Vegyes hét

 

Igazából nem panaszkodhatom, gyorsan lepergett ez a hét.  

Zalán múlt héten itthon volt betegállományban, őt nem nagyon zavarta a nyavalya, de elég makacsnak bizonyult és erre a hétre átalakult valami mássá, úgyhogy hívhattam a doktornőt, időpont és szerda reggel kiderült a vizsgálat után, hogy a torka nincs rendben, a héten már itthon marad. Biztos egy élmény lesz pótolni két hét hiányzást nyolcadikban,  erről fog szólni várhatóan Zalán hétvégéje. Ha igyekszem, akkor az enyém nem. Jó lenne, mert annyi tervem volna...

Réka angol nyelvvizsgázik szombaton, írásbeli plusz hallott szöveg értése (amit mi még úgy hívtunk az ókorban, hogy MAGNÓ...). Ennek örömére pénteken itthon maradt, mert jár nyelvvizsga előtt egy nap igazolt hiányzás. Illetve összesen két nap, úgyhogy jövő héten, a szóbeli napján is hiányozni fog. Csütörtökön fel szerette volna mondani a törit, de még tettem-vettem, pakolásztam, rendet raktam, a szokásos "értelmetlen és láthatatlan" meló (bár most elég látványos lett) és mire félig felporszívóztam a nappalit, láttam, hogy elaludt, takarhattam be és fel sem ébredt 8-ig, amikor Tibi feljött az irodájából.  Szóval fáradt, bár továbbra sem látom, hogy betegre tanulná magát...

Megjött az ajánlott olvasmányom E.től, mármint nem ő küldte, hanem a Libri.  "Kilépés a sorskönyvből" a címe. Közben online olvastam a "Sorskönyv nélkül" blogot, ami kellőképpen megrázó, felkavaró, nekem többször és rendszeresen összeugrott a gyomrom, ahogy olvastam. A kilépés a sorskönyből ennél nehezebb olvasmány pszichológiailag, de legalább annyira szórakoztató és olykor hihetetlen, megdöbbentő és ilyenek, de még eléggé az elején járok, hogy véleményt mondhatnék róla. 

Anyósom nincs jól, ezért van itthon feszkó és aggodalom bőven....Tibi érthetően gondterhelt. Ma az "egykori szülői háznál" is jártunk, anyukámnál, de sajnos mégsem nála. A ház hideg és egyre kevésbé érezni anyu jelenlétét. A családi fotókat és kerámia emléktárgyakat levenném a falakról, de világosabb folt marad utánuk helyenként, így maradnak....

2 órán át vágtuk, téptük, nyírtuk a füvet, majd hazajöttünk, amikor a fűnyíró feladta és folyton lefulladt...Sajnos a fű is nedves volt a sok eső miatt. A szomszédoknak biztos meg van a véleménye, de legyen ez az ő gondjuk...Majd folytatjuk a félmunkàt jövő héten vagy utána, hátha addig nem nő derékig....

Zalán a minap elnyisszantotta a kenyérszeletelő vezetékét a kenyérrel együtt. Állítólag volt egy óriási durranás, a fi-relé figyelt, áram a francba, így Zalàn él....A szomorú csonka vezetéket, ami a konnektorból lógott, de immáron nem tartozott a szeletelőhöz, később Réka húzta ki a falból. Zalán él, megúszta, de én nagyon szeretnék unatkozni már, csak mondom.....

 

Buszon

 

Tegnap felszálltam a buszra, ami általában hazafelé visz két másik magamforma lánnyal asszonysággal a munkahelyeinkről. Általában a leghátsó ajtó közelében szoktam letelepedni, ott mindig van hely, a sűrűbb forgalom, ha van, úgyis a középső ajtó körül szokott bonyolódni, én meg nyugodtan bambulhatok ki az ablakon arra a 4 megállóra, amennyit zötykölődöm. Ámde most leghátul egy pasas foglalta el az egész sort és élénken gesztikulálva magyarázott valakinek. Gondoltam, telefonál, nem ő lett volna az első ilyen a buszon, ám valamiért óvatosra vettem a formám és 3 sorral előtt leültem, mint szoktam. Volt egy megérzésem.

Mar ültem, mikor belegondoltam, hogy a férf lehetett éppen valamilyen szer hatása alatt vagy elszabadult elmebeteg, ki tudja....3 megálló múlva egyszer csak a sofőr kinyitotta az ajtót, a leghátsót és jelezte ennek a pasasnak, hogy ennyi elég volt...jelezve, hogy szálljon le. Mire az ellenállás nélkül le is szállt és a járművünkön nem volt olyan ember, aki legalább lopva nem nézett volna utána.  Hát remek.

