekkor sem. Nem sokat adott a látszatra, szokásokra vagy hogy mi illik.  Talán még egész kicsi gyerekkoromban hármasban tekertünk át bringával, de később apu mindig otthon maradt. 

 
Végül anyukám nagyszüleinél is hagytunk egy koszorút. Egyikük a II. világháború előtt, a másikőjük 1944-ben meghalt. Kis tanácstalansággal álltunk meg a sír előtt, hiányzott róla a sűrű futónövényzet, de kétségkívül jó helyen jártunk. A borostyán tavaly óta elpusztult. Valaki ültetett máris új hajtást a sír egyik sarkába. Törtem a fejem, mi jut eszembe róluk, anyám nagyszüleiről, mondjak már valami érdekeset Rékának... Aztán  hamar rájöttem, hogy anyu nem is ismerhette egyikőjüket sem.  Talàn mesélt történeteket róluk, amiket hallomásból tudott, de bennem nem maradt semmi.  Egész életemben jártunk ehhez a sírhoz.

Innen a martfűi temetőbe robogtunk át a maradék két koszorúval, selyemvirággal. Én azok közé tartozom, akik nem szeretnek temetőbe járni. * Azért járok, mert a sírt rendben kell tartani, ez is egyfajta gondoskodás. Semmi mást nem tudok tenni értük.  Mindenszentekkor, Halottak napján pedig szokás, hagyomány kimenni a temetőbe, otthon gyertyát gyújtani, emlékezni rájuk, felidézni, hogy mennyire szerettük őket.  Mindig is bosszantott, amikor anyu a sírnál beszélgetett apuval, köszönt neki játékosan, hogy "Szia, papa! Jó legyél, papa!" - kedvem lett volna mondani neki dacosan, irritáltan, hogy apu nincs itt, számomra egyáltalán nem itt van. Hagytam, hogy anyu úgy gyászoljon, ahogy neki jól esik. Ha neki így könnyebb, akkor nem mondhatom, hogy ezt inkább tartsa magában.

 

Nekem a martfűi temetőbe járás nem kapcsolódás a halottainkhoz, egyszerű karbantartás, rendrakás, portörlés, gyomlálás, virágrendezés. Ott nem érzek semmit, csak nyomott fájdalmat, ami azzal vegyül, hogy mielőbb jobb lenne a kapun kívül lenni és minél később visszatérni. Valószínűleg ebben benne van a saját halálfélelmem is, és a tény, hogy mindannyian itt végezzük. A  tagadás, a "nemakaromtudni", a "meghalunk, de nem ma" tudata mind ott hullámzik bennem. 

 

Martfűt ugyanúgy hagytuk el, mint V.-t. Anyu nélkül hideg és idegen volt mindkettő, mint ahová nem tartozom. Pedig a gyökereim itt vannak, V.-n, évszázadokra visszamenőleg. Ez a gondolat és a turistaszem elől rejtve maradó csodaszép Tiszapart emlékével zártam a kiruccanást....

Innen, már hagyomány, hogy cukrászdába megyünk, én pogácsát veszek, Réka mignont, Tibi belga krémest minden évben.  Majd hazatérünk és én azt érzem, hogy hihetetlenül megkönnyebbültem, hogy ezen is túl vagyunk. Elmondom Tibinek, hogy nem hittem, nem voltam tudatában, hogy engem ez a temető látogatás ennyire úgymond nyomasztott. Most teher gördült le megint a hátamról. Erre ő persze nem mond semmit, de együtt megesszük a pogácsákat, melyek kívül roppannak, belül puhák és tolunk a túl édes, már-már émelyítő mignon-ból is.  Belga krémes elfogyott idén,  helyette somlói kockát választott Tibi. Megdicsérem, hogy finom, kezem a combján, mert meglepően az, főleg a tejszínhabbal és dióval a tetején. 
* Rájöttem, hogy ez V. esetében nem egészen igaz. Valamilyen szinten vonz a hely, a múlt, a felmenők élete, szelleme ott lebeg. Bennem is nyomot hagyott, sőt, ott figyel Rékában is tudattalanul.  Mindig szeretni fogok oda látogatni, mert a gyökereimre emlékeztet és ez a temető nem hordoz számomra fájdalmat. 

