Hétvégi lelkibékém

Hétvégén megint nyakon ragadott az érzés, hogy a világon a legjobb dolog kisgyermekes anyukának lenni. No, nem mindig gondolom így és nem is igaz a nap 24 órájában és az év 365 napján, de amikor mégis, az valami fantasztikus. Feltölt, felráz, felfrissít, erőt ad. Jól is esett nagyon. 

Szombaton reggeli után természetbe hívogatóan kisütött a nap, így Apa és Réka megragadták az alkalmat, egy emberként levonultak füvet nyírni. Magam is úgy gondoltam, az őszi napfényt nagyon meg kell becsülni, vétek otthon ücsörögni a négy fal között,  előkaptam hát a szép királykék kendőmet, belepakoltam Zalánt és sétálni indultunk kettesben.


A kapuban Szomszédnéni állta az utamat, fél percre ki is zökkentett rózsaszín idillemből. Azt kárálta, tudom é, hajnal 5 és 8 között tárva-nyitva állt a kapunk. Még jó, hogy nem lopták el a babakocsit. Az tényleg jó. - ismertem el egyetértően. Majd egyből az jutott eszembe, hogy aki éles szemmel 5 óra nulla perckor látta, hogy nyitva a kapu, miért nézte 8 óra nulla percig, hogy a kutya sem csukja  be már mióta? Miért nem tette be azt a kaput?! Már csak józan paraszti ésszel áttekintve a dolgokat.  Végül csak annyit mondtam hárítóan, mert újra rózsaszín idillre, csendre és nyugalomra vágytam: "NEM ÉN VOLTAM!". Majd könnyed léptekkel belevágtunk sétánkba Zalánommal.


Vártam, hogy majd nyifeg, tiltakozik és panaszkodik kisfiam, de egyet sem rezdült, kíváncsian tekingetett jobbra és balra. Igaz, ősz idején praktikusabb a kendő, mint a 35 fokos kánikulában....Vagy egyszerűen hálás volt picinyke fiam, amiért nem passzíroztam bele a babaerszénybe, melyet bölcső tartásban (szerintem) kinőtt. Ezt onnan sejtem, hogy az erszényben elhelyezkedve a arcocskája előtt, valószínűtlenül közel rögtön ott virít két kis talpacskája. Sehogyan sem tudom máshová suvasztani őket. Így nagyjából pont úgy fest,  mint egy majdnem összecsukott svájci bicska....

Öt percig sem bandukoltunk, amikor elnehezült pillái megadták magukat és elszenderedett. Csak egy kört tettünk a környéken, de arra elegendő volt ez a relative kicsi idő is, hogy egyet és mást helyre tegyek a buksimban, hogy ismét értékeljek, megtanuljak értékelni illetve átértékeljek eztazt az életemben. Megkönnyebbülve tértem haza...


Ha már így belelendültünk a sétafikába, meginvitáltam Rékát egy kis gesztenyeszedésre. Ő lelkesen csatlakozott hozzám. Ha gesztenye, arról sok minden eszembe jut.


2006. év , gesztenyeszezon - Ebben az időszakban kezdtem el nagyon vágyni egy kisbabára. Mondom, nagyon. 


2007. év, gesztenyeszezon - Rékával a 29. hetet taposva nagyjából felhagytam a munkával pár évre. Ahogy az őszi napfényben, nagypocakkal sétálgattam, sokszor elképzeltem, hogy majd kisfiammal/kislányommal mennyi-mennyi gesztenyét fogunk gyűjteni. Belőlük mindenféle figurát készítek majd....Csuda móka lesz!


2009. év, gesztenyeszezon - Már tudtuk, jön a kistesó. Egy alkalommal (olyan 10 hetesen?) a védőnőnél jártunk a kiskönyvemért, amikor azt figyeltem, abban az évben is megérett a gesztenye....


2010. év, gesztenyeszezon -  Ipari mennyiségben fellelhető nálunk a cuccos. Összeaszott, fakó példányok, kövér, csillogó, egészségtől duzzadó, szépséges egyedek....
Ahogy pedig Réka lelkesen szaladgált fel és alá a mohával fedett előkertekben és szorgosan gyűjtötte be a gesztenyéket, olyan béke áradt szét bennem...Arra gondoltam, már jópár éve ez a legszebb gesztenyeszezonom. Szöszkeségem vidáman tölti sárga kisvödrét a terméssel, kisebb dedem békésen szuszog a mellkasomon...Mi kell még?

Rágóka

Repesve várom azt az időszakot, amikor Réka Zalán tanítómestere lesz. Apró és nem is olyan apró dolgokat les el tőle, tanul meg észrevétlenül, csillogó szemmel, játék móka és kacagás közepette. Tiszteli és felnéz Rékára, hisz ő a nagy és ügyesokos nővér, aki mindent tud és mindenben segít....De szép is lesz! Ez a jövő. Az egyelőre távolinak tetsző....

A nagyon is aktuális jelent jól leírja a fenti kép. Most itt tartunk....No comment. 

Szemem fényei - isnét egy képen, 1.

Rékámról, hirtelen....

Réka mostanában feleselős korszakában van. Az a bizonyos Nem-de-nem-de periódusban. Nem tudom, mit tartogat még majd a kamaszkor ezen a téren, de amit most kapogatok, az kétség kívül klassz előzetes belőle. Néha szinte látom, hogy füstöl a fejem, a gőz a füleimen/orromon távozik, ilyenek....

