2021. május 31., hétfő

Már nincs sok hátra, no para!

 Ma hétfő este van, vagyis még pontosan 7 tanítási nap van hátra a tanévből....Na mondjuk nem is, mert utolsó tanítási napon DÖK nap lesz, (nem DÖG), vagyis akkor már csak 6. Réka szempontjából kár, hogy ilyen kevés, mert már nem biztos, hogy mindenből tud majd javítani. Már nem is érdekel egyébként, nyilván szomorú leszek, ha a  bizonyítványt felütve nem csak ötösöket látok, de most már mindegy mert 1) egyrészt én mindent megtettem 2) ő nem tett meg mindent, hát így járt... Volt elég időm félév óta emészteni, hogy ez lesz, sajnos hiába van meg a sütnivalója, ha nem akarja eléggé, ha a szorgalma ilyen szempontból nem elégséges....Egyébként meg végső soron az a lényeg, hogy legyen elég esze, azzal nincs baj, aztán majd megoldódnak a dolgok, talán a kamaszkora is szelidül, talán minden egyszerűbb lesz. Vagy nem.  

Azért pl. amikor reggeli közben beszélek hozzá, majd rámnéz olyan nagy flegmán és annyit mond, hogy "mivan?".... akkor bele szoktam kapaszkodni a villámba vagy a bögrémbe, mikor mi van a kezemben és kivárok pár másodpercet, mire minél szolidabban helyre igazítást kérek. Nem, nem hagyom elszabadulnia sárkányt, mert akkor megkapom, hogy én mindig csak ordítozok vele, ami nyomokban már igaz is lehetett volna akár....

Akkor bezzeg elgurult a gyógyszerem, amikor megláttam a töri javító dolgozat jegyét a Krétában, egy nagy kövér, vigyorgó hármas képében. Hármas??? Már megint? Mikor utánaolvastunk Verdun-nek és Sommes-nak is. Kikérdeztem a témakört és tudtam TUDTAM TUDTAM, hogy jelesre tudja minimum. Hogy lehet az hármas?! Hagytam magam az indulataim által vezérelni és írtam az ofőnek, hogy említse már meg a töri tanárnak, hogy az a hármas az biztosan nem hármas, mert többedszer fordul elő, hogy nem éppen azt az osztályzatot látom viszont a naplóban, amire számítok. Nem is tudom, hogy miért írtam neki, elfelejtettem elszámolni 10-ig. Este jött a válasz, hogy bocsi, az órai aktivitást akarta osztályozni, az ötös és véletlenül elírta a hármasnak. Szóval igazából igazam volt, de mégsem....Ja és a legutóbbi dolgozata is ötös lett, a Verdun-ös. Na így legalább már egy kicsit jobb lett a kedvem a hétvégére. 

Réka egyébként csütörtök óta beteg, de csak a COVID helyzetben számít betegnek, folyik az orra és köhög, mély basszus lett a hangja, egyébként normál körülmények között mehetett volna iskolába. 1-2 nap után mindenképpen. Hát most 3 tünetmentes nap a feltétel az iskolába menetelnek, az kb. június 10 lenne, de persze mivel csütörtökön mennek a NEFAG-ra kirándulni, hát akkor már megy iskolába boldogan. Vagy hát nem annyira boldogan, de megy.Ami elmaradt - egy kis szaftos kémia Tz és egy biosz TZ. Hogy nyelvtanból tud-e javítani nem tudom, másból remélem, már nem kell neki. Ugye a fizika elesett, vagy 4 dolgozata volt "egyponthíjánötös"....és egyelőre énekből is négyesre áll, mert nem adott le két házidolgozatot. Külön díjaztam, hogy a tanárnő megalázta kvázi Rékát az osztály előtt és azt állította, hogy egyetlen egy házit sem adott le a home school ideje alatt, ami nem volt igaz. Egyébként meg süsse meg az ének négyest nyárson, nem visz pontot. Csak értitek, négyest kap énekből a szolfézs alapvizsgás, 2 évet furulyázó, 4 évet fuvolázó lányom. Hát legyen boldog a négyessel a tanárnő, ha ez dobja fel a napját!

