Ovis történet

Azt hiszem, ma egy kicsit kiakasztottuk M. óvónénit. Réka és én együttes erővel.

Történt, hogy szokás szerint fél 1 tájban átbattyogtunk Zalánommal az óvodába Réciért. Kivételesen Zalánomat mei-tai-ban akasztottam magamra, mert akkor ébredt fel frissiben,  ellenben szorított az idő, muszáj volt indulni. Bújós is volt még, álmoskás, hát jobb megoldásnak tűnt a mei-tai a babakocsinál. 

Ahogy odaértünk, láttam, hogy még zajlik az ebéd, csukva volt a csoportszoba ajtaja...befelé fülelve a kanálcsörgés dominált az általános gyerekzsivaly felett...hát sarkon fordultunk és kisétáltunk a verőfényes napsütésbe, tettünk egy kört az óvoda udvarán. Ahogy visszatértünk a Katica csoporthoz, egykettőre nyílt az ajtó és dúródott rajta kifelé Réka. Örült nekünk nagyon. Kisvártatva az óvónéni visszahívta a szobába, hogy nincs vége az ebédnek , a desszert hátravan. 

Kiderült, hogy egy rajzpályázaton díjat nyertek a Katicások, a díjjal együtt járt például egy csokitorta is, melyet ebéd után fogyasztott el a vidám gyereksereg. Igen ám, de Rékának igencsak mehetnékje volt, nem akart visszamenni a csoportba, hiába nyugtatgattam, hogy megvárjuk, üljön csak vissza és falatozza el kedvenc csemegéjét. Először azt hittem,     távozunk rögvest, aztán felfedeztem Rékán a bizonytalanságot is.. Őrlődött a lelkem. Vonzotta a torta, amit L. óvónéni éppen szeletelni és osztogatni kezdett, egyben élénk vörös riasztófények villóztak rögtön kis buksijában, ha látótávolságon kívül kerültünk. Mondjuk egy ajtó egyik illetve másik oldalára. 

Mivel az ebéd még tartott és tudtam róla, hogy ez a szabály, becsuktam az ajtót, ahogy Réka végül hosszas vacillálás után helyet foglalt az asztalnál....ám egy percet sem vártam a folyosón, már hallottam, hogy kétségbeesetten ordít valaki odabenn. És mivel a csoport éppen csokitortán osztozkodott, tudtam, hogy senki másnak nem lehet bánata, csak az én lányomnak. 

Bár tudatában voltam, hogy M. óvónéni nem szereti, ha anyuka a csoportszobában múlatja az idejét, ez még a beszoktatás idejéről világos lett számomra, megálltam a nyitott ajtó mellett, leánykám is látott, nem akadályoztam a forgalmat. Réka meg is nyugodott, türelmesen várta, hogy neki is jusson a tortából. 

M. ekkor megkért, hogy menjek ki a csoportszobából, mert másképp Réka nem fog enni. Azt feleltem, hogy éppen akkor nem fog, ha kimegyek....- de rendben, hátrébb léptem a folyosó forgatagába. Alig csukódott be a csoportszoba ajtaja, Réka már fel is rántotta azt (közel ült az ajtóhoz), mindenképpen látni akart. Így hát elfoglaltam megint állásomat a nyitott ajtóban.  M. nem örült. Valami olyasmit mondott, hogy ha minden gyerek anyukája, mamája megjelenne a csoportszobában, hát milyen is lenne az....Felajánlotta, hogy akkor adott  helyzetben etessem meg Rékával a tortát odakinn. Egy miniatűr szalvétára tette a tortát és felém nyújtotta. Ohne tányér vagy villa....Mondtam, hogy nem tudom megetetni a zsúfolt, tömött folyosón, Zalán is rajtam kapálódzik....köszi szépen, de hadd egye meg Réka a tortát az asztalnál most már....

Amíg Réka falatozott, - mert végre nekilátott - az ajtóban álltam. M. óvónéni megjegyezte, hogy sajnos nincs több székük, nem tudok leülni. Megnyugtattam, hogy nem is szeretnék leülni, köszönöm szépen...

Réka végül három falattal leküldte a torta felét, majd felállt és enyhén menekülés szerűen távozott.