Nagyon örülök viszont annak, hogy Réka újra RAJZOL!! Van pár hónapja, hogy szinte felhagyott ezzel a foglalatossággal (ha a firkálást nem számítom, és nem számítom). Ha kértem, hogy rajzoljon egy cicát, azt mondta, "nem tudok". Virágot? "Nem tudok. " Gondolkodtam is, hogy mit rontottam el, hogy ez a lány, aki 2 éves sem volt, korát meghazudtolóan csodaszép cicát rajzolt, kislányt copffal, virágot, stb.....Ennek ellenére a kisasztalának továbbra is állandó eleme maradt a füzet és a ceruzák. Hátha egyszer...- gondoltam. És pár napja újra kedvet kapott az alkotáshoz. "Nézd anya, ez egy helikopter." - mutatta rajzát, ami láttán vigyorogtam, mint egy vadalma, mert megvolt az ÁTTÖRÉS. Azóta rajzolt virágokat, tulipánt például, nyuszit, macit, kislányt immár könnyedén, csípőből. Imádom, ahogy a copf nála egy vonal, végén pici karikával....Sokszor táskát vagy kosarat is rajzol a kezébe, ami átlátszó és kakaóscsigát rejt. Olykor soksok csigát. Minden figurája mosolyog, egyik sem csúnya, főleg élénk, vidám szineket használ. Érdekes, hogy színezni nem szeret, valahogy mintha unná. 

Mostanában új témája is akad, beléptünk a betűk és a számok alkotásának világába. Nem tartozom azok közé a szülők közé, akik minden áron azon iparodnak, hogy mire gyermekük oskolába kerül, az tudjon írni, olvasni. Mert ha nem, hát buta az a gyerek! Ez badarság. Az igaz, hogy Réka érdeklődését és kíváncsiságát mindig szem előtt tartottam, a betűket is úgy tanulta meg, észre sem vettem szinte a folyamatot, egyszer csak tudta mindet.... Tegnap T és H betűket rajzolt, sugárzó arccal mutatta nekem, hatalmas volt a sikerélmény. Ma reggel egy A betűvel közelített meg.  A számok közül az egyes és a hetes a favoritja, bár olykor mindkettőt tükörben rajzolja. Próbálkozik már az ötössel is, ha nem úgy sikerül, nem keseredik neki, akkor cica lesz belőle két hegyes füllel, hosszú farkincával.

Elmélyülten alkot. Ceruzafogása itt a kezdeteket idézi, ma már szinte mindig úgy fogja a ceruzát, ahogy kell. Magabiztosan vezérli rajzeszközét. 

Rajzolni, kérem, komoly dolog!


És a végére egy "Rékamondta":

Egyik este Réka beszalad hozzám a konyhába. Éppen a sütögetés döntő momentumánál tartok, így megjegyzésére, mely így szól "Anya, kakálnom kell." nem reagálok. Hisz önműködő ő már ezen a téren (is). Réka kiszalad Tibihez, aki a nappaliban éppen Zalánt ringatja. 

- Apaaa, kakálnom kell! - Tibi túl elmélyülten ringat, nem régen ért haza, ilyenkor mindig ezzel van elfoglalva, úgyhogy Réka higgadtan visszatér hozzám a konyhába és kijelenti.

- Jó, akkor bekakálok.... 

Zalán 4 hónapos

Sőt, el is múlt szombaton, csak lassan ereszt ki Anya a sokkból...

Folyt. köv.

Gyors helyzetjelentés

Mostanában még kevesebb szabadidőm van, mint eddig. Réka úgy döntött, nem alszik egyáltalán délután, le sem hajlandó feküdni egy amolyan "lecsendesedésre"....Ha mégis elszundít valami csoda folytán, véletlenül sem akkor, amikor Zalán. Érzem is, hogy kiesett napi 2 óra pihenés a mindennapjaimből. Érzem fizikálisan és pszichésen egyaránt....Az sem mellékes, hogy Zalán újabban kétszer is szopizik éjszaka, egyszer valahogy 2 óra körül, aztán hajnalban....Éjjel azonnal visszaalszik, semmi teketória, hajnalban azonban nem ritka, hogy reggelt hirdet, gőgicsél, vigyorog, nagy kerek szemekkel vizslatja a világot...Ilyenkor áttelepszünk a nappaliba, hogy ne zavarjuk a még szunyókálókat és indul a nap.

A hétet a játszótéren töltöttük, csimpaszkodva, ragaszkodva a jóidőbe, kihasználva minden napsugarat. Élmény volt. Réka és kisbarátai, Kornél és Zsolti fantasztikusak együtt. Ugyan minden egyes játszóterezés alkalmával hálát adok az égnek, hogy nincsenek hármas ikreim...Mert ha lennének és pont a harmadik életévüket taposnák, csak azért nem lennék a Lipót mezőn, mert bezárták a boldogtalant. Mint a kölyökkutyák, viszik egymást a csínybe, a rosszaságba, felpörgetik egymást, hogy szilaj csikóként szaladgálnak sokszor. Mindazonáltal a látványuk szívet melengető, olykor el is párásodik a tekintetem, olyan boldogan és önfeledten játszanak ők hárman...

Múlt hétvégén elvittük Rékát uszodába. Pontosabban a martfűi fürdő gyermekmedencéjébe pottyantottuk bele a lányt. 3 órát maradtunk csak, de az úgy elszállt, főleg Réka számára, mint egy pillanat. Érdekes volt figyelni, hogy ösztönösen úszna, a tenyerét letéve, lábával pancsolva halad a pici vízben, mintha valahol kódolva lenne a buksijában az úszás tudománya, csak valahogy azt nem sikerül előhívnia. Apa a mélyebb vízbe is bevitte, ahol nem ér le a lába (mármint Rékának), víz alá is buktak, egyáltalán nem fél Réka, akár egy kis halacska. Nem tartom lehetetlennek, hogy jövő nyáron, vagy azidőtájt megtanítja úszni a leánykát.  Most is előttem van az arcocskája, amikor szóltam neki, hogy ki a vízből, ideje hazamenni, ZÁRÓRA van....Olyan képet vágott, hogy megsajnáltam, a gyomrom is összerándult egy picikét. Pedig ugyebár, nem öt percet maradtunk ott...Megígértük neki, hogy megyünk legközelebb is (hátha akkor nem nyitja ránk egy pasas az öltözőajtót...) és ezt így is gondoljuk, mondjuk havonta egyszer simán belefér a programunkba. Mondanám, hogy kéthetente, de a hétvégéink így is zsúfoltak és fájdalmasan rövidek...

