Panaszlevél

 

Végül tesóm mégis megírta a panaszlevelet a kórház főigazgatójának valamikor és januárban meg is érkezett rá a válasz. Úgy olvastam el, hogy nem sokkal korábban érkezett postán a boncolási, amit nem ajánlok senkinek, aki még ilyet nem olvasott. Meglehetősen megrázó. Olyannyira, hogy inkább csak átfutottam, nem rágtam át magam minden soron és elemeztem ki a mondanivalót szóról szóra, de így is eléggé belém égett jónéhány mondat. 

A főigazgató levele igazából csak megerősített néhány gyanút, hogy az az elvárható gondosság, amivel anyut ápolni kellett volna, na azzal volt némi probléma. Hogy bizonyítani ebből mit lehet, az megint más kérdés. Rögtön az az állítás kicsapta a biztosítékot, hogy némileg elmarasztalóan megjegyezte a levél, hogy mi szóban kértük a boncolási jegyzőkönyvet, pedig annak megvan a módja, azt hivatalosan itt és ott kérvényezni kell írásban, te butuska hozzátartozó..... Mi pontosan ezt tettük, én már csak tudom, mert Tiborommal egyetemben mi magunk, személyesen töltöttük ki a kérdéses nyomtatványt, majd adtuk le a papírt. Hogy abból aztán kishajót hajtogattak, beesett a szekrény mögé vagy egyszerűen elkallódott, nem tudni, de célba nem ért, az biztos. 

A másik problémás megállapítás az volt a levélben, hogy a vizsgálat abból állt, hogy a kérdéses kezelőorvost (állítólag) meghallgatták. Tehát mi állítottunk valamit, egészen mást a kezelőorvos és ezzel el is volt intézve minden, hiszen nyilvánvaló, hogy kezelődokkernek van igaza.  Rendre leírja, hogy a vizsgálat során ő megállapította, hogy a család a kellő tájékoztatást megkapta. De ugyan honnan tudná ezt tényszerűen leszögezni, ez tényleg a család hülyének nézése. A kezelőorvos egyébként arról számolt be, hogy a beteget két hölgy látogatta, amit egyrészt nem tudhat, hiszen soha a színét nem láttuk, akárhányszor kerestük, nem volt elérhető. Másrészt látogattam én és Tibi minden áldott nap, vagyis a két fő tényleg stimmel, plusz tesóm is talán 2x lenn volt...

Valószínűleg formaság az egész, ha tovább szeretnénk nyomozni, az országos tisztifőorvos rendelhet el vizsgálatot. Kérdem én, akkor eddig mit vizsgáltak? Nyilvánvaló a fentiek alapján, hogy semmit. Belenéztek a dokumentációkba, kapott ilyen támogatást és olyan támogatást, majd a halála napján majdnem felvitték az intenzívre, majd mégsem, mert attól már javulás nem volt várható. Én totál laikus vagyok, de már szerdán látható volt, hogy haldoklik, csütörtökön, aztán végképp, mert már inni sem kért és pénteken délután hunyt el, az intenzives konzi után.. Abban is sántít a roppantul kivizsgált történet, hogy mi az ügyeletes orvostól szerdán vagy csütörtökön, már nem tudom, részletes információt kaptunk volna anyu állapotáról. Az ügyeletes állította a telefonban, hogy most vizsgálta meg, változatlan az állapota, minden továbbit meg majd a kezelőorvos....Ez volt a részletes infó. Hogy mit jelent a változatlan állapot nem tudom, hisz az ügyeletes orvos egész másik osztályról volt való. Diplomatikus kifejezés, abból az ember azt vonja le következtetésképpen, amit csak akar.

Szégyen, hogy egy orvos  (a kezelő) ilyen viselkedést megenged magának, végtelenül szomorú, hogy kórházba kerülve napokon, heteken keresztül ilyen az ellátás egy kórházban.... ami nem feltétlenül pénz kérdése....Nem is csak az orvosokra gondolok, de az, hogy aki nem képes enni vagy inni önállóan, az halálra van ítélve, azt nagyon komolyan állítom. Más osztályon is megfigyelhető volt, de talán nem ilyen nagyon mértékben ,mint itt. A neurológián pl. nagyon kedves nővérek voltak, akik megkérdezték, hogy segíthetnek-e, figyelték, mennyit eszik és iszik. Itt ebből semmit nem tapasztaltunk.

