Gyerekkori emlékek 1.

 

Kezdem ott, ami nem saját emlék, de ilyen volt az "antrém" a Föld nevű bolygóra: Fordított helyzetben jöttem a világra. Normál esetben arccal lefelé hagyják el a babák a szülőcsatornát, ám én már akkor sem tudtam tájékozódni, arccal felfelé születtem, ezzel jelentős plusz fájdalmat okozva anyunak, állítólag....Rendkívül hosszan vajúdott, fekve, felkelni nem engedték, gorombák voltak vele és persze nem létezett apás szülés, sem normális, együttérző egészségügyi személyzet aznap (sem). A lényeg, hogy egészségben megúsztuk az egész szülést, világrajövetelt a hetvenes évek közepén....Mivel fiú után a második gyermeke kislány lett, hát apukám fokozhatatlanul boldog volt az anekdoták szerint....

3-6 éves korom között anyu kétszer feküdt tartósan kórházban, mindkétszer a veséje kínozta. Hogy melyik emlékem tartozik az első és melyik a második alkalomhoz, arról fogalmam sincs, de emlékszem hajnali oviba menetelekre, amikor az éjszakai sötétben, apu hátán jutottam el az oviba. Hatra járt dolgozni, el lehet képzelni, milyen korán keltünk. Emlékezni vélek a két kórházi épületet üsszekötő folyosóról integető anyukámra. Felkapaszkodtam a kerítésre és onnan próbáltunk kommunikálni. Apu kérdezte (vagy kiabálta) , hogy mikor lesz a műtét, mire anyu valahogy füstjelekkel tudatta vele, hogy már meg van műtve..... Szerintem elég drámai lehetett. 

A második kórházi távollét az ovis ballagásom idejére esett, de egyébként ennek soha nem voltam tudatában nagyjából egy héttel ezelőttig. Vagy hát akkoriban, mikor ballagtam, biztos volt némi hiányérzetem, de arra nem emlékszem. Akárhogy is, a lényeg, hogy a szoknyámon elromlott a cipzár és apu biztostűvel rögzítette rám a holmit. A ballagás alkalmával klassz kis műsort adtunk,  mi, gyerekek, mindenféle önfeledt, vidám, táncos műsorszámot, ami alatt apu minden pillanatban várta, hogy a szoknya leesik rólam és botrány lesz.  Nem is az a szoknya volt rajtam, aminek kellett volna, hanem egy nagyobb méretű. Apu nem találta a jól bejáratott szoknyámat (Tibi sem biztos, hogy megtalálná) , ami megmagyarázza, miért aggódott annyira, hogy fenn marad a cucc vagy nem.....Igazából nem volt semmi gond, remekül szórakoztunk, lement a műsor, a szoknya is hű maradt hozzám. Valami méhecske vagy katica volt a jelmezem, azt hiszem. Valahol még fotó is van rólunk. Utána nem volt semmilyen buli, mint amilyen ma szokás, hazajöttünk a  tarisznyával, azzal vége volt az ovinak és kész..

Érdekes, hogy egész sok kórházas emlékem van, mármint  amikor anyu volt kórházban. Vacsorára otthon apu héjában főtt krumplit készített sült szalonnával, vagy tejbegrízt, erre a kettőre élénken emlékszem. Olykor pedig benn dolgozott a házban, nem a műhelyben, hogy ne legyek egyedül. Anyut is meglátogattuk, úgy látszik, beengedtek oda gyerekeket is. Egyszer pl. a büfében gesztenyepürét vettünk neki. A gesztenye fura mód le volt reszelve, mintha kukacok lettek volna.  Ez engem teljesen elvarázsolt. Nem nagyon értettem, vagy akartam megérteni, hogy a gesztenyepüré anyué és emlékszem apu mennyire ideges volt, hogy én minden áron enni akartam a gesztenyepüréből. Anyu nekem adta volna vagy legalábbis adott volna belőle, de az egész emlékből apu bosszúsága maradt meg és a rácsodálkozás azokra a fura gesztenyekukacokra.....Később, amikor már anyu otthon volt, de még többnyire feküdt, apu ismét nagyon bosszús volt, mert ugráltam anyu körül, gondolom akár egy gyerek az anyja körül. Viszont ő frissen műtött volt, hát nem volt szabad a hasára ugrani vagy akár csak megütni a pocakját....

2-2,5 éves koromban a tesóm középiskolába került Budapestre, mert egy akkoriban menő focicsapat szerződtette 14 éves korában. Nem is emlékszem azokra az időkre, amikor még ő otthon volt, velünk.... Úgy nőttem fel, mint akinek sincs tesója és mégis volt. 

Négy éves koromban kerültem óvodába, így nekem a kiscsoport kimaradt és ezzel akkoriban nem voltam egyedül. Anyukám mindig azt mondta, hogy a szakszervezetnek egyetlen haszna volt, ők juttattak be engem középső csoportba az oviba... Olyan sok gyerek született az én évjáratomban, hogy egyszerűen nem volt hely, anyu pedig nem ment vissza dolgozni 3 éves korom előtt....

Bizonytalan vagyok, hogy mennyi emlékem maradt az ovis évekről. Nem nagyon értettem, mit keresek ott. Az ovi ablakából ráláttam a házunkra, mindössze a szomszéd utcában laktunk. Anyu otthon dolgozott. Mikor sétálni voltunk, eszembe jutott, hogy milyen lenne nem elmasírozni a kapu előtt, hanem hazamenni és vissza sem térni egyáltalán. Többször próbáltam szökni az oviból és egyszer sikerült is, de elcsíptek és nem hagyták ,hogy lelépjek. Olyasmire is emlékezni vélek, hogy a nagycsoportosok már egyedül mehettek haza az oviból és én mennyire szerettem volna már olyan okos és nagylány lenni, akit egyedül engednek haza....ehelyett a mászóka tetején ücsörögve gyakran vártuk, hogy mikor jönnek már végre értünk...

Ovis koromban nem szeretett anyu magával vinni a közértbe, mert mindenféle édességet tettem a kosarába, amit nem győzött visszatenni. Nyalókát, piros mogyorós csokit, ropit, ilyesmi nasikra emlékszem. Amit egyébként nem vett szinte soha. Úgy voltunk vele, mint a téliszalámival és a banánnal, ünnep volt, ha a hajszálvékonyra vágott téliszalámiból hozott haza anyu 20 dkg-t papírba csomagolva. Üdítőből sem ittunk eleget kisebb koromban, anyu sosem vett nekem meggy MÁRKÁT, mert a kertben levő 3 meggyfa terméséből főzött minden évben meggyszörpöt és nekünk azt  kellett inni. Én nem szerettem, mert  távol állt a meggymárka szerintem isteni ízétől.  Kamaszkorom táján jött divatba a palackozott ásványvíz, akkor valamiért arra rászoktunk.  A városnak egyébként finom ártézi vize volt, nem a Tisza vizét ittuk, mint mi most itthon....

Reggelente jó ideig anyu öltöztetett ovis hétköznapokon, annyira nehezemre esett reggelente felkelni. Tiszta Zalán voltam, komolyan....Olyankor anyu játszott velem, hogy melyik nadrág vagy zokni, harisnya akar velem jönni oviba aznap?Megversenyeztette őket.  Lehet, ezt még suliban is játszotta, mert annyira emlékszem rá....

Volt egy piros korszakom, amikor minden ruhanemű, ami létezett piros volt rajtam, harisnyától a nadrágon át a pulcsiig, ezt követte - szerintem sorsszerűen - az anti-piros korszak később. Kisebb koromban a ruhaféléket a most közértként működő ruha- és méterárú üzletből vettük. Én nem szerettem oda járni, mert undok volt az eladó. Az összes áru egy pult mögött figyelt, számtalan kisebb polcon,  így azok csak az eladókon keresztül voltak hozzáférhetőek. Ilyen és olyan méretű kellett és adott áruból volt mondjuk 3-4 fajta, amiből lehetett választani. 

Anyu nem ment vissza dolgozni a régi munkahelyére, onnan ahonnan eljött szülni, viszont elkezdett hímezni varrógépen. Mindenféléket, blúzokba betétet, gallért, terítőt, abroszt. A helyi háziipari szövetkezetbe szállította rendszeresen az elkészült hímzéseket. Ezt onnan tudom, hogy mesélte, de  egyébként emlékem is van, amikor a nagy hóban, szánkóval, bőröndben szállította le a szövetkezetnek az elkészült munkákat.  Nekem egy jó játék és izgalmas kaland volt, anyu biiztos nem élvezte annyira...Később a háziipari szövetkezet megszűnt és úgy lett anyuból kisvállalkozó. 

Egyetlen egyszer nyaraltunk, apu munkahelyének volt nyaralója a Balatonnál. Akkoriban augusztus utolsó hete már őszies és hűvös  volt, na akkor nyaraltunk mi, közvetlenül az előtt, hogy elkezdtem volna az első osztályt. Faház, gong a reggelinél, májkrém és kenyér, hideg reggeli, anyu, aki a lábát bele nem tette a Balatonba, viszont utált napozni, a felforrósodó faház, emeletes ágyak, a kuglizás, vonattal kirándulás, hajókirándulás, jó levegő (ezt nem vettem észre, de anyu folyton erről áradozott).  Tesóm is lejött Pestről néhány napra. Nem volt egy 4 csillagos ellátás, a szüleimnek mégis szép emlék maradt. Azt nem tudom, hogy miért nem mentünk soha többet nyaralni. Valószínűleg apu nyert, aki állítása szerint utált utazni, túl stresszesnek és drágának találta az egészet.  Ezen a nyaraláson apu próbált megtanítani úszni, de csak ellilult a szám a hideg vízben és reszkettem, mint a nyárfalevél a cingár lábaimmal. Ez volt az első alkalom, amikor nem tanultam meg úszni, ezt a kísérletet még sok hasonló követte. 

Első osztályba nem volt nehéz szociálisan beilleszkedni, az ovis csoporthoz képest nem változott az osztály összetétele. Durva, de akkoriban, 1981-ben 4 első osztályt tudott a város indítani. Most szerintem három, ha nem kettő osztály van évfolyamonként.....Az iskola nem volt közel, 1-2 km távolságra biztos volt, talán több is. Reggelente anyu vitt bicikilivel éveken át, mindenki más már gyalog járt suliba, engem még vittek, ami miatt csúfoltak vagy csak számomra volt ciki, nem tudom. 

Egyik télen, mikor nagy hó esett, hazafelé elveszítettem a sötétkék uzsonnás táskámat. Ebből óriási ribillió lett, mert nem értünk időben haza, kerestük a táskát mindenhol, ám már sötét is volt, hó is, szóval a szüleink eléggé meg voltak rémülve. Elsős vagy másodikos lehettem, mert 3-4. osztályban másik épületbe jártunk suliba. Másnapra meglett a táskám is, annak minden tartalma is, valaki leadta az iskolának a portán. Egyébként arról voltam híres elsős koromban, hogy folyton valamit elhagytam, elveszítettem, nem volt meg, sosem láttam többet, anyukám bosszankodott velem eleget, hogy egyszer biztosan a fejem nélkül megyek majd haza, azt is elhagyom.  Ez még az iskolaköpenyes korszakban volt, sőt, még első gimiben, ami most a kilencedik, akkor is kötelező volt az iskolaköpeny....Volt egy sötétkét, hosszúujjú, térdig érő, amit különösen utáltam valamelyik évfolyamban.

Valamikor ovis koromban megharapott keresztanyuék öreg kutyája, Judy. Pontosabban megkapott. Ez azonban nem befolyásolta imádatomat a kutyák iránt . Egész gyerekkoromban kutyára vágytam, de nem kaptam soha. Fősuli után első dolgom volt, hogy vettem egyet...Homályos emlékem van, hogy orvoshoz vittek, vagy ügyeletre vagy patikába, fogalmam sincs, de az biztos, hogy bebújtam apu háta mögé és onnan nem is igen akartam előbújni. Szerencsére nagy seb nem lett belőle, varrni sem kellett semmit. 

Amikor első osztályos lettem, hat éves és két hónapos, az addigi legjobb barátnőmék elköltöztek egy másik városba. Hosszú évekig leveleztünk, gyakorlatilag felnőtt korunkig. Aztán megszakadt a kapcsolat, de nagyon érdekes, hogy ő is járt Angliában egy rövidebb időszakot,  mint én, és ugyanazon fősuli ugyanazon szakát, ugyanazt a szakirányát végeztük el a kétezres évek legelejére. Most is nagyon hasonlóan gondolkodunk világnézetileg....is....Kár, hogy nem nőhettünk fel együtt és maradhattunk örök barátok....bár még egy nyugdíjasotthonban végezhetjük...

Harmadik vagy negyedik osztályban a következő nagy barátnőm is elköltözött családostul Debrecenbe. Ez is nagyon fájt, nem értettem, hogy lehet ekkora pechem, hogy engem mindenki elhagy. Náluk jártam is nyári szünetben, eltöltöttem ott pár napot. Különösebb jó vagy rossz emlékeim nem voltak, de olykor szégyeltem magam, amikor leszidtak valamiért vagy rendre utasítottak, mert rosszalkodtunk. Örültem is, amikor anyuék eljöttek értem és hazavittek....

Akkoriban természetes volt valamiért, hogy a barátaim nem jöhettek be a lakásba játszani. Ma, ahogy erre visszaemlékeztem, egészen meg is döbbentem a saját múltamon. Nem játszhattunk odabenn soha. Nagyon ritkán előfordult, 1-1 alkalommal, de utána anyu mindig leszidott, hogy ugráltunk az ágyon és rendetlenséget csináltunk. Úgyhogy maradt az udvar vagy a garázs....igaz, ez a többi családra is jellemző volt, nagyon ritkán játszottam a barátaimnál is, leginkább az udvaron vagy kertben....

