Anyák napja

 

Sajnos az első az anyukám nélkül....

Réka viszont igyekezett bánatomat feledtetni, mert kézen fogta az apukáját és egész sok mindennel sikerült meglepnie. Kaptam virágot, csokit, sütiket, pogácsát és kettő szájfényt is...biztos nem tudott választani a szentem.... 

A fenti süti egészen isteni volt (Black Cat / Szolnok), nagy örömet és élvezetet okozott. 

Zalánban nem pendített meg lelki húrokat az anyák napja. Lazán dobott egy puszit, hogy boldog anyáknapjátanya, azzal össze-vissza puszilta...... a Kutyát.....

 

Majális 2025

 

Ha már múltkor kapcsolatunk kezdeti időszakáról elmélkedtem, feltűnt, hogy újra és újra ugyanazoknál az emlékeknél kötök ki.  Igazából nem tudom, miért. Az bizonyos, hogy az sem volt egy könnyű néhány hónap, de miért is pörgetnék olyan emlékeket, amelyek zökkenőmentes élethelyzetben születtek és full unalmasak? Naugye. 

Na most a Tibi előtti életem legjobb barátnője volt M. ,akivel covid óta nem találkoztam és most, hogy felkavartam az állóvizet( a fejemben az emlékekkel) , hát ráírtam a M.re minap, hogy mizu vele, régen nem találkoztunk vagy beszéltünk (utoljára boldog karácsonyt , boldog új évet kívánt nekünk.) Meglepetésemre szinte rögtön válaszolt és ma találkoztunk is egy rövid kutyasétáltatásra a Tisza partján. Talán egy fél óra volt, aztán egy órát ültünk a cukrászdában és málnás limonádét szürcsöltünk, pisztácia fagyit nyaltunk a napernyők alatt. Kell ennél több május elsején? Naugye. 

Kis szépséghibája a dolgoknak, hogy a majális forgatagát pusztán meglátva (MEGLÁTVA!) megperdült körülöttem a világ és azt hittem, el fogok ájulni (igen, megint...) úgyhogy eléggé meglepődtem saját magamon. Aztán eszembe jutott - igazából már az induláskor bevillant, hogy szomjas  vagyok - délután 5ig kb. 4 dl folyadék volt bennem, tűzött a nyári nap, tökre örültem a barátnőm látványának is....Na mindegy, a cukrászdában nagyjából visszazökkentek a dolgok a normál kerékvágásba, igazából teljességgel csak itthon....

Viszont a legfőbb hír mára egy tegnap esti. Zalán felvételt nyert a technikumba, amit megjelöltünk neki. Az első helyre rögtön be is került, bár egyetlen iskolát jelöltünk be, úgyhogy sokat nem kellett vándorolnia a papíroknak a városban az intézmények között. Rendesek voltunk. Úgy meglepődtem, hogy az első helyre felvették, hogy legalább ötször átbogarásztam a diákigazolványa számát, de nem változott a helyzet. Úgyhogy felhívtam rögtön Tibit, aki a lovardában volt Rékával és némi bevezető után belevisítottam a telefonba, hogy felvették, felvették, felvették, felvették, felvették! A kutya mellettem óvatosságból a bejárati elé járult, hogy távozni szeretne....Egy aggódni valóval kevesebb, de még mindig van n+128+x. Nagyon boldog voltam, össze-vissza csókoltam Zalán kamasz képét, aki a felvételijének hírére nemes egyszerűséggel megvonta  a vállát, kivett egy doboz jégkrémet a hűtőből, majd eltűnt a szobájában. 

Mifelénk

 

Hogy hétvégén mi mindent műveltünk, megpróbálom felidézni. Az biztos, hogy a gyerekek nem tanultak semmit...Nem élettapasztalatra gondolok, azt hamarabb szereztek, hanem lexikális tudásra.

