2017. november 29., szerda

Munkanapok száma 16

Tibi felháborodva esett haza tegnap este (azóta tegnapelőtt) a gyerekekkel. Mint kiderült, a rendelőből jött és határozottan orvost akar váltani. Mármint gyerekorvost. Sajnálom, mert szeretem a doktornéninket, de lassan tényleg tarthatatlan a helyzet. Tibi elmesélte, hogy a rendelő tömve volt kisebbségi alakulattal, fehér ember sehol, ráadásul csapatostul járnak orvoshoz, így soha nem tudni, ki következik. Végigvárták a sorukat szépen elkülönülve, majd többen betolakodtak eléjük, hogy végül Tibi csak beszólt (nem úgy) a doktornőnek, hogy csütörtök-péntekre adjon igazolást és már ott sincsenek. Hogy konkrétan ez hogy hangzott el, nem tudom, de el tudtam képzelni. Szóval ilyen sem volt még soha, még egy perces vizsgálat sem volt….Doktornéni sem lehetett nagyon képben, mert Zalánnak is adott igazolást.  Gondolta, valakinek majd jó lesz.

Úgyhogy kaptam felhatalmazást, hogy keressek másik orvost, ahol kulturált körülmények között lehet várakozni (másfél óra a minimum, beteg gyerekkel egy álom….) . Hát nem tudom, nem nagyon akarom így pont 10 év után váltani….úgyhogy most lapítok, hátha elfelejti Tibi mindezt és fél évig nem lesz beteg egyik gyerek sem! Ez nem nagyon sanszos november végén, tudom. Majd kitalálok valamit, próbálok kapcsolatba lépni én a doktornővel….

Másnap reggel aztán eszembe jutott, hogy a hétfők régen is pokolszámba mentek, amikor még én jártam a gyerekekkel orvoshoz és inkább kihúztam kedd délelőtt 11-ig (rendelés vége), minthogy hétfőn szerencsétlenkedjek egy egészen másik dimenzióban de ugyanabban az országban, ahol egyébként élek…. 

Zalán egy minősíthetetlen magyar felmérővel tért haza tegnap. Egyszerűen nem figyel oda. Hol a fél feladatot átugorja, hogy összeköt valamit valamivel, de különösebb agytevékenység nélkül. Azt értem, mert más választásom nincs, hogy matek órán nem figyel, mert unalmas, nem nagyon zavar, ameddig 100% a felmérő. Azonban az, hogy felmérőn sem figyel és messze elmarad az eredmény a tudásától, az eléggé zavar. Na mindegy, majd beérik, mint a szép bor…Legalábbis remélem. 
Réka a héten triplázik fuvolából, mert dec végén a tanerő külföldre megy dolgozni (megállt bennem az ütő, hogy örökre, de nem, csak 3 hétre), úgyhogy most azokat az órákat pótoljuk előre. Így aztán sűrűbben is előkerül a hangszer, ami nagyon jó, mert olyan varázslatos hangja van…..

A hétvégénk egyébként szuperjó volt, legalábbis a szombati nap. Jártunk piacon, vettünk két szép nagy karfiolt, virágot, ügyvédnél is volt időpontunk (ez nem volt annyira buli, bár jókat röhögtünk), beszereztük az adventi koszorút és szülinapoztunk egy klasszat.


Elég sok alkohol volt a palettán a szülinapon, merthogy kerek volt, de igazán egy likőr ízlett nagyon, egy francia féle, Prunelle de Troyes. Az valami isteni. Állítólag szilvamagból készül, 1840 óta ugyanúgy. Nem lenyűgöző? Végignéztük fél szemmel az X Faktor döntőjét (uncsi) és volt szülinapi torta is, még pedig citromos, NAGYON citromos, ami miatt többször is majdnem megfulladtunk a nevetéstől. Mondanám talán, hogy az ital tette, de Tibi nem ivott, hiszen vezetett, mégis majdnem megpukkadt. Olyan jó együtt nevetni! Egyáltalán, nevetni. Azt tapasztalom, hogy mostanában ebből kevesebb van, ahogy öregszünk, bár amikor októberben a törlőrongy beleszorult a fuvolába, akkor is azt hittem, belehalunk a röhögésbe. Az azért nem semmi, amikor megy a nagy  jókedv, móka és kacagás, fetrengünk és könnyezünk Tibivel, a gyerekek pedig a döbbenettől némán meg sem rezdülnek az autó hátsó ülésen és várják, hogy most mi lesz, mindenki megbolondult vagy mi lesz?

Vasárnap elrobogtunk a Praktikerbe az új fürdőszoba szekrényért....amit  neten megrendeltem. 


Na az sem volt semmi. Találtunk egyébként csempét is, amibe rögvest beleszerettem, bár nem egészen az az olcsó kategória, ami most kellene a költségvetésünkbe, de mindegy. A bútort végül a egyik volt kollegám hozta elő a raktárból. Az információnál majdnem kifizettették velünk kétszer is, de semmi gond. Még a Toyóba is befért, bár további bevásárlásról szó sem lehetett, jöhettünk haza kipakolni. Csak a mosdót és a tükröt néztük meg eddig élőben, azokra nincs garancia, a többi rejtély...Most a különböző bedobozolt darabok fele ismeretlen helyen tartózkodik, remélem, a melléképületben van és majd a költözés során nem veszik el véglegesen....a másik fele a kanapé és a könyvespolcok között figyel itt a hátam mögött.....Én már úúúúgy költöznék. 

