Nem mondhatjuk....

Apukám kritikus állapotban fekszik a kórházban, átvitték a rehabról a belgyógyászatra. Az orvos szerint, nem, nem kell vinni neki semmit, és ne, ne menjünk be hozzá, úgy sem tudunk neki segíteni....2-3 nap és elődől, túléli e. Csak úgy hullámzik bennem a fájdalom! Küldtem neki ebédet Tibivel, alföldi húsleves és lencsefőzelék....üzentem Tibinek, hogy egye meg nyugodtan, nincs már értelme bevinni neki. Milyen rettenetes is tud lenni az életünk utolsó szakasza, magányosan, magatehetetlenül egy idegen kórházi osztályon, élet és halál között......Végül is mindig magányosan megyünk el, nem? Ezt nem lehet csoportosan művelni....

Ma felvételizett a Fazekas gimibe D. keresztlányom, hajrá, D!!!! Szerintem fel fogják venni, nagyon drukkolok neki. Kolleganőmnek is, a legkedvesebbnek, az utolsó munkanapja volt a mai. Változások jönnek, hideg napok jönnek.....
 

Leggyakoribb mondataim reggelente

1) Ébresztő, jó reggel, gyönyörű madaram!
2) Ébresztő, kelesztő, hasadra süt a Nap, virágszál!
3) Ki az ágyból, lustaság!
4) Hahó, el fogtok késni!!!! Be van pakolva minden a táskádba?
5) Tudom, hogy nem cicanadrág, de több nap, mint cicanadrág. 
6) Kikészítetted a ruhádat este? Na látod, akkor én választok neked rucit!
7) Nyomás mosdani, fésülködni!
8) Hol van már megint a kulacsod?
9) Kereshetnél magadnak zoknit.
10) Az uzsonnás dobozt az úszós táskába tettem.
11) Megtaláltad végül az ének füzeted?
12) Ceruzákat kihegyezted?
13) Nekem mindegy, csak legyen rajtad ruha.
14) Az a Zalán zoknija!
15) Nem találok hajgumit.
16) Hol a fenében vannak a hajcsatok?
17) Megfésülködtél már? Úgy értem, ma reggel.
18) Nem, nem sütök palacsintát reggelire, bocs.
19) Igen, ma is dolgozom. 
20) Kukoricapehely? Van, de nem forraltam tejet. Majd holnap.
21) Megfésülködnél?
22) Hát persze, hogy kapcsolok mesét.
23) Szeretnél copfot?
24) De gyönyörű vagy ma is, Réka!
25) Hol a kulcsom?
26) Látta valaki a telefonom?
27) Hí, hová tettem a pénztárcám?
28) A borítékok itt vannak, adjátok oda E. néninek.
29) Öt perc múlva indulnom kell, megcsináljam a hajad?
30) Te jó ég, este muszáj lesz vasalnom.....
31) KIteregetnétek majd, ha lejár a mosógép? Köszi! 
32) Juj, mennem kell mindjárt! 
33) Még nem takarítottam meg a cipőtöket, csupa sár mind.
34) Nem tudok copfot csinálni, ha a takaró alatt fekszel....
35) Réka, idd meg az összes innivalót a kulacsból!
36) Két tesid is lesz, kizárt, hogy nem leszel szomjas.
37) Zalán ruháit kikészítettem a kanapéra. 
38) Nem kellene már Zalánt ébreszteni?
39) Úgy alszik, mint akit agyonütöttek.
40) Na még van 2 percem.
41) Megyek érted 4 körül, Réka!
42) Mindent viszek szerintetek?
43) Zalán tornaórával kezd, tudod, csütörtök van! 
44) Még kell egy csat ide, Réka, gyere csak!
45) Jók legyetek, vigyázzatok magatokra, legyen szép napotok!

Egy szülői értekezlet margójára

Kezdem azzal, hogy kezdem megszeretni a Zalán ovis csoportjához (Napraforgók) tartozó szülői gárdát. Igazából picit kívülállónak éreztem magam az első évben, mert úgy láttam, itt mindenki ismert valakit valahonnan. Rejtély, honnan, gondolom esetleg bölcsiből? Én meg senkit, sőt nem is igen találkozom rendszeresen szülőkkel. Reggel Tibi viszi Zalánt, délután pedig vagy rohanás van ovi után, mert még a suliba is be kell esni ötig, vagy már Réka társaságában toppanunk az oviba, amikor már a banda szétoszlott. Na mindegy, a lényeg, hogy kellemes hangulatban telt az értekezlet, jókat nevetgéltünk.

 

A rövid köszöntő után átvette a szót az új óvónéni, merthogy minden szülői értekezletnek kell hogy legyen "oktató és tájékoztató" része (aki ezt kitalálta, elég sok obszcén szóval tudnám illetni maxi hangerőn), amelyben az óvónénik osztják az észt  mindenféle korszakalkotó témákat vezetnek fel. Mostani téma a mesék szerepe az óvodás korú gyermekek esetében. Óvónéni elővett 2 db A4-es lapot és felolvasta a mondandóját, mint boldult iskolás korom kötelező úttörő nyakkendős ünnepségein a tanárok. Blablablablablablablablablaaaaa....Csak az utolsó mondatra emlékszem, abban ott is volt a lényeg: meséljünk sokat csemetéinknek, amennyit csak tudunk, mert ez az idő nem jön vissza, viszont nagyon gyorsan elmúlik.

 

Amit viszont kiemelnék az egész szülőiből, mint érdekességet, hogy ebben a csoportban is előbukkant az a téma, ami engem 3 éven át bosszantott és bántott Réka csoportjában. Szépen becsomagolták a megjegyzést tevő anyukák, rózsaszín papír ott figyelt, de azért én értettem belőle és ahogy lángok csaptak fel az óvónéni szemében és érezhetően fenntebb ment a vérnyomása, a pedagógus gárda is. Hogy nem tanulnak igazából sok verset vagy dalt, konkrétan nem hangzott el, csak a mellettem ülő apuka mormogta a létező, dús bajsza alatt. Én meg bólogattam megerősítően. Reklamálni felesleges itt, azt már megtanultam, kár a gőzért. Ha nem tetszik a rendszer, vihetem ám (elméletben) másik oviba is a gyermekem.