A múltkor egy egészen másik pasas üvöltözött a buszon, hogy ő a Vasútállomásra akar menni. Ez pont ott történt, ahonnan az én járatom indulni szokott, de az övé pont ott végződött, így hát szerencsém volt végignézni az egész jelenetet a  buszmegállóból. A sofőr minden ajtót kinyitott és kérte az utast, hogy hagyja el a buszt, ez a végállomás. Azt nem  tette hozzá, csak mellette egy másik férfi, hogy hamarosan jön több buszjárat is, ami el fogja őt juttatni a vasútállomásra. Láttam a pasason, hogy túl azon, hogy fel van háborodva, meg is van ijedve, szerintem életében nem járt a mi városunkban, teljesen elveszettnek tűnt. Leszállás után viszont lehiggadt, megnyugtattuk, hogy tényleg jön busz, igen, a vasútállomás felé, úgyhogy csöndben maradt. Viszont amikor a következő járat megérkezett, ott is hangosan inzultálta a buszsofőrt, pedig az aztán nem tehetett semmiről, ahogy az előző sem....Érdekes emberek vannak...

Énidő

 

A biztonság kedvéért megnéztem az énidő fogalmát az internet végtelen világában. Olyan egyedül eltöltött idő, amikor azt csinálok, amit akarok.  Elsőnek az ugrott be erről, hogy nekem ilyen nincs is, és évek óta nem is volt. Másodjára pedig az, hogy annak idején, mikor a gyerekek aludtak, talán arra tudnám ráfogni, hogy az énidő volt,  bár akkor is általában főztem vagy olyasmit intéztem, amit ébrenlevő babával, gyerekekkel nehézkes.

Azt hiszem, nem is nagyon volt igényem egyedül eltöltött időre, örültem, ha találkoztam/ együtt lehetek Tibivel, aki korábban este 9-10-ig dolgozott, manapság többnyire 6-7 körül a társaságát élvezhetjük. 

Azt is megfigyeltem, hogy az utóbbi időben menekülök a csönd elől, mindig be kell nyomni valami podcastot, ami minél hosszabb, annál jobb, még véletlenül se legyen csönd vagy halljam a saját gondolataimat...ami azért hosszú távon, de még rövid távon is nem egészséges szerintem. Kell a csönd, kell a saját lelkünkkel, gondolatainkkal foglalkozni, legalábbis nekem mindenképpen. Ha viszont állandóan el vagyok foglalva valamivel, vagy a munkámmal, vagy valami podcasttal, mi lesz a saját magammal? Gondolom, énidőnek számít a Duolingós francia nyelvlecke, végülis saját kedvemre csinálom azt is....A konyhában is szeretek egyébként órákat molyolni, pakolászni, főzni, rendezkedni, bár igazából azt énidőnek nem mondanám....Szerintem amúgy az énidőé a jövő, Réka idén 18 lesz, Zalán 15 májusban....ahogy telnek az évek, egyre több szabadidőm lesz....szerintem még magamra is unok...

Tibi vett jegyeket valami autós rendezvényre a Hungexpo területén, amire a gyerekek mindenképpen el akartak menni...és mivel Zalán névnapja volt ma, hát le is foglaltak 3 jegyet. Nekem tavaly sem volt kedvem menni, akkor is itthon maradtam a kutyával, csaptam magamnak egy tök jó pihenős napot és szuperül éreztem magam. Idén vettem két könyvet is, hogy majd jól neki esek az egyiknek és belefeledkezem. Végül ebből nem sok minden lett, felraktam két mosást, szárítást, hajtogattam ruhát, pároztattam zoknit, mosogattam, kanapét kiporszívóztam na és utána tényleg elkezdődhetett az aktív, azaz passzív pihenés. Volt néhány házifeladatom E.től,  még a múltkorra kitöltött teszttel kapcsolatban, amit nem fejeztünk be. Elméláztam egyes kérdéseken, főleg azokon, amikre legközelebb sor kerül. Aztán belefogtam egy Julia Roberts filmbe Tom Hanks-szel, de olyan unalmas volt, hogy elszundítottam rajta. Aztán rendeltem magamnek ebédet, miután ettem egy tányér húslevest cérnametélttel, amit tegnap főztem. Végül olvasni nem sikerült, de volt néhány óra, amikor síri csönd volt a lakásban és nagyon jól esett. Este 9-re esett haza a banda, hulla fáradtan....Jövőre nem akarnak menni, akkora forgalom volt valamint tömeg, de biztattam őket, hogy menjenek csak nyugodtan, akár vonattal....

Most viszont ágyba bújok és  belelapozok a könyvekbe, hátha sikerül belemerülni....