Zalán maholnap 4 hónapos lesz. Ahogy nő, úgy imádom egyre jobban. Reggelente gyakran arra ébredünk, hogy beszédet intéz hozzánk, majd ahogy az ágya fölé hajolunk, vigyorog, mint a vadalma. Tényleg, egész nap vigyorog. Főleg rám. Persze, egyek vagyunk mi még nagyon, alig enged ki a látóköréből, nagyon anyaközpontú. (Emlékeim szerint jobban, mint annak idején Réka volt, bár ez nem biztos. Vissza kellene olvasnom az azidőtájt vezetett naplóimat, hogy ez kiderüljön.)  Nem olyan régen, ahogy sok minden mást, egyik napról a másikra hirtelen elkezdte a kezeit másra is használni, mint a szájába tömni. Nyúl a játékok után, megfogja, elhajítja őket. Mondjuk, leginkább azokat is csak a szájába nyomja. Nagyon kopogtatnak a fogacskák, veszett-kutya-effektus megvan nálunk. Csak nehogy úgy járjunk, mint Rékával. Csaknem fél éven át hajtogattuk, hogy fogzik a csaj, fogzik...mire 10,5 hónaposan előbukkant az első fogacskája.

Zalán kedvenc elfoglaltsága, hogy engem néz. Tegnap például ültünk kinn békésen a hintaágyban, Zalán az erszényben....És ahogy lenéztem csodaszép sötétkék szemeibe, azt láttam, hogy valami fokozhatatlan szerelemmel figyel engem. Csodajó érzés ez,el sem lehet mondani igazán...csak hintáztunk ott és néztük egymást hol vigyorogva, hogy könnyes szemmel vigyorogva. Az a legszebb, amikor gyönyörködtem benne....Sokszor eszembe jut, hogy milyen szerencsés is vagyok, kislányom is van és kisfiam is. Ezt korábban nem tudtam átérezni, teljesen azon a véleményen voltam, hogy mindegy, mit hoz a gólya. Ma már örülök nagyon, hogy megtapasztalhatom, milyen egy kisfiú anyukájának is lenni. 

A doktornő lezavarta Zalánnál a 4 hós státuszt. Megint nem gyarapodott annyit, mint én szerettem volna, 6050 g-ról 6490-re kapaszkodott fel. Úgy veszem észre, nem szereti annyira a hasát, mint Réka ennyi idősen. Kíváncsi leszek, milyen lesz majd a hozzátáplálás, tartogat e magában döccenőket vagy Zalán lelkesen beleveti magát a bébipapik világába. Még nem fogjuk meglátni maholnap, maradunk kizárólag anyatejen. Statisztikák kedvéért: 2 centit nőtt, már 67 centis a legényke. 

Kevésbé felhőtlen téma. A státuszvizsgálat végén, amikor elkönyvelhettem, hogy minden rendben fiacskámmal, könnyedén rákérdeztem, hogy mi a helyzet azzal a kis mélyedéssel Zalán mellkasán? A doktornő ugyanolyan könnyedén azt felelte, hogy igen, van ott egy kis mélyedés, Zalánnak tölcsérmellkasa van. Pont. Nem nyílt meg alattam semmi (akkor még). Kicsit forszíroztam volna a témát, hogy de mégis, mi lesz ezzel, merre meddig, hány méter, a Doktornő azonban nem eresztette bő lére a válaszát, annyit felelt, hogy nem,  ez nem múlik el, nem növi ki, inkább rosszabbodás várható. Ússzon majd, ha picit nagyobb lesz. Pislogtam, bólogattam......Ülepedett a dolog bennem.

Ami azt illeti, a 3. hós státuszvizsgálat során is bekerült a kiskönyvbe a tölcsérmellkas megjegyzés. És bár nem jellemző rám, tudom, nem vág karakterembe, nem voltam ideges. Talán mert életemben nem hallottam erről, talán mert a doktornő is nyugodtnak tűnt. Hanem amikor bepötyögtem a keresőprogramba a kulcsszót és átolvastam, amit ott írtak...akkor fordult velem a világ, azt hiszem.... Illetve először bizonyos cikkeket, fórumokat végig sem tudtam olvasni. Amikor már Tibi is itthon volt, este,  egyszer hirtelen elvonultam a fürdőszoba magányába és addig bőgtem, amíg könnyem volt. Jó sok könnyem volt. Nem is emlékszem, mikor sírtam így bánatomban utoljára. Az én emlékeim legalábbis nem  képesek odáig visszanyúlni már. Utána valamivel jobb lett. Már bármit el tudok olvasni, anélkül, hogy itatnám az egereket. 

A világ persze nem dőlt össze, nem ez a legnagyobb tragédia, ami történhet az emberrel, csakhát éppenséggel az én fiammal történt, nekem pedig ő az egyik legfontosabb, ami/aki csak létezik. És hogy mindez kis testi hibácska lesz e, amely felett könnyedén felülemelkedik majd Zalán és él, mint hal a vízben....vagy nem és kiutat, megoldást keresünk közösen, vele együtt, mert az lesz az ő érdeke, egyelőre nem tudni. Nem is lehet tudni, hiszen olyan picike még. Most ott tartok, hogy szomorú vagyok és majd' megszakad érte a szívem. Majd eltelik pár nap vagy akár egy hét és jobban leszek. Optimistább, erősebb, görcseim oldódnak...elhatározom, hogy mi igenis kinőjük, igenis úszással kontrolláljuk a rendellenességet....Így kell lennie!

