Szombati mókaságok

 A nagy terasznyitás minket nagyon nem izgatott fel, meg tudom számolni, hányszor szoktunk mi beülni kávézókba, éttermek teraszára, hát szinte soha. Vagyis cukrászdákba be szoktunk ülni nyáron sütizni, jegeskávézni, limonádézni, de talán egy évben kétszer. Nincs is élete annak, aki így él, mint mi, tudom.

Viszont elrobogtunk szombaton újra kirándulni. Mivel nem tudtam, hogy az oltásnak milyen utórengései lesznek, én lefújtam az egész túra projektet. Péntek este eléggé fájt a karom, ki voltam dögölve, minden bajom lett és bár szombaton még mindig eléggé fájt a karom, meglepetésemre a gyerekek fel voltak háborodva, hogy hogyhogy nem megyünk KIRÁNDULNI?? Végül az lett, hogy a főnök, aki a Tibi , eldöntötte, hogy a Pilisbe megyünk, Dobogókőre. Nahiszen, gondoltam, ott lesz egész Pest és Buda, mit keresünk mi ott egy kutyával ráadásul, aki nem szeret pórázon sétálni. Különösen rühellem a sok embert az erdőben, igazából a keveset is.

Mindegy, hát menjünk. Persze az indulás nem volt egyszerű, Zalán száján kiszaladt valami elég csúnya, rögtön mondtam, hogy akkor nincs kirándulás, hagyjuk az egészet, nem érdemlik meg. Tibi elment jámborul kocsit mosatni, hogy majdk kiforrják itthon a dolgok magukat, Réka új motivációra lelt a lovas kép fejlődése láttán, hogy egyszer kész lehet és már senki más igazán nem akart menni, csak Zalán, de ő nagyon. Szóval végül csak összeszedtük magunkat. Igaz, én Ceglédnél elaludtam (ugye az oltás…) és arra ébredtem fel, hogy parázs vita lobbant lángra Réka és Tibi között, hogy hol kell Dobogőkő felé lekanyarodni, Szentendre tábla, nem is tudom hol jártunk éppen. 22 km-re Dobogókőtől. Én még egy darabig csak pislogtam, a kótyagos, álomittas fejemmel és még midnig nem nagyon volt kedvem az egészhez.

Leparkoltunk Dobogőkő határában rögtön egy teli parkolóba és onnan sétáltunk fel ilyen és olyan turistajelzéseken. A gyerekek a séta legelején le akartak tanyázni egy babgulyásra egy étterem teraszára (nesze neked terasz) de nógattuk őket tovább, hogy teli hassal nem fog menni a kirándulás. Belementek. Végül sétáltunk, kóboroltunk, túl sok emberrel találkoztunk, eltelt az idő. Csodaszép kilátás nyílt a Dunakanyarra, a Visegrádi várra, stb szóval lehet, hogy nem is a Mátra a kedvencem .Hanem a legutóbb helyszín, ahol éppen járunk, hehe.

Gimis éveimből elősejlett az emlék egy zivatart követő Rám szakadékos kirándulásról, ahol kevesen bukkantunk elő az erdőből tiszta ruhában, nem nyakis sárosan. Én ott valamiért megfogadtam, hogy soha többet Rám szakadékot, örülök, hogy túléltem, de azért ez nem feltétlenül lesz így, egyszer el kell vinni a gyerekeket is a Rám szakadékhoz, persze nem eső után, az fontos.

A gyerekek szokatlanul neveletlenül viselkedtek egyébként, lökdösődtek, dobálták egymást fűvel (!!!! az eszem megállt). Zalán a kocsiban felejtette az innivalóját a táskával együtt – nehogy már bármit is cipeljen. Olykor kiszalad a számon mérgemben ilyesmi, hogy "olyanok vagytok, mint a gyerekek", mire a megnevezett csemeték mindig nevetnek, hogy dehát ők izé.....azok. Mire nézek ostobácskán, hogy ja tényleg....hoppá! Sőt, bizonyos szempontból mindig azok is lesznek. Nekem. Ilyenkor gondolom, hogy olykor magasak lehetnek az elvárásaim és sokat várok el tőlük. Nade NEM ott és nem akkor. A szakadékok legszélére merészkedtek, de igazán a kutya cikázása láttán lettem rosszul és vártam, mikor sodródik egy szinttel lejjebb…volt ott minden. Leginkább azonban a sok ember zavart, de így jár, aki a legkönnyebb séták egyikét választja és még a Rám szakadékig is túl oltott elmasírozni.

Azért klassz volt, nem olyan kellemes időjárás volt, mint a kilátós Mátrás kirucckor, de nem fáztunk. Ezek a túrák jelentik nekem a szabadságot. Egy kis kikapcsolódást, fellélegzést. Hazafelé mindig olyan boldogságérzés félét érzek, akkor is mármint, mert ahogy kanyarog alattunk az út, jobbra egy hegy, majd balra, végül sajnos már csak a hátunk mögött, aztán ott sem, közben a gyerekek kavarják a zenét Tibi telefonjáról, olykor én is beszállok és keresek valami nekem valót, amit aztán max hangerőn bőgetünk és az olyan végtelenül csodás érzés. Húsvét előtt hallgattuk pl. a Jézus Krisztus Szupersztárból a Gethsemane-t Steve Balsamo-tól hazafelé robogva, ami egészen katarktikus tud lenni, Húsvét nem is kell hozzá. Ott, amikor elkezdi azt énekelni, hogy "why should I die", na az ha valaki lelkét nem mozdítja meg ,akkor semmi....(Isten Fia walesi)