 

Inkább a tűnt fel a népeknek, hogy nem igazán adnak műsort a gyerekek, ha igen, az szegényes, rövid és egyszerű. Én nem tudhatom, mert eddig Zalán ovis karrierje 1,5 éve alatt MINDIG beteg volt, jöhetett akármilyen műsor, de elhiszem, ha a többi anya mondja, van bőven tapasztalatom. Jött a felvetés, hogy nem lehetne e mesét dramatizálni, bevonni minden gyereket, verseket tanulni, dalokat, körjátékokat előadni. Mire visszakézből pattant a válasz, hogy persze, jön majd az anyák napja, év záró, ott majd lesz műsor. De hát izé...tavaly még ollllyan kicsik voltak a műsorozáshoz. (Nem is!)

 

Meg aztán - és ezen akadtam én ki - a műsorra hetekig készülnek a csoporttal, el kell próbálni vagy százszor, újra és újra, mire összeáll a dolog....és teszem azt, jön az anyák napja, akár 3 hétig is gyakorolhatnak. És jujj, jujjj, azalatt az idő alatt nem játszik az a szerencsétlen gyermek azt és annyit, amennyit akar. Hanem ráerőltetjük a próbákat, jujjjujjjj.... - ennek hallatán elvigyorodtam (persze csak magamban), mert már hallottam ezt az óvónő kímélő, faltámasztós szöveget annyit az elmúlt 4 évben. Én nem tudom, de annyira másképp látom ezt. Szerintem a gyerekek - lehet, totál el vagyok tévedve - nagyon szeretik ezt a szereplős dolgot. Körjáték, mesedramatizálás, versek...nem kell Adyt szavalni, persze, a 20 versszakhoz sem ragaszkodom, de azt nekem senki nem fogja tudni bemagyarázni, hogy az én gyerekemnek az a jó, ha csak hébe-hóba tanul 4 soros verset (2 havonta, havonta) és hagyják szabadon játszani, mert attól aztán majd marha jól fejleszti saját magát. Mesebeszéd! Kell a szabad játék, nem mondom, hogy nem, de mibe fájna beikatatni heti 1 darab verset? Miért nem fér bele a napirendbe a mesedramatizálás? Középső csoportban? Komolyan nem értem.

 

Kárt nem tesznek a felfogásukkal, módszerükkel, látom Rékán, sértetlen, sőt, olyan kiéhezetten, tudásszomjjal ment fel iskolába, hogy csak pislogtam. Csak ott van 25 tündéri kis középsős, ügyesok, okosak (egyetlen SNI van a csoportban)..... az én szememben vétek nem megtanítani őket erre, arra vagy amarra. Ha van rá lehetőség. Nem feltétlenül akarok panaszkodni az óvó nénikre, mert egy klasszissal különbek, mint Réka óvónénijei voltak. De ebben az egyben, ami örök vesszőparipám marad most már, látom jól, nem. Ha nem útáltam volna az óvodát annak idején kemény 35 évvel ezelőtt, most felsóhajtanék, hogy bezzeg az én időmben nem ilyen volt az óvoda!

Zalán a nevtanban

A nevtanos logopédusos megbeszélés utolsó fordulója (2-3 hete volt) nagyon gyorsan lezajlott, talán negyed órát sem voltunk odabenn az irodában átbeszélni a lényeget. A log. megerősítette, amire már azelőtt is célzott, hogy egyéni foglalkozást nem igényel Zalán, inkább a csoportosat ajánlja, ez a szégyellősségének is jót tenne. Közben szem előtt  van, nem engedi el a kezünket (mármint a log.).....Mivel a másik variáció a rendszeres tanácsadás lett volna, aminek őszintén szólva már a részletek ismerete nélkül sem láttam semmi értelmét, belementem. 4-5 gyerkőccel foglalkozik hétfőnként egy órában a log., verseket, dalokat tanulnak, kreatívkodnak és közben BESZÉLNEK.

 

 

Eddig két kört futott le Zali, tetszett neki, jól érezte magát és még aznap délelőtt oviban sincs, úgyhogy számára tiszta haszon az egész. Azóta másik pszichológus segítségét nem kerestük, igazából pszichológust sem, aki megfelelő lenne Zalánnak. Valahogy azt érzem, amire T. pszichológus is utalt, hogy nem ezen múlik, ITTHON kell változnia bizonyos dolgoknak.

 

A terrort megszüntetni nem tudjuk, mert nincs, nem szokott Tibi késsel kergetni minden másnap és hétvégén legalább egyszer, igazából veszekedni sem szoktunk. Ahhoz mi túl keveset találkozunk. Ebben tehát nem lehet hiba, nem tudom elképzelni. Verni nem verjük a gyerekeket, szóval a testi fenyítés miatt sem lehet bibi. Ezeket elimináltuk a listáról régen.  Elvileg már a saját ágyában kellene hogy aludjon, nem közöttünk, egy T. pszich. egyik kérése volt, hogy leváljon a fiú rólam (habár világéletében az Apa imádatban él....). Ez részben teljesült, ám mégsem, mert Tibi nagyon szeret Zalánnal aludni, pontosabban nem képes neki nemet mondani, velem ellentétben, így hogy rés van a pajzson, Zalánnak nem tellett sok idejébe felfedezni.

