2018. február 28., szerda

Ezek mennek....


Hű, nem tudom hol hagytam abba múlt szerdán, mindenesetre hétvégén készen lett a konyha teljesen és az előszoba falak is, simák és rikító fehérek. Na jó, csillár még sehol sincs, csak bánatos villanykörték. Szombaton hajnalban (fél 9), jött a villanyszerelő, bekötötte a főzőlapot is, feltette a konnektorokat a fürdőszobába. Tibi le volt nyűgözve milyen gyönyörű. Mármint a főzőlap. Bár nekem a konnektor is tetszik.

A fiúk (CsipetCsapatNo. 2) hétvégén pihent , így vasárnap Tibi beszerelte a fürdőszoba csapot illetve betettük a fürdőszoba szekrényt. Rengeteget kínlódtunk vele, pffff…. annyit, hogy mostanában a tükörre szerelt világítást nem lesz kedvünk bekötni a hálózatba, mert ahhoz le kellene venni megint a tükröt. Na neeeem….Egyébként gyönyörű….Még a mosógép is jól néz ki a sarokban, pedig az nem új ,csak újszerű.

Most extrém hideg van a héten, úgyhogy az ablakokat akkor sem tennék be a kivitelezők, ha készen lennének, majd talán jövő héten vagy azután. Egyébként nincsenek készen, beszéltem a kontaktommal az ablakos cégnél. Egyébként először e-mailt írtam és megrémültem, mert az üzenet visszapattant, hogy nincs ilyen e-mailcím….Első optimista gondolatom az volt, hogy felszámolták….Meglógnak a pénzünkkel. Ennyi rossz után, ami velünk felújításilag történt, már nem könnyű jóra gondolni. Hívtam őket telefonon, felvette a hölgy, megbeszéltük, hogy a nagy hideg után tudnak jönni redőnyöstül, szúnyoghálóstul. Azért van egy ilyen előfizetéses program a cégnél, ott „bevizsgáltam” őket, mostanában úgy néz ki, nem mennek csődbe. Mondjuk attól még engem át lehet vágni, de remélem ilyen nem fog előfordulni, már csak azért, mert 4 hete várunk az ablakokra….


Tegnap (kedden) leburkolták az előszobát is, szegőstül, úgyhogy pallókon egyensúlyoztunk a konyha és az emelet között, (mármint a lépcsőig, nem fel az emeletre természetesen) továbbá már a szennyeskosárral a kezemben döbbentem rá a fürdőszoba ajtótól egy-két méterre, hogy nem tudok bejutni oda, majd csak szerdán….talán. Mert ott nincs palló.

Tibi március 15-ig be akar költözni a kis irodájába, még hiányzik egy pár munkafázis, de talán menni fog. Főleg, ha tényleg kitavaszodik….egyelőre klassz pelyhekben hullik a hó és reggel majdnem kockára fagytam, mire kiértem a buszhoz. Brrrr…Nappali bútorról semmi hír, de most ennek örülünk, úgyis csak a garázsba tudnánk betolni….

Nagy dilemma még a bejárati ajtó kérdése, na igen, azt még nem cseréltük ki, nagyon-nagyon ronda…..Ebből én sötétbarnát szerettem volna, ám az 30-40%-kal drágább, mint a fehér….Úgyhogy eléggé úgy néz ki, hogy fehér lesz. Hosszas töprengés után, a katalógust lapozgatva (mindenfehérajtóegyforma….)kiválasztottam egy tulipános üvegberakásosat, kíváncsian várjuk rá az árat….

Egyébként nyugi van és béke. Tudok mosni, főzni, amit csak akarok és sütni is. Mi kell még? Persze kisebb zökkenők még akadnak, pl. a hűtő a kamrától cirka 50 méterre dekkol, szerencsére most annyira nem is használjuk, hisz a külső bejárati ajtó előtt (és a belső mögött) simán hűtős körülmények találtatnak. Illetve hát az új főzőlap hm…. nem fogad el egy sor edényemet, úgyhogy vasárnap muszáj volt sürgősséggel venni egy serpenyőt. Kinéztem egy helyeset, megbízhatónak tűnőt….7000 Ft, Tibi hümmög, az én bankkártyám otthon. Végül egy kerámiabevonatos mellett döntöttem, szép piros és ami jó, hogy tényleg elfogadja a kis drága főzőlap, otthon első dolgom volt csekkolni. Nézegettem edényszetteket, de végül úgy döntöttem, egyelőre ez az egy serpenyő kisegít, majd apránként veszek edényeket, úgy kevésbé fog fájni a pénztárcánknak…..

Az iskola is ad bőven izgalomra okot, bár inkább úgy fogalmaznék, felborzolja a kedélyeket, idegeimet, mintha azok nem lennének már amúgy is megtépázva. Múltkor pl. kiderült, hogy Réka tornacucca nincs meg. Ő állította, hogy otthon van, de nem találtuk, én állítottam, hogy a suliban maradt, keresse meg. Előtte hiányzott is egy hetet, úgyhogy ha el is keveredett, ki tudta már arról, hogy hová pakolta a megtaláló vagy a takarító néni….Egyszer csak valamiről beszélgettünk, kérdezem, hogy akkor mi volt a tesi cuccal? Meglett? Ja nem, de tornázott, nem volt gond. Na ilyenkor "szagot kapok" = gyanút fogok, mint vizsla a vadászaton....egy kicsit megáll az idő, leteszem, amit éppen csinálok és fülelek. – 
- Cucc nélkül hogy tornáztál? - kérdezem óvatosan, sejtve a baljós végkifejletet.
- Ó, hát ja, cicanadrág, póló…
- Ami ruha rajtad volt??
- Igen....
- És téli csizma? – én naív….
- Nem….őőő…zokniban.
- Zokniban??? A jéghideg tornateremben??
- Ó, nincs ott olyan hideg ám….
Na itt volt az, hogy kértem az üzenőjét és beírtam a tesi tanárnak, hogy legyen olyan jó, tesi cucc hiányában, főleg cipő nélkül ne tornáztassa a gyereket, a szó igazi és szleng értelmében egyaránt (ezt nem írtam bele), ilyen esetben én nagyon szívesen leigazolom a kérdéses tesi órát. Még 2 egész napot le tudok igazolni ebben a tanévben. Mélyen fel voltam háborodva….jó, hogy nem pucéron kell ugra-bugrálnia. Nekem biztos nem lenne szívem tornacipő nélkül, zokniban futtatni, tornáztatni a gyerekeket, ha tanár volnék…de nem lettem az. A gyerekek szerencséjére egyébként.


Zalán remekel tollbamondásból (írás), tegnap már csillaggal jött haza. Hurrá! Csak most az olvasás feladatlapot kezelte felületesen, „öt barna levél” helyett lerajzolt egyet….jó az…és hasonló figyelmetlenségek. Pedig az olvasás felmérője hibátlan szokott lenni. Na mindegy. Matekból jól megy neki az tízes átlépés, de lehidalok, hogy milyen figyelmetlen tud lenni….Majd csak kinövi a nyolcadikos felvételiig….

Rékáék német szódogát írtak még hétfőn, de olyan rossz lett mindenkinek (nem lett ötös), hogy újra írják ma….hogy két nappal később miért jobb, mikor közben új anyagot vettek, én nem tudom, de nem is tudhatom, lehet….Este hattól hétig oda volt kamarán, szóval előtte és utána tanultunk.
….és hát holnap már március. Közben odakinn elállt a hó, de elolvadni nem fog mostanában….Majd csak kibírjuk valahogy amíg itt a tavasz…Már alig várom, hogy kerékpárral járjak dolgozni, ó jeeee…..