Nekem nem volt gyerekorvosom, a felnőtt rendeléshez tartoztak akkoriban a gyerekek is. A váróterem és a rendelő között volt 1-1 vetkőzőfülke, amit gyerekkoromban nagyon rüheltem. Ki volt írva, hogy a megfázásos panaszokkal már eleve félmeztelenre vetkőzve lépjenek be a gyerekek. Gondolom, csak a gyerekek, nem derült ki, mert kamaszkoromra új orvos került a rendelőbe, akivel nem igen találkoztam soha... Ezt a vetkőzést én mélységesen méltatlannak ítéltem, és általában anyu háta mögé bújva vagy egyáltalán nem akartam bemenni a doktornőhöz. Emiatt anyu sokat vesződött velem, hogy már megint szégyellősködöm, de nem tehettem róla, én ilyen voltam....

Apu sosem bántott, de ha haragudott rám nem szólt hozzám. Anyu elnáspágolt párszor kiskoromban, előle általában az étkező asztal alá bújtam. Emlékszem, ahogy sérelmezi, hogy nem vagyok én kutya vagy macska, hogy az asztal alá bújjak.....Ugyanez az asztal nyelte el a legutolsó cumisüvegemet is, amelyikből a kakaót ittam esténként. Üvegből voltak a cumisüvegek és folyton elejtettem őket, mire azok eltörtek. Amikor a legutolsó eltört, arra nagyon emlékszem, mert figyelmeztettek előre, hogy ha elejtem, nem lesz több cumisüveg. Pont vendégünk volt egy este, ültem a fotelben az aktuális kakaómmal és puff,  egyszer csak kiesett a kezemből a cumisüveg. Onnastól fogva volt bögrém...

Frizurailag anyu fodrászához jártunk, aki olyan frizurát készített nekem, mintha egy fazeket borítottak volna a fejemre és ami haj kilógott alóla, azt levágták. Miért nem lehetett nekem hosszú hajam és miért kellett az a béna fu-fru én soha nem tudtam megérteni. Anyu szerinte túl vékonyszálú volt a hajam, ez jobban állt. Általában vasárnap mostunk hajat. Anyu a kanapén ülve szárította a hajam. Úgy emlékszem akkor volt A HÉT és a Panoráma, amiket anyuék mindig néztek, ki nem hagyták volna. 

Talán 10 éves lehettem, amikor kaptam egy gyönyörű, bordó camping kerékpárt. Ami egyébként sok mindenre nem jó, mert az apró kerekeivel gyötrelem nagyobb távokat megtenni. Azért nagyon szerettem  azt a bringát és vigyáztam is rá. Egyszer télen kivittem a latyakba, még vadonatúj volt, anyu nagyon megszidott érte. Pont nála volt a barátnője, mindketten el voltak hülve, meg voltak döbbenve, hogy milyen gyarló gyerek vagyok, ilyen latyakos időben bringázni...

Csütörtök - szabin

 

Tegnap megnéztük a Hunyadi film záró epizódját a moziban. Minden várakozásomat felülmúlta, egyszerűen fantasztikus jó volt. Látványos, izgalmas, brutális (csatajelenet milyen lenne, Nándorfehérvár ostroma), megható. 

10/10

És hát ami nem mellékes, a Hunyadit alakító Kádár L. Gellért felülmúlhatatlanul jól néz ki mind lovon, mint pedig páncélban. Ha újra menne a moziban, ma is vennék jegyet, az biztos. Nem gond, szombaton adja majd a tévé is, bár nyilván nem lesz annyira látványos, mint mozivásznon....Hű, életem egyik legjobb moziélménye....

Ma intéztünk tesómmal némi hagyatéki ügyet, másfél órát töltöttünk egy bizonyos hivatalban /pénzintézetben. Nincs jelentősége, mert elintéztük, amit akartunk és ez a lényeg. Közben figyeltem az embereket, ahogy jöttek-mentek, intézkedtek egy ünnep előtti utolsó munkanapon. Ez a meleg valahogy felzaklathatta őket, mert mindenki olyan türelmetlen volt, pedig minden pult üzemelt és haladt is a sor szépen. 

Ami meglepő, hogy még mindig nem vagyok kész a húsvétra, bevásárlólistát sem írtam, úgyhogy nagyon nem kellene sokkot kapnom, ha kiderül, hogy valami hiányzik....Mindegy, a lényeg, hogy sonka, tojás, torma, zöldhagyma, medvehagyma, retek van, mi baj lehet? A gyerekeknek már megmutattam a csokis dobozt, amiben a húsvéti édességek vannak, innestől fogva gyorsan apad majd a készlet. 

Szombaton még beszerezhetünk pár dolgot, ha kiderül, hogy nincs itthon... Egyébként nincs kedvem semmihez húsvét kapcsán, de igyekszem leplezni vagy elnyomni ezt magamban (az úgy tűnik, amúgy is nagyon jól megy nekem.) A legjobb az egészben, hogy van itt zsinórban 5 nap pihenő, ebből szeretném kihozni a maximumot, ha lehet. Azt nem tudom, mennyire fog sikerülni, ma pl. délután Réka és Tibi Pestre mentek kobakot (lovagló) venni....én pedig itthon maradtam Zalánnal, rendeltünk ebédet (holnap úgyis főzök) és csak lazulunk. 

- spenót és tojás, gulyásleves, káposztástészta, carbonara ---- ezekhez van hozzávaló a hűtőben, már csekkoltam. 

Csodás nyári idő van áprilishoz képest, olyan virágillat van a levegőben, hogy az részegítő.... Remélem, az allergiám nyugton marad, nem zavarja össze az a sok virágpor a levegőben.

E.nél - 04.11 - röviden

A szokásosnál feszültebben vettem az irányt E. irodája felé. Azt hiszem, kezd nehezedni valahogy a terep......Amíg várakoztam, egy könyvet kezdtem el olvasni. Egy 17 éves lány hulláját húzták ki éppen egy tóból. Milyen szívderítő!! 

E. szert tett néhány cserép virágra a legutóbbi talink óta, köztük 1-2 jácintra, aminek az illata betöltötte az egész irodát.  Leültem, közben az ösztönöm azt súgta, hogy inkább mégis haza kellene pucolni..

Nyugtáztam, hogy a kerek asztal bal oldalán, picit félreeső helyen, de mégis elöl figyel most is egy csomag papírzsebkendő....

Volt bemelegítő villámkérdés, láttam-e már buszt közelről reggel (nem), mizu otthon a családdal, hogy alakul a kommunikáció Rékával, Zalánnal....Aztán átnéztük a kérdőívet, illetve csak azokat a kérdéseket a séma kérdőívből, amire 4-et vagy 5-öt adtam. Még nem tudtam, de E.nél ott volt az ítélet is...

1) Arra törekszem, hogy szinte mindent a legnagyobb rendben tartsak. (4- vagyis általában igaz rám) 

2) Annyi mindent kell elérnem, hogy szinte egyáltalán nem jut idő a pihenésre. -5

3) Állandó nyomás alatt vagyok, hogy teljesítsek, véghez vigyek dolgokat. -5

Hát kérdem én, ki nem, aki feleség, anya, munkavállaló.... de E. szerint nem, nem mindenki...Hát jó. Én érzem a nyomást a munkahelyemtől, éreztem annak idején anyuéktól is, több irányból, de mindenekelőtt  léteznek a saját magam álltal felállított követelmények, feladatok, kerítések....

4) Teljesítményemnek mindig első rangúnak kell lenni. -5

Ez nem teljesen igaz rám, de a fontos dolgokban mégis többnyire helytálló. 

5) Szinte sosem tudom visszafogni magam, hogy elrejtsem az emberek elől a valódi érzéseimet, függetlenül attól, hogy mi az ára. 

Ebbe a kérdésbe némileg belebonyolódtam. Ifjú koromban jellemzőbb volt rám, azt gondoltam, az egyfajta imponáló temperamentum, ha valaki kimondja, kinyilvánítja az érzéseit, azokat is, amiket nem annyira kellene....(hiszen ha ára van, akkor azok negatív érzések...) Mostanra megtanultam őket kezelni, uralni, bár Tibi általában azt kapja, ahogy és amit érzek....Az elszabaduló indulat, túláradó, szabadjára engedett érzelem valahogy  a gyengeség jele késő-felnőtt korban, vagy hát semmiképpen nem jó tulajdonság.  Ezzel E. meglepetésemre egyetértett....

6) Lobbanékony viselkedésemet olykor megbánom.

Ez csak családon belül érvényes az esetek szinte 99%-ban, egyébként nem. Itthon viszont nem ritkán nyomnak meg rajtam a gyerekek olyan gombot, amit nem kellene. 

7) Azután is neheztelek, hogy bocsánatot kér valaki.

Ezeket a kérdéseket mint kitárgyaltuk.

Ezzel befejeztük a kérdőív kiértékelését. E. nem beszélt sokat, pedig azt gondoltam, majd klasszul kivesézzük az egészet, véleményt mond, értékel.... Most is elém tolt egy papírt, melyről az ötös pontot kellett elolvasnom és kérdezte, mi a véleményem. Hát nem volt valami nagy öröm, ami ott állt. 

Próbáltam kisilabilázni, felfogni, de igazából már az 55. perc táján jártunk. Addigra én totál elcsigázott szoktam lenni, az agyam egy mosogatószivacs.  Amit hozzátett viszont E., arra tényleg emlékszem, hiszen erre vártam. Megkérdezte, volt -e velem valaki gyerekkoromban nagyon szigorú a családban, bárki?  Nem volt senki, csóváltam a fejem. Szerinte volt, merthogy amiket eddig meséltem anyuról neki, az arra utal, hogy ő szigorú volt velem, magas elvárásokkal, kevés kimutatott érzelemmel. Ez hirtelen olyan soknak tűnt, hogy talán először január óta őszintén örültem, hogy lejárt a rám szánt idő és még pár perc extra is.  E. azonban feszítette még a húrt egy kicsit, ilyen kulcsszavakat húzott elő, hogy kisebbrendűségi érzés és gátlások, miért és mikor jönnek elő belőlem? Ez már túl húsbavágó volt nekem, hárítottam valami általánossággal...E. pedig hagyta.

Nem is volt erőm vagy kedvem sem alkalmam elmesélni - hogy anyu tanult velem az általános első két osztályában délutánonként, 6-8 éves korom között, amikor a sorskönyv még formálható vagy éppen íródik....Ami azt illeti  nincsenek jó emlékeim,. Valószínűleg sok emlék ki is törlődött vagy elfojtottam. Milyen rondán írok, állandóan radírozok, tiszta szamárfül és radírfolt a füzetem, és társai.  Olyannyira gyengén teljesítettem eleinte, hogy harmadik osztályra fel is adta anyu a nagy közös tanulós történetet, már önállóan készültem onnastól kezdve. Ezeket persze E. még nem tudja, de ez az emlékfoszlány ott  helyben lepergett előttem....

Arról sem beszéltem még, hogy a szeretet rendszeres kinyilvánítása nem volt szokás nálunk. TUDTAM, hogy szeretnek, mikor már idősebb voltam, kamasz. Egész más elvek és módszerek mellett nevelkedtünk, mint ami manapság divat, jóval következetesebb és szigorúbb volt a rendszer, amit megszoktunk. 

Nyilván anyu előtt is volt egy minta, az elsőszülőtté, aki kitűnő tanuló, népszerű, ráadásul élsportoló is volt....Az is látszik, hogy hiába lett aztán bensőséges a viszonyunk anyuval felnőttként, anyaságom idejétől pedig egészen szoros, akkor már késő volt bizonyos szempontból. Ez a felismerés elég keserű volt és némileg felkavaró is egyben.

A hétvégén, mintha valami számítógép lennék, látszólag teljesen kéretlenül elkezdtek betöltődni az emlékek a gyerekkoromból, elsősorban az első 4-10 évemről. Egyik a másik után, csak úgy dúródtak, nem hagytak nyugodni. Mintha kinyílt volna egy kapu. Némelyikre felébredtem éjszaka is, álomba szőttem.Ez egészen addig tartott, amíg vasárnap reggel pontokba szedtem a francia füzetem üres oldalain mindet, ami eszembe jutott.

Következő alkalommal sejtem, mi vár rám, valószínűleg ezeket az élményeket valamilyen formában tálalnom kell E.-nek.

 Kemény meló folyik két találkánk között, nem is gondoltam, hogy ez ilyen nehéz lesz. Legalábbis nekem nehéz.... Hogy hogyan dolgozhatom fel ezt a sémát (a többiről nem is beszélve)pont a gyászév alatt, fél évvel anyu halála utan....ez itt kérem a kérdés.

 

Új mélységek

 

Új mélységekbe süllyedtem a kapcsolatunkban az urammal, ma elfelejtettem Tiborom névnapját. Reggel futott az infó szalag valamelyik műsor alatt a tévében, mire egyszer csak a névnap szó mellett a Tibor felirat jelent meg. Azért ez durva, hogy képes voltam elfelejteni....Tibi nem vette a szívére, bár csalódott volt, hogy most sem kapott Breitling órát vagy mit...Általában hetekkel korábban megrendelem, beszerzem az ajándékát, nem tudom, mi ütött belém...Látszik, hogy mindenhol jár az eszem össze és vissza.