 

Sokszor mondja Zalán, hogy ő buta, nagyon buta és csúnya is....(Mikor a legszebb fiú, akit valaha láttam az elfogult szememmel. Este is fél órát nyálcsorgattam fölötte, ahogy elaludt az ágyikómban...nem is értem, ezt honnan veheti. Vannak tükreink, igen. ) Említette T. pszich., hogy el kell vele hitetni, hogy ő is okos és ügyes. De hogyan? Ezen még dolgozunk. Időbe fog telni. Keresni kell a sikerélmények sokaságát a kis életében. Sport pl. Én vinném az U6-os helyi utánpótlás foci csapatba, Tibinek még rendszeres kapcsolata is van a klubbal....de egyelőre késik a dolog, Tibinek nem akaródzik focistának adni a fiát. Pedig ez kevésbé szól a fociról, mint Zalán lelkéről, azt hiszem.

 

Az önbizalomhiány - melyben egyébként gyerekként (is) mindketten szenvedtünk Tibivel - valószínűleg ez is onnan indul ki, hogy Zalán folyamatosan méri magát Rékához. Aki tényleg egy nagyon okos kislány, magas a mérce és ráadásul még 2 ,5 évvel idősebb is. Ezt valahogy Zalán nem akarja/tudja megérteni, csak azt látja, hogy Réka egy sor dologra képes, amire ő nem.

 

Egy újabb említendő lépés, hogy találtunk hétvégén 1-2 órát, amikor apa és fia kettesben alkothat valamit, ez általában társasjátékozás vagy kirakózás. Vasárnaponként lefoglalom Rékát leckeírás címén, azalatt a két fiú elmélyülten minőségi időt is tölthet együtt. Réka sem ellenkezik, mert neki pedig belőlem nem elég soha. :) 

 

Nagyjából itt tartunk. Örülnék, ha Zalán szóba állna az óvónénikkel, az egy újabb fontos lépés lehetne, nem tudom, mennyit kell rá várni. Vészesen közelednek a Difer felmérések, melyeken meg kellene hogy szólaljon. Lehet, hogy abból egy újabb kör Nevtan lesz? Hát, anyuka, Zalán sajnos nem áll velünk szóba, javasoljuk, hogy a nevtan végezzen vele és rajta egy általános tesztet....

 

Közben meg olyan nagyfiú már és édes és imádnivaló és ravaszróka és huncutmókus...olyan keveset mutat meg magából a külvilágnak és nehezen enged be mást a saját világába. Node Réka is nagyon sokat nyílt 4,5 és 7 éves kora között, úgyhogy hajrá, Zalán!

Nyílt nap

Ma nyílt nap volt a  suliban a leendő első osztályosoknak illetve az ő felmenőiknek. Első órában matematika az ElsőA-val, másodikban magyar az ElsőBével. Már tegnap délután éreztem a levegőben az izgalmat, készülődést, amikor Rékáért mentem. Rendezkedtek, rendet raktak, táblát töröltek, helyet csináltak, padot összébb húztak. A mi tantónénink is lázban égett, láttam rajta. El is képzeltem a zsúfolt folyosókat másnap reggel, lépni nem lehet a tömegben ahogy a vendégek keverednek az iskolai bandával....erre miről számolt be Réka ma délután? Összesen öt felnőtt és egy szál gyermek (óvodás korú) jelent meg a nyílt napon. Pedig a körzetes óvodákba (2-4 ilyen lehet) név szerint meghívtak minden iskolába készülőt. Jöhettek volna csoportosan vagy egyénileg, Anyukával vagy Óvónénivel, erre a nagy érdektelenség.... Érdekes. 

Lehetne boncolgatni az okokat.

Tavaly nem volt ilyen rendezvény. Tudom, mert ha lett volna, ott lettem volna, az elsők között, de nincs ilyen emlékem. Szóval egy frissiben kiötölt "toborzó" volt ez. Megaztán....egy elsős esetében alapvető fontosságú a tantónéni személye. Hogy az mennyire sárkány, mennyire tündér. Talán ha a leendő elsősök tantónénijei tartják az órákat, nagyobb lett volna az érdeklődés? Ki tudja? Egyébként pár hete egy szombati nap már vendégül láttak leendő elsős és szülőt az üres iskolában, bemutatták mindazt, amit érdemes tudni a suliról, ott megjelent nagyjából két osztályra való szülő, ami egész jó eredmény talán. 

Elálmodoztam különben, hogy vajon mit mondanék ezeknek a szülőknek, akik várhatóan ezt az iskolát választják a gyermeküknek. 

1) Csakis jó képességű gyerkőccel érdemes próbálkozni. Nem azért, mert nem bírja el a tempót, tagozat előtt nem kell ettől félni, hanem mert a sima osztály jelentősen gyengébb lehet, mint a tagozatos. Kisebbségben viszont túlontúl erős. Szerintem sokan azért döntenek másik iskola mellett, mert tartanak attól, hogy a gyerök nem fér be a tagozatra. Vagy egyszerűen nem akarják kitenni őket a túl korai versenynek. Hiszen máshol elsőtől nyolcadikig ugyanaz a felállás nagyjából, itt pedig harmadik év elején alakul ki a végleges osztály összetétel....

2) Nem kell félni az iskolától, nem olyan nagy és félelmetes, mint ahogy az az oviból látszik. Vagy nekem van mákom Rékával, nem tudom. 

3) Nagyon fontos, hogy jó tantónénit válasszunk a gyerkőcnek. NEKI valót. Nem a szomszéd gyerekéhez illőt. Nehéz téma, főleg ha egyiket sem ismerjük, de nem lehetetlen feltérképezni őket. 

4) Úszást melegen ajánlom, a többi sportot kevésbé, mert azok nincsenek az órarendbe építve. Kicsi is a választék, mindössze tánc, judo és atlétika. 

5) Rákóczisnak lenni jóóó! Olyan, mint egy nagy család. 

Még másfél hét van a bálig. Nem fogytam további kilókat, sőt, dekákat sem. A mérlegre sem igen merek állni....Nem nasizok semmit és igyekszem minél kevesebbet enni. De hogy hat óra után este semmi, az rendre csődöt mond nálam. Ott bukom el állandóan, hogy enni azért a gyerekeknek csak adok....és akkor elvesztem. 

