Ők mondták

Hétvégén ebédet főzök, mosogatok, mosást bekészítek, vasalok....majd egy kicsit szusszanva lehuppanok a kanapéra és benyomom a tévét. Ekkor telefonál anyósom és Zalánnal néhány szót váltva megkérdezi, ki mit csinál.

- Apa dolgozik a laptopon....- így Zalán.

- És anya?

- Anya? Lustálkodik. Nézi a tévét, ül a kanapén és lustálkodik.

Pislogtam, kinyitottam a szám és becsuktam. Felháborodásomban nem találta ma szavakat....

---

Sokan kínlódtunk az utóbbi néhány évben azzal, hogy az autónk füstöl. Időnként mintha ki akarna gyulladni. Kocogtatta már meg a szélvédőt motoros, hogy mentsük az életünket, ha az kedves nekünk...Mire lazán legyintettünk hogyaszongya: EZ ILYEN....Augusztus óta kb. megszűnt a bosszantó jelenség, ám nem a gyerekek emlékeiben. Egy ködös őszi napon a kórház felé vettünk az utunkat reggel 7 után nem sokkal. Zalán még némileg félálomban szállhatott be, mert amikor Tibi kiszedi, pislog párat a ködös parkolóra és kórházépületekre, majd így szólt.

- Úristen....ezt mind mi füstöltük össze???

---

Tízszer rimánkodom a gyerekeknek, hogy pakoljanak össze. Elveszítem a türelmem a káoszban és megfenyegetem őket, hogy hátra kötöm a sarkukat, majd felrakom őket a polcra dísznek, ha nem lesz egy percen belül tökéletes rend. Mire Réka vérbe forgó szemeibe néz és felsóhajt sötéten:

- Nem gondoltam volna, hogy így végzem.....

---

Együtt sütkérezünk Zalánnal, kelt tészta figyel a dagasztógépben. Megkérem Zalánt, hogy ellenőrizze, hogy áll a kalácsnakvaló. Zalán teszi amire kérem, majd felrikkant.

- Nagyon finom a tészta, anya, puhább, mint a te hasad....

Újracsak: Milyen kedves! És őszinte....

---

Zalánnal baktatunk haza az oviból. Egyszer csak ezt motyogja az orra alatt:

- Lábfájásra, fejfájásra, izületi fájdalmakra....
A reklámok beszűrődnek az agyacskákba is....

---

Szorosan átölelem Rékát, fejét a hónaljamba fúrja. Pislogok, várom gyermekien kegyetlen őszinte vallomását. Így a nap végén sok reményem nem lehet....És megszólal:
- Anya, olyan jó illatú a hónaljad!

---

Máskor szintén engem szimatolva azt jegyzi meg:
- Anya, neked olyan igazi anya szagod van! 
Mondta ezt úgy, hogy mostanában váltottam parfümöt. 

---

Hosszú hétvége címén

Visszaolvastam néhány bejegyzésem és arra jöttem rá, hogy baromi unalmas vagyok. Rettenet. Lehet, egyszer a gyerekek elalszanak majd a blog olvasása közben? Sosem írtam igazán brilliánsan, úgy, ahogy szerettem volna, az már igaz, de akkor is....A fogadóórás bejegyzésem a hab a tortán....Na mindegy, azért nem hagyom abba, még nem tudom és akarom, ahhoz új mélypontok kellenének, ami - remélem - nem lesz.

A hosszú hétvégéről először a kenyér jut eszembe. Úgy kellett, mint egy falat kenyér. Annyi minden történt az utóbbi időben, amiről vagy írtam vagy nem. Hogy nagyon elfáradtam. Főleg idegileg, érzelmileg. A munkahelyemen a szezon, a rémes leltár, itthon Tibi konstans hiánya, az iskolakezdés, Zalán úgy, ahogy van...plusz egyéb finomságok. Másnak ez talán meg sem kottyan, meglehet, engem azonban megingatott. Hitemben is, erőmben is, meg úgy általában. A 4 nap alatt aztán úgy érezhettem megint, hogy van idő mindenre. Pl. ha arra vágytam, hogy a meleg szobában a tévé előtt bablevest kanalazzak és közben süljön a sütőben az almás pite, akkor az úgy lett. Az utóbbi időben kevés tervemből lett valóság, így hát ez élmény számba ment.

A  hétvégére esett az első olyan nap, hogy lakás-szerte bekapcsoltuk a fűtést. Ha a kamrába nyitok, újabban kellemetlen hideg csap arcon. Ez annak csalhatatlan jele, hogy közelít a tél. Ennek apropóján vásárolgattunk is, főleg Zalánnak. Kapott finom meleg dzsekit, téli sapkát, meleg bakancsot, pulcsit, melegítőalsót, zoknikat....Magamnak nem találtam semmit, de ez már nem újdonság. Réka egy kötött ruhát nézett ki magának (ez már másnap volt, szombaton) és akkor akadtam egy helyes nadrágra is neki. Ő azt szereti, ha a naci szára igen szűk, szinte macskanadrág szerűen. Szóval répa fazon nála ki van csukva. Azokat fel sem veszi, vagy ránk szakad a világvége szerű hisztije. Szóval mivel 20% lejött mindenből, és a névnapja is hamarost ránk virrad, megvettem neki a ruhát is, nadrágot is. Én sejtettem már amikor még csak gyereket terveztem, hogy gyerekeket öltöztetni nem egy olcsó mulatság.....De hogy így képes bankszámlát apasztani néhány beszerzés...bakker!

A négy napban írtunk szorgalmi házit is, mert Rékának kedve volt hozzá, hát megragadtuk az alkalmat. Matekoztunk inkább illetve környezeteztük. (Mióta tanulnak elsősök környezetet??) Abból főleg szóbeli házi volt, sok nyoma nem maradt hát, hogy tanultunk, remélem, Réka buksijában igen. Németből csak szavakat és kifejezéseket kapnak feladatlapokon, semmi extra, finom kis bemelegítés az egész egyelőre. Újra végigbogarásztam az összes matek és magyar könyvet, hogy piros és zöld pontokat dokumentáljak, megállapítottam, hogy matekból legalább kettő csillag nincs beírva, magyarból elfelejtettem mennyi. 20 felett van a csillagok száma (úgy, hogy nem tornázik vagy 3 hete), ami az osztályban a negyedik helyre elég. Többszörös holtverseny van mindenütt, persze. 

Rékát vasárnap elkapta valami kórság, kitalálta, hogy meg szeretné kapni a névnapi ajándékát. Merthogy valahogy kiszivárgott, hogy a nappali bárszekrénye (jobb híján) azt rejti. Köszi, Zalán, itt is! Ment a vinnyogás és nyafi, hogy ő nem bírja ki, belepusztul november tizedikéig abba, hogy nem kaphatja meg az ajándékait. Rámordultam, hogy ha nem hagyja abba, tényleg nem fogja őket megkapni. Közben aznap este a tulli-ról rendeltem neki több tételt is a kedvencei, nagy vágyai közül FÉLÁRON, ami miatt igazán boldog voltam. Jön az ünnep dömping Réka számára, névnap, szülinap, karácsony....Ma a Pagonytól is megjött az e-mail, hogy az általam kiválasztott és kifizetett könyveket holnap átvehetem, ó jeeeee.....Természetesen szinte minden, amire vágyik, valamilyen szinten kötődik a pónikhoz. Egyedül az elektromos fogkefe lóg ki a sorból....Hogy ezt hogy találta ki és miképp, még nem jöttem rá. Azt is tudatta már velem, hogy tűzoltóautó formájú tortát kér a névnapjára....csokisat. Ami eszembe juttatta, hogy tényleg, nálunk névnapra is dukál torta, király! Tibi szülinapja is vészesen közeledik, a félelmetes (ő spec nem izgul) negyvenedik, amire kifundáltam már valamit (persze nagyon nincs ingyen), amire vágyik, de a beszerzés még várat magára. A sétarepülést elvetettem, mert ha uram bocsá, lezuhan a gép, akkor aztán mi lesz velem???

Hát hirtelen ennyi. Kisült a csirke, párolódik a sütőben az almás cékla, a petrezselymes krumplit készre jelentettem....almás pite is maradt tegnapról, a mosógép is befejezte a programját. Namármost.....Hol maradnak az én szünidős csibéim, akik a napot édesapjukkal töltötték?