Nem igazán látom be, miért volt akkora probléma ez az egész. Nem költöztem volna be a csoportszobába, verek sátrat vagy ilyenek...Beíratkozni sem szándékozom. Arról lett volna szó csupán, hogy egy nyugtalan gyerkőc szépen el tudta  volna fogyasztani azt az ártatlan tortaszeletet.Ami így nem sikerült, mert Réka úgy evett, mintha minden pillanatban diffundálnék Zalánostul mindenestül. Pont abban az oviban, ahol a családiasságra, rugalmasságra oly nagyon büszkék....Na mindegy, apróság az egész.

Egyébként mondtam már, hogy nem szeretem ezt az óvodát???

Boldog névnapot, Zalcsi!

Amikor megegyeztünk Apával, bőven a szülés előtt, hogy kisfiunk a Zalán nevet kapja majd, még titkon reménykedtem, bíztam, hogy végül mégis Gergely lesz Ketteském. Talán hogy a szülőszoba eufóriájában Tibim leborul az ágyam mellé ahogy megérkezik eme fényes szép világra csemeténket, és könnyes szemmel annyit rebeg:

- Tökös csaj vagy, anya, legyen hát ahogy szeretted volna, Gergely lesz a fiunk neve! - noshát ilyen nem történt, sem szülés előtt, sem utána. 

Ami persze - jelzem - nem baj. Már csak azért sem, mert aztán ahogy később a kezembe foghattam sarjamat, akit annyira vártunk.....addigra Zalán volt ő régen. Ma már csak fakuló emlék, blogban, naplómban olvasott megmosolyogtató történet, hogy egykor Gergely, Gergő volt az én befutó nevem. Az én fiam, a mi fiunk Zalán. Zalek, Zalcsi, Zalcsika, Zozó, Zozkó, Zozek, Zati.

Boldog első névnapot, drágám!

Kreativkodunk

Hogy is definiálhatnám a vízfestéket? Hm, mondjuk úgy, hogy ez valami olyasmi, ami Rékánál felejtőssé teszi a ceruzát, a filcet és a zsírkrétaceruzát is (majdnem) egyszerre.

Pedig a lelkem mélyén valahol megbúvik egy apró pici fóbia festékileg, szóba sem jöhetett, hogy ujjfestéket vettem volna zsenge korú Kétévesemnek (vagy akár a Háromévesnek.) Úgy gondoltam, nem létezik annyi reklámújság és csomagolópapír, amely kellő négyzetméteren, kellő vastagságban szétterítve megóvja a szőnyeget, a padlót, a bútorokat és úgy egyáltalán....

Aztán valami történhetett velem pár hete, mert azok kaptam magam, hogy festék, ecsetek, pici ecsetmosó tálkák libbennek a kosaramba többek között az egyik üzletben....Ezek után alig lepődtem meg azon, hogy a hétvégi kreativkodás előkészületeinél Rékán kívül magamon is észrevettem a gyermeki izgalom jeleit....Ó, általános iskolai éveimbe repített vissza, ahogy ecsetemet forgattam a szebbnél szebb színű festékeket tartalmazó küblikben. De régen is volt, asztapaszta....

Kezdetnek Rékám azokat a tányérkákat kapta meg, amelyek még a kórházi napokból maradtak meg (elsősorban azért, mert nem is jutott végül eszembe bevinni őket magammal). Szabad kezet kapott, azt festhetett rájuk, amit csak akart. Ismerkedhetett magával a festéssel, mint új technikával, az ecsettel. Szenzációt jelentő alkotás persze nem született, de Réka azóta minden nap festeni akar, azzal jön haza az oviból, hogy "fessünk már, anyaaaaa...." 

Fogunk, drágám, fogunk. Káresemény egyébként nem történt. Kétszer ugyan elvetődött az esetmosó fekete löttye nagy tócsát hagyva maga körül, dehát mire való a konyhai papírtörlő és társai? Lánykám öröme, csillogó szemei minden pénzt megérnek. Egy fóbiával kevesebb. Habár, izé....csak akkor festünk, ha Zalánt vagy lefoglalja valaki vagy alszik....

Hát nem széééép? Herendi és Zsolnay itt dörömbölnek az ajtón, hogy a pontos dizájnt megkaphassák tőlünk. Teljesen megértem őket.  