Voltam ma egyébként üzemorvosnál, ahová évente kell járnom, mert valami okból magasabb kockázati csoportba tartozom (-zunk valamennyien). Minden rendben volt, bár csóválta a fejét a doktornő, hogy sem nőgyógyásznál (rákszűrés), sem laborban nem voltam öt éve....Ejnye már!

Hogy színesítsem témáim skáláját, elmesélem, hogy Zalán időközben belenőtt a 116-os ruha méretbe, a hétvégén már ekkora pólókat vettem neki. Rékára még jó a 128-as, de épphogycsak....Retteg (idézőjelben), hogy Zalán utol éri, no igen, már csak egyetlen méret fér be közéjük. 

Na megjött Apa, kisebbfajta hátsófali infarktust elszenvedtem, mire rájöttem, hogy miatta nyikorog a bejárati ajtó.

Mit is akartam még mesélni? Fogalmam sincs....Talán arról, hogy hogyan tanulják a mai elsősök a 20 alatti összeadást (pl. 9+8=17) Marha izgalmas, tudom, de engem tényleg érdekel, szóval kielemzem. Nohát az úgy van, hogy minden elsősnek - ha álmából ébresztik is fel - nagyon tudni kell a számok bontását. Különösen a 10-ét. Ha nem megy, mint a karikacsapás, akkor gáz van, nem fog menni a számolás. Merthogy FELBONTJÁK a 10-et 9+1-re, az egy és a nyolc között hét a különbség, tehát az eredmény 17. Vettétek, tudtátok, követtétek? Jó, mi? Na léptem aludni. 

10 szó

Olyat játszottunk Rékával, hogy mondtam neki egy szót, amit neki vissza kellett ismételnie. Majd még egyet, az előzővel együtt. Így tovább, amíg 10 szavas láncot nem kaptunk. Hát nem visszamondta mint a tízet? Nem tudom, mi a korának megfelelő norma, nem is lényeges, de nagyon ügyi. 

Lenne még miről írnom..... ám inkább megyek és lefekszem. Még az imént ébren volt Réci, megpróbálom álomba ringatni. Tibi - naturellement - dolgozik. Zalán bealudt a harmadik mesémen. Hasra fordult és már ott sem volt. Ennyi. 

Csöndes hétvége

Tegnap újra haza látogattunk, anyuékhoz (mindig így mondtam, akkor is, amikor még apu otthon lakott....). Nagyon furcsa érzés volt. Egyrészről persze nagyon fájt a szívem, nem értettem, hogy minden ugyan úgy van, mégis semmi sem olyan, mint kb. 40 napja. Hogy lehet ez? A szokásos pedáns rend mindenütt, amit világéletemben csodáltam anyukámban, mert én nem vagyok erre képes.....a karácsonyi díszek még ott kanyarogtak az emeletre vezető lépcsőn, a virágok is vígan nyiladoztak, apu összehajtogatott ruhái a szekrényben. És nagy űr, hogy ő nincs sehol és nagy valószínűséggel már nem is lesz soha. Apu. Apukám. Az én apukám.....Milyen szép szó ez, tudtátok? 

Olykor felkaptam a fejem, ha valami motoszkát hallottam, hogy mindjárt belép az ajtón. Megszimatoltam a mosdó feletti polcon ácsorgó after shave-et...az ő illata volt. Eszembe jutott, hogy hiába hoztam fánkot, ő már nem ehet belőle, nagy zsivalyt csaptak a gyerekek, fülsiketítőt késő este és már nem volt senki, akit zavart volna álmában....Hhhhhhhh.....

Még két hét van az alapítványi bálig, amit huszonakárhány éve az iskola (Rékáé) mindig megrendez kora tavasszal, idén éppen egy nappal a sokadik (12.) évfordulónk előtt Tibivel. Hétvégén muszáj volt beszerezni egy cipőt a nyitótánchoz (amit hagyományosan az elsősök adnak elő, írtam már erről???) szerencsére a második cipőboltban be is szereztem egy párt, Réka imádja, mert pántos, csilli-villi, nagylányos cipellő, ha rajta múlna, abban is aludna. 

Idén orosz est lesz a bálon, amivel egy kicsit meg vagyunk lőve, talán a bolgáron kívül minden másnak jobban örültem volna, mint az orosznak (ilyen elfogult egy állat vagyok). Na mindegy, kijevi csirkét választottam magamnak, Tibinek inkább szűzérmét (asszem, azt) talán nem maradunk nagyon éhen. Én vettem magamnak egy ruhát és egy blézert, mert természetesen beállt a "nincsegyrongyomsem" effektus. Tibi úgy döntött, neki megfelel az esküvői öltönye (amit nem az esküvőn hordott először, hanem Réka keresztelőjén. Hát mi már más sorrendben pipáljuk ki az élet nagy eseményeit, no.) Cipellőt, feketét is kell még beszereznem, mert persze az sincs. 

Pénteken történt meg velünk először, hogy mindketten elmentünk az ovi-suliba a gyerekekért. Én az oviban kezdtem, így a suliban már nem találtam Rékát, Tibi pedig a suliban és így az oviban már nem talált senkit. Itthon egyesült a család fél órára, amíg mindenki elropogtatott egy friss ropogós kiflit, amit én hoztam a pékségből. Gondolták a suliban a tantónénik, na ezek is jó kis házasságban élnek! Azt sem tudják, mikor kinek kell menni a gyerekért a suliba..... Egyébként igazuk is van, ami a házasságunkat illeti. Ha valami még nem dőlt össze körülöttem, az egyelőre (koppkoppkopp) ez....

Rékáéknál pénteken volt a TŰZHARC (afféle kidobós játék) verseny az alsó tagozaton, az A osztályok küzdöttek a B osztályokkal. Szegénykék kikaptak, Réka picit el volt szontyolodva. Loptam képeket a honlapról. Először úgy volt, hogy a szurkoló tábort fogja erősíteni, végül valahogy bekerült a csapatba is, ami miatt nagyon boldog volt. Én éreztem, hogy ki fognak kapni, akkora lányok és fiúk járnak abba az osztályba....nem is elsősnek néznek ki. Habár nem biztos, hogy van összefüggés....