A hétvége a szokásos gyorsasággal telt, szombaton el voltam foglalva, hogy kaját gyártsak a bandának és hihetetlen módon, estére MIND elfogyott szinte.... Akadt rántotthús, petrezselymes burgonya, ubi sali, sóskafőzelék, salátafőzelék (ezt csak én szeretem, az az isteni savanykás, kesernyés íze egészen különleges) Vasárnap viszont ledöntött valami vírus, és a fél délutánt a vécén töltöttem. Ma nem is mentem dolgozni, itthon pihentem, le vagyok gyengülve, mint a tavaszi légy, igyekszem sokat inni, délelőtt aludtam egyet, de a gyomrom sem az igazi még...Király így húsvét előtt, a Nagyhéten. Elvileg csütörtökön szabin leszek, szóval két nap munkanapba kell zsuppolni a feladatokat, remélem, menni fog....

Húsvéti menü elég alap lesz szerintem, lesz húsleves házi csirkéből, sok finom zöldséggel, nyilván sonka a szokásos köretekkel, valamelyik nap ebédre jó lesz brassói és oldalas. Süteménynek csak répatorta és tiramisu lesz, megfogadtam magamnak, hogy nem melózom túl magam, de még epres pohárkrémen gondolkodom, azt rásózhatom Rékára, mert azt imádja (rétegekben kekszmorzsa vagy babapiskóta, mascarpone tejszínhabbal és eper. a tetejére felfőzve cukorral. Valami pogácsa is jó lenne vagy sajtos rúd, esetleg egy kuglóf, az pofonegyszerű és finom, majd meglátjuk. Szerintem pogácsa inkább cukrászdás lesz, már ha egyáltalán ráfanyalodunk. 

Na ez csak olyan villámgyors bejegyzés volt. Holnap ki fog törni a tavaszi szünet a gyerekeknek, szerdán egészségnap lesz mindkét suliban illetve valami továbbtanulással kapcsolatos program (lopás az ügy, a gyilkosságról lemaradt a nyelvvizsga miatt) is, merthogy Rékáék mennek a bíróságra, úgyhogy már csak holnap van tanítás, az is félgőzzel. Ja, Zalánéknál papírgyűjtés is lesz holnap reggel. 

E.nél 03.28 - rövid verzió

 

Előttem egy kisfiú volt benn E.nél, amit az is jelzett, hogy odakinn ült az ajtó előtt egy hölgy, akiről rögtön feltételeztem, hogy egy várakozó anyuka. Ilyenkor mindig kiskorú van benn. ....Vagy duplán foglalta az időpontot E., de szerencsére olyan még nem fordult elő.  Negyed órával később kezdtünk, úgyhogy bőven hallgathattam, hogy egyik fakockás vár omlik össze a másik után. Bár lehet, Jenga volt, igazából nem derült ki, mert mi nem nagyon szoktunk sem jengázni, sem fakockából várat építeni. Max. rajzolni. 

E. rögtön azzal kezdte, még le sem volt idő tenni a kabátomat, hogy nem kapta meg tőlem emailen a teszt mind a hat oldalát, csak négyet. Mivel ezt nem jelezte az elmúlt egy hétben, éltem a gyanúperrel, hogy nem próbálta kinyomtatni túlságosan régen, de nem számított, mert nálam volt a teszt eredeti példánya, mind a 244 kérdéssel. Ezzel foglalkoztunk egész ülés alatt szinte. E. úgy gondolta, az első 4 oldal anyaga elég lesz aznapra, a többit meg majd legközelebb befejezzük.

Hogy előző alkalommal E. felajánlotta a tegeződést vagy elfelejtette vagy arra reagált, hogy én továbbra is magázom. Már eleve úgy köszönt rám, hogy "Üdvözlöm, Erika", vagy valami ilyesmi. Nekem jobb így, már legutóbb is úgy léptünk ki együtt a liftből hazafelé menet, hogy Viszláttal köszöntem el....Egyelőre kizártnak tartom, hogy tudnám tegezni, ami azért fura, mert minden alkalommal mély lelki bugyrokba ereszkedünk, mélyebbre mint egyébként bárkivel, de magam sem tudom, miért, nem megy a tegezés. (Talán pont ezért vagy a nevtanos múlt miatt...)

Mielőtt a tesztre tértünk volna, E. megkérdezte, hogy milyen volt az utóbbi időben a hangulatom, mizu a házunk táján..... Mire elmeséltem, hogy a lényeg nem változott, reggel rosszullét gyötör a buszon, mintha el akarnék ájulni...Végül nem történt semmi, mármint nem ájultam el, de érzéseim szerint tényleg csak egy hajszál hiányzik ilyenkor. Sikeresen kiértem a munkahelyemre, de hulla fáradtan.... E. egyáltalán nem lepődött meg, amin csodálkozva csak pislogtam.

E. kérdezte, hogy mit gondolok,  mit jelent az, hogy a busz elvisz otthonról máshová? Bizonytalanságomra csak újabb kérdések merültek fel benne.  Hol szeretnék lenni inkább? Hol lennék, ha nem a munkahelyemen....  Mondhattam volna, hogy otthon henyélni, sorozatokat nézni láncban és mindenféle finomságokat tömni az arcomba. Vagy fehér homok és pálmafák....de maradtam annál a változatnál, ami az igazság, hogy nekem nincs problémám a munkahelyemmel.  De tényleg, én nem akarok másik munkahelyet.  Ezt elismételtem tanácstalanul párszor. Szerintem E, ezt nem nagyon hitte,  lehet, gyanította, van itt azért valami rejtély...de hogy hazafelé nem sok tünetem van némi szédülésen kívül, abban biztos volt, hiszen az HAZA visz....az egy másik busz. Hát nem tudom. Nekem ez csak annyit mutat, hogy totál megbuggyantam...

Erre kért E. ,azt hiszem, egy gyerekkori anekdotát. Elég nehezen hámoztam ki a mondanivalójából, hogy mit szeretne. Nekem nem volt rossz gyerekkorom. Gondolom, valamilyen szinten mindenkinek az a normális, amit éppen átélt, hisz az a sajátja. Nekem valamiért az a jelenet jutott eszembe legelőször, mikor anyu hazajött hosszú hetek után a kórházból. Nagyjából 4-5 éves lehettem. A történet szerint én nem ismertem meg anyut.....túl sokáig  volt távol, ami anyunak persze baromi rosszul esett. Hozott ajándékba egy mesekönyvet is, amiről csak felnőttként tudtam meg, hogy azt a bizonyos könyvet mikor kaptam, Páskomi lakodalom..egész gyerekkoromban utáltam azt a könyvet, mert a rajzok borzalmas rondák voltak, az egerek piszkosak...Valószínűleg egyébként  nem arról volt szó, hogy nem ismertem meg anyut, inkább csak haragudhattam, hogy hol volt annyi időn keresztül. Nem igazán emlékszem erre az egészre, törlődött. Amire emlékezni vélek, az sem biztos, hogy valós emlék, csak elképzeltem, ahogy anyu felidézi a sajátját....Eszembe juthatott volna az is gyerekkori anekdotának, amikor két cső borsóba kapaszkodva elkezdtem járni nagyjából egy évesen tesóm legnagyobb döbbenetére, de valamiért nem sok gyerekkori sztori ugrik be....Általában ha ilyesmire kell gondolni, folyton a rossz dolgok jutnak eszembe, ez nem tudom, mennyire gáz....

Na és akkor a tesztről (Young féle séma teszt) . A legelső, amire E. lecsapott, hogy miért jelöltem a tesztben azt 4-es erősséggel, hogy "Kövér vagyok". Többször átfutottam a kitöltött tesztet korábban és soha nem éreztem annak szükségességét, hogy javítsam 1-re vagy 2-re a választ....A tény az, hogy van rajtam legalább 10 kiló, én ebből indultam ki. Túlsúlyom van, tehát valamennyire kövér vagyok. E. eléggé kiakadt ezen, hogy hogy láthatom én magam kövérnek és szerinte ha 10 kilót fogynék, az sok lenne....Rendes tőle. Megnyugtattam, hogy nem valószínű, hogy az életben lefogyok önszántamból 10 kilót, mert sajnos nagyon szeretek enni.  Forszírozta volna, hogy esetleg problémám lenne a táplálkozással, de van nekem elég bajom más, úgyhogy némileg zordan és nyomatékkal közöltem vele, hogy ne húzzuk az időt nincs problémám az evéssel, mire szerintem némi kétellyel bár, de feladta a témát, egyelőre elengedte.

Ez a "súlyos" kérdés a második oldal alján volt, szóval az első oldal érdektelen volt ezek szerint, sőt igazából a második és a harmadik is, itt csupa olyan választ adtam, hogy nem jellemző rám az adott mondat. Azonban a negyedikben akadt probléma elég. Szerintem ez volt az egyik legnehezebb, jelezte is, hogy javítás volt benne bőven és előástam a kérdőív kedvéért a hibajavítót is....

4. oldal - 122-157. kérdés 

Bűnbánatot érzek, ha másokat cserbenhagyok vagy csalódást okozok. - erre max 6 pontot adtam, az egész kérdőívben ez volt az egyetlen ilyen kérdés. Nem is értettem, mi volt ezzel gond. Tényleg rosszul esik, ha valakinek nem tudok segíteni, az meg pláne, ha saját hibából vagy külső tényezőknek hála cserbenhagyok másokat....

Többet nyújtok másoknak, mind amennyit én kapok - erre 5-öt adtam, tehát általában igaz rám. Igen, ebben is magamra ismertem, ha nem is 100%-ig

Legtöbbször végül én vagyok, aki gondoskodik a hozzám közel állókról. - 4

Annyire lefoglal, hogy szeretteimről gondoskodjak, hogy magamra alig marad időm ... 4

Mindig is én voltam az, aki másokat meghallgatott. ---4

Ezekről beszélgettünk, elemezgettük, hogy ezek mit jelentenek. E. általában mindennek a gyökerét a gyerekkorban látja és keresi, amire újra és újra rácsodálkozom.  Azt mindenképpen problémának látja, hogy kevés vagy nincs énidőm, ezen feltétlenül változtatni kell. Szerintem ez nem lehetetlen, ezek a gyerekek egyre csak öregszenek....

Hogy többet nyújtok másoknak mint amit én kapok.... Én ilyen vagyok, mindig igyekszem, hogy többet adjak, úgy érzem magam jól.  E. azt kérdezte, hogy ez nem vezet-e nálam frusztráltsághoz, hiszen, ha mindig többet adok, egy idő után ez elégedetlenséghez vezet. Nyilván , ha jóval többet adok, mint amennyit kapok, azt nem tartom fenn hosszú távon.  Ám olyan is van, hogy nem is tudok adni, csak kapok és fordítva. Az biztos, hogy nem viszem túlzásba az ADÁST betegesen, gondolom, a kérdés erre irányult....

E. szerint jobb a helyzet velem, mint az elején, vagy amikor először voltam nála, bár hogy ezt miből látja, fogalmam sincs. Januárban még nem volt gondom a reggeli buszon.... Szerinte annyi mindent elfojtok, hogy több már nem fér belém, elfáradtam, de én erről semmit nem veszek észre. Persze, mondta, mert tudat alatt művelem... Hát ezt már végképp nem értem. 

Volt még pár villámkérdés, amire nem tudtam válaszolni, ami szintén nem valami nagy öröm. Ilyenek voltak, hogy nem tudtam sem boldog pillanatot, sem kiszolgáltatott helyzetet mondani az utóbbi két hétből. Szerintem nem volt ilyen, szerinte volt, biztos volt, de hogy mikor és hogy...én nem tudnám megmondani. Valószínűleg az efféle kérdésekkel méri fel, hogy felismerem, megélem-e az érzelmeimet és ezeken még rendre elbukom...

E. végül nagyon kedvesen megköszönte, akármit is köszönt meg, biztos a nagy élményt, hogy velem beszélgethetett.....Aztán meglehetősen lefáradva elhagytam a helyszínt és hazagyalogoltam a csepergő esőben....

Könyvajánló: Kilépés a sorskönyvből....

Blogszülinap

 

Na nem pont ezé, de a "jogelődé". Pont 17 éve írtam az első posztot a Popinapló blogba. Legalábbis asszem, így hívták. 

Hajnali 5.00 óra - Rémálomból ébresztem Tibit, valakivel hadakozik, mert csap egy méreteset a karjával, aztán szerencsére felébred, összefonódik a kezünk, együtt alszunk vissza. Nem sokkal később magam is rémálomból ébredek, valami vágás van a hasamon, amit be kellene varrni...pihegve, rémültem riadok fel, beletelik kis időbe, mire megnyugszom. Érdekes, hogy mindketten egyszerre álmodunk rosszat.....

6.30 -- Nehéz kikászálódni az ágyból, de muszáj, hát legalább hajat mosni nem kell. Gyomorideg elkísér a fürdőszobába, onnan le a nappaliba is, sejtem az okát, M. mamát elvileg ma műtik...Kikukkantok az utcára, az autókon és tetőkön áll a hó egy minimális rétegben. Tél a tavaszban átmenetileg....

6.45 -- Nyugtázom, hogy a hétvégén megint híztam egy kilót. Ha nem vezetem a bevitt kalóriák listáját és túlmegyek 1600 kalórián mozgás nélkül., mindig ez van... Ennyit arról, hogy E. szerint az állítás, hogy kövér vagyok, egyáltalán nem indokolt...

7.00 -- Hidratálok kívül-belül, viszonylag gyorsan eldöntöm, mit veszek fel. Azt a norvégmintás új pulcsimat, ami pont illik a télies időjáráshoz. 

7.10 -- uzsonna Zalánnak, vajkrémes kenyér sonkával, ementáli sajttal és dijoni mustárral, ahogy mostanában szereti.  Hiányzik a kenyérszeletelő gép, amit Zalán kinyírt múlt héten. Az összes kenyérvágó kés full tompa, a fenébe....Sehol nincs a késélező bizgentyű sem, király. Közben hallgatom Réka finom rikácsolását, hogy megint eltűnt az almalé a hűtőből. Miután ezt elmondja négyféleképpen különösebb eredmény nélkül, hisztisen feltrappol a szobájába és átmenetileg csönd lesz. 