Réka a gyermekmegörzőben

Több irányból érkező, időben sem egybeeső hatások eredőjeként találta magát Réka múlt szombaton a Cora gyermekmegőrzőjében. Hosszú lenne kifejteni, mi minden és milyen mértékben hatottak lelkecskémre, hogy a gyermekmegőrző (ami mellett mindig is közönyösen ballagtam el, mint akinek egy szál gyereke sincs....) szóba jöhetett csemeténk átmeneti tárolására. És mivel mostanság mifelénk ötkor, kakasszó idején kezdődik a reggel, nem is érzek magamban annyi erőt hogy a történet minden elemén végigzongorázzak. A lényeg, hogy amikor szombaton a nagybevásárlásra lelkileg és anyagilag is felvértezve beléptünk a hiperszuperbe, első utunk a gyermekmegőrző felé vezetett.


Amíg Apa megbirkózott az üvegvisszaváltás nagy koncentrációt igénylő feladatával,   mi  megközelítettük a Megőrzőt. Ahogy az ajtóhoz értünk, meglepve nyugtáztam, hogy egyik óvónénink lesz az, akinek a gondjaira bízom majd a lányt. Ettől megnyugodtam valahogy, bár az óvónénit sem ismerem régóta. Egyszer láttam összvissz, a családlátogatás során. Beszélgettünk egy sort, majd abban maradtunk, hogy fél óra maradt az ebédszünetig, kettő óráig, addig maradhat Réka. Leánykám közben már javában szemlézte a Megőrző játékkínálatát és éppen egy csinoska babakocsira vetett szemet. Nekiszegeztem hát a kérdést, hogy ugyan marad é játszani az óvónénivel, míg mi, szerető szülei bevásárolunk? Hm? Szorongva vártam a válaszát, ám az nem akart megszületni. Zavarában titokzatos némaságba szokott Rékám burkolózni...mindenesetre nem mondott nemet, nem csimpaszkodott a nadrágomba zokogva könyörögve, hogy   maradjak én is, amit jó jelnek és egy IGEN-nek vettem. Ami azt illeti, ahogy kiosontam az ajtón, kérdésemet a levegőben hagyva, a gyermekem még csak utánam sem nézett....


Belevetettük magunkat Tibivel kettesben a Cora árukínálatába. A rendelkezésünkre álló fél óra feszültségben telt. Legalábbis nekem. Öt percenként biztosan ellenőriztem az órám, kapkodtam egy kicsit, nem tudtam igazán a beszerzendő árukra fókuszálni....Ahogy letelt a  megőrzési idő, kíváncsian tértem vissza Rékámhoz. Azt láttam, hogy a várakozásoknak megfelelően Réka békésen tologatott egy babakocsit, egyedül játszott az óvónénivel.

Láthatóan örült nekem. Hozzám szaladt és pici ujjaival megpróbálta kinyitni a minket elválasztó kaput. Mint a romantikus filmekben, csak zenei aláfestés nem járt hozzá. Leszámítva a Cora hangszóróiból áradót. Végre kitárult a mini kapu.....de ezzel be is érte Rékám, nem omlott elveszettnek hitt anyja karjaiba. Udvariasan érdeklődtem, hogy hogy érezte magát, mivel játszott...Réka elsiklott a kérdés felett, helyette közölte, neki bizony pisilnie kell. 


Odáig volt és vissza a Megőrző pici vécéjéért, amire egyedül is fel tudott ülni, és a mosdó is nagyon tetszett neki, mert szintén az ő korosztályának méretéhez volt szabja. Meg is említettem,hogy az oviban ilyen kisvécék és mosdók lesznek ám, bizony ám. Ez imponált neki, ismerem.


Ahogy dolgunk végeztével visszatértünk a Megőrzőbe, Réka motyogott nekem valamit a bajsza alatt, ami gyanúsan közel állt ahhoz hangzásában, hogy "mehetsz". Tessék? - kérdeztem tőle, drága, 5 perce sem visszakapott édes leánykámtól, méhem gyümöccsétől, napsugaramtól, szemem egyik fényétől.....
- Most már mehetsz. - artikulálta jól érthetően a lány. 
Pici időbe telt, míg ülepedett az egész és végre felfogtam a helyzetet. Ohó, szóval igazából csak azért örült meg nekem, amikor a fél óra lejártával megjelentem előtte, mert pisilnie kellett. Idegennel arra nem képes, a dolog ahhoz túl intim. Ahogy könnyített hólyagján szívemszottya, úgy volt vele, jöhet újra a játék. A mór megtette kötelességét, a mór mehet.


Ahogy világossá vált Réka számára is, hogy nem maradhat megőrzött gyermek az óvónéni mellett, egy közepes erejű hisztit eresztett a nyakunkba....Már láttam is a lelki szemeim előtt, hogy egész picit érdekes lesz egy ordító gyereket kifelé vonszolva lelépni a  Megőrzőből, ám valahogy jó érveim lehettek a távozás mellett, mert Réka hirtelen megértette a helyzetet, köszöntünk és békében elvegyültünk az üzlet vásárlói között. 


Nem újdonság, de azt hiszem, nem lesz gond az ovis beszoktatással. Rékának legalábbis biztosan nem. Én meg....áh, én is bizosan ügyes leszek.

Tehetséges fotós

Az nem vagyok. Ma délután például ezt alkottam. Az önkioldó bevetése jobb megoldásnak tűnt, mint Rékát megkérni, hogy nyomja meg az exponáló gombot. És való igaz, a kamera testi épségét így nem kockáztattam, makulátlan állapotban került vissza a fotós táskába. Őőő...A fejem véletlenül maradt le a képről. De tényleg! A lényeg azért látszik, a roppant elégedett és kiegyensúlyozott Zalán az erszényben. Nekem nincs parányi hiányérzetem sem. 

Réka mondta 5

Pizzatészta kinyújtva pihen, keleget a konyhában. Réka már türelmetlenül várja, hogy ehessen a pizzából, percenként nyúz.

