Ők mondták

Avagy a miniatűr kamasztól a meztelen csókáig. :)


Tiborom egyik este úgy dönt, bémegy a városba fotózni. Réka persze vele tart. Igen ám, de itthon viselt gúnyája kevés a nyilvános megjelenéshez, így hát elküldöm átöltözni. Először harisnya nélkül szalad el előttem. Visszatapsolom. Másodszor rövid nadrágot vesz magára harisnya helyett. Már küldöm is vissza. Harmadjára nyári szoknyát, túl szellőset ölt fel, az általam favorizált kord helyett. Csak némán csóválom a fejem. Itt Rékánál elszakad a cérna, ordítva tér vissza a szekrényéhez.

- Aaaaajh, nektek mindig van valami bajotok!!!!!!!!

Hát én már csak ilyen bogaras vagyok....

***

Húsvéti kinder tojásból egy csöppnyi hercegnő figura bukkan elő. Hatalmas az öröm, Réka imádja ezeket a vackokat. Boldogan mutatja az apjának.

- Ó,  niga hercegnő! - szól Tibi (az egyébként nem rasszista :)), utalván a baba kissé sötétebb bőrére.

- Honnan tudod a nevét? - csodálkozik Réka.

A figura azóta hivatalosan is a Niga Hercegnő névra hallgat. Remélem, nem kell magyarázkodnom majd senki előtt. 

***

Réka nem szereti az epret, sosem szerette. Minap azonban arról számolt be, hogy az óvódában Marika dadus epret hozott nekik. 
- Finom volt?
- Finom. Nagyon! Úgy ettem, mint a ló, ha megőrült.


***

Réka következtetés:
Ha a mama szomszédját Gyuszi bácsinak hívják, annak feleségét Gyuszi néninek....

***

Egyik reggel fésülöm Réka haját. Nem sima meló, a szenvedő alany eképpen panaszkodik:
- Anya, kitéped az összes hajam. Jó lesz az neked, ha kopasz leszek?

***

Réka:

- Anya, Kíra nem is tudja az évszakokat. 

- ....

- Szerinte tél-tavasz-nyár-ősz....Pedig tavasz, nyár, ősz, tél, ugye?

***

- Milyen kis helyes, formás lábad van! - tűnődök hangosan.
- Igen, de majd egyszer olyan vastag lesz, mint a tiéd. - sóhajt nagyot a lány.
Pislogtam, pislogtam és még egyet pislogtam.

***

Amikor a Jászberényi állatkertben jártunk, volt két párbeszéd is, amire azóta is vidám kedvvel gondolunk. Sőt, a gyerekek egyenesen a hasukat fogják és imádják, ha elmesélem. Még Zalán is. :)

- Nézd csak, Zalán! - ez én voltam. - Itt jön az oroszlán.....Hozza az ebédjét a néni. Tudod, mit eszik az oroszlán? - mire Zalán jól meglepett, kivágta mintha az tök nyilvánvaló volna:
- Hát kukoricát! 

A másik.

Ahogy végeztünk az oroszlán ketreceknél, átbattyogtunk a hiénákhoz. Ilyen közelről én még hiénát nem is láttam, rá is csodálkoztam, mennyire kutyához hasonló fejük van.
- Ezek milyen állatok, Zalán?
- Malacok! - vágta rá a kisfiam. Jó, jó, az anyai szemem hasonlatosnak vélte őket a mangalicákhoz. Egy egész picit! 

***

Autómosóban dolgunk végeztével kicsit kinyitom az autó ajtaját. Mire Réka.
- Mi ez a kecskeszag???
És tényleg ott volt. Mármint a szag.


***

Ha még mindig Eurovision Song Contest: a gyerekek kedvence (az egyik mindenképpen) Odett dala volt, a "Ne engedj el!" című. Zalán ezt így énekli.
- Ne engedj el....ne engedj el...ne engedj el...ha elengedsz, szétrepülsz!

Még mindig Odett:

 - Réka, hogy is hívják azt a  hattyút a Hattyúk tavában?
- .... Anya, hogy is hívták a "ne engedj el"-es lányt?
- Ja, Odett.
- Igen, Odett a hattyú is.

***

Zalán mániája, hogy fürdés után baromi nehéz őt felöltöztetni. Főleg mostanság, hogy ránkszakadt a jóidő. Ember legyen a talpán, aki rábírja, hogy legalább egy póló-gatya duót magára kapjon. Egyik este Tibivel játszanak a kanapén.
- Ki vagy te?
- Én vagyok a morgós medve.
- Ki vagy te?
- Ééén vagyok a harapós kutyaaa!
- És most, most ki vagy?
- Én vagyok a meztelen csóka.

Áprilisvégi helyzet

Majdnem megygyógyultam. A várakozásaimal ellentétben csak szombatra lett tűrhető a hangom, vasárnapra ijesztő sem volt. Rekedtnek viszont még mindig rekedt.

Nem volt valami fényes a hétvégénk. Tibi Karcagon dolgozott szombaton. Tudja, hogy érzékeny vagyok a hétvégi munkára (pontosabban allergiás), ezért azt ígérte, hogy délre végez ("mire felébredtek itthon leszek" ---- hahaha...a gyerekek alig 8 után robbantották a hálót, reggelit követelt korgó pocakjuk.) Végül nem sokkal a Gasztroangyal kezdete előtt esett be....5 óra után.... Ránéztem és rögtön lemondtam a nagybevásárlós körutunkról...pedig nincs egy göncöm sem. De tényleg!

Végül fagyiztunk, cipőt vettünk (Zalán szandit, 25-öset), nagybevásároltunk késő estébe nyúlóban....

Vasárnap is dolgozott az uram, amit lógó orral vettem tudomásul. Valószínűleg nem vagyunk elég szegények, hogy tudjak örülni annak: sok munkája, megbízása, függőben lévő ajánlata van az ártatlannak....Hogy kedvem virágosabb legyen, kitakarítottam a kamrát, mostam pár adagot...azaz csak egyet, mert közben kiderült, elromlott a mosógép. Hurrá!

Közös életünk első nagy beszerzése volt a mosógép, volt olyan idő, amikor haza hordtam a szennyest minden pénteken és Tibi is a sajátját. De régen volt! Két hónap után, kb. 9 éve tettünk szert a Whirlpool masinára, ami egy kis (drága) csuklást leszámítva hibátlanul működött. Most nem tudni még, mi lesz, de nekem gyanús, hogy új mosógép. 