Pénteken indul az adventi naptár. Vettem bele egy giga nagy gumicukros pakkot, sok kicsi zacsi van benne, ezt fogom megspékelni mindenféle finomsággal, ilyen-olyan házilag megírt kuponnal, aztán jónapot. Réka szülinapjára sem vettem még semmit, de semmit, ami miatt ma kaptam egy gyors lefolyású pánikrohamot….de aztán megnyugodtam. Merthogy megvettem a könyveket, amiket szerettem volna, kb. 4-4 könyv a két gyerkőcnek….Ruhára nincs szükségük, de a H&M amúgy is ki lett fosztva a fekete pénteken vagy akörül, mert szinte semmit nem kapni a webáruházában. Torta lesz, buli lesz és még egy társasjátékon gondolkodom, de valahogy nem találtam még meg az igazit. Ilyeneket tanulmányoztam, hogy:
- Qwirkle
- Gravity maze
- Scrabble
- Dixit
Valaki valamelyiknek nagy rajongója?

Még két hét és 2 nap meló....de már nem nagyon van mit csinálni, évet zárunk, nézgelődünk, pislogunk....

2017. november 24., péntek

Belehúzhatok


Réka ma felhívott telefonon az irodában, hogy hol van Zalán telefonja, mert videót akar forgatni a lovakkal (nem élő). Ebből gondoltam, hogy jobban érzi magát. Igazából még nem nagyon eszik, viszont már nem fekszik, mint egy darab fa, ami jó jel. Hétfőn irány a suli! Legalábbis remélem, hogy nem esik vissza. 

Zalánnak sikerült a héten a második sapkáját is elhagynia, remélem, az osztályteremben van, különben jövő kedden felforgathatom az iskolát mindenféle zsákok és tárolók formájában. Amikor hazaérkeztünk a suliból ma, átnéztem a matek könyvét, mire kétszázas lett a vérnyomásom, ugyanis azt mutatja, hogy egyáltalán nem figyel órán. Emiatt eléggé el vagyok keseredve. Rékának sem kellett feszített figyelem elsőben, hogy kiszámolja mennyi 4+1, de azért legalább a munkája többnyire hibátlan volt. Már amennyire emlékszem. Zaláné meg olykor 50%, máskor, mondjuk, ha fogalma nincs, mi a feladat, akár 0% is lehet. Marha jó!  Persze van, hogy jó a feladat, nem azt mondom, de az kevésbé feltűnő. Ehhez képest szoktak röpdolit írni, eddig mindig hibátlan volt és ma hazajött egy be nem jelentett tájékoztató dolgozattal, ami szintén hibátlan lett. Szóval igazán ügyes. Ettől lehiggadt bennem a nőstényoroszlán, ami Tibi telefonált, elújságoltam neki a hírt, mire az első reakciója ez volt: Puskázott?? - ezen nevetnem kellett, mert 3+2-ből nem lehet puskázni.  Egyébként az elsős matek valami álom. Kár, hogy később csak bonyolódik. :)) 

Magyarból vettek már egy halom betűt, azt hiszem a T-n már túl vannak. Vették az A, I, Í, M, O, Ó, E, L, U, Ú és végül a T-t, úgyhogy már egész sok szót lehet neki diktálni gyakorlásként. Viszonylag hanyagul kezeli, hogy az M betűnek megvan e a három lába és néhány ív hiányozhat, de ha odafigyel, akkor remekül dolgozik és meglepően szépen ír. Amíg el nem unja vagy elfárad, de olyankor mindig abbahagyjuk a házit is. 

Rékáról már írtam, hogy nincs formában....hát majd csak túllendül rajta!

Idén először sorsolják azt, hogy ki kinek készít 1000 Ft értékben csomagot Mikulásra, még tavaly is mindenki egyen csomagot kapott, beleértve a tantónéniket....Réka még nem tudja szerintem, mert csütörtökön és pénteken nem volt suliban...Eltűnődöm néha, hogy vajon még idén is várja a Mikulást? Mármint az igazit.  Aki éjjel jön, leszáll az erkélyünkre, benyúl az üvegen át az ablakon és beletömi a csiszmákat csokival. Csupa olyannal, amelyek bolti forgalomban kaphatóak. Hát nem tudom, már nagyon rezeg a léc! 

Már csak 3 hét és jövünk szabira. Jól számolom? De jól számolom....Jobb lesz, ha belehúzok a karácsonyi ajándékok beszerzésébe! 


2017. november 23., csütörtök

Helyi hírek

A kellemetlen széria folytatódik, Réka ma reggelre lebetegedett. Nem lázas, de tegnap este ment a hasa (1x) illetve fáj a feje, energiaszintje nulla. Remélem, ez olyasmi nyavalya, ami egyszer már megvolt neki, gyorsan felgyógyul. Mondjuk holnapra, mert matek TZ vagy legkésőbb hétfőre….Hát így péntek már boldog és megkönnyebbült nem lesz, de talán az este még összejöhet.

Aggódok emiatt a német TZ miatt is, mert én úgy gondolom, hogy jól megy a német Rékának, nagyon ügyes, mégis valahogy nincs ötös eső. Illetve ha ez a TZ négyes lesz, tudom, nem dől össze a világ, de ennyi négyese még soha nem volt semmiből…Új tanár, új módszerek, meg minden….rengeteg a szóban leadott anyag, aminek nincs nyoma könyvben vagy feladatlapon, mégis számonkérhető…hát szokom még ezt és úgy látszik, hogy ez a heti 5 német azért elég kemény, feladja a leckét, többet kell vele foglalkozni….Persze lehet, hogy túlaggódom, csak mert nem 5,0 németből….de érzem, hogy nem viszi magasan a mércét ezúttal…Pedig azt hittem, én naív, hogy ez nyolcadikig így lesz. Na jó, nem hittem, tisztában vagyok az iskola terhelésével, még ha nem is egészen hiszem, hogy erős versenyistálló, mint sok szülőtársam….

