Ami pedig a jelent illeti

 

Még három hét munka idén, pontosabban 14 munkanap, mínusz egy nap szabi. 

Advent első vasárnapja. 

Pénteken beszaladtam az egyik boltba, bevásároltam a Mikulás csomagokra. Nem vettem semmi mást, csak édességeket, ami miatt némileg pironkodva adtam át a kosaram a pénztárosnak. A csajok pont arról beszélgettek, mit sütnek majd a céges bulira és nosztalgiáztak, mit készítettek tavaly, és rögtön levágták, hogy ez a kosár Mikulás csomagról fog szólni. 3 csomag készül 10000 Ft-ból és még kell majd egy negyedik Rékának a suliba, ahol mindenki készít egy-egy csomagot valakinek az osztályban. Jellemző, hogy 2500-3000 Ft a limit, de ezt annyira nem veszik komolyan, ahogy látom és mindenféle kozmetikumokat is tesznek a csomagba  a csajok, szájfény, körömlakk, ilyesmi. 

Közben itt a kutya elnyúlt mellettem egyik álmából ébredve és a másikba süllyedve, négy lába vizsla módra egy csomóban, imádom.....

Réka névnapján, Tibi szülinapján és sógornőm szülinapján már túl vagyunk, most következik a Mikulás illetve Réka szülinapja. Azért már vettem sok ajándékot, főleg Rékának és Tibinek, Zalánnak már nehezebb ajándékot venni, de ott is vannak ötleteim. Anyukámnak is találtam praktikus dolgokat. A bővebb család még hátravan. 

Készítettem töltött káposztát múlt héten, megvolt az első kör káposzta a szezonban, hát lett hirtelen olyan karácsonyi feeling itthon. Nekem annyira összefügg a töltött káposzta illata a téli szünettel, a karácsonnnyal, az ünnepekkel, mintha belém lenne kódolva. Nálunk mindig ezt készített anyu karácsonyra. Igazából ma is, csak ugye már nem lakom otthon egy ideje. A hagyományt nem tudom igazán továbbvinni, mert Tibit ki lehetne vele kergetni a világból némi túlzással, így nálunk kacsasült van karácsonykor, azt mindenki nagyon szereti. 

Már töröm a fejem, hogy mit készítsek, ha karácsony első napján érkezik majd anyu és a tesómék. Az biztos, hogy egy kondér töltöttkáposzta lesz, szenteste kacsa és húsleves, a házi csirkét már meg is rendeltem, azt fogom megfőzni szenteste reggelén szép lassan, sok zöldséggel. Némileg ez para, mert igazán jó húslevest nem mindig sikerült főznöm....Hogy aztán mi lesz még , több ötletem is van, pl. egy ilyen vegyes tál kolbásszal töltött karajjal, cigánypecsenyével, rántott gombával, karfiollal, savanyúsággal, rántottcsirkével, káposztasalátával, kukorica salátával, esetleg még oldalas, fokhagymás tarja, aszalt szilvás baconös csirkerolád vagy ott van a fantasztikus francia marharagu, ami szintén egy nagy favorit és isteni finom. Még klassz receptem is van hozzá. Meglátjuk. Idén valahogy pihenni is szeretnék a 2 hetes szünet alatt és nem megrokkanni a konyhában. 

Sütiket tekintve jövő héten következik a mézeskalács még a Mikulás érkezte előtt. Én nem hagyományos mézest szoktam sütni, vagyis igen, de feleannyi mézet teszek bele, mint kellene. A mézesem mindig puha és eteti magát, szóval jó ezzel kezdeni. Aztán tervezek sütni zserbót, aminél a kulcs a dió és a lekvár korrekt arányának eltalálása. Ha ez nem sikerül, nem lesz tökéletes a süti. Pedig a zserbó nagyon finom és nagyon hálás is, ráadásul jól fagyasztható. Biztosan lesz bejgli, csakis mákos, mert nálunk a diósat sem szereti senki, én meg megvagyok nélküle. A kedvenc a kozák sapka vagy kókuszos süti, ami babra munka, de nagy kedvenc, mert egy finom főzött vanília krémmel egy álom finom süti. Karácsonyra aktuális még a kuglóf, mert villámgyors és csodafinom, esetleg áfonyás muffin, de tudni kell leállni a kókuszos után, mert akkor nincs megállás a kókuszgolyótól, a gesztenyepürén és a tirumisun át az aranygaluskáig.....Valami lesz, no. 