Hát szóval...ez a hétvége nem a mi hétvégénk volt teljesen. 

Közben ezt a könyvet olvasom, főleg esténként, amikor már mindenki alszik (lásd előző bejegyzés :))))))). Hát nem túl jó ötlet alvás előtt ilyesmibe mélyedni. Máris több vértengeres, húscafatos, gyerekmészárlós álmom volt, brrrr....Egyébkén értékes könyv, meg minden. 

Rékával minden okés. Szombaton kapott egy pici póni hintót a Fillyknek. Elkövettem azt a hibát, hogy a szemébe néztem, amikor könyörgött érte. Elvesztem rögtön. Még most is előttem van a tekintete, ezzel bármire rá tud venni. Tízezer forint alatt. Szerencsére még 2000 ft sem volt a cucc, plusz a lányka megígérte, hogy most 100 000 napig nem lesz hiszti (nahiszen!). Az Intersparig tényleg kibírta. 

Zalán és az óvoda témában változatos információkkal és tapasztalatokkal lettem gazdagabb a héten. Csak úgy felsorolásszerűen.

- A Manóvár oviba elvileg többen jelentkeznek, illetve a Liget útiba is, mint mihozzánk, így fel fogják venni simán Zalánt (bár nem körzetes az ártatlan.)

- Jelzem, a körzetes oviba nem is jelentkezünk. Azért se'! Felesleges.

- Tuti fel fogják venni bárhová, mert 2010-es gyerek nincs egy szál se'...

Erről eszembe jutott, milyen kihalt volt a terhesgondozó a Zalános időkben és milyen tömegnyomor volt még 2007 közepén-végén. Ugyanaz a körzet...ugyanazok az emberek....

- Biztosan felveszik Zalánt, mert a tesó már Pitypangos.

- Mindkét induló csoport óvónéni párosa aranyos-kedves-cuki

Csak akkor miért suttogja nekem (majdnem) mindenki, hogy a NAPRAFORGÓÓÓ csoportba vigyem a gyerekem!!!! 

- Ráírtam a jelentkezési lapra: NAPRAFORGÓÓÓÓsok szeretnénk lenni

- Már csak azért is, mert a Napsugár csoport (a másik leeendő kicsoport) a lehető legmesszebb van a Manótól (Rékától) Hagy legyek néha lusta!

- Egyébként meg szinte mindegy, hogy mini vagy normál csoportos lesz Zalán, mert terveim szerint 6 évesen nem engedem suliba úgy sem. Tudom, tudom, van ez az új törvény. De abban sem az van írva, hogy 6 évesen kötelező, tűzön-vízen át az az oskola....Egy kis Nev.Tan. konzi és kész. Szerintem....

- Finom idegbajt kaptam, pénteken nem találtam Zalán anyakönyvi kivonatát, ami elengedhetetlenül szükséges a jelentkezéshez. Végül meglett az okleves, bizonyítványos borítékban.

- A mi ovinkban (is?) minden ovis korosztályban van egy "elit" csoport
- Elit = magas iskolai végzettségű és/vagy jómódú szülők gyülekezete. Illetve a gyerekeiké. Kisebbség nincs vagy minimális mértékű.

- Tartok attól, hogy Zalán nem fog beleférni az "elitbe"
- Ovi igazgatőnő kisfia is idén kezdi az ovit, Zalánnal majdnem egy idős. Ahová Andriska pottyan majd, na az lesz a "jobb" csoport. :)

- Réka "elit" középsős, aztán mit értünk el vele? Túlnyomó részt tényleg diplomás anyukák, apukák  csemetéi között tengeti napjait. Node az óvónők? Node a dadus?

- Szóval relax van...és we'll seeee.....

A szexuális életünk

Avagy: 

- Szivem, a gyerekek leugrottak a kertbe egy percre, szexelünk egyet?

- Tudod, tényleg egy percre mentek, az imént száguldottak le ötödször. Folyton felszaladnak valamiért.

- Nem baj, jobb, mint a semmi!

- Á, úgy nem jó...

Amióta Réka kitalálta, hogy egyedül nem alszik, azóta megszűnt a szexuális életünk. Is. Ugyanis nem úgy van, mint régen, hogy este 10 körül (vagy 11...minket ismerve simán....) búcsút intettünk a dedeknek és rájuk csuktuk az ajtót, mire ők Pavlovi reflexszel azonnal mély álomba szenderültek és teret engedtek a felnőtteknek. )(Hopp, ami azt illeti...ilyen sose' vót!) Á, dehogy!

Tiborom 9 körül hazatántorog (nem a piától, a fáradtságtól). Mese, még mese, még mese, utó vacsi apával, fogmosás, mééég mese....Aztán meg fogjuk magunkat és ágyba bújunk mi is, Apa, anya, gyerekek, puff, villanyoltás. Ha teszem azt, mégsem, mert még úgy szeretnék pár szót váltani a hitesurammal, Réka nyafog, hogy ő nélkülünk nem, izé... fél a sötétben...és egyáltalán...brühühü...velünk akar lenni.  Egy ideig, pár hétig zavarásztam az ágyába, aztán feladtam. Azóta legtöbbször együtt fekszünk le este. Nem valami nagy öröm....Merthogy nem panaszkodik alattunk a lepedő egyáltalán. Alszunk, mint a bunda. Akár a szerzetesek vagy apácák. 

Igazából szeretem ezt az együttalvást. Nem az év 365 napján, de alapvetően ezzel nincs bajom. Rossz oldala (túl a fentieken), hogy tulajdonképpen gyerek mentesen nem is találkozunk Tibor és én.. Ami nekem nagy gond, hiányzik a társam, hosszabb távon totál kikészít a helyzet. Még jó, hogy feltalálták a telefont, így napközben át tudunk beszélni ezt és azt, búbánatot, vészhelyzetet, örömhírt és kis/nagy újságot.

Hányszor volt már, hogy arra gondoltam, megvárom, míg elalszanak a gyerekek, úgyis hullák már bizonyosan a sok játéktól...majd utána beszélgetünk egy jót az Emberemmel. Talán még annak az üveg bornak is kitekerhetjük a nyakát, ami a hűtőben piszeg, már mióta. Aztán egy perc múlva, hallom, hogy valaki horkol. És nem Zalán, sem nem Réka...Majd kukába dobom minden szépen kidolgozott tervemet a kellemes késő esti diskurzusról, etye-petyéről és a hasamra fordulva magam is megkeresem az álmomat.

