Morzsák a kis életünkből

 

Ez megint egy olyan hét, amikor szomjaztam a pénteket végig, mint sivatagi vándor az oázist...Tegnap már egészen fickósan (képzavar) éreztem magam, de azán mára megint nem vagyok valami fitt. Valamelyik este vacsorára csipegettem egy kis pirítóst sajttal, egy kevéske savanyúkáposztával és már mindent majdnem eltüntettem, amikor Tibi döbbenten meredt rám, hogy nem érzem, hogy az a káposzta megromlott? Kidülledt a szemem, hát igen, nem nagyon érzem az ízeket, istenkém, mit csináljak.... Nem lett különösebb bajom tőle, pedig Tibi előrevetített egy kiadós fosást (bocs), de semmi. 

Elmúlt az arcüreg nyavalyám, már nem fáj a bőröm sem érintésre, testszerte, viszont a gyomrom még mindig fáj, émelygek, az energiaszintem nulla, illetve hullámokban nulla. Az agytevékenységem is, úgyhogy kifejezetten hátrányos, hogy dolgoznom kell. Lehet ez covid? Nem tudom, de nagyon ideális lenne, ha odébb állna most már. Úgy bele vagyok fáradva a hétköznapokba. Még azt sem hevertem ki egyébként, hogy a múltkor levágtam egy szeletet az ujjamból. Úgy nem tűnik nagy dolognak, nem? Történnek rosszabb dolgok is, de néha azon kapom magam, hogy egyrész bevillan a pillanat, amikor a Nagy Nyissz megtörtént (bocs), és az nem kellemes... illetve olykor hirtelen sírhatnékom támad, ha eszembe jut ez az egész. Nem is nagyon vettem észre, de nyilván úgy éltem meg az egészet, mint traumát... 

A gyerekek jól vannak, élnek, mint Marci Hevesen. Vagy hát nem, mert Zalán küzd, mint malac a jégen a sulival, én meg egyre inkább hagyom önállóan tanulni, mert velem annyira nem akar. Sajnos az én idegeim nincsenek acél sodronyból és amikor adja a szórakozott vicces gyereket, hát nem vagyok vevő a humorára. Olykor a német ige Perfekt alakot ragozni akarja, máskor tizedestörteket bővít szorzáskor és ezekre már úgy ki vagyok hegyezve, hogy nagyon gyorsan megnyomódik rajtam a gomb. Sajnos. Beismerem, hogy ezen a területen nem teljesítek valami fényesen. Úgyhogy a mai kémia dolgozatra kb. egyedül készült, én csak kikérdeztem....

Tegnap volt a fotózás a suliban, de Zalán nem ült bele a szettbe, merthogy nem tartotta kellően nagyfiúsnak, vagy nem tudom....Mindenesetre ilyet sem hallottam még, de sajnos ebben a tanévben nem készül róla iskolai fotó, egyéni. Az osztályképen és a cimborás képen nyilván ott fog feszíteni. Kicsit csodálkoztam, de majd Tibi készít róla remélem kellemes képeket legkésőbb a téli szünetben...Azon is csak pillogok, hogy mekkora ez a gyerek, arról nem is beszélve, milyen beszólásai vannak...olykor csak nyelek egyet, még a felháborodáshoz is erőt kell gyűjtenem...

Megvisel engem egyébként az izraeli helyzet is...Nagyon szeretem hallgatni az Ultrahang podcastjait, Király Tamásra még akkoriban bukkantam, amikor kitört az orosz-ukrán háború. Rengeteget tanultam a vendégeitól nem csak töriből vagy külpolitikából, Nógrádi György, Hossó Andrea, Stier Gábor, Vukics Ferenc, Somkuti Bálint, Kiszelly Zoltán, stb stb. Az egyik kedvencem Robert C. Castel biztonságpolitikai szakértő, aki magyar is, de főleg és inkább izraeli. Szállóigéit már nagyon jól ismerik az külpol iránt érdeklődők (Lőtéri kutyát sem érdekli... Üdvözlök mindenkit a napsütéses Jeruzsálemből stb.) Amikor ez az egész borzalom elkezdödött és Király Tamás hírt hozott Robertről, mégpedig azt, hogy harcol, harcol a hazájáért, bevallom, elsírtam magam.... Remélem, hogy rendeződik a helyzet és a körülményekhez képest legalább egy viszonylagos egyensúlyi helyzetet el lehet érni...

Hogy vidámabbról is írjak, Réka kapott fizikából egy ötöst. Tibi ma is készített videót a lovaglásról, álomszépen lovagol ez a csaj, dörzsölöm a szemem a csodálkozástól, hogy ilyen jól mutat a lovon. Imádom. Jó, hát 3 éve tette be ilyenkor a lábát a lovardába, várható volt, hogy megtanul lovagolni, de látványnak mindenképpen szívetmelengető.... 