Akartam még írni arról, milyen az élet egy kamasszal mostanság, sőt, kettővel, mert igazából Zalán is ott kopogtat már, de egyelőre ennyi is elég lesz. 

Utolsó napon

 A Mátrától nagyon nehéz volt elköszönni, mert egy idő után rájöttünk, hogy Mátraszentimrén MINDIG süt a nap. Hazafelé Gyöngyösnél már ránkszakadt a borult idő és a búskomorság. Node ne szaladjunk előre, mert végső programpontként feltekeredtünk a Kékestetőre, ahol szintén vadítóan sütött a nap. Nem lehetett sok mindent látni a tájból, mert körülöttünk mindenhol vastag vattacukorfelhőben úszott a vidék, de minket ez nem zavart. Ragaszkodtam egy utolsó kis túráért. 

Először azonban még a gyerekek, akik sosem jártak a Kékestető kilátójában, felszaladtak, ahol meghökkentően sok időt töltöttek, én már aggódtam, hogy elvesztek vagy elrabolták őket. Egy ideig figyeltük őket, mert sikerüt kiszúrni őket a távcsövek mögött, aztán elvesztettük nyomukat és amikor Réka egyedül jött le hozzánk, kezdtem aggódni. Végül amikor már elhatároztam, hogy kerüljön bármibe, felszaladok a fiúcska után, na akkor rögtön kifordult az ajtón.....

Úgy döntöttem(tünk), hogy a Sas kilátóhoz vezető túrát még letudjuk, bár az egy kicsit elvette a kedvem, hogy adta magát a helyzet, hogy mivel a Kékestetőn voltunk (a nagy tömegben) először kell lefelém baktatni majd visszafelé felfelé, amihez nem vagyok hozzászokva. Viszont csak annyi volt kiírva a táblára, hogy 1óra séta, gondoltam mi az nekünk? Semmi. De lehet, hogy 45 perc volt a táblára vésve.....Már elfelejtettem. Az igaz, hogy a vártnál mindig lassabban mozgunk, ezt nem kalkuláltam be. 

Egy ideig tényleg lefelé kellett haladni, de nem volt az az érzésem, mint amikor a Narád patakhoz értünk le előző nap. hogy ez visszafelé nagyon- nagyon fog fájni....Nem volt annyira meredek. Viszont egy völgybe leérve, felfelé vezetett az út egészen a Sas kilátóig. A gyerekeknek meg van az a rossz szokásuk, hogy képtelenek velünk együtt haladni (bár nem mindig van ez így) messze előre mentek, így azt sem láthattuk, amikor Zalán megbotlott és hasra esett Réka elmondása szerint. Ezen úgy besértődött, hogy feltelepedett egy lapos sziklára és nem volt hajlandó a kilátóig masírozni. 

A Sas kő nem lesz a legemlékezetesebb élményünk, bár nagy volt a mélység és színesek az erdők, de az a vattacukor paplan eléggé bezavart. Ami miatt ezt a túrát nem felejtem szerintem soha, az az volt, hogy rosszul osztottam be az erőm és a végére, amikor felfelé kellett kaptatni vagy fél órán át, már nagyon nem volt szufla. Megtévesztett, hogy mások futva teljesítik ezt a távot, Tibi is hiába szólt, hogy lassabban, így a végére, azt hittem, ott döglök meg az erdőben....

Gyöngyösön ebédeltünk a Mekiben, mert a gyerekek valami oknál fogva kötődnek ehhez a Mekihez. Majd gyorsan hazaértünk a 17 fokos lakásba...na az elég kellemetlen volt. Idén is enyhe volt az ősz, így a cirkó fűtés nem indítottuk el novemberig. Viszont a szállodában túl meleg is volt, kitakarózva aludtunk, egy pólóban vagy blúzban megvoltunk a szállodában. Szóval hazatértünkkor első dolgunk volt a fűtést bekapcsolni. 