A mester alkotás közben.  

Ezt a nyulat én készítettem amolyan Előhúsvéti nyúlnak. Réka nem igen figyelt anyára sajnos.....nem akart ő  hallani buzgalmában semmiről másról, csak a festésről, festésről és festésről. :-)

Hogyan indítsuk jól a hétfő reggelt?

Tuti receptem van. 

1) Felejtsük kisdedünk tízóraiját mondjuk az ágya mellett, elérhető közelségben. Kupakot, zárófedelet, tetőt tányérról, dobozról, üvegecskéről eltávolítani! Ez fontos. Az eredmény nem fog elmaradni kíváncsi gyerekek esetében. Ha ingerszegény az ágyikó, akkor pláne. Lásd alább:

Nem maradt egyetlen egy takaró, ruhadarab vagy játék sem folt nélkül. Hogy is képzeltem, hogy bármi is megúszta volna a bulit? :)

Amire nem loccsant közvetlenül a barackos cucc, arra Zalánom két kacsóval és két lábacskával valamint szorgos munkával JUTTATOTT. Szerintem mindössze egyetlen perci voltam távol. Mennyi időbe telik kiüríteni a mosógépet fél adagnyi tartalomtól? Amikor szembesültem fiacskám művétől, hirtelen nem is tudtam, mit csináljak....aztán rövid habozás után átszaladtam a nappaliba a fényképezőgépért....

Happy end 1: Amikor minden barackos holmi vidáman tisztálkodott a mosógép gyomrában és Zalánomat is tiszta ruhába csavartam, lelkembe újra visszatért a béke....

Happy end 2: Idilli kép a szárítóról

Konklúzió: (Azon túl, hogy nem hagyunk gyermekünk közelében lehetőleg soha semmilyen enniinnivalót blablabla....) Inkább barackos almát kenjen szét az ágyában, mint mondjuk...kevésbe illatos barnamacikat. Mert tudni kell optimistának lenni. :) 

Zalán elhagyta a tizediket is...

Azaz immáron a tizenegyedik hónapját tapossa a legényke. Ami számomra teljességgel hihetetlen. Mindig is nehezemre esett felfogni, hogy az idő bizony telik, múlik, szalad és ez most Zalán növekedésével kapcsolatban is így van....Ahogy újra és újra tolom magam előtt a bébitaxiban és figyelem formás kis buksiját hátulról, azt, ahogy ujjacskáival a kormányba kapaszkodik....egyre csak arra gondolok, tegnap volt, hogy a hasamra tették ama szülőszobán, bizisten tegnap....Pedighátugye....nyilván nem.

Tartok egy kis összefoglalót, milyen is az én Zalánom mostanság.


Beceneve: Zalcsika. (Na ezt sem hittem volna tavaly ilyenkor, hogy egyszer ilyesmi hagyja el a szám....Bár ha belegondolok, tavaly ilyenkor még névtelen volt a kisdrága.) Réka olyan anyaszívet melengetőn tudja ezt a szót kiejteni, hogy a becenévragadós lett, immár nekem is kedves.

Súly: 8,5 kg körül van, sokat biztosan nem kapott magára az elmúlt négy hétben, hiszen befigyelt itt Ötöske (fogacska) , valamint két heten keresztül áradó cifra színű takonyáradat. És főleg, ami mindkettővel jár, az étvágytalanság.


Pocaktömés: Nekem nem adatott meg egyelőre, hogy megtudjam, milyen is egy igazán jól evő csemete. Csipeget, eszeget, de étvágya erősen rapszódikus. Ami még lényegesebb, ez meg is látszik a kisfiamon. Inkább hosszú vékony, mint babásan párnázott. Az apja úgy szokta ezt némi elfogultsággal megfogalmazni, hogy "tiszta izom ez a gyerek." Jelenleg éppen szoktatom őkelmét a házi koszthoz. (Mármint Zalánt, az apja már hozzászokott.) Kissé későn ébredtem rá, hogy túl sok bébiétel kap...


Mozgásfejlődés: Bútorok mellett vidáman elvitorlázgat, lépeget. Helyből feláll és hosszan ácsorog. Hogy léphetne is, az egyelőre a jövő zenéje. Vetődni álló helyzetből két karomba viszont nagyon tud.

