Kiindulópont: 2012. május, fogadóóra, óvoda
Az óvónénik közlik velünk, hogy leánykánk "rossz társaságba keveredett", no nem, még nem bagózik a mosdóban vagy karatézza le a fiúkat, viszont Kata kebelbarátnője nagyon lehúzza Rékát, előfordul, hogy kivonja a csoport mindenféle tevékenységéből. Röviden: jobb volna, ha ezek ketten nem barátkoznának...
Reakció: komolyan nem vesszük, el nem hisszük, örülünk, hogy Rékának van barátnője, vannak barátai, örömmel látogatja az óvodát. Egyébként is tehetetlennek és fegyvertelennek érzem magam a témában, Tibi meg csak egyszerűen legyint.
A nyár PaffKata mentesen telik, Réka nem emlegeti, nem hiányolja. A Balatonnál azért nagy az összeborulás, amikor találkoznak, Réka majdnem pecsenyepirosra ég a nagy önfeledtségben.
Eljön az ősz és vele a középső csoport. Minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyunk elégedve. Ahogy telnek a hetek, a lányok egyre több időt töltenek együtt. Ovi után Réka Katáékhoz rándul át egy kis játékra, ahonnan alig lehet hazahozni. Ott is akar aludni (képzelem, mit gondolnak Kata szülei....vagy inkább nem is akarom elképzelni....) Olykor együtt játszótereznek, még fodrászhoz is hajlandóak egymás támogató társaságában elmenni. Nekem semmi fel nem tűnik (bár fáj, hogy délután nem haza akar indulni, hanem egyenesen a cimborához....), nem látom a rosszat a barátságukban még mindig.
No igen, leszámítva azt, hogy Réka egyre inkább utánozza Katát. Gesztusokban, hangvételben, beszédstílusban, szokásokban....mindenben nagyjából, leszámítva az ujjszopást. És a játékokban. De ez ekkor még csak az óvónőknek szúr szemet. Peregnek a hetek és nálam egyre többször kicsapja a biztosítékot, hogy Réka helyett kaptam egy Kata2 kislányt. Őszinte leszek, baromira idegesít a nyarvogása, orrhangon-babahangon a nyivákolás. Kérdezte valaki, ez korábban Katában is idegesített? Nem, egyáltalán nem. Kata az Kata. Réka pedig Réka.
Aztán eljön a nap, amikor betelik a pohár, és úgy vélem, valamit lépnem kell. (Lehet, hogy jobban meg kellett volna fontolnom, lehiggadnom, számolni a lehetséges következményekkel, fene tudja. De akkor és ott annyira elegem volt, hogy nem néztem sem jobbra, sem balra.)
Történt ugyanis, hogy a Manó csoportot elöntő takonyáradat elől kimentettem Rékát az oviból egyik héten csütörtökön és pénteken, azaz szóltam az óvónéniknek, hogy a hátralevő két napban otthon marad a Réku. Erre Kata apukája megkérdezte, hogy vigyáznék e Katára is ebben a két napban, mivel kivételesen egyik nagymamára sem tudják hagyni a leánykájukat, betegek sem szeretnének lenni....Hát persze, szívesen vigyázok rá. - mondtam neki. Talán ennek így kellett lenni, látnom kellett (hogy ez áldás vagy átok, nem tudom eldönteni), mi az, amire azt mondta az egyik dadus az oviban, hogy "ha látnád, hogyan játszanak együtt, lehet neked is égnek állna a hajad" - vagy valami ilyesmit...
Először az lepett meg, ahogy figyeltem őket immáron otthonunkban, hogy mindig azt és úgy játszottak, ahogy és amit Kata szeretett volna. Réka igen alárendelt szerepet játszott a duójukban, amin nagyon csodálkoztam, mert nem ez a jellemző. Ha új játék felé terelte volna az irányt, Kata rendre rápirított, hogy: "Nem zavar, hogy én most ezzel játszom???!"
Igazából hogy mit játszottak, nehéz megmondani, általában egy-egy plüssfigurával a kezükben nyarvogtak és óbégattak, állattól függően, emberi beszéd nem nagyon hagyta el a szájukat.
Újdonság volt még, hogy engem kirekesztettek a buliból, nem osztottak nekünk lapot a játékban (Zalánnak sem), olykor sutyorogtak és vihogtak rajtunk...és még véletlenül sem fogadtak szót. Mondjuk, ez utóbbihoz Rékának egyáltalán nincs szüksége Katára, megy az neki magától is. Kicsit a kiskamasz idők jutottak eszembe...amitől persze még marha messze vagyunk.