Visszatérve a sztorira....Ja, az lemaradt, hogy a sétánk végén, visszafelé, pont bezárt a babgulyásos, hát Zalán minden bánata , éhséges és dühe a nyakunkba ömlött…… fincsi volt. Meg is fogadtam, hogy soha, de soha nem indulok el otthonról néhány szalámis szendvics nélkül. Max este megeszi a kutya, de egy éhes és nyűgös Zalánnál kevés kellemetlenebb van egy kiránduláson. Út közben Szentendrénél lett volna KFC, majd Meki is, de már akkor elég volt a hisztiből, csakazértis haza vezette az ótót Tibi és itthon vacsoráztunk. Szép nap volt és villámgyorsan eltel. Este még nyafogtam én is egy sort, hogy mennyire fáj a karom, ha felemelem vagy hozzáér valamihez, de mindegy. Tibi, sorstársam az oltásban is, hasonlókra panaszkodott.

Vasárnap jött a háziasszony üzemmód, sütöttem oldalast, volt uborkasaláta , brokkoli, a gyerekek kedvence. Sütire már nem futotta, mert rádöbbentem, hogy olyan iszonyatos mennyiségű vasalnivalóm és elpakolnivalóm van, hogy ihaj. Azért Tibi hozott a cukrászdából habos szolnoki islert, pár sütit, úgyhogy megvoltunk. Tanulni nem volt kedvük a drága szorgalmas gyerekeimnek, mikor van, ezúttal rájuk hagytam. Este hét óra lett, mire végeztem és minden a helyére került.

Ennyi volt egy újabb hétvége. Még 7 hét a nyári szünetig. És két nap, de ki számolja?

Új, de nem friss....

Félbehagyott bejegyzések az elmúlt napokból 

Hétfő

Zalán visszatér...

….Mint hős lovag, az iskolába. Én személy szerint nagyon sajnálom, hogy vége lett számára a home school, azért azt nagyon élvezte, hogy napi 3 órát tartottak meg neki órarend szerint és 2 órányi házit adtak (pl. ha nem volt matek, volt matek hf) Most meg lesz napi 6 órája egy 29 (azaz 27 fős) osztályban, temérdek tanulnivaló és napi szintű számonkérés. . Persze tudom, tudom, az én anyai szívem túlfélti a szívemből szakadt kis magzatkámat, de mit csináljak? Akkor is így éreztem, ha a fejem tetejére álltam.

Józan ésszel mérve egyébként tök jó, hogy újra suli van, azért az nem élet, hogy itthon rostokol a fiúcska közösség nélkül, mozgás nélkül (mert nem sokat rollerezett vagy biciklizett, max hétvégente túrázott), nagyjából egyedül. Réka egy másik szinten van, mármint helyrajzilag, a saját szobájában tölti a legtöbb időt. Az sem állapot, hogy távollétünkban, mi meg folyton dugdossuk a tabletet, telefont, tv távirányítót, hogy a gyereket szabadidejükben ne a neten lógjanak. Ami elég elvetélt ötlet home school esetében....

Zs. néni, aki az ofő leszögezte valamelyik online órán, hogy ő aztán nem tanít online és nem is kapcsolja be a webkamerát magyar órákon azok számára, akik inkább otthon maradnak és nem szeretnének valamilyen okból visszatérni a suliban. Ennek ellenére ketten is úgy gondolták az osztályból, hogy inkább otthon maradnak. Hogy aztán lesz-e feltéve házi legalább a Classroomba, azt nem tudom. Gondolom, valamilyen módon csak hozzájutnak a leckéhez ezek a gyerekek is.….

Szóval Zalán visszatér a suliba, rögtön hétfőn németből felelnek a Der Sommer szövegből, holnap matek kidoga, csütörtökön vagy pénteken matek tz, kedden írnak a madarakból Der VOGEL 1, ez környezet és még olvasásból is lesz valami. Persze Réka sem marad ki a bulitól, ma matek tz, holnap német tz, földrajz kidoga, USA gazdasága és Amerika vízrajza. Csütörtökön töri tz és kémia kisdoga. Szóval jól rájuk öntötték, akár visszamennek, akár nem….Ennek megfelelően a hétvége jelentős részét tanulással töltöttük.

Annyit tudtunk Zalán látványos szenvedésén enyíteni, ami a suli szó hallatán tört ki rajta, hogy órák után hazajöhet, nem kell napköziben maradnia. Elvileg fél kettőig van órája, 13-25-ig, szinte mindig 6 órája van, szóval fél kettőre már otthon is lesz a negyed öt helyett. Hogy aztán otthon neki fog-e esni a házijának, hát az én még nem tudom, hamarosan kiderül.

KEDD

Zalán nagyon bírja, hogy nagyfiús módra hazajöhet a suliból ebéd után, tisztára ragyog a boldogságtól. Az első napról úgy nyilatkozott, hogy tök jó volt, együtt a többiekkel, úgyhogy megkönnyebbültem. Mégsem következett be a világvége a home school végével, huhhh.....