Az ElsőBés csapat. Cukkerek, nem? Réka jobbról a harmadik fehérpólós tündér. 

Zalán mostanság nagyon jól érzi magát az oviban (hála Máté és Milán jelenlétének, no meg Sankóról se feledkezzünk meg!). Az óvónénik szerint nagyon jót mulatott a farsangon, táncolt, beszélt, majdnem kibújt a bőréből. Öröm volt ezt hallani. Hétfőnként jár a nevtanba egy kis csoportos foglalkozásra M. nénihez (logopédus). Erről majd még írok, ha el nem felejtem....Továbbra is szívfájdalmam, hogy nem igen tanulnak verset vagy dalt az oviban, viszont M. néninél igen, úgyhogy ha másért nem, ezért önmagáért megéri járni oda.

Holnap újra hétfő, egy újabb hét kezdődik. Nekem a munkahelyemen vészesen közeledik a szezon eleje, talán még pár hét és még jobban felpörög az élet. Pedig eddig sem unatkoztam. Elmegy a cégtől kedvenc kolleganőm március 1-el, úgyhogy érte külön vérzik a szívem. Vigasztal viszont, hogy neki talán jobb lesz, hiszen fentebb lép a ranglétrán, sajnos, máshol. Vár még rám szülői értekezlet Zalánék csoportjában és folytatódik a diétám is, ami legalább a bálig tart. Eddig megszabadultam 4 kilótól (erre jó az influenza, semmi másra), amiből fél visszajött.....még 3 nagyon jó lenne, ha lepattanna rólam. Szűk ruhát vettem a bálra, minden zsírpárna látszik benne. Én állat!!!!

Zalános

Van az úgy néha, hogy vakmerően megkérem valamire az uram (sokszor az esélytelenek nyugalmával), aztán nyugtázom, hogy milyen jól tettem, dejódejóó! Mert megtette, amire kértem!  Ez történt tegnap is, amikor reggel felhívtam, hogy Zalánról lőjjön majd ördögös képet a jelmezében, mielőtt eltűnik a fiúcska az ovis farsangi forgatagban. Este aztán örömmel nézegethettem a képeket (2 db!), Zalán full ördögben.

A Napraforgó csoport előtt. Háttérben MátéCimbora, a pókember (?)

Úgy hírlik, jól sikerült a farsang, megdicsért az egyik anyuka, hogy én még sütit is sütöttem (csodás csokis muffin, némileg túlsütve, de finom volt azért, a gyerekek falták a másik tepsi tartalmát). Nohát azért látványos görbét lehetne rajzolni a teljesítményemből. Mikor Réka volt kiscsoportos, kozák sapkát (az a kókuszos, molyolós csodafinomság) alkottam, úgy, hogy Réka nem is mehetett a farsangra, mert beteg volt. Következő évben szintén valami csokisat sütöttem,  volt még céklás csokis süti, répatorta, ha jól rémlik, most meg ez a muffin...Na mindegy. Ennél lejjebb egyszerűbbet már nem tudnék sütni, azt hiszem. 

Ha már Zalánnál tartunk. Tegnap este olyan kis édes volt. Azt hiszem, irigykedik Rékára, amiért az már valami olyan titkos tudomány birtokába van, aminek ő még nem. Konkrétan tud olvasni. Ráadásul egyre folyékonyabban és könnyedébben.  Én, a kis naív, gyanakodhattam volna erre már korábban is, hiszen tudom, hogy mindig Réka a mérce, sasként figyelnek mindent, amiben a másik részesül, amire a másik képes. 

Az egész úgy kezdődött, hogy Tibi mesélte nekem, hogy képzeljem el, Zalán kibetűzte az ALDI bevásárló kocsiján az ALDI feliratot (mindkét gyerkőc jelenlétében mondotta ezt)  Mire Zalán teljesen lázba jött, hogy írjak neki szavakat, ő majd kiolvassa. Legnagyobb döbbenetemre, két szót is összehozott, az OVI és a VONAT szavakat. (Jó, hát nem az firkantottam, elismerem, hogy SZOLZSENYICIN....) Volt olyan boldog, ugrált fel és alá sikerélményében! Mindez egyben egy tudásszomjat is elindított nála, amit eddig nemigen láttam rajta, hogy betűket, betűket, mégmégméééég! No hogy az eddigieket hogy tanulta meg (10-15-öt biztos tud), az rejtély és még az összeolvasás is megy. Le vagyok nyűgözve!

Jut eszembe, egy ZalánMondta:

Zalán vadul püföli az ülőgarnitúra oldalát, mint egy láthatatlan ellenséget. 

- Zalán, te mit művelsz? - szörnyülködök a vasalódeszka felett.

- Gyakorolok. Hogy üssem meg Andrist, ha bántana engem.

Hát igen, Andriska egy áldott jó gyerek.....

Első félévről

Minden idők legrégebben íródó bejegyzése....ha ezt olvassátok, azt jelenti, hogy megszültem végre. :) Mármint a mondandóm. Remélem, lesz füle és farka. 

Réka végül meglepően elől, a harmadik helyen zárta az első félévet bizonyítvány osztáskor. Nem tulajdonítok sok jelentőséget ennek a sorrendnek, - bár örültem az eredménynek, ezt ugyanis nem a tesztek alapján határozták meg, hanem hogy ki mennyi pirospontot szed össze. Nomármost az én Rékám nagyjából novemberre elunta folyton beirkáltatni a 20 kigyűlt pirospontjáért bezsebelt csillagot. Folyamatosan nagyjából hat lóg a levegőben. 108-al zárta a félévet, ebből 24 nem volt beírva az ellenőrzőbe és még 6, ami pirospont formában várta az előléptetést csillaggá....Ez az érem egyik oldala. A másik pedig, hogy számomra az fontosabb, hogy minél több 100% közeli dolgozata legyen, mint hogy hány száz pirospont virít a könyveiben. 