 

Fonyódon jártunk - nyaralás 2025

 

Ja ez még itthon volt.... 

 Szintén itthon....

   Budapest éjjel....

 

 

Amire rájöttem: Nekem elég a balatoni panoráma, egy medence, jakuzzi, napfény és némi társaság, család, barátok... 

Füstjelek

 

Nem írtam május eleje óta, jól cserben hagytam szegény blogot, ilyenkor picit szégyellem magam.

Vannak problémák, amelyekről nem szeretnék blog szinten beszélni, de letagadni vagy elhallgatni sem szeretném.  Maradjunk annyiban, hogy vannak nehézségek, olykor pokoli, embertelen nehéz időszakokkal. Reményeim szerint talán a legrosszabbon már túl vagyok, de ki tudja. Most is írok, írogatok napi szinten, csak egy kicsit más műfajt. Illetve tervezem, hogy befejezem a 8-9 éve elkezdett mesémet. 

A fentiek miatt ezért nagyon sok kirándulásra, kiruccanásra nem volt mód idén. Bea "javaslatára" jártunk a Prónay-kilátóban. Csak éppen szokás szerint nem az ideális útvonalon közelítettük meg, de mindegy, mert nagy élmény volt. Főleg lefelé, amikor már tudtuk, merre kell menni. Utána olvastuk, hogy medvét láttak a szomszéd faluban, hát örültem, hogy nem találkoztunk.

A gyerekek aktívan élvezik a nyári szünetet. Réka állandóan a lovardában van vagy oda vágyik, ez a két variáció van. Mivel ősszel hihetetlen módon végzős lesz a gimiben, augusztus közepétől kezdik a tanévet emelt töriből. Sajnos a zseniális töri  tanárnő elvileg januárban nyugdíjba megy, ezért addigra nagyjából be fogják fejezni az érettségi felkészülést....Remélem, a formaidőzítés azért májusra is rendben lesz. Zalán nappal alszik vagy a telefonját nyomogatja,  éjjel baglyot játszik és nagyjából műveli ugyanazt. Elég érdekes kamaszos beszólításai vannak, pl. "Ájjámáááleee!" - ő most nagyon tini, remélem, mire megkezdődik a középiskola, észhez tér...Egyébként 185 cm magas és jóképű, folyton éhes és olyan hangja van mint egy medvének, de közben vékony, mint a nád.

Június végén betöltöttem az ötvenedik szülinapom, ami döbbenet, hihetetlen és felfoghatatlan. Hát,végülis csak egy szám, mondhatnánk, de azért több ennél. Ennek alkalmából Keszthelyen töltöttünk két remek napot a szülinapom előtt és aznap. Csodálatos volt minden, maradtunk is volna akár egy hétre is, csak a gatyánk ráment volna a lakosztályra, ahol elférünk mind a négyen plusz eb.  Gyönyörű volt a Balaton és strandidő. Rékának egy séta során kellett venni az egyik ajándékboltból egy fehér plüss nyulat...18 lesz decemberben, de mindegy. Hazafelé beugrottunk Gyenesdiásra, Mónisüti cukrászdájába és vettünk néhány zseniális süteményt a hazaútra.  

Augusztusban utazunk vissza a Balatonhoz, Fonyódon majd picit több időt töltünk, már nagyon várom. Gyűjtögetem, mit fogok ott olvasni. Közben tervezzük, hogy a lépcsőt felújítjuk, ami az emeletre vezet, de ezt tervezzük az utóbbi 3 évben...minden augusztusban, amikor Tibi is szabin van. Úgyhogy ki tudja, abból mi lesz. Tibi térköveket is nézeget...

No ennyit hirtelen. :)  Tettem fel képeket. 

Puszi mindenkinek, legyetek jók!  

Anyák napja

 

Sajnos az első az anyukám nélkül....

Réka viszont igyekezett bánatomat feledtetni, mert kézen fogta az apukáját és egész sok mindennel sikerült meglepnie. Kaptam virágot, csokit, sütiket, pogácsát és kettő szájfényt is...biztos nem tudott választani a szentem.... 

A fenti süti egészen isteni volt (Black Cat / Szolnok), nagy örömet és élvezetet okozott. 