2018. február 21., szerda

Nyugi reményében



Kedd: A gyerekek szerencsésen felgyógyultak mindketten és visszamentek abba a fertőbe, amit egyébként leánykori nevén iskolának hívnak. Influenza nem tudom, mennyire van jelen, de hányós-fosós biztos hogy tombol és köhögős is, hát igen, ilyen a február….De már huszadika van, majd csak vége lesz ennek is. Egész reggel és délelőtt szakadt a hó, de nem maradt meg (sajnos/hála istennek, nem tudtam eldönteni). Elképzeltem, ahogy kóvályognak a gyerekek a suli udvarán a szakadó hóban és eszkimósat játszanak, én nem élvezném, de szerintem ők sem…csak hát a tantermet kötelező elhagyni a szünetekben. 
Eszembe jutott, hogy amikor én negyedikes voltam, tejkaramella színű szőrös bundám volt bőr szegélyekkel, tutyival, és ugyanilyennel rendelkezett a barátnőm is, csak sötétbarnában (a tervgazdaság jegyében keményen) , úgyhogy minden szünetben jegesmedvéset-barnamedvéset játszottunk és nagyon jól szórakoztunk. Lehet, harmadikosok voltunk, már fene tudja. Egyébként volt egy nagyon menő kék irha bundám is, szürke prémmel, akkor még kisebb voltam. Erre is emlékszem. Az oviban meg állandóan piros dzsekim volt….na leszakadok már a kabátjaim hiteles története témakörről, bocsika. Csak még megjegyzem, hogy tavaly vettem C&A-nál egy finom meleg, fekete dzsekit, tökéletes, csak éppen mind a két zsebénél kifoszlott az anyag. Második telét tölti rajtam. Nem is értem. A cipzárcserés dzsekim még mindig cipzárcserére vár, immáron két éve, egyszerűen nincs mikor elvinni a varrónőhöz.


Beszéljünk inkább a finnekről! A finnek jöttek, a finnek mentek, végülis sok baj nem volt velük. Megitták a kávét, amit a Főni főzött, tejszínnel vagy feketén, cukor nélkül, almaléhez vagy barackléhez nem nyúltak, csak bubimentes vizet hörpintettek. Megkóstolták a pogácsát (amit a cégnél terjengő hírekkel ellentétben nem én sütöttem). Persze, ott még nem tartunk. Szimpatikusak voltak, tartjuk a kapcsolatot, így váltunk el, még integetettünk is a kölcsönzött Skoda után…
Áh, beszéljünk inkább a gyerekekről! Zalán hazahozott tegnap egy pirospontot a tollbamondásra. Ilyen még soha nem volt. Majdnem hibátlan lett és eltűnt a sok piros átírás is….Le vagyok nyűgözve. Lassan kezdi szerintem megtalálni a helyét és tudja, hogy mi az az iskola, mi az elvárás. Mondjuk, megszeretni nem sikerült. Emlékszem, mikor elsőben Réka nem mehetett suliba betegség miatt, úgy üvöltött, mint a sakál bánatában. Most? Ünnepnap egy leigazolt távollétes nap. Zalán szeret velem tanulni, talán mert több sikerélmény éri, nem tudom. Én meg imádok vele lenni, csináljunk bármit,, mert annyira cuki. Egyelőre meg vagyok vele elégedve.

Réka tegnap volt először kamarán (sok fuvolista együtt), kicsit izgultam, mert egyedül ment (negyed héttől hétig van este) és egyedül jött és még sötét van….Lehet, hogy jobb lenne, ha elkísérném, bár csak pár perc a suli. A lelkére kötöttem, hogy senkivel ne álljon szóba, sem idegen, sem ismerős, maximum rokonhoz szólhat. Elveszett kiskutya, árva cica, elsősegély, újraélesztés, életmentés, cukorka és világvége ne hassa meg. Szomorú, hogy ki kell az ilyesmiről művelni a gyerekeket , de ez van. A környékünkön (pár km-rel arrébb) ráadásul előfordult már kabátnyitogató szatír és lányokat fogdosó kis perverz is, úgyhogy azt hiszem, jövő héten elkísérem és érte megyek….Legalább amíg világosban nem megy és jön…Biztos, ami sicher… Egyébként két darabot gyakorolnak, valami Harry Pottert és a Karib-tenger kalózait, mindkettőtől csillogott Réka szeme. Amikor hallottam dübörögni fel a lépcsőn és nyugtáztam, hogy épen hazaért, én is nagyon megkönnyebbültem. Én továbbra sem tudok hangot elővarázsolni a fuvolából, már nem is próbálkozom….

Szerda: És tádámmmm….tegnap elkészült a konyhám. Arra mentem haza, hogy csillog és villog. Elállt a szavam, egyszerűen gyönyörű lett. Tényleg parádés. Még szebb, mint amilyen a látványterven volt….Hát totál eufória….lett volna, ha nem veszem észre két perccel később, hogy a fürdőszobában, ahol ugye kétszer már szétverték a padlózatot, nem szivárogna valami víz a WC mellől. A fiúk (akik nem vizesek) egyelőre nem látnak problémát, felszedték a vécét,  ott minden oké, úgyhogy kivárunk és még nem burkoljuk vissza a járólapot. Van elég meló máshol a kéglin. Juj, de a konyhám az nagyon szép….

Egy tyúklépéssel ma is előrébb - előszobára került egy réteg glett és majdnem kész a fürdőszoba fal is, mármint ami a csempék feletti területet illeti.  Holnap folyt.köv. Tibi is bűvészkedett a konyhában a mosogatótálcával, amit ugyan az asztalos leragasztott, de nem volt rajta lik a mosogatócsapnak...hát most már van. Még egyelőre csöpög lenn a csap a szifon táján, de majd alakul ez is...

És holnap már kispéntek....Jó lenne pár nyugis nap, abból még idén nagyon kevés volt...

Következik lassan a tavasz és vele a szokásos mizériám és rinyám a fogyókúra körül. Ugye alsó hangon kb. 5 kg van rajtam (amúgy 10, de azt hagyjuk). Ilyenkor ismét kezd zavarni a kis pókhasam és a hurkák, úgyhogy fel kell építenem majd egy stratégiát, a hogyanfogyjakle témakörben. Áprilisban már bringával járok dolgozni, ha kellemes lesz az idő, kellene hasazni és persze túl sokat nem enni. Ehhez képest múltkor küldött nekünk I. két tábla Tibi csokit és bár az epres és barackos töltelékeset annyira nem szeretem, azért elég gyorsan eltüntettem. Hát Istenem, itthon senki más nem ette volna meg....

Vettem néhány gyógyteát is, pl. citromfüvet, csalánt és egy allergia elűzőt is, ezeket iszom napközben a szokásos fincsi zöld teám mellé, ez már inkább az egészséges életmód jegyében, mint a fogyás miatt. Vettem a smoothie / turmix gépet múlt héten és bár még csak epres és banános turmixot készítettünk és cukor is került belé, azért jó lesz ez majd. 

No meglátjuk, ha két kilót fogyok (kb annyit szoktam), akkor annyit, az is jobb, mint a semmi....Az biztos, hogy ezzel a felújításos stressz lavinával lett egy halom ősz hajszálam és egy csomó ráncom is...a hajfestést már nem húzhatom sokáig....Közben meg a kis lelkem megrekedt 28 évesnek (olykor meg 12...)....Hhhhhhhh.....elborzadok, ha arra gondolok, hogy júliusban már a 44. évembe csapok bele....Képtelenség és hihetetlen és rettenetes....                        


2018. február 19., hétfő

Összeomlás

Ha azt gondoltam, hogy a mélyponton már túl voltam, amikor két helyen is szét kellett verni a fürdőszobában a szennyvíz vezetéket és ezen nem kaptam (már) idegrohamot…hát alaposan tévedtem. A mélypontot a hétvége hozta meg és egyáltalán nem vagyok rá büszke. Van az Michael Douglas féle film, zseniális egyébként, az Összeomlás, na azt nagyon jól adtam. Egyszerűen elegem lett, elpattant a húr, túlcsordult a pohár, elszabadult a sárkány. Most biztos meg van rólam a véleményetek, bár mivel személyesen kevesen ismertek (van egyáltalán olyan???) nem sokat számít.