Hogy alaptantárgyból, magyarból fenyegeti Rékát négyes, mondhatnám, hogy felér egy kisebb katasztrófával. Megint írt egy 50/40 pontos magyar felvételit, írt már 45.öt is, úgyhogy akkor ha ez a négyes ebben a suliban, akkor négyes lesz és bukik egy pontot. Történt tragédia? Nem történt. 

Az már nagyobb tragédia, hogy unokatesóm agyvérzéssel fekszik a kórház intenzív osztályán, 17 éves és 14 éves lánya aggódik utána. Az ilyen dolgok az igazán súlyos dolgok, nem holmi osztályzatok még ha hetedik év végére esnek is.....

Zalánnak most ültük meg a szülinapját újra a hétvégén, majd hozok fotókat, nagyon durva, hogy már ő is belecsapott a 12.-be, jajjjjj......


Lekerültünk



 


Rossz sorrendben tettem fel a képeket a post-hoz, mindegy....A lényeg. Látjátok a második fotón a falon azt a két fekete pontot? Az két szög. És a szögön lógott két fotóbRékácska szobájában, melyek most valahogy leselejtezésre kerültek. Szerencsére csak a keret, mert széttört, a fotók a könyvespolcra költöztek abba a csipeszes izébe. Mondjuk Zalán fotói a fiók mélyére, szóval ő egyelőre rosszabbul járt.

Azért lopóztam be a szobájába, mert láttam, hogy az íroasztalán van némi nachos, ami nekem amúgy tiltólistás és amíg majszolgattam lopva, mint egy gyerek, kiszúrtam az új felállást a fotókkal kapcsolatban. Kicsit elszomorodtam, mert nem rögtön vettem észre a könyvespolc forgatagában a két képet, de tulajdonképpen jó ez így. Nem rossz, na. 



2021. május 22., szombat

Jobbulunk

 

Tegnap 11-kor kaptuk a második kört Moderna oltásból. Már rutinból mentünk, olyannyira, hogy most nem is töltöttünk ki nyilatkozatot, amiről kiderült, hogy kellett volna. Mindegy, előkeresték a régit, aztán aláírtuk azt. Most éreztem a tűszúrást, nem úgy , mint a múltkor, de nem volt vészes, közönyösen kiültük a 15 percünket, aztán mentünk vissza a dolgunkra. Kicsit fura volt, hogy már 2-3 óra körül elkezdett fájni a karom, ráadásul nem is csak az, amelyikbe kaptam a ÓTÁST,hanem mindkettő. 

Délután otthon csak azt éreztem, hogy fáradt vagyok és jó nekem a kanapén, aztán ahogy esteledett, már tudtam, hogy a tervezett rántott husi csak szombatra lesz készen...MÉg elvittük a kutyát sétálni, bár nem voltam valami fényesen, hanem amikor hazaértünk séta után, hirtelen beütött a krach. Elkezdett fájni MINDENEM, de szó szerint minden egyes porcikám és izmom. Felvonszoltam magam a fürdőszobába, gondoltam, majd egy forró fürdő és a meleg ágy megold minden nyűgöt. Ahogy csöpögött a víz a karomra, combombra, döbbenet, de fájt. A bőröm puszta érintésre is fájt. 

Jaj, itt már kezdődött a kínlódás. 10-11 óra felé elkezdett rázni a hideg, mind a két karom pokolian fájt, és úgy kb mindenem. A téli köntösömben bújtam ágyba, zokniban, de úgy is rázott a hideg. Valamikor éjfél elmúlt már, amikor arra ébredtem, hogy lázam van. Nekem, akinek szinte soha nincs láza , csak ha mégis, akkor már nagy gáz van. Átkínlódtam végül az éjszkát sűrű wc látogatások közepette, de hát szenvedés volt az egész éjszaka így, hogy mindenem fájt. Kb.mintha jól megvertek volna. 