Öt éves házasok

Ezek vagyunk mi. Írhatnék cirkalmas oldalakat a kapcsolatunkról, közeledés és távolodás, szürke hétköznapok, 20 órás munkanapok, megfeszített idegállapotok....Az érzés, ahogy keze az enyémbe fonódik, az illata, ahogy hazaér, amikor éjjel hozzá bújok, a hangja a telefonban, a borostája, a négy napos.....Az érzés, amikor valamire válaszolva kimondjuk ugyanazt. Az érzés, hogy nélküle semmi nem olyan jó, mint vele. De ami a lényeg. Amikor együtt lehetünk, ott a béke, a harmónia. Számomra kisüt a nap. Ha napokon keresztül nem találkozunk csak valami elhanyagolható néhány percre, lehet akármilyen szép az élet és idilli az élet egyébként, egyszer csak azt veszem észre, hogy valami nincs rendben. Valami nyomaszt, szomorú vagyok. De miért is a depi? Aztán rájövök. Hiányzik nekem Ő, nincs velem az én másik felem. Elvonási tüneteim vannak. Egy idő után, fizikailag is fáj, nem csak lelkileg. A legnagyobb boldogság pedig éppen az, hogy így érezhetek. Ezt ünnepeljük házasságunk ötödik évfordulóján. Még sok-sok ilyet kérek! Mert ez valahol annyira jó, életem egyik nagy csodája, amiért hálás vagyok, végtelenül az......

Fogadóórán

Azon elmélkedtem a fogadóórát megelőző napokban, hogy hogyan is lesz lehetséges megfelelnünk a megjelölt időkeretnek, ha az időt közben nem tudjuk megállítani. Elvileg 90 perc 30 szülőre? Fél ötre érkeztem az iskolába, az első bé tanterme elé, ahol mindössze 5-6 anyukát, apukát találtam, nem legalább 20-at, mint vártam. Biztató volt hát az indítás. Ahogy teltek a percek, azt láttam, hogy a két tantónéni külön "rendel", vagyis eleve feleannyi idő alatt végzünk majd, mint gondoltam. Szupi! Egy-egy anyuka 10 percet töltött benn kb., de már nem is igazán érdekelt, mert összeröffentem az ismerős anyukákkal, úgyhogy repült az idő. 

Talán 45 perc várakozás után behívott E. néni, aki a magyart és a tornát tanítja a gyerekeknek. Az első padban foglaltunk helyet, éppen Réka helyén, a kényelmes kis magenta kispárnáján. É. egy igazán helyes nő, hosszú szempillákkal és szénfekete hajjal (festett, de akkor is). Ideális tantónénis. Ha visszagondolok, nem mondott semmi különöset, olyasmit, amit nem tudtam vagy sejtettem volna. Minden rendben van, probléma sehol. Réka édes, aranyos kislány, nagyon ügyes, helyes, szépen ír, aktív, blablabla....A 7 napos hiányzás ellenére is 100%-os magyar felmérőt írt. Ahogy kikereste a dolgozatát, hogy megmutassa, végigpörgette az ujjai között a dolgozatokat. Picit kigúvadt a szemem, 10%, 14% 21%, 44%, 40%....Hinnye....

Rákérdeztem, hogy mi a helyzet a helytelen ceruzafogással. Nos hát próbálkozzunk, szóljunk rá, olykor és olykor, mi is, ő is, vegyek neki három oldalú ceruzát (nahiszen....), aztán majd meglátjuk. Egyébként ha az írásának külalakját nem befolyásolja (nem hát), akkor nem gond. Ez jó hír. A vége felé elmondta, hogy mire beköszönt az őszi szünet, az m betűig jutnak (nem az a-tól, talán 4 betűt vettek ezen a héten). A szünetre ad majd a gyerekeknek feladatlapokat, gyakorolnivalót, de inkább játékos dolgokat. 

Azután, kérdések és problémák híján átültem E. nénihez, az osztályfőnökhöz. Alacsony, vörös hajú (szintén festett) teltkarcsú, ötvenes hölgy, éles, égszínkék tekintettel, amely szinte átfúrja az ember agyát. Kellemes meglepetés ért, E. néni egyáltalán nem volt "szigorú" formában, oda-vissza dicsérte Rékát. Semmilyen negatívum nem érte. 

Nagyon gyorsan és ügyesen, pontosan dolgozik, nem tud olyat kérdezni, amit Réka nem tudna. Ha megdicséri, az külön szárnyakat ad Rékának, csillog a szeme, sokat számít tehát, hogy gyakran legyen elismerve a munkája (ez igaz). Azonban ugyanilyen könnyen össze is omlik és könnyekben tör ki, ha súlyos attrocitás éri (pl. ellopják a hegyikristályát a padból) Na igen, van decibel ezerrel, ha kell.....E. néni szerint maximalista. Ez új dolog, valószínűleg a benne levő versenyszellem hozta elő belőle, mert eddig én nem nagyon figyeltem meg rajta. 

Jól motiválható, hosszú ideig tud koncentrálni a feladatra, nem kalandozik el. Padtársával sok volt az etyepetye az első időkben, ami mára teljesen megszűnt, figyelnek, fegyelmezettek. (Hurrá! Nem hittem, hogy egy hetet kibírnak egy padban Kamillával. ) Első naptól fogva ugyanott ül, ahová szeptember elsején fél nyolckor bevágta magát, első pad, középső padsor.

Réka a kérést vagy javaslatot mindig azonnal elfogadja és betartja. (Na itthon bezzeg nem.) Ha tehát tanítónéni kér valamit, az számára szent. Jelentkezik, aktív, nem fél segítséget kérni. Olykor csak a tekintetével csalogatja magához a tanító nénit. 

Matematikából nem volt szó a felmérőről, ami ugye 97%- lett ( 1db hiba). Én nagyjából meg vagyok vele elégedve, nagyon jó eredmény ez.

Fél hatra végeztem, Tibi pont befutott Zalánnal az oviból érkezvén, így együtt baktathattunk haza. 

Minden hónap végén van egy értékelés, amikor összeszámolják, hogy kinek hány pirospontja van. 20 pirospont egy csillag és 20 csillag után jár valami zsákbamacska jutalom a gyerekeknek. Apróság persze. Nekem ez nem nagyon tetszik, mert mi van a szerényebb képességű gyerekekkel, folyamatosan csak azt látják, hogy az osztály javának sikerélménye van, nekik meg nincs....Nem értem, miért kell őket máris versenyeztetni. Arról már nem is beszélve, hogy az "osztályelsőnek" nagyjából 3x annyi csillagja van, mint most Rékának, aki holtversenyben nagyjából a negyedik helyet foglalja el az osztály rangsorában. Ami szinte lehetetlen, hiszen Réka is top formában dolgozik. Mindegy, részletkérdés, hogy 20 vagy 60 pirospontja van, amíg 100% körüliek a tesztjei. 

Szóval minden szép és jó, hurrá, hajrá, éljen az őszi szünet!!!!!! Jobban vártam, mint Réka, attól tartok. 

Varázserdőben

Az utolsó pillanatig nem volt biztos, de végül Tiborom is velünk tartott és szombat hajnali fél 8 után nem sokkal együtt léptünk be a Vasútállomásra. Réka izgatottan pásztázta a csarnokot, bár elég nehéz lett volna eltéveszteni a menetrendet kijelző nagy tábla alatti mini tömeget. Örültek egymásnak a leánykák. Ahogy E. osztályfőnök megérkezett, rögtön katonásan kettes sorokba rendezte a bandát. Ezt megmosolyogtuk Tibivel, össze is néztünk. Pont előtte két perccel jósolta meg, hogy amint befut E. néni, ez lesz a forgatókönyv. Jé, Tibi az emberismerő....Új arca ez.

56 főnyi volt a teljes létszám, 26 darab volt az első bés ebből. Tekintélyes sereg ballagott le a 11-es vágányig, feltűnő jelenség. Meg is bámultak bennünket az emberek. Különösen, amikor jött egy gyors hátraarc, hogy ja, bocs....1-es vágányról indul mégiscsak az a vonat. Egyes szülők felnyögtek, te jó ég...mi lesz itt Pesten?? 

Eme díszkör után megközelítettük, majd elfoglaltuk helyeinket a vonaton. Részleteket nem tudtunk a kirándulásról, kiderült, hogy egy egész kocsi le volt foglalva, egyik része külön a gyerekeknek, a másik a szülőknek, nagyszülőknek, tesóknak, kitől ki jött. E. néni külön kérése volt, hogy legyen olyan mintha ott sem lennénk...(kivéve tömegközlekedés) legyen a gyerekeknek saját hátizsákjuk külön uzsonnával, innivalóval, egyebekkel. 

A vonat teljesen rendben volt, felújított, tiszta járgány két személyes ülésekkel. Tibi ült Zalánnal, én egyedül az uzsonnás táskával kicsit hátrébb. Utoljára Rékával a pocakban, 2007. májusában ültünk vonaton. Fura  volt, ahogy az útvonal is. A Keleti pályaudvarra talán egyszer-kétszer kora gyerekkoromban utaztunk, nem is emlékeztem a kisebb állomásokra egyáltalán. Nagyjából két óra döcögés után (személyvonattal robogtunk), megérkeztünk nagy Budapestre. 