Juj, képzeljétek, rendeltem Praktikeréktől egy fürdőszoba szekrényt tükörrel, lámpával mindenestül. Majdnem ugyanolyan, mint a mostani,  csak még szebb. Akciós és ugyanannyiba kerül, mint amennyiért annak idején 12 éve vettem a gyártótól. A tulaj vagy a munkatársa házhoz hozta nekem 2005-ben vagy 2006-ban, csak nekem, csak akkor és ez a kedvenc bútordarabom a kégliben. Amikor eladtuk a lakást, úgy adtunk túl rajta, hogy marad, a lakás tartozéka, akárcsak a konyhabútor….amit utóbb megbántam….És most valahogy szembejött velem, hogy akciós és elérhető. Megmutattam Tibinek, de félig már le is mondtam róla, mondván, hogy túl nagy ez a mi új fürdőszobánkba, mert kettő lesz ugyan, nem is kisebb mint a mostani, de kell majd a hely mosógépnek, szárítógépnek, nem lesz mosókonyhám….Mire Tibi visszaírt, hogy ez nem nagyobb mint ami otthon van….Csak ennyit írt, mégis elindult az agyamban a vezérhangya és mire észbe kaptam, azon kaptam magam, megrendeltem áruházi átvétellel. Vasárnap megyünk érte…..Nagyon boldog vagyok!!! Ha mégsem adjuk el a lakást és nem is vesszük meg ezt az újat, mert valami katasztrófa folytán meghiúsul a dolog….hát akkor is jó lesz valamire…előbb-utóbb….

Egyébként - más téma - karácsonyi ajándékok tekintetében még sehol sem állok.. Pont megjegyezte a takarítónéni ma, hogy tavaly ilyenkor már tele volt csomaggal az íróasztalom alatti régió. Legóval, autóval, mindenféle kinccsel. Most meg semmi. Annyit megtettem, hogy a Pagonynál összeállítottam egy könyvcsomagot, illetve még összeállítás alatt van, mert könyvet biztosan fognak kapni a gyerekek. Réka rendelt az ebayről LPS kutyákat és macskákat, de sanszos, hogy az bizonyítvány osztásra ér ide. Aztán ott a buli, ami szintén januárban lesz, bár Tibi felháborítónak tartja, milyen összeget elkérnek 2,5 óra buliért + torta + pizza....Szerintem egy 10. szülinap ennyit megér, illetve Réka boldogsága... Úgyhogy készülnek a karácsonyi listák, amik majd segítenek nekem. Zalánéban minden tétel úgy kezdődik, hogy minecraft.....Szeretnék majd Tibivel pólókat, pulcsikat készíttetni Minecraft matricákkal, ő jóval olcsóbban meg tudja nyomni a H&M-es gúnyákat a megfelelő matricával, mint amit lehet egyébként kapni. Aztán meglátjuk. Ha szerencsénk lesz, már a másik házban karácsonyozunk, ott meg mondhatom azt, hogy itt a szobátok gyerekek, merri kriszmösz, frőlihe vájnáhtn.....meg ilyenek....!

2017. november 22., szerda

Kispéntek, majdnem....



Szerencsésen túléltem a fogorvost, nem volt olyan vészes, de nagy megkönnyebbülés volt hazacsattogni. A szuri beadásához képest pont 4 órát tartott a zsibbasztás, úgyhogy addig nem is ehettem. Utána rárepültem a mama féle fokhagymás abált szalonnára mindenféle zöldséggel....hát tudok élni, isteni volt. A rend kedvéért hörpintettem hozzá narancslevet is. Csak az egészség kedvéért. Vagy mert nem volt itthon más itóka vízen kívül. 

Rékáék megírták a német TZ-t....a tanárnő behozott nekik csöngetésre egy négy oldalas tesztet. Nem tudom az óra melyik szakaszában derült ki, hogy a négy oldalból csak egyet tudnak megoldani egy emberként a gyerekek, de végül a 3,5 oldalas dolgozat lesoványodott egy oldalasra.....Én ezt nem értem, mert a tanár nem tegnap esett ki az egyetemről. Honnan gondolta, hogy 3,5 oldalt meg lehet írni kb. 40 perc alatt, fogalmam sincs. Egyébként meg vagyunk elégedve K. nénivel, még ofőnek is elfogadnám jövőre....de ez azért meglepett. Hogy aztán hogy sikerült, ki tudja, mostanában Réka valahogy nincs formában, talán fárad.....

A rettegett matek doga eltolódik péntekre, mert fogorvoshoz mennek holnap. Annyira örülök. Jó lenne már túlesni rajta, letudni. Ráadásul fosós vírus van megint az osztályban. Hát mindig van valami, az biztos. 

Úgy néz ki, a beázás megszűnt, bár még a disznópörzsölő mindig itt figyel a folyosón. A szomszédok önként beadták nekem a költségek egyharmadát....jó szomszédok ezek, majd mondom az új tulajnak. :) Bár ezt eddig sem titkoltam. Van egy másik költsége is az adásvételnek, az adásvételen túl, na azt már nem hiszem, hogy be tudjuk rajtuk hajtani, de nem is baj, csak már pakolhatnánk. 