Zalánban nem pendített meg lelki húrokat az anyák napja. Lazán dobott egy puszit, hogy boldog anyáknapjátanya, azzal össze-vissza puszilta...... a Kutyát.....

 

Majális 2025

 

Ha már múltkor kapcsolatunk kezdeti időszakáról elmélkedtem, feltűnt, hogy újra és újra ugyanazoknál az emlékeknél kötök ki.  Igazából nem tudom, miért. Az bizonyos, hogy az sem volt egy könnyű néhány hónap, de miért is pörgetnék olyan emlékeket, amelyek zökkenőmentes élethelyzetben születtek és full unalmasak? Naugye. 

Na most a Tibi előtti életem legjobb barátnője volt M. ,akivel covid óta nem találkoztam és most, hogy felkavartam az állóvizet( a fejemben az emlékekkel) , hát ráírtam a M.re minap, hogy mizu vele, régen nem találkoztunk vagy beszéltünk (utoljára boldog karácsonyt , boldog új évet kívánt nekünk.) Meglepetésemre szinte rögtön válaszolt és ma találkoztunk is egy rövid kutyasétáltatásra a Tisza partján. Talán egy fél óra volt, aztán egy órát ültünk a cukrászdában és málnás limonádét szürcsöltünk, pisztácia fagyit nyaltunk a napernyők alatt. Kell ennél több május elsején? Naugye. 

Kis szépséghibája a dolgoknak, hogy a majális forgatagát pusztán meglátva (MEGLÁTVA!) megperdült körülöttem a világ és azt hittem, el fogok ájulni (igen, megint...) úgyhogy eléggé meglepődtem saját magamon. Aztán eszembe jutott - igazából már az induláskor bevillant, hogy szomjas  vagyok - délután 5ig kb. 4 dl folyadék volt bennem, tűzött a nyári nap, tökre örültem a barátnőm látványának is....Na mindegy, a cukrászdában nagyjából visszazökkentek a dolgok a normál kerékvágásba, igazából teljességgel csak itthon....

Viszont a legfőbb hír mára egy tegnap esti. Zalán felvételt nyert a technikumba, amit megjelöltünk neki. Az első helyre rögtön be is került, bár egyetlen iskolát jelöltünk be, úgyhogy sokat nem kellett vándorolnia a papíroknak a városban az intézmények között. Rendesek voltunk. Úgy meglepődtem, hogy az első helyre felvették, hogy legalább ötször átbogarásztam a diákigazolványa számát, de nem változott a helyzet. Úgyhogy felhívtam rögtön Tibit, aki a lovardában volt Rékával és némi bevezető után belevisítottam a telefonba, hogy felvették, felvették, felvették, felvették, felvették! A kutya mellettem óvatosságból a bejárati elé járult, hogy távozni szeretne....Egy aggódni valóval kevesebb, de még mindig van n+128+x. Nagyon boldog voltam, össze-vissza csókoltam Zalán kamasz képét, aki a felvételijének hírére nemes egyszerűséggel megvonta  a vállát, kivett egy doboz jégkrémet a hűtőből, majd eltűnt a szobájában. 

Mifelénk

 

Hogy hétvégén mi mindent műveltünk, megpróbálom felidézni. Az biztos, hogy a gyerekek nem tanultak semmit...Nem élettapasztalatra gondolok, azt hamarabb szereztek, hanem lexikális tudásra.

Az is biztos, hogy szombaton fenn jártunk az Ikeában Soroksáron, aztán onnan az XXXLutz-ban és még néhány üzletben a környéken...Egyébként az Ikeában picit csalódtam, bár nem konkrétan az üzletben. Rendre mikor vettem volna  valamit, megszólalt bennem egy hang, hogy ERRE NINCS SZÜKSÉGED...És ezzel a hanggal tuti nem lenne E.-nek semmilyen feladata. :) :)  Szóval vettem egy új kancsót, mert a másikat Zalán elrepesztette, Réka választott magának ágyneműt és lepedőt, egy új konyhai vágódeszkát, beszereztünk még csokikat a svéd boltból, aztán kb. ennyi is volt...Plédünk, ágytakarónk, poharunk, párnahuzatunk, szőnyegünk ... MINDEN, amit el lehet képzelni, van itthon. Tibi mondta, hogy ő teljesen megérti, ő eddig sem tudott semmit venni az Ikeában. Pasik. :) Szóval picit kedvetlenül távoztam, de rengeteg marcipános sütivel a kávéhoz (nem is kávézom már, de mindegy)