Az ág is húz

 Vasárnap átkötöttük a sebet és megnyugodtam, mert már csak egész picit kellett gyógyulnia, hogy be is záródjon. Viszont utána, gyorsan le kellett ülnöm, nem bírom én az ilyen látványt, pedig már nem is olyan ronda. Nem véletlenül nem lettem egészségügyis....Mára (kedd) be is zárult, de azért vigyázok rá. Addig be lesz kötve, amíg nem nő rajta bőr...

Na, hogy a baj ne járjon egyedül, vasárapra leterített a dátha, úgy fájt az arcüregem, hogy tudtam volna sírni. Vettem be gyógyszert, lámpáztam, sokat ittam, aztán reméltem a legjobbakat. A hétfő szörnyű volt, a mai nap már jobb, de most meg a gyomrom fáj és émelyeg, azt nem tudom, hogy a náthától vagy a gyógyszerektől. Mindenesetre ittam rá kólát, az lehet, hogy méreg és fémtisztító, de émelygésre is remek. Muszáj a héten dolgoznom, mert a főni a hét hátralevő részét a Mátrában tölti...Garantáltan hülyét kapna, ha bejelenteném, hogy bocs, de beteg vagyok....Alig várom a pénteket....Már csak 3 napot kell kibírni, bízom benne, hogy napról napra jobb lesz. 

Hát ez van. Rám jár a rúd, el lehet mondani...

Réka ofője írt egy levelet, kiemelek pár témát:

- érdemes figyelemmel kísérni annak felsőoktatási intézménynek a programját, ahová készül a gyerek, mert az új rendszer szerint az egyetemi karok döntik el, hogy ki mire ad plusz pontot. Lesznek lehetőségek pontok gyűjtésére, aki nem tud emelt érettségivel vagy felsőfokú nyelvvizsgával elég pontot szerezni. 

Hát hirtelen mini pánikba estem átmenetileg, mert még az emelt töri sem biztos, az emelt német sem biztos, lehet, hogy nyelvvizsga lesz németből, de az angol középfokban is reménykedem egyelőre, hogy jövőre meglesz...Még minden olyan képlékeny, de már egyetemet kellene választani? Még a gazdasági, jogi, bölcsész irány sem biztos. Na mindegy, majd alakul ez is.

- az iskolapszichomókus szerint sok a szorongó gyerek a suliban, nagyon sok...Javaslatokat várnak, hogy mivel lehetne csökkenteni a szorongást. Most írjam be javaslatként, hogy előre bejelentett, világos témakörrel, kellő mélységben leadott anyagból írt dolgozat sokat lökne a témán. Nem az, hogy mindenből felelnek minden órán szinte, ami azért komoly stressz...Én mindenesetre nem szoktam reagálni a rossz jegyekre, esetleg arra biztatom Rékát, hogy próbáljon javítani így vagy úgy. Szerencsére sok rossz jegye nincs egyébként, a matekra egy kicsit jobban oda kell figyelni. 

Részletek

 

Gondoltam, majd írok részleteket a "nagy balesetemmel" kapcsolatban, de már akkora késztetést nem is érzek rá és 10 ujjal úgysem tudok gépelni. Pötyögni pedig elég bosszantó egy idő után. Na mindegy. A lényeg, hogy túléltem, bár még egy hét, több hét, mire rendbejön (gondolom, helyrejön). Pénteken reggel másodszorra is átkötözték a balesetin és azóta csak várni kell, hogy meggyógyuljon, vigyázni, hogy ne kezdjen el megint folyni a vér....Bocs.

Igazából egész elégedett voltam az egészségügyi rendszerrel. Amivel nem minden esetben, az az emberi oldala a dolgoknak. Ami nem is penz kérdés.