Mondja Réka, hogy az egyik barátnőjének megy a hasa és ma hiányzott a suliból....Hát mondom én, hogy mindig van valami. A gyerekek velünk akarnak aludni ma éjjel, úgyhogy helyhiány miatt a fiúk a nappaliban szunyálnak, mi csajok pedig a hálóban. Érdekes lesz mindez az új lakásban, ahol egy szint lesz közöttünk a szülői háló és a gyerekszobák között....Szerintem az első pár héten mindenkinek a nappaliban kellene aludni, mint a pockoknak. 

Na mennem kell, Tibi új gmail fiókot akar....

Holnap kispéntek, szeretem. :) 




2017. november 20., hétfő

Füstjelek

Pénteken felmondta a garázstulajdonos a bérletünket (saját garázsunk nincs, úgyhogy a közelben bérlünk egyet az utóbbi kb. 6-7 évben). Eladó volt a ház, illetve ami nagyobb érték, a hatalmas telek, amin a bontásra kész ház és a garázsok állnak, de olyan áron árulták, hogy nem gondoltuk, hogy ebben az évtizedben vevőre talál. Ezek szerint mégis, mert decemberben várhatóan költöznek, mi meg garázs nélkül marad….nánk, de ugye elvileg mi is eladtuk a lakást. Mondhatnánk, hogy a legjobbkor, hiszen nem is kell az már nekünk, ugye? Ma reggel pedig az istennek sem találtam Réka kulcsát, így nem tudom, hogy jön haza délután, szerintem sehogy….lehet, hogy elvesztette? (Update: meglett a szolfézsos táska alján. Na ezért nem használok én csak 1 azaz egy db táskát….) Ez is egy jel lehet, nincs már szüksége arra a kulcsra. Mondjuk, nem olcsó volt csináltatni neki és egy gyönyörű kulcstartót is vettem hozzá neki, szóval nagyon sajnáltam volna. 

Most a legnagyobb problémánk a kéglivel, az eladottal (?),- kiírom magamból, hátha úgy jobb - hogy beázik a WC. Mikor ázna be, ha nem most, amikor eladtuk?? Tud róla a vevő, nem arról van szó, de úgy volt, hogy a szellőző zárónemtommijét letépte a vihar, beleesett az eső és így áztunk be. De már minden oké, meg lett csináltatva. Viszont azóta ismét beázott a toalett, legnagyobb kétségbeesésünkre, szombaton ráadásul esett is eső bőven….Tibi egyenesen kinevetett, amikor felvázoltam az elméletemet, hogy valami nejlon izét felvihetne néhány téglával, hogy ne ázzunk tovább. Vagy napernyőt. Esernyőket? Végül vasárnap megcsinálta egy szaki, aznap már nem esett, legalábbis délelőtt nem. Olyan cefreszag áradt a pasasról délelőtt 11-kor, hogy voltak kételyeim, hogy egyáltalán fel kellene-e engedni a tetőre. Eléggé a tető szélén volt a gubanc. Mindegy, végül nem szédült le, egy olyan disznópörzsölő szerű (nem mintha sok disznót pörzsöltem volna, de arra emlékeztetett) izével leszigetelte és minden szellőző micsoda körül szintén, bár ott nincs beázás. 40 000 Ft- ot kért, aminek 2/3-t be kellene vasalni a többi lakón….meglátjuk, elvileg sikerül majd. Nem is ez izgat, hanem, hogy kiszáradjon a fal (mert nem is a plafon ázik, hanem a WC fal egy része….) és megnyugodjunk, hogy nem beázott lakást hagyunk itt. Már ha egyáltalán megveszi így, fene tudja. Még nem értesítettük, hogy bocs, de újra beáztunk. Este hajszárítóztam, tegnap délután is, ma reggel is….szerintem visszavizesedik, Tibi szerint javul….hát nem tudom, de az idő úgyis eldönti. Ha még pár napig visszavizesedik, akkor nagy pácban vagyunk. Ha színész lennék és drámai szerepem lenne mostanság, nem okozna gondok könnyeket kicsikarni magamból a színpadon.


Közben letört egy tömött fogamból egy darab (fél oldala) egy hónapja és szerdára kaptam időpontot. Szerintem ezt már írtam. Közben fáj egy másik is, szóval nem tudom, mi jön még….Egyelőre nem vagyunk betegek, ami jó.

Közben addig totojáztam, hogy nincs már decemberi időpont Réka szülinapjára a játszóházban, január elején lesz a bulija, amit annyira vár. Röhej milyen drága, de mást nem is kap….bár ha a fuvolára gondolok,azzal eleve kimerítettük pár év teljes ajándék készletét, ám nem lehet folyton a fuvolára gondolni, no.

Ma hajnalban jutott eszembe, hogy elfelejtettem elkéreckedni a főnitől a nyílt órákra a suliba….Reggel hétkor nyüszítve adtam elő, hogy akkor holnap én csak 10-re jönnék dolgozni, mert nyílt órák Rékának. Szeme sem rebbent. Szerdán ugye fogorvos, de majd otthonról figyelem az eseményeket, a gépem is fel tud menni a rendszerre. Csak lenne már péntek, egy vidám és boldog, megkönnyebbült péntek! 
Jöhetne most valami jó is…..Már csak a változatosság kedvéért.