Fogacskák: 4 db és erősen törekszik kifelé az ötödik is, a bal felső ketteske a következő.


Éjszakák: Átalussza őket, persze, csak kétszer szopik is közben. Egyre nehezebben kelek fel hozzá éjjel és már régen nem figyelem, hány óra is van éppen.


Játékok: Kedvenc a bébitaxival, illetve bármi, ami nem játék. Ami játék kategóriába esik, azt többnyire 10 másodpercen belül eldobja, elunja. Érdekli még Réka babakocsija és abban a baba, de csak akkor fér hozzá, ha a nővére oviban tartózkodik. Mondjuk, a sütifaló bödönt is kedveli, bár egyenlőre inkább frusztrálja, hogy nem boldogul vele.


Integet, tapsol, táncol.


Idegenekkel és ismerősökkel egyaránt nagyon barátságos és érdeklődő. 

Imádom dörmi hangját, nagyon férfias.

Jól ismeri a különböző mesék zenéit, legyen az Bob, Sam vagy Thomas, ahogy feltűnnek a képernyőn, Zalán máris lelkesen tapsikol. 

Lábmérete: 19


Még naponta kétszer alszik.

Pelus mérete: 3 (Pampers), de épphogy.

Ruha mérete: 80


Rajong érte és imádja az apját. 


Ingben (is) meg lehet zabálni.


Nagyon nagyon szereti Rékát. Sokszor kezdeményezne játékot vele, reggel ébreszti, simogatja, ám Réka sokszor lerázza még, sőt, olykor kissé gorombán pattintja le, amire automatice elszorul a szívem....

Jajj, a cserepes virágoknak, ha Zalán számára hozzáférhető magasságban vannak. 


Kedvenc itala a víz. Ennek örülök.


Szeret hozzám bújni, az ölemben hosszan ücsörögni, karjaival a nyakamba kapaszkodni. 


Már nincs két hónap az első szülinapig. Amiről elsőként az jut eszembe, hogy még mindig nem tudok klassz tortát sütni. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!

Oviról megint

Három hét kihagyás után kezdtük újra az ovit, hát nem csodálkoztam, hogy megint könnyek hullottak Rékámnál. No nem is az elbúcsúzáskor, mert akkor az én bátor, imádnivaló lányom összeszorította a száját és bár görbűlt volna nagyon lefelé az a szájacska, puszit nyomott a képemre és eltűnt a csoportszoba forgatagában....

Továbbra sem szeret járni, és hogy esetleg ott is alhatna a többi csemetével, fel sem merül benne. Sőt. Minap kérdeztem, nem szeretne e az oviban aludni, az óvónéni mesét mond, biztosan klassz lehet együtt pihizni a többiekkel....Mire értetlenül szétdobta a karjait: - Miért aludnék ott???????? - nem tudtam épkézláb választ összebarkácsolni.

Folyton arról beszél, hogy nyáron be fogják zárni az óvodát és akkor nem kell majd járnia. Valamelyik este lefekvés előtt hozzám bújt és annyit suttogott, hogy anyaaa, nem szeretek oviba járni...nem akarok menni.....

Pedig egyébként úgy tűnik, nagyjából jól érzi ott magát. Legalábbis, amikor érte megyek ebéd után, mindig olyan kis vidám, sürög-forog, pattog....Egy előadás is ment a minap az oviban, afféle kétszemélyes színház, ami nagyon tetszett Rékának az óvónéni elmondása szerint. Ez volt az első program, amin részt vehetett, amióta oviba jár.....Nem mesélt róla semmit, érdekes, a többi gyerkőctől tudom, hogy valami farkas és kecske szerepelt az előadásban (mármint nem igaziak, értelemszerűen), jót énekeltek és táncoltak....

Az óvónénikkel nagyjából megbékéltem. Nem egészen olyanok, mint amilyennek egy ideális óvónőnek lenni illik, a gyermekmegőrző feeling még mindig nagyon bennem van, de azt sem mondanám, hogy kifejezetten rosszak. Annak ellenére, hogy ma arra léptem be a csoportszobába, hogy M. óvónéni (a vécére erőszakkal ültetős) egyik karjánál fogja jókorát lódított Rékán, mert az az útjában volt, ahogy takarított és felsöpört ebéd után. Nem tetszett, amit láttam, de nem szóltam semmit. Kihívtam Rékát nyomban, bár még a pogácsája végére nem ért.