7.25 - Zalán végre megjelenik a nappaliban és összebújik a kutyával. Biztatom, hogy már ne heveredjen le a kanapéra, húzza fel a cipőjét és hajrá....irány a suli. Elengedi a füle mellett a mondandóm.

7.30 -- Ma együtt megyünk suliba, melóba. Réka megkérdi, mit vegyen fel kabátilag, egyszerre mondjuk Tibivel "valami meleget".

7.40 -- Zalán eltűnik az iskola kapuja mögött. Elgondolkodom, hogy szűk 3 hónap és nem lesz többé általános iskolás gyerekem....11 évet húztunk le itt összesen Rékával és Zalánnal...Mondjuk, van több négygyerekes ismim is, ők kenterbe vernek simán. 

7,50 - hosszú sor a bérletpénztárnál. Réka pipa, mert nem ajánlottam fel, hogy megveszem a diákbérletét, így neki is be kellett jönnie a pénztárba. Azt sem ajánlottam fel, hogy kifizetem, ó borzalom, 200 Ft-ja bánja. Nem nagyon szól hozzám, még túl korán lehet.... Figyelem, ahogy a forgalmat pásztázza odakinn a vasútállomás előtt és az jut eszembe, vajon mikor jön rá, hogy még szebb smink nélkül, mint fél kiló szemfestékkel. Mindegy. Majd eljön annak is az ideje.

8.10 - Beérek a munkahelyemre, természetesen elkések, tök égő...Laposkúszásban trappolok fel az emeletre, elnézést kérek a főnitől nyüszítve, aztán rögtön fejestugrok a munkába, mintha mi sem történt volna. A délelőtt főleg az észtekkel telik, nem nagyon akarják érteni, milyen profilú lambéria kellene nekünk, de mindegy....

9.00 -- Reggeli. A Zalánnak készített szendvics csücske az enyém. Finom, bár sonkából és sajtból nem sok jutott a szendvics ezen felére.

9.20 -- Sok a meló és minden beszállító árat emel a következő negyedévre, ami nem meglepetés, mert szezon jön. 

11.00  -- uzsonna, egy tejberizs. Majd csak közeledik az ebédidő...

12.00 -- Végre ebéd. Fasírt és saláta öntettel. Amíg falatozom, Rékának rendelek SIÓ-t, nehogy szomjan haljon. Néhány más dolgot is hozzácsapok a rendeléshez, ami még eszembe jut... Holnap hozz a Tesco. Igaz, hogy ma is jön futár, de a Sió lemaradt akkor...Már vakon eltalálnak hozzánk a futárok...  M.mamáról nincs semmi hír, lehet, meg sem műtötték.

14.00 -- A szokásos elálmosodás, de már nem kávézom, úgyhogy folyadékkal próbálom áthidalni....

16.00 -- Megyek mosogatni, összepakolok, irány haza. Kíváncsi vagyok milyen napjuk volt a többieknek, Rékának, Zalánnak, a ZuramnakTibinek....P. hazavisz a Cs. kereszteződésig. Jó nagy a forgalom, a szokásosnál nagyobb....

 16.30 -- Uzsonnára pizzát sütök, ezúttal a fagyasztóból. A tegnapi kacsának, fasirtnak hűlt helye, borsóleves még akad,de nem nyúl hozzá senki. 

17.00 -- Tibi hoz hírt Mamáról, holnap műtik valamikor. Az nem jó....

17.30 --- Zalán nem akar tanulni, mondván, hogy majd holnap...Én próbálok elmerülni a Kilépés a sorskönyvből sztorijában, de valahogy nem találom, hogy kapcsolódom én ehhez....Lesz még vele melóm.

18.30 -- Tibi összeszedi a gyerekeket is, hogy családi szinten látogassuk meg a Mamát a kórházban. Tegnap csak ketten voltunk, akkor eluralkodott rajtam némi szédülés és gyomorideg, ma semmi...A kórteremben egyedül van mama, de már a másik két unoka aggódva körülveszi. Ki van írva az ajtóra, hogy max. két látogató, de most ezzel nem tudunk foglalkozni, úgyis csak 20 perc van 7 óráig. Mamában új energiák kapnak szárnyra az összes unokája láttán és mi tagadás, mind gyönyörűek, biztosan nagyon büszke rájuk. Enni viszont nem akar, de az unokák és ő valahogy elnyammognak együtt egy banánt. Hét után 10 perccel megköszönjük a nővérek türelmét és távozunk....nem könnyű szívvel, de elköszönünk mindannyian. 

18.20 -- Réka kitalálja, hogy DM-ba akar menni Labellóért. Labelló nélkül élni sem érdemes. Mind vele tartunk, így lesz egy órás látogatás a DM-ben illetve a Sparban. A költségeket most hagyjuk is....A 300g-os Philadelphiat viszont jó árban kaptuk.  Sajnos ritka már, hogy négyen vagyunk egy helyen, így kimondottan élvezem a bevásárlást is....Nagyjából 5 percenként (na jó, negyed óránként) rácsodálkozom, hogy Zalán egy fejjel magasabb nálam...Mikor? És hogy??

20.00 -- újra itthon. Réka prezentációt tart neszesszere összetételéből, majd eltűnődik, hogy lehet, irodalmat kellene tanulni. Nézik, ahogy megeszem egy kisebb doboz sushit....Nem olyan finom, mint a Lidlis pedig ugyanaz a márka, na nem baj, azért jól esett. A kutya kap egy kis rizst a maradékból, nagyon élvezi. Gyanakszom, hogy éhes lehet, miért nem kapott még ez a kutya vacsorát?! Megetetem. Kap juti falatot is.

21.00 --- Leülök blogot írni, Zalán nem hajlandó fizikát tanulni, mondván, hogy mindent tud a lencsékről meg nemtom mikről...Réka nagyon lelkes, Tibivel tart kutyát sétáltatni. Pedig az az irodalom...na mindegy, ezek lemennek sétálni.

21.20 -- megyek, én is lezuhanyozom, vége a napnak. Közben szigorúan csöndnek kell lenni, hogy meghalljam és megéljem a saját gondolataim. Most ez a feladat. Aztán majd kiderül, hogy belőlük mennyit nyomok , fojtok el és abból mennyit tudat alatt...Na mindegy, a lényeg, zárom a napot. Villanyoltás előtt Duolingo, az 5 perc , ha formában vagyok. Utolsó fél órában, órában nincs telefon nyomogatás, olvasás van vagy olvasás. Esetleg pusmogás Tibivel. 

Ennyi volt a mai nap. 2025. április 7, hétfő -- 17 éve ilyenkor kezdtem blogot egy négy hónapos kislány anyukájaként...Hűű, de rég volt, alig hiszem, hogy igaz volt....

 

Vegyes hét

 

Igazából nem panaszkodhatom, gyorsan lepergett ez a hét.  

Zalán múlt héten itthon volt betegállományban, őt nem nagyon zavarta a nyavalya, de elég makacsnak bizonyult és erre a hétre átalakult valami mássá, úgyhogy hívhattam a doktornőt, időpont és szerda reggel kiderült a vizsgálat után, hogy a torka nincs rendben, a héten már itthon marad. Biztos egy élmény lesz pótolni két hét hiányzást nyolcadikban,  erről fog szólni várhatóan Zalán hétvégéje. Ha igyekszem, akkor az enyém nem. Jó lenne, mert annyi tervem volna...

Réka angol nyelvvizsgázik szombaton, írásbeli plusz hallott szöveg értése (amit mi még úgy hívtunk az ókorban, hogy MAGNÓ...). Ennek örömére pénteken itthon maradt, mert jár nyelvvizsga előtt egy nap igazolt hiányzás. Illetve összesen két nap, úgyhogy jövő héten, a szóbeli napján is hiányozni fog. Csütörtökön fel szerette volna mondani a törit, de még tettem-vettem, pakolásztam, rendet raktam, a szokásos "értelmetlen és láthatatlan" meló (bár most elég látványos lett) és mire félig felporszívóztam a nappalit, láttam, hogy elaludt, takarhattam be és fel sem ébredt 8-ig, amikor Tibi feljött az irodájából.  Szóval fáradt, bár továbbra sem látom, hogy betegre tanulná magát...

Megjött az ajánlott olvasmányom E.től, mármint nem ő küldte, hanem a Libri.  "Kilépés a sorskönyvből" a címe. Közben online olvastam a "Sorskönyv nélkül" blogot, ami kellőképpen megrázó, felkavaró, nekem többször és rendszeresen összeugrott a gyomrom, ahogy olvastam. A kilépés a sorskönyből ennél nehezebb olvasmány pszichológiailag, de legalább annyira szórakoztató és olykor hihetetlen, megdöbbentő és ilyenek, de még eléggé az elején járok, hogy véleményt mondhatnék róla. 

Anyósom nincs jól, ezért van itthon feszkó és aggodalom bőven....Tibi érthetően gondterhelt. Ma az "egykori szülői háznál" is jártunk, anyukámnál, de sajnos mégsem nála. A ház hideg és egyre kevésbé érezni anyu jelenlétét. A családi fotókat és kerámia emléktárgyakat levenném a falakról, de világosabb folt marad utánuk helyenként, így maradnak....

2 órán át vágtuk, téptük, nyírtuk a füvet, majd hazajöttünk, amikor a fűnyíró feladta és folyton lefulladt...Sajnos a fű is nedves volt a sok eső miatt. A szomszédoknak biztos meg van a véleménye, de legyen ez az ő gondjuk...Majd folytatjuk a félmunkàt jövő héten vagy utána, hátha addig nem nő derékig....

Zalán a minap elnyisszantotta a kenyérszeletelő vezetékét a kenyérrel együtt. Állítólag volt egy óriási durranás, a fi-relé figyelt, áram a francba, így Zalàn él....A szomorú csonka vezetéket, ami a konnektorból lógott, de immáron nem tartozott a szeletelőhöz, később Réka húzta ki a falból. Zalán él, megúszta, de én nagyon szeretnék unatkozni már, csak mondom.....

 

Buszon

 

Tegnap felszálltam a buszra, ami általában hazafelé visz két másik magamforma lánnyal asszonysággal a munkahelyeinkről. Általában a leghátsó ajtó közelében szoktam letelepedni, ott mindig van hely, a sűrűbb forgalom, ha van, úgyis a középső ajtó körül szokott bonyolódni, én meg nyugodtan bambulhatok ki az ablakon arra a 4 megállóra, amennyit zötykölődöm. Ámde most leghátul egy pasas foglalta el az egész sort és élénken gesztikulálva magyarázott valakinek. Gondoltam, telefonál, nem ő lett volna az első ilyen a buszon, ám valamiért óvatosra vettem a formám és 3 sorral előtt leültem, mint szoktam. Volt egy megérzésem.

Mar ültem, mikor belegondoltam, hogy a férf lehetett éppen valamilyen szer hatása alatt vagy elszabadult elmebeteg, ki tudja....3 megálló múlva egyszer csak a sofőr kinyitotta az ajtót, a leghátsót és jelezte ennek a pasasnak, hogy ennyi elég volt...jelezve, hogy szálljon le. Mire az ellenállás nélkül le is szállt és a járművünkön nem volt olyan ember, aki legalább lopva nem nézett volna utána.  Hát remek.

A múltkor egy egészen másik pasas üvöltözött a buszon, hogy ő a Vasútállomásra akar menni. Ez pont ott történt, ahonnan az én járatom indulni szokott, de az övé pont ott végződött, így hát szerencsém volt végignézni az egész jelenetet a  buszmegállóból. A sofőr minden ajtót kinyitott és kérte az utast, hogy hagyja el a buszt, ez a végállomás. Azt nem  tette hozzá, csak mellette egy másik férfi, hogy hamarosan jön több buszjárat is, ami el fogja őt juttatni a vasútállomásra. Láttam a pasason, hogy túl azon, hogy fel van háborodva, meg is van ijedve, szerintem életében nem járt a mi városunkban, teljesen elveszettnek tűnt. Leszállás után viszont lehiggadt, megnyugtattuk, hogy tényleg jön busz, igen, a vasútállomás felé, úgyhogy csöndben maradt. Viszont amikor a következő járat megérkezett, ott is hangosan inzultálta a buszsofőrt, pedig az aztán nem tehetett semmiről, ahogy az előző sem....Érdekes emberek vannak...

Énidő

 

A biztonság kedvéért megnéztem az énidő fogalmát az internet végtelen világában. Olyan egyedül eltöltött idő, amikor azt csinálok, amit akarok.  Elsőnek az ugrott be erről, hogy nekem ilyen nincs is, és évek óta nem is volt. Másodjára pedig az, hogy annak idején, mikor a gyerekek aludtak, talán arra tudnám ráfogni, hogy az énidő volt,  bár akkor is általában főztem vagy olyasmit intéztem, amit ébrenlevő babával, gyerekekkel nehézkes.

Azt hiszem, nem is nagyon volt igényem egyedül eltöltött időre, örültem, ha találkoztam/ együtt lehetek Tibivel, aki korábban este 9-10-ig dolgozott, manapság többnyire 6-7 körül a társaságát élvezhetjük. 