2017. november 18., szombat

Péntek


Mit mondjak, a mai péntek is hű volt az elmúlt napokhoz,  egyelőre nincs változás. Este már sírni tudtam volna...amikor Tibi is beszámolt az aktuális eseményekről. De aztán összeszedtem magam és túl tettem magam a holtponton. Elvégre péntek van, kár kétségbeesni! Legalábbis hétfő reggelig biztos 

Hétfőn szolfézs, de még kérdéses, hogy Réka elmegy e. Másnap TZ. Kedden nyílt óra Rékának, magyar és földrajz. Én leszek benn ezeken az órákon. 10 től már dolgozom. Tibi itthon tartja a frontot, mert Zalán viszont 10-re megy ezen a napon suliba. Német TZ utolsó, ötödik órában Rékának, az idei első....Mindig ez a TZ a legnagyobb kihívás, legalábbis szerintem. Szerdán szabin vagyok, mert 11-re kaptam időpontot a fogorvoshoz kb. 4-5 hete....Vissza fog tapsolni, az biztos, de az már egy másik hetet fog érinteni. Szerda reggel Zalánnak nyílt órák a suliban, erre Tibi ül be, én itthon Rékával, aki aznap 10-re megy suliba. Ja, kedden Rékának vívás. Szerdán utolsó simítások a csütörtöki matek TZ előtt...elvileg készülés nélkül is megírja simán, de azért fogunk rá tanulni. Egyébként szerdán veszem ki az utolsó szabim, innentől már mínuszba fogok fordulni. Szerdán fuvola Rékának kb ötig. Csütörtökön matek TZ, idei első. Mivel az utóbbi két hétben mindig dogát írtak, hát formában vannak a gyerekek elvileg. Ebéd után haza kell ( érdemes) hozni a gyerekeket a suliból, mert városi szintű versenyt rendez a suli. Délután megint vívás. Valamikor a héten ügyvéd, az már nekünk, elvileg szombaton délelőtt. Délután Réka szülinapi buliba hivatalos, délután mi is, családilag egy másik szülinapra. Plusz váratlan események.....

Szép hétvégét! 

2017. november 16., csütörtök

Tortúra



Ha egyszer elköltözünk innen és behurcolkodunk amoda, a szomszéd utcába,  veszek egy baromi drága pezsgőt vagy whiskey-t és hörpintek belőle pár pohárkával, amennyi csak jólesik belőle. És jól fog esni. És annyi csípős csipszet, csokis almaszirmot, tiramisut és valami tuti kaját zabálok be, mondjuk töltött káposztát vagy brassóit amennyit csak bírok....Nem tudom elmondani, mennyi stressz van ezzel az egésszel. Minden áldott nap történik valami váratlan. Az semmi, hogy váratlan, de még rossz is. Olyan ez, mint egy akadályfutás. Nem úgy van ám, hogy hopp, eladtuk a lakást, hopp, kifizették, hopp kifizettük, beköltöztünk és boldogan élünk, míg meg nem halunk...Szerintem ilyen csak a filmekben van. Egy több kötetes horror regényt tudnék írni csak az utóbbi 4-5 hét eseményeiről és még hol van a vége....Nincs kedvem mesélni, Isten ments. Eddig minden vasárnap tűnődtem azon az utóbbi években, hogy ugyan mi a fene fog már megint történni a jövő héten??? Milyen átok? Most ez felgyorsulni látszik, immáron minden este járhatna azon az agyam, hogy mi vár ránk másnap...

Hogy miért kell ennyit kínlódni, szenvedni, küzdeni nekünk, én nem tudom, de biztos meg van az oka. Vannak napok, amikor már reggel történik valami rossz és aztán egyik rossz jön a másik után, semmi nem sikerül, majd rosszul is végződik. Máskor felcsillannak szép dolgok, de a nagy robogásban a cél felé nem mindig vesszük észre őket vagy akarjuk őket észrevenni. Pattanásig feszültek az idegeink és ez nagy szó, mert Tibi egyébként nyugis pasi. Én már ott tartok, hogy a Don't stop me-s Telecom reklámon képes voltam meghatódni. Nagyon jó lenne egy hónappal idősebbnek lenni....vagy kettővel, nem is tudom. Ám mivel ilyen nincs, muszáj lesz valahogy kibírni és a jóra koncentrálni, jóra koncentrálni, jóra koncentrálni és csakis arra. Csak ne lenne ilyen baromi nehéz! 

2017. november 13., hétfő

Mennyi még?

Hétvégéről …. Hát ez nem volt valami marha pihentető. Még egy hónap és két nap és jövök szabadságra. Na de addig mi minden lesz még itt – mindent egybevetve -, hát belegondolni is fárasztó. Sőt, bele sem gondolok, mindig csak egy hetet nézek előre, nehogy sokkot kapjak. 

Pénteken délután Réka egyedül jött haza a suliból, éppen mentem volna érte, amikor hallottam, hogy valaki hangosan énekel a lépcsőházban….Azt hittem, a szomszéd kislány az, de egyszer csak felbukkant a lépcsőn a Nő, a Réka, szűk nadrágban, fekete csizmában, kötött, csíkos ruhában, hátán a táskájával….Nem győzöm nyugtázni, hogy mekkora már (152-es ruhákat hord). Amikor kigyönyörködtem magam benne és elmesélte, amit akart én belevágtam egy maratoni vasalásba, közben a Terápia különböző évadainak egy-egy epizódját néztem, ami fellelhető a neten….Nem lettem függő, de egész jó. Mondjuk, sok vidám dolog ebben sincs, nem is tudom, viszont érdekes. Vasalni klassz volt rá, az biztos. Vacsorával nem kellett foglalkozni, mert mire hazaestem már nagyon éhes voltam és főztem virslit a friss kenyérhez, este pedig jött a névnapi kedvenc görög kaja a görög étteremből a gyerekeknek .