Ha valami miatt aggódtam a kirándulással kapcsolatban akkor az az volt, hogy hogy a bánatban fog 56 emberke tömeg közlekedni egy ilyen naaagy városban?  Sajnos én nem ismerem Pestet, persze elbotorkálok néhány helyszínre, ahol egyik vagy másik szakaszában az életemnek jártam, de most speciel totál homály volt, hogy hogyan találjuk meg a 79-es trolit. Nekem ez örök misztérium, mikor tesóm vagy annak felesége kitárgyalják, hogyan jutnak A-ból B-be, ha nemkocsival közlekednek....én meg tátom a szám ámulattal vegyes csodálattal. Szolnok ilyen szempontból igen egyszerű, mert a két legvégét leszámítva nagyon gáz esetben akár gyalog is beér az emberlánya előbb vagy utóbb a városközpontba. 

Átkeltünk hosszú libasorban egyik zebrán, majd utána még eggyen és máris ott villogott felénk a 79-es troli. Üres volt és a sofőr elmondása szerint éppen hat perc múlva indult. Mivel úgy nézett ki, hogy nem két pillanat lesz a jegykezelés (a gyerekeknek kellett mindig a saját jegyüket "likasztani"), hát felszálltunk. Szépen lassan. Élmény volt figyelni a troli sofőr arcát....Két kakuktojás "nemRákóczis"-sal együtt megtöltöttük a trolit szinte teljesen, de nagy volt az öröm, mert felfértünk egyre, nem kellett egymást bevárni és most már sínen voltunk teljesen a Mezőgazdasági Múzeum felé. Sajnos új felszállónak nem nagyon jutott hely. Illetve, még aki addig fel is szállt volna, a puszta látványunk valahogy a járdán tartotta őket. De az is lehet, hogy erre a trolira nem is szokott felszállni soha senki. :) 

Az Olaf Palme nemtomminél (sétánynál?) megkönnyebbülten felsóhajthatott a sofőr a troli, mert egy emberként leszálltunk. Már alig vártuk, hogy a Varázserdőbe vethessünk magunkat. A múzeum ugye a Vajdahunyad várában kapott helyett, messze nem tegnap óta, mi mégsem jártunk még itt. Ahogy a Városligetben sem, az utóbbi 10 évben legalábbis. Ahogy a bejárat elé hömpölyögtünk, és a gyerekek mókust kezdtek el kergetni a bejárat melletti fákon, bokrokon, elkezdtem gyanakodni, nem biztos, hogy aznap még belülről is látunk valamit a kiállításból. Előttünk 3 osztály várakozott és mire sorra kerültünk, még tovább három jelent meg.....Hááááát.....Végül valami bő 2-2,5 óránk volt a Varázserdőre.

Rögtön az első benyomásom következett abból, amit a kapuk előtt láttam. Szinte visszahőköltem a tömegtől, ami odabenn a gombák alatt fogadott. Aztán - mivel csoportokba rendeződtünk - valahogy túl tettem magam a zajon és a tömegen is, talán mert rájöttem hogy némi türelemmel azért élvezhető a hely. Még szerencse! 

Két feladatcsoportra kell megoldást találni, a bejáratnál ceruza, nagyító, játékszabály és egy kis cédula is jár, ahová fel lehet vésni a megoldások kódjait. Igazából elsősöknek vagy annál kisebbeknek nem igazán való a kiállítás, legalábbis szerintem.....bár 3 éven felülieknek már ajánlják elvileg....Az a jó, ha a gyerkőc már tud olvasni, maga tudja kisilabizálni a feladatot, keresi a kódokat, megoldásokat. Nekünk ezt mind fel kellet még olvasni a gyerekeknek. Nem véletlen, hogy az összes osztály a miénknél néhány évvel idősebb volt. De nem panaszkodott senki, Zalánon kívül, ő viszont nem első bés még. Amikor a végállomásnál kiderült, hogy valahol rossz válasz bujkál a huszonakárhány feladat között, picit kiborult, hogy azonnal menjünk ki a ligetbe, neki elege van. 

Azt lehagytam, hogy a második feladatnál narancssárga, földre helyezett lámpabúrákat kellett követni múzeumszerte, melyek mindig elvezettek a következő feladathoz. Értelmet nyert rögtön az a nagy összevisszaság és jobbról balra, balról jobb, fel és alá szaladgálás, ami a bejáratnál annak idején fogadott. Ha belegondolok, inkább a "csapatépítő" tréning jellege volt nekünk, felnőtteknek, mint élmény a gyerekeknek....vagyis inkább egy kicsit mindkettő. Mire az utolsó feladatot is megoldottuk, el is fáradtunk, ideje volt egy kis perecezésre a büfében. A mosdónak is igen tudtunk örülni. Csak zárójelben: Itt találkoztunk egy tanárnővel, aki minősíthetetlenül beszélt az osztályának azon lány tagjaival, akik éppen pisilni készültek. Komolyan, nem kell csodálkozni, milyenek a mai diákok, ha a tanárok ilyen idióták tudnak lenni. Az ilyennek tisztelet? 

Visszafelé, azaz a Nyugati felé battyogva az egyik kisfiú megbotlott és teljes hosszában elvágódott a sárban. Az egyetlen nagyobbacskában közel és távol. Volt nagy sírás és panaszkodás, úgy nézett ki, mint aki éppen kiképzésen van valami szárazföldi bevetés előtt...A nagymamája, aki vele tartott, szemmel láthatóan nagyon boldog volt. Következett a kis földalatti az Oktogonig, ahol lenn, a föld alatt öregedtem pár évet, mert elveszítettem Réka nyomát. Sejtettem, hogy a többiekkel, a tantónénivel lehet, de tudni nem tudtam. Elvileg a jegykezelés után hozzánk kellett volna hogy csatlakozzon, ám messze előttünk járt az osztállyal, valahogy eltűnt a csoportban. Persze kiszálláskor rögtön meglett, K. apukája azzal nyugtatott, hogy a peronon, felszállásnál senki nem maradt, vissza meg csak nem ment jegykezelés után....Szóval no para! Azért akkor könnyebbültem meg csak, amikor keblemre ölelhettem a leányzót.

Sétáltunk az Oktogontól a Nyugatiig. Közben lüketett a város, sütött a nap, élveztük a nyüzsgést. A mellettünk elsuhanó gyalogosból kevés volt a magyar ajkú. Célhoz érvén Zalán felkiáltott nagy csodálkozva:

- Itt is van Meki????? - nagy volt a kísértés, időnk is lett volna, de inkább egyenest a pénztárhoz baktattunk. 

Az egyik anyukának az az ötlete támadt, hogy költsük el a vonat indulásáig fennálló bő 40 percet a pályaudvar melletti füves területen. Jegyekkel a birtokunkban elégedetten mosolyogva közelítettük meg az első bét, mi hárman Tibivel, amikor is a füves lejtőn valami nagyon különöset láttunk. Valamik gurultak szerte szét lefelé. Illetve leginkább össze vissza. Színes gombócok. Mindenki a nyakát nyújtogatta a nem mindennapi eseményre. Az első bé volt az. E. nénit leszámítva VALAMENNYIEN időről időre leheveredtek a lejtő tetején, hogy alá gurulhassanak. Egy pillanatra tátva maradt a szám, még a szemem is kedvem lett volna megdörzsölni, hogy jól látok e. Zalán a második számú legjobb pulcsijában feszített, neki MEGTILTOTTAM, hogy leguruljon. Egy ideig ez hatott, illetve nagy kedve sem volt. Réka egy lassan bokavillantóssá váló kord nadrágban és egy ezüst szálas ingben villogott....Úgy döntöttem, hogy hagyom. Na nem mintha sok választásom lett volna. Végül Zalán pulcsijába is beletört a fű, de bánja kánya! Majd levonom a zsebpénzéből, a majdaniból. 

A hazafelé vezető vonatot szintén megszálltuk bizonyos kocsit érintően. Zalán jóval türelmetlenebb is volt hazafelé. Cegléd után úgy döntött, ő inkább ácsorog és kapaszkodik. Mivel a múzeumben leadtuk a jó megoldást csapat szinten és osztály szinten is, kaptunk Animal Planet újságot és egy kis csokit is. Ez utóbbit elfogyasztottuk a vonaton. 

Ahogy hazafelé baktattunk a pályaudvarról, mint még soha (autó nélkül soha sehová), azon morfondíroztam, hogy milyen jól sikerült ez a kirándulás. Valamint hogy milyen jó, hogy nem lettem tanítónéni. Én ugyanis ilyen kirándulást egyedül (na jó, voltak szülők, de azt amikor szervezte még nem tudta, csak remélte) soha nem mernék levezényelni. Elsősökkel, akik még két hónapja nem is voltak elsősök, max. elméletben, egyetlen tanárként, a fővárosba, tömegközlekedéssel...hát azt kell mondanom, E. néni, le a kalappal! (Nem olvas, de kikívánkozik belőlem. Még akkor dicsérjem, mielőtt leülnék elé hétfőn a fogadó órán, hehe....Lehet utána romlik majd a tetszési indexe.)