Azt is megfigyeltem, hogy az utóbbi időben menekülök a csönd elől, mindig be kell nyomni valami podcastot, ami minél hosszabb, annál jobb, még véletlenül se legyen csönd vagy halljam a saját gondolataimat...ami azért hosszú távon, de még rövid távon is nem egészséges szerintem. Kell a csönd, kell a saját lelkünkkel, gondolatainkkal foglalkozni, legalábbis nekem mindenképpen. Ha viszont állandóan el vagyok foglalva valamivel, vagy a munkámmal, vagy valami podcasttal, mi lesz a saját magammal? Gondolom, énidőnek számít a Duolingós francia nyelvlecke, végülis saját kedvemre csinálom azt is....A konyhában is szeretek egyébként órákat molyolni, pakolászni, főzni, rendezkedni, bár igazából azt énidőnek nem mondanám....Szerintem amúgy az énidőé a jövő, Réka idén 18 lesz, Zalán 15 májusban....ahogy telnek az évek, egyre több szabadidőm lesz....szerintem még magamra is unok...

Tibi vett jegyeket valami autós rendezvényre a Hungexpo területén, amire a gyerekek mindenképpen el akartak menni...és mivel Zalán névnapja volt ma, hát le is foglaltak 3 jegyet. Nekem tavaly sem volt kedvem menni, akkor is itthon maradtam a kutyával, csaptam magamnak egy tök jó pihenős napot és szuperül éreztem magam. Idén vettem két könyvet is, hogy majd jól neki esek az egyiknek és belefeledkezem. Végül ebből nem sok minden lett, felraktam két mosást, szárítást, hajtogattam ruhát, pároztattam zoknit, mosogattam, kanapét kiporszívóztam na és utána tényleg elkezdődhetett az aktív, azaz passzív pihenés. Volt néhány házifeladatom E.től,  még a múltkorra kitöltött teszttel kapcsolatban, amit nem fejeztünk be. Elméláztam egyes kérdéseken, főleg azokon, amikre legközelebb sor kerül. Aztán belefogtam egy Julia Roberts filmbe Tom Hanks-szel, de olyan unalmas volt, hogy elszundítottam rajta. Aztán rendeltem magamnek ebédet, miután ettem egy tányér húslevest cérnametélttel, amit tegnap főztem. Végül olvasni nem sikerült, de volt néhány óra, amikor síri csönd volt a lakásban és nagyon jól esett. Este 9-re esett haza a banda, hulla fáradtan....Jövőre nem akarnak menni, akkora forgalom volt valamint tömeg, de biztattam őket, hogy menjenek csak nyugodtan, akár vonattal....

Most viszont ágyba bújok és  belelapozok a könyvekbe, hátha sikerül belemerülni....

Nem emlékszik

 

Tegnap este szóba jött a pszichológus témája egy párbeszédünkben Tibivel. Legnagyobb döbbenetemre kiderült, hogy neki fogalma sincs, hogy kihez járok, bár hetek óta elvileg tudnia kellene. Igazából január eleje óta, de sosem kérdezett nevet, én pedig csak úgy utaltam rá néhány héttel ezelőttig, hogy a "pszichológus" vagy "pszhichomókus".....Sőt, tovább megyek, arra sem emlékszik, hogy E. egyike volt azon pszichológusoknak, akihez Zalán ügyében fordultunk, mikortájt nem állt szóba az óvónőkkel középső csoportban (sem). Nem akartam elhinni....

Első emlék reakciója egy szőke nő volt (jellemző...) az ovi emeletéről, ami stimmel, ő volt pszichológus nr. 1 az ovi keretei között. Itt talán kétszer jártunk, elmélete szerint családállítás lenne nálunk a megoldás, Zalán pedig azért nem szól az óvónőkhöz, mert Tibi sincs beszélő viszonyban az apjával....A második számú pszichológusra is emlékezett világosan, ő egy kollaganőm lánya volt, friss diplomás, nagyon kedves, voltak teknősei, erre az összes gyerekem emlékezett, én legkevésbé. Ide addig jártunk, amíg meg nem született a második gyermeke, de addigra úgyis kiderült, hogy Zalán nála (sem) dadog egyáltalán, az óvónők meg vessenek magukra, ha nem szól hozzájuk Zé fiam.

 Innen kerültünk a nevtan keretei közé vissza, ahol logopédus foglalkozott vele iskolás koráig, nagyjából eredménytelenül, volt tehetséggondozós is, ahol bemérték, hogy milyen jó képességű (látnák most a jegyeit és sírnának....) illetve valahogy elkeveredtünk pszichológushoz is, hogy ki ajánlotta, már nem is emlékszem. Na most E. hez nagyjából egy éven át jártunk....2015 tavaszán már biztosan jártunk nála, akkor halt meg apu és kérdezte, mi rajtam ez a fekete hacuka. 2016 május-június lehetett az utolsó időpont, mert akkor dobbantott a nevtanból, de a maga részéről megszületett a szakvéleménye. Pszichológust nem igényel, nála sem dadogott, logopédia kell, sport, meg sok önbizalom, következetes nevelés, erősebb apa karakter.....

Tibi pedig nem emlékszik rá. Még fotóról sem. Feldobtam szituációkat, ami hirtelen eszembe jutott abból az időből, egyszer például elkéstek, kértek volna másik időpontot, de ahelyett, hogy bekopogtak volna, kinn vártak 2 órát....(Ez jellemző Tiboromra), mire E. aki a pszichológus később megjegyezte, hogy a gyerekek bizonyára hozzá vannak szokva a feszültséghez, hogy ilyen jól tudtak viselkedni 2 órán át..... amit amúgy nem tudtunk értelmezni, mert ezek hárman aktívan elütötték az időt a nevtanban. De erre sem emlékezett Tiborom. Az egész mintha meg sem történt volna, pedig volt benn E.-nél egyedül, volt benn nála velem párban és volt, hogy csak bedobta Zalánt egy órácskára, majd ment érte. Tibi szerint nincs ebben semmi szenzáció, semmi különös, egyszerűen rossz az arcmemóriája. Mondta ezt nem sokkal azután, hogy a kórházban összepacsizott egy pasassal, fehér ruhában, akiről később kiderült, hogy abból az időből ismeri, amikor még M. mama (anyósom) a kórházban feküdt szilánkos lábtöréssel hosszú hetekig, mert leesett az asztalra helyezett szék tetejéről... Ennek nagyjából  30 éve. 

Egyébként annyi lehet az egész mögött, hogy Tibi sem akkor, sem most nem tulajdonít nagy jelentőséget ennek az egész pszichológus ügynek, Zalán esetében sem és most az én esetemben sem. És ahogy barátnőm kijelentette egyszer, ő csak fontos dolgokra emlékszik....

Rékában lehet bízni

 

Megkérdeztem, tud-e 10 olyan mondatot idézni, amit gyakran mondok vagy legalábbis szoktam kiejteni a számon. Ezeket sorolta, persze csípőből, sokat nem kellett törnie a fejét rajta.

- Nem láttátok a telefonom?

- Hol a táskám?

- Hol van a töltő már megint? Itt kellene lennie, egy lenn és egy az emeleten. A többivel azt csináltok, amit akartok.

- Most ültem le....

- Persze, hogy kikérdezem.

- Nekem hoztatok valamit? 

- Melyikőtök volt?!

- Lefelé! (Diónak szoktam csak.)

- Anyának a kicsi kincse...... (Diónak)

- Menjél a helyedre (Még mindig Dió)

- Mostál már fogat?.... De hogy ma...?

Aktuális mondataim 2025

 - Látom, megint elharapóztak a dolgok a konyhában.....

- Ha én nem csinálom meg, akkor persze senki...

- Mosogatógépbe kell tenni, nem elég kihajítani a pultra... 

- Mi borult itt ki?

- Minek rendeltetek, van itthon kaja...

- Minek rendeltetek, hisz főztem...

- Ne nasizz légyszi, mindjárt kész a vacsora...

- Mióta nem szereted a chilis babot? 

- Jól van, csípős, majd kárpótollak holnap rántott karfiollal. Na ugye...

- Biztos nincs semmi tanulnivaló?

- Jójó, csak kérdeztem....

- Eszel mást is, mint avokádós pirítóst?

- Jól van na, az én papucsomat nem találtam...

- Szennyesládába 10 éve nem találtok bele...15 ha szigorú vagyok...

- Smink nélkül még szebb vagy...

- Hogyhogy hogy kell bekapcsolni a tévét? 

- Hogyhogy hogy működik a mosogatógép, ugye viccelsz?

- Ilyet nem mondunk, kimoshatnád a szádat...

- Most egy hónapig megint nem rendelünk semmit...

- Nem tudom, ki ette meg, én nem...

- Ne visíts már, biztos Zalán megette...

- Nasit nem vettem, így is egy vagyont fizettem...

- Hogyhogy min stresszelek annyit?

- De,  figyeltem, csak most kiment ez a fejemből...

- Miért ég az emeleten az összes lámpa?

- Nekem is mondta apa, mennyi lett a vízdíj...új rekord. 

- Nekem a te korodban két kabátom volt, egy tavaszi és egy téli...

- Hagyd már békén a kutyát!

- Tudod, hogy azt utálja a kutya....

- Nem jelentkeztem, gondoltam megteszed te, a te nyelvvizsgád...

- Én biztos nem másolom be helyetted a házit...

- Hidd el, megtanulnám helyetted is, ha lehetne...

- Kérd már el légyszi M-től a házit, ne nekem kelljen zaklatni az anyukáját....

- Mégiscsak nyolcadikos vagy....

- 15 éves leszel májusban...15!!! 

- Tegnap fizika tz volt?!.... És tanultál rá??

- Nem, a hármas nem kifejezetten jó jegy irodalomból...

- Miért robban fel minden másnap a cipőtartó, lépni nem lehet az előszobában....

- Segítesz kipakolni a szatyrokból? Tiéd a hűtős cucc és a fagyasztós....

- Ezt nem is mondtad...

- Ezt miért nem mondtad...

- Ezt mondtam már?  

- Beugrasz a patikába ezért?

- Szuper, ezt is kipipálhatjuk...

- Remek, ez is letudva...

- Kapsz netet tanulás után.

- Nincs kedved, nincs kedved...nekem sincs, mégis teszem a dolgom...

- Azonnal kapcsold ki a laptopot, hányszor szóljak még?

- Érettségire jó lesz...

- Fürödtetek már? 

- De mikor? Mindjárt éjfél...

- Nem tudom, nincs a fejemben a teljes menetrend.

- Te gyönyörű fiú....

- Csinos vagy, rajtad minden jól áll, egy zsák is...

- Dedede, tetszik, csinos...

- Fér még ruha a szekrényedbe? Jó, csak kérdeztem...

- Kitartás, holnap már péntek....

 

Vizslaszínben

 

Jelentem, megvagyok, megvagyunk, nem túl jó formában, de legalább a fejünk(-em) a víz felett van és nem alatta. Egyelőre. 

Tudnék sok mindenről mesélni, főleg a lelki dolgokról, ám nem nagyon nyílt blogba való dolgok ezek, igaz, elég sok mindent osztottam már meg az elmúlt sok-sok évben, ami nem blogba való, de most érzem is ezt ezzel a témával kapcsolatban. Annyit elárulok azért, hogy jó hírek nincsenek....legyen is elég ennyi.

Zalánnal ortopédián voltunk múlt héten, 3 hónapja vártunk erre az időpontra, ehhez képest nagyjából 2 órát ücsörögtünk ott n+1 kamasz és egy darab felmenő/kamasz között. Mondtam is Tibinek, hogy némileg megvilágosodtam, mi a különbség az orthopédia és a reumatológia között, amit sosem értettem igazán, de nem is vettem a fáradtságot, hogy elmerüljek a témában.  

A kórház rendelőintézetének bejáratát éppen felújítják, így a kórházi szárnyon keresztül kellett átverekedni magunk,  hogy eljussunk a betegfelvételig, sorszám lekérésért, rendelő előtt helyetfoglalásig... Zalán felmérte a terepet és rögtön leszögezte, hogy ő 11-ig hajlandó várni, aztán hazamegy. Megígértem neki egy Burger King ebédet, de visszadörmögte, hogy ő 11-kor akkor is lelép. Nem tudom, hogy lépett volna le, mikor se bérlete, se jogsija, de mindegy, mert nagyjából pont 11-kor szólították. Rá kellett jönnöm, hogy a doktornőt ismerem, Rákóczis anyu, bár sosem gondoltam, hogy ilyen magasrangú asszonyság mellett baktatok el a suli folyosóján - mikor még arra jártam (Zalán 4. osztályos múltjában) 

Zalánnak kisgatyára kellett vetkőznie, de már a póló láttán némileg elsápadtam, ugyanis pont úgy nézett ki az a fehér, feliratos póló, mintha abban is aludt volna, de megnyugtattam magam, hogy ezt csak én tudom, az öltözőben Zalánon kívül úgysincs senki. Tibit nem engedték be, mondván, hogy zsúfolt lesz a rendelő, várjon odakinn. Hát majdnem mondtam valamit. Ha 3 hónapot várok egy időpontra, hagy legyen már fél m2 hely a második szülőnek is, mert egyébként elfért volna és az oxigén sem tűnt volna el hirtelen a rendelőből. Volt még egy körünk röntgenre, aztán vissza, negyed órát vártunk, míg látták a felvételt a gépen, de nem látták, aztán még mindig nem látták, aztán egyik irodában látták, másikban nem, átmentünk a másikba, mire az egyikben is látták, szóval vissza, ....volt egy kis kaland, de végül az lett, hogy kapott 25 alkalmas gyógytornát receptre és fél év múlva kontroll. Úsznia kellene, meg sportolni, de Zalán őszintén bevallotta, hogy egyikhez sincs kedve, szóval nem volt népszerű  a doktornőnél. Vetett még rá egy utolsó, sokat mondó pillantást, aztán eltűnt a 3 egybe nyitható rendelő jobbszélső bugyrában.  Egyébként megmérték a fiút, 184 cm. Cipő nélkül. Ha kihúzza magát. Ami nem szokása. 