Bosszankodom viszont Réka miatt eleget, rajta egyáltalán nem látszik, hogy hetedikes lenne, általában úgy kezdi a tanulást, hogy vááááááá, neki ehhez annyira-de annyira nincs kedve….Most szívesen ugornék június elejére, legyen már ennek vége. Vagy ezt már mondtam? Mindegy, gyűrjük a napokat, én egyre inkább csikorgó fogakkal. A május már mindig szenvedés szokott lenni, de most ez az idegőrlő hetedik hamarabb leszívja az erőmet….főleg, hogy a jegyek sem olyan fényesek, mint amilyeneket szeretnénk sajnos. MItől is lennének, ha egyszer nem tanul?

Oltás ügyben még mindig semmi…Állítólag ott kapják meg hamar a körzetben az oltást, ahol az idősek nagyobb arányban elutasítják. Hát nem tudom, olyan sok idős szerintem nem meri nem beadatni magának, de ki tudja. Elég nagy az Isten állatkertje. Ezek szerint a mi körzetünk nagyon oltáspárti…vagy nagyon sok az idős.

Hogy közeledik a nyár, azzal lemérhető, hogy máris foglaltam egy tábort Rékának, egy kreatívot, nem a suli rendezi, hanem egy nagyon kedves tanárnő, akivel mindenféle csodákat alkotnak egy héten át és még az ebéd is finom ott, ahová ebédelni betérnek, utána mindig kapnak egy gombóc fagyit a szomszédos fagyizóban. Zalán – csak hogy legyen kontraszt – minecraft online táborba vágyik. Hagyom, hogy ez kicsit ülepedjen. Pedig olyan ügyes lehetne sok sportágban, de nem. Ő kockulni akar...

SZERDA

A mélypont

Ma este 10-ig tanultunk, mivel Zalán az 5-8 óra közötti időszakban NEM kezdett el vagy fejezett be sok feladatot, pedig lett volna mit.... Hármast kapott idegen szöveg olvasásából, amin mélyen fel volt háborodva. Vigasztaltam, hogy felsőben nem osztályozzák az olvasást – mivel feltételezik, hogy mindenkinek megy. Mivel hiányzott a fogalmazása kedden ,szerdán kapott egy egyest, ami aztán végképp kinyiffantotta és elvette a kedvét mindentől. Este, utolsó lehelettel még ezt a fogalmazást is pótoltuk. Hátha eltűnik az az egyes….eddig nem volt ilyen jegye és erről sem gondolom, hogy korrekt. Mindegy. 

Rékával töriztünk, majd kémiáztunk….szerintem kémiából megint nincs képben, nem készült eléggé, de fene tudja, azért este 8-re elfáradt és még akkor kezdtük a kémiát….elem molekula, vegyület molekula. Nem nehéz anyag, de K. néni, aki a kémia tanár eddig még mindig meglepetést okozott minden dolgozat. Mivel ez most online lesz, most sem várok mást….. 

Eléggé el vagyok keseredve, hogy ahhoz képest amennyi energiát fektetünk a tanulásba, nem nagyon van látszatja, bár ezen Réka megsértődött. Én nem tudom értékelni, ha 1 max 2 négyesnél több lesz neki, bocs.  Ha eddig mindig könnyedén volt kitűnő.  Persze nagy kettő az ötödik, még a hatodik is, mint a hetedik…..Én  nem emlékszem saját gyerekkoromban ekkora terhelésre, igaz, mi csak oroszt tanultunk idegen nyelvként, azt is inkább jelképesen általánosban, gimiben húztunk bele.

Magyaráztam neki egész évben, hogy májusra el fog fáradni,  tanácsosabb stabil jegyeket szerezni a tanév során, ne az utolsó hetekben kelljen idegbajban javítani.  Hát pedig az lesz. Nyűgösen, fáradtan, fásultan küzd majd, már amennyire küzdelem az , amit  ő csinál, de mindegy. A május 10 utáni 3-4 hét pedig megint nagyon gyötrelmes lesz.

Viszont ötös lett a német tz, aminek örültem, bár genitiv is volt benne, amiről szó sem volt, át sem ismételtük, mindegy ide is, megvan és kész. A matek tz-ről még nincs hír, de a hétvégén sok hibával dolgozott , hirtelen nem láttam a heti egy külön matek tanár varázsütéseit a munkáján. Bízom benne, hogy azért az ötös meglett, utólag láttam a feladatsort, nem volt nehéz…

Kimondhatatlanul sóvárgom a tanév vége után, legyen vége már. Legyen béke már, legyen vége már. Erőm és főleg az idegeim végén járok….

CSÜTÖRTÖK

Fáradt voltam egész nap. Reggel bringával tekertem dolgozni, de négy körül elkezdett szakadni az eső, úgyhogy Tibi inkább értem jött, a bringát hátrahagytuk és elrobogtunk vásárolni ezt és azt az Aldiba. Hogy az milyen jó buli volt! Vettünk zöldséget , gyümölcsöt, valami napelemes lámpát, cserepes mentát és petrezselymet, csokit.

Este hívta a házidoki Tibit, hogy lenne Moderna oltás, elfogadja-e. Rábólintott, majd megkérdezte, hogy viheti-e a feleségét is. Hát nem egy drága ember? Valószínűleg hívtak volna engem is, már sosem derül ki. Hirtelen zavarba jöttünk a Modernától, mert mindenre számítottunk kb. , csak erre nem, de nem volt kifogásunk ellene, ellenérve vagy bármi. Örültünk, azt hiszem, már akkor is, hogy végre jut valami, sorra kerültünk és rá két hétre nagyjából védettek leszünk.