 Azt meg egyenesen arcátlannal tartom, ahogy minden állítást cáfol a kezelőorvos, miközben a már nagybeteg anyukámnak képes volt vizitkor azt odavetni, hogy szóljon már a fiának, hogy őt ne zaklassa a telefonhívásaival....Holott egyetlen egyszer el sem érte őt, nem tudott vele beszélni. Egészen Anyu haláláig,  mert akkor hívta még aznap délután. Még mi zaklattuk őt..

Én nem látom értelmét a vizsgálat folytatásának, az orvosnak úgyis igaza lesz akkor is, ő mindent megtett, a beteg sajnos meghalt, nem volt ugyan tüdőbeteg és szívbeteg sem, de nem lényeg. ) Viszont nálunk sebeket téphet fel, amik még be sem gyógyultak. Anyut már nem hozza vissza semmi, a kérdéses orvosig úgysem érünk fel. Néha félelmetes azért, milyen kicsi az ember egy gépezetben és végtelenül kiszolgáltatott hasonló idiótáknak, mint ő, aki orvosnak nevezi magát.

Mit csinálnék másképp? Tanyát vernék a kezelőorvos irodája előtt hajnaltól akár és megvárom, míg arra jár és beszélek vele. Mivel akkoriban is táppénzen voltam, én mindig csak látogatási időben léptem a kórház területére, tesóm volt a telefonos ügyeletes....mindhiába. Másrészt volt helye a Honvéd kórházban hétfőn, annak a hétnek az első napján, mikor meghalt. Jobban lett átmenetileg, az orbánc miatt nagy fájdalmai voltak, de evett, ivott, kommunikált. Itt volt hiba lemondani a Honvédos ágyat, hogy oké, sínen vagyunk, jobbulás látható. Mert innen aztán hétfőtől kezdve csak romlás volt és hanyatlás....

Hogy ennek a kezelőorvosnak mikor fogok tudni megbocsátani, fogalmam sincs, nagyon igyekszem....

Itt vagyok és mesélek

 

Néhány napja megérett bennem a gondolat, hogy a gyászfeldolgozás, traumafeldolgozás részeként akár folytathatnám is eme nyilvános naplót. Éber késő éjszakai vagy kora hajnali gondolatként még témakörök is eszembe jutottak, ami közül most egyet sem tudnék fülön csípni, de mindegy...majd csak jön magától minden. Gondolom.

A múlt héten sor került a nyolcadikos felvételire idén, melyre Zalán is hivatalos volt. Egészen másként folyt a felvételi felkészülés, szinte egy másik dimenzó volt Rékához képest. Hogy anyu októberben eltávozott közülünk, illetve ami előtte és utána történt rémálom sorozat...az nyilván nem segített engem abban, hogy kellőképp támogassam Zalánt a felvételiben. Bár Zalánnak egészen másfajta elképzelései voltak arról, hogy mennyit kell készülni rá. Rögtön szeptemberben, amikor elkezdődtek a felvételi előkészítők, heti 2-2 órában, Zalánt nem lehetett rávenni, hogy hajnali 7 órára bemenjen az iskolába órára, pedig a matek mindig nulladikban volt. A német nyelvvizsga felkészítő neki nem volt aktuális, így a pénteki nulladik is felejtős lett. Ami magyar előkészítő anyag ragadt rá hetedik vagy nyolcadik órában, az - a tanárnőt ismerve - nem lehetett jelentős tudás. A téli szünet szintén pihenéssel telt, amennyire rajta tudtam kapni, elkerülte a tanulást, mint ördög a tömjént....Végül a felvételi hetében történt némi matekozás és magyarozás, de akkor én már tudtam, hogy erre keresztet lehet vetni és utánunk az özönvíz, de az lesz ám, becsületes....