Reggel már nem bírtam tovább, bevettem egy kis algopyrint és aztán jobb lett. Szóltam Rékának, hogy amíg a fiúk atlétika versenyen vannak, segítsen nekem megfőzni, husit panírozni, uborkát szeletelni (ez  vicces volt, mert késsel akart négy uborkát - kígyó - salátához előkészíteni, szóval többet kell okítanom a konyhaművészetekre. Ja, először az almareszelővel akart nekikesni.)  Hát nem mondom, hogy mostanra jól vagyok, de mint aki egy hét influenza kín után egy kissé jobban van....

Csak azon gondolkodtam, hogy ha ez ilyen, mint oltás mellékhatás, milyen lehetett volna maga a kórság? Vagy nincs összefüggés, fogalmam sincs. Hajnalmban vicsorogva az izületi és izomfájfalmaktól, felütöttem, hogy mi lehet a moderna mellékhatása, nos az émelygést leszámítva kb. minden.....de az émelygés is megvolt aztán később.

Ma meglett az 5 millió beoltott, végre, a városban kocsikázva láttuk, hogy minden étterem és bár és bármi dugig tele, az emberek kiszabadultak. Egész fura , de nagyon klassz a nyüzsgő emberek látványa, bár én nem vagyok egy tömeg rajongó, sőt....


Sajnos Rékácska még ír kémia TZ-t a jövő héten és németből is felel, lehet, hogy földrajzból is, történelemből egy fontos dolgozata lesz és még nem tudni a nyelvtan tz sorsdöntő eredményét sem.... Nagyon elszomorít, hogy így elrontotta ezt az évet -bár pont most tojok az egészre, de ez csak a MOST, alapvetően nagyon is érdekel - és már csak abban bízom, hogy az adott helyzetből még kihozza a lehető legjobbat. Pl. egy kémia tz ötösnek nagyon örülnék, mert marha nehéz kémiából nálunk ötöst írni, néha azt gondolom, az csak a vegyészeknek sikerülhet, jót tenne most Réka megtépázott önbizalmának....Aztán remélem, ha a jövő hét lefut, már nagy dolgok nem történnek ebben a tanévben és mindenből meglesz az ötös, amiből csak lehet....





2021. május 21., péntek

9-10 éve mondta

Olykor már elfelejtem, hogy Réka milyen hihetetlenül cuki volt kiskorában....Volt, hogy némelyiken még a könnyem is kicsordult.... 

Kvízjáték megy a tévében (az a...lepottyanós). A játék folyamán elhangzik az a szó, hogy "aranybulla", mint megfejtés.
- Aranybulla! - derül fel Réka képe. - Aranybulla Aranyhaj barátnője!!- (szerk.: lásd a mese, Aranyhaj és a nagy gubanc (Tangled))
Remélem, kb. 14 év múlva nem ezt mondja majd az érettségin, ha rákérdeznek.

---
Réka reggeli közben finoman felhorkan.
- Hű, ott egy fiú légy! - ami valójában egy muslica volt.
- Fiú légy? Tényleg? Miből gondolod, hogy fiú volt? - érdeklődöm.
- Háátt, tudod, nem volt olyan naaagy, rózsaszín masni a feje tetején....úgyhogy biztosan fiú volt.

----
Jegygyűrűm két hét wellness nyaralást kapott az ékszerésznél. Javították, súrolták, sikálták, végül újra visszakaptam nagy örömmel. Szebb lett, mint új korában. Egy este Réka elkéri a gyűrűm, nézegeti, forgatja, aztán elmagyarázza.
- Panírozták....
- Tessék?
- Bepanírozták....
- Micsodát?
- A gyűrűdet.
- ??? - aztán leesett, hogy a polírozás szó nem ugrott be neki.