Péntek

11-re mentünk, hajszál pontosan érkeztünk a rendelőbe, pedig mindig késünk mindenhonnan. Már ki volt töltve a nyomtatvány, a beleegyező nyilatkozat, ami rosszul töltöttem ki, egy bizonyos gyógyszer miatt krónikus betegnek számítok. Hát oké. Ahhoz képest nem kaptam meg semmivel sem hamarabb az oltást, mint a makk egészséges férjem. A doki mondta, hogy bocs a szúrásért, de én nem éreztem semmit a világon. Kinn kellett ücsörögni még negyed órát és annyi volt. Amíg letelt a negyed óra, húsz perc, kibámultam a rendelő ablakán - mindegyik tárva - nyitva volt, sütött a nap és fúj a szellő. A szomszéd telekre a rendelő mellé felhúztak egy vadiúj családiházat. Amikor legutóbb erre jártunk,még csak az alapok voltak, ha jól emlékszem, most meg ott feszített a ház.....és nem gondoltam semmire, csak ezt a vityillót bámultam. Nem lett allergiás reakció, semmi, de ahogy telt a nap, egyre jobban érzékeny lett az oltás helye. Estére már kimondottan fájt, ha felemeltem a karom vagy az oltás környéként megérintettem. Olyan fáradtnak is éreztem magam, álmosnak, de hogy ebből mennyit magyarázok be magamnak, nem tudom. Nehéz hét volt....

Este hajnali fél egyig Réka félbehagyott lovát festettem. Kapott egy olyan számozós festős képet, de húsvétkor nem fejezte be és ami azt illeti nekem sem sikerült péntek éjjel, de már alakul.

Szombaton újra kirándulni mentünk a Pilisbe, de azt majd holnap mesélem el. 

Első

 Első oltást ma megkaptuk, tök boldog vagyok, mert jövő héten kinyit szinte minden...főleg az uszoda kellene már nagyon Zazikám hátának. 

Már csak ezt a két hetet kell kibírni, amíg hat a cucc nagyjából. .. Elég sokat fogok még addig imádkozni, hogy ez összejöjjön!

Mátrába készültünk holnap, nem tudom, jó ötlet e..... 😆😆😆😆

Katyn - 1940

 Most nincs a Netflixen semmi, pangás van. A hétvégén megnéztük a THE SERPENT-et, ami egy sorozat és egész izgalmas volt, csak úgy pörgette az ember az egyik epizódot a másik után és közben kb. ezerszer ökölbe szorul a marka képletesen vagy ténylegesen, merthogy ez egy igaz történet…

Viszont valamelyik csatorna, M2 talán adta a Andrzej Wajda Katyn című filmjét a napokban. Sajnos nem a legelejétől láttuk, én nem tudtam, hogy ez egy ekkora hatalmas film. Később a youtube-on néztem végig az elejétől...

Valamikor réges régen még drága apukám mesélt erről, hogy az orosz kommunisták lemészároltak az orosz erdőkben lengyel tiszteket, de nem kettőt és nem húszat, hanem valami húsz ezernél is többet. Főleg tartalékos tisztek voltak, akik leginkább a lengyel társadalom értelmiségét tették ki, na ezt a réteget frankón eltörölte szinte ez a mészárlás. Én nem is tudom, ezt egy ország hogy tudta túlélni....

A csavar a sztoriban, hogy a szovjetek (akkor még azok voltak), rákenték az egészet a náci németekre. Ehhez tudni kell, hogy akkoriban az egy dolog volt, hogy nyugatról bevonultak a lengyelekhez az németek 1939-ben de keletről meg a szovjetek……A tartalékosok fogságba ejtése még 1939-ben történt és 1940 tavaszán aztán fokozatosan tömegsírba lőtték mindet egy tarkólövéssel. Egyes források szerint 21 000, mások szerint akár 23 000 tartalékos tisztet, katonát végeztek ki, már önmagában ez sokkoló és borzalmas szám.

A történet egyébként nem is a kétségbeesett, életbenmaradásukban az utolsó pillanatig reménykedő katonák sorsára helyezi a hangsúlyt, legalábbis én nőként úgy láttam, hanem a feleségek, anyák, hozzátartozók éveken át tartó reménykedésére. Ez a 22000 ember ugyanis egyszerűen eltűnt a fogságból, egy idő után visszajött a csomag, nem jött tőlük levél, de senki nem hirdette ki, hogy hová lettek, mi lett velük. Később valami olyasmit szellőztettek meg a szovjetek, hogy megszöktek. Mind. Mandzsúriába. Akkor már lehetett sejteni, hogy tragédia történt….

A tömegsírokat a németek találták meg, 1943 során már megkezdődött a sírok feltárása, azonosítás és hát úristen, belegondolni is rettenet, mi zajlott ott. Nagyon sokan 5 éven át nem tudtak semmit testvérükről , férjükről, barátaikról…..

A film során a néző nem igen rágaj a körmét, vajon túlélik-e a fiúk a tábort , mert már viszonylag az elején kiderül, hogy nem, sőt, a műveltebb már eleve tudja, mire számíthat. Szinte végig csönd van a film során, folyamatos a feszültség, nem nagyon rémlik zene. A hitelesség egyszerre megrendítő és döbbenetes, nem véletlenül jelölték 2008-ban Oscarra, amikor még az Oscar is talán többet ért mint manapság…. Sajnos a rendező édesapja is ott maradt az orosz erdőkben annak idején, Wajda 14 évesen vesztette el az édesapját. Minden jelenet egy gyöngyszem, minden történet már önmagában is katarktikus…..És hát a vége….Én csak annyit mondok, hogy miután megnéztem, 3 napig csak kóvályogtam, ha eszembe jutott a film. Beszippant, elmerül benne az ember és egy picit másként bukkan elő belőle.