Hát...így éldegélünk mostanában...szigorúan átmenetileg....amolyan tatásan-mamásan. Réka majd csak megtanul egyedül elaludni. Ami ment neki kb. 1-1,5 éves korában is...

Néma kacsa

Ilyen még soha életemben nem történt velem. Tegnap előttig. 

Éppen (a szokásos kettő helyett) négy gyereket igyekeztem szórakoztatni itthon (Réka két pajtija felugrott ovi után pár órára...külön bejegyzést érdemelne, de a lényeg, hogy naggggyon fárasztó 3 db energiabomba 5 éves. Estefelé pláne! Asztamindenit! Ehhez jött még Zalán, bár most, hogy belegondolok, az ő jelenléte ott és akkor fel sem tűnt nekem....:)).

Szóval lett hirtelen négy csemetém, amikor éreztem, hogy valami nem oké a hangommal. Először viccesnek is találtam. Olyan dörmögős lett. Hogy bátran felléphettem volna Sarastro híres áriájával valami basszus dalversenyen. Még azt is lazán vettem, amikor Zalán komoly képpel elém állt és megjegyezte, hogy fél tőlem. 3 év után ezt tudom kiváltani szívemből szakasztott magzatomból némi mackódörmögéssel. Hehe.

Amikor Hannácskáért megérkezett az anyukája, már szakadozott a hangom. Olykor a dörmögés sem ment. Poénosan elnézést kértem, hogy be vagyok rekedve, higgye el, nem azért, mert ordibáltam a gyerekekkel álló délután. Kis pici tündérke angyalkák voltak ők, igazi minta gyerekek. (Majdnem, fogjuk rá!)

Másnap reggelre Sarastrot lecserélhettem Keresztapára, abból is az időskorira természetesen, majd délutánra az is kihalt belőlem. Lényegében megnémultam. Illetve vinnyogva sikítani és suttogni azt tudtam. A beszéd nehezemre esett. Oltári nagy gáz volt! Zalán gyakorlatilag egész nap szövegel. Ha nem magyaráz, akkor kérdez. Tőlem pedig elvár némi nyugtázást, legalább egy mondatot, a bólogatással nem éri be. Mi történik, ha nem válaszolok semmit? Ismétel. Akár egy végtelenített magnószalag. 

- Anya, hová megy a tűzoltóautó?

- Hová megy a tűzoltóautó?

- Hová megy a tűzoltóautó?

- Hová megy a tűzoltóautó?

- Hová megy a tűzoltóautó?

- Anyaaaaaa! Hová megy a tűzoltóautóóóó???

Elmagyaráztam én neki, hogy anya most nem tud beszélni, mert fáj a torka (egyébként nem fáj egyáltalán, csak gondoltam, úgy jobban megérti...hát nem.) de lepergett róla. Illetve együttérzően bólogatott párat, aztán elkezdte sorolni, hogy neki mi fáj. Egyetlen testrészt sem hagyott ki. Ezt a tulajdonságát valamelyik szomszéd öregasszonytól leshette el, bár nem sokat keveredik velük.

5 után nem sokkal felhívtam Tibit. Kár, hogy nincs meg videón a felvétel, lenne min röhögni a blogon. Csak annyit szóltam bele a telóba, hogy "Szia, Tibi!". Gondoltam, ha azt vágja rá, hogy "Szórakozzon a jó édes anyjával!", még mindig menthetem majd valahogy a szitut. De ő csak ennyit mondott. 

- TE... JÓ...ÉG! 

Valamint még:

- És a gyerekek mit szóltak?

- Nem rémültek meg?

- Akkor ma nem leszel sárkány.

- Nem lehetne ezt szabadalmaztatni?

- Mitől van ez? Nincs erre recept?

- Hehe...nem tudsz ellentmondani.

- Jójó, majd igyekszem haza.

- Értem én, hogy nincs hangod, akkor maradj inkább csöndben!

- Mondom, kíméld a hangod, bébi! 

És minden egyes mondat végén úgy nevetett, mint aki valami jóféle viccet hallott.

Most Másnap van. Nem múlt el, bár picit javult. Úgyhogy némaságra vagyok ítélve. Amit most könnyű betartani, mert Zalán alszik. Mellette picit sós tejet szopogatok és barátkozom a cukros tojássárgája ötletével, ami tuti torokbarát Gugli haverom szerint.

Kicsit úgy érzem magam, mint amikor Angliában annak idején mondani szerettem volna valamit a "bennszülőtteknek". Csakhogy nem tudtam még elég jól angolul. Én meg kézzel-lábbal szégyelltem....pub-ban oké, egyébként nem. Úgyhogy kinyitottam a szám, majd becsuktam. Valami bennrekedt, ami egy idő után igen frusztráló érzés volt. Nem jó néma Leventének lenni! Ó, Istenem, sokat nyavalyogtam már eddig életemben, hogy utálom a hangom, de mégis most arra kérlek, add vissza nekem! Köszönöm szépen!

Hogyan fejlődöm?

Elvileg vissza, az én szememben azonban nagyon is előre. 

Újabban sűrűbben előfordul, hogy Réci nem fütyürészve és sugárzó mosollyal az arcán vonul be az ovis csoportba. Ez nem valami nagy öröm, az okok ismeretesek, ez van, ezt kell kezelni valahogy. 

Emlékszem, annak idején, amikor a régioviba szokott be szegénykém, épphogy három évesen, elfogadtam, hogy kvázi kitépik a karomból, arcomba vágják az ajtót és a "majdabbahagyjaazordítást" a fő irányvonal. Utólag visszagondolva akkora idióta voltam, hogy ezt hagytam. Nem voltam elég erős, rutinos anyuka és nem álltam a sarkamra, hogy márpedig addig én nem megyek el, óvónéni, kérem, amíg sír ez a csöpp gyerek. Az igaz, hogy talán délig ott ülhettünk volna kettecskén a kis padon, hogy aztán ebéd után le is teljen az ovis nap számunkra. 

Ott óvónéni nem segített nekem a reggeli "leválásban", csináltam, ahogy akartam. Biztos úgy voltak vele, így is-úgy is lesz üvöltés, akkor meg minek fáradni. Újoviban más a helyzet (még jó!) van egy kis atyala-patyala (de csinos a ruhád, Rékácska, milyen szép a pólód, klassz a frizurád, gyere hamar, olyan fincsi ma a tízórai, várnak már a haverok - és ezek változatai) Illetve az ajtóban guggolva, hármasban várjuk a nagy pillanatot, hogy Réka betrappoljon végre a csoportba, széles mosollyal a képén. 