Az is biztos, hogy szombaton fenn jártunk az Ikeában Soroksáron, aztán onnan az XXXLutz-ban és még néhány üzletben a környéken...Egyébként az Ikeában picit csalódtam, bár nem konkrétan az üzletben. Rendre mikor vettem volna  valamit, megszólalt bennem egy hang, hogy ERRE NINCS SZÜKSÉGED...És ezzel a hanggal tuti nem lenne E.-nek semmilyen feladata. :) :)  Szóval vettem egy új kancsót, mert a másikat Zalán elrepesztette, Réka választott magának ágyneműt és lepedőt, egy új konyhai vágódeszkát, beszereztünk még csokikat a svéd boltból, aztán kb. ennyi is volt...Plédünk, ágytakarónk, poharunk, párnahuzatunk, szőnyegünk ... MINDEN, amit el lehet képzelni, van itthon. Tibi mondta, hogy ő teljesen megérti, ő eddig sem tudott semmit venni az Ikeában. Pasik. :) Szóval picit kedvetlenül távoztam, de rengeteg marcipános sütivel a kávéhoz (nem is kávézom már, de mindegy)

Megebédeltünk a Mekiben - eléggé el nem ítélhető módon, de sajnos nem tudok mit tenni, én nagyon szeretem, Igyekszem minél ritkábban ott enni és még ritkábban kólát és sült krumplit. Ám most volt mindkettő és egy picit boldoggá tett. Hazafelé elszundítottam a kocsiban, ami előtt és után ismét azon gondolkodtam, milyen is volt annak idején Tibit megismerni, milyenek voltak az első éveink. Most is jöttek fel emlékek elég intenzív érzésekkel, de ezek kellemesek voltak, csak nyomokba fájdalmas....Szóval kifejezetten jó volt átélni őket.  Sajnos vagy nem sajnos, nem tudom, de újabb "emlék tzunami " viszont nem jött...

Hétvégén próbáltam Réka nyelvvizsga eredménye után érdeklődni. Hihetetlen béna tudok lenni minden ilyen jelszavas, online dologban, úgyhogy háromszor kidobott a rendszer, míg negyedjére végre kiderült, hogy még nincs hivatalos eredmény. Ma este (hétfő)  viszont újra eszembe jutott, mire ugyanazt a bénázást lefuttattam, csak most még jobban felhúztam magam. Majd teljesen váratlanul (véletlenül) be tudtam lépni Réka profiljába és gyorsan kiderült, hurrá, megvan az angol nyelvvizsga is, simán, magasan, gyönyörű eredménnyel. Büszke vagyok rá, jövőre érettségizik és már 2 közép nyelvvizsgája van... Réka hűvösen fogadta a hírt, semmi sikoltozás, visítás, ágyon ugrándozás. Mondjuk, érezte ezt ő, ha meg tudta vetetni az apjával az új kobakot a lovagláshoz, ami nem volt olcsó....mint nyelvvizsga ajándék....Azért még valami ünnepi ebéd vagy valami kényeztetés jár a csajnak...

Zalán felvételi eredményével kapcsolatban még nincs végleges eredmény...Legkésőbb május 5ig kiderül....

Vasárnap úgy elröppent, hogy csak pislogtam. Fel van gyorsulva az idő rendesen. Ilyen izgalmas dolgok jutnak eszembe, mint hogy elpakoltam a téli szőnyeget nappaliból, ami egy isteni, puha szőnyeg, rálépni is jutalom, és elővettük a nyárit (kisebb, vékonyabb, olcsóbb volt) Ünnepeltük a Liverpool bajnoki címét és Szobót. Gondolkodtam, mit kaphatna Zalán ajándékba a szülinapjára illetve szundikáltam délután, mivel mostanában legkésőbb reggel 7-kor mindig felébredek, felkelek, akár kialudtam magam, akár nem, mert fáj a hátam...Viszont így összességében nem alszom eleget.

Megnéztem a Bálnalovas című filmet. Igazából nem tűnt egy kiemelkedő alkotásnak, főleg, hogy telefonról néztem, de valahogy érzelmileg mégis megérintett, volt benne valami különleges, meg nem tudnám fogalmazni micsoda (többek között ez a baj velem).  Ráadásul a kislány a filmben csodálatosan alakította a szerepét.

 

Gyerekkori emlékek 3. rész (befejező)

 

Alsó tagozatban (és felsőben, sőt még gimiben is) nagyon szerettem szekrényt ugrani tesi órán. Emiatt és alkatom miatt -zörögtek a csontjaim ---vékony voltam mint a nádszál - egyszer meghívtak az iskola tornász egyesületébe. Itt egész sokáig virágosan éreztem magam, mígnem a helyből hátraszaltó került napirendre. Egy darabig figyeltem, ahogy a többiek próbálkoznak természetesen tanári segédlettel, aztán úgy döntöttem, hogy szép dolog a szekrényugrás, a spárgát is tök jó lenne elsajátítani, de ebből nekem elég volt. Többet nem láttak edzésen. 