- Anyaaaa, mi van a pizzával?

- Kel, szivem.

- De hiszen már felkelt! - csattan fel Réka türelmetlenül.

***

- Réka, megnézhetem a fogacskáidat? -nógatom egy nap.

- Nem. - jön az elutasítás.

- Naaaa....légyszives....

- Nem.

- Megszámolnám őket pedig. Tátsd csak ki, hagy vessek rájuk egy pillantást! - picit kinyitja a száját, eltűnik benne bal mutatóujja, aztán sorolja.

- 1,2,3,4,5,6,7,8,9,10...ennyi van. - jelenti ki. Több, mint múlt alkalommal...

***

Vacsora közben Réka előadást tart csillagászatból. Elsősorban Tibire figyelek most, mert beszélgetünk, de egy fél mondat megüti a fülem.

- .... Ennek a Holdnak az a neve, hogy Teli. Telihold.....

***

Ovónők érkeznek hozzánk családlátogatásra. Délelőtt pogácsasütéssel foglalatoskodtunk, egyrészt az ovónénik, másrészt az estére bejelentkezett vendégek számára. Kérem Rékát, hogy kínálja meg pogácsával az ovónéniket, mire Réka fel is kapja a narancssárga kis tálat és az egyik ovónénit annak rendje és módja szerint megkínálja pogácsával. Aztán mint aki jól végezte dolgát, leteszi a tálat az asztalra és elindul játszani. 

- Réka, L. ovónénit is kínáld meg pogácsával.- intem. Réka nem néz vissza, csak lezseren a pogácsás tál felé int.

- Ott van..... 

***

Apa virágot és egy tálca süteményt hoz névnapomra. Réka nagyon örül, erősen feni a fogát a finomságokra, bár azok még  a csomagolás alatt bújkálnak. Ahogy csomagolom ki a sütiket, hogy tányérra tegyem őket, Réka odapattan mellém.

- Miért kaptad? - bök a sütire

- Névnapom van, tudod.

- Ma anyák napja van?? - kérdezi csodálkozva 

***

Séta közben egy szilvafa alá érünk, amely egy elhagyatott, üres telek előtt fordult idén is gyümölcsözőre. Szilva borítja a járdát, sok túlérett és széttaposott lila folt, melyet csigák rohamoztak meg. Éti is, de főleg meztelen csiga, amitől valamilyen okból (talán mert olyan guszták és szépek?) irtózom. 

Réka imádja a csigákat, így leguggolt és vidáman szemléli, ahogy lakomáznak a csiguszok.

- Ez mi? - bök egy meztelen példányra.

- Az? Meztelen csiga.

- Hol a háza?

- Annak nincs háza.

- Ó...majd veszünk neki, jó, anya? Veszünk. - bólogat határozottan-elszántan.

***

Halász Judit szól a laptop-ból, amikor etetési idő következik, így én Zalánnal áthúzódom a hálóba. Réka kéri, hagy hallgathassa tovább a zenét. Hát persze, hallgassa. 2 perc sem telik bele, már nem érdekli a zene, egy könyvet hoz, hogy olvassam fel neki. Mivel szoptatok, megkérem, hogy a nappaliban felejtett laptop tetejét hajtsa le óvatosan, úgy majd elhallgat a zene.

Réka átszalad a nappaliba, majd rövidesen visszatér.

- No? Lehajtottad a laptop tetejét?- kérdezem.

- Le. Meghalt.....- mondja. 
Hm.....Kevesebbet kellene tévézni. 

***

- Réka, mit jelent az, hogy "meghalt"?

- Nem tudom, semmit...- von vállat.

***
Volt egy csinoska zenélő dobozom, melyet ha felhúztam, piros szirmú virágok táncoltak rajta körbe-körbe. Azért a múlt idő, mert az idők során ismeretlen okból mindkét kisvirág eltört, a dobozt már nem használjuk. Egyik este azonban Réka előkaparja játékosdobozából az egyik kisvirág szárát, majd megtalálja nem sokkal később ugyanott a virágját is.
Fogja kis kezeiben a két fadarabot, majd annyit mond szomorúan.
- Ó....elvirágzott.....


***
- Hogy hívnak téged, Réka? - faggadja, L. nagyi.
- Dávid Réka Anna.
- És mikor születtél?
- Decemberben. 12-én.
- És hol?
- ....
- Hol, Réka?
- Hát a kórházban. - csóválja a fejét értetlenül Réka.


***


Híradó megy a tévében, amit félig meddig nézünk is. Valahogy kiszalad a számon a "hülye" szó, kommentálva az egyik hírszeletkét.
- Ilyet nem mondunk. - csap le rám Réka. 
- Igazad van, ilyet nem mondunk. - ismerem el kelletlenül.
- Ha még egyszer ilyet mondasz.....Apa nagyon mérges lesz. - mondja szigorúan. Hogy nagyon tanul tőlem, az biztos.


***
Réka a fiókban matat, kutat, keres, közben talál egy doboz gyufát.
- ÁÁÁ, anya, kihúzom a gyufát! - hangszíne játékosan fenyegető. 


***


Kocsiban ülünk, Tibi vezet, hátsó ülésen a két gyerek.
Alig indulunk el, Zalán rázendít. 
- Anya, Zalán eltűnt! - kiált fel Réka egyszer csak.
Mint kiderült, Zalának egészen az orráig csúszott le a sapkája, ami nagyon nem tetszett neki.


***


Reggel van, Réka öltözködik. Már egy ideje rángatja magára a nadrágot, amikor észreveszi, valami nem stimmel. De vajon mi?!
- Anya... - szólal meg kissé zavartan. - Ez egy szoknya lett! 
(Mindössze annyi történt, hogy mindkét lábát ugyanazon gatyaszárba dugta.)