---

A hétvégén a drogériában Réka kikunyizik még egy kék, szívecskés hajgumit a 2 kiló hajcsat és hajgumi mellé, amit itthon mókus módjára gyűjtöget (csak éppen nem nagyon használ) Másnap, meglepő módon, kéri, hogy készítsek neki cicafarkat, de olyat, amit ő is lát a tükörben. Elkészül a remekmű, meg is kérjük együtt Tibit, hogy készítsen róla fotót. A dolog valahogy elmarad, egyszer csak azt látom, hogy Réka haja ismét le van engedve.
- Ó, kivetted a hajadból a hajgumit? - kérdezem. Réka széttárja a karjait.
- Hiába kérlek, hiába kértelek, nem fotóztatok le....

----
Összerúgják a port a gyerekek játék közben, megy a csihi-puhi.
- Ne bántsd Zalánt! - avatkozom közbe. Mire Réka:
- Én nem bántom, csak megverem.....hehehe....

---
Réka az ovis szülinapjáról mesél:

"Anya, az óvodában nem volt meglepetés a torta. A dadus egyszer csak behozta és letette az asztalra...."

---
Réka: - Anya...Aranyhaj GYÖNYÖRŰ, ugye?
Én (valamit lapozgatok) : Ühüm...
Réka: - Nagyon-nagyon szép, ugye?
Én: - Igen, nagyon szép....De te is szép vagy.
Réka (elkeseredve) : Áááá, Aranyhaj sokkal sokkal szebb nálam....
Én: - Szerintem te is legalább olyan csinos vagy. - mondom, immáron előbukkanva olvasmányom mögül.
Réka: - Áh.... - legyint és otthagy.

---
Találok egy hajcsatot itthon a kanapé mögött, pink csillámos csat, régóta nem láttam. Mutatom Rékának, aki egy pár másodpercig némán vizslatja, lerí róla, hogy idegenkedik tőle, végül megszólal:
- Hát.........nem úgy tűnik, hogy az enyém.
Ja. Biztos az enyém....

---
Egy este lámpaoltás után:
- Nagyon szeretek menyasszony lenni...Fehér ruhám lesz és sok színes virágot választok hozzá. És ki legyen a......(szerk.: vőlegény)....??? Megvan! Zalán lesz az!
- Zalánhoz nem mehetsz feleségül, ő a testvéred. - szúrom közbe.
- De már nagy leszek, akkor nem lesz a testvérem....

---
Egy régi fotó kerül a gyerekek kezébe. Rajta Molly kutya és kb. 10 évvel ezelőtti hamvas, fiatal valóm.
- Ezen a képen még nem ismerted Apát? - kérdezi Réka.
- Akkor még nem. - felelem. - Egy évvel később találkoztunk...
- Igen, kerestél egy férjet magadnak és Apa lett az.

---
Híradóban jön a hír, hogy lezuhant egy repülőgép, a baleset a pilóta hibájából történt.
Réka kommentálja:
- Biztosan rágózott..... Nem figyelt és lezuhantak.

---
Dóra varázsa mintha kezdene megkopni. Persze szereti nézni a meséket, nem mondom, hogy nem.
- Melyik úton induljunk el, hogy A-ból B-be jussunk? - fordul felénk Dóra a monitorról.
- Hihi...tudod te azt, Dóra! - hunyorít huncutul Réka.

---

Réka: "Még nem ehetsz rágót, Zalán, te még kisfütyi vagy."
No comment.
---


"Eszik, iszik, sosem alszik.....eszik, iszik, sosem alszik...." - hajtogatja Réka napokon át többször is. Először azt gondoltam, biztosan az óvodában ragadt rá ez a sorocska...bár valahogy furán ismerős volt mégis. Egyszer rákérdeztem:
- Eszik, iszik, sosem alszik....
- Kicsoda, Rékám?
- Hááát....a maci. - oké, gondoltam, ez tuti valami ovis "szerzemény". Néhány nap múlva azért újra, hátha bővebb infót is kapok a medvéről.
- Ki az, aki eszik, iszik és sosem alszik?
- Hááát....az angyal.
- ????
Aztán pár nappal később műsorajánló futott a tévében.
"Gasztroangyal Borbás Máriával. Eszik, iszik, sosem alszik"

----

Réka: - Anya, nem is a Jézuska hozza az ajándékokat. Ott van mind a szekrény tetején. - mutat fel Réka
az ajándékhalomra. - ami azért érdekes, mert sosem mondtuk, hogy az ajándékot a Jézuska hozná. Ahhoz hozzánk túl sok futár csenget fel csomaggal. Mi egymást ajándékozzuk meg, ahogy annak idején a Három Királyok Jézust.