Történt ugyanis, hogy Tibi irodájának/műhelyének burkolása folyt éppen illetve lassan befejezéshez érkezett szombat délután, amikor is bekukkantottam a műhelybe. Ha már kellett még két doboz járólapot venni és pont arra jártam….És leesett az állam, elállt a szavam, földbe gyökerezett a lábam. Valami már megint nem úgy sikerült, ahogy kellett volna. Mintha MekkMestert szerződtettük volna a burkoláshoz már megint. A történt, hogy a banda, amelyik már ki tudja hányadik burkolót hozza, a két szemközti falnál kezdte el a lapok lerakását (34 cm/db) és gondolták, majd középen valahogy találkozik járólap a járólappal. Ez működött is kezdetben, két soron át, utána egyre inkább nem. A fal nem úgy gondolta, nem mondta soha, hogy ő párhuzamos a szemközti pajtijával. Mire a bejárati ajtóhoz értek hat méterrel arrébb, középen már 3 cm-es fugarésnél tartottak. De egészen még itt sem gurult el a gyógyszerem (annyira) vagy csak hirtelen nem volt kinek a nyakába önteni az egészet….Hanem amikor a ki tudja hányadik pasas, aki burkolónak nevezi magát, ez a „3 cm-es fugás” be mert lépni a lakásba, hogy akkor felfalazza a fürdőszobát…. Na akkor végem volt. Összeomlottam és kifordultam magamból. Mikor megbeszéltük annyiszor, hogy több Mekkmester nem léphet be a küszöbön….




Persze van lelkifurim, hogy így beszéltem valakivel, egy emberi lénnyel, mert nem jellemző rám, , illetve most bizonyára a fél család azon rágódik, hogy megbolondultam (voltak tanúk is, hogy súlyosbítsam a történetet), , de egész őszintén nem érdekel. . … Természetesen tudom, hogy Tibinek sem könnyű, egyensúlyozik egy saját vállalkozás és a felújítás között, ráadásul neki automatikusan nem jön a számlájára minden hónapban fizetés, többet jár barkácsboltba, OBI-ba, Praktikerbe és mindenféle „mesterellátóba”, mint eddigi életében összesen….De valahogy ez a két hónap kín és elkeseredés az élet minden területén (melyeket nem feltételnül bontogattam ki a blogban) összecsaptak a fejem felett.

Másnap jött folytatni a munkát az új burkoló, aki mostanság a lakásban dolgozik, az előszobán ügyködött illetve a kamrán. Egyre szebb lesz, egyre inkább haladunk. Egyébként, mivel nekem semmi sem jó, ebbe a Mesterbe sem vagyok „szerelmes”. Ő az a fajt pasas, aki szintén nem végzett és okleveles burkoló és szerelő és festő- mázoló, mégis ezt csinálja.Viszont legalább asztalosnak asztalos. Illetve ami nem lényegtelen, az ő munkája eddig jó volt. Másik idegesítő tulajdonsága, hogy nagyon kritikus más munkája iránt és folyton azt kell megnéznem, hogy az elődei milyen alávaló munkát végeztek…ami egy idő után unalmas, fájdalmas, bosszantó, mind együtt.

Majdnem kész a kamra, majdnem kész az előszoba…persze ez a majdnem elég relatív, jelenthet akár két hetet is simán. Felrakták Tibivel az összes ajtót, mielőtt neki kell látni a pácolásnak, festésnek. Legközelebb szerdán jön, akkor befejezik a fürdőszobát a cimborájával. Elvileg. Ha nem történik semmi. Ha nem lesz csőtörés, földrengés és hurrikán. Nem tudom, mi történhet még. Szombaton a villanyszerelő is ügyködött, jövő héten visszatér, hogy a főzőlapot is be lehessen kötni. Valami csoki nem volt nála. Aztán Tibi unokaöccse is bekukkantott az egyetemre menet és felhozták Tibivel a mosógépet a fürdőszobába. Bár még nincs fuga és talán a héten még nem is lesz, de egy ilyen gumiszőnyegen nagyjából a helyén van a mosógép. Úgy néztünk rá, mint valami csodára. Kipucoltuk kívülről és belülről, majd kapott egy kis ecetes öblítést. Istenem, pontosan 48 nap után újra van mosógépem. Nem tudjátok mekkora kincs ez.

Vasárnap délutánra lázrózsás lett az arcom, mindenem fájt és baromira fájt a fejem is…el is könyveltem, hogy lecsapott rám az influenza…Aztán ledőltem egy kicsit, vettem be mindenféle vitamint, ittam mint a gödény, főztem hársfa teát, és el is szundítottam, amíg Réka fuvolázott - mindezt nem pont ebben a sorrendben - és utána valahogy jobb lett. Pedig már azt hittem, leterít valami nyavalya, de nem.

Később mesét néztünk, a Balerinát. Helyes kis történet, tetszett a gyerekeknek is. Próbáltunk társasjátékozni, de ez valahogy nem jön össze nekünk, mindegyiket unják, kivéve a Lotti Karottit, ami kb. kiscsoportos kategória. Ám ott is tragédia van, ha Zalán nyula eltűnik a süllyesztőben, könnyek és dráma. A karácsonyra kapott Qwirke is elutasítást kapott, bár remélem, hogy később fogunk még tudni vele játszani. Egyébként a játékhoz mellékelt szabályzat nem is egészen egyértelmű, töltöttem le a netről egy másikat, nem adom fel.

Szép hetet mindenkinek!

UI: Na, hogy boldogabbak legyünk, ma reggel nem jelent meg a konyhabútoros srác, hogy készre szerelje a konyhabútort. Tibi megesküdött, hogy amikor találkoztam valamelyik nap, megállapodtak a hétfőben, de hát nyilván ezt a pasas elfelejtette. Úgyhogy még ma éppen nem lesz kész a konyhám, hanem holnap reggel. Illetve amikor a villanyszerelő hozza a csokit a főzőlaphoz és Tibi beköti a mosogatógépet. Nagyon fura egyébként a konyha, egyelőre olyan, mintha belöknének egy vadidegen nő konyhájába, hogy nesze a tiéd,…..de biztos megszokom, elvégre a jót azt könnyű.

Ja és holnap jönnek a finnek látogatóba (céges)….Amennyit én tudok az északi fenyő fűrészáru szaknyelvéből, hm….remélem, nem fogok beégni nagyon a fordításnál. Gondoljatok rám lécci, 10-13 óra között, amíg nálunk állomásoznak! Igazából sokkal szívesebben beszélgetnék a finn iskolarendszerről, bevallom őszintén, de ezzel szerintem egyedül leszek. Köszönöm előre is, ha rám gondoltok !

2018. február 17., szombat

RékaMondta



Általában úgy szokott zajlani egy átlagos hétvége tanulás szempontjából, hogy reggel némi táplálék és persze kellő ruhanemű magunkhoz vétele után  belecsapunk a lecsóba. Azaz a tanulásba. Réka el is vonul a szobájába, az ajtót behajtja maga után. Egyszer csak üzenetet kapok, hopp, házi feladat. Matek. Amiből dolgozat lesz. 
- Réka, felírod, megküldték a többiek a pénteki házit. 
- ....
- 106, 107, 108, 109 oldal végig....tankönyv
- Mivan??? - üvölt fel, mint sebzett oroszlán.
- ....
- Anya, ne tedd tönkre a szombatomat!!! - sipítja ugyanolyan szenvedéllyel, mint az imént....pont mint aki a halálos ítéletét olvassa.
Nem tudtam eldönteni, hogy most ez szomorú dolog vagy vicces, de végül úgy döntöttem, hogy vicces. 




2018. február 16., péntek

Gyerekekről csak nyomokban


Hát...Végre, péntek!...