Szombaton reggel kisuvickoltam a lakást, amíg Tibi elvágtatott dolgozni. A gyerekek még vagy szundikáltak vagy játszottak. Eszükbe sem jutott tanulni (annyira lelkiismeretes és szorgalmas banda…..), nekem meg könnyebb volt rájuk hagyni…. pedig egyre nagyobb teher velük tanulni, sokszor nyűgös leszek tőle. Kora délután átsétáltunk a – remélhetőleg – új otthonunkba, hogy vegyünk rá meg egy alapos pillantást. Hát remélem melegen, hogy ebből már biztosan lesz lakásvásárlás,mert nagyon fájna innen visszavonulót fújni, akárhogy mondogatnom magamnak, hogy még nem 100% a bizonyosság, hogy meg tudjuk venni. …

A tulaj válaszolt pár kérdésünkre, aztán a kulcsokat nálunk hagyva felfedezhettük a zugokat. Bőven van mit. Végül annyira átfagytam, hogy az kergetett haza. A lakás üres és fűtetlen. Mivel a gyerekek felmásztak a padlásra az apjuk után, ahol legalább 20 év pora halmozódik, így otthon első dolgunk az volt, hogy végrehajtsunk egy röpke kis ruhacserét. Aztán Aldiztunk, mamánál macskáztunk, illetve Rékát felköszöntötték neve napján a rokonok, mama, keresztanyu és unokatesó. Este értünk haza, fél szemmel tévéztünk, nem is tudom, úgy eltelt az este.

Vasárnap Tibi délelőtt szintén dolgozott, majd mire hazaért, rendet raktam a gyerekek szekrényeiben, elpakoltam a vasalt ruhát, elkészült a rakott krumpli ebédre. Annak ellenére, hogy mennyit dolgoztam a kéglin összesen a hétvégén, ebből kevés látszott hétfő hajnalban, mit ne mondjak…..sebaj!

Rékáék felelnek ma a kein/ein kérdéskörből németből, szóval azt teszteltem, hogy megy e neki, de mivel ez úgyis a szókincsén múlik és hogy rémlik e neki, melyik főnév milyen nemű, hát inkább a szótárt bogarásztuk. Matekból doga kedden, már megint, pedig pont eg y hete írtak. Van egy olyan érzésem, hogy újabb egy hét múlva TZ….idén még olyan nem volt. Mást nem tanultunk. Kaptam egy gyors lefolyású dührohamot, mert nem találtam a Kincskeresős jegyzeteimet, amiben kiírtam az ismeretlen szavakat Réka helyett, mert ő állítólag minden tud….azért két oldalnyi szóval legalább megfogtam. Mindegy, majd meglesz. Utána lakógyűlést tartottunk, mert ugye elvileg eladtuk a lakást, új lakó lesz, meg kellett beszélni, hogy akkor hogy is lesz felosztva a kert és melléképületei? Remélem, lesz egyezés, este 11-ig ezt szerkesztgettük, hogy mindenkinek egyforma legyen nagyjából a területe. Eddig ez nem érdekelt senkit, de ha „idegen” lép a képbe, érdemes rendezni.

Tévében ment még a Star Wars, de a legvégét nem vártuk meg, Anakin kinyiffanása (félig) és Padma agóniája sem hiányzott, láttuk már többször, úgyhogy fogtuk magunkat és eltettük magunkat holnapra. Zalán még átugrott közénk az ágyba, így az éjszakát úgy töltöttem, hogy fél éjszaka Zalán a csípőmre hajította az egyik sonkáját (elég vékonyka sonka)….Hajnalban átpártolt az apjához, azt passzírozta a falhoz. Hát így telt. Még öt hét és szabi. Vagy ezt már mondtam?

Ezt írtam korábban:

Tegnap szóltam Tibinek, hogy vegyen Rékának virágot a neve napjára. Az ajándékot már megkapta öt évre előre minden ünnepre, de hát a névnap az névnap, örömet okozni meg jó. Este vacsora után elengedtem egy kis mondatocskát a levegőbe, hogy „Vettél virágot? Nem baj, ha elfelejtetted….” Mire Tibi kihúzta magát, hogy igenis vett virágot. Na és hol van? Hát a csomagtartóban, az autóban. Ugye nem gerberát vettél? Nem…..olyan….margarétaszerűséget. Szóval gerberát vett, pedig alapvetően nem szeretem annyira a gerberát (a szegfűt meg pláne) de azért megenyhültem, amikor két óra múlva előhozta az autó hidegéből és sötétjéből, mert pofás kis csokrot vett. 

Este összeütöttem egy kis csokik kekszet…gondoltam rá, hogy küldök az osztálynak (4b), Isten bizony átfutott az agyamon, de végül arra jutottam, hogy mire a banda (Réka és Zalán) befejezi a dézsmálást, már érdemben nem beszélhetünk jelentős mennyiségű kekszről, úgyhogy inkább magunknak sütöttem….
Szóval éljenek a Rékák, a gyönyörű és okos Rékák….Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy Réka születése előtt néztük buzgón a tévében a Társulat című műsort (István , a király válogató) és hogy ott mennyi tehetség volt….Végül nem is számított, ki milyen szerepet kapott, mert valamilyen formában a többségük a pályán maradt (azt hiszem). Ezzel nem azt akarom mondani, hogy azért lett Réka Réka, mert Koppány lánya is Réka volt….mert nem. De azért ez olyan ünnepélyes beharangozója volt a mi drága Rékánknak. Egyszerűen ez a név tetszett nekünk abban az idősávban a legjobban. Illetve még az Emese, de aztán mégsem Emese lett a nő, ami így utólag jó döntés volt. Lehetett volna még Kinga (Zita) is, ám mivel csak egy lányunk született, ez is talonban maradt. Réka, Réka, Réka….Ahogy Zalán mondaná, Réka, Réka, Réka, hátán ül egy béka….
Réka csodálatos, Réka varázslatos. Sokoldalú, bátor és okos. Vív, fuvolázik, mindig meglep rajzaival. Most éppen ügyvédnek készül (látszik, hogy mostanában sokat rángatjuk ilyen helyekre). És olyan nagy már….Főleg Tibi sírja vissza a pici Rékát, én mindig annak örülök, hogy nem nagyobb, mint amennyi, nem egy nappal sem, mert holnap megint úgyis egy nappal idősebb lesz….
Éljenek a Rékák, éljen a mi Rékánk, imádjuk, kimondhatatlanul…..