---
Karácsony után.
- Egy Aranyhaj babát szerettem volna. - forgatja a szemeit álmodozón, majd nagyvonalúan legyint: - De most már mindegy.... - ez annyira előttem van. :) :)

---
Máskor:
"Anya, többet nem fogok hisztizni. Ha nagy leszek, akkor sem. Soha"
Erre mondaná Tibi, hogy "Hm...anyádnak ez nem jött be...."

---
Drogériában a parfüm részleg előtt kóválygok és még bele is szagolok ebbe és abba. Rékát persze minden érdekli.
- Anya....én is megszimatolhatom? - kérdezi. Hát persze. Óvatosan szuszmákol egyet, majd kitör:
- Ne haragudj, anya, de ez nagyon büdös!!!
Az eladó lány úgy nevetett, majdnem leesett a kislétrájáról.

---
A gyerekek a fürdőkádban pancsolnak, amikor pár pillanatra kilépek a hálóba friss, tiszta törölközőért. Réka ezzel fogad, amikor visszatérek.
- Zalán belekakált a vízbe.
- Micsodaaa?? - hördülök fel kidülledt szemekkel.
- Neem...csak vicceltem. - vigyorog a bestia a habokból.

---
Az egyik hipermarket felé tartunk, hogy a szokásos nagybevásárlásra sort kerítsünk.
- Harangoznak! - kiált fel Réka a bevásárlókocsik mellől.
- ....
- Hat óra van. - folytatja.
- Ó..... - hervad le hirtelen. - Már bezárt a C und A.......
Erre asszociált a 18 órából. Nem semmi a nő

2021. május 17., hétfő

Amit nem akarsz...

... mégis megtörtenik - hetedikes lányod két elégtelennel jön haza. Igaz, énekből. Csak sajnos a töri is hármas lett...

Lekonyultam, mint Füles a Micimackóban. 

Ugye nem lesz totális összeomlás? Azért aztán igen kár lenne... 

2021. május 16., vasárnap

1 mondatos (vagy több)



1) Hétvégente mindig igyekszem pazar reggeliket tálalni. Olykor akár angol reggelit is, ha kissé hiányosat. Ma szerényebben toltam, nem volt croissant, de volt bio eperlekvár, tojás, sült szalonna, felvágottak, sonka, zöldhagyma, paprika, paradicsom, pirítós, friss kenyér, narancslé és tea. És mit ettek a gyerekeim? Zalán sült szalonnát kenyérrel, 3 korty narancslével lefojtva. Réka semmit, mert rögtön ébredés után még nem tud enni. Valamivel később reggeli után találta a hűtőben kolbászt....Mindenez már nem zavar, csak azt akartam mondani. Ameddig legalább Tibi falatozik, addig nem. Fejlődöm és fejlődöm!

2) Réka át akar menni a Laurus-ba. (Az egy másik zeneiskola.) Mondtam neki, hogy felvételi előtt 1 hónappal úgy képzelem, hogy megáll az élet, de persze ki tudja? Nem lehet állandóan matek és magyar felvételi teszteket bújni egy hónapokon át....Utolsó két hétben igen, az más...

3) Réka elrontotta a töri dogáját. Nem tudta, hogy mi az a casus belli. Azt hittem, lefordulok a székről, amikor kiderült, még jó, hogy pont ültem. Állította, hogy még soha, de soha ezt nem hallotta, de ha valami megsúgja, hogy Szarajevó, egyből lejön neki, hogy balkáni lőporos hordó kapott egy szikrát. Tényleg nem találtam benne sem a jegyzetében, sem a tk-ban, de ez nem mentség, mert a kiadott feladatsorban ott volt a két szócska (adott meg vagy 20 kérdést, amiből választott a tanárnő négyet). Hogy ennek ellenére lehet-e még ötös töriből Réka,még nem tudom....