Gyerekkoromban gyakran jártunk le a város szélén található rétre, amit csak úgy hívtunk, hogy A RÉT. Teljesen egyedül, eszünkbe sem jutott, hogy kellene szülői felügyelet. Tesóm is sokat járt oda a cimboráival focizni. Önfeledten rúgták ott a bőrt nyáron reggeltől estig. A klassz kis rét azóta teljesen eltűnt, felosztották telkekre és be is építették legalább 20 éve. Szinte egy új városrész nőtt ki a helyén. 

Ehhez a réthez kapcsolódik első allergiás emlékem, amikor is egy rövid játék után tüsszögőrohamot kaptam a térdig érő gyomban, majd patakzó könnyekkel kénytelen voltam hazakullogni. Onnastól fogva inkább csak a  kaszált rétet látogattam,  leginkább azt sem.  Akkoriban az allergia nem is volt annyira elterjedt, de én elmondhattam máris magamról, hogy nekem volt olyan....Az orvosnál kálcium pezsgőtablettát kaptam rá és valami krémet a szememre, hogy ne viszkessen annyira. 

Ehhez a réthez kapcsolódik egyik korai emlékem is, amikor tesóm elvitt szánkózni. Valamiért azt gondolom, hogy ez egy egészen korai emlék. Mindenképpen az ovis évekhez köthető. Az maradt meg emlékeim között, hogy tesóm húz,húz, majd váratlanul ránt egyet a szánkón, én pedig hanyatt dobom magam, le egyenesen a  hóba....és csak kacagtam, kacagtam, imádtam a téli mókát. Ezt megcsinálta többször a szánkózás során a bátyám, talán nem véletlen, hogy maradandó emlék lett belőle.

Cicám vagy kutyám nem lehetett, bár nem látom okát utólag sem, miért ne fért volna meg egy a kertes házunkban vagy a kertben. Talán pont a kert miatt, amit anyu óvón ápolt és gondozott tavasztől késő őszig. Egy alkalommal kaptunk két kis vadkacsát az egyik ismerőstől, hogy majd idővel megsütjük őket, ha kicsit kövérebbek lesznek. Nahát ebből az kerekedett, hogy a két nőstény kacsa végelgyengülésig élvezte kertünkben az életet. Apu levágta a szárnytollaik egy részét, így elrepülni nem tudtak (szegények). Ősszel képes voltam felásni a kert egy részét gilisztákért, amit ők vidáman elfalatoztak. Apu ilyenkor elég bosszús tudott lenni, hogy rontom a talajminőséget. Nyáridőn az egykori vályúba vizet engedtünk és ez a két kacsa imádott abban strandolni. Apu a melléképület ereszét is a vályú fölé irányította, így mindig volt friss víz utánpótlás. Egészen sokáig éltek a kacsák (Kacsu és Tacsu, mily találékony)  egymáshoz képest néhány héten belül pusztultak el vénséges vén kacsaként. 

Egyszer, éppen húsvétra egy fekete kisnyuszit is kaptam tesóméktól. Mármint elevent.  Képzelem, anyu milyen boldog lehetett! Bizonytalan ideig vidáman szaladgált a fekete nyúl a kertünkben, majd x év múlva anyu leadta vágónyúlnak a szomszédos utcai terményboltban. Erről írtam valahol a blogban. Nagyon nem szomorkodtam a nyuszi után, azt képzeltem, hogy tenyész baknyúlként éli világát, amíg a világ világ...Elég élnénk képzelőerőm volt gyerekként, volt tengersok időm. 

Nyári iskolai táborban a Balatonon egyszer vagy kétszer jártam, meg nem mondom, de igazából csak egyről van élményem és az is a homályba vész, hogy Káptalanfüred volt vagy Balatonszepezd. Szerintem keverem apuék céges nyaralójával a helyszíneket, mindegy. Az a tábor még az a hagyományos féle volt a nyolcvanas években, zászlófelvonással, -levonással, úttörők, külön szárnyban zuhanyzók, folyamatos diák portás a tábor kapujában, emeletes ágyas, tizenakárhány fős szobák...éjszakai zseblámpás kiruccanás az erdőben (erről nincs egyáltalán emlékem, lehet, sokkot kaptam...) Itt kicsit belekóstolhattam, milyen lehet menő diáknak lenni, mert tesóm haverjai besegítettek a táborban, ők voltak a "nagyok", akik részben vigyáztak ránk, foglalkoztak velünk és így egy kicsit több figyelemben fürödtem én. Játszottak, beszélgettek velem, amire kimondottan büszke voltam. Főleg a tesómra. Élmény volt a Balaton, élmény volt, bár este visszagyalogolni a tábor területére hulla fáradtan, nap és víz által leszívott energiával nem volt akkora nagy öröm.  Hiányoztak anyuék, arra is emlékeszem, nagyon hiányoztak. Talán 9-10 éves lehettem. 