Tegnap kijavította az egyik banda (a decemberben kezdős, januárban cserbenhagyós, februárban visszatérős…márciusra remélem az lesz, hogy örökre búcsút intünk egymásnak) a hibát a fürdőszobában, kicseréltek valami könyökcsövet vagy mit…szóval vissza is lehet falazni meg minden, ide pipa….ám Tibi gyanakodott, hogy a vécé mellett is van egy szivárgás. Na most mi a valószínűsége ennek?? Hogy a villanyszerelő elvágja a vizet az alapból sem normális, de hogy a szennyvizet is és még senki nem is veszi észre kb. 2 hónapig….az azért nem semmi. Az meg ultra ritka, hogy a cserbenhagyós banda is elrontsa a budi szennyvíz elvezetését a vécé mellett az első hibától függetlenül….Erre mondta az új burkolónk, hogy profi csapattal kell dolgozni, akkor nincs gáz a felújítás körül…hát igen, köszi. Csak ha vesz az ember decemberben egy lakást, házrészt, nem tudom, minek nevezzem, a régi kégliből  2-3 héten belül ki kell költözni, nagyon nem tervezhet előre meg semmit. Így jártunk. És még azt sem mondanám, hogy nem csinálnám újra, mert a lakás és Tibi irodájának egyesítése egy szent cél volt és most is az….Asszem.

Ha erőre van szükségem, lemegyek a konyhába. Ugyan az sincs kész, de legalább már van valami látványi elem. Tegnap felhívott anyu és elmondtam neki, hogy mi van. (Új csempe a francba, szivárgó cső, meg ilyenek). Kár volt, ilyenkor totál elszabadul benne az aggodalom és ez rám is átragad. Én már ilyenkor nem szeretem, ha nyavalyog és nyivákol valaki, mert az visszahúz a mélységbe, pedig én már nagy kínnál kimásztam az árokból a sárból, tiszta ruhát húztam, felemeltem a fejem és előre nézek. Hát ezért nem lehet anyunak elmondani semmi rossz hírt. Mert az ötös erősségű problémát felnyomja 9-re…

Na végül az lett, hogy tényleg volt szivárgás a wc körül is, de ma elintézték, lehet megint burkolni. Hahaha...Lehet, hogy már bediliztem, de nem izgat vagy bosszant fel. Megcsinálják és kész, nem ügy, nem téma. 

A konyhabútor - várakozásaim szerint vagy ellenére, már nem tudom - azért nem lett kész szerdán, mert akadtak hiányosságok, pl. hogy csöpögött a csap. Tudom, írtam már. Mosogatónk sem volt. Tibi besétált hétfőn vagy kedden az ajánlott boltba és kiderült, hogy dehogy van készleten a mosogatókból, rendelni kell, de no problémó, mert péntekre megjön. Tibi visszaigazolta most az imént, hogy immáron van mosogatótálcám is. Hohohóóóó! Jó nekem, nem?  Egyébként még a munkalap sincs a helyén konyhailag, az a nappaliban ásítozik elnyúlva, közvetlenül az origi csomagolású zuhanykabinunk mellett. Egyébként még sok apró meló van a konyhabútoron, látom én, túl azon, hogy a konyhagépeket a helyükre kell illeszteni. Hétfőn gondolom erre is sor fog kerülni. 

Készítettem egy kis tervet a hogyantovábbról:

Jövő héten – 8,. hét. – lesz 3 hete, hogy a gázterv elkészült (vagy hát átbeszéltük, hogy hogy legyen a fűtési és a gázterv.) Glettelni lehetne a nappali étkezőt….Ha ez kész, csiszolni a parkettát ugyanott. Ugyanez igaz az előszobára – glett + kamrát burkolni , festeni, hogy végre beköltözhessen a hűtő.

9. hét – nappali bútor szállítója felől várok füstjeleket, hogy hamarosan megérkezik a bútor, fizessek. Amióta kiderült, hogy lapra szerelten érkezik a bútor, már nem olyan lelkes Tibi…. Ezen a héten lesz 4 hete, hogy befizettük az előleget az ablakokra, kezd izgalmas lenni a helyzet.

10. hét – megérkezik a nappali bútor, kivéve, ha késik. Az ablakokat is  le kell hogy szállítsák és beszereljék nappali , étkező és fenti fürdőszobában. Pénteken szabin leszek, remélem bútor szerelünk és hétvégén jön a burkoló bejavítani a nappaliban és étkezőben a glettelést ilyesmit az ablakok körül. Egy kis könnyű fehér színű festéket lehet applikálni a falakra. Gázterv - 5 hete leadva.

11. hét Ekkor már biztos megjönnek az ablakok, bútor, szóval úgy számolom, hogy március közepére kész lehet a vityilló alsó fele , no nem totálisan, de amennyire egyelőre van tőkénk. De hozzáteszem, a tervek szerint még semmi nem működött.

Vidám hétvégét mindenkinek! 

Ja, a gyerekek jól vannak, igen. Zalán ma már látogatást tett a suliba, Tibi ebéd után hazahozta. Ha Tibi átköltözik irodailag is, Zalánnak nagyon jó dolga lesz végig alsó tagozatban, 4 óra körül már haza tudja varázsolni majd az apja. Nem utolsó lesz a napköziben, mint Réka annó. Réka is jól van, de még nem százas. Hétvégén talán összeszedi magát. 

2018. február 14., szerda

Mindig lehet tovább fokozni



A melóhelyen eldugult ma a budi. Valahogy, fogalmam sincs hogy, folyik ki belőle a víz hátul, alul, mittudomén. Szóval amit lehúzol, annak egy része, visszajön. Na most ezt a wc-t kb. én használom egyedül és kulccsal zárom----juk. A többiek máshová járnak pisilni (mind kandúr), de mivel számomra ez a "folyós" toalett a legközelebbi, hát nem is kerestem másikat. Már kétszer szóltam, hogy a budi problémás és olyankor a Főni mindig odakurjantott a senior Főninek, aki történetesen az apja, hogy "Majd csináltasd már meg az ERIKA VÉCÉJÉT, ELDUGULT" .... Amit kb. annyira éreztem cikinek, mint azt a kotonos kabaré jelenetet, a patikásat. 

Ma aztán végképp nem volt mese, a budiból több jön vissza, mint le, úgyhogy remek...Nem elég, hogy itthon szana-szét vagyunk, még a munkahelyemen is lerobban a klotyó. 

Egész nap felváltva esett az eső és a hó, elég fertelmes idő volt. Délután itthon sem sok jó fogadott, Zalán ugyan már a régi, de Réka még mindig ott tart, hogy alig kel fel, vagyis, egyáltalán nem kel fel, csak ha vécére kell mennie....Úgyhogy Tibi elvitte Zalánt az orvoshoz igazolásért, pont nem sokkal azután, hogy befutott a konyhabútor, majd megérkezett a burkoló is. Hogy szétverje a fürdőszoba egyik sarkát, ahol a probléma forrását sejtette....Hat órára kiderült, hogy még karácsony idején a villanyszerelő vágta el az egyik szennyvíz csövet, de nem gyengén ám, legalább 7cm-es metszés van rajta. Ha odafenn lehúzom a vécét, szabályosan folyik rajta a víz. Nem le, hanem ki. Mindez tiszta régészeti feltárás során derült ki és pont 3 járólap felverésébe járt. Eddig. Most keresni kell egy vízvezetékszerelőt, aki elhárítja a problémát, de fuga mostanában semmiképpen nem lesz a fürdőszobában, mert száradni kell a rendszernek...Hát nem mondom, hogy örültem, de azt hiszem, a mélypontot elértem még tegnap este.

Konyhabútor nagyjából este nyolcig épült, épülgetett. Aztán leálltak a munkálatok, merthogy folyik ott valami, aminek nem kellene és szükség lesz valami másmilyen kombinált nemtommire oda, ahol majd a csap lesz.....és folyós csaphoz nem raknak bútort, mert még tönkremegy. Ilyesmi rémlik. A konnektorok is a hétvégén lesznek a helyükön. Ha mindezt kész lesz, hétfőn elnyeri végleges formáját a konyha is. Kicsomagoltam a főzőlapot, gyönyörű, bekukkantottam a sütős dobozba, csodás. A mosogatógép és eredeti csomagolásban van. 

A mosógépet azért a hétvégén felhozzuk és beüzemeljük, én már nem bírom tovább mosógép nélkül....Közben váratlan fordulatként felbukkant a régi banda, akik elkezdték a felújítást karácsony előtt. Ők intézik Tibi irodáját, műhelyét, illetve majd nyáron a kertet, kerítést, ha minden igaz....és még pénzünk is marad addigra. Ami nem valószínű.

