Szortírozunk, pakolunk

 A szombati ebéd klasszul sikerült tesómmal. Ő mindig úgy viselkedik, mint aki soha el sem hagyta a várost, ahol én felnőttem, pedig ez már 14 éves korában megtörtént, vagyis 47 éve (felfoghatatlan). Barátságos, nyitott, közvetlen...úgy is léptünk az étterembe, mint aki minden nap ott ebédel, valójában pedig még soha nem jártunk erre, csak a wellness részlegben, medencék és szauna. Szóval kényelmesen megebédeltünk, még desszert is volt, intelllligens mákos süti, majd jött a program kellemetlenebb része, a szülői házban rendezkedés.

Nem szeretnék vagy tudok részleteket írni erről (így utólag úgy látom, mégis sikerült.....), mert bizony fájt, fizikai fájdalmat éreztem anyu dolgai között pakolászni...... Réka az egykori lányszobámban rakosgatta a könyveimet dobozokba, de hamar elunta és a továbbiakban már csak a telefonját nyomogatta. A fiúk leléptek az uszodába, én meg kapkodón pakolásba fogtam.  Mintha akkor kevésbé fájna az egész, ha sietek...Kb. fél óra alatt a kuka megtelt és onnantól fogva nem volt hova pakolni, max kukászsákokba.  

Egyelőre enyhe pánikhangulat fog el, ha eszembe jut, hogy mondjuk mi lesz a bútorokkal. Mert néhány darabot el tudok hozni, de mindent nem. Arra is gondoltam, hogy árulhatnánk bútorozva majd a házat.... bár egy nyolcvanas, kilencvenes években berendezett lakás nem tudom, kinek lehet vonzó. Kidobni kár lenne a bútorokat, szóval valakinek csak el kellene adni. Ezen filóztam egy picit, aztán elnapoltam/tuk a kérdést azzal ,hogy majd valami megbízható hagyatékkal foglalkozó céget kellene keresni, de egyelőre ilyet nem ismerek. 

A kamrában figyel még néhány lekvár és befőtt, de nem sok, lassan minden elszivárog onnan és tesómnak is adtam most több üveg finom lekvárt és barackbefőttet. Minden üvegnél megkérdezte, hogy mi ez, mi ez, én meg csak hajtogattam, hogy barack. Anyu nem rakott el semmi mást az utóbbi 30 évben, a kérdés csak az volt, hogy sárgabarack vagy őszibarack, de a sárgabarack leginkább lekvárként végezte. A kamrából most velem jött a nokedliszaggató....

Voltak mélypontok. Amikor a szakácskönyveiből kihullottak a kézzel írott receptek és ilyen sok volt, illetve némelyik ruhájában még ott az illata...na az tényleg felért némi kínzással, egy jó gyomrossal, mert már hónapok óta nem érezhettem anyu illatát és amikor hirtelen megcsapott, akkor kedvem lett volna sírni egyet....De nem tudok. Pedig akartam is, hátha utána jobb lesz, de sírni nem tudtam....Csak szenvedni, fájni, kínlódni....Tesóm szerint az egész házban ott leng az otthon illata, nem érzem? Az annyira nem taglóz le, lehet, hogy már megkopóban van.....

Ugyanezt éreztem, mikor este beszaladtunk a helyi Lidlbe...egyre az járt a fejemben, hogy ilyenkor mindig bevásároltam anyunak, megvettem neki, amit ő kért vagy /és amire ő nem áldozott volna, finomságok, friss gyümölcs, zöldség...A tény pedig, hogy ez már nem egy ilyen vásárlás volt... hogy olyan már soha többé nem is lesz....amolyen bénító, fagyasztó erővel bírt a gondolataimat tekintve, vagyis nem nagyon tudtam arra koncentrálni, hogy mit kellene venni vagy előzetesen mit szándékoztam beszerezni, csak az szalagdált fel és alá az agyamban, hogy anyu...anyu...anyu....A gyerekek némi túlzásba is estek egyébként, olyasmit is vettek, amit normál esetben megvétóztam volna, mint pl. kinder tojás vagy hasonló haszontalan vackok...