Értitek a lényeget

Ezt még akkor írtam, amikor úgy volt, hogy hétfőtől visszaáll a tantermi oktatás.....

 Szerintem én vagyok azon kevesek egyike, aki nem örül, hogy a home school korszaknak vége lesz hamarosan, egyenesen tartok tőle. Kimondhatjuk, félek tőle - jön majd a számonkérés cunami, a dolgozatok és felmérők tömege, persze mind jóval nehezebb, mind a gyakorlóanyag, mint mindig.....és kinyiffanunk szépen csöndben…A tanárok máris fenik fogaikat az én kis porhanyós húsú hetedikes csajomra és társaira. Tegnap a kémia csodáival ismerkedtem meg közelebbről, kerestem és találtam Rékának néhány klassz youtube videót, pl. a Karantén Kémiát, ami teljesen érthetően magyarázza el a kovalens kötést és hogy hogy lesz atomból molekula és kristály és vegyület és miért. Nekem ez tök új volt, mert világéletemben sötét voltam kémiából folyton rettentes kémia-fizika tanáraim voltak. Előbb a fröcsögő nyálú rém, majda fehér köpenyes, helyenként ordító, máskor kissé italos tanárúr. Nem tehetek róla, hogy teljesen humán beállítottságú vagyok, nekem a reál tantárgyak magasak, de tény, hogy van szépségük bőven. Egyébként Réka fiz-kémia tanára sem piskóta....

Jelentem, a mai napig nem sütöttem meg a csokis babkát, amivel szemeztem már húsvét előtt is, szerintem a nyári szünetig nem is igen lesz rá időm... Újra napi szinten tanulok Rékával, próbálom felhozni a sokleckés lemaradását, amit nem pótolt sem a tavaszi szünetben, sem azóta.... Nem is egy tantárgyból sajnos. Most hogy erre mi a helyes szülői reakció, nem tudom megmondani, de nekem biztos nem az, hogy vonom a vállam, hogy így járt, én ezt nem tudom, megtenni, hát segítek neki, hátha nincs még teljesen veszve ez az év pontilag. Mert hát nem lehet veszve.

Note to self after Easter - ne süss annyi sütit, max 2 fajta elég, a mohóság sem jó tulajdonság! - Ne vegyél fél mázsa csokit, mert még ránk romlik, gondolj arra, hogy minden rokon fog ajándékot venni a gyerekeknek húsvétra!

A Főnit múlt szerdán beoltották Astraizével, miután kb. egy hónapja hogy regisztrált? Ez milyen már? Én meg kb. januárban. Talán hamarabb is, nem tudom, úgy repül az idő, összefolyik. Mivel Főni tök egészséges, azóta kissé élénkebben várakozunk mi is, hogy mikor hív már bennünket is a háziorvos, illetve milyen vakcina jut. Az is igaz, hogy főni pasi, az is egy szempont. Anyósom és anyu jövő héttől teljes védelmet élveznek, eltelt a 2 hét az oltások után. Az ismerősök közül inkább a pasik kapják és azok is oroszt vagy astrát. Hát majd meglátjuk. Mindenesetre már nagyon utálom a maszkot hordani egész nap, ez egy őrület. (Azóta nem is hordom, csak ha valami idióta, maszk nélküli idegen toporogja össze az irodát, de akkor fertőtlenítek is Dettol-lal. Az iratok zöme kissé pöndörödött, de ki nézi?

Pénteken megcsináltam az a tesztet, ami kimutatja elvileg, hogy átestem-e a nyavalyán, hát olyan kemény full negatív lett, hogy ahhoz képest a Tibié, aki már hetekkel ezelőtt tesztelte magát, pozitív, vagyis van benne némi ellenanyag. Szikrázó hófehér maradt a kis ablak területe, leszámítva a tesztcsíkot. Vagyis egy atomnyi ellenanyag nem sok, annyni sincs bennem. Lehangoló, mint egy nega terhességi teszt családtervezés közepén. Ettől függetlenül, Tibi állítja, hogy rajta átment a Covid, mert a szagokat azóta sem érzi rendesen, pl. minden rossz szag neki csatornaszag és a múltkor, mikor csorgott a nyálam az utcán a sütiszagban, ő semmi, de semmit nem érzett. Szóval szerinte bizonyos fokon rokkant lett, szegény feje...

Hétvégén megint túráztunk egy kicsit, egyre profibbak leszünk, most már nem csak úgy toronyirányt, hegyiránt mentünk, hanem kinéztünk egy kilátós túrát, ami könnyű minősítést kapott és úgy ítéltetett, hogy 2,5 óra hosszú időben. Nagyon szeretem a Mátrát, irigykedek a gyöngyösiekre, elsősorban azért mert közel van relatíve, így másfél óra után kb. már Mátrafüreden voltunk. Egész ismerősként köszöntjük egyébként Jászberény és Hatvan belvárosát, sőt Gyöngyöst is, helyes, takaros városok, valahogy van hangulatuk. Szinte lenne kedvem ott lakni.