Megebédeltünk a Mekiben - eléggé el nem ítélhető módon, de sajnos nem tudok mit tenni, én nagyon szeretem, Igyekszem minél ritkábban ott enni és még ritkábban kólát és sült krumplit. Ám most volt mindkettő és egy picit boldoggá tett. Hazafelé elszundítottam a kocsiban, ami előtt és után ismét azon gondolkodtam, milyen is volt annak idején Tibit megismerni, milyenek voltak az első éveink. Most is jöttek fel emlékek elég intenzív érzésekkel, de ezek kellemesek voltak, csak nyomokba fájdalmas....Szóval kifejezetten jó volt átélni őket.  Sajnos vagy nem sajnos, nem tudom, de újabb "emlék tzunami " viszont nem jött...

Hétvégén próbáltam Réka nyelvvizsga eredménye után érdeklődni. Hihetetlen béna tudok lenni minden ilyen jelszavas, online dologban, úgyhogy háromszor kidobott a rendszer, míg negyedjére végre kiderült, hogy még nincs hivatalos eredmény. Ma este (hétfő)  viszont újra eszembe jutott, mire ugyanazt a bénázást lefuttattam, csak most még jobban felhúztam magam. Majd teljesen váratlanul (véletlenül) be tudtam lépni Réka profiljába és gyorsan kiderült, hurrá, megvan az angol nyelvvizsga is, simán, magasan, gyönyörű eredménnyel. Büszke vagyok rá, jövőre érettségizik és már 2 közép nyelvvizsgája van... Réka hűvösen fogadta a hírt, semmi sikoltozás, visítás, ágyon ugrándozás. Mondjuk, érezte ezt ő, ha meg tudta vetetni az apjával az új kobakot a lovagláshoz, ami nem volt olcsó....mint nyelvvizsga ajándék....Azért még valami ünnepi ebéd vagy valami kényeztetés jár a csajnak...

Zalán felvételi eredményével kapcsolatban még nincs végleges eredmény...Legkésőbb május 5ig kiderül....

Vasárnap úgy elröppent, hogy csak pislogtam. Fel van gyorsulva az idő rendesen. Ilyen izgalmas dolgok jutnak eszembe, mint hogy elpakoltam a téli szőnyeget nappaliból, ami egy isteni, puha szőnyeg, rálépni is jutalom, és elővettük a nyárit (kisebb, vékonyabb, olcsóbb volt) Ünnepeltük a Liverpool bajnoki címét és Szobót. Gondolkodtam, mit kaphatna Zalán ajándékba a szülinapjára illetve szundikáltam délután, mivel mostanában legkésőbb reggel 7-kor mindig felébredek, felkelek, akár kialudtam magam, akár nem, mert fáj a hátam...Viszont így összességében nem alszom eleget.

Megnéztem a Bálnalovas című filmet. Igazából nem tűnt egy kiemelkedő alkotásnak, főleg, hogy telefonról néztem, de valahogy érzelmileg mégis megérintett, volt benne valami különleges, meg nem tudnám fogalmazni micsoda (többek között ez a baj velem).  Ráadásul a kislány a filmben csodálatosan alakította a szerepét.

 

Gyerekkori emlékek 3. rész (befejező)

 

Alsó tagozatban (és felsőben, sőt még gimiben is) nagyon szerettem szekrényt ugrani tesi órán. Emiatt és alkatom miatt -zörögtek a csontjaim ---vékony voltam mint a nádszál - egyszer meghívtak az iskola tornász egyesületébe. Itt egész sokáig virágosan éreztem magam, mígnem a helyből hátraszaltó került napirendre. Egy darabig figyeltem, ahogy a többiek próbálkoznak természetesen tanári segédlettel, aztán úgy döntöttem, hogy szép dolog a szekrényugrás, a spárgát is tök jó lenne elsajátítani, de ebből nekem elég volt. Többet nem láttak edzésen. 