***


A táblára rajzolunk, firkálunk. Réka cicákról és nyuszikról a számok világába kapcsol.
- Anya, rajzolsz nekem egy egyest?
- Persze. - és rajzolok egyet.
- És egy kettest? - azt is kanyarítok a huszáros egyesem mellé.
- De anya, ez egy kacsa! - kiált fel Réka és rajzol neki csőrt, lábakat, köré vizet...


***


Mostanában az estéim izgalmas vasalással telnek. Réka nem nagyon lelkes (én sem, de mit tehetek...)
Ahogy a vasalóállványt széthajtogatom nap nap után a nappaliban, Réka változatosan reagál.
- Anya, már megint vasalsz?!
vagy
- Anya, ne vasaljál már!
vagy
- Ne vasalj anya, majd megcsinálja apa! 


***


Réka az agresszív kismalac.
- Anya, gyere már, segíts, nem érem el a kiflimet! - nyafog egy reggel. Nem először, 2 percen belül már sokadszor.
Én éppen pelenkát cserélek az öccsén, úgyhogy nem érek rá abban a minutumban.
- Réka, mindjárt megyek, csak megmosom a kezem, jó?
- NEM JÓ, NEM JÓÓÓÓ! Most gyere, mooooost! Nem jóóóóó! - azzal fel és alá ugrál finom dührohamában.


***


- Anya, anya, fáj a kisvesém...fááj...- panaszkodik egy reggel és a derekát tapogatja, hasát, hátát, mindenét. Nem tudom hová tenni a helyzetet, úgyhogy csak a néma megfigyelő szerepe jut nekem egyelőre.
- Úgy fáj a kisvesééém! - siránkozik tovább, engem egyre inkább zavarodottságból az aggodalom és a kétségbeesés felé taszajtva. Aztán kijelenti, hogy kakálnia kell. Kiszalad a bilire, mire utolérem, már kényelmesen elhelyezkedett.
- Nagyot kakálok. - néz fel rám komolyan. - Most már nem is fáj a kisvesém.

Réka és Cirmos

Réka és élete első PötiDanonn-ja. Talán nem az utolsó. Rögtön mind a négyet meg akarta enni, ami nem csoda, mert a dobozka szinte provokatív módon picike....

Ahogy kiürült a doboz, mindezt meg is beszélte Réka a cicával, majd felajánlotta, hogy Cirmos (aki nem is cirmos) kinyalhatja a joghurtos dobozkát.

Cirmos élt a lehetőséggel. Ahogy elfogyott a Pötidanonn, kapott tejecskét.

Tejecske-lefety szoros megfigyelés alatt

Majd jöhetett egy kis késő nyári- kora őszi napfürdőzés....

Át vagyunk mosva

A majré már tegnap este mellém szegődött. Korábban, ha bánatom volt, örlődtem valamin,    nehéz másnap előtt álltam, rendet raktam a lomos fiókomban. Vagy kitakarítottam a szobámat. Esetleg katonás rendbe állítottam könyveimet a polcokon. Amióta korosabb, hogyúgymondjam érettebb asszonyság lettem (hehehe...), azóta ilyen lelkiállapotomban rendre SÜTÖK valamit. Csaknem mindegy, hogy mit, csak keverjek, kavarjak, gyúrjak és dagasszak. Így esett a nagy eset, hogy 22 órát is elütötte tegnap az óra, amikor nekiduráltam magam szilvás lepényt sütni. Nem nagy wasistdass és Réka is sokat segített (egy alkalommal akkorát szippantott a fahéjas üvegcsémből, hogy azt hittem, leszédül a székről, de nem...) 23 órára nyálcsorgatva, egy emberként vártuk Rékával és Tibivel, hogy kihüljön a kisült finomság....


Este végülis azzal feküdtem és reggel azzal keltem, hogy nem csinálok nagy drámát az átmosásból. Nem parázom sokat, nem rágom magam és nem sajnálom a végletekig lelkemből kiszakadt magzatomat, amiért ilyen tortúrán kell keresztül esnie. Mert nem olyan nagy dolog az egész. Nem beteg, nem kórházba megyünk, nem műtik, kis túlzással kutya baja. Egykettőre túl leszünk az egészen. Ennek ellenére este az utolsó gondolatom, reggel az első az volt, hogy szegénydrágakisártatlanbáránykám.......... miért miért miért???? És valahányszor gondtalanul rámvigyorogott, bűntudat gyötört. Nem tudta szegénykém, mi vár még rá...

Hajszál pontosan érkeztünk a 10 órás időpontra a rendelőintézetbe, én és Zalán. Egyből megtaláltam a rendelőt, átfutottam egy az ajtóra kitűzott feliratot, miszerint a belső váróba csak behívás után lehet betelepedni...majd gondolkodás nélkül, elszántan berontottam az ajtón. Vártam, hogy majd esetleg kiküldenek és meg kell védeni magunkat, de ilyesmi nem történt. Odabenn, a váróban, mely a két orvosi rendelőt kötötte össze tulajdonképpen, senki nem várakozott, leszámítva egy 2 év körüli  ikerpárt, akik néma csendben, babakocsiban ücsörögve várták sorsukat.

Zalán a hordozóban feszített rezzenéstelenül, a szemét le nem vette rólam. Idegen helyen voltunk, de nem nézgelődött. Megérezhette a feszkót rajtam, nem volt szokása 2 óránál többet egyhuzamban éber állapotban elkölteni, de lassan már háromnál tartott....Ahogy két kislány kijött a doktornő rendelőjéből és apukástul távoztak, egy asszisztens elkérte a beutalót, tb-kártyát, eztazt, majd kisvártatva a doktornő is megjelent az ajtóban, nyugtázta, hogy megérkeztünk.

Majd meglepetésemre mi következtünk. Akkorra nem izgultam annyira, elmúlt a gyomoridegem, csak akkor lettem átmenetileg megint rosszul, amikor átfutottam egy papírt, mely a lehetséges utóhatásokat taglalta.... Aláírtam két példányban, utánam az özönvíz.