A túra úgy nézett ki, hogy a kisvasút végállomásától indult, ott is hagytuk az autónkat és ezzel nem voltunk egyedül. A kisvasút egyébként nem úgy nézett ki, mint ami működik, de ezt csak úgy futólag állapítottuk meg. Szóval vasútállomás mellett el, aztán ilyen utcán fel, majd olyan utcán balra és hopp, a sárga jelzés mellett máris baktattunk az erdőben. Felfelé. Nekem nem tudom, hogy nem esett le, hogy a hegyre csak úgy lehet felmászni, kilátókba különösen, hogy nem vízszintes az ösvény/csapás/útvonal, bármi, de már egész korán elkezdtem nyavalyogni, hogy elfáradtam. Meg-megálltunk fotózni, inni, vetkőzni, izzadni, öltözni, attól függően milyen irányból fújt a szél. Szerencsére csodaszép napos időnk volt.

Két kilátót látogattunk meg, a Muzsla kilátót, ahol érkeztünkkor pont volt fenn egy család, de már távoztak is. Itt napoztunk egy kicsit, fotóztunk, nézelődtünk. Majd vándoroltunk tovább a Hanák kilátó felé, itt már jobb formában voltam, valahogy megszoktam, hogy folyton felfelé kell menni, ha már hegyen vagyunk. A Hanák kilátó előtt még a Rákóczi forrást is megnéztük, a kutya lefetyelt egy kis vizet és a kulacsok megteltek forrásvízzel (amit aztán senki nem ivott meg).

A Hanák kilátó után kissé eltévedtünk, nem sokkal később, le kellett volna térni a sárga útjelzésről a pirosra egy ponton, ám ez elmaradt, úgyhogy Tibi szerint elindultunk torony iránt a Kékestető felé, amit annyira nem akartunk. Plusz mindenféle konferenciaközpontba botlottunk a bokrok között, na vissza is fordultunk, amikor Tibi végre elővette a túraleírást és hopp, kiderült, hogy lemaradtunk a letérésről a Gyökeres forrás felé.

A Gyökeres forrás nem a túra fénypontja volt, már árnyékban ücsörögtünk, hűlt a levegő és olyan Hideglelés film érzete volt, úgyhogy gyorsan baktattunk is tovább. A visszaút a Kalló völgyön keresztül vezetett, a patak mellett, ekkorra eléggé fájt már a talpam….

Elhaladtunk a Máriácska mellett, ami egy zarándokhely. A gyerekek megnyúlt képpel pislogtak a sok emléktáblára, hogy ugye ezek az emberek nem mind itt haltak meg??? Innen úgymond kiépítettebb ösvény vezet vissza a városba, padok is voltak pl. Nekem mindig olyan fura érzés, amikor meglátom vag y hallom a jobbra – balra szaladgáló autókat, valahogy annyira jó az erdőben lenni, hogy szinte sajnálom, hogy újra civilizációt érek, de ezt nem tudom megmagyarázni sehogy.

Zalán kellő dramaturgiai érzékkel elejtette, hogy neki kakálnia kell, pont ahogy kiemelkedtünk az erdőből.….Ez olyasmi, amivel nagyon ritkán van problémánk, de most itt volt előttünk. Kitalálták az okosok, hogy úgyis a Mekiben akarnak vacsorázni – ha már túra – majd ott elmegy a toalettre. Igen ám, de egyrészt a gyöngyösi Mekinél tömegnyomor volt, másrészt kint kanyargott a sor az ajtó előtt, aligha engedték volna meg Zalánkánknak, hogy könnyítsen magán. Úgyhogy kerestünk egy benzinkutat, ahol rekord gyorsasággal minden rendeződött.

A gyerekek kegyesen beleegyeztek, hogy már otthon Mekizzünk, este 9 órára értünk haza, immáron a kijárási tilalmat nem sértettük meg semmilyen módon, éljen, éljen! Egyébként az úton törit tanultunk, kiegyezés előtt és után - Magyar Királyság. A vasárnap a tanulásé volt jobbára, főztem egy kis húslevest, mert amióta nem járunk a mamákhoz enni, ki vannak éhezve a gyerekek és volt hozzá cigánypecsenye....

Kapkodós, összevissza lett, de értitek a lényeget úgyis....

Ma délután jött a hír, hogy bejelentés lesz, akkor már sejtettem, hogy valami köze lesz az iskolákhoz, de egy kerek órát kellett várni, mire kiderült, hogy a felső tagozat nem tér vissza a suliba hétfőtől, csak az alsó. Ez vegyes hír, szerintem Zalánnak jobb így, mivel nem tudok home office-ban dolgozni, nem tudok tanulni vele, egyedül viszont nem dolgozik, hát akkor már inkább a suli. Persze ő nem örül, cseppet sem, de nem sok van már hátra a félévből...tanévből. (Dehogynem. Mire kitör a vakáció, biztos megőszülök...de fene bánja, hogy szépek lesznek a bizonyítványok, megérné!)

Húsvét 2021

 Mozgalmas húsvét áll mögöttünk, jól beosztottuk a rendelkezésre álló négy napot, kihagytuk a nagytakarítást, így sok mindenre jutott idő, amire szerettünk volna szánni. Péntekre mondtak egyedül igazán jó időt, így elhatároztuk, hogy kirándulással kezdjük a hosszú hétvégét, úgyis Nagypéntek, Krisztus szenvedésének és kereszthalálának napja, baktassunk fel valami kilátóba, hegyre, völgyre, minden jöhet.