Gyerekkoromban gyakran jártunk le a város szélén található rétre, amit csak úgy hívtunk, hogy A RÉT. Teljesen egyedül, eszünkbe sem jutott, hogy kellene szülői felügyelet. Tesóm is sokat járt oda a cimboráival focizni. Önfeledten rúgták ott a bőrt nyáron reggeltől estig. A klassz kis rét azóta teljesen eltűnt, felosztották telkekre és be is építették legalább 20 éve. Szinte egy új városrész nőtt ki a helyén. 

Ehhez a réthez kapcsolódik első allergiás emlékem, amikor is egy rövid játék után tüsszögőrohamot kaptam a térdig érő gyomban, majd patakzó könnyekkel kénytelen voltam hazakullogni. Onnastól fogva inkább csak a  kaszált rétet látogattam,  leginkább azt sem.  Akkoriban az allergia nem is volt annyira elterjedt, de én elmondhattam máris magamról, hogy nekem volt olyan....Az orvosnál kálcium pezsgőtablettát kaptam rá és valami krémet a szememre, hogy ne viszkessen annyira. 

Ehhez a réthez kapcsolódik egyik korai emlékem is, amikor tesóm elvitt szánkózni. Valamiért azt gondolom, hogy ez egy egészen korai emlék. Mindenképpen az ovis évekhez köthető. Az maradt meg emlékeim között, hogy tesóm húz,húz, majd váratlanul ránt egyet a szánkón, én pedig hanyatt dobom magam, le egyenesen a  hóba....és csak kacagtam, kacagtam, imádtam a téli mókát. Ezt megcsinálta többször a szánkózás során a bátyám, talán nem véletlen, hogy maradandó emlék lett belőle.

Cicám vagy kutyám nem lehetett, bár nem látom okát utólag sem, miért ne fért volna meg egy a kertes házunkban vagy a kertben. Talán pont a kert miatt, amit anyu óvón ápolt és gondozott tavasztől késő őszig. Egy alkalommal kaptunk két kis vadkacsát az egyik ismerőstől, hogy majd idővel megsütjük őket, ha kicsit kövérebbek lesznek. Nahát ebből az kerekedett, hogy a két nőstény kacsa végelgyengülésig élvezte kertünkben az életet. Apu levágta a szárnytollaik egy részét, így elrepülni nem tudtak (szegények). Ősszel képes voltam felásni a kert egy részét gilisztákért, amit ők vidáman elfalatoztak. Apu ilyenkor elég bosszús tudott lenni, hogy rontom a talajminőséget. Nyáridőn az egykori vályúba vizet engedtünk és ez a két kacsa imádott abban strandolni. Apu a melléképület ereszét is a vályú fölé irányította, így mindig volt friss víz utánpótlás. Egészen sokáig éltek a kacsák (Kacsu és Tacsu, mily találékony)  egymáshoz képest néhány héten belül pusztultak el vénséges vén kacsaként. 

Egyszer, éppen húsvétra egy fekete kisnyuszit is kaptam tesóméktól. Mármint elevent.  Képzelem, anyu milyen boldog lehetett! Bizonytalan ideig vidáman szaladgált a fekete nyúl a kertünkben, majd x év múlva anyu leadta vágónyúlnak a szomszédos utcai terményboltban. Erről írtam valahol a blogban. Nagyon nem szomorkodtam a nyuszi után, azt képzeltem, hogy tenyész baknyúlként éli világát, amíg a világ világ...Elég élnénk képzelőerőm volt gyerekként, volt tengersok időm. 

Nyári iskolai táborban a Balatonon egyszer vagy kétszer jártam, meg nem mondom, de igazából csak egyről van élményem és az is a homályba vész, hogy Káptalanfüred volt vagy Balatonszepezd. Szerintem keverem apuék céges nyaralójával a helyszíneket, mindegy. Az a tábor még az a hagyományos féle volt a nyolcvanas években, zászlófelvonással, -levonással, úttörők, külön szárnyban zuhanyzók, folyamatos diák portás a tábor kapujában, emeletes ágyas, tizenakárhány fős szobák...éjszakai zseblámpás kiruccanás az erdőben (erről nincs egyáltalán emlékem, lehet, sokkot kaptam...) Itt kicsit belekóstolhattam, milyen lehet menő diáknak lenni, mert tesóm haverjai besegítettek a táborban, ők voltak a "nagyok", akik részben vigyáztak ránk, foglalkoztak velünk és így egy kicsit több figyelemben fürödtem én. Játszottak, beszélgettek velem, amire kimondottan büszke voltam. Főleg a tesómra. Élmény volt a Balaton, élmény volt, bár este visszagyalogolni a tábor területére hulla fáradtan, nap és víz által leszívott energiával nem volt akkora nagy öröm.  Hiányoztak anyuék, arra is emlékeszem, nagyon hiányoztak. Talán 9-10 éves lehettem. 