A felvételit ugyanott írta, ahol Réka és ahová most jár Réka. Nem annyira, mert Zalánnak esélye lett volna oda bejutni, hanem mert bíztunk a javítás pontosságában vagy megbízhatóságában. Igazából csütörtökön lett eredmény, meglepetés nem született. Nem lett katasztrófába torkolló 5 pont vagy 10 pont, de pozitív értelemben sem kaptunk sokkot, hogy asztakutyafáját, ez a gyerek egy rejtett és sötétben bújkáló matekzseni.... Mindenesetre, a félév lezárult, a felvételin túl vagyunk és innentől fogva már csak az ideiglenes sorrend, a végleges sorrend illetve az esetleges fellebbezés marad hátra. Technikumot néztünk ki neki, remélem, hogy felvételt fog nyerni....Akkor biztos leiszom magam (nem iszom egyáltalán), bár ha optimista vagyok, még onnan is remekül kirúgathatja magát, ha nem tanul, mint ahogy most is minimális időt tölt a tanulmányokkal. Egy német kéttanos iskolában el lehet képzelni, hogy ezzel mire lehet menni. 

A héten kezdődött Zalán gyógytornája is, mert hirtelen bitangnagyot nőtt, 180 centi felett van még növésben... (a tornának más oka is van, melyet egyelőre fedjen homály). Arra számítottam, hogy heti elfoglaltság lesz, mint a suliban lenne, ha járna, de betanított M. (gyógytornász) egyfajta tornasort, melyet heti 3x kell végiggyűrni és egy hónap múlva kontroll. Plusz járni kellene úszni. Mivel én nem tudok mélyvízbiztosan úszni, ezért kár lenne, ha én vinném le Zalánt a medencékhez, még a végén engem kellene kimenteni, szóval az úszás Tibire marad. Nahát ennek megfelelően halasztódik is folyamatosan, pedig az úszás nagyon-nagyon fontos lenne...

Réka novemberben betöltötte a 17. szülinapját. A szilveszteri koccintáskor el is rikkantotta magát a koccintás előtt közvetlenül, hogy idén ő már 18 éves lesz, juhúúúú, mire elszállt a lendület az újévet köszöntő kezeinkből és beállt némi fura, döbbent csönd....Hihetetlen, hogy 18 lesz decemberben a kistyúk és ennek javarészt max ő örül.  Addig az még csaknem egy év, ama fontos szülinapig, de tény a tény, 2025-ben nagykorú lesz a Réka... 

Nem csak ő lesz nagykorú, de ami még rosszabb, nekem is kerek szülinapom lesz idén, nem 30. és nem 40. ... még rosszabb. Az eddigi kerekek meg sem kottyantak, de úgy érzem, ez most lehet, hogy fájni fog, ez mégiscsak a vénség kezdete az én szememben. Tiborom már túl van rajta, de egy pasi mindig pasi, szerintem ő nem is érzi sokkal másképp magát, mint 10 éve, nekem viszont itt fáj és ott fáj olykor és csak remélni tudom, hogy azért az egészség az nem hagy végképp cserben. És ha megmarad az egészség, akkor nem is akkora gond az az újabb kerek szám....

Visszatérve Rékára, ő is félévet zárt a gimiben. Idén ő már 11.-es. Nem tudom, mennyit írtam erről, de ősztől minden tantárgyat emelt vagy sima részre osztottak fel és így alaposan keveredik tantárgyanként az évfolyam. Nálunk úgy tudom, mindenki két emelt tárgyat választott, de ez nem biztos amúgy, akárhogy is, Réka emelt töris lett és emelt angolos. Ezeket magas óraszámban tanulja, heti 6 töri és 7 angol órája van. Tavaly Réka elhatározta, hogy nem németből emeltezik, amiből nyelvvizsgája is van, hanem angolból...ami akkor nem tűnt logikus lépésnek, de mára már teljesen olyan, mintha én találtam volna ki. A többi érettségi tárgyat középszinten tanulja (matek, magyar), németből pedig egy gyengébb csoportba került, mert a többiek vagy leadták a németet teljesen vagy emelteznek, ami szintén egy másik csoport.  Azért remélem, majd készülnek az érettségire is..

Én meg....igazából ha azt mondom, hogy eléggé ki voltam borulva anyu halála miatt, akkor nem mondok semmi különöset. Nyilván ki voltam. Keltem-feküdtem egyik betegségből a másikba, október elejétél december közepéig. Amikor ebben az idősávban harmadszor is felhívtam a háziorvost, hogy ismét táppénzre jönnék, mert beteg vagyok valószínűleg, ha megy a hasam és fáj a gyomrom, valamint olyan vagyok, mint az őszi légy.....a doki már felcsattant, hogy mi van magával, nem szokott beteg lenni???! Én meg nem mondtam semmit, csak hallgattam és vonagattam a vállam képzeletben...hogy fogalmam sincs.