Aztán Zalán megkapta az érzéstelenítő szemcseppet, én fogtam le a kezecskéit. Különösebben nem reklamált, hiszen van rutinja szemcseppentések terén, hogy úgy mondjam, már szeme sem rebben....Karomba vettem még egyszer, majd megkértek, hogy adjam át őt a nővérkének és menjek el egyet sétálni. Szólnak, ha végeztek. Ahogy a nővérke a karjába vette, nem sírt Zalán. A doktornéni megjegyezte, hogy milyen kis nyugodt baba!...

Kiléptem a folyosóra, ahol megláttam Rékát és Tibit, akik időközben utolértek bennünket. Nem váltottunk két szót sem talán, már hallottam, hogy Zalán sír, bár ez nem a legjobb szó rá, inkább ordított és visított egyszerre. Rossz volt hallgatni, fura volt, gyomron ragadott az aggodalom....de mire belelovalltam volna magam, a doktornő kidugta a fejét a folyosóra. Már végeztek is. Zalán sirdogált, de a karomban szinte azonnal megnyugodott. 

Kaptunk receptet, ciripelt a nyomtató a leletünkkel, közben én másodszor is megkérdeztem, hogy indokolt volt e a beavatkozás...Rémlett, hogy a doktornő első mondata az volt, ahogy beléptem a rendelőbe: "kétszer is meg kellett szúrni blablabla...".....de itt elvesztett engem a doki, a szakzsargonból egy szót sem tudtam még felfogni, az átmosás hatása alatt álltam. Másodszorra megértettem, hogy két helyen is volt elzáródás a könnycsatornában. Hogy pontosan milyen kifejezéseket használt a doktornő, akkor sem jutna eszembe, ha az életem múlna rajta. Na mindegy.

Az autóba ülve úgy éreztem, egy egész Kékesnyi kő lezúdult a szívemről, lelkemről. Hihetetlenül megkönnyebbültem. Zalán békésen aludt a hátsó ülésen, én meg másra sem vágytam, mint egy puha ágyikóra. Alig több, mint fél órát töltöttünk a rendelőintézetben, de én elfáradtam, mint a kutya. Most 10 napon át megy a szemcsepp naponta 3x, aztán meglátjuk. Reméljük a legjobbakat. 

Szemész doktornéninél

Elég hamar végeztünk. Miután elregéltem Zalán szemproblémájának históriáját onnantól fogva, hogy már a kórházból enyhén váladékos szemmel hoztuk haza a pasimat, odáig, hogy nem és nem és nem akar teljesen rendbejönni, a doktornő két lehetőséget ajánlott fel. Vagy felír egy újabb szemcseppet, az eddigieknél egy fokkal még erősebbet, egy hét múlva kontroll, pozitiv fejlemény híjján jöhet az átmosás. Vagy rögtön átmosás. Azt feleltem, hogy nem hiszek már a szemcseppben és az utóbbit választom.

Várhatnánk még éppen, hátha magától megoldódik minden, de a helyzet úgy áll, hogy a rendelőintézet nem vállal átmosást nagyobbacska korban (nem derült ki, hogy ez pontosan mit jelent), mert körülményesebb a lefogás, a csemetéket is jobban megviseli az egész. Maradna tehát az altatásos könnycsatorna megnyitás, de egyrészt az is nagy macera, másrészt  a megyei kórház aneszteziológusai pedig nem hajlandóak altatni gyerekeket egy ilyen beavatkozáshoz, vagyis meg lennénk lőve. A doktornő utalhatna be minket Szegedre. Na neeem, én már eldöntöttem, hogy tovább nem várunk.

A doktornő azt mondta, általában a szülők ilyen esetben a szemcsepp mellett szoktak voksolni, hiszen a remény hal meg utoljára, hátha megnyílik az a fránya könnycsatorna így vagy úgy, előbb vagy utóbb....de egyetértett döntésemmel. Ha csaknem 4 hónap alatt nem jött helyre Zalán szeme, a harmadik fajta szemcsepptől sem igen fog....

Abban maradtunk, hogy holnap 10 órakor a rendelőintézetben találkozunk és megcsinálja az átmosást. A procedúrán nem lehetünk jelen, a folyosón várakozhatunk. A doktornő úgy nyilatkozott, ő sem szeretné végignézni a műveletet, ha a saját gyerekéről lenne szó...A beavatkozás alatt és után vérzés előfordulhat, vérezhet a szeme és az orra is, Zalán ordítani fog, mint a sakál, de ahogy lehet, kiadja majd nekem és megvigasztalhatom. Szép napunk lesz holnap is, már látom....

Amiről már szeretnék írni egy ideje....

...csak mindig elmaradt.

1) Hétfőn az ovónénik jártak nálunk családlátogatáson. Nagyjából azóta, azaz csaknem egy hete írok egy ezzel kapcsolatos bejegyzést...Hát nem ismerek magamra. Valahogy nem állnak össze a mondatok bekezdéssé, most is csak ülök és bambán pislogok a villogó kurzorra.....Nem tudom leírni , hogy mit érzek, mi a véleményem. Talán mert kicsit összezavarodtam az utóbbi időben, magam sem tudom, hogy mit gondoljak Réka óvodakezdésével kapcsolatban. Most sem tudok erről mélységében és érdemben írni, de a lényeg az : Rájöttem, ez nem is olyan egyszerű ügy. Valamint: örülök, hogy Réka majd csak januárban kezdi az ovit....Vagyis, neki biztosan tetszene....izé...legalábbis azt hiszem, csakhát én....vagyis nekem még......na....mondom, hogy nem tudok erről írni....Majd csak "ülepedek", valaki jól hátbavág, helyrebillenek, megnyugszom....Addig meg készülődöm az ovikezdésre, mert azt kell. 