4) Este 9-kor a rókatáncot fújja.....

5) Zalán rimánkodik a szülinapi ajándékaiért, amit majd kedden fog elvileg megtartani. Réka mondta neki, hogy könnyed szülinapja lesz, mivel ő másnap fizika tz-t ír és arra fogunk úgyis egész este tanulni....

6) Elvesztettem Réka suliboxának a kódját és mivel most le akarjuk mondani, ki kellene üríteni. Réka sem emlékszik a kódra, hosszú volt a home school, szóval visszatekertem egészen szeptemberig a messenger üzeneteink között - közben fél szemmel a Kominszky-módszert néztem a Netflixen - egész jó. Az jutott eszembe, hogy milyen rémes volt ez a tanév, rosszul kezdődött, rosszul folytatódott és vajon milyen isteni erő kellene hozzá, hogy jól végződjön?? 

7) A következő hét az utolsó olyan hét a tanévben, amikor még 5 napot mennek suliba. Utána mindig lesz valamit elfoglaltság és vagy program. Valahogy amennyire hosszú és fáradtságos is volt a tanév, valahogy mégis olyan hamar vége lett....lesz....csak lenne már végeeee! 

8) Végül elmehetnek kirándulni, csak nem a csúcsszuper 3 napos ottalvósra, amit megszoktunk - ötödikig, mert tavaly is elmaradt of course, hanem egy naposra. A Hetedikbé tökös osztály, kemények, bevállalták a helyi erdészet játszóterét.....Nefag-on fognak kirándulni, ott főzni valamit és ennyi. 

9) Zalánék legalább eltolják a szekeret Szarvasig. Réka szerint tök mindegy, csak tanítás ne legyen, őt már nem is érdekli az egész, csak lenne vége.

10) Ma vonakodva elrebegte Rékám, hogy a matek tanárnak, aki a különmatek és nevezzük B.-nek, idén is lesznek nyári táborai. Ahogy vége a tanév, rögtök kezd is, heti 3x1 matek óra, negyedmagával 3 héten át. Nagyon szemét vagyok? A másik lehetőség az augusztusi 3 napos, 5x3, azaz 15 db matek óra, augusztus utolsó hetében. A részvétel valamelyiken, hogy úgy mondjam, ajánlott kötelező. Nem az augusztust választottam, kitaláltálok? Júni 14-én kezd a lány. Ja és mivel a negyedik héten másik táborban lesz, a negyedik hét feladatait megkapja házinak....

11) Zalán erre besértődött, hogy bezzeg a lányoknak vannak nyári táborok, de fiúknak semmit. Javasoltam neki a sporttáborokat, de persze hallani sem akar azokról. Réka erre elkezdett nyivákolni, hogy nem lányos táborba megy, hanem matekra, Zalán biztos meghülyült, hogy ezt nem hallotta. 

12) Ősztől indulnak a magyar felvételi előkészítők is, ugyanúgy B. tartja, heti 1 órában, csoportos buli, csak nyolcadikosoknak. Már most látszik, hogy a nyolcadik egy remek tanév lesz......Isteni egyenesen. De a jó benne, hogy januárban, ha jól sikerül a felvételi, lesz egy kicsi szussz....

13) Réka olyan jó kis sztorikat mesél az osztályközösségről, hogy azt gondoltam, milyen jó, hogy mégis visszamentek az utolsó pár hétre. Kinek kell home school?  Csillagott a szeme és ragyogott az arca, ahogy arról beszélt ,hogy dobáltak a fiúk wc papír gurigákat az utcára....amit persze nem támogatunk, ha de hát istenem már....ennyi huncutság belefér!

14) Mikor lettek ezek a gyerekek ekkorák? 

15) Outlander - Netflix - 10/5 - Nekem egy kicsit sok a beteges jelenetből.





2021. május 6., csütörtök

Idézet az üzenőből

 Tisztelt Szülő!