Olyan is van, hogy Réka elnyújtja a búcsúzkodást, olyankor kicsit kiülünk az öltözőbe, én hálaimát mondok, hogy nem rohanok sehová és ki tudom várni, amíg Réka "helyre billen". Duruzsolunk, beszélgetünk, figyelem a szemét (meg Zalánt, aki tiltott tevékenységet művel a folyosón - bicajjal cikázik ide-oda. 

Óvónéni olykor felnyalábolná a lányt, mondván, mire a kijárathoz érek, semmi baja nem lesz Récinek....Rékám mégis pánikszerűen, kígyószerűen ráfonódik a karomra, mintha utószor látna....Amikor legutóbb ilyen történt, nem engedtem, hogy bevigyék ordítva a csoportba, majd mi megbeszéljük ketten, kis türelmet kérünk. Láttam, hogy óvónéninek nem tetszik az adott helyzet, de nem nagyon érdekelt.  

Érdemes kivárni, mert ha sírva ott hagyom, elromlik az egész napom. Újra és újra azon motyogok magamban, hogy vajon szomorú e a leányzó és mi történhetett, ahogy én távoztam. Még ha sikerül is magam meggyőzni, hogy túlspilázom az ügyet és Réka régen elfelejtette az egészet. Ezen túl, nyilván neki is jobb, ha nem búbánatosan indul egy ovis nap, hanem kiegyensúlyozottan.

Ma is döcögősen indult a nap, talán többet ücsörögtem az öltözőben, mint az összes többi szülő összesen aznap reggel...mégis végül nem leánykám könnyben úszó szempárja volt az utolsó, amit láttam belőle uzsonnaidőig és a szívem sem facsarodott sehová fájdalmában. Elégedetten indult dolgára mindenki ma reggel is.

Másoknak talán mindez evidens, természetes dolog, én mostanra fejlődtem fel idáig. De legalább fejlődöm! 

Tavasz van, meseszép, sose' volt tán itt tél!

Amióta kitört a nyár tavasz, a gyerekeket nagyon nehéz a négy fal között tartani. Ennél már csak az a nagyobb kihívás, ha be szeretnénk őket csalogatni a kertből. Szinte lehetetlen. Komoly felszereltség kell hozzá (mondjuk némi hűs gyümölcslé, fagyi vagy jégkrém...) Lubickolnak a nagyfényben kedvükre és sosem elég nekik belőle. 

Idén először leengedem őke a kertbe egyedül is. Közben általában a konyhában teszek-veszek, fülelek, miben sántikálnak. Szombaton itthon és egyik mamánál, vasárnap másik mamánál élvezhették a fincsi tavaszt annak minden szépségével. Mindez képekben:

Tibi vett neki az Aldiban egy szélforgót. Pontosabban nekik. Összesen 1 db-ot, mert majdnem 500 (!!!!!) Ft-ért vesztegették darabját. A délután folyamán azt gyakorolták a gyerekek, hogyan osztozzanak meg valamin, amire mindkettőjüknek fáj a foga, de kettévágni nem lehet. És nem is érdemes. Mi meg türelmet gyakoroltunk....

Mivel én vasárnap délutánra kidőltem (valami influ-szerű leterített), Tibi egymaga vitte őket a játszótérre

Miss Pink

Mr Hózentróger :) Hogy ez milyen nagy találmány! Mármint a nadrágtartó. Jómagam utáltam az oviban, ma már viszont olyan szépeket kapni, hogy öröm őket hordani. Zalán a Nádszálkarcsú legalábbis így véli. 

Hintán

A modern libikókán

Amikor Réka komoly

-

Újabban azzal tudom őket legjobban megnevettetni, ha táncolok nekik. Go-go táncosnő keveredik a vizilóval, aki balettozni illetve hastáncot járni próbál...hol ezt, hol azt....valahogy így kell próbálkozásaimat elképzelni. Ha idegen látna, nagyon mélyre ásnám magam szégyenemben, de a gyerekek olyan jól szórakoznak, szabályosan nevető görcsöt kapnak, hogy újra és újra táncra perdülök követelésükre. Előny, ha ilyenkor Tibi kezében kamera is van. Persze neeeem engem fotóz. Még csak az kéne!

Reggelek

Már régóta terveztem, hogy megírom, hogyan zajlanak az oviba indulós reggeleink. Mármint az utolsó pár itthon töltött perc kapkodása. Az az egy fogott vissza, hogy valahogy nem találtam a megfelelő hangvételt/stílust/formátumot, hogy reális is legyen a firklálmányom, de ne is tűnjek komplett idióta, ideggyenge, elmebeteg anyának. Végül Bea egyik kommentje megadta nekem a végső lökést egy bejegyzés felé....

Természetesen nem minden reggelünk ilyen, sok-sok-sok példányból gyúrtam össze egyet.