2017. november 7., kedd

Nyűgös kezdet....


Hű, rettentően rosszul esett ez a tegnap hétfő. Juuuj…egész nap szenvedtem. Délután ahogy kocogtam haza a novemberi bérlettel a tarsolyomban, már majdnem teljesen besötétedett, ami külön lehangolt. Vennem kellett egy zacskó csípős chipsz-t, hogy kínjaim enyhüljenek. Az mindig hat. Nyáron meg a jégkrém. Nem tudom, én úgy emlékszem, engem nem szokott ez az óraállítás így elkeseríteni, de valahogy most mégis. Nagyon……


Este hatig van a Földhivatalban „rendelés” hétfőnként, háromnegyedkor beestünk a kongó irodába…odakinn az egyik csaj férjea kocsiban várta a kedvesét, a pénztáros hölgy meg a telefonját nyomogatta meló híján…..Lehet, hogy ő volt a nej….  Volt egy olyan ösztönöm, hogy nem kell nekünk a földhivatali papír, az ügyvéd úgyis belekukkant a tulajdoni viszonyokba. Tibi arra szavazott, hogy azért biztos ami sicher, menjünk! Hát több mint 6000 Ft-unk bánta, úgyhogy ügyfélkapun egyszerűbb lett volna, na mindegy már….Vasárnap a cipőboltban szívtam a fogam, Tibi az Aldiból távozván, most meg a földhivatal rabol ki…..

Réka matek dogát ír illetve németet is, de eléggé el volt este varázsolva. Pedig szolfézsra nem ment el, mert nem volt kedve. Hát no comment, nincs kedve, jó vicc. A matek doga miatt nem aggódom, ha nem álmodozza át az egész dolgozatot, de a németre jobban oda kell figyelni, még este 8-kor mese előtt is 10 percben átnéztük a kulcsmondatokat. (Milyen órái vannak Kurtnak kedden? Hány német órája van Lisának pénteken? Kedvenc tantárgyam a matek. Heti 5 matek órám van. Meg ilyenek.)

Zalánék vették a 4-est, amit következetlenül bár, de olykor fordítva ír. Hogy ne legyen magányos ebben a négyes, az egyest is, amit eddig nem írt fordítva. Na ő is eléggé el van varázsolva a suliban, az biztos. Míg a lakásprojekten cseréltünk eszmét Tibivel – nem értünk egyet mindenben, én óvatosabb vagyok – Zalán német háziját barkácsoltam, valami Lanterne-t vagy mit….Vagy az a budi? Nem, az latrina…elvagyok….Na szóval kész lett a papírlámpácska, miután Zalán kiszínezte és fél órába telt mire ragasztót is talált. Imádom az ilyen otthoni, esti projekteket….

Tibi nem engedte, hogy megnézzem az Életképek 2. részét az M3-on (asszem ott megy, a Vészhelyzet előtt, dupla epizódokkal), pedig én szeretem. Annyira nem történik semmi és még a kőkemény konflikusokat is olyan könnyedén élik meg a szereplők, hogy az egyenesen langyos víz….Mindez nyugtatólag hat a hétköznapokban megtépázott idegeimre. Helyette valami fizikával, csillagászattal kapcsolatos dok filmet néztek a fiúk, úgyhogy elbaktattam zuhanyozni. Majd egy kis német, mese és gyors kóma….ennyi volt a hétfő. A gyerekeket is megviselhette a szünet utáni első nap, mert egy ágyban maradtunk hajnalig….Akkor láttam, hogy Tibi totálisan fel van kenődve a falra. Vihogtam egyet, amennyire az ember tud ilyet hajnalban, majd Rékát átcipeltem a saját ágyába (már nem sokáig bírom el). Visszaaludtam, ilyenkor minden perc ajándék. Szerencsére semmi, a lakással kapcsolatos akut probléma nem jutott az eszembe…..

PS: Ja nem is írtam, (legalábbis nem emlékszem rá, de tudjátok, a középső nevem Szenilla) Zalán fűzős cipőt választott magának vasárnap a cipőboltban. Na most cipőt kötni nem tudott eddig, mert minden cipője tépőzáras volt illetve lusta voltam megtanítani, illetve ő sem kérte soha illetve az oviban sem tanulták. Megmutattam mamánál a módját, a fortélyát, erre második útmutatás után nem megtanult cipőt kötni?? Csak lestem. Azóta még pár napot gyakorol (tegnap és ma), és holnap már a megkötős cipőjében akar menni suliban. Tanácsolta neki, hogy ha bármi gikszer van, megtalálja a 4b-ben Rékát....amit azóta megbántam, mert mi baj lenne? És ha mégis, akkor is ott van a tantónéni....De hát mire valók a testvérek, hát nem? 

2017. november 5., vasárnap

Ennek is vége


Megvettük ma a gyerekeknek a téli lábbeliket. D.D.Step-pel szemeztem, de végül a Deichman-ban találtunk olyat, ami mindenkinek tetszett. Mindketten barna bakancsot választottak illetve Réka kapott még névnapja alkalmából (ami erősen közelít) egy vékonyabb csizmácskát is. Érdekesek ezek a cipellők,abból a szempontból, hogy akár már felnőtt is hordhatná őket....ha nem 33 illetve 35-ösek lennének....hát igen, nőnek a csemeték, ebből is látszik, na nem mintha másképp nem venném észre.