Hát ennyi volt a mátrai nyaralásunk, őszölésünk. Ez is nagyon aktív volt, csodaszép túrákkal és ami a legjobban megmaradt, a szikrázó napsütéssel VÉGIG, az tényleg mesés volt. Tibi - némileg irritálóan - állandóan azt kutatta, melyik kis házikót vehetnénk meg nyaralónak...Bárhol jártunk, ő csak a potenciális nyaralót látta.....Szerintem még visszatérünk. A Mátrába biztosan. 

Messziről kezdem

 

Annak idején apukám sokat emlegette, hogy járt egyszer a szentesi kórházban. Valami oda nem illő nőtt a fenekére (bocs, apu, hogy ezt nyilvánosságra hozom), ráadásul fájt is neki. Ám hiába fordult orvoshoz, azok nem tudtak mit kezdeni az esetével, hiába dugták össze a fejüket. Tanácstalanul hazabocsátották, majd apukám legnagyobb felháborodására azt írták a zárójelentésre, hogy "bizarr panaszai" így meg úgy.  Gyermekkkorom során ha egy tucatszor nem mesélte el a sztorit, akkor egyszer sem. 

Most nekem is bizarr panaszaim vannak, vagyis inkább úgy mondanám, hogy meglepő és szokatlan, ugyanis hulla fáradt vagyok, az utóbbi két éjjel alig aludtam. Az ok nagyon prózai. Az uram horkol, mint egy vaddisznó. Tudom, tudom, mások éheznek, mások háborúznak, menekülnek vagy természeti katasztrófa rombolja le az otthonukat, nekem meg csak ennyi a problémám, de ugye köztudott, hogy az alvásmegvonással egész jól lehet embereket kínozni. Lassan elérem a szenvedés szintjét.

Szóval még be sem fejeztem a mátrai sztorit, jövök friss hírekkel, horkol az uram. Nem fantasztikus? Egyébként eddig is horkolt, úgy szolidan,  bár ő élénken tagadja, mint egy harci kakas. Pedig a tény az tény. Szóval eddig is horkolt, de egy idő után abbahagyta magától vagy némi biztatásra.  Megböktem és abbahagyta. Ez működött egy ideig. Aztán megböktem és az oldalára fordult, abbahagyta. De most csak horkol és horkol vég nélkül, abba sem hagyja. Én pedig képtelen vagyok aludni tőle, úgy kipattan a szemem, mint este a bagolynak vadászat előtt.  Szerintem a füldugón keresztül is hallanám. 

Tegnap hajnali egykor lementem rendberakni a konyhát és valamikor kettő után másztam vissza az ágyba - minden fiókban katonás a rend. Még akkor is horkolt Tiborom, majdnem el is sírtam magam emiatt, de valahogy végül mégis csönd lett egy idő után és én szerintem rögtön el is ájultam.  Reggel persze hat körül képtelen voltam kikelni az ágyból és ma ez fél hétig nem is sikerült. Munkaidő alatt sok folyadékkal és kávéval túlélhető a nap, de sok agyi kapacitásom nincs. Ma is majdnem valami hülyeséget írtam az egyik partnerünknek...

Most is olyan álmos vagyok, el tudnék aludni. Ebédszünetben rágugliztam, mit lehet tenni horkálás ellen. Létezik olyan, hogy horkolás elleni párna. Olyan, mint egy gyógypárna, jó lapos. Nézgettem valami tapaszt is, 15000 a párna, 4000 a tapasz, de egyelőre nem sok bizodalmam van bennük, csak úgy bizalmatlanul - és marha álmosan - bámultam a monitort. Végül nem ruháztam még be semmibe. Valahogy reménykedem, hogy ma éjjel csönd lesz és nyugalom.  

Persze megtehetném, hogy átcuccolok valamelyik gyerkőc szobájába, uram bocsá a nappaliba, de sajnos kötődöm a matracunkhoz. Annyira kényelmes és tökéletes, pedig már nem mai gyerek. Sőt,  Tibihez is kötődöm és nem szívesen alszom egyedül, másik matracon, másik szobában....Lehet, eljön az a nap, amikor mindegy lesz, csak senki ne horkoljon harsonaszerűen mellettem, de még ott nem tartok. 

Majd írok lényegesebb eseményekről is, most nálam ennek van top top prioritása....