Zalán ma elkésett az iskolából, nem hozott rajz órára festéket és nem vol kész sem a matematika, sem a nyelvtan, sem az olvasás házi feladata. 


Majd ha híres ember lesz, megmutatom ezt mindenkinek. 

2021. május 5., szerda

Ez a helyzet

 Semmi időm az év végi hajrában a blogon ügyködni, de azért most mégis van, mert itt vagyok, hehe.

Slágvortokban – szinte

- Zalánék – meglepő módon – befejezték a matek és magyar negyedikes anyagot még április végén. Hogy ennek mi értelme, nem tudom. Először örültem, hogy ezentúl lazsálás lesz és habzsi-dőzsi, de hohó....Most jön az, hogy az egész éves anyagból dolgozatot írnak, nem is egyet. Hurrá....

- Réka minden idők legmélyebb pontján van tanulmányilag, lassan már be sem merek nézni a Krétába - all time low – amikor fontosak a pontok....Horror, rémálom, katasztrófa....remélem, azért a fedélzeten marad és nem süllyed el végképp a hajó....

- Réka újra kezdte a lovaglást, tegnap voltunk újra először a lovardában március óta. Azóta a kiscsikó jól megnőtt és már külön boxa van, de majdnem ugyanolyan édes. Sajnos hozzájuk nyúlni nem lehet , egyrészt a covid ,másrészt valami más lónyavalya miatt. Egyébként nézni ahogy Réka lovagol, elég unalmas, én azt sem értem, hogy a lovaglásban mi a jó, de a lényeg, hogy Réka imádja. Gondolom, arra gyúr, hogy majd egyszer vágtázhat, ugrathat, ilyesmi.

- Anyák napjára kaptam Tibitől egy új beépíthető mikrót. Meseszép, illik a sütőhöz,ami alatta van és nem tök új, a mikro gombnyomásra nyílik az érintőképernyőn. Mondjuk, nagy biztonsággal még használni nem tudom, majd ki kell olvasni a használati utasítást. Egyébként észre sem vettem, elmentem mellette vegy ötször, mire Zalán szólt, hogy nem is tetszik az új mikród , anya??

- Teszteltünk egy olasz éttermet helyben, persze házhozszállítással. Én lazacot kértem fokhagymás pennével, mert ez az egyik kedvencem, közepes volt. Jóindulattal. A gyerekek nem tudták megenni a lasagnét, annyira nem ízlett nekik. Én jobbat készítek sokkal, az tény, de könnyű nekem, én Gennaro Contaldo receptjét követem. Hogy ki ő? Tőle tanult Jamie Oliver is. Szóval az Aszta-Paszta nagyon felejtős….sajnálom, mert imádom az olasz kaját.

- PS 5-re gondoltunk, ajándéknak Zalán szülinapjára, de karácsonyra sem lehetett kapni és most sincs ez másképp. Az új XBOX is hiánycikk szinte.... Biztos ami biztos alapon rendeltem neki egy varázslódobozt, remélem, nem derül ki, hogy 8 éveseknek való….

- Basszus, a dobozra az van írva, hogy 8 éves kortól……

- Kövér, dagadt, hájas, elhízott vagyok. Olyan érzés, mintha lenne rajtam egy kabát a ruhám alatt. Vagy valami búvárruha szerűség. Úgy szeretném levetni, de kötődik hozzám. Ebédre sovány túrót ettem egy kápia paprikával. A főnököm azt hitte, megőrültem szerintem. Könnyű neki a kínai kajájával….Itthon azért ettem egy túró rudikát. Már banánt sem merek enni, mert abban is sok a kalória, és 2 almánál többet sem nagyon. Angol zellert rágcsálok, paprikát. Van az az éhség, aminél ez is finom. Vagy legalábbis ehető. A desszertem az irodában a kávé édesítővel......

- Döbbenet, hogy még mindig vannak vírustagadók az országban. Sőt, a családban is, azt hiszem. Nincs is covid vírus szerintük, csak valami influenza szerűség, és aki meghal, az meghalna amúgy is. Aha. Mondja ezt annak a 600 gyereknek, aki covid-ban elvesztette a szüleit! Nem is egy gyerkőc mind a kettőt. Itt az egyik helyi gimiben is van egy kislány, aki két héten belül elvesztette a szüleit, a tesója nyolcadikos.....Hát maga a pokol ez nekik....