Mindegy, túlestünk rajta. A pakolászás utolsó órájában egyébént elkezdett folyni az orrom és tüsszögtem is egyfolytában, gondoltam a por....allergiás vagyok a háziporra, ugye....úgyhogy kabátot ragadtam és kimentem a kertben, hátha csitul az allergiás rohamom. Arra gondoltam, hogy mégis jobb lesz ha eladjuk egyszer a házat, mert így apu és anyu nélkül olyan értelmetlen az egész ...

Haza hazaérni, vissza Szolnokra megkönnyebbülés féle volt és valami rettenetesen elfáradtam....A szokásosnál jóval korábban ágyba bújtam és 10 órakor már aludtam is, ami nálam extrém ritka, mert amúgy bagoly vagyok...

Rengeteg pakolnivaló van persze még, java része rám vár, nem tesómra, de mindegy, semmi sem sürgős, senki sem kerget, majd elintézzük ezt is, majd rendeződik ez is.

Ők mondták

 

Ilyen is rég volt és ki is borulnának aprócska gyerekeim, ha tudnák, hogy ilyen "intim részleteket" megosztok az életükből...

Zalánnal a sokszög alapú hasábok felszínét, térfogatát vesszük, mert megint itthon ragadt, állandóan torokgyulladása van, aminek persze ő nagyon örül....mármint hogy nem megy iskolába.

Én: - A feladat úgy szól, hogy van egy 4m széles, 2,8m magas és 2,6m  hosszú szoba, mennyi m3 levegő van egy ilyen szobában? - tartok némi hatásszünetet az alapfeladat után. Zalán felöl csak mély csönd lengedez. - Milyen testnek felel meg ez a szoba? - gondoltam majd mindjárt kivágja, hogy téglatest, elvégre ez tök könnyű, de Zalán az Zalán. Őt ki kellene találni, ha nem lenne.

- Egyenlő szárú háromszög. - és úgy vigyorog, ahogy csak egy 14-15 közötti kamasz pasas tud.....

Réka rendet rak a szobájában, majd invitál is, hogy tekintsem meg, mit alkotott. Mivel pont aznap szereztünk be egy klassz új fehér, pihepuha plédet és egy cuki virágalakú párnát a Pepcóból, ezért érdeklődésem nagyobb a szokásosnál, hogy hogy festhet mindez a gyakorlatban. 

- Jaaaaj, de szép az ágyaaad! - dicsérem meg, amit látok és rögtön az ágyára is heveredem. - Majd, ha már egyetemista leszel és nem laksz itthon hétfőtől péntekig, akkor ide kuckózom majd és rád gondolok......

- Jó, de a párnát és a plédet viszem majd magammal, azok nem lesznek itt....

Amúgy pedig....

 

1) Eléggé tarol az influenza mostanában, állítólag olyan kemény járvány van, mint 2006-ban...Na akkor volt az, hogy otthon voltam 2 hét táppénzen, nem érdekes. Csak arra emlékszem, hogy felhívott a dokim akkor is, hogy hol vagyok, merthogy ezer éve táppénzen...(egy hete).Hát mondtam neki, hogy nyomom az ágyat és fáj mindenem, mint aki a halálán van....Most jó lenne elkerülni a nyavalyát, voltam én már beteg eleget október-november- december során, köszönöm szépen! Rékáéknál is sok a hiányzó, sőt , angolból is lerobbant a tanárnő (hétfőn még betántorgott tanítani maszkban...) , ami azt eredményezi, hogy tele van lyukasórával a héten, merthogy emelt órákat most nem helyettesítenek.

