Vázlatosan

 

Szoboszlai Dominik lett az év férfi sportolója Magyarországon, a férfi foci válogatott az év csapata és az év edzője újra Marco Rossi lett. 

Iszonyú nehéz dolog összehasonlítani az almát a körtével, egyik teljesítmény fantasztikusabb, mint a másik. A női kard csapat pl. második évben, kétszer egymás után világbajnok lett, mégis a férfi kardozók lettek az év csapata (a nem hagyományos csapat sportágban, vagy hogy is?) Sokat elmélkedtem este, hogy hogy lehet ezt igazságosan mérlegelni, túl azon, hogy nem kell ezt azért annyira túlgondolni, hiszen minden bajnok, minden pontszerző mögött tényleg óriási munka és felkészülés van. Én pl. a női kard csapatnak adtam volna a díjat, de azzal sincs gondom, hogy a fiúk nyertek hosszú idők után újra és így az év csapata lehettek. 

Hogy Szoboszlai lett az év férfi sportolója szerintem teljesen egyértelmű, bár Zalánki is fantasztikus  pólós és Hubert az úszóválogatott tortáján a habon is a meggy. Ő még ezután fog akár több számban is világbajnoki és olimpiai érmeket aratni. Hogy mégis Szoboszlai ennyire nagy fölénnyel nyert (nem csak nálam), az azért mutatja, hogy nála ez az év nem telt eseménytelenül. Kupát nyert a régi csapatával, aztán a világ egyik lemenőbb csapatához szerződött Angliába, ahol alapjátékos lett, bár sokan nyavalyogtak, hogy úgyis csak a kispadra kellett....Na annál azért többet fizetett érte a Liverpool. A válogatottban csapatkapitánnyá érett, a csapat pedig veretlenül kijutott az EB-re. Csapat fronton mondjuk én a vizilabdásokat jobban támogattam volna, ha nem is ott tartanak még, mint a korábbi AranyCsapat, de alakulnak és Varga Zsolt is világbajnok edző idén.... HOgy ennyire tud dominálni a foci, szerintem azt is jelzi, hogy mennyire szomjasak a magyarok arra többségében, hogy a fociban sikereink legyenek, mennyire fontos, vezető sportág. Nyilván, azt nem lehet elvárni, hogy addig nem lesznek az év csapata, amíg legalább egy nyavalyás piti EB-t nem nyernek....

Legyenek bármely sportág képviselői, reméljük, sokszor hallgathatjuk majd meg a himnuszt Eb-ken, Vb-ken és az olimpián is és nagyon sok magyar sportoló sikerének lehetünk tanúi. 

A nap szomorú híre, hogy eltávozott közülünk Benedek Miklós, az egyik kedvenc magyar színészem. Már akkor is az volt, amikor még nem úgy ismertük, hogy a Benedek Tibi apukája.... Remélem, találkoztak most már Tibivel és együtt lehetnek. Borzasztóan hiányozni fognak és hiányoznak mindketten..... Isten nyugosztalja őket! 

Amúgy meg az első hét a suliban egy nagy cumi.  MIndenből van mindenféle , ezerféle tanulnivaló, merthogy fenyeget a félév.....Alig várom a pénteket. Rendelünk kaját, sütök fánkot, lebontjuk a karácsonyfát és leiszom magam..... Már az irodáig eljutni is fárasztó, mert meg akarok fagyni, fizikailag fáj a hideg, öregszem, na, mit csináljunk. Értem én, hogy most tél van, kellenek is a mínuszok, van jó oldaluk is, de én most csak nyavalyogni tudok, nagyon sajnálom magam így a december varázslata után a kopár, puszta januárba csöppenve. Majd elmúlik.... 

Ama bizonyos szomorú hétfő

 Reggel egész frissen ébredtem, semmi kóma vagy nemakarok felkelni....Időben elkészültem, készítettem tízórait Zalánnak, csomagoltam magamnak ebédet, raktam be tejet, gyümölcsöt, egyebeket és fél nyolcra menetkész voltam a táskámban két feltöltött telefonnal. A busz persze késett, mint mindig, már ahogy közeledett, meresztgettem a szemem, hogy ez tényleg a 22A- busz? És az is kell nekem? Nehágy átvigyen Abonyba. Bárcsak átvinne Abonyba!  Ezen a buszon sosincs senki és most mégis tele volt, úgyhogy csak lestem, mint Rozi a moziban, hogy mi ez a sok ember és mit akar? Az extrahosszú csuklód legvégében találtam magamnak helyet a kb. 5 perces útra.

Az irodába érve nem vettem észre az egyik főnit, ő köszönt rám, hogy boldogújévet. Esküszöm, nem láttam, gondoltam, mindenki a szokásos hétfő reggeli mítingen van. Még mosolyogtam is, hogy milyen szórakozott idióta vagyok, így az irodába egy valószínűtlen, elsőmunkanapos mosollyan az ajkaimon libbentem be és még őszinte is volt a dolog. Csak nem annyira az irodának szólt.... Pedig amúgy szeretem a munkahelyem, nincs vele gond, viszont otthon azért mégiscsak jobb....egy ideig. 