Az öltöző magányában eszembe jutott, hogy aznap rakják ki az iskolák az ideiglenes sorrendeket a továbbtanulóknak...Gyorsan megnéztem mindhárom listát, elég szomorú helyen van Zalán, ebből lehet, hogy fellebbezés lesz, arra mindenképpen fel kell készülni. Mindegy, a végleges listáig várunk és reménykedünk. 

Beültünk volna a BurgerKingbe, de Zalán nem akarta, így csak rendeltünk és hazavittük az ebédet... otthon pedig bepusziltuk. Baromira jólesett, már mindenki nagyon éhes volt.

Mi történt még? Réka jelentkezett angol nyelvvizsgára, áprilisi kör. Én úgy képzelem, hogy egy nyelvvizsgára készülés úgy néz ki kívülről, hogy a sok-sok tankönyvből ki sem látszik a Réka orra, de én egyáltalán nem látom tanulni. Ráadásul a nyelvvizsgadíj sem jár vissza immár, bár ha elkaszálják, semmiképpen nem jár vissza... Viszont a jó hír, hogy ő azt nyávogja folyton, hogy ő készül...szóval ezt is elengedtem. Érettségi előtt felsőre akar menni, hát nem tudom, szerintem egy magas %-os emelt töri fontosabb lenne, majdmeglátjuk még...

Egy kis vicces történet a végére:

Vettem magamnak egy karamell színű kapucnis pulcsit, valahogy nagyon megfogott a színe. Megérkezett, felpróbáltam, hümmögtem, hogy nem az igazi a színe mégsem, de napfényben egész cuki. Mutatom Tibinek, hogy mit szól hozzá, látom, hogy furán csillog a szeme. Kérdezem, hogy mi van?! Mondja, hogy semmi-semmi, horkan egyet, ahogy elneveti magát, csak pont olyan a színe, mint a Diókutyának......

Kedd, többször frissítve

 

Tudom, mit felejtettem el leírni tegnap, a böjtről nem is meséltem. Egyelőre egyszerű és sima minden, bár eléggé koncentrálnom kell, hogy véletlenül ne jusson hús a számba, magyarán el ne felejtsem, hogy böjt van. Tegnap pl. délután, amikor hazaértem valami KFC maradékot pillantottam meg az étkezőasztalon egy dobozban, mire nyomban beleharaptam, egész finom volt. Egy óra eltelt vagy kettő, mire a semmiből belém hasított, hogy bakker...abban volt csirkehús is. Hát biztos érdekes arcot vágtam, a szemeim kidülledtek....

Semmi különös nem történt ma amúgy, kellemes munkanap volt, nagyjából végig esett az eső, de olyan tavaszi, illatos fajta és mert annyira kell az eső, nem is bántam. 

Menü: rakott kel a húsevőknek, nekem gombapöri rizzsel. Ma sajtosszendvicset ettem ebédre rukkolával és hársfavirág teával, utána még lett volna egy nullás tejberizsem, de azt nem kívántam, megmaradt holnapra. Reggel nem volt jó a gyomrom (megint, úgyhogy vészfények kezdenek kigyulladni az agyamban és lehet, mehetek vissza a dokihoz, akit decemberben már egyszer felkerestem) úgyhogy csak túrókrémet ettem...majd később tízóraira egy banánt.

Folytatom, mert közben kénytelenek voltunk elmenni az Intersparba tejfölért.

Hétvégén megnéztük a régóta várt Hunyadi sorozat első 2+1 részét. Engem rendesen beszippantott, imádom az ilyen sorozatokat, filmeket.  A látvány, a fényképezés, a jelmezek az alaktítások minden nagyon frankó, nekem egyetlen kritikám van eddig, egy pindurkát sok az intim, buja jelenet...de ízlések és pofonok.....Az biztos, hogy nagyon csalódott voltam, hogy nem kettesével adják le a részeket, csak a szombati volt dupla. A rendezői változat nekem jobban bejön, úgyhogy szerintem ezentúl azokat fogom nézni, vagy mindkettőt. 

Zalán itthon töltötte az elmúlt két napot, mondván, hogy nem érzi jól magát, viszont hétfőn volt töri doga, mégpedig egyetemes töriből, amit németül tanul, úgyhogy szerintem azért nem érezte jól magát hétfőre virradóra, mert elfelejtette a dolgozatot. Ő persze tagad...mindhalálig tagad. Most pl. az órarendjét keresi, amit nem talál égen, földön, tudom, az lesz a vége, hogy amíg nem nézhetjük a Liverpool meccset a PSG ellen, mert az csak előfizetőknek elérhető, ami nekünk nincs, átnézhetek minden egyet papírcetlit a nappaliban, hátha előkerül az a nyavalyás órarend. 

Ma is fájt a fejem estefelé.  Már odáig jutottam, hogy megmértem a vérnyomásom, nem-e az magas, de bár nem tankönyvi, nincs 120, de nekem soha nem is volt annyi, max zsenge lánykoromban. Szóval nem magas a szokásos. Szóval fogalmam sincs,miért fájt, most is fáj egy picit, de ittam sok folyadékot és elvisszük Diót mindjárt sétálni. Ha már úgysem tudjuk nézni a meccset.....Hajrá, Liverpool!

Ui: Úgy hallottam, 30 nap tűzszünet jön az ukrán - orosz (amcsi) háborúban.  Az is valami! Nagyon kellene már a béke, legyen vége ennek a háborúnak!!!

Hétfő megint

 

Nem jött össze a "mindennapírok" a múlt hét minden napjára, de szerintem beszélek én így is eleget...

Tibi végül pénteken nem beszélt az orvossal, pedig a lelkére kötöttem, rettenetes, ahogy köhögött....úgy vágtunk neki a hétvégének, hogy antibogyó semmi. Végül az idő őt igazolta, hiába aggódtam szerencsére, mert bár szombaton még elég beteg és kókadt volt, vasárnapra határozottan javult az állapota. Viszont így nem tudtuk kihasználni a csodás későtavaszinak is beilllő időjárást, mindössze kétszer fél óra Diós séta erejéig. (Bár bevallom, hogy a hirtelen meleg miatt vagy másért, én sem éreztem kirobbanó formában magam, inkább olyan nyűgösen, fejfájósan, de persze azért imádtam, hogy ennyire szép idő volt). Szóval sem kirándulás, sem túra, de még egy kiadós bicajozás sem volt, csak a szokásos kimosok mindent és megfőzöksütök mindent, ami eszembe jut. Abból volt bőven....

Vasárnap kimentünk a "szülői házhoz", ami ugye már üres.... Gondoltam begyűjtöm a csekkeket, kiürítem a postaládát...Valaki megteheti ezt helyettünk, nagyon köszönöm a segítségét, mert kizárólag csekkek, levelek voltak a postaládában. A kutya első megmozdulása az volt, hogy megkergetett egy fekete macskát, aki úgy tudta, a kert amúgy kutyátlan. ... Na a macska kerítésre fel, Dió után, macska visszapattant a kerítésről és mint egy lassított felvételen, láttam, hogy a macska gerince vészesen közeledik Dió pofájához, de nem derült ki mi történt volna, ha ők ketten tovább ismerkednek, mert Dió mancsa beszorult a kerítés lécei közé és irgalmatlanul elkezdett ordítani, vonyítani. Nosza, elhajítottam anyám leveleit, rohantam oda segíteni neki. Második nekifutásra sikerült felrántanom a mancsát a lécek azon magasságába, ahonnan immáron ki tudta húzni és elszaladt megkönnyebbülten. A macska biztos sokkot kapott, többet nem láttuk. 

Pakolásztam is egy kicsit, megtöltöttem a kukát, hoztam el megint konyhai eszközöket, poharakat, a fürdőszobából a maradék mosószert, ilyesmit, majd hirtelen a legfelső fiókban, a fürdőszobában megtaláltam anyu fésűjét...Először csak egy pillantást vetettem rá, mielőtt belöktem a fiókot újra, majd alaposabban is megnéztem magamnak. Valóban az ő fésűje volt, bár több is akadt neki, ebben még ott voltak a hajszálai...Ez megint ilyen váratlan traumaként ért, ilyenkor olyan, mintha gyomron vágnának, csak már a gyomrom nem görcsöl, mint ősszel de fizikai fájdalmam van, zihálva veszem a levegőt pár másodperce, némileg összegörnyedve, aztán elmúlik... Tibi végignézte a produkciót némi részvéttel a tekintetében...

Ma megjött a hagyatéki végzés. Gondoltam, majd egy időpont van benne, mikor kell menni a közjegyzőhöz, de nem. Elmondásuk szerint - mert tesóm felhívta az ügyvédet- olyan egyértelmű minden az öröklésben, hogy ilyenkor hagyatéki tárgyalás sincs. Szóval mindent leírnak egy levélben, 15 nap van fellebbezni, különben jogerőre emelkedik és kész, passz. Amúgy jobb ez így, egy próbatétellel kevesebb, csak meglepődtem... Ja és küldte a számlát persze, rajta a banki adatokkal, ahová a közjegyzői illetéket, díjat be kell fizetni. Hát legalább örökösödési adó ránk nem vonatkozik....

Valamit biztos elfelejtettem...Ja igen, hazagurulunk vasárnap, kiszállunk a kocsiból, Dió nekiiramodik, elkerget egy rigót, fel a fára. Sok esélye nem volt, nem mondom...Mármint a kutyának. Ezúttal azonban Dió megsérült, az ötödik karmát a mancsáról az egyik lábán annak rendje és módja szerint letépte, amikor felszökkent a drótkerítrésre.... összevissza csöpögtette vérrel az előszobát, mire elláttuk a sebét. Mára kutya baja szerencsére, itt horkol éppen mellettem, majd kinő neki másik köröm. Vagy karom. 

Csütörtök

 

Hosszú nap volt ez a mai és fárasztó is, bár így egy relaxáló zuhany után egész felfrissültem. Főni még mindig beteg, úgyhogy ma az ő telefonjait is fogadtam, rám irányította a telefonját. Voltak vicces hívások, nem mindenki értette, hogy miért én veszem fel a telót, de már megszoktam, mindig van valaki, akit azt hiszi, minimum elraboltam a főnit és megkötözve valahol a raktárban tartom. Vagy nem tudom, mit gondolnak, de vegyesek a reakciók. 

Tibi álítólag jobban van, ránézésre nem igazán, köhögni viszont kevesebbet köhög. Ma többet is dolgozott, mint tegnap, viszont amint bejött és leheveredett a kanapéra, el is aludt....Rántott húst készítettem vacsorára, sült krumplit és palacsintát, holnap Zalánék Pestre mennek kirándulni, illetve nem kirándulni, valami cirkuszi előadásra egy program keretében. Én jobban örültem volna, ha színházba mennek, de valószínűleg a cirkuszi előadás jobban fog neki tetszeni. Ennek örömére Zalán ma már nem tanult, mintha péntek lenne, számár ki is tört a hétvége....

Hétvégére nincsenek terveink, gyógyuljon meg mindenki!

Ja, 2. húsmentes napomat is túléltem, sok szenvedéssel egyelőre nem járt. A vacsorára készített rántotthúsból nem ettem, viszont palacsintát igen, mert készült kakaós, mandulakrémes és csokikrémes is, nem is beszélve a lekvárosról. Annak nem  tudtam ellenállni. A lekváros üvegen megakadt a szemem,  anyukám kézírása virított rajta, "baracklekvár 2019"....

Szerdán

 

Tibi rettenetesen köhög és lázas is, viszont valami bámulatos módon még mindig tud dolgozni. Én nem tudom, hogy képes erre. Ugyanúgy éli a hétköznapjait, dolgozik reggeltől estig, viszont amikor kienged, akkor kb. vég nélkül köhög, lámpázik, krákog, gyógyszert keres, amit nem talál, nyög, panaszkodik, sóhajtozik, hogy mennyire beteg, szipákol, orrsprét keres, teát főz és hasonlók...én meg némi habkönnyű rettegéssel figyelem, hogy lehet, én is így végzem. Hogy aztán a házidoki megint csóválhassa a fejét, hogy hogy lehetek én már megint beteg és hát hihetetlen és ejnye.....mammográfián voltam már?? 

Egyelőre még ott tartunk, hogy Főni ma sem jött dolgozni, ami példátlan az én 9 éves helyi karrieremben. Viberen azonban kommunikáltunk többször is, szóval nem aludta át a napot, amit mondjuk megtehetett volna. Viszont szerintem a fiúk közül is legalább egy újabb beteg a lenti irodában és ma egy másik kollegát is hallottam köhögni ugyanott, ami kísértetiesen úgy hangzott, mint a Tibié....Szóval, jaj.....

Viszont holnap már csütörtök, az majdnem péntek. 

Volt húshagyó kedd is, majd hamvazó szerda, ami a nagyböjt kezdő napja. Nem tudom megmagyarázni, de valami megszállt kedden, hogy idén megpróbálnám a böjtöt, vagyis elhagyom a húst 40 napig. Nem tudom, meddig bírom, de ma az első nap egész könnyen sikerült. Lehet, azért, mert ahogy a Főni megjegyezte kedden, én sem vagyok százas (vírusilag) . Nem vagyok valami kirobbanó formában, vedelem a teát és a vitaminokat...A böjt egyébként nem fogyókúra lenne, vagy méregtelenítés, ami egyébként rám férne. Inkább egy lehetőség elcsöndesedni, eltüntetni a világ zajait, olvasgatni a bibliát, hátha meghalljuk közben Istent. Ahogy öregszem, egyre közelebb érzem magamhoz Istent és amióta villám csapott a házunkba néhány éve, azóta határozottan erősebb lett a hitem. Annyi minden történt akkoriban úgy, hogy az események egy bizonyos irányba sodródjanak, hogy annyi véletlen nem létezik. Hiszem azt, hogy lehet erős támaszunk a hitünk, attól csak gazdagabbak és erősebbek lehetünk. Nem divat manapság, de talán lesz még ennek is reneszánsza.  