Nem emlékszik

 

Tegnap este szóba jött a pszichológus témája egy párbeszédünkben Tibivel. Legnagyobb döbbenetemre kiderült, hogy neki fogalma sincs, hogy kihez járok, bár hetek óta elvileg tudnia kellene. Igazából január eleje óta, de sosem kérdezett nevet, én pedig csak úgy utaltam rá néhány héttel ezelőttig, hogy a "pszichológus" vagy "pszhichomókus".....Sőt, tovább megyek, arra sem emlékszik, hogy E. egyike volt azon pszichológusoknak, akihez Zalán ügyében fordultunk, mikortájt nem állt szóba az óvónőkkel középső csoportban (sem). Nem akartam elhinni....

Első emlék reakciója egy szőke nő volt (jellemző...) az ovi emeletéről, ami stimmel, ő volt pszichológus nr. 1 az ovi keretei között. Itt talán kétszer jártunk, elmélete szerint családállítás lenne nálunk a megoldás, Zalán pedig azért nem szól az óvónőkhöz, mert Tibi sincs beszélő viszonyban az apjával....A második számú pszichológusra is emlékezett világosan, ő egy kollaganőm lánya volt, friss diplomás, nagyon kedves, voltak teknősei, erre az összes gyerekem emlékezett, én legkevésbé. Ide addig jártunk, amíg meg nem született a második gyermeke, de addigra úgyis kiderült, hogy Zalán nála (sem) dadog egyáltalán, az óvónők meg vessenek magukra, ha nem szól hozzájuk Zé fiam.

 Innen kerültünk a nevtan keretei közé vissza, ahol logopédus foglalkozott vele iskolás koráig, nagyjából eredménytelenül, volt tehetséggondozós is, ahol bemérték, hogy milyen jó képességű (látnák most a jegyeit és sírnának....) illetve valahogy elkeveredtünk pszichológushoz is, hogy ki ajánlotta, már nem is emlékszem. Na most E. hez nagyjából egy éven át jártunk....2015 tavaszán már biztosan jártunk nála, akkor halt meg apu és kérdezte, mi rajtam ez a fekete hacuka. 2016 május-június lehetett az utolsó időpont, mert akkor dobbantott a nevtanból, de a maga részéről megszületett a szakvéleménye. Pszichológust nem igényel, nála sem dadogott, logopédia kell, sport, meg sok önbizalom, következetes nevelés, erősebb apa karakter.....

Tibi pedig nem emlékszik rá. Még fotóról sem. Feldobtam szituációkat, ami hirtelen eszembe jutott abból az időből, egyszer például elkéstek, kértek volna másik időpontot, de ahelyett, hogy bekopogtak volna, kinn vártak 2 órát....(Ez jellemző Tiboromra), mire E. aki a pszichológus később megjegyezte, hogy a gyerekek bizonyára hozzá vannak szokva a feszültséghez, hogy ilyen jól tudtak viselkedni 2 órán át..... amit amúgy nem tudtunk értelmezni, mert ezek hárman aktívan elütötték az időt a nevtanban. De erre sem emlékezett Tiborom. Az egész mintha meg sem történt volna, pedig volt benn E.-nél egyedül, volt benn nála velem párban és volt, hogy csak bedobta Zalánt egy órácskára, majd ment érte. Tibi szerint nincs ebben semmi szenzáció, semmi különös, egyszerűen rossz az arcmemóriája. Mondta ezt nem sokkal azután, hogy a kórházban összepacsizott egy pasassal, fehér ruhában, akiről később kiderült, hogy abból az időből ismeri, amikor még M. mama (anyósom) a kórházban feküdt szilánkos lábtöréssel hosszú hetekig, mert leesett az asztalra helyezett szék tetejéről... Ennek nagyjából  30 éve. 

Egyébként annyi lehet az egész mögött, hogy Tibi sem akkor, sem most nem tulajdonít nagy jelentőséget ennek az egész pszichológus ügynek, Zalán esetében sem és most az én esetemben sem. És ahogy barátnőm kijelentette egyszer, ő csak fontos dolgokra emlékszik....

Rékában lehet bízni

 

Megkérdeztem, tud-e 10 olyan mondatot idézni, amit gyakran mondok vagy legalábbis szoktam kiejteni a számon. Ezeket sorolta, persze csípőből, sokat nem kellett törnie a fejét rajta.

- Nem láttátok a telefonom?

- Hol a táskám?

- Hol van a töltő már megint? Itt kellene lennie, egy lenn és egy az emeleten. A többivel azt csináltok, amit akartok.

- Most ültem le....

- Persze, hogy kikérdezem.

- Nekem hoztatok valamit? 

- Melyikőtök volt?!

- Lefelé! (Diónak szoktam csak.)

- Anyának a kicsi kincse...... (Diónak)

- Menjél a helyedre (Még mindig Dió)

- Mostál már fogat?.... De hogy ma...?