Ugyan a tervezett reggel 10 órakor nem sikerült elindulni, de délben már javában úton voltunk. Sajnos, hogy kb. 2 óra mire hegy közelébe érünk, hát ez van. A gyerekek azért mindig hálával sóhajtanak fel, amikor hazaérünk, hogy itt minden sík, ameddig a szem ellát....Ízlések és pofonok...

A szokásos tervezetlenséggel Jászberényt és Hatvant magunk mögött hagyva végül Nagymaroson álltunk meg, bár én már Vác környékén elengedtem volna az autót. Nagymarosnál elég nehezen találtunk parkolóhelyet, gondoltam is, hogy bakker, mindenki fenn van kirándulni a hegyekben?? És igen, baktattak csoportos társaságok a város központjában balról jobbra és jobbról balra, kissé kókadtan, fáradtan, jelezve, hogy ők már túl vannak mindenen.

Egy iskola mellett találtunk valami turista térképet kirakva a jámbor turistáknak, ott kinézték maguknak a gyerekek plusz mi a Julianus kilátót. Olyanközelinek tűnt még akkor. Az utunk felfelé egy eléggé meredek, macskaköves utcában vezetett, ami feltűnően gazdag volt kisebbségiekben és különféle állapotú BMW gépjárműben. Minél feljebb értünk és egyre meredekebbre, annál inkább. Az összes kutya az utcában felfigyelt Dióra és fülsiketítő csaholásba kezdtek, na az még egy élmény volt.

Az első „terasznál” megálltunk pihenni, mert annyira meredeken emelkedett az út, hogy ahogy kifogytunk a lakóházakból, beértünk a susnyásba, nekem elég is volt, a combizmaim sikoltoztak. Megjegyeztem sötéten, hogy idáig akár autóval is felroboghattunk volna, ehhhh....

Itt pihentünk egy picit, nem voltunk ezzel egyedül. Dió mindenhol kutyaszagot érzett, máskor meg szukaszagot, aminek a tünete, hogy patakokban folyika nyál a szájából és vacog a foga pár másodpercen át. Hát senki sem unatkozott. Az sem, aki akart volna. Akadt pár vizsla rajongó pesti polgár, aki nagyon meg akarta simogatni ővizslaságát. Több kevesebb sikerrel. Kölyökkorához képest ebben annyit változott a kutya, hogy már nem imád mindenkit feltétel nélküli szeretettel, az idegeneken gyakorlatilag átnéz, mint az üvegablakon. Az más kérdés, ha a lakásunkba invitálunk idegent (ilyen nem volt sok a covid óta), mert akkor ő akar lenni a főszereplő, nyal-fal-ugrál-szerepel-hozza a labdáját.

A következő „rétig” minden okés volt, nézgelődtünk itt is, ott is, majd lekanyarodtunk balra, a kilátó irányába, immáron valódi erdei körülmények között. Szép kis séta volt, nem meredek. Egy ponton megjegyeztem hitesuramnak, hogy milyen szép zöld már itt minden, olyan tavaszi, mire furcsán nézett rám, hogy de hát ez egy fenyves, egyébként meg az aljnövényzet tényleg, ja. Ahogy arrébb battyogtunk, másmilyen erdőbe sétáltunk, ahol a fák még nem ébredtek fel álmukból, itt nagyon szép és illatos volt az aljnövényzet. Meg nem mondom, milyen virág volt, de olyan gyöngyvirágszerű.

Mondanám, hogy mi voltunk egyedül a hegyen, de nem lenne igaz. Általában szembe jöttek csoportok, maszk nélkül, kutyával. Volt ott csodaszép agár, édes, csokibarna labrador, öleb, ami tetszik. Vizsla mondjuk csak a miénk. Dió imádja az erdőt és nehéz fékezni, hogy ne tűnjön el a fák között, de szigorúan magunk mellett tudjuk, nehogy megzavarja a vadakat. Persze a vadak talán kilométerekre elkerülnek bennünket, tudják mi a jó nekik, de láttam én már Diót őzet kergetni, nem volt vidám látvány, szóval maradjon csak velünk, ha mások is járnak a környéken, akkor pórázon.

Az utolsó 700 m kissé elrontotta a kedvemet, mert az igen meredek volt, nem szoktam hozzá az ilyen túrákhoz és nem is szeretem őket, szóval igen, az kemény szenvedés volt. Zalán, aki úgy unta magát, hogy azt kérte, vezessem, mintha vak lenne, ő szundikál, az utolsó 700 m-re felébredt és szinte felszaladt a kilátóhoz. Még csak nem is pihegett. Csak lestem. Rám, nos, rám várni kellett egy pöppetnyit, mert le-lecsüccsentem elmélkedni Krisztus keresztútján…meg a saját aktuális szenvedéseimen, de végül én is felértem és hirtelen, minden kín eltűnt. Még felrikácsoltam a többieknek, hogy soha többet semmilyen hegyet nem akarok látni, én alföldi lány vagyok….de nem gondoltam komolyan.

Visszatérve az autóhoz, elfogyaszottuk ham&eggs-es szendvicseinket, amiket még reggel csomagoltam és hazagurultunk. Persze Mekit muszáj volt rendelni vacsorára, még éhen halt volna mindenki.