Jól éreztük magunkat, élményekben gazdagodtunk, megyünk legközelebb is! 

Mostanában nem lehet fotózni a kisasszonyt, nem engedi, ezt láthatjuk a képen

A múzeumban szerintem nem is lehet fotózni, ez már itthon esett le....Azért jó lett ez a kép Zalicsekről.

Töprengés az egyik feladat felett.....

A vár

Elképzeltem ,milyen király lehet télen, ha még korcsolyázni is lehet!!!! Nem tudok, de elképzeltem.

Zalánovics adja a kidőltet

Gurula...gurula....ELSŐBÉÉÉÉ!

Ők mondták (mielőtt elfelejtem)

 

A konyhában tüsténkedek vacsorakészítés céljából (háhá...tegnap főztem, amíg Réka leckét írt! No picit össze is csapta!) amikor feltűnt, hogy Zalán nagyon nyomja a sódert valakinek. A játék mobilján.

- Kivel beszélgetsz? - kérdezem kíváncsian.

- Áh, csak a barátnőmmel.... - dobta oda nagyon lezseren és pasisan.

 

 

Rékával az ágyában hancúrozunk.

- A rohadt életbe! - rikkantja (nem tudni miért)

- Nanana.....ilyet nem mondjunk....

- Jó, akkor a k....a életbe! - és úgy kacagott, majd' megpusztult belé.

 

 

 

 

 

Réka tegnap meglepett egy 100%-os magyar felmérővel. (Ez már nem az "őkmondták" rovat.) A feladatlapot nem láttam, így azt is csak sejtem, hogy miféle feladatok voltak. Szerinte nagyon könnyű volt. Persze egyszerű annak (pl. a hangfelismerés egy szót belül), aki tud olvasni. Hű, pedig nem sokat gyakoroltunk rá...Annál nagyobb az érdeme. :)

Hétfőn fogadóórára invitálják a tantónénik a kedves szülőket. Fél 5 és hat óra között. Remélem, nem csukják be a boltot hat órakor...., mert ha csak negyed órával számolok per szülő (annyit azért szeretnék kapni a tantónénikből) és vagyunk 28-an, ebből megjelennek mondjuk 20-an.....Elvileg 9 körül illene végezni....

Ma ismét fotózás. Nem tudtam eldönteni, hogy csinibe kell e menni a gyerekeknek, vagy nem, úgyhogy adtam  Récire egy legginget egy hozzá illő kis kötött ruhával....Csininek csini. Tegnap az ünneplő blúzába ment a hozzá illő, bordó ünneplő szoknyájával. Ahogy érte mentem a rajziskolába (sulin belül van) rögtön elcsivitelte, hogy sajnos fotózás után rajz óra jött és a vízfesték, lett is pár pötty a blúzán. Valahogy elfelejtette lecserélni a sima felsőjére, amit külön a lelkére kötöttem, hogy fotózás után vegyen fel. Dehát az csak vízfesték, anya, VÍZFESTÉK, ki fog jönni, no para! Csak azért maradtam csöndes és higgadt mert az iskola ódon falai között tartózkodtunk. Illetve mert tegnap (megint) megfogadtam, hogy gyerekkel nem ordítozunk. Már most rendre figyelmen kívül hagyja az útmutatásaimat, tanácsaimat, ajánlásaimat, intelmeimet, ami olykor totál kiborít. Viszont azon morfondíroztam, hogy ha holnap váratlanul feldobnám a nyúlbakancsot, még az maradna meg Rékában, hogy az anyja, egy kiabálós HP volt.....Azt meg már csak nem szeretném. Anyuka kedves, anyuka türelmes, anyuka szelíd és csöndes.....

Hosszú hét lesz ez a mostani, illetve alvás szempontjából rövid. Szombaton fél 8-kor lesz gyülekező a pályaudvaron. Jááááj....

Csinálni, menni, nem elemezni.....

Új módszert dolgoztam ki a pirospontok nyomon követésére. Túlságosan ott vannak mindenütt, tankönyv egyik oldala, másik oldala, egyik füzet, másik füzet, feladatlapok, áááá....én ezt ezzel az IQ-val, ami rendelkezésemre áll egyszerűen nem tudom kézben tartani. Úgyhogy azt találtam ki, hogy külön vezetem a füzetek pirospontjait, úgyis kigyűlnek előbb vagy utóbb, külön a tankönyvek egyik és másik oldalán, a feladatlapokat pedig bevezetem a tankönyvbe, úgymond átvezetem. Remélem, a tantónénik nem találnak kifogásolnivalót ebben a rendszerben. Persze az ellenőrzőbe sajnos nem én írom be a csillagot, így arra továbbra is oda kell sasolni, hogy mi kerül az ellenőrzőbe "hivatalosan" és mi nem. Most is van legalább 3-4 csillag, ami "folyamatban van", Rékának még be kell íratnia. 

A matek felmérő 97% lett (bár Réka szerint 99%, hisz egy hibát vétett), benne volt az ellenőrzőben tegnap délutánra az eredmény. Szerintem mindenkinek nagyon jól sikerült, legalábbis Réka azt mesélte, hogy MINDENKI kapott csillagot. Szóval az első dolgozat Réka életében nagyon jó eredménnyel zárult (bár izé....lehetett volna az 100% is...), rögtön ma jön is a következő magyarból, szótagolás, hangfelismerés....Erre kevésbé sikerült felkészülni, merthogy egyelőre max. negyed 8-ig vagyok hajlandó tanulni. Ilyenkor sem jut már idő itthoni játékra, max. a kádban....borzasztó. A "tojás" és az "olló" szó elválasztása kapcsán nem állt a helyzet magaslatán. Habár nem is értem, hogy ezt nekik honnan és miért kellene tudni. Zsigerből, ösztönből?

Holnap fotózás a suliban, csini ruhát kértek a tantónénik.  Reggel szokás szerint felcopfoztam a haját, csatokat tűztem bele, a szokásosnál többet, hogy fogják rakoncátlan kis fürtjeit.

Zalán él, mint Marci Hevesen. Pszichológus néni megírta tegnap e-mail-ben, hogy a héten még fogadja a Zalánt, illetve a jövő héten szintén, után azonban már nem igazán....Szerintem kb. 4-6 hét múlva szül, úgyhogy megértem. A hogyantovábbal kapcsolatban nincs ötletem, nem is intéztem semmit, megvárom az ő záró szakvéleményét. Pszichológus, logopédus, mindkettő, egyik sem....

Újabban mintha kezdene összehaverkodni a D.Mátéval, mintha bekerülne egy baráti társaságba, MásikZalán, Máté, Milán, Robi....tökös kispasik, örülnék, ha lenne végre egy pajtija, talán ez végképp megszerettetné vele az ovit. Vagy legalábbis megszűnnének a reggeli műsorok, a  "nemakarokovibamenni" címűek.

Én meg rengeteget gondolkodom mostanság. Tudom, nem kellene, csak csinálni, menni előre, tojni mindenre... Dehát nem tudok. Egyre inkább az a szomorú tapasztalatom,  hogy a hétköznapokból eltűnik az otthoni játék. Hazaérünk, kézmosás, élménybeszámoló és neki esünk a leckének. Nem tudom, mit művelnek a napköziben, de nagy látszatját nem látom az ottani munkának. Mindig sok feladata van otthonra. Hogy egyedül tanuljon, erre szoktassam rá, egyelőre nem működik, talán korai is egy elsőssel ezt mívelni, nem tudom. Szóval házimunka sztornó, főzés többnyire szintén, ülök mellette az íróasztalnál és csináluk együtt a leckét. Nagyjából este 7-ig.  Ha készen van egy feladat, át kell hogy nézze. Szoktam így is találni benne hibát, második körben aztán megtalálja az utolsót is. Közben Zalán rajzol, játszik egyedül vagy kér feladatlapot, hogy ő is leckét írhasson. Vagy unatkozik. Mesét ilyenkor nem nézhet, mert akkor Réka  előbb fülel, hogy mi megy a nappaliban, majd búbánatosan elkezd sóhajtozni, hogy ő is szeretne tévét nézni. Leckaírás után, vacsora közben kényelmesen megtárgyaljunk mindazt, amit megszeretnének. Én ekkorra fáradt vagyok és morcos sajnos. Rögtön ezután mennek a kádba, ahol azért van mód némi játékra, amennyit a víz hőfoka megenged. Fogmosás, mese, villanyoltás. Függöny. Reggel előlről minden.  Azaz nekem még nem függöny, ceruzát hegyezek, pirospontot számolok és dokumentálok, táskát pakolok. Egyelőre ezeket még nem Réka csinálja, csak vasárnapról hétfőre virradóra, amikor van rá ideje.