Helyzetünk egy keddi napon

 

Zalánt tegnap nógattam egy kicsit matekháziilag, emlékeztettem rá, hogy sok volt benne a rossz feladat, kicsit még gyakorolhatna. Mindenki egyszerre beszélt, mint egy olasz családban, úgyhogy nem is értettem, hogy mit dörmögött válaszként,  de így utólag rémlik, hogy "....meg" volt legvége. Azt pont elkaptam. Mire Tibi rászólt, hogy ilyet nem mondhat, nem szabad mondani, blablabla és kérjen azonnal bocsánatot. Én meg csak lestem, hogy na ilyen sem volt még, hogy Tibi lenne a szigorúbb, mint én, a tudatlan, általában ez az én szövegem, Tibi meg hallgat....Kiderült, hogy azt felelte Zalánunk, hogy elegemvanmábzmeg....de vélekedése szerint ezt úgy a nagy, egységes és összevont univerzumnak mondta, nem az édesanyjának, amit én szívesen elhittem.  Tibi fejlődik, azt akartam ezzel csak leírni, hogy nem mindig én vagyok a rossz zsaru, 100 esetből 99szer azért még mindig én....

Szombaton moziban voltunk, újra megnéztük a Hogyantudnékot, immár másodszor, de ezúttal Réka is velünk tartott. Kicsit zizegős volt a csaj, háromszor meg kellett néznie a telefonját, nehogy lemaradjon valamiről, szóval gondoltam is, hogy ez a film nem neki való vagy nem tetszett neki. Viszont utólag igen lelkes volt, még viccesen bosszankodott is, hogy folyton az egyik dalt dúdolja belőle. 

Akadt egy kis közjáték,ilyen is csak velem tud megtörténni....a film közepén jutott eszembe, hogy nem kapcsoltam ki otthon a sütőt. Először nem is annyira aggódtam, de aztán belém hasított a gondolat, hogy az a főzőlap, amelyik a lejárt idő után kikapcsol, a sütő csak csipog. Bakker!!! Leég a ház és az egyedül az én hibám lesz.....Hiszen Tibinek nem is szóltam, ráadásul  fogalma nem volt, hogy én készítek bármit is még az ebéd után vacsorára, nem is volt otthon korábban....Zalán pedig az emeleten, a szobájában. Mi lesz velünk?? Oldalba böktem Rékát, hogy írjon rá az apjára, méghozzá annyit, hogy SÜTŐŐŐŐ, az én telefonom ki volt kapcsolva, Tibi viszont fura mód főleg telefonálásra használja a telóját, úgyhogy nem értük így el. 150 fokon sült a hús, próbáltam elképzelni, ha 2 óra helyett  4 órát sül....na inkább nem akartam elképzelni. Végül kijöttünk a moziból, átballagtunk a Tiszavirág híd lábához, a parkolóba, merthogy Réka közben elérte az apját, kutyát sétáltatott. A nap fénypontja volt, amikor kiderült, hogy ja, kikapcsolta a sütőt, hát persze....Mázsás kövek gurultak szanaszét a téren.....

Szombaton este vendégeink voltak, akik közül legalább egyikük, de talán kettő is eléggé beteg volt, hogy hétfőre kidőlt Tibi is, nagyon rondán köhög, viszont az ereje nem hagyta el, mint engem szokott. Remélem, ez így is marad. Közben olyan történt, ami 9 éves munkahelyi pályafutásom során még soha, Főni  ma reggel közölte, hogy ő nem százas, lehet, hogy inkább hazamegy. Magas labda volt, de nem ütöttem le, kiderült később, hogy arra gondolt, hogy lebetegedett. Hihetetlen, mert talán egyetlen egyszer volt lázas és amiatt egy pénteki napon csak fél napot dolgozott , pont mint ma, egyébként táppénzen soha nem volt. Ez ám az egészség....! Szóval Tibi beteg, Főni beteg, az észt kontaktom otthon lázas és beteg is, de dolgozik úgy félig-meddig, még az egyik kamionsofőr is ágynak esett, ami miatt egy fuvarral kevesebb jött ma. Kérdés, hogy én meddig bírom....remélem, nem leszek megint beteg, szerintem egy hónapja sincs, hogy 3 nap táppénzen voltam. Tolom a C és D vitamint, valami immun pro cuccot, amit sógornőm ajánlott, ezen kívül szedek halolajat, mert a mi családunkban mindenkinek van érrendszeri betegsége előbb vagy utóbb....mit még? Valami flavonos gyümöcspépet, ami jó drága volt, de állítólag mindenre jó, úgyhogy ilyen is van itthon.

Tesóm írt üzenetet, hogy mostanában voltak anyu és apu szülinapjai és anyu névnapja. Nem nagyon tudtam erre mit írni, azzal meg nem akartam dicsekedni, hogy anyu névnapját el is felejtettem, rögtön az elsőt, amikor nem tudtuk felköszönteni. A születésnapjukon gondoltam rájuk többször is,..... Tesóm nem nagyon érti szerintem, hogy én mit emészgetem még mindig a tényt, hogy árvák vagyunk, de megjegyezte, hogy neki lelkiismeret furdalása van, amiért én szenvedek, ő meg tök jól van, rendezte magában a dolgokat, sok fotót és videót nézeget és nagyjából nála a gyász le is zárult... Mit mondjak erre, nyilván ez az egészségesebb verzió....Én nemEgyébként azt nem mondanám így, hogy szenvedek, ameddig nem kell anyu holmiját pakolászni, intézkedni, teljesen jól működöm. Azt hiszem.... 

Ma megérkezett az egérriasztó az irodába. Mi ugyanis egy fatelep vagyunk, ha illatos fűrészárus raktárakkal, de mégiscsak egy fatelep, ahol egerek elő szoktak fordulni. Nincs ezzel nagy gond, a macskák fognak meg belőlük, ám az egerek az irodába is bejönnek és nyomot hagynak maguk után. Ezen nagyon okos egerek lehetnek, mert már a ragacsból is ki tudnak mászni elevenen, ha némi szőr marad is a ragacskban, szóval most teszteljük az uh-s (remélem, jól írom) egérriasztót.... Megjegyezte főni, hogy először haza  viszi, mert az apósánál a melléképületbe tuti van egér, ott majd teszteli, de megnyugtattam, hogy ne vigye sehová, egér az van itt is bőven, elhiheti....Úgyhogy riasztó maradt, az egerek remélem, távol maradnak az irodánktól....Macerás minden ehető dolgot zárt helyen tárolni és még akkor is, ki tudja, nem lesz-e az egerek marteléka....Cin!

Megint a gyászról

 

Ma felhívott tesóm és érdeklődött, hogy mire jutottam a pszichomókussal gyászterápia témájában. Egy pillanatra tücsökciripelés volt a vonal mindkét végén, mint a vlogger vagy youtuber videókban, merthogy az jutott eszembe, hogy a legelső pszichomókusos találkozóm után is ugyanígy felhívott, hogy hatott -e a dolog, segített-e.......Ha az ilyen egyszerű lenne. Amúgy cuki tőle, hogy érdeklődik, ezt nagyra értékeltem. Azon kaptam magam, hogy elkezdtem magyarázkodni, hogy igazából én sem vagyok egy pszichológuspárti, találkoztunk sokkal Zalán óvodás korszakában és bár egyik sem volt rém, de többen elég vadakat állítottak. Aztán meg tesóm magyarázkodott, és elmondta ugyanezeket, hogy neki elég rossz tapasztalata van a Pszmókusokkal kapcsolatban, de amúgy nyilván....nem gondol erről semmi rosszat.....Szóval ezt megbeszéltük. Igazából nekem nincs negatív gondolatom arról, ha valaki gyászterápiára jár vagy pszichológushoz jár, bár amikor konkrétan belépek az épületbe az időpont előtt 5 perccel, leginkább a föld alá bújnék, pedig nincs rám kitáblázva, hogy "Pszichológushoz Megyek" és soha nem is szoktam találkozni senkivel....de mégis az lenne a legjobb, ha nem látna senki. Aztán meg amikor ott vagyok, már a 'rendelőn' belül, akkor meg tök jó ott lenni, szeretek E.-vel beszélgetni még mindig. Az viszont aggasztó, hogy a 60 perc végére annyira elfáradok, mint aki valami 4 órás baromi nehéz vizsgán van túl és épp kilép a vizsgateremből...Most legutóbb még vizet is vittem magammal, mert szomjan akartam korábban halni. Biztos túl sokat locsogok....

Amúgy tesóm kérdésére visszatérve, nem, szerintem eddig nem hatott. Ma például mikor a közjegyző szóba jött tesóm és köztem, meg hogy eladásra kerül anyuék háza stb, tiszta rosszullét kerülgetett nem tudom, mi lesz, ha majd konkrétan el kell menni a közjegyzőhöz heteken , hónapokon belül. Az igaz, hogy legalább a gyomrom nem szokott görcsölni vagy nem érzem úgy, hogy a stresszt a gyomrom szenvedi meg legjobban....Viszont általában nem is nagyon beszélünk így konkrétan a gyászról E.vel, hanem pl. múltkor újra megkérdezte E. hogy mit tanultam anyutól, mire tanított anyu és egész értelmesen tudtam válaszolni....Kb. 15 másodperces csönd után....Olyanokat is kérdez, amitől lehet, hogy tudnék bőgni is, de valahogy mire oda jutnék, inkább bezárok és megvárom, hogy elmúljon az érzés, E. pedig mélyebbre nem megy, inkább beszélünk másról. Múltkor volt egy olyan kérdése is, amire egyenesen megmondtam, hogy erről nem szeretek beszélni senkivel és nem is beszéltem még...aztán persze vele muszáj volt. Na hát ki is purcantam a végére...

 

Háztartási alkalmazott, mármint én

 

Már megfigyeltem, hogy ha a teljes hétvégét itthon töltjük - amit egyébként szívesen teszek, nagyon szeretek itthon lenni - az általában valami nagyszabású háztartási manőverbe torkollik. Vagy kitalálom, hogy zsírtalanítom a konyhát, vagy rendet rakok a kamrában, de olyan is előfordul sűrűn, hogy csak vég nélkül sütök-főzök, hogy a végén magam is megbánom. 

Tegnap a főzős-vasalós programra került sor, bár nem terveztem, de valahogy ez adta magát. Sütöttem rántott csirkét, rántott husit, rántott gombát, volt serpenyős burgonya hozzá, zöld saláta és fokhagymás tejföl, szóval finom falat akadt bőven. Utána nekiestem vasalni, kb egy órával az évértékelő beszéd előtt, majd lement a beszéd, meghallgattunk minden kiértékelést és na akkor végre lefogytak Tibi ingei és minden ki lett vasalva. Nem vagyok naív, átmeneti állapot ez, mert egy órán belül végzett a szárítógép, ma is megy a mosógép kétszer, szóval pfffff....

Ma viszont frissen  ébredve benyomtam egy Hajóágyú podcastot, a legfrissebbet és arra kisikáltam a fenti fürdőszobát. Koromból adódik, de nagy megelégedettséget okoz, mikor a fürdőszobában minden tiszta és illatos, 20-30 évvel ezelőtt még csodálkoztam volna magamon. Utána kihúztam az ágy alól a nyári ruhás Ikeás zsákokat, átválogattam őket, kidobáltam, amit reménytelennek ítéltem, majd szembejött egy Réka kinőtt ruhái című zacskó, amiről eszembe jutott, hogy átválogathatnánk az egész gardróbját, mert szerintem a felét sem hordja. Azon túl, hogy a felét sem hordja, a tiszta vasalt ruhák soha nem kerülnek be valahogy a vasalókosárból a gardróbjába vagy komódba, részben mert mindkettő amúgy is tömve van. Nahát csinált egy kis helyet a még mindig pizsamás tündér,  azzal nem volt gond, kiváló partner volt a programban, de hát sajnos elég hamar felnyomta az agyvizem, mi mindent kiselejtezett. Ezek voltak a leggyakoribb mondataim:

- Ezt miért nem hordod már? - standard. Később már csak : - Ezt miért nem?. Majd: - Ez miért?

- Ezzel mi a helyzet?

- Ezzel mi a baj?

- És ez mit vétett?

- Csak? Mi az, hogy csak?

- Pedig ez olyan gyönyörű.

- Ezek a címke is rajta van, soha nem hordtad.

- Hogy hordtad volna? Ott a címke.

- Hogy lenne jó rám? S-es....

- Ebből három is van, egyszer nem láttam rajtad.

- Az egy Mustang póló, megőrültél?? 

- De kár, hogy rám kicsi....

- Ezt annyira szerettem rajtad, olyan csinos.....

- Ó, de kár ezért....

Egy idő után már nem is mondtam semmit, csak abban döntöttem, hogy kuka vagy ruhászsák. Most hogy így visszaolvastam, elég hárpiának tűnök, akkor az adott helyzetben ez nem tűnt fel. 

Na a lényeg, hogy Rékának rengeteg ruhája van és meglepő módon sok mindent kiselejtezett. Ennek egy része, egy zsáknyi ment a kukába, mert szakadt, kopott, lyukas, túl régi,  egy másik részének pedig keresünk valakit, aki majd örül neki. Vagy megmarad az unokáknak.....