2) Munkahelyen ma le kellett adni az éves szabitervezetet...sajnos már csak 32  nap szabim van a max. 34-ből, hiszen Réka elmúlt 16 és jövőre sajnos Zalán is betölti, úgyhogy ismét szegényebb leszek néhány szabadnappal, node bánja kánya, 30 nap is még egész jó...6 hét. Végül csak beírtam 10 napot augusztusra, de hogy pontosan mikorra, azt nem. Attól is függ, hogy Tibi mikor jöhet el szabira önmagától, viszont az mostanában nem fog kiderülni.

3) Valamikor szerintem írtam már, hogy van a raktárban két macska, aki az egereket fogdossa hivatásszerűen - legalábbis ez az elvárás. Az egyik, az idősebb ma úgy döntött, hogy felhúzódik hozzánk az irodába, ott erőteljesen besütött a nap az ablakokon, az ablaktalan raktárba nem annyira. Ahogy leültem az asztalomhoz, hallom, hogy dorombol valahol a Macs.... dorombol, dorombol, hát nem arra a székre vackolta be magát, amelyen a táskám és egyéb cuccaim hevertek szépen egymás mellett? Maradt is egyhelyben 16:23-ig , mikor is hazajöttünk, ő pedig visszatért a raktárba, a faanyagok közé...

4) Zalán most van abban a korban, amikor a ruhái pont jók még rám. Mármint a pulcsik, pólók, mert a nadrágok nyilván nem. Olyan pálcika lábai vannak, hogy arra nadrágot venni kész művészet. Múltkor az egyik üzletben a 29-es volt a kezdő méret, neki viszont a 27-es az igazi, a 28-as már enyhén bő...Úgyhogy általában úgy veszek neki pulcsikat, felsőket, hogy ha esetleg kinövi őket, ráun, uram bocsá, nem hajlandó felvenni, mert nem tetszik neki egyik napról a másikra, hát én majd jól elhordom őket. Most is várok egy fekete Nike felsőre és néhány Levi's pólóra, ezeket még karácsonyra kapta. Mondjuk, olykor kölcsön is kérhetem őket akár most is....

5) Természetesen ezt a nyárias telet is rosszul viselem. Persze örülök a kellemes melegnek, meg minden, de tegnap 10 órakor már aludtam, mert olyan fáradtság öntött el este 9-kor, ahogy azt hittem, kinyiffanok. Kutyasétáltatás helyett a zuhanyt és az ágyamat választottam. A podcastot, amit hallgattam, valaki más állította le.

6) Dió 7 éves lesz február közepén. A nagy alkalomra kap egy szép nagy zacskót a kedvenc szárazeledeléből. Most megállhatna vele az idő....

7) Elkezdtem könyveket olvasni a Bookline Readeren. Szerintem nagyon menő és nincs gond azzal, hol tárolja az ember az új könyveket. Valamint bármikor, bárhol elő lehet kapni a könyvet és elmerülni az olvasmányokban....

8) Bizonyítvány - Zalánéról semmi jót nem tudok mondani, mondjuk nyelvtanból négyes lett, bár az égvilágon semmit nem tud nyelvtanból. Elvileg laza második félévre számítunk, mint általában a nyolcadik osztály 2. fele, főleg, hogy  nyelvvizsgára nem készül. Viszont fontos lenne, hogy véglegesen ne szokjon le a tanulásról, nem jó az senkinek.... Réka bizonyítványa szuper lett, csaknem hibátlan, kis szépséghiba, hogy pont emelt töriből négyes. Viszont az brutál is, szeptember óta görgetik a tananyagot és abból bármikor, mármiből felelhetnek, vagy írhatnak. Múltkor hazajött egy egyes évszám dolgozattal, pedig szerintem nagyon ügyes, jól tudja az évszámokat. Valahogy nem jönnek össze a dolgok eddig töriből, de remélem, odateszi magát és év végére rendben ez is. Állítólag félévkor nem elvárt úgymond a jeles emelt töri, de év végére az ügyesebbek összehozzák azt is....