 

Vasárnapon

Vasárnap a gyerekek meglepően korán ébredtek, bezzeg, ha iskolába kell menni, Zalán mellett harangot is kongathatnak, ő csak átfordulna a másik oldalára és magára húzná a takaróját.  Én ismét rosszul aludtam, így nem nagyon volt kedvem 9 körül lemenni reggelizni, de muszáj volt, hogy ne vesztegessünk sok időt. 

A reggeli alatt megbeszéltük, hogy elmegyünk túrázni az Ilona völgyi vízeséshez. Hazánk földrajzát ismerve, nem gondoltuk, hogy valami csoda lesz maga a vízesés, de bántam is én, csak erdőben legyünk. Előző életemben tutira valami erdei állat lehettem....Mivel elfogyott a vízkészletünk (nem is beszélve egyéb üdítőkről), keresnünk kellett egy boltot is, amely legalább délig nyitva van vasárnap. Ez nem is volt olyan egyszerű Mátraszentimrén, fenn a hegytetőn, legközelebb, ha a keleti irányt néztem, Parád volt az első, ahol az út mentén egy COOP boltba botlottunk. Padlófék, kiszáll, bemegy, vásárol, fizet, távozik. A gyerekek feltankoltak gumicukorból és egy kis csokiból is, én meg örültem, hogy nem fogunk szomjanhalni. 

Eredeti terv az volt, hogy az Ilonavölgyi vízesés mindenkinek ideális, nekünk is, a kamaszoknak is és a kutyának is. Szóval Parádfürdőn az Erzsébet Hotelnél letesszük az autót és onnan gyalog sétálunk fel a vízesésig. Azonban a gyerekek - főleg Réka - hallani sem akart erről. Így némi tanakodás után visszaültünk az autóba a roppant csalódott kutyával együtt és araszolni kezdtünk közelebb az erdőhöz. A leírás szerint a Szent István kúttól 2 km a túra, Parádfürdőtől pedig 5, ez utóbbit ugye leszavazták a gyerekek. Szóval elkezdtük keresni ezt a kutat, amit ugyan végül nem találtunk meg, de ott parkoltunk le, ahol a legtöbb autó állt. Közben az út egész zsúfolt volt mindazoktól, akik szintén erre a túrára vállalkoztak ezen a napon. Nagyon nem voltam elragadtatva, nem szeretem, ha nagy a tömeg, mert nem tudni, kit zavar a kutya, kit nem, Diót pedig képtelenség az erdőben pórázon tartani.  Ahogy kiszálltunk a kocsiból, pont állt ott egy térkép, de én csak akkor tudtam volna elmenni rajta, ha leteszem a földre, szóval felejtős volt az egész. A többiek viszont okosabbak voltak, Réka mondta, hogy 3,5 km a vízesés a tábla szerint. Szupi. Valahogy elfelejtett a lány vernyákolni, hogy sok az a 3 km, mert a tisztáson feltűnt pár ló és ilyenkor szerintem ő transzba esik. Egy könnyű séta volt az egész először egy aszfaltos úton, talán gesztenyesoron? 

Itt az volt a legemlékezetesebb, amikor Zalán egy tisztásnál felkiáltott, hogy jaj, de szép levél!! és azzal bevette magát a bokrok közé pisilni....Majd jött vissza megkönnyebbülve és vigyorogva. Kanyarogtunk jobbra és balra befelé az erdőben és bár nem sütött a nap, vagy legalábbis nekem nem rémlik, azért klassz volt nagyon, az a bizonyos  varázslatos erdő megint....

Az utolsó talán 500 méter már meredekebb volt, babakocsival nem boldogultunk volna mondjuk, de nem is volt vészes. A vízesésnél a gyerekek egy szó nélkül követték a többi kamaszt és felmásztak oda, ahonnan a vízesés hullik, fel a sziklára....Szerencsére egyik sem zuhant le vagy törte ki a bármilyét, eléggé megkönnyebbültem, amikor végre lemásztak onnan. A vízesésnek nem volt túl bő vize, de legalább létezett és csordogált. Kellemesen elfáradtunk, én majdnem el is aludtam a visszafelé vezető úton az autóban. 