Azt mondják a rutinos anyukák, hogy megszokjuk majd, hogy ilyen az életünk, no para, idővel fel sem tűnik. Én ezt még nem látom, lógatom az orrom és morgok magamban. Azt viszont igen, hogy az iskola egy irgalmatlan nagy terhelés (gyereknek és szülőnek egyaránt), majd most látszik igazán, hogy véget ért az első édes hat hét. Csak Réka ne jöjjön erre rá mostanában!

Vesztettem

Természetesen (?) Réka tegnap megírta a dolgozatot. Én eléggé csodálkoztam, lelkem gyermekien naív. :) Van egy olyan kis füzetkéjük, amibe a dolgozatokat, felmérőket rendre írják majd, ez is egy ilyen volt. KÍváncsian várom az eredményt. Egyelőre a kettes leírásához szükséges vonalaknál tartanak matekból (külön hullámvonal és hattyúvonal), illetve "ha egyik négyzetben van egy alma és a relációs jelben kettő, ami a másik négyzet felé mutat, akkor mennyi alma van a másik négyzetben"? Nem kétismeretlenes egyenletrendszer, végülis. Tibi azzal érvelt, hogy Elvira néni tudja mit tud Réka és azt is, hogy ezzel a szinttel még megbírkózik hiányzás ide vagy oda. Hááát....Oké....Illetve van neki anyja, apja, aki már járt iskolába, tudja, hogy a lemaradást pótolni kell. A bevezető hat hetet lezárták, kezdődik a számok leírásának megtanulása és ezzel egy időben a műveletek átvétele, összeadás, kivonás, konkrétan.

 

Magyarból szerdán írják a felmérőt. Szótagolásból, hangfelismerésből vagy mi a bánatból. Náluk ezzel telt el a hat hét "olvasásból", írásból most kezdik összekötni a szavakat, jön majd a kis a, c....A szótagolást még ma gyakorolni kell, mert az elmúlt 10 napban a tankönyv az oskolában pihent. Szerdától pedig elkezdik tanulni a betűket is, egyszerre leírni és kiolvasni.

 

Tegnap este negyed 8-ig házit írtunk és amikor még mindig volt fél oldalnyi "kettes-alj", Réka meg elpityeredte magát, azt mondtam, hogy hagyjuk, vége a "szilenciumnak". Játszanak még egy picit, utána vacsora, fürdés, alvás. Igazából hiba volt, egyből fürdeni kellett volna küldeni őket, csak az az anyai szívem, az facsarodott a sajnálattól. Mert így kitolódott a villanyoltás 9 órára. Negyed 10-kor még motoszkáltak. Óra huszonötkor is....Reggel pedig naná, hogy újra kellett őket éleszteni.

 

Szombaton kirándulni megy az első bé Budapestre a Mezőgazdasági Múzeumba a Varázserdő kiállításra. Szerintem nagyon klassz lesz (honlapból ítélve), biztosan tetszeni fog a gyerekeknek. A Városliget is olyan hely, ahol még nem jártunk (nagyon sok ilyen van Pesten, bezzeg az Ikeá-t ismerik kívül-belül ....) Hogy Tibit megakadályozzam a munkában, úgy döntöttem, hogy családi kirándulást varázsolok ebből az iskolaiból és Zalánostul, mindenestül ez első bével tartunk. Végülis, délután négyre újra itthon leszünk. Vonaton pedig még soha nem ültek a büdös kölök. Valamint trolin, villamoson és metrón sem. Ezt mind bepótoljuk (állítólag) szombaton.

 

Zalán tegnap otthon pihent mamával, semmi baja, úgyhogy ma Tibi elvonszolta óvodába.  Nem tudom, mennyire boldog volt emiatt, mert amikor búcsút intettem, még - felig felöltözve - a kanapén aludta az igazak álmát.

Változások és újdonságok

 

Ma is agyhalott állapotban estem be a munkahelyemre... röpke 1 órás késéssel....11-ig nagyjából azt sem tudtam, hogy fiú vagyok e avagy lány. Az agyam helyén szerintem átmenetileg vagy tartósan, ki tudja, rózsaszín vattacukor figyelt. ÁÁÁÁ! Úgy utálom ezt! Nekem nem való a dolgozó anya szerep, gyenge vagyok benne. Kár, hogy más választásom nagyjából nincs.....

 

Pénteken végül részt vettünk az ovis Őszköszöntő bulin, ami idén nagyon szolídra sikeredett szerintem. Eleve felhúztam azon magam, hogy 14.30- től indultak a programok. Frankón tekintettel voltak mindazokra, akik nagyjából 4-ig a munkahelyük fogságát élvezték, nem érdekes. Elmaradt a szalonnasütés, pedig imádoooom, helyette szendvicseket gyártottunk volna mindabból, amit előre beadtak a szülők és kenyér vajazás és uborka szeletelés közben kellett volna, hogy összerázódjon a banda....Ám mire mi Rékával fél 5-re beestünk az oviba, már kész volt minden, csak meg kellett enni.  Nagyon nem volt kihez szólnok az óvónéniken kívül, ezt meg is tettem, ennyira azért jó vagyok small talk-ban. A. néni könnyedén leírta egy tő mondatban, hogy Zalán továbbra sem szól hozzájuk, annál többet a gyerekekhez. Ez is olykor kétségbeeséssel tölt el, majd írok erről is, ha lesz időm. Minél könnyedébben mondja, annál nagyobb szorongás jön énrám. :) Szerencsére vannak még ismerősök Réka régi csoportjából, akik nem mentek suliba idén ősztől, így nem kóvályogtam ott egy szám magamban, mint aki eltévedt. Zalánt öröm volt nézni a haverjai körében, négy fehér egyenpólós kisfiú, nagyjából egyformák, fogócskáztak, hancúroztak.  6 óra után azért távoztunk hivatkozva a töménytelen sok szúnyogra...akik nagyon élvezték a terített asztalt és a finom vacsorát (legalább 200 db melegvérő emberféle)

 

Szombat reggelre Zalán belázadosott, aminek igen örvendtem. Figyelt ki a fejéből a kis rózsás arcú szépséges fiúcskám....azonban más tünete nem akadt, szóval kivártunk, hogy mi lesz. A szombatot Réka hiányában töltöttük szinte teljes egészében, merthogy ő a cimborájáéknál  vendégeskedett. Arról volt szó, hogy szombat délre legkésőbb legyen otthon, hozzák haza B.-ék, pénteken este derült ugyanis ki, hogy jövő héten matekból és magyarból is felmérő dolgozatot írnak (letelt a bevezető hat hét ugyanis) és hát....illene rá készülni. Réka azonban nem volt hajlandó hazajönni velem délután fél 3-kor sem, B.ék még adták is alá a lovat, amiért haragudtam rájuk némileg.....Így nem láttam más megoldást, minthogy ott hagytam B.-éknél és megjegyeztem, hogy karácsonyig felejtsen el minden "vendégeskedést", amiért nem hallgat rám illetve nem fogad szót. Ezt akkor nem vette komolyan, később már inkább.

 

Szombat este 6 körül ért haza Réka a barátosnőjétől illetve a vadasparkból, boldogan. Akkor egyből küldtem a matek könyve fölé kézmosást követően. Én, a kegyetlen! Az a mázlija, hogy villámgyorsan megemésztett két oldalnyi feladatot, így megengedtem neki, hogy majd vasárnap délután, amikor egyébként is mindig tanulunk, folytathatja. Ez így is történt, kb. 1 órára mindennel készen volt, amit az iskolában az elmúlt héten feladtak. Vasárnap délre derült ki az is, hol is tart az első bé a tananyagban. Réka mind a  4 füzete a suliban van matekból és írásból is, így az rejtély, hogy arrafelé mi lehet a házi. Nem is ártott volna ennek fényében még gyakorolni egy kicsit....csakhát én nem vagyok egy maximalista alkat. Ez is csak most jutott eszembe. Olyan szépen ír, fecskevonal, alul, fölül, hattyúvonal, nemtoménmik....még az O betűi is szinte tökéletesek a második sor után, ahogy ráérez, mit kell alakítani...most mit nyúzzam, amikor játszhat is. Dolgozat ide vagy oda. Inkább azt magyaráztam neki, hogy a feladatot mindig át kell nézni, hogy biztosan jó e, nehogy valamit elnézzen.

Igyekszem azt is tudatosítani vele, hogy minél több pontot ér el, annál jobb. Ha hibátlan, az még jobb. Ez kettős érzés bennem egyébként, mert meredek pálya ez, nem akarok rá nyomást gyakorolni. Ugyanakkor ismerem, hogy tud könnyelmű is lenne, vagyis valahogy meg kell vele értetni, hogy az ötös a jó, most még csak az. Ami 90%-on felül van. Már csak azért is, mert ahhoz, hogy tagozatos legyen, egyszer majd kell egy ilyesmi eredmény. Persze nem ordítom le a haját, ha a felmérő nem lesz éppen hibátlan, csak azt mondom, lavírozok a mocsár tetején szökellvén, hogy hozza is a lány, amit tud, amit kell....És a lelkecskéje is rendben legyen.