Valamennyi tantárgyból "kiválóan teljesített" értékelést kapott. Mint megtudtam a tanító néniktől, elsőben biztatás gyanánt még a négyes is kiválónak számít, viszont "D" betűt (dicséretet) az értékelés mellé már csak az kapott, aki 100% körüli eredménnyel teljesítette a dolgozatok javát. Így Réka olvasásból, írásból, matekból és németből is kiérdemelt egy ilyen D betűt. Továbbá rajzból és technikából is kimagaslóan teljesített, szóval összesen hat D betűt gyűjtött össze. Kívánhatok ennél jobbat? Nem hiszem. :) Az lemaradt, hogy magatartás, szorgalom és illem kategóriában is jeles eredményt ért el. (Háááát, a szorgalmas arcát kilépve a suliból rögtön elhajítja....)

A tanítónénik apró ajándékokkal kedveskedtek a gyerekeknek a bizonyítvány osztás napján, banán, mandarin, csillámos filctoll, pici jegyzetfüzet, matricák....volt ott minden. Réka sugárzó boldogsággal, elégedetten, büszkén jött haza aznap (is)  a suliból. 

Osztályról - Szerintem nagyon aranyos kis osztályuk van, kedvelem őket. Azt rebesgetik, hogy a másik osztály, az A jóval erősebb, mint a miénk. Mivel félévkor 13 kitűnő tanulót lehetett megszámolni a B-ben és ez szokatlanul alacsony szám elsőben (tavaly 23 volt), ezt valahogy lehetett sejteni. Mindez persze nem jelent sok mindent. Egy dolgot azért megmagyaráz, hogy a felzárkóztató/tehetséggondozó órákból miért nem látok semmit. Mert tehetséggondozásra nincs idő, annyi a felzárkóztatandó gyerek. Nem feltétlenül azért, csak azért, mert 7-8 kisebbségi, hátrányos helyzetű is ücsörög a padokban. A két osztályban megfigyelhető erőviszonyok előrevetítik, hogy várhatóan a tagozatos osztály gerincét majd az A-sok adják, nem Réka osztálya, ami annyira nem jó hír, de a lényeg, hogy a tantónénik maradjanak. 

Hol tartanak?

Valahogy arra számítottam, hogy félév végére valamennyi betűvel megismerkednek. Ez nem így történt, ami egyébként egy pozitív fejlemény az osztály számára. Rékának meg úgyis tök mindegy. A múlt héten vették az első kettős mássalhangzót, az SZ-t. Matekból átlépték a tízes számkört a félév táján. Most 20 alatt kivonnak, összeadnak. Múlt héten jártak erdei iskolában (NEFAG), ami nagyon tetszett Rékának. Tavaszra "ottalvós" bulit is terveznek a tanító nénik (minden évben van egy hét a suliban, amit a gyerekek nem a tantermekben töltenek, hanem szétszélednek erdőkbe-mezőkbe.) Réka már most lázas izgalomban van emiatt. Úszásról nincs sok információm, általában 8x 50 métert úsznak edzésen, olykor többet is, persze játékos feladatok és mindenféle mini verseny is van. Réka mindig arról számol be, hogy második szokott lenni (az első rendre egy fiú). Még mindig nagyon szeret úszni, aminek örülök, annak meg különösen, hogy mára nagyon biztos úszótudás birtokában van, ami nem kis dolog a hétévesek körében. Főleg rám tekintettel, aki a lábujját sem teszi mély vízbe, nehogy belefulladjon....

Bár nem ez volt a tervem a félév végén, úgy alakul, alakítja magát az életünk, hogy mi úgy szólván egyáltalán nem tanulunk itthon suli után. Erről nem is álmodtam tavaly nyáron még, hogy ilyen van. A leckét most már mindig megírja Réka a suliban, itthon csak átnézem, nem csapott e össze valamit, van e benne hiba és kész. Réka meg maradéktalanul jól érzi magát a suliban, ami ugye a cél és a lényeg. Réka lelkes, motivált, hatnak rá a tanítónénik, stressznek vagy nyomásnak még csak a jele sem látható rajta, szárnyal, lubickol és boldog. BOLDOG iskolás. Aki szerint a suli sokkal jobb, mint az ovi. Mit lehet erre mondani? Hogy én is elégedett vagyok.

Nehézségek

Námbör Egy: A reggeli indulás. De az nagyon. 7.40-re kell az elsősöknek beérni a suliba, 7.50-kor könyörtelenül becsöngetnek először, majd 8 órakor másodszor, akkor kezdődnek az órák.  Ha 7.50-re nincs iskolában a gyerkőc, az késésnek számít és lentebb hajítják a szorgalom táblin. Elméletileg. Merthogy a múlt héten Rékáék MINDEN NAP elkéstek, egyik nap konkrétan ment az óra!!!!, még sem kapott sem fekete pontot, sem beírást. De szerintem csak azért, mert a tanítónénik elnézőek Rékával, mással nem tudom megmagyarázni. 

Röviden és tömören Rékát nem érdekli, ha elkésik az iskolából. Fél nyolckor még képes üveges szemekkel a mesét nézni, egy szál pizsamában. (Én már ilyenkor nem szoktam otthon lenni, úgyhogy Apától tudom.) Én régebben kiabáltam, mára rájöttem, felesleges, hagyom elkésni, hátha abból tanul. Jobb ötletem nincs. Eddig azonban még nem sikerült annyira elkésnie, hogy ez az iskolának is feltűnjön.

Szóval a reggelekhez külön erős idegrendszer kell, jaja....Nem mellesleg ahhoz is, amennyi posta irónt, grafit ceruzát és radírt elfogyaszt egy elsős. Szeptemberben akkora készlettel indultunk, hogy szinte a fél osztályt el tudtuk volna látni pár hétre....erre múlt pénteken például azzal szembesültem, hogy az egyébként folyamatosan karban tartott készlet nagyjából nullán áll.  Akkor lettem először ideges, másodszor pedig amikor a papírboltban közölte velem a végösszeget a pénztáros....Persze prémium minőséget veszek a drága kis bogárkámnak, nem ötszáz forint/db félét, de hát adok a minőségre. Most 9 db grafit ceruzája van a lánynak (a padban találtam kettőt, egy harmadikat pedig az ágyában, no comment....), izgatottan várom, meddig lesznek meg. Persze kopnak is, főleg a színesek, azon már nem is sápítozom.