Csütörtök már majdnem péntek

 

Nyugodt hét ez (eddig) most, szeretem az ilyen különösebb stresszt nem okozó időszakokat. Remélem, tartós lesz.

Réka még múlt héten igényelt bőrgyógyászati segítséget, de végül a gyermekorvos doktornéni meg tudta oldani, tett fel a felhőbe szemkrémet, amitől a hét végére teljesen meggyógyult a kiscsaj. Volt egy óriási pánik (az ő részéről) , hogy az esetlegesen felragasztott műszempillára allergiás vagy annak a ragasztójára inkább, de megnyugodhatott Réka kedélye, mert kiderült, hogy nem. Vagy legalábbis nem arra a ragasztóra, mert azóta mást használ. Szóval most hétfőn írhattam a bőrgyógyász doktornőnek, hogy sűrű elnézést, lemondanám az időpontot, tudom, elég későn, ha tartozunk valamivel, szóljon. Visszaírt, hogy semmi gond, ami kedves tőle, tekintve, hogy még soha nem találkoztunk.

Zalánnak gyógytorna kontroll volt, amire most Tibi vitte, így aztán nem tudom miket pontosan, de kapott új feladatokat a csípőjére is. Ezeket lehet heti 2-3x végezni. Nekem egy kicsit fura, hogy nem kell járni rendszeresen, én úgy képzeltem el, hogy majd együtt tornáznak a gyógytornásszal, vagyis gyógytornász irányítása alatt, de mindegy. Már csak Zalánon kell tartani a szemünket, hogy a tornát végzi-e rendesen….Most nyilallt belém, hogy márciusra kaptunk időpontot ortopédiára (decemberben), te jó ég, el ne felejtsem....Valamikor március végére.

Múlt héten volt anyu névnapja, amit eléggé el nem ítélhető módon elfelejtettem. Tudtam, hogy február, mindent tudtam, végül mégis kiment a fejemből….elég szomorú. Igazából még az sem mondhatom, hogy lelkiismeretfurdalásom volt, olyan erős nem. Szégyelltem magam, amikor eszembe jutott…..Az első születésnapja, amit már nélküle ünneplünk, már csak emlékezni tudunk rá, az jövő héten lesz….Erről nagyon többet írni nem is tudok....

A szobabicaj végül továbbra is a sarokban figyel, nem élesítettem aktív használatra (ha nem nézhetek közben tévét, egy percen belül lefordulok róla), viszont a youtube-on tök jó mindenféle pilates videók vannak (szerintem sima torna, teljesen olyan). Egyelőre nagyon fáj a legtöbb gyakorlat egy idő után, gyenge vagyok és edzetlen, mint a harmat, de remélem, az állapot átmeneti. Azt hiszem, egy bizonyos kor után nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne mozogjunk semmit. Már ha jót akarunk magunknak….Az esti fél óra séta a kutyával, ami részben átmegy kocogásba is két fontos szimat között… hát az nem sok azért, annál több kell.

E. szokott adni filmajánlót házi feladatnak, még nem derült ki, hogy miért. Mivel szeretem a filmeket, nem nehéz feladat megnézni őket. Múltkor a 12 dühös embert adta, amit még nem is láttam soha. Ahhoz képest, hogy a világ 100 legjobb filmje között tartják nyilván, én eléggé untam. Végülis érdekes volt (és alacsony költségvetésű, a nagy része egy teremben játszódik a 12 esküdttel). Az új feladat A számolás joga (Hidden Figures) – fenn van Videa-n is - amit láttam magamtól is és nagyon tetszett. Hogy ebből az én szempontomból mi a mondanivaló, nem tudom. Ami eszembe jutott erről, hogy milyen meglepő, hogy a liberális szabadságjogok fellegvárában ilyen sokáig megmaradhatott a szegregáció, diszkrimináció….100 évvel a polgár háború után.

Hogyan?

 Ma úgy esett, hogy még reggel 10 óra sem volt, de én már moziban találtam magam. Nem a Pláza moziban, hanem a kis csöndesben, ahová "lánykoromban" is szívesen jártunk, itt láttuk Tibivel pl. a Király visszatért a Gyűrűk Ura trilógiából és még sok egyéb filmet. Most a barátnőm rángatott el a Hogyan tudnék élni nélküledre vagy az új Bridget Jones-ra, én pedig az előbbit választottam. (Legutóbbiban ott figyelt Derek Shepherd, akarom mondani Patrick Dempsey, aki rettentően szívdöglesztő még most is (bár a Kennedy film óta rajongok érte és az nem most volt). Akkor még nem tudtam, hogy ő most fogja megnézni a filmet harmadszor......Jómagam nem vagyok egy nagy mozis, szívesebben nézek sorozatokat a magam tempójában (vasalás.....), azonban valahányszor eljutok moziba, végül mindig élmény az egész. 

Ami a filmről eszembe jutott - nem időrendi sorrendben.

- Ez nem annyira a filmmel kapcsolatos, de érdekes volt, hogy alig evett valaki a film közben. Igaz, itt kisebb a kínálat, csak kukorica van és üditő, de egyáltalán nem hallottam csámcsogást....(az sem zavar amúgy, csak most pozitívum.) 

- Töröcsik Franciska jóval drámaibban öregedett, mint Ember Márk, akinek szinte jót tett az idő.... Sajnos sokszor a valóság is ilyesmi, ezen jót vihogtunk utólag a barátnőmmel. Az is lehet, hogy Franciskát jobban megviselte az élet vagy kevésbé sikerült a maszkja, nem tudni.

- A táncos jeleneteken én csak pislogtam, nem tudtam eldönteni, hogy most ez valami vicc vagy paródia, de hogy hozzájárultak a szórakoztató jelenetekhez, az biztos.  Zalán úgy jellemezné őket, hogy "kínosak" voltak...Akkortájt érettségiztem, amikor a film játszódott és határozottan mondom, hogy így táncolni nem láttam senkit. Igaz, akkoriban pont Angliában tengettem a napjaimat szóval ki tudja?

- Brasch Bencét nem ismertem meg, csak a 21. szülinapi partin.

- Rengeteg vicces jelenet, cuki színész, remek forgatókönyv, klassz rendezés, meg minden. Nekem 10/9. Imádom a jó magyar filmeket és mindig örülök, ha születik egy. Mindenkinek ajánlom, aki még nem látta.

- Kedvenc jelenet: Szabadság vándorai dal és ami azalatt történt

- Kedvenc vicces jelenet - az antennás jelenet a végén a tetőn (elment az adás a házinéninél) 

- Szivárogtak a könnyeim pl. a Szabadság vándorai dal alatt, de egyébként többször is,. Az egész film jó kis időutazás. Éppen 30 évvel ezelőttre, és én már akkor sem az oviba jártam...hihetetlen.

- Összességében tehát nagyon tetszett.  Akár újra és újra meg tudnám nézni.  Kivéve a tánc jeleneteket. A Netflixen fenn a Futni mentem is, este az következik. 

Ja és meg kellene moccantani a szobabicajt..... 

Pénteki füst eregetés

 Imádom a péntek délutánokat, estéket, tele vannak felszabadultsággal és reménnyel a hétvége előtt. Az ember olyan szabadnak érzi magát. Nem mintha hétfőn nagyobb mértékben lennék rab, mint pénteken, tök jól érzem magam a munkahelyemen (csak vinne be valaki és hozna haza. Mármint reggel be, délután haza, nyilván. Valamint értékelnék egy 9-15 közötti munkaidőt)vagy ilyesmi, de mindegy. Egyébként nem rossz úgy kezdeni a munkahetet, hogy csütörtök az első napom, még ha otthonról dolgozgattam is és másnap máris péntek. Viszont mostanában, remélem, nem leszek beteg. Szép kerek és hosszú munkaheteket szeretnék.

Egy pici, apró "Réka mondta", mielőtt még elfelejteném. Magyaráz nekem valami ruhamárkáról, amiről soha életemben nem hallottam, de állítólag nagyon menő és persze nem olcsó... Réka egyik mondata ezzel kapcsolatban: "Ó, pedig ez régi márka, a kétezres évek óta létezik...". Egyébként örököltem tőle egy Dorkó (vagy Dorko) pulcsit, amit soha nem hordott és ment is volna talán a padlásra, ha nem lenne rám jó. (De csak azért, mert oversize volt Rékára) 

A hétvégén visszaülök a szobabicajra, ami elég régen háttérbe van tolva (szó szerint), ámde a hét (illetve a múlt hét) feladata lett volna,hogy rápattanok, csak közben lerobbantam, úgyhogy most talán a hétvégén előre tolom valahová a tévé közelébe és tekerek egy epizódnyi Grace klinikát vagy egy félidő Liverpool meccset, mindegy. 

Réka küldött valami 5 perces hasazós videót mindenféle gyakorlatokkal. Tegnap be is mutatta egyik feladatot a másik után, mit mondjak, játszi könnyedséggel és lágy mosollyal az arcocskáján....Ahogy figyeltem,m gyanús is volt, hogy valami nem stimmel, aztán rájöttem, hogy ami nála mosoly, nálam vicsor.... Hétvégi menü - lasagne, fasirt tzatzikivel, borsóleves és talán fánk.... A hűtőben van még fokhagymás-sajtos csirkerolád, ehhez lesz sajtos brokkoli. Mindent sajttal eszünk. Karácsonyról maradt lazac a fagyóban, ha nagyon elfogy a kaja, azt elkészítem magamnak (más nem eszi meg) egy kis fokhagymás tagliatellével. Mindent fokhagymával eszünk....

Kellemes hétvégét mindenkinek!

Régi kerékvágásban

 

Reggel kicsit elbizonytalanodtam, csütörtökön kellene-e nekem dolgozni.  Kevésbé éreztem magam kirobbanó formában, mint kedden, de már a főninek megírtam a munkakezdés dátumát, nem akartam kavarni, hogy mégsem megyek.... Úgyhogy dél tájban a rendelőben találtuk magunkat, hogy kikérjük a táppénzes papírt (majdnem azt írtam, hogy zárójelentést, de nem...). A bejárati ajtón állt egy felirat, hogy felsőlégúti betegeknek kötelező a maszk, mire Tibi felvette a maszkot, mondván, hogy fáj a torka, én meg csak az első néhány percre, aztán a táskám mélyére süllyesztettem...A váró teljesen üres volt, sehol egy teremtett lélek és fél óra múlva vége is volt a rendelésnek, ahogy volt. Örömmel konstatáltam, hogy volt fűtés, mert őszi sűrű látogatásaim során mindig meg lehetett fagyni, a konvektorok hidegen meredtek mindenütt....

Kicsit gyanakodott, vonakodott a házidokink, hogy a hétfői táppénzre jövetel után hogy tudom zárni is a táppénzt 2 nappal később, de nagyon nem vitatkozott. Magyarázkodtam, hogy a hétvégén megszenvedtem a javát, amivel nem nagyon foglalkozott, viszont valahonnan eszébe jutott hirtelen és váratlanul, hogy mi a helyzet a mammográfiával? .....Pislogtam párat, aztán nyeltem is egyet, majd diplomatikusan hallgattam. Még mélyebben kongott a csönd, mikor megkérdezte, mikor voltam utoljára, éééés már lőtte is fel a felhőbe a beutalót, legalábbis azt mondta. Biztos hajlott koromnak van valami köze ehhez, bár 45 felett ajánlott kétévente a vizsgálat, én meg már a 45. szülinapomra is nosztalgiával emlékszem....Hát majd beiktatjuk az ütemtervekbe ezt is.....

Múlt héten vérvételen voltam allergénekre tesztelték a vérem. Nagy meglepetés nem történt, mert egy csomó gyomra allergiás vagyok, ahogy azt tudtam is, némelyik nevét igaz, soha még csak nem is hallottam, de felismertem őket a fizimiskájuk alapján. Allergiás vagyok továbbá a marhaszőrre (!) és a kutyaszőrre is (itt csak bőrtünet van szerintem, bár ki tudja...) éééés parlagfűre is, amire a kezdet kezdetén, zsenge fiatal allergiásként nem voltam érzékeny.  Plusz még pár dologra. Ami jó, hogy élelmiszerre egyelőre nem, bár ugye a parlagfűnél van keresztallergia, de mindegy....Úgyhogy mehetek szakorvoshoz a papírral és kérhetek valami gyógyszert, amit nem recept nélküli cucc, mert azok már nem hatnak. 

A héten volt egy cuki beszélgetésem egy ismerősömmel gyászfeldolgozás témájában. Neki az volt a véleménye, hogy a gyászév kifejezés nem véletlenül gyászév, hagyjak időt magamnak , elegendőt, gyógyulni a traumákból. Teljesen igaz egyébként, a gyászévről el is feledkeztem....végülis mire az ember megél egy teljes évet már a szeretett személy nélkül, az is egy folyamat...A karácsony megvolt, olyan volt amelyen - úgy éreztem, soha nem lesz olyan, mint régen, vagy akár tavaly, nem is lesz....) és most következik februárban anyu névnapja és szülinapja....Most ott tartok, hogy ha kezembe kerül egy kézzel írott cédulája mondjuk, egy fontos telefonszámmal vagy egy sütirecept, nem kapok egy gyomrost képzeletben, hogy kedvem lenne összegörnyedni.... nem mindig. De előfordul. Fotókat sincs kedvem nézegetni róla, sőt, beszélni sem szeretek róla, úgyhogy nem bánom, itthon ritkán kerül szóba. ...Úgyhogy a helyzet még nem az igazi, de dolgozom magamon....Azt még nem is említettem, de az illetékes kórház környékére sem tudok egyelőre menni, ahol anyu meghalt, legalábbis nem önként...