 

Persze kérdés, hogy 1,5 hét kihagyás után megíratnak e Rékával egyáltalán egy felmérőt. Fogadtunk Tibivel, szerinte igen, szerintem nem. Délutánra kiderül, kinek volt igaza.

Utolsó hetünket töltjük drága Toyotánkkal (szó szerint drága), jövő hétre oda lesz....Tibi is oda van, meg vissza, borzasztóan sajnálja ezt a szuperjó autót....Dehát ugye, a prioritások. Azért bízom benne, hogy amit választ végül, - egyszer csak fog valamit -, az is hamar a szívéhez fog nőni. Mert fiatalabb lesz és kevesebb km-rel....Nehéz lesz a búcsú, hétvégén biztosan megsiratom majd én is...ahogy annak idején 2010-ben a Seat-ot....Lakást is elkezdtünk nézni, icipici választ el attól, hogy elkezdjük árulni a sajátunkat. Szerintem izgalmas év lesz a 2015 is, az már most látszik.

 

Ilyet soha többé

 

Zalánnal egy kisebb fajta élelmiszerboltban járva az alábbi történt. Belépéskor, mint általában, egyből magához vett egy pici bevásárló kocsit, amit lelkesen tolt maga előtt. Mondhatjuk, hogy a kelleténél gyorsabban és zajosabban. Ez egyébként az egyszerűbb helyzet, mert ha két gyerekkel rontok be ebbe a boltba, rögtön két kocsiba kell pakolnom és nagyon fontos, hogy minden árut csak az egyikük kapjon. Ami ugye bajos!

 

Ezúttal én rögtön a bejáratnál megtorpantam a gyümölcslevek és jegesteák részlegénél, Zalán őkelme elszáguldott mellettem és talán meg sem állt a tejtermékekig, ami tőlem talán a legtávolabbi pont volt. Ott elvesztett szem elől, nem meglepő módon, ugyebár, nagyjából három sornyi áru meredt közöttünk. Hanem amit mondott, na azon majdnem hanyatt vágtam magam.

- Anya....anya, hol vagy? - válaszoltam, de nem hallotta bizonyára, mert folytatta.

- Anya....anya......anya.....na ha megtalállak, úgy pofán váglak.... - majd némi szünet után - közben a kocsit tolta maga előtt lendületesen, ezt hallottam - .... ha utolérlek, úgy pofán váglak, amiért így eltűnsz......

 

Ahogy a csokoládék mellett ellibbenve feltűntem a bolt túlsó oldalán, immáron láthatóan Zalán számára is, láttam, ahogy végig mérnek az emberek. Ki az az idióta, akivel így beszél a gyereke? Mint művész a rivaldafénybe lépve.....Azonnal rászóltam, hogy fogja be a száját, vagy úgy pofán vágom....Hehe, csak viccelek! Én így még életemben nem szóltam hozzá. Nem is értem, honnan vette??? Talán az oviból? Tévéből? Arra gondolni sem merek, hogy valamelyik óvó nénitől az oviban, saját vagy idegen.....neeeem hiszem. Bájosan elkaptam Zalán vállát és elmagyaráztam neki, hogy így nem beszélünk, de nem ám. Soha, sehol, senkihez.

 

Hát ez is egy Zalán mondta volt....Remélem, egyszer és utoljára.

Helyzetünk

 

Azt hiszem, rajtam tegnap délután jött ki a fáradtság. Már kedd délre el tudtam volna dőlni, még ott a kórházi ágy mellett, mint egy zsák, de persze nem lehetett. Tegnap aztán munkaidő után hazaestem és olyan szinten kimerült voltam, hogy még feküdni is fárasztó volt. Meg is ijedtem, hogy hinnye....mi lesz itt még....Végül egy forró és nagyon hosszú, de pszt! zuhany úgy tűnt, megoldott a dolgokat....

 

Hétfőn írtam a tantónéninek (annak amelyik nem szintén beteg), hogy elkérhetném a házi feladatokat? Nem tudom, milyen kialakult rendszere van a hiányzások pótlására. Erre visszaírt, hogy természetesen elkérhetem. Pont. Ennyi. Hogy mi a házi, azt nem írta meg, ebből gondolom, hogy személyes találkára várt volna...De olyan nem lesz, mert reggel 7-kor kilövök otthonról és 5-re érek haza, előtte és utána tantónéni aligha állna rendelkezésemre. Közben megkérdeztem Réka padtársát (illetve annak anyukáját), hogy melyik könyvben hol tartanak....harmadik nekifutásra neki is volt ideje facebook-on a pótolandókat megadni szerencsére. Pénteken majd Tibi kikéri a füzeteket az iskolából, az abban "előrajzoltakat" hétvégén muszáj lesz pótolni.

 

Közben elintéztük a felmentéseket, igazolásokat...azaz természtesen Tiborom, mert mire én a rendelőbe érnék vagy még, vagy már senki nem lenne ott. Jövő hét csütörtökön már úszhat a csajszi, 4 hétig nem tornázhat órán és holnap lejön neki a kötés a kezéről. Ezeket már írtam. Kicsit gyanakvóan nézett rám, hogy ÉN fogom leszedni a gézt a kezéről? ÉN?? Megemlítettem neki, hogy szívesen beviszem a kórházba a doktorbácsihoz (persze neeem), mire rögtön beérte velem boldogan.

Tegnap és ma mamával pihenget otthon, pótolgatja a pótolni valókat, szépen halad.

 

Holnap őszköszöntő buli lesz Zalán ovijában. Ez már a negyedik a mi történelmünkben. Ha már Zalán. Két féle tornára is felírtam őkelmét ebben a tanévben. Az egyik a Pelikán Egyesület féle torna, semmi különös, de mégiscsak mozgás. Nagyon fura volt ám hétfőn úgy menni érte, hogy vártam, ahogy felhozzák őket a tornateremből. Ugyanúgy, ahogy korábban Rékát.  Még Ildi néni sem változott semmit. Torna utána szaladgáltak egy kört Mátéval és Letivel az udvaron, pirospozsgás arccal és nagy boldogan.

 

Egyébként szégyen mennyire nem vagyok képben Zalánnal kapcsolatban. Oviilag. El van szegény hanyagolva. Tornacipőt pl. hétfő délután vettem neki, az első órán még a váltócipőben volt kénytelen ugrabugrálni. Igaz, az csak vasárnap derült ki, hogy a régit, bár méretben jó, nem hajlandó felvenni, mert RONDA. Futólag olvasom a faliújságot, legszívesebben egyetlen ovis rendezvényre sem mennék el (dehát muszáj....), nagyon az óvónők sem érdekelnek már, illetve hogy mi folyik az oviban. Nagyjából rendben van minden, szeretem az óvónéniket (bár ezek sem tanítanak neki verset vagy mondókát....) és kész.

 

Visszatérve a tornára, a másik elfoglaltság valami önbizalomépítő, nemtudoménmilyen torna, az csütörtökön indul, azaz ma. Mivel azonban T. pszichológus ma ér rá csak, hát ma torna helyett még oda megy. Majd jövő héttől bevésem a memóriámba, hogy hétfő-csütörtök Zalántorna, szerda Réka rajziskola...Ezeken a napokon 5-re járok a csemetéimért. És még akkor sem szeretnének haza jönni.....

 

Na ezt most gyorsan gépbe vertem, mielőtt elfelejtem....Az ebéd szünetemet áldoztam fel eme bejegyzés érdekében. :)

 

Út a dróttalanságig

Rosszul aludtam az éjjel, nagyjából mint nyúl a bokorban. Valahogy attól tartottam, ami egyébként soha nem jut eszembe, hogy elalszunk. Beesünk a kórházba mellbedobással nyolcra, mire a doki közömbösen vállat von, hogy sajnos most már csak jövő kedden tudja megműteni a csajszit....Ilyen az élet! Végül magamtól felriadtam öt óra előtt 3 perccel (is). Fura dolog, hogy amikor az adrenalin dolgozik, nincs álmosság, még átmenetileg fáradtság sincs csak hómező agy...dehát nem is én operáltam....

Fél hét után 10 perccel felsorakoztunk a betegfelvételnél. Réka olyan álmos volt, alig látott. Picit szeparációs szorongott, 10 centinél távolabbra nem moccant tőlem. 7 óráig kitessékeltek bennünket a folyosóról, takarításra hivatkozva, ami Tibi idegrendszerét érzékenyen érintette. Óvatos becslése szerint is 8-nál hamarabb senki nem fog hozzánk sem szólni....Ebben azért kételkedtem. Oviba küldtem a fiúkat illetve dolgozni, hogy könnyebb legyen mindenkinek. 