9) Kedvenc ételek mostanában - mindenfélével töltött tortellini, lasagne, húsleves, ezek minden mennyiségben. Rengeteg kaja fogy el mostanában, de valahogy csak az, ami igazán a fogukra való a gyerekeknek. Na az extra gyorsan. Nem győzök főzni, sütni. A heti kaja beszerzésünk egy vagyon. Igaz, hogy csak kapirgálós csirkét eszünk, Réka reggelire mostanában érett avokádót eszik fél kg fokhagymával (tiszta apja) és vajas pirítóssal. Rá sem tud nézni a gyorskajára és a chips-re, de imádja a frissen facsartnak hirdetett gyümölcsleveket. Ha édességre vágyik, gyorsan összeüt némi amerikai palacsintát és nyakonönti juharsziruppal. De ezt már lehet,meséltem. Imádom, mikor valaki kaját tesz elém. A hálám ilyenkor fokozhatatlan.

10)A diétám most annyira nem izgat, igyekszem nem zabálni, aztán majd lesz valami. Ma pl. abonett kenyeret ettem benn uzsonnára vajjal és mézzel bőven meglocsolva. Tényleg jó diétás volt....10 kg felesleg biztos van rajtam, de valahogy ez sokadik tényező a fontossági skálámon.ű

11) Holnap végre péntek, a kedvenc napom. 

Dobozok végtelen sora

 

Foglaltam asztalt szombatra a helyi Termálba, az étterembe, ott találkozunk tesómmal. Megebédelünk együtt, eszünk egy-egy menüt mindannyian, beszélgetünk, Tibi és Zalán átslattyognak az uszodába, nyomnak pár hosszt, mi pedig otthon (anyunál otthon) dobozolunk szelektálunk, pakolunk, rendezkedünk. Habár rendnek rend van, nem tudom, miért írtam ezt....Ez a terv. Egyelőre fogalmam sincs, hogy anyu (és apu) holmijait hová tesszük, pedig mérhetetlen sok dolgot kiszelektált ő maga, mikor apu meghalt...de így is maradt bőven. 

Eszembe jutott, hogy amikor a mostani házunkat vettük (vagy lakás, mindegy) a garázs fölötti padláson volt számos doboz könyv, ami itt maradt az előző tulajtól. Főleg zenetörténteti könyvek, egy hiányos Jókai összes elég rongyos állapotban. Most már úgy sejtem, hogy azok a könyvek honnan származhattak és miért vannak ott. Hamarosan azt hiszem, csatlakozik hozzájuk további könyves dobozok sora. Az egy dolog, hogy a felnőttkori könyveimnek sincs hely, megtöltenek egy szekrényt, néhány polcot, de nem vagyok felkészülve egész leánykorom könyvtengerének befogadására. Amikor még tök olcsók voltak a könyvek és 5-10 kötetnél kevesebbel nem sétáltam ki egy könyvesboltból sem, ó boldog kamaszkorom! Hát ilyen szempontból mindenképpen az volt. 

Szóval semmi húsleves és rántotthús vagy pörkölt tésztával és savanyúság, mint egykoron, ha hazalátogattunk...semmi meleg otthon, csak kihült falak és egyre sivárabb ház, egyre kevésbé az a ház, ahol felnőttem 10 hónapos korom óta. Még emlékszem, mikor az emeletre vezető fenyőfa lépcső nem készült el, csak egy létra volt odatámasztva, azon lehetett felevickélni az emeletre. Szerintem az egyik legkorábbi emlékem ...Vagy amikor kamaszkoromban felmásztam a ház lapostetejére, pedig az elég veszélyes művelet volt, mert védőkorlát az sehol. Lefelé mászván eléggé megremegtek piszkafa lábaim. Első és egyetlen kutyám, Molly is ebben a kertben élte le élete mind a 14 évét, pici 8 hetes kölyökkora óta. Ő lett aztán szüleim 3. pótgyereke, amikor végképp üres lett a fészek. Ezer mindenre emlékszem a házzal és a kerttel kapcsolatban is, sokkal könnyebb lenne, ha a tizede sem villanna be....