Ugyanakkor csak jót hallani Rékáról az óvónéniktől, amire őszintén szólva számítottam is valamilyen szinten. L. óvónéni tegnap odajött hozzám, amíg Réka a mancsait mosta és annyit mondott, hogy "ez a Réka nagyon fasza csaj, imádom." Ügyes, okos, önálló, kreatív. Ennek ellenére....

Remélem, ősztől nem ebbe az oviba fog járni.

Beszéltem egy óvónénivel (gyesen levő ismerős) minap a játszótéren, szerinte jól tettem, hogy átjelentkeztünk másik óvodába, még ha ennek meg lehet a negatív oldala is.....Azzal kapcsolatban viszont nagyon szkeptikus volt, hogy engedélyezik e vajon a központban az "intézményváltást".  Tavaly óta megszigorították a váltást, mindenki elsősorban a saját körzeti oviba viheti a csemetéjét. Annyit feleltem, neki, hogy hát legalább megpróbáljuk. Ha nem jön össze, akkor sem dől össze a világ. Annyira.

Három hónap ovi (nettó cirka nyolc hét) után egyébként a héten elkészült Réka első alkotása, egy fára akasztható szél....izébizé. Vágott, ragasztott, rajzol, sokat dolgozott vele L. óvónénivel. Kár, hogy ilyesmivel nagyjából és minimum hetente egyszer illene előrukkolnia. Hiszen ő szeret rajzolni és úgymond alkotni. Hogy egyetlen verset, dalt és mondókát nem tanult ebben az időszakban, arról már ne is beszéljek. Nem gondolnám, hogy lesz nagy könnyhullatás az Anyák Napi Műsoron, szerintem nem is lesz ilyesmi....

Úgyhogy járunk oviba, járunk szorgalmasan. Nagyjából június 20-ig, amikoris bezárját az ovit kb. 5 hétre, nyári szünetre. Akkorra már fogjuk tudni, hogy hol lesz a folytatás....

Új erőre kapva

Meglepődtem, amikor a minap netre és blogra csatlakozván megláttam, mikor írtam érdemben utoljára. Mármint a tegnapit leszámítva. Húúúha....csaknem egy hónapja. Sajnos az utóbbi időben súlyos időhiányban szenvedek és ahogy ránk köszönt a tavasz ez egyre inkább így lesz. Emellett grafomániám is valahogy eltűnőben és szétfoszlóban találtatik mostanában. (Talán két aktív csemete számomra kiváló gyógyír rá? ) És mellesleg pár napig laptopom sem volt.

Akárhogyis, a blogot muszáj folytatni, hiszen ha Réka első két évét rögzítettem a Popinaplóban, majd a Nagy  Várakozást is Zalánomra...most nem hagyhatom abba, amikor Zalán még 1 éves sincs, hát nem? Naugye. Szóval folytatom.

Réka mondta

Mielőtt még elfelejtem, inkább lejegyzem.




Budapesten járván, célállomásunkhoz közelítve egyszer csak egy forgalomlassító bukkanón hajtunk át óvatosan lassan az autóval. Réka megszólal a hátsó ülésen.
- Ez meg mi volt?
- Egy fekvő rendőr. - felel az Apja.
Réka hallgat, hallgat, szinte hallom, ahogy kattog az agya....majd döbbenettel vegyes felháborodással annyit kérdez.
- És AZON ÁTMENTÜNK???? - egész sokáig kellett magyarázni, mire megértette, hogy nem öltünk meg senkit.




Kap egy tejszeletet, melyet mély áhítattal elfogyaszt. Tudván, hogy kettő darabot vettünk, megszólal.
- Kérem a másikat is.
- Ó, kettőt nem eszünk meg egyszerre. - csóválom a fejem.
- Miért nem? - Elsősorban azért, mert Anya is kedveli a tejszeletet. - vágnám rá, mint korrekt feleletet, mégis valahogy inkább azt mondom.
- Mert akkor elfogy az összes finom tejszelet és mit fogsz enni mondjuk majd holnap vagy holnapután?
- Hát a Kinder csokikat, amiket mamától kaptam. Azokat. - vágja rá rögtön Réka.