Később még tettünk egy rövid túrát a kutyával, mert nagyon izgatta a fantáziámat a zöld jelzéses ösvény, ami a szálloda mellett, előtt kanyarodott meredeken lefelé....Amikor megtettünk 300 métert, már tudtam, hogy súlyos hiba volt, mert visszafelé meg fogok halni, olyan meredek volt végig az ösvény...de mindegy. Ráadásul amikor leértünk az aljára, kanyarodtunk még ide-oda és már sötétedett, szóval vissza kellett fordulnunk. Nem akarunk a sötétben bolyongani egy erdőben. Szóval amilyen könnyen leereszkedtünk a völgybe, folyt is ott valami patak, talán a Narád....olyan durva volt nekem visszafelé az út. Igaz, Tibi nem igazán lihegett, de engem kikészít a túl meredek csapás, nem vagyok elég edzett ezek szerint. Úgyhogy amikor megláttam a falu házait az erdőből kifelé haladva, hát nagyon örültem. Találtunk pár légyölő galócát is csak úgy a semmiben a bokrok alatt. Annyira nagyon szép volt, még ha gyilkos is, hogy csak na. Ez az a bizonyos gomba, amit gyerekkorunkban idillien rajzoltunk (én mindenképpen) a rétre, piros alapon pettyes gomba. 

Szóval ahogy kiköptem a tüdőm a túra végén, visszatántorogtunk....tam...a szállodába. A kutya egy kicsit szánakozva nézett rám, de nem nagyon érdekelt, legalább végigcsináltam. 

Mivel nem sok mindent ebédeltünk aznap, korán vacsoráztunk, ami nem szokásunk. Hat órakor már ott dörömböltünk volna az étterem ajtaján, de már nyitva volt, sőt szinte foglalt is volt az asztalok java.  Gyorsan letoltuk a sütiket is, majd a többiek még wellnessezni mentek majd asztalinteniszezni, én meg néztem a Sztárban sztárt a tv2-n nagy elégedetten. 

Az lemaradt

 

Ami lemaradt, hogy első nap reggelén vettem észre, hogy bár gondosan meghánytam-vetettem magamban, hogy mely ruhadarabok feltétlenül szükségesek erre a 3 napra, végül EGYETLEN NADRÁGOT SEM CSOMAGOLTAM BE MAGAMNAK.  Hirtelen kedvem lett volna Gyöngyösig szaladni valami üzletbe, de végül - szégyen, nem szégyen - abban a nadrágban érkeztem haza kedden, amelyikben pénteken elutaztunk. Tibi vicceskedett, hogy vegyem fel az ő valamelyik nadrágját, neki bezzeg kettőt is pakoltam, de nem találtam humorosnak. Az egyik - merthogy fel is próbáltam őket - lógott rajtam és ordított róla, hogy férfi nadrág (boyfriendstyle) a másik pedig szűk volt combban....szóval maradtam a kis cuki stretch farmeromban, amit egyébként nagyon szeretek. Innestől fogva viszont sebezhető voltam, mert bármivel fegyelmeztem volna a gyerekeket, mindig megkaptam, hogy én beszélek, aki képes egy nadrágban létezni 4 napon át??? Hát milyen anya vagyok én? 

Általában úgy telt egy nap, hogy kirándultunk a reggeli után követő emésztési szünet után, majd visszaértünk a szállodába, ebéd és wellness. Majd megint pihi, séta a kutyával, vacsora, pihi, séta a kutyával, jóéjszakát. Szombaton a gyerekek valami könnyű sétára vágytak, szóval gondoltam átmehetnénk a Vörös kő kilátóhoz, az úgyis nagyon közel van. 

Fantasztikusan sütött a nap és ahogy kanyarodtunk lefelé a hegyről a mesebeli szépségű erdőben, szinte el sem hittük, hogy itthon vagyunk. A szomszéd faluban a játszótér mellett leparkoltunk és onnan egy könnyű séta volt maga a kilátó. Ennek is rácsos a lépcsője, úgyhogy csak addig vigyorogtam, amíg nem néztem le odafenn a lábam alá - a kutya is megtette,rajta is kitört a majré - aztán már csak a vastag zöld oszlopok voltak a barátaim, amiket szorongattam finoman. Persze igyekeztem beinni a tájat, a színeket, a hangulatot is. Innen a gyerekek fel szerettek volna menni Gatyatetőre, de szigorúan autóval. Réka ki is kötötte, hogy a kilátó alatt parkoljunk....Hát ezt azért leszavaztuk és tettünk egy körsétát a környéken, nem volt több egy órásnál szerintem, de már mindkét gyerek meg akart halni, hogy ők éhesek, meg szomjasak, leszakad lábuk...és különben is éhesek. Meg túl meleg van és a nap is úgy süt. Hát én csak a levegőt kapkodtam, nem is találtam a szavakat, hogy lehetnek ilyenek, de mindegy, mire elszakadt volna náluk a húr, visszaértünk az autóhoz. Ott levetkőztek egy pólóra, szinte félmeztelenre, mert állításuk szerint pokoli meleg volt...na mondom, most kapnak tüdőgyulladást mindketten...bár eddig jól vannak. 