Eredmények

Értékelem, hogy Réka "hozta önmagát" az első félév során, gondolom, ez a további másfél évben sem lesz másképp, amíg a tagozatosodás le nem zajlik. Az is pozitívum, hogy mára saját magának pakol be a táskába, hegyezi a ceruzáit, rendezgeti a tolltartóját és olykor még az uzsonnás dobozát is maga állítja össze. Eredmény, hogy (ismétlem magam, tudom) itthon nem kell gyakorolni, betűket írogatni, számolni, olvasni, minden lezajlik a suliban, többre egyelőre nincs szüksége. Nem mondom, olykor elkap valami, leültetem Rékát, diktálok neki némi tollbamondást, de mindig hibátlanra írja a ravaszdi róka, szóval időpocséklás. Én viszont így vagyok nyugodt, elvégre eme kiváló leány előmenetele mégiscsak az én felelősségem is.

Iskoláról


Hogy ajánlanám e másnak ezt a sulit? Hm, komplikált kérdés. Eddig úgy látom, nagyon kis családias, barátságos légkör van az iskolában. Igazán panaszkodni nem tudok, mint ahogy azt rendre megtettem az ovik esetében. Egészen más itt minden. A felfogás, a tempó, a hangulat. Én szeretem ezt az iskolát, szerintem Rékának nagyon jó választás volt. Mostanság a város legjobb iskolájaként fut, ami nem mellékes. Magas szintű a német oktatás itt, a gyerök nem azért jut nyelvvizsgához, mert apuka meg tudja fizetni a drága magán órákat, hanem mert maga az iskola is képes nyelvet tanítani. Meglepő lehet, de ez nagy dolog. :) Szóval jó lesz ez, sima, zökkenőmentes, boldog tanéveket látok Réka előtt, remélem, nem fogok csalatkozni. 

Aranyos gyermek

Réka félévi bizonyítványában egyetlen fájó pont szerepel, (erős túlzás ez a fájó, csak nem tudok elég árnyaltan fogalmazni.) mégpedig az, hogy a szókincse a tanítónénik szerint "korának megfelelő". Szerintem ez nem reális kép az ő színes és változatos szóanyagáról, de mindegy. Emiatt nem fogok felmenni tiltakozó transzparenssel a kezemben az igazgatóhoz. Ez csak onnan jutott eszembe, hogy vacsora közben hirtelen belém hasított valami.
- Hű, Réka, ma elfelejtettünk elköszönni a napközis tantónénitől a suliban!! Lehet, hogy keresett téged, miközben már régen hazahoztalak. - Réka több, mint lezseren legyint.
- Ugyan már, azt sem tudja az a szerencsétlen, hogy engem hogy hívnak!
Hát nem aranyos?

Lassan felnövök

Már nem kérdez sokat, érkezésünk sem dobja fel, mintha a saját kis világába húzódott volna vissza. Leginkább az kelti fel a figyelmét, ha a folyosón megcsörren egy telefon, vagy valaki kiált valamit a nővérpult felől. Nem is értem, amit mond, talán ebbe is belefáradt. Pedig én voltam az egyetlen eddig, aki szinte minden szavát értette, tesóm hitte is, nem is.

A combja valószínűtlenül vékony, mintha csak a puszta csont és bőr lenne, semmi több. Örökké dolgos keze nem sokban engedelmeskedik. Megetettem, megitattam, bekentem az arcát speciális krémmel, mert nagyon száraz neki. Úgy tűnt, jól esett neki. Aztán fájdalmai támadtak, kényelmetlen volt az ülés kinn a széken, vissza szeretett volna feküdni az ágyába. Szóltam a nővéreknek, de nem engedték. Azt mondták, ez afféle "büntetés" is, mert a bácsi vetkőzik és a pelenkája tartalmát mindenhová odakeni....Hát csak üljön a fenekén napi 2x2 órában. Nem szóltam semmit, összeszorult a szívem, nyeltem nagyokat. Aztán megvigasztaltam, hogy nem baj, majd jön Tibi hamarosan, visszatesszük mi együtt az ágyába. Végre elkaptam egy fél mondatát, megkérdezte, hogy mikor. Minden percben vártam már. Onnastól nagyon figyelte az ajtót és amikor feltűnt Tiborom barna dzsekije a láthatáron, oda sem kellett néznem, tudtam, hogy nem más látogató érkezett. Együtt felállítottuk aput és áttettük az ágyára. Végre tudott egy kicsit pihenni. Nem szeretem ezeket a nővéreket...Az sem igaz, hogy mindenki azt kapja, amit megérdemel.

Nagyon sokat jár mostanában eszemben. De sosem úgy, ahogy most látom, vagy ahogy az elmúlt években. Látom, ahogy leakasztja a műhely kulcsot és jön, megy a kertben, ahogy jó étvággyal vacsorázik, ahogy frissen fürödve, tiszta, illatos pizsamába bújva várja a Híradót, ahogy focimeccset néz, sakkozik tesómmal, sakk könyveket bújik. Vagy éppen ahogy nevet, amikor vicceket mesélek neki a megyei újságból. Ahogy előhúz egy fürt szőlőt, szépséges barackot, saját termésűt és meglep vele bennünket, ahogy az unokákban gyönyörködik.