- Indulhatunk?
- Én még reggelizem.
- Majdnem egy órája reggelizel.
- ...
- Induljunk, légyszi, ideje oviba menni!
- Még csak ezt az egy mesét, anyaa....
- Na jó, de ez az utolsó!
- Még egyeeeet!
- Nem, tévé kikapcs, indulás!
- De Barney jön, anyaaaa! Soha nem nézhetek Barney-t!
- Nem baj, Barney volt, van és lesz.
- Utálok óvodába menni! Nem megyek óvodába! Itthon maradok!
- Ugye megmostátok a kezeteket reggeli után?
- Én nem.
- Én már meg is mostam. Jó fiú vagyok?
- Hát persze, drága kicsikém!
- Mosol vagy én megmosom neked, jó? Merő lekvár vagy, tiszta maszat!
- Ajhhh...anya!
- Nadrágod felvennéd?
- Melyiket? Ezt? 
- Azt!
- Nyifi, ez állandóan lecsúszik rólam.
- Állítok a derekán és jó lesz. Ó, pulcsi sincs rajtad? 
- Ez belebújós, nem veszem fel!
- Még soha az életben nem volt rajtad....
- Nekem cipzáros pulcsi kell. Vagy gombos. Az nem borzolja össze a hajam.
- Hhhhhhh....
- Sapka?
- A helyén a fiókban.
- Ezt utálom.
- Jó az!
- Nem jó, ez téli.
- Már hogy volna téli?  A mályva, na az tényleg téli. Ez tavaszi. 
- Nyafnyafnyaf...Anya...most meg szorít a nadrág!
- Oviig kibírod. Na, vedd már fel a sapót!
- Jaaaj...
- Hogy kötöd meg a sálad?  Nem úgy kell!
- De nekem így tetszik.
- Hasra fogsz esni benne. Cipőt vedd fel, lécci!
- Ne azt, az hogy néz ki!
- Miért nem takarítottad meg, anya?
- Hát....elfelejtettem. 
- Nem baj, jó lesz az, nem látja senki.
- Várj, inkább megtakarítom most! Amúgy fésülködtél ma már?
- Minek, úgyis sapkát húzok. 
- Attól még kell fésülködni, nem vagy te szénaboglya!
- Ajjjh, anyaaa! Most meg vizes a cipőm! Hogy vegyem így fel?
- Belülről tök száraz.
- Csúnya lett, mit tettél vele???
- Tedd túl magad rajta! Legalább most már tiszta. Hol az alvókád?
- Nem tudom....
- A nyuszi jön vagy a cica?
- Őőő...a kutyuska.
- Értem. És? Hol van?
- Azt nem tudom.
- Esetleg meg kellene keresni.
- ....
- Keresed, Réka?
- Anya, szomjas vagyok!
- Keressd már! Megmoccannál??
- Nyifinyafi...
- Jó, akkor alvóka marad.
- Nehem maharahaaaad! Kell nekem!
 - Mit kérsz inni? Csak almalé van.... vagy tej.
- Baracklevet...barackleveeeet akarooook!
- Víz jó lesz?
- ....persze!
- Anya, vihetek kisautót az oviba?
- Nem vihetsz, ott fogod hagyni valahol.
- De Réka is visz alvókát.
- Réka ott marad, te hazajössz. Ennyi.
- Neeemááár!

- Hol a kulcsom?

- Megmosdottál már?

- Hol a nyavalyába van a kulcsom?
- Nem tudom, anya!
- Én tudom, anya!
- Hogy sikerült így összelekvárazni ezt a felsőt? Hozok másikat, ez mehet a szennyesbe!

- Nincs idő megkeresni az alvókád, nem tudom, hol van.

- Ja, a kulcs a zárban, bocsi, gyerekek!
- Borzalmas a frizurám, mégiscsak hajat kellett volna mosni....
- Na most már mindegy! Majd délután!

- Nem, nem kell esernyő, száz ágra süt a nap.

- Nem, nem viheted el Celestia pónit, ahhoz túl drága volt a drága.
- Nem, Lego Friend-et sem vihetsz az oviba.
- Igen, egy darab legot sem.
- Ne mondd, hogy soha semmit nem engedek meg neked!
- Befejeznéd az örökös nyavalygást?
- Nem, neked nem kell szájfény. Nekem is csak azért, hogy kompenzálja a csapzott frizurámat valamennyire...
- Tedd le a szempillaspirált!
- Mi ez a szag? Befújtad magad Zalán húsvéti kölnijével??? Aztajómindenit!

- Zalán, gyere vissza, nincs is rajtad cipő!

- Összecsuknád végre az esernyőt, köszi!

- Jójó, menjetek csak előre!

- Hol a sálam, kabátom, cipőm, táskám???

- Anya, pisilni kell!

- Nagyszerű, most, hogy indulnánk végre! 

- Na jó, persze, pisilj.... ha kell, hát kell.
- Kikapcsolnád a nadrágom?
- Ne tűrd be a pólóm, azt utálom!
- Nem tud befagyni a derekam, anya! 
- Nemáááár!
- Mars le a lépcsőn!
- Nem sikoltozunk a lépcsőházban, más is lakik itt!
- Nem mászunk fel a korlátra sem!

- Oké, zárom az ajtót!

- Anya, fenn maradt Csingiling.

- Tessék??

- El akartam vinni Csingilinget alvókának. Lécci...

- Ajhhh..na jó, visszamegyek, megkeresem!

- Itt van, tessék! Á, nem, inkább én teszem el.
- Anya, vinnéd az én táskám is?
- Nem én!

- Nem hiszem el, Réka, csupa lekvár a szád! 

- Csókolom, Gizike néni!

- Köszöntetek, gyerekek?

- Miért nem tudtok köszönni???

- Na jó, jó, csak mennyünk már!

- Persze, hozhatod a bringád! Nyomás! Nem hiszem el, ma sem érünk oda normális időben! Bár ma legalább nem késünk el....

Állatkertes-óvodás

Nagyon nyűgös vagyok és hisztis. Türelmem zéró, mindenki felidegesít, hangulatom valahol a Mariana-árokban. Ez a hirtelen jött meleg és hogy télből számomra hirtelen nyár lett, egészen biztosan az agyamra ment....ajjjjjh....

Hétfőn Réka nem ment oviba, helyette elnyújtottuk egy kicsit a hétvégét, mindenki nagy örömére. Tibivel tartottunk, akinek éppen Jászberényben akadt néhány órás dolga és míg ő azt kergette, mi meglátogattuk az állatkertet. 

Először gyanakodva közelítettem meg a pénztárt. Túl nagy volt a csend, üres parkoló, sehol egy lélek sem...Pedig ellenőriztem itthon, igen, hétfőn is nyitva vannak. Tibi is csak akkor mert elhajtani az állatkert elől, amikor a kezemben lóbáltam a jegyeket. 

Már a legelején kiderült, hogy a fényképezőgépet itthon felejtettem, a kamera kártyája pedig a tv-ben maradt, szóval hurrá....semmit nem tudtam megörökíteni az egész mókából. Úgyhogy jövő héten muszáj lesz visszamenni. ;-) Merthogy nagyon jóóóóó volt!!! Szinte teljesen üres volt az egész park, de ez minket egyáltalán nem zavart, hiszen az állatok a helyükön voltak, a látványetetések és bemutatók meg voltak tartva. Szóval "csak nekünk és csak mi" megetettük az oroszlánokat (marha szívvel - egy vödörnyit kaptak, de nem ízlett nekik) majd a hiénákat is, megsimogattuk a nyuszikat, megetettük a kecskéket "táncoltunk" a kerítésnél a vicces kedvű hollóval, megcsodáltuk az icipici majmocskákat, kerestük a vaddisznókat és a mosómedvéket, de nem találtuk (átépítés miatt most máshová költöztek). Az idő pedig úgy száguldott, hogy mire Tiborom rámtelefonált, hogy a kapuban toporog, mehetünk ebédelni, még a játszótéren nem is jártunk. Pedig új játékok érkeztek, muszáj volt legalább egy fél órácskát itt lebzselni a remek tavaszi időben. 