Felkarikáztunk az autóval ugyanoda, ahol legutóbb parkoltunk, amikor a Galyatetőn jártunk. Réka itt is felcsattant, hogy jaj, sétálni kell egy kicsit a kilátóig....ó borzalom, irgalom atyja, ne hagyj el....De aztán inkább a csöndesen szenvedő kamasz szerepét választotta, ami kényelmesebb, mert nem szól semmit, csak baktat, mint a nagybetűs nyomorúság. 

Odafenn kiderült, hogy csak 3 db 200 Ftos érménk van, így valaki nem tud felmenni, de mivel ugye nekem annyira nem barátom a kilátó, aminek rácsos a lépcsője, hát inkább azt választottam, hogy lenn maradok a kutyával. Na a kutya nem bírt magával és minden áron két apácának látszó hölgyet zaklatott mellettünk a padon. Kiderült, hogy fasirtos szendvics volt a hátizsákban, attól őrült meg szegény kutya, de végül sikerült elterelni a figyelmét. Jött ugyanis egy borzas kutya esőkabátban, akiről azt hittem, hogy Dió szétkapja majd, mint foxi a lábtörlőt, ugyanis elég kihívóan viselkedett, mint aki a Galyatető kutyája minimum. Dió nem foglalkozott vele, elnézett neki mindent. Nem sokkal később kiderült, hogy szuka a kollega, szóval azért fogta vissza magát Diócska...

Lófráltunk még egy kis ideig, aztán 3 előtt nem sokkal beestünk a szállodába ebédelni. 

- Ebédelni szeretnének? - kérdezte a pincér a tök üres étteremben, ahol már csak egyetlen asztal volt foglalt....egy fiatal pár ebédelt mellettünk. Ez a hangsúly elég árulkodó volt, hogy mit keresünk mi ott, amikor 3ig van ebéd, de mindegy, nagyon nem zavartattuk magunkat, kiültünk a panoráma ablak mellé a napsütésbe és rendeltünk húslevest és póréhagymás raguval ellátott rántott jércét és hozzá birsalmás rizst. Annyira finom volt minden, hogy megbocsátottam a pincér vendégszeretetét, még ha nem is ő volt az elkövetője az ételeknek. Egy élmény volt maga ez az ebéd is.

Visszaérve a szobába nem tudom, hogy Tibi aludt el először vagy a kutya, de szerintem Tibi, úgyhogy itt jött egy kis csendespihenő. Már 5 óra is elmúlt, amikor átkopogtam Zalánhoz, hogy nincs e kedvük lemenni egyet úszni. Nagy álmosan nyitott ajtót, szóval ő is szundított egyet ezek szerint. 

Nagyjából ennyi volt a nap lényege. Tiszta lett a padlószőnyeg, a nadrágom is bírta a strapát és nagyon finom volt a vacsora is. Már sejtettem, hogy hétfőn délelőtt nehéz lesz a búcsú innen....

Mátrában, napfényben

 

Pénteken én már szabadságon voltam, az eredeti tervek szerint 2 órakor indultunk volna a hosszú hétvégénkre Mátraszentimrére. Réka itthon betegeskedett, Zalán suliban TökJó napon (amolyan álcázott Halloween, bár annyira nem álcázzák szerintem), Tibi pedig természetesen orrvérzésig dolgozott, szinte az utolsó pillanatig. 