Nyári szünetben volt engedélyünk bringázni a környező utcákban. Ilyenkor a helyi ABC-ben (aztán Coop bolt lett, majd a Lidl megjelenésébel ez is lehúzhatta a rolót és most konditerem....) vettünk valami édességet. Általában ha minden forintunkat élére állítottuk, amiből nem volt sok, futotta egy nyalókára mindenkinek. Mi annak is örültünk nagyon, az a narancssárga, viszonylag sok időbe telt, mire lekopott. 

Nyári szünetekben a fagyifelelős is én voltam otthon,  a helyi bisztróból én hoztam haza a fagylaltot. Ma is érzem a 20 forintot a tenyeremben. Egy ponton  az időben 5 Ft volt egy gombóc, vagyis anyukámnak és nekem is jutott 2-2. Apu annyira nem értékelte a fagylaltot. 

Érdekesség, hogy a bisztró egyik részében kapott helyet a söröző, ahol jobb szombatokon kisebb esküvőket is rendeztek. A másik részében pedig menüs ebédeltetés folyt. Az akkori tanács épülete (polgármesteri hivatal) , orvosi rendelő, ovi a szomszéd utcában állt akkoriban, így az ott dolgozók a bisztróban ebédeltek minden dél tájban. Nyári szünetben én slattyogtam el az ebédért. Amíg a konyhásnénik megtöltötték az ételhordómat, kíváncsian figyeltem, hogy a hivatalnok bagázs, a csinos nénik és nyakkendős bácsik hogyan kanalazzák a borsólevest és falatozzák a rántott halat krumplipürével. Az asztalon fehér abrosz virított, szalvéta is simult a terített asztalhoz, és üvegpohárból kortyolták az ártézi vizet, míg mi a suliban nem annyira, az feltűnt...A bisztrónak sajátos illata volt, amit én a fagylalttal kötöttem össze gyerekként. Felnőtt éveimet tapostam bőven, amikor rájöttem, hogy az sörszag volt....

Ama bizonyos ovis ballagás. Középen én pulcsiban. A szoknya határozottan nem esett le rólam...

Tesómmal és anyuval az épülő új házunknál. 

Anyukámmal 

Családunk a keresztelő környékén, 1975 nyara 

Apu, anyu, Erika baba

Húsvét hétfő

 

Húsvét hétfő klasszul telt, meglátogattak bennünket tesómék. Elég bizonytalan volt, hogy ideérnek-e, ezért olyan széles kínálata az ételeknek nem került tálalásra, de a szokásos hétfőn fogyasztott sonka-tojás-torma és kiegészítői az asztalra kerültek, ilyen és olyan sültek, kétfajta saláta és sütemények kíséretében. Beszélgettünk egy jót, sütiztünk, aztán még egész magasan járt a nap, amikor elindultak haza Pestre, úgyhogy elhatároztuk, hogy Dió még egy kört sétálhat a Tiszaliget körgátján. Szerencsénk volt, mert szinte senkivel nem találkoztunk, legalábbis kutyásokkal alig. Dió istenit futkározott  a nyári (!) melegben. Ezt követően már alig vártam, hogy hazaérjünk és bezabáljak sonkás szendviccsel, és ez sajnos be is következett. Annyira szeretem, hogy nem tudom abbahagyni a zabálást, amíg van előttem kaja és amíg szét nem durranok....úgyhogy ezért  vagy másért hajnalban elfogott a hasmenés, gyomorfájás, megint. Ez újabban sűrűsödik mostanában, úgyhogy jó lenne egyrészt ha odafigyelnék arra, hogy nem eszem ész nélkül, másrészt, hogy mit eszek, illetve lehet orvos sem ártana....