Nagy nehezen, huszadszori felszólításra sikerült kivonszolni a gyerekeket az állatkertből, méghozzá úgy, hogy egyik sem ordított és toporzékolt, sőt, örömmel ugrottak apjuk nyakába. Hurrá! 

Kedden reggel eszméltem rá, hogy aznap tartják az Ovi Kukucskát az ovinkban. Vagyis lehet találkozni a reménybeli óvónénikkel, meg lehet nézni az óvodát, a csoportszobát, kérdezni lehetett....Rékát gyorsan leadtuk hát "Manóéknál", majd leszaladtunk a földszintre  a Napraforgó csoporthoz. Éppen Rékáék alatt állomásoznak, de nem csak emiatt lenne ideális. 

Olyan fura élményem volt, mert bár már lassan 2 teljes tanév óta koptatjuk az óvodát, valahogy idegenül mozogtam "ott lenn" a Napraforgóék világában. Ugyanaz nagyjából minden és mégis olyan más. Elnéztem a gyerekeket, a még "regnáló", de már iskolába beíratott Napraforgókat.....olyan NAGYOK voltak. Jövőre az én Rékám is ekkora lesz? Bizonyára. A gyerekek öltözködés közben köszöntés képpen elmondtak egy verset is, amin csak azért nem bőgtem, mert Zalán már Ketteske és rutinosabb vagyok, másrészt meg azért hülyén néztem volna ki, ha a szemem törölgetem...

Zalán kezdetben ellenállt és hallani sem akart arról, hogy betérjünk a Napraforgó csoportba. Pedig volt ropi és szörp is. Sok-sok játék. Végül kézbe kaptam és vittem, majd hagytam, hagy "olvadjon ki". Egy darabig szégyellősködött....aztán felfedezte a trambulint és sorra a sok játékot. Teljesen felszabadult, bár a többi gyerekről tudomást sem vett. Ha az óvónéni énekelt valamit, arra viszont mindig felkapta a fejét.

Nekem - a többi anyukától eltérően - kérdéseim nem voltak....vagy ha mégis akadt, ami érdekelt volna, arra papírforma, egyen válaszokat kaptam. "Az igazgatónőnk kezében a döntés", "úgy néz ki" , "majd ekkor és akkor dől el", blablabla.... Inkább figyeltem. Az óvónőket, Zalánt, reakciókat....A másik csoportba is benéztünk, de valahogy nem is nagyon foglalkozott velünk senki, el is telt az idő, nem is volt kedvem vizslatni egy olyan csoportot, aminek nem túl jó híre van....így hát rövid úton haza indultunk. 

Zalán kérte, hogy térjünk be a kisboltba. Olykor szoktam nekik venni ott egy-egy "kisegeret" (gumicukorka). Ezúttal nem volt készleten, valószínűleg mindet felfaltuk, kapott hát Zalán egy cumi alakú gumicukrot. Csak néztem őt.....olyan Nagyfiú már, ezen a cumi sem tompított semmit. Egyszerre fáj a szívem, amiért ilyen nagy már, véget érnek hamarosan közös éveink, picit "kiröpül", óvodás pasas lesz.... és szégyellem magam, amiért szomorú tudok lenne ezen. Pedig nekem nehéz lesz az elválás, azt hiszem. Nehezebb, mint Rékával, mert a kisebbiket, egyben a legkisebbiket engedem most el.  Hhhhh...............

Itthon kitöltöttem a jelentkezési lap lényeges pontjait. Azóta is itt áll a papírlap az íróasztalon és egyre másra rácsodálkozom, milyen név áll rajta. Zaláné....Beíratkozás (pontosabban jelentkezési lap leadás) két hét múlva a kiválasztott oviban. 

A szülői tájékoztatóra végülis elfelejtettem elmenni tegnap délután. A kettes számú jelöltén sem leszek ott....Nem érdekel. Nem ezen múlik már....

Anya megint tortát süt

Avagy nincs torta (sk) névnap nélkül. Illetve névnap torta nélkül! :)

Az úgy kezdődött, hogy olvastam én egyszer ezt a bizonyos Macikonyha féle dobos torta receptet. Aztán időről időre még egyszer és még egyszer, akkor már a nyálam is csorgott. Most szombaton, egy nappal családunk férfitagjainak névnapja előtt (ugyebár Zalán is Tibor egy picit), jött az isteni szikra, hogy én bizony dobos tortát fogok sütni nekik. Motoszkált bennem a kósza gondolat, hogy kicsi vagyok én ehhez, hiszen csoki és feketeerdő tortán kívül az életben nem sütöttem még másmilyen tortát (na jó, répatorta is sült már nálam) De elnyomtam magamban minden negatív hullámot és háttérzajt, nekiestem a tortának. 

Először a krém készült el. Mondhatom, TÖKÉLETES. Dobos torta imádóknak egy kötelező recept. Állítom, finomabb, mint amit a cukrászdákban kapni. A krém jó sikerülte megadta nekem azt a lökést, ami a fütyörészős könnyed folytatáshoz kellett. A piskóta ugyanis nem a kedvencem, úgy is mondhatom, hogy örök mumusom. Nekem még tökéletes piskóta soha nem került elő a sütőmből, csinálhattam vele akármit.

Ami azt illeti, most is hű voltam önmagamhoz és a hét piskótalap helyett csak ötöt tudtam összehozni az adott mennyiségű (7 tojásos) piskóta masszából. Sebaj! Mivel Zalán éppen az igazak álmát aludta a kanapén (előtte pedig becses mellkasomon), Réka pedig a TIszavirág hídon szökdécselt az apjával, szóval tök egyedül voltam otthon, belefogtam a karamell elkészítésébe is, a tetejére. Fogalmam sem volt, hogy mi lesz a végeredmény, bele sem nagyon mertem gondolni....csak elszántan követtem az utasításokat.

Összeállítottam a tortát, a lapok közé kanyarítottam a krémet, a legszebb lapot hagytam meg a tetejére, majd amikor a maradék krémet elkezdtem kenni a torta oldalára.....na akkor jöttem rá, hogy elfelejtettem az ideiglenes alátétről idejében leműteni a tortát egy normál tálra...Én rutintalan! Pedig a torta immáron mozdíthatatlan állapotban leledzett. Sóhajtottam egyet, örültem, hogy a walesi herceg idén sem jön hozzánk vendégségbe és beletörődtem, hogy tortám egy lefelé fordított pités tálon fog felszolgálásra kerülni a névnaposoknak és kedves vendégeinknek.....