Hétkor szépen megnyitott a betegfelvétel (majd alkalomadtán (azaz soha) szólok dr. B-nek, hogy fél hétre felesleges bárkit berendelni, hétig fű sem nő...) egy kedves mosolygós hölggyel. Valami oknál fogva előre vett bennünket, egy telefonjába került neki. Talán mert mindenki más valami fiú nemi szervvel kapcsolatos nyisszantásra várt, vagy másért, nem lehet tudni. A lényeg, hogy utolsóból elsőként estünk túl az adminisztráción. Ki kellett vennem a fülbevalót, lemázsálták a nyafogó lányt és kapott egy rózsaszín karszalagot. Majd egy migrénre panaszkodó, unott nővér felkísért bennünket az osztályra. Ugyanabban a szobában kaptunk helyet, ahol a műtét idején elköltöttünk 2,5 napot. Csak a szemben levő ágyon. 

Átöltöztünk a steril (?) pizsamába, mármint Réka, majd egyszer csak hallottam ahogy egyik nővér szól a másiknak, hogy dr. B. kéri Rékát a műtőbe. Háromnegyed 8 körül járt az idő. Tényleg komolyan gondolta ezek szerint a doki a reggel 8 órát. Csakhogy még a "bódítót" akkor meg sem kapta Rékám, szóval finoman elkezdtem szorongani, hogy hogyan lesz a tovább. A helyenként nem totálisan gyerekbarát nővérke aztán pikkpakk benyomta Rékának popsiba azt, ami addig hiányzott belőle. Ezzel majdnem egy időben befutott a beteghordó. Ajajj....Azonban ez a cucc egészen gyorsan hatott. Réka még egyáltalán nem akart a hordágyra feküdni, pláne nem hanyatt, viszont mire két liften, 3 szakrendelésen, számtalan sajnálkozó betegen, egy dideregtető alaksori folyosón áttolták és megérkeztünk a központi műtőkig, fátyolos lett a tekintete. Az sem nagyon rázta meg, hogy megőrzésre rám testálták a imádott Ikeás baglyát....Pontban 8 óra 10 perckor tűnt el a műtőknél vele a beteghordó. Dr. B. 8 óra 15 perckor érkezett. 8.45-kor hallottam először Réka rémes sírását, ebből leszűrtem, hogy sikerült felébreszteni. 8.50-kor elindultunk vele vissza az osztályra. 

Nagyon aggódtam, hogy megismétlődik az ördögűzős rémálom ébredés után. Ám ahogy a nővérke elrendezte Réka tagjait illetve a műtőben bekötött infúziót az ágyon, megnyugodott és elszenderedett. Szerintem ezúttal jobban sikerült az altatás/fájdalomcsillapítás kombó. :) Plusz fél hatkor kelt. Réka csak szundizott és szundizott háromnegyed 11-ig. Közben csöpögött az infúzió (víz), én szereztem egy támlás széket (ezen az osztályon kész kincs) és más dolgom nem is akadt, csak várakozni és remélni a boldog ébredést. 

Közben, még ennek beköszönte előtt, meglátogatta dr. B. az aznap műtötteket. Egy kisfiút, aki Réka után került a szike alá és Rékát. Minden rendben? Rendben. Alszik? Alszik. Hagy aludjon. Kb. ennyi volt a párbeszéd, majd a küszöbről még érkezett olyan infó, hogy 4 hétig nem tornázhat Réci, de jövő héten már úszhat. Majd a záróban is benne lesz. Illetve 3 nap kötés, egy hét steril tapasz és készpassz, ennyi. Értette, vettem, megköszöntem, elköszöntem. Legalábbis azt hiszem, nem biztos, hogy mindre volt időm hallótávolságon belül. Még mindig félelmetesnek tartom, hogy egy megyei kórházban egyetlen doki legyen felelős minden gyermek traumáért (vagy hogy kell ezt szaknyelven megfogalmazni), tarthatatlan és hallatlan állapot is....de végül is, mindent egybe vetve, most hogy mindenen túl vagyunk, úgy néz ki...sok rossz már nem is jut eszembe róla. Azért jó lenne, ha soha többet nem látnám....

Kórházi pizsi, infúzió és totál jókedv! Pedig már a bódítón túl volt. :)

Nem sokkal később Réka felébredt, csodálkozott, hogy már túl is van a műtéten.  Nagy ártatlan szürke szemeket meresztett, felfedezte a szobát, ami megtelt, amióta elszunnyadt. Semmire nem emlékezett, ami üdvözítő volt. Elpityeredett, amikor meglátta kézfejében a pillangót, és nagyon megkönnyebbültem, amikor úgy nyilatkozott, semmije nem fáj. Éhes volt és szomjas, éhes és szomjas nagyon. Rövid egyeztetés után a nővérrel máris kaphatott pár korty teát. Majdnem lecsöpögött az infúzió, amikor pisilnie kellett, ekkor le is szedték azt róla, csak a pillangó maradt. 

Villámgyorsan visszanyerte régi formáját, látszott, hogy rövid beavatkozáson van túl, nem viselte meg egyáltalán. Fél egykor szóltak, hogy kész a záró, mehetek érte. Egy órakor a kórház aulájában forrócsokiztunk Apára várva összecsomagolva, nagy békében és nyugalomban a padon.

Összességében minden simán ment és megrázkódtatásmentesen, ahogy szerettem volna. Így is elfáradtam nagyon. Idegileg is, lásd elmúlt hetek eseményei, fizikálisan is. Ugyanakkor mázsányi kövek gördültek le a vállamról. Egy gonddal, minden valószínűség szerint, kevesebb éljen, éljen, éljen, éljeeeen!

Újra a kórházban

Ma nagyjából minden úgy zajlott a kórházban, ahogy annak lennie kell. Ha nem is a Nagy Könyvben, mert attól baromi messze állunk, hanem úgy az én kis elvárásrendszerem szerint. Ami mára viszonylag minimalista. Megérkeztünk a Sürgősségire, szívünkhöz kaptunk a tömeg láttán. Belefutottunk és örömmel üdvözöltük egymást B.-vel és anyukájával (egykori szobatárs). Nyílt az ajtó, csukódott, nyílt és csukódott. Ott állt olykor a küszöbön dr. B. is, hogy egy laza "Jöjjön be valaki!"- felkiáltással (de nem kiabált) beinvitáljon egy-egy kis beteget. Hogy aztán két percen belül a következőt behívja. Ennek meg volt az az előnye, hogy jól haladt a banda.

Ahogy szétoszlott az a sok ember és érkezési sorrendben ránk került a sor, csak Réka én én slattyogtunk be a kezelőbe. Réka, mint a doki barátnője (legalábbis annak hívta, Réka meg csak pislogott....) Néhány tőmondattal oda és vissza tisztáztunk, hogy röntgenen régen túl vagyunk, laborleletünk a gépben, aneszesnél is jártunk, gyermekorvosi leletünk a zsebben arról hogy Réka műthető..... Nagyon sok teendő nem is maradt. Nagyjából semmi, csak hogy rábólintson dr. B, hogy na akkor HOLNAP reggel műtét. Nem igazán értem, hogy miért maradt el a pénteki beavatkozás. Talán mert pénteken nem műtenek egyáltalán. Vagy ha igen, akkor hajnalban vagy este. Az egyikhez késő volt, a másikhoz meg túl péntek. 

Érdekes volt, hogy nem rázta meg dr. B-t, amikor udvariasan és szendén megkérdeztem, hogy az nem gond e, hogy szerda este óta kinn van a drót. Felkapja a fejét, hogy teljesen? Háttöö....eléggé kinn ahhoz, hogy a bőrét átdöfje. Nem izgatta. Kértem, hogy nézze meg, mert piros a seb, nehogy gond legyen belőle, de azt felelte, egészen biztosan rendben van. Holnap meg úgyis kiveszik a drótot és készpassz. Gondolta, azt úgyis mondanám, ha lázas lenne a gyerök, feküdne, mint egy darab fa....és kész lenne, mint a matekházi. 

Megírta a műtéti beleegyezőt, ki is töltötte helyettem a drága ember. Kínált hellyel, de inkább ácsorogtunk. Amikor a kezembe adta a paksamétát, abban maradtunk, hogy holnap fél hétkor jelenésünk van a gyermek-sebészeti felvételnél (nem biztos hogy így hívják, úgyhogy inkább úgy mondom, ott az újságos mellett kell becsekkolni. Nyolckor már műti is, délután hazamehetünk. Perverz öröm járt át. Tényleg pislogtam, hogy betegesen megkönnyebbültem, végre MŰTÉÉÉÉT. 

Pénteki iránymutatással ellentétben dehogy vettek Rékától újra vért, nem kellett újra megszúrni (elég lesz reggel....) Minden csütörtökön készült leletünket elfogadták és rábólintottak. Nem hiába kínlódott hát Tibi reggeltől délután 3-ig egyfolytában ilyen vagy olyan rendeléseken. 