Téli kabátjuk van és kellő mennyiségű téli gúnyájuk is, úgyhogy elvileg fel vannak ruházva. Téli kabát eggyel nagyobb méretben is rendelkezésükre rá az ajándékozott illetve örökölt ruhamennyiségnek hála. Én is akartam magamnak venni egy rövid, ámde puha fekete dzsekit, ami nálam amolyan "alap darab", de végül nem tettem a kosaramba a webáruházban, az akció elmúlt, jött viszont a lakás projekt, úgyhogy mostanában nem lesz fekete dzsekim. Ám ez egyáltalán nem baj. :) 

Nyakunkon a november. Olyannyira észrevétlenül ereszkedett fölém, hogy bérletet is elfelejtettem venni, loholhatok holnap munka után beszerezni egyet, ami még érvényes is. Klassz volt ez az őszi szünet, bár elvitt két nap szabimat, úgyhogy már csak egy napocska maradt. Nem sokat tanultunk, viszont az olvasónaplót befejeztük, legalábbis ami az első félév követelményeit illeti. Zalánnal még gyakoroltunk is 1-1 oldalt matekból és írásból. Németet még nyomhattuk volna jobban is, de már mindegy. Szóval egy nap szabim maradt, félő, hogy negatívba megyek, mert még fogorvoshoz is mennem kell illetve lesznek a suliban a nyílt tanítási órák....de majd megoldjuk. Egyébként dec 15 után mi nem dolgozunk többet ebben az évben. Szupiiii! 

Rékának névnapja lesz jövő héten, de ugye mivel a fuvola számít korai névnapi ajándéknak, hát már sok ajándékot nem kap családi szinten sem. Tudom, hogy nagyon szereti a Kinder édességeket, a "hűtősöket" és soha nem veszek neki, csak sátoros ünnepeken (sem), úgyhogy azt fog kapni néhányat és kész. Semmi játék. Azt hiszem, ez egyre inkább így lesz. ... 

Ma az Aldiban vásároltunk be a jövő hétre kajailag....eléggé arcul csapott a felírat a bejáratnál, hogy "boldog karácsonyt". Akárhogy is alakul ez az év, illetve ami még maradt belőle, nagy karácsonyi áhítat nem fogja áthatni, az elég valószínű...Egyébként ügyes voltam, mert most sem vettem Stühmer szaloncukrot. Még ki akarom szimatolni, hogy hol a legolcsóbb 10 dkg-ja.....

Hirtelen más nem jut eszembe. Ja, Réka utazott Tibi mellett a kocsiban az első ülésen. Szerintem még nincs 150 cm, szóval illegál, de rá lehet fogni. Egyelőre gyerekülésben ül, de rettenetes ahogy kinéz, mintha egy egész hadsereg beleizzadt volna egymás után illetve legalább 20 gyerek koptatta volna....sajnos semmilyen mosás ezen már nem segít. 

Mindenszentekről nem tudok mit írni, gyújtottunk gyertyát, emlékeztünk azokra, akik már nem lehetnek velünk. Hiányoznak.....de valahogy mégis velünk élnek...és bennünk. 

Jövet a 45. hét. Szép hetet mindenkinek! :)

PS: Ja, kipróbáltuk a helyi KFC-t. :) Szerintem picit olyan, mint pizzériát nyitni Olaszországban...de véleményt nagyon nem tudok róla alkotni, mert nem ettem végig a menüt, ráadásul én éhes sem voltam, ezért a kedvencemet, a káposzta salátát (coleslaw) kihagytam. Sűrű vendégek nem leszünk, a csípős része a menünek finom volt.   Egyébként meg mindig hálás vagyok, ha valaki kaját tesz elém (oké, ez nem volt ingyen) és nem nekem kell gályázni a konyhában nap nap után....De hogy egy igényes indiai vagy kínai étterem mikor nyílik itt, olaszról nem is beszélve, hát azt nem tudom....



2017. november 3., péntek

Forog



Az idegörlő hétfő és kedd után némiképpen csöndesebb napokat élünk. Kedden este konkrétan belealudtam a mesébe este, annyira ki voltam merülve, őrület volt. Persze teljes nyugalom nem tudom, mikor lesz, talán bizonyos fokig akkor, ha beköltözhetünk végre. Egyelőre csak erre fókuszálunk, hogy nyélbe üssük a tranzakciót minden sokk, horror és könny nélkül. Mi már mindent eladtunk, rajtunk semmi nem múlik, csak ki kell várni, hogy mindennek eljöjjön a maga ideje. 

Nagyon más mesélni valóm őszintén szólva nem sok van, minden a kéglik körül forog. Ezzel kelünk, ezzel fekszünk. Olykor idejekorán is, hajnal kettő körül...ilyenkor visszaaludni 4 - fél 5 előtt elég reménytelen.

A gyerekeknek szerencsére nem sok házijuk van, gyűrjük az olvasónaplót, vagy legalábbis én Rékát, hogy csinálja szorgosan...Zalánnak kifejezetten kevés házija akadt a szünetre, aminek nagyon örültem.  Jártuk a temetőket az elmúlt napokban, holnap még apuhoz is kimegyünk együtt a családdal, tesómék is hazarobognak. Egyébként meg tervezzük, hogy lesz a jövő, a közeli. Hát mondom, hogy most minden ekörül forog. :)