Ilyenkor mindig az a mániám, hogy mindent ki kell mosni utazás előtt, ki kell nagyjából takarítani, a konyhában maximális rend...talán abban reménykedem, hogy így öröm lesz hazaérni. Ez mondjuk olykor be szokott jönni, de idén nem sikerült, mert 17,5 fok volt , szinte jégverem, amikor hétfőn szürkületkor hazagurultunk. Szóval ment a mosógép már szerdán - csütörtökön vég nélkül, aztán amit magunkkal akartunk vinni, azt kivasalni, 3 emberre becsomagolni (RÉka magára pakol, de meg is járta, mert itthon maradt a strandpapucsa). 

Annyi meló volt a háztartás körül, hogy péntek délre, amikor már véglegesíteni kellett volna a csomagokat, nekem semmi kedvem nem volt semmihez, máris elfáradtam. Réka pl. az istennek sem akart felkelni, rendet rakni, felöltözni, hálóingben szaladgált a kutya után, szóval ha 100x nem mondtam el neki, hogy öltözzön fel, vagy később, amikor már beletörődtem, legalább egy köntöst vagy pulcsit tekerjen magára...de neeeem. 

Ebédre sütöttem csirkemellet és a lencsefőzelék minden falatját meg kellett enni, mert ugye 3 napig nem leszünk voltunk otthon....Végül a csirke egy részét megette a kutya, mert a kutyának sem kellett a csirke. Ja de. Neki igen. Még fagyasztottam is le belőle. Sütőtököt is muszáj volt megsütni, ő is velünk tartott az útra. Végül talán egy óra késéssel, fél 3 -3 körül útnak indultunk, abban a boldog tudatban, hogy mindössze 2 órányira van a "nyaralásunk" helyszíne, szóval tök közel, általában 3-4 óra mindig minden, mert a Dunántúl a célállomás ha több éjszakáról van szó. 

A Tisza partján futottunk egy kört a Dióval, hogy elvégezze minden dolgát, ami eszébe jutott, tankoltunk is és a kissé borús, szomorkás péntekből elindultunk Gyöngyös felé. Gyöngyös után hirtelen, ahogy elkezdtünk felfelé tekeredni a Mátrában, egyszer csak kisütött a nap és teljesen olyan volt, mint valami varázslat, rögtön még transzbe estünk a csodálatos őszi erdő láttán. Én tényleg,mint egy gyerek, akit soha nem engedtek erdő közelébe. Olykor már enyhén szégyelltem, hogy padlót fogtam a sok színes levéltől, de mit csináljak, ha annyira nagyon szép volt? Az volt az eredeti terv, hogy elfoglaljuk a szobát és még sétálunk a napsütésben, de ahhoz korábban el kellett volna indulni, szóval mire elfoglaltuk a szobákat, addigra majdnem teljesen sötét lett, bár még narancsszínű volt az ég alja, mire pedig tényleg sétáltunk egy kört, addigra full sötét lett, nem túl sok világítással, mint észrevettük. 

Mióta Réka elmúlt 14, 2 egymás melletti szobát szoktunk kapni, ennek én jó oldalát nem látom, mert szeretnek elbújni a lakosztályukban és kockulni, amit változó intenzitással sajnálok vagy bosszankodom felette. Szép idők voltak azok, amikor 1-2 pótággyal nyugtuk a kétágyas szobában.....De elmúltak. Mindkét szoba kutyabarát volt, a gyerekeké akadálymentes is, nem bíztak semmit a véletlenre, nehogy a nemkutyabarátba kerüljön az ebünk....Dió rögtön be is zabálta a kitett jutifalat egy részét, aminek még lesz jelentősége, majd kiitta az egész vizestálat....innen sejtettük, hogy nem azért nyüszített egy órán keresztül finoman, mert erdőt látott, hanem mert talán szomjas volt? Sokszor mondjuk, hogy szinte beszél ez a kutya, hát szinte, most nem tudta elmondani, hogy lökjünk már egy kis vizet, mert porzik a veséje, pedig ez volt a helyzet....

A vacsora kissé elmaradt a négycsillagos szinvonaltól kiszolgálásban és választékben, viszont a fogások meglepően finomak voltak - ha némelyik picit langyos is - úgyhogy örültem, hogy itt is remek lesz a konyha, lehet jókat enni. A desszertek mindig ugyanazok voltak nagyjából, de bánta a kánya, nagyon izlettek, úgyhogy még egy hétig tudtam volna belőlük csemegézni.