Híradó megy a tévében, benne bírósági tudósítás. Egyszerre a képernyőn feltűnik egy padon ücsörgő símaszkos rendőr, mire Réka lelkesen felkiált.
- Pókember! - azóta sem tudom, hogy mikor és hol hallott Pókemberről. Talán az óvodában?




Együtt főzzük Rékával az ebédet. Kever-kavar, segédkezik a leányka, ahol tud. Ehhez képest amikor a meggyszószt gusztusos kis tányérkában a terített asztalra teszem, pontosan Réka elé, a rántott hús és a főtt krumpli mellé, Réka felszereli magát egy kanállal, majd ennyit kérdez mini gasztronómiai szakértőként és ételkritikusként, ahogy a tányérjába pillant.
- Mi ez egyáltalán, anya??




Palacsintát sütünk, majd órákkal később újra csokis palacsintát enne őkelme. Ám az már kihűlt, amit eképpen tesz szóvá.
- Óóóó...ez már elhidegesedett....




Egyszer úgy esett, hogy játék közben szólt a tévé és abban a ValóVilág. Senki sem figyelt oda, mi folyik a tévében, ám amikor - emlékeim szerint - Szandika száján éppen valami gusztusos csúszott ki, akkor Réka radarjai persze éppen fogadóképesek voltak. És nagyon tetszett neki, amit hallott. Felderült az arca és lelkesen ismételte párszor.
- Nyakig ülhet a szarban. Hehehe....Nyakig ülhet...a szarban. Hihihi.....
Azt mondom,  még szerencse, hogy a VV műsorideje alatt általában vacsorázunk vagy pancsizunk.




Városban járva kapok a ritka alkalmon és betérek egy üzletbe, hogy alsóneműt, azaz bugyik vegyek magamnak. Jelenlegi készletemet megette az idő és a mosógép egyforma erővel. Réka szeretne velem tartani, amit vesztemre hagyok. És hamarosan egész melegem lesz a boltban, és nem csak azért, mert rajtam van a dzsekim. Réka ilyesmiket karatyol max hangerőn.
- Tanga miért nem jó?? Anya, melyik a tanga???
- Ez a méret kicsi neked? Dehát ez AKKORAAAA.
- Anya, lila bugyit veszel? Széép, tetszik.
- Csipkés bugyi miért nem jó? Nem szereted? Nem szereted, anya a csipkéset?????
- Miért veszünk ilyen sok bugyit?




Sétálunk az utcánkban hármasban.
- Anya, menjünk arra! - kéri Réka és a kért irányba mutat.
- Az zsákutca, Réka, úgyhogy inkább menjünk tovább, jó?
- Zsákutca?? ......Ááá, nem látok én ott egyetlen zsákot sem. - feleli Réka nagy kételkedőn.




Réka egy reggel kifordul a fürdőszobából és szembetalálja magát Apával.
- Úristen, Réka, mi történt veled??? - hallom Apa finoman szólva is döbbent hangját. Előző nap tapasztalataival a tarsolyomban kiszólok neki a konyhából.
- Biztosan megint a szemfestékemmel játszott....Nem?
De.

8 éve együtt

“Talán semmi sincs szebb a világon, mint találni egy embert, akinek lelkébe nyugodtan letehetjük szívünk titkait, akiben megbízunk, akinek kedves az arca, elűzi lelkünk bánatát, akinek egyszerű jelenléte elég, hogy vidámak és nagyon boldogok legyünk.”

Hemingway

Koszonom az én Tibimnek ezt  a 8 évet. Koszonom, hogy elvisel, hogy kiegészít, hogy boldoggá tesz, hogy anyuka lehettem az oldalán....De mindenekelőtt, koszonom a  Jóistennek ŐT magát. Ki sem tudom mondani, mennyire.

Szolgálati kozlemény

A blog bizonytalan időre szünetel. Puszi mindenkinek. Majd jovünk nem sokára.

Ui: Gyógyulóban vagyunk, most már megmaradunk. :D