Nyári szünetben volt engedélyünk bringázni a környező utcákban. Ilyenkor a helyi ABC-ben (aztán Coop bolt lett, majd a Lidl megjelenésébel ez is lehúzhatta a rolót és most konditerem....) vettünk valami édességet. Általában ha minden forintunkat élére állítottuk, amiből nem volt sok, futotta egy nyalókára mindenkinek. Mi annak is örültünk nagyon, az a narancssárga, viszonylag sok időbe telt, mire lekopott. 

Nyári szünetekben a fagyifelelős is én voltam otthon,  a helyi bisztróból én hoztam haza a fagylaltot. Ma is érzem a 20 forintot a tenyeremben. Egy ponton  az időben 5 Ft volt egy gombóc, vagyis anyukámnak és nekem is jutott 2-2. Apu annyira nem értékelte a fagylaltot. 

Érdekesség, hogy a bisztró egyik részében kapott helyet a söröző, ahol jobb szombatokon kisebb esküvőket is rendeztek. A másik részében pedig menüs ebédeltetés folyt. Az akkori tanács épülete (polgármesteri hivatal) , orvosi rendelő, ovi a szomszéd utcában állt akkoriban, így az ott dolgozók a bisztróban ebédeltek minden dél tájban. Nyári szünetben én slattyogtam el az ebédért. Amíg a konyhásnénik megtöltötték az ételhordómat, kíváncsian figyeltem, hogy a hivatalnok bagázs, a csinos nénik és nyakkendős bácsik hogyan kanalazzák a borsólevest és falatozzák a rántott halat krumplipürével. Az asztalon fehér abrosz virított, szalvéta is simult a terített asztalhoz, és üvegpohárból kortyolták az ártézi vizet, míg mi a suliban nem annyira, az feltűnt...A bisztrónak sajátos illata volt, amit én a fagylalttal kötöttem össze gyerekként. Felnőtt éveimet tapostam bőven, amikor rájöttem, hogy az sörszag volt....

Ama bizonyos ovis ballagás. Középen én pulcsiban. A szoknya határozottan nem esett le rólam...

Tesómmal és anyuval az épülő új házunknál. 

Anyukámmal 

Családunk a keresztelő környékén, 1975 nyara 

Apu, anyu, Erika baba

Húsvét hétfő

 

Húsvét hétfő klasszul telt, meglátogattak bennünket tesómék. Elég bizonytalan volt, hogy ideérnek-e, ezért olyan széles kínálata az ételeknek nem került tálalásra, de a szokásos hétfőn fogyasztott sonka-tojás-torma és kiegészítői az asztalra kerültek, ilyen és olyan sültek, kétfajta saláta és sütemények kíséretében. Beszélgettünk egy jót, sütiztünk, aztán még egész magasan járt a nap, amikor elindultak haza Pestre, úgyhogy elhatároztuk, hogy Dió még egy kört sétálhat a Tiszaliget körgátján. Szerencsénk volt, mert szinte senkivel nem találkoztunk, legalábbis kutyásokkal alig. Dió istenit futkározott  a nyári (!) melegben. Ezt követően már alig vártam, hogy hazaérjünk és bezabáljak sonkás szendviccsel, és ez sajnos be is következett. Annyira szeretem, hogy nem tudom abbahagyni a zabálást, amíg van előttem kaja és amíg szét nem durranok....úgyhogy ezért  vagy másért hajnalban elfogott a hasmenés, gyomorfájás, megint. Ez újabban sűrűsödik mostanában, úgyhogy jó lenne egyrészt ha odafigyelnék arra, hogy nem eszem ész nélkül, másrészt, hogy mit eszek, illetve lehet orvos sem ártana....