Az eddigi nyaralásokhoz képest újdonság volt már a nyáron is, hogy a gyerekek elkezdtek konkrétan ENNI a szállodákban. Öröm volt nézni. Zalán pl. híres volt a fényevéséről nyaralás alatt, a reggeli 3 kanál tejbegríz után vacsorára 3 falat sültrumplit és valami rántott izét evett és azzal le is zárta a szállodás kajálást. Pedig volt annyi finomság, hogy csak na, de valahogy semmihez nem volt étvágya. Most mindketten szépen végigették a menüt, választottak a két leves közül és a kb. 3-4 főfogás közül, illetve desszertből is pusziltak be. Zalán gyümölcsöt is rendszeresen választott. Meg voltam velük elégedve. Inni csakis limonádét kértek, változó ízben. Hogy mit rejtettek a limonádék, nem tudni, de biztos egészségesebb volt, mint mondjuk egy kóla. 

Ami ritka probléma volt, az az ágy volt, mert nem tudom, mi ütött belém, de lámpaoltás után mindig olyan éber lettem, mint egy bagoly és sokáig álmatlanul hánykolódtam a horkoló uram mellett, pedig csönd volt - a szomszéd szobából is áthallatszott a légy zümmögése is, ott dekkoltak a gyerekek. Nem derült, hogy mi nem tetszett a szobában, talán a túl kemény ágy, merthogy hason, ahogy el szoktam aludni, kényelmetlen volt feküdni, a párnák pedig nem láttak tollat, úgyhogy sosem úgy működtek, ahogy én szerettem volna. 

Szombat reggel ugyanakkor arra ébredtem, hogy az uram intenzíven dörgöli a padlószőnyeget....kiderült, hogy a kutya berókázott valami ismeretlen okból és tán be is kakilt, ebben nem volt biztos a drága Tiborom, valahogy nem tudta eldönteni. Én, talán a sok hánykolódás miatt , hajnali négykor nem tudtam felkelni szőnyeget takarítani, gondoltam, majd reggel. Mondanom sem kell, hogy reggelre olyan büdös lett a szobában, hogy RÉka öklendezve tántorodott hátra a küszöbről. A kutya kihányta, visszaadta a jutifalatot, amit este kapott és utána már vacsorázni sem volt hajlandó, talán érezte, hogy valami nem kerek. 

Reggel még levonultunk reggelizni, mert a gyerekek nagyon éhesek voltak, főleg Zalán - nem is értettem, hová lett az én gyerekem, aki soha nem éhes, hiába, kamaszkor a láthatáron. Na a reggeli még kellemesebb élmény volt, mint a vacsora, mert lehetett angol reggelit nyomni, friss volt a péksüti, bár valószínűleg fagyasztottból, szóval olyan jókat ettünk, hogy délután 3ig senki nem volt éhes, kivéve, ha túráztunk. A kakaógép és a juice automata sem fogyott ki soha. Pirospont. Ami kicsit fura volt, hogy az asztalokat nem terítették újra, ha egyszer leszedték azt, így először elfoglaltuk az asztalt, vittünk oda néhány tányért, mire megérkeztek az evőeszközök,szalvéták....Ilyen én még nem láttam, de nem zavart kifejezetten, az abroszok tiszták voltak és volt mindig kitéve kés, villa. Olyan otthonos volt, a pincérek, felszolgálók nem sok vizet zavartak a helyszínen. 

Reggeli utáni következő programpont volt a szőnyeg teljes kipucolása, vagyis a második kör. Amit Tibi éjjel nem tudott megtisztítani, annak nekiestem én. Bevetettem kézmosót, sampont, kutyasampont és ipari mennyiségű törlőkendőt, papírzsebkendőt, mire a foltok elhalványultak.  Egészen még nem tűntek el, de bíztunk benne, hogy a száradás majd segít bennünket. Ja és persze folyamatosan szellőztetni kellett aznap. Szerencsére, ahogy pénteken, szombaton is szikrázó napsütés, szélcsend és hihetetlen, valószínűtlen erdő vett körül bennünket Mátraszentimrén, hogy a széldzsekik elő sem kerültek első nap....

folytköv. 

Dió 

Panoráma érkezéskor