Ahogy az olvadozó cukor elérte azt a bizonyos borostyás sárga színt, megcsendült a telefon. Egyszerre egyeztettem névnap ügyben és bűvészkedtem a karamellel. Olykor finoman káromkodtam is a bajszom alatt, csak hogy a gőz távozzék valahol belőlem. Végül nem egyenként öntöttem a 16 cikkelyre vágott kis tortalapokra a ragacsos izét, hanem az összeállított tortát nyakon öntöttem a karamellel. Mire kést ragadtam volna, hogy a még langyos karamellt vajas késsel megvagdossam a szeletelhetőség érdekében, az reménytelenül megkötött, mint a beton. Szóval újabb sóhajjal abba is beletörődtem, hogy a torta szétosztása finoman szólva is komplikált lesz, inkább trancsírozáshoz lesz hasonlítható (ebben mondjuk, tévedtem, szerencsére, nem volt katasztrófa helyzet.)

A végeredmény: egy isteni finom dobos torta. Ízében cukrászdába illő, külsejében, noshát...házi. Csúnyácska, amatőr, de az enyém. Mindenért kárpótolt, hogy minden idők legfinomabb tortáját alkothattam meg. Nem utoljára, az egészen biztos. 

Utólag is boldog névnapot a Tiboroknak! :)

Réka alkot

Bemutatom: az Alkotót

Kedvenc királylányos rajzom

Színes város, rögtön két darab Nappal

Egy ovis rajz - rét és pillangók (ezúttal oldalról) 

Avagy így születik egy pónirajz. Jobbról balra: nem tudok pónit rajzolni, nem tudok pónit rajzolni....izé...lehet, hogy tudok pónit rajzolni!?!

                                                          
                               Tudsz hát! Kedvenc pónim, imádom (annyi mindent látni vélek a szemében....)

Számok 1-től 9-ig. Nem én írtam! 

Iskolaválasztós

Avagy tegyünk még egy jókora lapáttal az ovis füstölgésemre!

Mert ez jóval nagyobb falat: Iskola. ISKOLA. IS-KO-LAAA!!!!!!!!!!!!

Jövő ilyenkor azzal fogok jönni nagy izgalomban égve, hogy "Ámbörök, beírattam a lányt az iskolába! VÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!" Már most enyhe sikító inger tör rám (persze elfojtom), hogy jövőre mire lesz reflexem, ki tudja! Mert bár szép nagy lány ez a Réka, nem is éppen buta, azért mégicsak tegnap született, akár hogy is nézzük. (Itt van előttem, élénk színekben látom, ahogy a Gyermekágyon gyönyörködtem benne napi 24 órában...az én alvósbabám.......Ez van, minden kisbaba így jár egyszer.... és még ígyebbül....) 

Szóval Réka 2014 szeptemberében fogja kezdeni az iskolát. Mivel decemberi gyerkőc, én pedig hajlamos vagyok "előre szaladni",  ezt a dátumot már akkor ízlelgettem, adottnak vettem, amikor pár hetes volt a csaj és hintaszékben szoptattam a zugban....

Egyelőre foggggalmam sincs, hogy hová íratjuk. Illetve vannak ötleteim, érvek és ellenérvek. Olykor azt érzem, hogy x iskola tökéletes lesz nekünk és kész. Pipa! Egy gonddal kevesebb. Aztán elbizonytalanodom....Majd púder finomságú pánik kap gyomron, hogy mégis hová????? Azt mindenképpen megfogadtam, hogy nem fogok nagy faxnit (faksznit) csapni az iskola választás körül. (Őőőő...relatív, mi a "nagy fakszni....) Nem kell mindenképpen, körömszakadtáig a legelitebb, legfelkapottabb, legmenőbb általános iskola az én csöppemnek. Illetve csöppjeimnek, mert elkerülhetetlenül Zalán is iskolás lesz egyszer....Azért nem vennék mérget rá, hogy nem fogom túlizgulni a kérdéskört az elkövetkezendő szűk egy évben....Ezerszer át fogom rágni.

Szóval amolyan elő-oskola választós bejegyzés következik. Egy évvel a nagy Beíratkozás előtt....

Helyszín: Szolnok, megyei jogú város és az ő oskolái (mármint amik szóba jöhetnek)

1. Kezdem ott, hogy a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola számunkra a körzetes. Vagyis elvileg ide csak lazán beslattyogok, amikor íratni kell a gyerekeket, villantom a lakcímkártyát, majd a legnagyobb nyugalomban távozom. No para, hogy felveszik vagy nem. Az túl egyszerű lenne, ha ebbe az iskolába szánnám a gyerekeket...hát persze! Nem ez az iskola az első számú kiszemelt.

Harmadik osztálytól tanítanak idegen nyelvet, mégpedig az angolt (hogy német osztály van e, nem tudom.) Hogy nem elsőtől van nyelvtanítás önmagában nem gond, ha később "rákapcsolnak". És tény, van valami "angolos csoport", ahonnan erős gimibe be lehet jutni. Számomra rejtély, hogyan találja valaki magát ilyen csoportban, mert angol tagozat nincs. Van viszont balett és néptánc tagozatos osztály, ami Rékának szerintem tetszene. Ha azt nézem, milyen a híre... Nos, nem egy erős és különösképpen jóhírű iskola....A mi óvódánkból mégis előszeretettel választják a szülők, ismerős pajtiban nem lenne hiány. Talán azért is, mert logisztikailag kényelmes nekik. Nem számít semmit, de a volt sztk-s terhesgondozós dokim lánya is ide jár. 

Gyalog megközelíthető, elérhető számunkra, hiszen nagyjából az ovinkkal szemben van. 

Viszont valamiért én azt találtam ki, hogy német legyen az "első nyelve" Rékának, ne az angol. Mert "angolosnak" itt vagyok én, tanulja majd tőlem vagy magán úton vagy fakton, nem tudom...A németet viszont nyúzhatja, gyűrheti heti 5-6-8 órában az iskolában. Érthető a logikám? :) A németben csak középfokig tudok neki majd segíteni, de talán nem is lesz ilyen igénye egy erős német oktatású iskola mellett....