Most ott tartok, hogy húsvétra csak készen lesz a kecó, addig adok időt mindenre. Az még hat hét. 

A konyhám viszont remek lesz....Egyelőre illatos is. Mármint olyan FA illata van. Főzni még nem tudtam benne mit főzni....Sem lazacot, sem kagylós spagettit. Hogy mit akarok a tengeri izékkel, nem tudom. Jó lesz ott rántott hús is rizi-bizivel, főleg, ha csirkemellből fogom sütni. Egyébként megettünk ma a konyhában egy mangót Zalánnal, isteni volt. Ezzel picit felavattuk a konyhát, de még lehet fokozni....


2018. február 13., kedd

Ja, nem....



Kiderült, hogy a fürdőszobában ,a  lentiben valami nem oké a szennyvízcsővel, a vadiúj járólap alatt szivárog víz a lapok között finoman, ott, ahol a fugának kellene lennie. Szóval szétverni, szétverni, betonozni, csövet megigazítani, mittudomén....mosógép a francba, fürdőszobaszekrény álom, nem beszélve a zuhanykabinról. 

Én nem tudom, mi jön még....Nem tudom, lehet e még rosszabb.....Soha nem lesz kész. De lassan már nem is akarom. 

Értekezleten




Utolsó alsós szülői értekezlet, ez volt hétfőn Réka osztályában. Egy időben volt Zalán és Réka szülőije, én pedig Rékáét  választottam, mert Tibi nem volt hajlandó beülni a másikra illetve Zalán osztályában vannak megbízható anyatársak illetve elsős gyerekem már volt. Igazából mindegy lett volna, az döntött, hogy több a cimborám Réka osztályában, na, semmi praktikum.

Nagyon nem is tudok erről a szülőiről mit mesélni. Jobb is, hogy az utolsó, ez az első, ami eszembe jut.... A szokásos fél órás- órás beszámoló, aminek azt a munkacímet is adhatnánk, hogy „Mi minden bosszantó van a gyerekekkel általában és összességében?” ezúttal elmaradt, így egy óra és 15 perc után vége lett. Soha ilyen kevesen nem jelentek még meg, 28-ból kb. 18-19 felmenő ücsörgött a padokban. 

Osztályátlag 4,75, ami nem rekord, de nem is rossz. 8 kitűnő és sokan egy – két árva négyessel. Ez nem volt új infó. Hogy ki lesz az ofő felső tagozatban még nem tudni, elvileg majd az évzárón (!) mutatják be….Hát csodálkoznék, ha nem szivárogna ki hamarabb, de nyilván azon is múlik ki és mikor lesz hajlandó elvállalni ezt a négy évre szóló szép feladatot, amit a 4B cuki csapata magában foglal. Van egy jelölt, akit szeretnénk, aztán meglátjuk ki lesz. Rékának szinte mindegy, de nyilván egy matekos/németes/magyaros sokat tudna segíteni a továbbtanulásnál majd egyszer....

Egy érdekes mozzanat volt a farsanggal kapcsolatban, amely idén rendkívül későn lesz, február végén. Az igazgató úr az szk gyűlésen megjegyezte, hogy a szülők lesznek szívesek a farsangra érkeztük után azonnal a terembe csöndben bevonulni, leülni és lehetőleg csöndben várni a műsor kezdetét. Merthogy tavaly is percekig nem jutott szóhoz a nagy alsós forgatagban. Na most nem tudom, értitek e mi ezzel a gondom...ehh...nem fejtem ki bővebben. A büfébe 8.30-ig le kell adni mindenkinek a sütiket, szendvicseket, finomságokat, de csak 10 óra után kezdődik az árusítás, amikor a jelmezekkel a gyerekek felvonultak. Pont azért, hogy ne mindenki a büfében falatozzon, míg a gyerekek illegnek és billegnek. Belépő 350 ft, de nem szaladgálni az emeletre a gyerekkel (ott van az öltöző), terembe be, gyerek egyedül öltözik fenn. Hát ezt sem tudom, mennyire életszerű, főleg elsősök esetében. Sütit olcsón nem hazavinni, amit veszünk helyben elfogyasztani és még van pár szimpatikus, szülőbarát házirendi szabály...úgyhogy mi nem is megyünk. No nem ezért, hanem mert szülinapot ünnepelünk majd azon a hétvégén. Már éppen kitaláltam, hogy Réka bárányka lesz, Zalán meg kölcsön Dart Vader....amikor tesóm szólt, hogy mit ad isten, pont az a szombat jó nekik a szülinapra. Úgyhogy sajnos a büfében sem árulhatok, pedig legalább 15 főt várnak az osztályból erre a nemes feladatra. Hogy ne legyen lelkifurim, azt hiszem részt veszünk idén is az alapítványi bálon, melyre 6500 a jegy...Mondjuk marha jó szokott lenni, szóval kicsit várom. 

Ami a gyerekeket illeti, ha már róluk szól eme blog....Zalán már tök jól van, Réka ellenben mára virradóra kidőőőőlt, fájt reggel a hasa és nem láttam függőlegesben fél nyolcig, amikor magam is távoztam otthonról. Szerdán elvileg már megy Zalán, már ha Tibi ma elviszi orvoshoz, amit kétlek….Tantónénivel beszélt Tibi, 12 hiányzó van, úgyhogy ne siessen vissza, azt üzente. Réka rosszabbul bírja kb ugyanazt a nyavalyát, émelyeg, rossza  közérzete, kólát iszik és ropit eszik, de leginkább semmit. Hát majd csak túl lesz rajta....Pénteken jelzem Zrinyi matek, de hát vagy ott lesz vagy nem...





Céges csemege a végére


Feljön az egyik kollega hozzánk az emeletre, bedugja a fejét az ajtón, rápislogok az asztalom mögül. 
- Egy kis kávézaccot tudtok adni? – kérdi bizalmasan. 
- Zaccot? Hm….nem hinném….
- Elfogyott a kávé, gondoltam nektek hátha van.
- Hát sajnos nincs.
- Te nem kávézol? Vagy zacskósat isztok?
- Nem, én teás vagyok. Minek neked a zacc?
- Elfogyott és nem tudom mikor lesz megint….
- De mit csináltok vele, jósoltok zaccból? 
- ….
- Vagy növényeket trágyáztok? Hangyák vannak a raktárban? Macskákat akarsz távol tartani???
- Elfogyott a kávé, mondom. – feleli egyszerűen a fiú.
- Valami titkos recept? Nem értem…mire kell neked az a zacc??
Mire egy másik férfi kollega közbeszól a háttérből:

- Szerintem őrölt kávét akar….
És tényleg. Nem tudom, mikor jöttem volna rá.
De az sem volt.


Hm....nekem is mintha fájna a hasikám....Az jó lesz, ha kidőlök, jövő héten jönnek a finnek....



2018. február 12., hétfő

Kilövés előtt


Olyan néha, mintha hullámvasúton ülnék. El is gondolkodtam, hogy még tovább süllyedtem a nemtommilyen apátiámban a hétvégén és persze mi más a bűnös, mint a felújítás….. Míg korábban feldobott az, ha pusztán megjelent nálunk a burkoló vagy akármilyen mester, most már az sem villanyozott fel szombaton fél 9-kor. Megnéztem a Válótársak keddi adását, még félig-meddig ágyban (ez a visszanézős tévézés egy csoda) és attól jobb kedvem lett. Közben kihegyeztem a gyerekek összes ceruzáját, mert ez olyan idegnyugtató, kiszámítható tevékenység, semmit stressz….rendbe raktam a tolltartóikat is, majd szentségeltem egy sort, mert kb. 100 ceruzát vettem a nyáron (grafit) és sehol semmi…. 

