Kolozsvárott

Nagyvárad után Kolozsvár méretén már nem nagyon lepődtem meg. Először egy benzinkútnál álltunk meg, jócskán benn a városban. Zalán focizni szeretett volna a járdán, míg a többiek változatos ügyeiket intézték a kútnál. Sajnos sok mindenre alkalmas volt az a járda, focizásra semmiképpen. A benzinkútos hölgyek szinte bizonyosan tudtak magyarul, legalábbis érteni értettek, ám köszönésünket nem viszonozták, sem magyarul, sem angolul. Na mindegy. A mosdó patyolattiszta volt és új, ez volt a legfontosabb.

Esteledett, ezért az valószínű volt, hogy nem sokat fogunk látni Kolozsvárból, de azért igyekeztünk, hogy ez minél több legyen. Azt előre tudtuk, hogy Magyar Napok folynak éppen Kolozsváron, sőt, másnap Ákos koncertet rendeznek a főtéren, úgyhogy a parkolóban hagytuk az autót ott ,ahol valami monumentális, de erősen félbe hagyott templomféle emelkedik. Elég ocskány látvány, valahogy a migráns válság jutott róla eszembe, bár valaki  megjegyezte, hogy ortodox templom lesz egyszer. Nagyjából a jövő évszázadban.  

Bandukoltunk-bandukoltunk, aztán a sarkon elhagytuk a Román Színházat, amely egyben Operaháznak is tűnt, itt lekanyarodtunk és megint egy sétálóutcán találtuk magunkat. Amilyen kevés van ebből Szolnokon (nincs), Erdélyben egyre másra hatalmas és hosszú sétálóutcákba botlottunk.  Ez a sétálóutca torkollott a Főtérbe, ahol ha nem is hömpölygött a tömeg, de voltak egy páran, azt meg kellett hagyni. Zalánt rögtön rövid pórázra kellett fogni, mert minden áron bele akart mászni a többi gyerek után valami szökőkútfélébe és a Rékával történtek után igyekeztünk megakadályozni minden olyan eshetőséget, ami a gyermek totális átnedvesedésével és esetleges megfázásával járt volna.

A tér közepén áll a 14. századi Szent Mihály templom, amit mi először oldalról illetve hátulról láttunk és attól tartottunk, hogy már nem lesz nyitva. Azért becserkésztük a bejáratot és lám, bemehettünk. Ez Erdély második legnagyobb gótikus temploma (a legnagyobb Brassóban emelkedik a Fekete templom). A Szent Mihány templomban választották erdélyi fejedelemmé Báthori Gábort és Bethlen Gábort is. Erről eszembe jutott, hogy gimnazista koromban milyen szerelmes voltam (plátóilag) egy Báthori Gábor nevezetű orvostanhallgatóba....fülig. Micsoda helyes pasi volt! Mondjuk, most hogy belegondolok, lehet, hogy Zoltán volt, már nem is emlékszem pontosan...

A templom előtt éppen Márton Áron emlékkiállítást tekinthettünk meg. Persze a gyerekek úgy rohangáltak a kiállított táblák között, mint a vademberek (pontosbban Zalán), úgyhogy kellett némi fegyelmet eszközölni, mire nagyjából normálisan kezdtek viselkedni. Márton Áront éppen a Szent Mihály templomban szentelték Erdély püspökévé 1939-ben, amikor még csak a negyvenes éveinek elején járt. Később, a negyvenes években nagy népvándorlás vette kezdetét Erdélyben a bécsi döntés után, dél-Erdélyből több mint 200 000 ember menekült a román fennhatóság alól.  Márton Áron a maradást választotta, nem akarta, hogy a nyáj pásztor nélkül maradjon. Bátor kiállása és munkája révén a dél-erdélyi magyarság szellemi vezetőjének számított. 

Ahogy sűrű megszakításokkal sikerült végigolvasni az emlékkiállítás anyagát (Márton Áron emlékév egyébként a 2016-os), igyekeztünk megkeresni Mátyás szülőházát. Az út a Magyar Napok rendezvénysorozat keretében folyó mindenféle árusokon, zenészeken keresztül vezetett, szinte neki mentünk a háznak, ahol annak idején Szilágyi Erzsébet világra hozta fiát. Közben minden féle nyelvet lehetett hallani a viszonylag szűk utcácskákon és olyan illatok terjengtek a levegőben, hogy csorgott a nyálam. A szülőházon két tábla van, egy magyar nyelvű és egy angol/román nyelvű, mely úgy szól, hogy ebben a házban született román Corvin Mátyás, aki később a legnagyobb magyar király lett. A magyar nyelvű az valósághűbb, csak azon meg tévesen szerepel a születési dátum. Február 23 helyett valamiért március 27 van rajta, nem is értem. Pedig biztosan akkor született, 3 nappal anyukám előtt, erre világosan emlékszem. Egyébként manapság képzőművészeti főiskola működik a különleges falak között, ami szerintem egész csoda, hogy fennmaradt az idők viharában. 

A Mátyás házzal szemben található a Szarvas ház, ahol az első magyar nyomda helyet kapott annak idején Heltai Gáspár alapításában. Itt született Bocskai István is, erdélyi fejedelem, de ami még fontosabb a jelen szempontjából, hogy itt működik a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári részlege. Innen egy saroknyira található a Karolina oszlop, melyet I. Ferenc Kolozsvárra látogatásának emlékére állítottak, de nem láttuk ennek színét sem, mert a tér tele volt koncertező és falatozó emberekkel. 

Kihagytam a felsorolásból a téren álló Mátyár király lovas szobrot, mely Fadrusz János legnépszerűbb alkotásai között szerepel, az 1896-os világkiállításon nagydíjat nyert vele. Hatalmas és tekintélyes királynak fest Mátyás, pont amilyen volt, vagy amilyennek szívesen elképzeljük a saját fantáziánk alapján is. A gyerekek ámuldoztok, hűűű, mekkora lóóóó, hűűűűű, mekkora a fejeeeee....

Ekkorra menthetetlenül besötétedett és ideje volt hazatérni, hogy 10 órakor (!) elfogyasszuk vacsoránkat. Úgyhogy vetettünk még egy pillantást a Bánffy palotára, amely az erdélyi barokk építészet egyik remeke és jelenleg Szépművészeti Múzeum, aztán visszabaktattunk az autónkhoz. Időközben kivilágították a rózsaszín és sárga operaházat és vele szemben bekapcsolták a szökőkutat is.  

Akkor még könnyebb szívvel hagytuk el Kolozsvárt, mert úgy hittük, visszatérünk, legkésőbb vasárnap reggel, de talán már szombat este is. Végül ez nem így lett, úgyhogy Kolozsvár mindenképpen visszavár bennünket, mert épp csak hogy egy pici ízelítőt kaptunk belőle. 

Otthon a vacsora húsleves volt csigatésztával és töltött káposzta. Desszerként csöröge fánk. Senkit sem kellett ringatni villanyoltás után.