2. Kassai suli - Klassz iskola, erős iskola, naaaagy iskola. Szintén angolos, ahogy tudom....Jókat hallottam róla, jó híre van, különösen angol oktatásilag. Kéttannyelvű osztálya tavaly indult, minimum középfokú nyelvtudásuk lesz a nyolcadikosoknak, de a felsőfok sem ritka madár. Felső tagozatban biológia és földrajz is az angol nyelven oktatott tantárgyak közé tartozik. Más "komolyabb" nem....ami pozitívum, mint kiszimatoltam.

Mivel az én szememben a nyelvtanításnak fontos szerepe van, ezért ez is csábító lehetőség....

A kéttannyelvű osztályba felvételi van, ami egy játékos foglalkozást takar.  Ugyanakkor nem vagyok biztos abban, hogy akarom ezt a kéttannyelvű dolgot. Hogy ez feltétlenül jó..... Ha azt vesszük, tesóm csemetéi Békásmegyeren járnak hasonló iskolába, onnan sok biztatást kapok, hogy "hajrá, kéttannyelvű!" Hogy a felvételin megfelelne-e Réku? Azt hiszem, jó esélyekkel indulna. 

Ellene szól, hogy helyileg nincs közel. Értelemszerűen ez nem körzetes. Ugyan indul arrafelé busz (óránkként)....és Tibi irodája is 10 percnyire van onnan gyalog. Tehát ha azt nézzük, szóba jöhetne....Én támogatnám, Tibi kevésbé.

3. Katolikus általános Iskola és Gimnázium - 
Vonzódom az egyházi iskolák irányába, annak ellenére, hogy én afféle "vad református" vagyok, hívő, egyházat tisztelő és elismerő, támogató, de templomba, hitközösségbe (vagy mibe??) nem járó. Hiszem azt, hogy egy jó egyházi iskola tud valami pluszt adni....más a légköre, pozitiv, szeretetteli. Intenzív közösségi életet tud kialakítani. Az erkölcsi, etikai normákat is könnyebb egy ilyen iskolában magukévá tenni a gyerekeknek. 

Az általános iskolai tagozat még csak négy éve indult, tehát negyedikesek a "legöregebb", saját nevelésű diákok ebben az iskolában. Mivel a Tiszaparti Gimnáziumot "vette át" az egyház, ezért természetesen érettségiző diákjaik is vannak. Nagyon jó tanító nénikkel üzemel, ezt már az induláskor lehetett tudni. Magáról az iskoláról még soha rosszat róla nem hallottam. Remek a szülők összefogása, összetartása is....

Nem tudni, milyen erős iskola most és milyen erős lesz felsőtagozatban. Én hiszem azt, hogy jó lesz ez! Lehet ez még a város vezető általános iskolája! Ami érdekes, hogy indul 8 osztályos gimnáziuma is, tehát ha valamilyen okból nem jönne be nekünk a majdan választott suli, lehet váltani negyedik után, a lehetőség nyitva áll majd.

Mostanában népszerű, felkapott ez az iskola, divat egyházi általánosba járni. Ezért a felvételi ide többszörös. Rékát nem is félteném, de érthető módon előnyt jelent a katolikus óvoda (ahová nem jár) és a vallásos háttér (amit nem kap meg tőlünk sajna.) Szóval azt gondolom, vagy inkább csak sejtem, ide fel sem vennék őt. Számára még csak most karácsonykor derült ki, hogy a Jézuska fiú. :)

Helyileg nincs közel, pillanatnyilag nem is tudom, hogy jutnánk el oda...csakis ótóval. 

4. Rákóczi Ferenc Általános Iskola - Valamikor apu ide járt "négypolgáriba"....

Régebben nem volt különösképpen jó iskola, de talán egy évtizede (?) szárnyakat kapott. Úgy hírlik, nagyon jó tanítónénik vannak itt és a felső tagozat is erős lehet...Vagyis a tagozatos osztályban biztosan az. Az utóbbi néhány évben mindig indult német tagozatos osztály az iskolában.  Kimondatlanul is, ez a suli "versenyistállója", ahová a négyesen felüli, de inkább jeles diákokat pakolják, majd nagy tempót diktálva hajtják őket nyolcadikig.

Hátulütője a dolognak, hogy a felvételi a tagozatos osztályba második osztály végén van....És a felvételt nem nyertek, azaz a "gyengébb képességűek" maradnak egy osztályban és az "okosak" menetelnek a másikba. Nekem ez nem igazán tetszik, sok jót nem szül az ilyesmi. Még ha csábító is volna látni Rékát a német speces osztályban. 

Szülői nyomásra (?) végülis a felvételi megszűnt. Azaz mégsem. Mert a leválogatás maradt, a tagozatot sem adták fel, csak a módszer változott. Nem írnak a gyerekek matek-magyar-német "felvételit" második osztály végén, "csak" a nyelvi képességeiket tesztelik. Nekem ez nem nagy különbség. Csak eggyel több bizonytalan tényező. Hogyan tesztelik a nyelvi készségeket? Mennyire számszerűsíthető egy ilyen teszt? Ha a lányom nem nyer felvételt a német tagozatos osztályba, hová vigyem harmadik osztályba? Pusztán elméleti síkon. Mert a gyengébben biztosan nem hagyom...  

Hatalmas előny, hogy ez az iskola nagyjából öt percnyire van tőlünk. Futva még annyi sincs. Közben zebrán, úttesten átkelni sem kell. Ha kinyitom a konyha ablakot, hallom, mikor van szünet a suliban. Szóval nagyon egyértelmű választás volna, hiszen közel van és az iskolának tényleg jó a híre, egyre jobb.  Egyelőre úgy néz ki, - talán meglepő - Réka ide fog járni. Némi csalással játékkal a lakcímkártyával elérhető, hogy ez legyen neki a körzetes....

Persze ha az fontos tényező, hogy helyileg közel legyen az iskola, akkor előbb meg kellene álmodnom, hol fogunk lakni x év múlva. Vajon mit hoz a jövő? Ha az öt éves tervünket figyelem, már most sem kellene itt laknunk, ahol. Réka iskolakezdésére pedig korábban el sem tudtam volna képzelni, hogy jelenlegi helyünkön dekkoljunk. Pedig most úgy néz ki a helyzet, hogy 1 év helyett akár még hármat is maradunk. Családi házba vágyunk, otthon-iroda egyesítésre, ami nagyobb falat, mint amennyit el tudunk jelenleg érni.....

Itt tartunk hát egyelőre...érdekes lesz jövő ilyenkor visszaolvasni. Kíváncsi leszek, mi mindent fogok másképp látni, mennyivel több információt szerzek az iskolákról, hogyan áll össze majd kép.... és főleg, hogyan döntünk.