Általában szétnézek a mesterek távozása után odalenn a földszinten (az egy másik világ, bolygó, ország, naprendszer, amit akartok…..) , számbaveszem, hogy mi minden nincs még kész és levonom a konzekvenciákat: „Ez soha nem lesz kész….:” Erre Tibi menetrendszerűen elkezd röhögni. Lassan ez már amolyan szokássá válik köztünk….. Én fásulok, ő nevet. Talán egy év múlva én is viccesnek fogom találni, kalandosnak, izgalmaznak, hogy hűdejónekem….de egyelőre maradok fa….

Szombaton 8-16-ig, vasárnap 8-14-ig nyomták a srácok. Valami látszata már van, egyre simábbak a falak, a fürdőszobában végre nem látszik a vakolat…Még pici falazás, fuga és kész. Vagyis csak majdnem, mert még a kabin falait be kell állítani egy ismeretlen hős katonának vízvezetékszerelőnek , csapokat felszerelni….de már csak ennyi és tényleg kész lesz. Hihető ez? Nem nagyon. Amikor vasárnap végzett a banda, megint azt az ígéretet kaptam, hogy a héten már lesz megint mosógépem, mégpedig működőképes. Persze azt még fel is kell vonszolni a műhelyből az emeletre és be is kell kötni, úgyhogy nem bizakodok, hogy a hétvégén már mosok, nem élem bele magam semmi örömteli dologba, hehe.

Aztán eljött a vasárnap este, amikor már számolgattam az órákat, hogy mennyi van a hétvégéből és mikor kell megen dolgozni menni (mert én vagyok a munka hőse….) és este 8 körül kaptam egy e-mail-t az asztalostól, hogy szerdán délután lehet, hogy hozza a konyhabútort. Annyira örültem, nem tudom elmondani. Hurrá, hurrá, hurrá! Ez rögtön beindított egy másik reakciót, hogy akkor most már nagyon gyorsan jöhet a villanyszerelő is, konnektorokat és kapcsolókat cserélni, juj, juj, juj….Nappaliban és étkezőben lesz majd az ablakcsere, parkettacsiszolás és lakkozás, glett és glett. Vékony és vastag. Festés sima fehér, bár azért is kár, mert a cirkó kialakítás úgyis szétveri az egészet.

Na lassan lakásfelújító blogba alakulok át….

Gyerekek még mindig nyavalyognak, hogy jobb volt a Hunyadin…..Hát szép lehetek, de ügyes és okos anya nem, azt kell mondanom…

Közben szombat estére Zalánon kiütött a hasmenés,….. azt nem mondhatom, hogy kiütötte, mert szerencsére egyelőre nem….de keddre-szerdára lemondtam az ebédet. Zalán nagyon boldog, mert nem kell iskolába mennie. Pedig már pont elértem, hogy szívesen tanul velem (cigány lova poén…már majdnem leszokott az evésről, amikor megdöglött), szívesen írja a tollbamondást, nagyon kevés hibája van és a számolás is egyre ügyesebben megy, bár ez a tízes átlépés még nem nagyon téma órán, ott tartanak, hogy hogy lesz az eredmény 11, vagyis 9+2, 8+3, 7+4,. ilyenek.

Rékával semmit, de semmit nem tanultunk a Zrinyire, ami pénteken lesz…..viszont 100% lett a legfrissebb matek TZ-je és a mai német TZ-ben az utolsó percben rájött, hogy három izét összekevert, mert az nem jött ki, hogy "Mutti kocht Nudeln Kase" vagy valami ilyesmi. Olyan büszke vagyok rá, hogy felismeri az ilyesmiket. Remélem, ki is javította, ha kellett ragozott, meg ilyen apróságok....Jövő héten megint matek doga, utána TZ...én ezt nem értem, de már nem is fogom megérteni, hogy miből. 

Ma meg szülői értekezleten is voltam, de ez már egy másik mese. Lövik a pizsamámat.

2018. február 9., péntek

Meséljek?


Asztamindenit, de jó nap volt ez a mai ma a melóban, bárcsak minden nap ilyen lehetne! Mintha minden finn nekem akart volna ajánlatot írni (na jó, pár millió lemaradt) , pörögtünk és pörögtünk, repültek az órák, szuper volt. Jut eszembe, megittam3 csésze zöld teát, lehet az is felgyorsított. 

Bezzeg a tegnapi napom, este úgy felidegesítettek a gyerekek, hogy azt hittem, nem tudom mit csinálok magammal. Tény, hogy hamarosan itt piri, de arra sem lehet mindent ráfogni. Nagyon szégyellem, mert ilyenkor azt látom, hogy katasztrofális anya vagyok. Nem tudok erre már mit mondani, egy idő után, amikor a levegőbe beszélek és nem fogadnak szót, nem és nem és nem, akkor összeroppanok idegileg, elkezdek ordítani, mint a sakál és ez lesz belőle. Találtam Réka szobájába 4 napos kakaót az asztal alatt, almacsutkát az ágyban (!) és tankönyveket füzeteket MINDENHOL a padlón..elmondtam ezerszer, hogy húzzanak zoknit.....ilyen baromságok.... Na mindegy. Villanyoltás után jobb lett. Engem sem kellett elviselni senkinek és nekem sem volt mi miatt ordibálni...


Vettem ma egy smoothie készítőt/turmixot. Máris látom, milyen mutatós lesz az új konyhámban. Tudom, spórolunk, meg minden, de beleszerettem, online. Remélem, hétfőn-kedden meg is hozzák. Úgy elképzeltem, hogy nem kell megvennem az arany árában árult Aldis smoothiet, hanem tudok magamnak készíteni hasonlót. Reggel egy kis kiwi uborkával, bébi spenót….na mondjuk ahhoz nem tudom, mi jó…..ésss ott a finom, egészséges itóka. Szeretnék venni egy új fritut is egyébként, bár van egy 10 éves….mert elképzeltem, ahogy csapódik és fröcsköl a bő olaj az én vadi új főzőlapomra és rám tör a rosszullét….de egyelőre marad a régi, még válogatok illetve vannak ennél sürgetőbb költségek.
Konyhabútorról semmi hír, de a burkoló gyerek állítólag kiheverte az influenzát és hétvégén jön. Kicsit értetlen volt, amikor hangsúlyoztam, hogy le van tojva az ajtó, amin igazítani kell, a mosógép a lényeg. El kellett magyaráznom, hogy nem, nem kell megszerelni a mosógépet, de az van, hogy újév óta mos ránk Tibi nővére, ami nagyon kedves tőle, de egy idő után roppant kellemetlen…úgyhogy tegyen csodát és mielőbb tudhassak mosni. Könyörögve kérem, bármit megteszek. Zokogva rimánkodtam. Na jó, nem. Csak szépen kértem.

Kell majd egy új farmer is, mert a héten a kedvenc farmerem fogta magát és kiszakadt a combomon. Cserbenhagyott, amikor fél ruhatáram még dobozokban, mint ahogy a gardrób szekrények is a garázsban állomásoznak. A gyerekek fetrengtek a nevetéstől a reccsenés történtekor, szerintük ez baromi vicces volt. 

Zalánnak tegnap megtanultuk a járműveket, már Tibi is bevágta mindet, mire Zalánnak megmaradt a fejében, pedig pasi…de a gyümölcsöket sokkal hamarabb vissza tudta mondani….Segelboot meg Ladewagen….Na mindegy. Vihogtam egyébként, mert tud egy csomó, helyenként fegyelmező ízű német kifejezést…ilyesmiket, hogy Steh auf! Wer spricht?? Noch einmal. Es fehlt niemand, die Klasse ist unterrichtbereit (vagymi), Kein Gesprech (ebben nem vagyok biztos), Hör auf mit…., Komm nach vorne, Wer is das?? Fang an zu lesen….ilyesmi. Hogy harmadiktól németül tanulják a környezetet, én még mindig nem tudom elképzelni. Mesélte Zalán, hogy ugye a rajz óra már németül IS van, úgyhogy meghallgatják, mit karatyol a tantónéni, aztán várják, hogy elmondja magyarul is…majd csak rájön, hogy nem értik. Hát majd alakul ez, egyre több mindent felfognak.