Gyerekkoromban úgy bűntetett, ha rossz fát tettem a tűzre, hogy nem szólt hozzám, levegőnek nézett. Jobban fájt ez, mint amikor anyu kiabált velem vagy kaptam tőle egy nyaklevest. Hagy ordítson, majd abbahagyja, de hogy apu semmibe vesz, az a lelkemig hatolt mindig. Mostanában érzem azt, hogy lassan felnövök. Nem 18 évesen, diplomaosztókon, sem nem amikor megszülettek a gyerekeim, hanem most, hogy valamilyen szinten napról napra egyre inkább elvesztem aput. Szeretném megmenteni. Ölbe kapni, haza vinni. Minden gondját eltörölni. Szeretnék még időt. De már sok mindenhez késő van.....elkéstem.  

Első Rákóczis farsang

Természetesen nem tudtam elmenni, múlt szombaton még csak az influenza egyre mélyebb bugyraiba vándorolgattam. Előzőleg ugyan fújtam és morogtam, amiért az iskola szombati napra tette a farsangot egy helyes kis péntek délután helyett (vagy uram bocsá, délelőtt.....) , azért nem ilyen lovat akartam egyáltalán. 

Egy héttel a farsang előtt még úgy volt, hogy Réka angyal lesz, merthogy volt olyan kategória, hogy ördögök és angyalok.....Aztán egy pénteki napon elterjedt a szülők között, hogy keresztülhúzva az egész, a téma ZÖLDSÉGEK és GYÜMÖLCSÖK, punktum. Picit morcos voltam, hogy egy héttel a farsang előtt még mindig itt tartunk, baromira ráérek.....de csak amíg ki nem találtam, hogy klassz bordó szőlő lesz az én Rékám, a kivitelezés olcsó is, kreatív is. Igen ám, de Réka vinnyogva adta tudtomra, hogy ő NEM lesz szőlő, váááááá! Innen nem volt nehéz eljutni a MÁLNA kategóriáig. Lufi, lufi, némi kartonpapír és kész. Hétvégén levadásztam a Müllerből az összes piros luft (amelyik nem szív vagy pénisz alakú volt), miután Réka áldását adta tervemre, vagyis kegyesen rábólintott, hogy a málna megfelelő jelmez lesz őlédisége számára. Mire hétfőn a szülői értekezleten végső döntés született jelmezileg, én már nyugodt voltam és tettre kész. 

A farsang végül is jól sikerült, a gyerekek nagyon jól érezték magukat, édesapjuk elbeszélése szerint. Volt olcsó süti, sok-sok szendvics, finomság és fánk, móka, kacagás.  Még valami díjat is nyertek, a csoportos kategóriát, azt hiszem. Nyereményük egy torta volt. Délután fél kettőre itthon voltak. Néhány fotó is készült, íme:

Málna a borsóval és a répával

Tanítónénik inkognitóban

Színpadon csoportosan - sokat szőlőnek nézték Rékát....Én nem tehetek róla, hogy egyesek totál idióták növénytanból. Hogy is lehetne ez egy szőlő?! 

Színpadon egyénileg - hátulról hiányzott egy kicsit még egy sornyi lufi, de már nem volt erőm többet Réka ruhájára erősíteni. Örültem, hogy ennyire is elkészültem a jelmezzel. Mondtam már, hogy mennyire úúúútálom a farsangot? Hát pedig de.

Az én drága kis málnácskám - Tantónénik - itt nem annyira inkognitóban

Nem használt

Így sem volt jobb, hogy nem írtam a blogot. Persze nem is számítottam arra, hogy jobb lesz...inkább csak képtelen voltam bármiről is mesélni...

Apukám január elején rosszul lett, illetve azóta még párszor és most óvatosan lebeg valahol, sodródik kifelé az életből. Ha azt mondanám, felkavaró, megrázó, nagyon távol maradok a valóságtól. Közben ő erősen kapaszkodik, bár az orvosok szerint nincs remény, kiterjedt a CT-n aminek ott sem kellene lenni, nem rehabilitálható. 82 éves lesz március elsején. Az én drága apukám. Amióta rendszeresen kórházba járunk, számtalanszor láttam a halált, meglepően közel járt. Nem is értem, hogy nem gondoltam eddig soha arra komolyabban, hogy egyszer ennek a földi színjátéknak valamennyiünk számára VÉGE lesz. Átfutott az agyamon, nem mondom, de ezúttal valahogy annyira másképp....húsba vágóan, túl az elméleten, a brutális gyakorlatban....

Múlt csütörtökön pont Szolnokon járt a főnököm. Ahogy sokadszorra elsuhant az irodánk ajtajában  (nincs is ajtónk), egyszer csak ellenállhatatlan közlési kényszerem támadt. Leintettem, magamhoz legyintettem a főnököm hogyaszongya....."Azt hiszem, influenzás leszek....." "Jajj, neeee" - regált ő. "Jajj deeeee...." - erősítettem meg én. És lőn. Alig tudtam haza vánszorogni. Másnap orvos, gazdagabb lettem két recepttel. Magától értetődő volt, hogy hétfőn-kedden még regenerálódom, majd szerdán folytatódhat a meló. Aha. Lerobbanásom egy hetes évfordulóján tudtam először tartósabban (1-2 óra) távol maradni az ágyamtól. Kedden még jártányi erőm nem volt. Maradtam hát itthon egész héten. Rengeteg tervet szövögettem pedig, hogy majd kenyeret sütök, fánkot dagasztok, időm lesz mindarra, amire nekem, szegény, szerencsétlen dolgozó anyának sosincs.....Ebből persze nem lett semmi. Illetve tea undor igen és kevesebb lettem négy kilóval!!!! Hiszen enni sem nagyon tudtam. Ez , jelzem, rám fért....Voltam olyan kétségbeesett, hogy a Hannibal sorozat első két évadát lenyomtam néhány nap leforgása alatt (Ez egy beteg sorozat, NE NÉZZÉTEK!) és még ki tudja hány filmet......A végére film undorom is lett a tea mellé. Pont amikor már végképp nem tudtam magammal mit kezdeni az ágyban (hehe), jobban lettem. Hála Istennek!

Itt tartunk ma. Na ügyes vagyok, hogy írtam? Dicsérjetek, rám fér! :)