Másnap nagy lelkesedéssel vetettem bele magam a konyha birodalmába. Elég korán keltem, már 8 körül kirúgott az ágy, izgatott, hogy mit tudok összehozni. Legelőször a répatorta volt terítéken, aprítottam a diót, reszeltem a répát. Amint az sütőbe került, jöhetett a rákóczi túrós tésztája, majd a túrós töltelék, majd a hab. Gyorsan összeütöttem egy tiramisut még, majd ott volt még a kókuszos, amihez lapokat kellett sütni és puding alapú volt a krémje, csoki réteg a tetején….Teljesen elég lett volna a répatorta és a rákóczi túrós, én nem tudom, mi ütött belém, hogy így megbolondultam. Ja, közben főztem a sonkát, csirkét rántottam, franciasaláta is hűlt. Kettő körül hirdettem ebédet, némi késéssel, addigra a sütikről max hab és csoki réteg hibádzott. Tibi izent az irodájából, hogy bocs, ő nem tud jönni, így elfogyasztottuk szombati ebédünket hármasban.

Estére úsztunk a süti tengerben, a hűtő elérte a kapacitásának 100%-át, úgyhogy a répatorta a szabad ég alatt éjszakázott, igaz, lezárva. Ilyen szempontból szerencsés volt a lehűlés…Szombat estére kijött az izomlázam a túra miatt és a fáradtságom az egész napos sütögetés miatt, ennek ellenére vasárnap is korán keltem, mert anyunak meg akartam sütni a szilvalekváros buktát, ami a kedvence. Itt voltak nehézségek, mert a tészta valahogy nem akart „bedagasztódni”, akárhogy dagasztottam (vagyis a gép) ragacsos maradt. Végül így is szépen megkelt és kisült nem volt gond, kapott némi extra lisztet. Most, hogy belegondolok, meg sem kóstoltam a buktát, de nem lehetett rossz, ha a gyerekek 2-2 darabot (nutellásat) betoltak.

Vasárnap anyunál rendeztük a tojáskeresést, amiből már ugyan kinőttek, legalábbis Réka, de azért nem mondtak le róla. Idén IS elfelejtettem térképet rajzolni magamnak, hogy minden csokitojás és nyuszi előkerüljön a buli végén, sőt, megszámolni is elfelejtettem a cuccost, de mindegy. A kutya kettéroppantott egy fáról lepottyanó Tibi csokinyulat, szóval eggyel kevesebb jutott az egyikőjünknek. Szerintem minden lényeges elem a kis kosarakban landolt. Rékát már nem lehetett fotózni, vagy nem volt érdemes inkább, mert folyton fintorgott a fotókon. Velem sem szeretett volna közös fotót. Pedig csinosan felöltözött, fekete blézer, szoknya, harisnya, csizma és fehér garbó. Tiszta nő ez a lány!!!!

Anyu – évek óta először – ismét készített kocsonyát, amit én nagyon szeretek, ha jól van elkészítve és husit is lehet kihalászni a kocsonyából. Sokat nem időztünk nála, mert egy hete sem kapta meg a második oltást, így nincs biztonságban, de maszkban voltunk, temetőben is voltunk apunál, szóval kihasználtuk az időt. Viszonylag napos időjárás volt még akkor is.

Késő délután érkeztünk anyósoméknál, ahol három kiscica fogadta a gyerekeket, bár még nagyon picik, egy hetesek és benn heverésznek a jó meleg szobában, amíg ilyen mostoha az idő. A kisbárány sajnos húsvétra pont elpusztult, így azt a gyerekek nem tudták pesztrálni, de a macska elég volt. Diónak még sok is. Abban a tömény macskaszagban ücsörögni a szomszéd szobában, felért egy kínzással.

Anyósom sütött almás-meggyes pitét vegyesen, ami elég bizarrnak tűnt elsőre, így inkább a kocsonyára koncentráltunk volna inkább, de kiderült, hogy elromlott a hűtő, a kamrai és jól megfagyott a kocsonya. Szó szerint, kővé....MÁsnapra kiderült, hogy nagy tragédia mégsem történt, mert ehető, sőt finom lett szerencsére.

Hétfőn Zalán még mindig nem volt hajlandó tanulni, Réka elővette a bioszt és valamit matatott vele, de nem sok mindent. Este 9-kor kiderült, hogy nincs is szerdán biosz, vagyis az első tanítási napon nem lesz biosz TZ. A gyerekek úgy megszokták a home schoolt, hogy zökkenőmentes volt az átmenet ma tavaszi szünetből iskolába. Majd nem lesz zökkenőmentes az április 19-i visszatérés.....hajajjj....Vérzivatar lesz és hullaszag, valamint dolgozat és dolgozat és még több dolgozat.

Hát ennyit a húsvétról nagyjából. Természetesen borzasztó sok csokink van mindenféle nyuszi, tojás, bárányka és ki tudja még mi minden formában. A répatorta ma elfogyott végre, a rákóczi túrós tegnap, a kókuszos még hétfőn, de fagyasztottam is le belőle. Hát hogy aztán ehető lesz-e , nem biztos, a puding miatt eléggé kérdéses. Két kötözött sonkát felfaltunk szombattól számítva, plusz amit anyu nekünk adott ,mert neki nem ízlett valami pápai cucc. Sonka-tojás kombóban nem ismerünk határokat. Abban sem. Most jöhet megint a mértékletesség és nemzabálok. Már ami engem illet...