Rékáék ma másodszor voltak korcsolyázni dupla tesi keretében....imádta. El is ábrándoztam, milyen szuper lenne, ha egy jégcsarnok lenne a városban....Nyáron, amikor Szlovéniában jártunk , egyszer belopóztunk egy 10 fokra lelégkondizott épületbe, amibe 1 eur-ért be lehetett hatolni pisilni, kezet mosni. Jobbra volt a pisilde, balra pedig egy dupla ajtó, amin bekukucskálva láttuk, hogy ott pörögtek-forogtak a jégtáncosok, éppen edzés volt. Fényes júliusban. Irigykedtem egy picit. 

Hát klassz hétvégét és jó egészséget mindenkinek! 

2018. február 6., kedd

Elméleti gasztro

Olykor elábrándozgatok azon, mit főznék és sütnék, ha lenne felszerelt konyhám. Mint a szomjazó sivatagban, olyan vagyok....

- nagy kondér húslevest ( egy évben egyszer főzök, ha fácánt kapok, egyébként mindig a mamák reszortja ez)
- lángost
- fánkot, farsangit, szalagosat
- boci sütit
- tengeri herkentyűs spagettit – soha nem főztem, nem is ettem
- töltött káposztát paradicsommal, sok apró helyes töltést
- brassóit uborlasalátával
- rántott húst rizibizivel, édeskáposzta salátával
- lasagnét
- pizzát
- Dubary csirkemellet
- csokitortát
- dobostortát
- nyomorult sima csokis muffint
- almáspitét vaníliafagyival vagy anélkül
- gyrost – ezt mondjuk tényleg fogok
- shepherd’s pie-t ….ezt mondjuk azóta, hogy legutóbb hazaérkeztem Angliából….több mint 10 éve
- bacon and liver pie, mert ez isteni, egyszerűen isteni
- paradicsommártás, húsgombóccal, főtt krumplival
- főtt hús , meggy mártás….ez talán menne most is
- babgulyás gazdagon
- palacsintát – ezt is össze tudnám hozni hm….
- lekváros bukta, és egyáltalán, minden ami kelt tészta
- sós kifli
- kakós csiga
- istenem, rakott krumpli……
- tojásos nokedli salátával
- csodás sajtos pogácsa, ami csak úgy szétolvad a számban
- csirkepaprikás nokedli saláta
- aranygaluska borsodóval
- sült kacsamell / comb almás lilakáposzta, püré….te jó ég….
- egészben sült csirke grillzöldségekkel
- chicken tikka-masala – na ezt sem főztem még soha 
- egy jó curry….- ezt sem
- Tibinek ígértem garnélát…alig várom, hogy lenyűgözzem.

Alig várom, hogy készen legyen a konyhám. Is....

Tibi elérte telefonon a korábbi  felújító bandát (az új még mindig lábadozik, ugye), állítólag jönnek szombaton. Majd pénteken szólnak, ha igen. Nahiszen....nem szeretnék addig féllábon állni, míg újra megjelennek. Villanyszerelő talán vasárnap. 

Azt meséltem, hogy a múltkor volt itt egy gázszerelő. Ugyanaz, aki beüzemelte a cirkót. Próbálta levágni a fölösleges gázcsövet és lezárni a csonkot. Na most ezalatt kétszer esett le a létráról, szerszámot cserélt és egy helyen szétverte a falat. Majd elkért 5000 Ft-ot a két és fél órai (!) munkájáért. Tibi meg kifizette, ha már szomszéd, a fürdőszobába már nem engedte be. Meglepően sok nemnormális ember lézeng a világban szerteszét....

Ma elfogyott az antibiotikum, reggel pedig a melóhelyemen csodás megkönnyebbülés ért a mellékhelyiségben. Vagy hát hogy csodás vagy nem, nem tudom, de azóta semmi bajom, semmi tünet egyáltalán. Többet erről nem szeretnék elárulni, ha már ilyen nyílt blogom van, vagy mi, de megtörtént az áttörés. Hogy lesz e több, nem tudni még. Holnap adok le pisit, ha sikerül. 

Mama küldött kelkápifőzeléket csirkepörkölttel....Nem hiába foglalom anyósom nevét imáimba, imádom! A gyerekek itthon vártak, mert ma csak délig volt suli az értekezlet miatt, amit a tanároknak rendeztek. Persze tanulás csak akkor volt, miután hazaértem. 
Belenéztem a Szolgálólányos sorozatban, Tibi egyből megjegyezte, hogy nem volt normális, aki ezt írta. Pedig addiktív, várom, hogy történjék benne valami jó is. Válás2-ben utolértem magam, talán 4-5 rész jött ki, tetszik még mindig. Terápia nem rossz, bár szerintem nem Mácsai benne a legjobb, tetszik Csákányi Eszter viszont és némelyik "ápolt" is....Fűr Anikó szuper. Mácsai konyhája is szuper, bár nekem kb. fele akkora terem lesz, jóindulattal. Node lesz étkező, hohohóóóó 





2018. február 5., hétfő

Zajlik az élet


Hétvégén nem jöttek a „mesteremberek”, mert lebetegedett az egyik influenzával. Ilyen a mi formánk. Az túl szép lenne, ha haladnánk….. Úgyhogy áll a meló, a fürdőszoba nagyjából egy hónapja nem fejlődik sehová. Viszont leszedtük a sok réteg tapétát az előszobában kínunkban. Eddig úgy volt, hogy majd ráfestünk és kész, de hát nagyon ráértünk és szétkaptuk, mint foxi a lábtörlőt. Most kb. úgy néz ki, mint ahol soha nem is laktak (mármint az előszoba) vagy legalább 100 éve lakatlan a lakás. Na mondjuk nem, mert azért az ajtók újak…..a konyha kész….Ne nyavalyogjak már annyit! Tibi le is csiszolta az ajtókat, jöhet rá a lazúr /lakk vagy ami tetszik.

Szombaton megvettük a konyhai csapot, pont amikor hatalmas pelyhekben esett a hó, szinte mini hógolyók potyogtak. Nem tetszett annyira, én már a tavaszt várom, igaz, nem is maradt meg, csak a háztetőkön. Néztünk mosogatótálcát, de akkora volt a választék, hogy zavarba jöttem tőle és kértem az eladó hölgytől egy árral felszerelt prospektust , majd távoztunk . A héten azért el kellene dönteni, milyen legyen, hátha jövő héten megérkezik a konyhabútor is.

Már ott tartok, hogy semmi örömet nem érzek a lakás miatt, illetve amikor süt kinn a nap és az alsó szintet is minden oldalról körbesüti, akkor még nagyon mélyen benn pislákol valami, de már nagyon elegem van. Besavanyodtam. Vasárnap becipeltem egy nagy táska cuccot a konyhába, nem mintha lenne hová tenni, de pl. nagyon megörültem a sajtreszelőnek és rácsodálkoztam a régi antik kávédarálóra, ami a konyhában a polcon figyelt……Mintha ezer éve kiköltöztünk volna. Kiselejteztem egy ugyanakkora zsák szemetet, rozzant tányéralátéteket, fonott nemtommiket, olyasmit, amit az előző lakásban még nem volt erőm kidobni. Hát most volt.

Szóval reménykedtem, hogy a MÚLT héten lesz fürdőszoba lenn is, benne mosógép, ha még a zuhanykabin nem is áll…De neeeem….arra még várni kell.

Közben kínlódok valami pisilős fertőzéssel is, ez igazából az én legnagyobb bajom most, emiatt vagyok nyűgös. Csütörtökön annyira begörcsölt a hasam, hogy azt hittem meghalok. Végül a kórházban kötöttünk ki, ahonnan persze (utólag persze) már a triázsnál kidobtak, illetve eltanácsoltak, hogy ilyen panaszokkal nem éri meg kivárni a 4-5 órát, úgyis az lesz, hogy antibiotikummal hazaküldenek. Hát igen, mert ők nem látták haláltusámat a fájdalmakkal, akkorra hatott az algopyrin…..Végül a háziorvos írt ki antibiotikumot, valami erősebbet és most várom, hogy visszatér e vagy nem…..Szóval van baj elég….