Dr. B. a gyermek sürgősségire irányított át, az nem derült ki, hogy milyen célból, talán csak hogy a rendelőintézetben beszerzett leleteket kinyomtassák. Futottak egy kört még egyeztetni az orvossal, mert nem értették, mit keresünk ott, nekem pedig csak annyit mondott, hogy lelet ügyben....úgyhogy a lelkünkre kötötték, hogy holnap FÉL HÉTKOR AZ ÚJSÁGOS MELLETTI AJTÓNÁL kell jelentkeznünk. Elvileg 9-re túl leszünk mindenen. Onnan gondolom, hogy ebben az időpontban dr. B már a sürgősségin fogadja a járóbetegeket. Általában. Lehet, hogy a kedd kivétel, meglátjuk. A lényeg, hogy holnap talán könnyebbek leszünk két dróttal. 

Június 3-án esett le Réci a mászókáról.......Azt tudjuk, hogy most október hóban hányadikát írunk. Hat után pár perccel reggel indulunk itthonról. Megyek is, pakolok, átgondolom, mi minden kellhet. Eddig erre nem sok időm volt. Este majd bejelentkezem, ha hazaérkeztünk. Drukkoljatok, csajok! Remélem, minden sima lesz, unalmasan papírforma és fájdalomban szegény....

Hangulatképek Rékára

Jókislány

                                                                      Bolondos

                                                Sírós - Nem vertük meg, valami bagatell dolog miatt itatott egeret.....

                                                                       

                                                     Nelátszonhogynincsfogam-os....

                                                          A  Tökéletes kép

                                                 Puszim iránt a kereslet zuhanórepülésben.....

                                                       

Macimama jelentkezik

Ma reggel 9-kor találkoztunk az orvossal. Tibi jelezte neki, hogy megvan a papír a gyermekorvostól, egészséges a Réka. Labort is levették, vért vettek tőle, altatóorvos nem talált semmi kivetnivalót a műtétben. Mivel dr. B. azt ígérte soron kívül megműti, ha ezek meglesznek, szerintem joggal bíztunk a beavatkozásban. Valószínűleg kihagytunk egy nagyon fontos elemet (anyukámnak ezt nem fogom elmesélni), a boríték faktort. Nem is valószínűleg, biztos vagyok benne. Merthogy minderre az orvos: Jöjjenek vissza hétfőn. Akkor van gyermekgyógyász. Kedden meg megműti. Viszlát.

 

Elmondtuk neki, hogy van friss gyermekorvosi lelet, hogy egészséges a Réka, hogy labor is van. Hétfő és kedd maradt a rendíthetetlen ítélet. Így hát visszajöttem Rékástul dolgozni. Az autóban a kórháztól az oviig minden könnyem elsírtam....mint egy kisgyerek. De legalább kijött minden....Szóval hétfőn gyermekorvos, újra, aztán vérvétel, újra....Tegnap minden felesleges  volt. Kedden meg majd valamikor, ha el nem felejti a doktorúr...műtét. Ja, hogy szerda este óta kinn van a drót? Dehogy van kinn! Ha az orvos szerint nincs kinn, akkor nincs. Levedzhet és vérezhet az akárhogy. Hogy el is fertőződhet? Az már a mi bajunk. Nagy pofon volt ez a magyar egészségügytől, és bár Réka ártatlan áldozat, én biztosan megérdemeltem.

Még dróttal

Némileg le vagyok maradva a mesélésben. Magamhoz képest legalábbis. Hol erőm, hol kedvem, hogy egyszerűen időm nem volt regélni. Ennek a bejegyzésnek is nekiláttam már párszor.

Ott tartottam, hogy hétfő reggel bebaktattunk a kórházba, annak ellenére, hogy borítékolható volt a műtét elhalasztása. Ahogy vártuk az orvost, próbaképpen kértem Rékát, hogy fújjon bele egy jó erőset a HelloKitty-s zsebkendőmbe. Volt tartalom sajnos, mégpedig enyhén sárga. Akkor és ott feladtam minden reményemet a műtéttel kapcsolatban... 

A doktorúr egyből azzal fogadott, majdnem ráhibázva a fejleményekre, hogy Réka köhög olyan csúnyán a folyosón? Hát nem, az egy másik anyuka, nyugtattam meg, viszont Rékának biza folyik az orra. 2 perc múlva a folyosón találtuk magunkat, azzal, hogy csak teljesen egészséges gyerkőcöt műt, makkokat. Folyós orral nem altatható a Réci, vagyis gyógyuljon meg, aztán menjünk vissza.  Kértem igazolást a suliba, azzal adta ki pár perc múlva, hogy "Ilyen az élet!". Hát az tényleg ilyen. Rékát visszavittem a suliba, táskástul, mindenestül. Éppen a fecskevonalat (vagymit) tanulták. Nem akartam megzavarni az órát, megvártam, ahogy a tantónéni nyugtázta Réka érkeztét, aztán rácsuktam az ajtót az első bére. 

A drótok, úgy tűnt, másra voltak berendezkedve, mint amit a doktorbácsi kitalált nekik. Nagyon számíthattak a keddi eltávolításukra, mert hétfőtől-keddtől rohamosan elindultak kifelé....Olyannyira, hogy már azt vártam, melyik nap döfi át egyik vagy mindkettő a lány bőrét és mikor kell vele rohanni a kórházba. Ez nem volt valami szívderítő gondolat. Rékának is elmagyaráztam, hogy ha elkezdene vérezni a seb vagy neadjisten, látja a drótot elbukkanni, szóljon a tantónéninek, majd mi intézzük a többit, nagyon ne ijedjen meg. Az egyetlen, aki örült a műtét meghiúsulásának, az Réka volt egyébként, mert a héten húzzák a sátrat az uszodára, úgyhogy úszás óra helyett mindenféle programot talált ki a tantónéni, múzeumba, könyvtárba, játszótérre vitték őket úszás helyett. Abból pedig semmiképpen nem akart kimaradni.

Szerdán nagyon el kezdtem majrézni, hogy a drót mindjárt előbukkan. Akkor már tudtam, hogy nincs egy hetünk gyógyulni. Készenlétben volt raktapasz, betadine is. Tibi meghagyta Rékának, hogy ha lehet, ne tornázzon, ne terhelje a kezét. Minden óvintézkedés lepergettkk Rékáról, zárójelben jegyzem meg. Közben tulajdonképpen meggyógyult...igaz, egyébként sem lett beteg, csak a reggeli orrfolyás jelezte, hogy valami nem oké. Este már szoros megfigyelés alatt állt Réka alkarja, hamarosan elkezdett picit vérezni, levedzeni, majd az esti mese kellős közepén arra guvadt ki a szemem, hogy valami nem oda illő vöröses-barnás izé áll ki a kezéből. Réka nem volt valami  boldog, de a legnagyobb baja abból állt, hogy viszket neki a seb. Gyorsan ágyba dugtam, úgy ahogy leragasztottam a bibit előtte. Nem sokára el is szunnyadt.

Reggel sajnos nem tudtam Rékával tartani a kórházba, muszáj volt dolgozni mennem. Úgy gondolkodtunk, hogy kap érzéstelenítőt, hoppsza, kiszedi a doki a kibukkanó "vast". Arra elég, ha Tibi ott lesz Rékával. A másik drót akkor még mindig benn lesz Réka karjában, azt pedig jövő héten altatásban előcsalogatja a doktorbácsi. Aznap vele tartok a kórházba, arra a napra tudok "eltávot" kérni.  Valahogy így festett a forgatókönyv. Igen ám, de Doktorúr (az operáló, akihez június eleje óta járunk) máshogy gondolta. Ragaszkodott a gyógyult Rékához, ragaszkodott az alvó (altatásban) Rékához. Úgyhogy haza küldte a bandát gyógyulni!!!! Én azt hittem, elsírom magam, amikor Tibi telefonon beszámolt. Nem is értettem. Hiszen a drót előbújt!! Láttam! Az orvos szerint nem. Dehogynem! Vak és totál hülye még csak nem vagyok..... Akárhogyis, itt az orvos szava döntött, ő pedig NEM LÁTTA a drótot sehol. Dühöngeni, bosszankodni nem volt értelme. 

Tibi úgy döntött, felszívja magát. Szerez a doktornénitől igazolást, hogy egészséges és műthető Réka. Az az ígéretet kapta a sebésztől, hogy soron kívül műti Rékát, ha ez meglesz. Azonnal. Az igazoláshoz két órát ült az uram a rendelőben hátrányos és kátrányos helyzetű egyedekkel....Nem volt biztos, hogy sikerül, de meglett a papír. Majd ahogy ezen túl volt hős lovagként az altatóorvost is felkeresték a rendelőintézetben. Vérvételt is letudták, kitöltötték, amit kellett. Sínen van minden. 

Holnap reggel, ki tudja hányadszor június eleje óta, újra a sürgősségire vezet az utunk reggel fél 9 körül. Brummogó medve legyek mézes csuporral a fejemen és fűszoknyával a derekamon, ha dróttal jövünk haza!