- Rékáék is ismétlésbe fogtak németből, úgy látom, classroom után szabadon, schwache Deklination. Közben van projektmunka bioszból, külön prezi föciből....de ami a legrosszabb, hogy jövő héten megint dolgozat tenger...jaj....

- Foglaltunk nyaralást Siófokra, augusztusra. Van fogalmatok, milyen nehéz kutyás szállást találni saját strandos Balaton parttal?? Szinte lehetetlen. Felhívtam a szállodát, hogy nekünk kutyás szoba kell (remélem, azért tiszta lesz és nem macskahúgytól bűzös), azt mondta a recepciós, hogy olyan csak kettő van és mindkettő foglalt, szóval módosítanom kellett az eredetileg kitűzött indulás dátumát. De nem gond. Mivel DIó siófoki kutya, hát kvázi hazatér az eb. Gondoltam is rá, hogy bedobjuk egy hétre a kennelbe, ahonnan vettük, biztos lesne a kutya, hogy most akkor mi van?? Persze nem tudom otthagyni sehol, úgyhogy jön velünk a drága. Azt nem hiszem, hogy a Balatonbe beleengedik, biztos, hogy nem, de nem is baj, ő annyira nem vízi kutya, inkább erdei. Megfürdik, ha ott a Balaton, de megvan nélküle is..A lényeg, hogy mindig 50 centin belül legyen, a közelünkben.

- Őrült árak vannak a faanyagok piacán, már árlistánk sincs, csak napi, 2 napi….A nagyker építő fűrészárut nagyjából én számlázom, ha valakinek dobok egy kamionnyit, már dobom is ki az árlistát is, mert holnapra nem lesz érvényes… Durva. Nagyon. Van, aminek már háromszoros az ára ősz óta....Nemzetközi jelenség, a finnek mindig írják, hogy a piac teljesen crazy...de nincs mese, ő diktál.

- Volt nálunk Ördög Nóra. Mármint ugyanazon a helyrajzi számon, ahol a mi cégünk van, egyébként a szomszéd vállalkozásnál. Büfékocsit vesz, a jelek szerint. Élőben nem láttam, csak utólag a facebookon.....


- Érintettek vagyunk egy picit az érettségiben, tesóm fia maturál idén. Drukk-drukk-drukk és remélem, sikerül az az egyetemi továbbtanulás.

- Zalán jelen állás szerint marad ebben a suliban. Most elvetettem a váltás gondolatát. Tanulni máshol is kell, lehet, nem ennyit, sőt, biztos, hogy nem, de talán a lustaságot ki lehet nőni? Aztán hogy hogy tesztik majd neki 3 tantárgy németül....azt meglátjuk. Remélem, hogy menni fog neki.

- Múltkor néztük az Örök Tél című filmet - Netflix - ez az, amivel Gera Marina Emmy díjat nyert. (Remélem, tényleg azt.) Az sem semmi, amikor Csányi zokog a végén a teherautón, tök jó játék volt, pedig annyira nagy rajongója nem vagyok a pasasnak. Más nincs a netflixen semmi érdemleges, csak borzasztó filmeket tudnék említeni, azt meg minek.

- Fáradt vagyok, holnap még fáradtabb leszek és péntek délutánra ki is nyiffanok. Csak arra leszek jó, hogy beesek a tévé elő és kaját rendeljek vacsorára. Pedig addira rohadt sok vasalnivalóm lesz....

- Miről írjak? Kérdezzetek....




2021. május 4., kedd

Fuvola félig

Réka a következő tanévben már nem fog fuvolázni, ma lett hivatalos. Mármint magán úton fog, de a B. zeneiskolában biztosan nem. Kicsit, nagyon kicsit, vérzik a szívem, de el kell engedni, amit az ember nem igazán szeret művelni és nem kötelező.