Valahogy úgy érzem, hogy mostanában semmi, de semmi nem sikerül. Mintha a lakás megvételével lenulláztuk volna a szerencse faktorunkat…nem is tudom…és most az a büntetésünk, hogy egy darabig verni fog bennünket a Jóisten…..

Tanultunk Zalánnal a hétvégén, főleg matekot. Emlékszem, annak idején Réka matek tanárja a fejünkbe verte, hogy nagyon fontos, hogy a tízes bontás jól menjen a gyerekeknek, tehát 8+2, 7+3, 6+4, 5+5 és ilyenek. Hát vannak Zalánnál döccenők, bár az a fura, hogy a 9+3-ra simán rávágja, hogy 12. Akkor a 7+3 miért nem automatikus, nem értem. Írásból nagyon sokat fejlődött (hála nekem….), már csak 1-2 hiba van a tollbamondásban, nem 10. Kíváncsi is leszek, mit ír legközelebb. Félévi értesítésben még az volt, hogy sok hibával ír, úgyhogy a fejlődés szele még nem csapta meg a tanárnőt….

Réka ír a héten német TZ-t, matek TZ-t , matek tájékozódót, környezet kisdogát és nyelvtan tollbamondást a melléknevekből….hurrá új félév, bár már meg sem lepődtem, ez lesz most már május végéig

Felhívott a fuvolatanár, hogy kedden fél hattól fél hétig lesz Rékának fuvola órája, jó lesz e…Na most éppen paprikás hangulatomban kapott el. Hétfőn a „nagyok” edzéshalmozása miatt a kisebbeknek van hatig a szolfézs, kedden legyen benn fél hétig és még utána van a kamara? Hát viccnek is rossz. Kicsit morogtam, egyből át tudta tenni iskola időbe, napközi elé. Naugye. Kamarára meg lehet, hogy nem is fog járni, legalábbis ha rajtam múlik….hát nem rajtam múlik, ha van kedve, járjon. A vívásról szó sincs, csak annyit mondott, hogy ha elkészül a vívóterem, akkor megy oda vissza. Szóval nem a vívással van a baj, nem is a bandával…hogy ezt miért nem lehet elmondani, nem tudom….

Voltunk a gáztervesnél , rögtön a kórház után, még pont időben beestünk. Igaz, a folyamatosan vedelt víz miatt meg kellett, hogy kérjem, mutassa meg merre van a mosdó…de mindegy. Készül a gáz terv, fűtési terv, hogy mennyi idő, mire megjön az engedély, nem tudom, talán egy hónap. Márciusban remélhetőleg ráérünk kivitelezőt keresni, bár a tázterves pasas azt javasolta, már most foglaljunk le valakit, ha tudunk olcsót.….Nem tudunk és egyébként sincs fűtési terv sem, max a kéglit tudom nekik megmutatni. Azt hiszem, kivárjuk a tervet, max nem lesz aki nyáron megcsinálja, mert mindenki nyakig lesz melóval. Nekünk az augusztus is, jó, sőt….szóval remélem, a legjobbakat. Úgy nyilatkozott, kb. 2-3 hét amíg nem lesz nálunk gáz majd a kivitelezés ideje alatt, kiköltözni nem kell, de meleg víz az nem lesz. Alig várom azt is….
Tudjátok milyen jó az, amikor nem fáj, ha pisiltek? Becsüljétek meg magatokat! 

2018. február 2., péntek

Bizonyítvány


Bizonyítvány? Bizony hitvány....- szokta volt mondani egy utcánkbeli bácsi (gyerekkoromról beszélek) unokája bizonyítványát illetően. Olyan derűvel és vidámsággal, hogy mindig csodáltam. Nálunk ilyesmiről még nincs szó. 

Hátt, Zalánkámé nem lett olyan rossz, mint gondoltam. Illetve, oké, a matekot elszúrta az utolsó pillanatban és hiába írt előtte 100% is 97%-ot is, kiválóan megfeleltet már nem érdemelhetett, ezek szerint. Írásból sem kapott kiválót, mert a tollbamondásban mindig csak itthon jeleskedett. Nem baj, nem vagyok elégedetlen alapvetően. Van tartaléka bőven....főleg szorgalmilag. 

Írásképre sem kapott max értékelést ,pedig gyönyörűen ír. Beszéde a tanárok szerint halk....hát órán lehet. Nem megyek bele mélyebben, mindegy is. Fekete pontja van legalább 7 - hiányzó háziért, pont tegnap kapott rögtön kettőt. Azt mondta a tantónéni, hogy gyakran nincs kész a házija, ő meg nem tudja ellenőrizni őt, hogy kész van e, bejelölte e....Felmerült bennem a kérdés, hogy miért nem? Értem, hogy vannak 28-an, de valószínűleg csak néhány gyereknek van gondja ezzel. Azok körmére nem lehetne alaposabban ránézni? Uram bocsá, ha be sincs jelölve segíteni? Másfelől nem is értem, hogy jöhet haza úgy, hogy házi sehol...

Réka hozta a formáját. :)  Most egyelőre csak 8 kitűnő van, de sokan birtokolnak egy négyest, úgyhogy jó a mezőny. A félévi értesítő érdekessége, hogy főtantárgyból dicséretet félévkor nem adnak, nehogy elbízzák magukat a gyerekek....Hát nem tudom, szerintem minden biztatás ráfér egy gyerekre...

Megy a nagy találgatás, hogy ki lesz Rékáék osztályfőnöke felső tagozatban, még pár hét és hónap, kiderül. Én annyira nem merültem bele a témába, mert 1) nem ismerem a felsős gárdát. A felső tagozat egészen más világ, más emeleten, Rékáékhoz képest másik épületben vannak, még csak látásból sem nagyon ismerem őket, leszámítva az iskolai ünnepségeket. 2) Akit szerettünk volna, szegről-végről Tibi cimborája is, tavaly szeptemberben osztályt kapott, úgyhogy ő kilőve. Nagyon csalódott voltam, tökéletes ofőnek képzeltem el. Matekos, az igaz, bár Rékánál még mindig nem dőlt el, hogy matekos vagy inkább humános lesz. De nem is az a lényeg, hanem egy nagyszerű EMBER. Ez a legfontosabb. Őt tehát bebuktuk. 

Az egyik lehetséges jelölt az a német tanárnő, aki tavaly érkezett az iskolába és meg vagyunk vele elégedve. Ugyan egyfolytában felelnek, dolgozatot írnak vagy éppen TZ-t, de emberséges, szerintem jól is tanítja a nyelvet és kedves is. Valamelyik este hozzám bújt Réka villanyoltás után, hogy izé….feketepontot kapott németből. Nem, nem a házira és nem is azért, mert nem tanult, hanem mert kivette a fülbevalót a füléből és azt piszkálgatta. Öt feketepont egy nagy naplós egyes. Ettől egy kicsit rögtön elbizonytalanodtam. Igaz, hogy olykor két gyerekkel sem bírok itthon, honnan tudnám hogyan kell féken tartani és a figyelmét fenntartani 14 jóképességűtől kiváló képességű gyereknek (annyi van egy csoportban) . De azért tegyük fel, hogy még kétszer piszkálja Réka a fülbevalóját, játszik a hajával vagy malmozik az ujjaival, akkor kigyűlik neki az egyes (mert hiányzó háziért már van egy-két feketepontja, khm…..), akkor kap egy egyest. Az meg lehúzza az átlagát. Az igazságos lesz? Mindez persze puszta teória, mert nem öt van neki hanem három és talán ez féken tartja a további fülvevaló sikálástól….Még az is lehet, hogy félévkor a feketepontok lenullázódtak, bár erről csak hírből hallottam. Azért klassz lenne egy németes ofő, még akkor is, ha állítólag a hetedikeseket úgy hajtja, mint az állat. Hát meglátjuk hamarosan….

Most egyelőre hétvége. Jövő héten matek , nyelvtan és egyéb felmérők...egy élmény lesz. Főleg, hogy rászálltam Zalánra és inkább vele tanulok....nehogy fekete pont rekordot döntsön a kishuszár év végére.... 

Szép hétvégét mindenkinek!