2) Nem írtam még Zalán 3 hós doktornénis státusz vizsgálatáról sem, pedig némi túlzással néhányat alszunk és ránkvirrad a 4 hós vizsgálat reggele is. Zalán végülis nagyjából 450 g-os havi gyarapodást tudhatott magáénak életének második és harmadik hónapja között....Amivel a doktornéni nem is volt kifejezetten elégedetlen. Legalábbis én mindenképpen elégedetlenebb voltam, mint ő. Így tápszeres pótlás szükségessége nem merült fel, illetve rám bízta, hogy folyamodom e pótláshoz vagy nem. 

Hát persze hogy nem....ha csak egy mód van rá. Hiszen van tejcsim. Több is, mint amennyit Zalán beburkol.

Kicsit sáppadtkának találta doktornéni Zalánt, ezért mostanság vasban gazdag étrenden vagyok + Elevit  (olykor duplán). Vastabletta nincs itthon, mert emlékeimmel ellentétben a Rékás várandósságom alatt szedett tablettáktól már megszabadultunk.... Zalánnal a pocakban pedig egyáltalán nem lettem vashiányos, egy picit sem....Hogy az étrend+Elevit elég lesz e Zalánnak, nem tudni, remélem. Ha Zalánom orcája nem változik rózsás rózsaszínné a 4 hós státuszra, doktornéni kilátásba helyezett egy laborbeutalót, ami annyira nem hiányzik.... Az étvágya nem rossz és nem is alszik többet, mint Réka hasonló korában. 

Továbbra is problémás Zalán jobb szemecskéje. Rákérdeztem a doktornőnél, hogy mi tévők legyünk így 3 hónap után, megmutassam egy szemésznek is a szemecskét? Doktornéni szerint kivárhatunk továbbra is,    a váladékozás olyan enyhe, hogy ő észre sem venné, ha a kiskönyvében nem olvasott volna róla...Ugyanakkor, a engem az megnyugtat, ha úgy gondolom, mutassam meg a rendelőintézetben egy szakorvosnak. 

És bár a szemváladékozással azóta küzdünk szinte, hogy Zalánt hazafuvaroztuk a kórházból, és tartós tünetmentességet egyetlen egyszer sem sikerült elérni, azért én adtam még egy hetet a dolognak. És nem teljesen hiába. Kerek 2 teljes napot megéltünk, hogy Zalán szeme nem váladékozott. Akkor is mintha könnyben úszott volna, de ennyi.  A jóvilág nem sokáig tartott, jött a menetrendszerű visszaesés a 3. napon. Itt ezen a ponton megelégeltem a dolgot. Keddre kaptunk időpontot egy gyermek szemészhez. 

Mozgásfejlődés tekintetében Zalán már a 3 hós státuszon is meglepte a doktornénit, mert játszi könnyedséggel fordult a hasára, ahogy békén hagytuk. Most bő egy hete már, hogy hasról immáron a hátára is visszafordul. Személyesen nem láttam a produkcióját, csak egyre másra a hátára fordulva találom reggel, ahogy felébred....

3 napja váratlanul, egyik napról a másikra elég erőssé vált ahhoz, hogy alkarjaira támaszodva egészen más perspektívából szemlélje a világot. Valahogy nálam ez megint egy fontos pont a növekedésében. Ahogy fejét magasan tartva hosszan figyel engem, vigyorog, tanulmányoz, mindig végigsöpör rajtam az érzés, hogy Zalán milyen nagy fiú már. Relative ugye. Hiszen még csak most született! - ez a mondat indulhatna a "leggyakrabban általam kiejtett mondatok" versenyében, méghozzá jó eséllyel...node tényleg. Félelmetes az ütem, ahogy az ilyen korú babák fejlődnek. Zalán is tegnap született és ma már forog-pörög, kíváncsian szemléli a világot a hasán fekve, közben mindent megtesz, hogy előre haladjon, kússzon, patakokban folyik a nyála és egész nap a kezeit rágcsálja.....gőgicsél, sikongat és beszélget......Még nincs 4 hónapos, de máris olyan nagy fiú.... 

Tegnap, ma, holnap vagy holnapután?

Pontosan nem tudom, mikor, melyik nap fogant Zalán. Annak idején, 2009 augusztusában egymás után két nap is pozitiv volt az lh teszt. Augusztus 31-én és szeptember 1-én is. Személyes (no meg ősasszonyi, anyai, boszorkány, kinek mi jön be) megérzésem, hogy névnapi ajándékként kaptam azt a peteérést, aminek végeredménye ma már 3,5 hónapos, egy csodálatos fiúcska és Zalán névre hallgat.

Nagyjából 1 éve hát, hogy az erősen tűző napsütésban szilvalekvárt főztünk Tibivel és anyósommal. Felváltva kavargattuk az illatozó, bugyborékoló forró kulimászt. Egyszer aztán, ahogy felváltott Tibi a keverem-kavaromban, kiosontam a vécére, hogy a napi aktuális lh-t végrehajtsam magamon. Ma is emlékszem, ahogy az egyik meleg elől lesötétített szoba magányába húzódtam és szám hamarosan széles vigyorra húzódott, mert a tesztcsík nagyon erősen megjelent a kontrollcsík mellett. Izgatott voltam és boldog, mint aki máris pozitiv hcg tesztje felett örömködik.

Aztán visszamentem lekvárt kavarni. Már sötétedett, amikor üvegekbe töltöttük...Azóta egy falat nincs belőle, gombócok, derelyék és válogatott sütemények nyelték el...

Egy éve annak a lekvárfőzésnek, egy éve annak a peteérésnek....És hogy eltelt, Istenem, hogy elrohant ez az 1 év...

Azt is mondhatnám, boldog 1. szülinapot, kisfiam! Ezt az elsőt mindig duplán ünnepeljük...