December közepétől január 6-ig itthon voltunk téli szüneten céges szinten, ami sokat segített, végülis mégcsak stresszmentes hetek voltak azok,még ha a felvételi lógott is felettünk, mint Demoklesz kardja....de a felvételi hetében is itthon voltam 3-4 napot, bár Zalántól akár dolgozhattam volna is, szentigaz, ám pihenésnek pihenés volt. Legalább mindent kivasaltam és egyetlen szent napra nem volt sem szennyes, sem vasalnivaló, sem pakolnivaló. (Hát és akkor mi van, kérdezhetnétek és igaz...semmi....)

December elején, valamikor Mikulás után, de a téli szünet előtt még egy gasztro dokihoz is sikerült időpontot szerezni. Valaki lebetegedhetett a paciensek közül, mert hétfőn kértem az időpontot és kedden már ott feszítettem a rendelőben. Eléggé elszánt voltam még előző nap, hogy most olyan rohadt sokat fáj a gyomrom és annyit szenvedtem, hogy bármi lesz, annak én állok elébe. Minden jobb, mint szenvedni. Persze az lett, hogy nekem kellett eldönteni, hogy jöhet e a gyomortükrözés...mivel az esetem úgymond határeset.... nekem meg ott és akkor vagy inamba szállt a bátorság, mert éppen semmim nem fájt vagy jött az isteni szikra, megérzés, hogy egyelőre nekem nem is kell az a tükrözés....Azt nem tudom, hogy melyik. Szóval abban maradtunk a dokival, hogy ha kirobbanó a formám és semmilyen panaszom nem lesz januárban, akkor minden kafa...de ha bármi tünetem van, akkor folytköv. Viszont még legalább két további hét eltelt, mire eltűnt minden tünet. Addig lapítottam, mint sün az avarban....Szilveszter környékén pl. reggelente émelyegtem, mint valami jobb sorsra érdemes vén kismama, de valószínű volt, hogy nem vagyok terhes. Aztán ez is elmúlt teljesen, mikor a gyomorsav szintem újra a régi lett. 

Tesóm és én teljesen másképp kezeljük a gyászt, ő állandóan fotókat nézeget és videókat. Engem ezzel a világból ki lehetne kergetni, mert fotókat egyáltalán nem bírtam nézni anyuról, de pusztán a cuccai láttán is összeugrott és dobott egy hátast a gyomrom. Szegény gyomrom, mit ki kell bírnia ..... Mostanra talán egy kicsit jobb... bár szem előtt nem sok holmi van, ami anyué volt, vagy fiókban vagy dobozokban van süllyesztve és elég sok mindent ki is dobtam....

Aztán arra gondoltam, hogy némi gyászterápiára beiratkozom E.hez, aki pszichológus. Aki nagyon okos és olvas engem az elmúlt 8 évben még emlékezhet is rá, vagy visszaolvashatja, mi volt 8-9 éve....Zalán még nagycsoportos volt, szóval odáig kellett nekem is visszalapozni. Egészen véletlenül megvolt az email címe, egyszer valamilyen köremailt írt a hasonlónevű egyik rokonomnak, de valahogy az én email fiókomban landolt az üzenete, mindegy. Irtam neki, mire felhívott és egyeztettünk egy időpontot januárra. E. még sokkal szimpibb lett azóta, már találkoztunk kétszer és bár féltem, hogy végigbőgöm az első alkalmat, végülis pozitív eredménnyel jöttem el tőle, szerintem tud nekem segíteni. Fog tudni. Bár tesóm, aki nem annyira a pszichológia nagy elismerője, megkérdezte az első alkalom után, hogy akkor most már hogy túl vagyok rajta, tudott segíteni? Tibi ugyanezt megkérdezte a második alkalom után. Azért szeirntem kell még pár alkalom, de tény, hogy a decemberihez képest sokkal jobban vagyok. Az idő ezt is megoldja valamilyen szinten.....azt mondják, az mindent...

 Hát itt tartunk most.