A második nap végére eléggé lefáradtam és nem azért, mert kettő helyett három gyerekre kellett vigyáznom....Másnap délután kértem az óvónénit, hogy ha lesz pár perce, beszélgessünk már erről a Kata-Réka ügyről. Láttam őket összezárva pár órát és elég rosszak a benyomásaim. Óvónéni - a lazábbik - elsőre azt vágta rá, hogy ő már megmondta nekem tavasszal is, hogy mi az ábra, de nem hittem el neki....Pislogtam párat, mire folytatta, hogy jól gondolom, Réka egész nap nem csinál semmit az oviban, Katával játsszák az agyzsibbasztó és bugyuta játékaikat (pl. plüssjáték levegőbe dobálása, el nem kapása, vihogás) nagyjából két éves szinten és ennyi. A dolog elég hirtelen ért és váratlanul, hiszen eddig arról volt szó, hogy Réka azért bevonható a csoport kreatív és fejlesztős és tanuló munkáiba. Óvó néni szerint idén már nem. Hogy ezt nekem miért nem mondták hetekkel korábban? Talán azt hitték, tudom én azt magamtól is és nem bánom....
Másnap reggel a másik óvónéni kapott el reggel, mondván, hogy bele van betegedve a Kata-Réka barátságba. Réka épül lefelé, Kata húzza lefelé, Kata, akinek speciális fejlesztésre van szüksége, mert egy ideje egyáltalán nem fejlődik sehová, megrekedt valahol a 2-3 éves szint között. És hogy borzasztó ez az egész, egész délután erről beszélgettek a másik óvónénivel, hogy mi lehet a megoldás.
És akkor én hallottam magam, ahogy azt mondom, kérem szépen, válasszák őket szét. Kérem, hogy ha csak lehet, minden tevékenységbe vonják be Rékát. Fura volt ezt kérni, mert ez miért nem természetes dolog? A játékközpontú óvodai neveléssel már a régi óvodában is meggyűlt a bajom. Miért normális az, hogy ha egy gyerek egész nap az ujját szopva ücsörög a szőnyegen, vagy áll az ablaknál, ezt gond nélkül megteheti? Semmi nem kötelező, semmi nem muszáj (leszámítva érdekes módon az ebéd utáni alvást, mert az bizony nem lehet elsumákolni) Ha pedig valamelyik gyerek fejlesztésre, külön foglalkozásra szorul, az a normális, hogy ezt nem kapja meg? Én mindig azt hittem, hogy az óvónői munka alapvető része a fejlesztés....az egyéni fejlesztés...Ez a Föld nevű bolygó, nem? Milyen jó, hogy a csoportban minden gyerekre szabva egyéni fejlesztési program készül. Szuperjó, büszkének kell lennünk rá. Csak az a baj, hogy mindez papírforma, nem több, néhány teleírt oldalnál. Tapasztaltam ezt már Rékánál is, hiszen hiába rajzol kiemelkedően ő és még néhány pajti a csoportból, ezzel a képességükkel nem foglalkozik soha senki. Ugyanígy a leszakadó Katával sem, legalábbis a DIFER teszt kiértékeléséig bizonyára nem...utána pedig valószínűleg megkapja a "beutalóját" a NevTan-ba....Vagy nem.
Szóval szidtam én a rendszert és az óvodákat ugyanolyan intenzitással, ahogy a bűntudat mart engem, hiszen Kata szüleivel jó kapcsolatot ápolunk és valamilyen szinten (minden szinten) árulás az, amit tettem, még ha Réka érdekében is....De vajon tényleg ez Réka érdeke? Sokszor azt gondolom, hogy igen és egy olyan lépés volt, amit értelmes szülő nem hagyott volna ki. Máskor pedig arra gondolok, hogy Rékát klasszul kifelejtettem a szép kis gondolatmenetemből. Hiába kapálózok én Kata ellen, ha ő szereti és szívesen játszik vele...
A helyzet most úgy áll, hogy megszűntek az ovi utáni közös játékok, Réka sem hétvégén, ovi után nem megy át a Katáékhoz. És a közös programokat is igyekszünk leépíteni...illetve nem kezdeményezünk olyasmit, hogy pl. menjünk együtt ugrálóvárba, játszóházba, koncertre, cirkuszba stb stb. Ezen a ponton megint kérdőjelek sűrű tömött sorban jelennek meg a szemeim előtt, hogy ezt mennyire teszem jól vagy nem jól.....Aztán arra gondolok, amikor Réka Kata2-vé változik és olyankor mindig erősebb leszek....:)
Az óvónéni szakvéleménye szerint mindent egybe vetve, no para. Réka tökös csaj, esze, mint a beretva. Ennek a barátságnak Katával pedig nincs jövője. Annyira különböző a két lány, hogy nem tudja elképzelni, hogy sokáig össze lennének nőve. Addig is Rékát igyekeznek nógatni, hogy tanuljon verseket, dalokat, kreativkodjon, ahogy a többiek, robbantják a Kata-Réka duót, ha a játékban a 3-4-5 éves színt alá mennek tartósan.....mi pedig szorítsuk minimumra azaz nullára a lányok ovin kívüli programjait.
Egyébként meg...Réka visszafelé fejlődik?? Nemár....
Megnyugodtam, lehiggadtam, szégyellem magam....kivárok.. igyekszem....mérgelődöm....meg ilyenek....