Azt még nem tudom, miért érzés lesz, ha eladjuk a házat, magát is,  és egyszer örökre becsukódik a kapu a hátunk mögött, de hogy az sem lesz felemelő, az biztos...

 

Áramszünet

 

Ma volt egy órás áramszünet a cégnél. Nagyon ritka az ilyen, a szerveren szünetmentes bizgentyű is van, de ez nem változtat a helyzeten, hogy a számítógépek, amin dolgozunk, áram nélkül nem nagyon működnek. Úgyhogy egy ideig csak vártuk, hogy majd visszatér a fény az irodába, aztán peregtek a percek, de semmi...Ezek után csupa kreatív és hasznos dolog jutott eszembe, mondjuk, hogy hallgassunk rádiót, ja, azt nem lehet...Akkor igyunk egy kávét...ja, várj.....aztselehet. A konyhán sincs ablak, hogy ellöbböljek ezt-azt ráértemben...

Nem gond, akkor...

 - és itt jött a fájdalmas rész - ....akár fel is hívhatnám anyukámat....De mire a gondolat végére értem volna, persze rájöttem, hogy ez még lehetetlenebb, mint áram nélkül kávét főzni vagy rádiót hallgatni. 

Kibámultam a cég forgalmas és mozgalmas udvarára, itt egy kamion, ott két targonca...csak könyököltem az ablakban és arra gondoltam, hogy de kár.... most tényleg tök jó alkalom lenne felhívni anyut, megkérdezni, hogy este nézi -e a kézilabda vb-n a fiúkat (naná, hogy nézné) és ezer más egyéb dologról fecseghettünk volna. MIndez csak azért érdekes, mert pont tegnap írtam itt, hogy nekem nincsenek ilyen villanásnyi lehetetlen, ösztönös ötleteim anyuval kapcsolatban és rögtön másnap..... Egyébként tényleg nem volt eddig....Érdemes volt leírni, tényleg.

Persze nem búbánatban és gyászban telnek a hétköznapok, a csöndesség mindig csak bennem van vagy volt, ilyen vagy olyan erővel...Nem nagyon beszélünk anyuról, a gyerekek egyáltalán nem említik, mintha soha nem is létezett volna. Tudom, az én feladatom, hogy az emlékét őrizzük, ébren tartsam ezt, de egyelőre én inkább magamban gyászolok....A gyerekek elterelik a figyelmem, pörögnek, ezer fokon égnek (mármint Réka inkább) tele vannak programokkal és kötelezettségekkel (ez is Réka ) . Esténként annyi mondanivalója van és mesélnivalója, hogy levegőt alig kap, én meg próbálok vele lépést tartani, emlékezni, észben tartani az összefüggéseket és amikor esetleg nem sikerül,akkor Réka forgat egyet a szemén, hogy anyaaaaa......Ez pedig - mármint hogy esténként összeröffenünk egy vacsora felett és egymás szavába vágva hol az egyik, hol a másik mesél valamit, annyira végtelenül jó érzés. Eszembe jut gyakran, hogy pár év múlva már ez sem lesz, illetve nem minden nap, nem így, ha már Réka nem lakik majd itthon a hét minden napján és ez nincs is olyan messze. Szerencsére a szobájába bezárkózós időszakon túl vagyunk, visszatért közénk újra, bár baromi könnyű megbántani, olyankor pedig sértődötten felpattan és a szobájába libben, mi meg csak lesünk vagy összenézünk az apjával, hogy már megint mi rosszat mondtunk? 

Ja, aztán hirtelen fény gyúlt a fejünk felett, elkezdett csipogni a háttérben valami, a földszinten ugyanaz, csak némileg más ütemben és pár pislogásnyi fáziskéséssel bár, de rájöttem, hogy immáron van értelme bekapcsolni a számítógépem, az átmeneti üzemzavar végetért, hol is hagytuk abba? Hogy is kell folytatni?