 Reggel nyolcra hétfőn nem mertünk bevágódni a rendelésre. Dél körül  indultunk, mert kettőig volt betegfelvétel. Igen ám, de nem indult be az autó. Soha még ilyen nem történt, szóval a sokadik próbálkozás után autóból kiszáll, kanapére visszafekszik, amíg Tibi megszerelte a slusszkulcsot...Szerintem egy óra körül beértünk végül a rendelőbe. Az ujjam közben kétszer átvérezte a zsebkendőket, eléggé kivoltam... Odamentem a Check-In pulthoz, elrebegtem, hogy a balesetire mennék, mert elvágtam a kezem. Ott gondolom, az adataim alapján felvettek a várakozók sorába és felküldtek az emeletre, hogy majd szólítanak. Negyed órát sem várakoztunk fenn, behívtak. Egy portásnak látszó, sportcipős pasas jött elő valamelyik rendelő mélyéről mellettünk, szerintem ő volt az orvos. Nagyon rám sem nézett, igazából egyetlen mondatára emlékszem, hogy kaptam -e öt éven belül tetanus ellenit, a többit intézték a nővérek, na ők voltak jó sokan. Kettő vitte fel az adatokat, egy adta be a szurit, kettő fogta a mancsom és kötözött, vagy nem tudom. Nekem úgy tűnt, hogy legalább öten sürögtek-forogtak. Amikor szép vastag és méretes kötés meredezett az ujjamon, na akkor megnyugodtam.  Főleg, hogy már a fertőtlenítő sem marta az ujjam gyilkos módon, mint állat.  Az egyik nővér, amelyik kötözte a kezem, olyan kedvesen művelte mindezt, mintha az anyukám lett volna, igazán kedves volt tőle, mert tele volt a gatyám. Ilyenkor az ember hálás minden emberi megnyilvánulásért. Csak egyszer toltak le finoman, mert bár szóltak, hogy ne lógassam a kezem, mert akkor átvérzik a kötés, valahogy a szuri elterelte a figyelmem és hát lógattam, na. Lógattam. Vessetek a mókusok közé! De azután igazán vigyáztam, hogy jókislány legyek. Megbeszéltük (vagyis közölték), hogy 2 nap múlva, szerdán átkötik majd a sebet, aztán csá.

Két nap múlva reggel hétkor ott csücsültem a rendelő előtt, de nem ám egyedül, voltunk vagy huszan. Szerencsére haladt a banda, aki kötözésre várt, az kötözésre várt. Aki gipszre, az megint másik ajtón ment be...valami ilyesmi.  Ugyanaz a nővér kötötte át a sebet, aki 2 napja felvitte az adatokat a gépbe. Ő már nem volt olyan kedves, mint a tegnapi sebkötöző. Egyrészt egyből letolt, mert rossz helyre tettem a táskám, aztán volt még ilyen baja meg olyan, na mindegy. A lényeg, hogy rendben volt a seb. Egy mérettel kisebb kötést kaptam és mehettem, ahová akarok. Kicsit panaszkodott a háttérben a kötözőm, hogy dec 24 munkanap nekik, erről egy másik nővérnek látszó pasival beszélgettek. Én nem tudtam mit mondani, csak együttérezni, mert mi decemberben mindig csak 2 hetet dolgozunk, a többi pihenő. Idén is dec 15 az utolsó munkanapunk. Szóval itt is negyed óra alatt végeztem, 8 órára régen hazaértem, pedig félig gyalogoltam is, a suli környékén vett fel Tibi autóval. Pénteken elaludtunk és majdnem 8 órára értem be a rendelőbe és úgy tűnt, nincs menekvés, újra ugyanaz a hölgy fogadott kötözésre. Én már nem is nagyon szóltam semmit, abból baj nem lehet. Arra azért rákérdeztem, hogy naponta kötözzem-e majd otthon, de kissé élesebben válaszolt a hölgy, hogy dehogy, ők sem naponta kötözik, hanem kétnaponta. Ez mondjuk igaz, de gondoltam, jobb rákérdezni, mint nem.

Ahogy arra előre figyelmeztettek ( a kötöző) vigyázni kell a sebre hetekig, mert ha beleverem valamibe az egyrészt fáj, másrészt vérzik a seb és akkor megint nehezebben gyógyul. Egész nehéz épen tartani, eddig talán ma sikerült először, hogy nem ütöttem volna meg.... de majd csak gyógyul.

 Hát ennyi. Bocs, ha olvashatatlanul pötyögök és összefüggéstelenül, nagy formában nem vagyok, az biztos. Holnap Tibi kötöz, jajjjj....

9 egész 99

Ez az ujjaim száma. Mondjuk, lehet, 9.97,  ezen ne vesszünk össze.

Történt, hogy vasárnap reggel kapkodva belefogtam a főzésbe, mert tudtam, hogy sok mindent szeretnék elkészíteni...Mint ilyenkor oly sokszor, pórul jartam, mert a törött káposztaszeletelő túlbuzgó volt és levitt fél cm a kisujjamból....Szerintem mondjuk ennyit nem, de a doki megszakértette.Ne képzeljétek el! Állítólag visszanő, hát egyelőre azzal is beérem, hogy bőr nő a seben....

Eleinte, hétfő reggelig úgy volt, hogy ebcsont beforr, aztan reggel, amikor átkötöttük volna, ugyanúgy vérzett, mint amikor elvágtam, szóval irány a baleseti a rendelőintézetben. Majd írok errol is később. 

Nagyon vigyázzatok az éles cuccokkal!!!