Benyomtam a gépem és majdnem nem jutott eszembe a jelszó. Benyomtam a kávégépet és nem ismertem fel, melyik gurgulázó hangja mit jelent, így a kávém felét az átmosós bögrébe engedtem, amibe amúgy korábban a kávés víz folyt, de nem tűnt fel. Régen jártam erre, na. A virágaim nem döglöttek ki mind, bár főni pont megjegyezte, hogy nem locsolta őket az elmúlt 3 hétben. Remek. Én megöntöztem mindet, mielőtt 3 hétre leléptem, úgy látszik, szívós dudvák, túlélő fajták. Rácsodálkoztam egy picit számlázó programra is...na jó, nem, viccelek, abban nem volt semmi gikszer. A háttérképem viszont Diócska egyik kölyökkori képe, melyen kíváncsian, zabálnivalóan oldalra forítja a fejét....picit összeszorult a szívem, hiányzott a kis drága. 

Főni kifelé libbenve az ajtón osztotta meg a hírt, hogy a legelső idei munkanapon, amely a csütörtök volt (csak én lébecoltam nyolcadikáig, azaz máig) kirúgta az a raktárost, targoncást, akit annyira egyikőnk sem szeretett. Vegyes érzelmeim voltak ezzel kapcsolatban, főleg, amikor nem sokkal később egy másik kollegának újságolta, hogy anyagi okokat jelölt meg a döntése mellett, ami persze szerintem nem teljesen indokolt, viszont a szokásos tavaszi béremelési lelkesedést talán letörheti. Az nem annyira jó, szerintem idén mindenképpen kell bért emelni, ha eddig sűrűn emelt, az a tavalyi infláció nem volt vicces. Meglátjuk. 

Amúgy gyorsan eltelt a nap, csak negyed kettőkor jutott eszembe ebédelni. A tízórai shaket kihagytam, ittam helyette egy kávét. Igaz, a tejhabosítót nem találtam, szerintem hazahoztam, úhgyhogy nem volt se tejszín, se hab, de mindegy, megittam. Főni kávéja erősebb, mint az itthoni kapszulágys, szóval több tej kell bele holnaptól.... Aztán mindenféle céges ügyekről beszéltünk, amiket itt most nem teregetnék ki, de ebből rügyezett ki egy mellékszál, a magán egészségügy. Az volt a téma, hogy egy közös ismink magánúton műtteti meg a bokáját (amúgy nem, de most legyen ez a példa) és én erre úgy rácsodálkoztam, hogy hát és a megyei kórház? A másik kettő rám nézett, mint egy idiótára, hogy mert én bemennék felnyisszantani magam egy sima megyei kórházba??? Ezen picit el kellett tűnődnöm, de már ezen is kiakadtak, hogy viccelek....Igazából nem gondolkodtam még ezen, de nem is tudom. Nem biztos, hogy telne több százezer, millió Ft műtétre....Érdekes volt, hogy ennyire alap bizonyos szinten a magán műtét is, hogy az már magától értetődő? Ennyire alap szülni 1-2 millióért? Mert ez is szóba jött. Még szerencse, hogy ezekből én már kiöregedtem.

Mi volt még? Főninek volt pár kérdése, ami fájt, hogy a 25-ös léc ww vagy rw és gyaluláshoz alapanyag vagy O.T és az a luc az tényleg luc vagy borovi. Melyik rendelésben volt és egyáltalán megrendeltük vagy csak opciós volt? Én meg csak pislogtam hármat, hogy halvány.... fogalmam....sincs, de nyilván az ember aztán összeszedi magát és előkaparja valahonnan a decemberi emlékeit, ha máshonnan nem, akkor az emialek közül. Főninek meg van az a jó tulajdonsága, hogy sokszor csak egy kis részlet hiányzik neki a puzzle-hoz, ami már összeállt a fejében, én meg ugyan nem látom a puzzlet, de nálam van a kis részlet és ha a kettő találkozik, az klassz.  Ahogy Zalán mondaná, szatiszfájing.....

Délután hazahoztak a B. kereszteződésig, mire a zebrához értem, fejembe nyomtam a sapkám, mert eléggé lehűlt a levegő, magyarán nagyon fáztam brrrr....Aztán meg nem az volt, hogy elterültem a kanapén és magamhoz húztam a könyvemet vagy benyomtam egy filmet és sütit ettem, hanem Zalánt kellett motiválni, hogy a holnapi matek dogára készüljünk. Most éppen németet tanul és még nincs kész a töri házidoga. Hétköznapok, remekek vagytok, nehogy már unatkozzunk..... 

Vasárnap

 

Elfogyott a töltött káposzta is a mai napon, amit anyukám készített. Ezzel végképp lenulláztuk a karácsonyi kajákat. Italok maradtak, egy fél üveg csokilikőr, a B. betűs és némi whiskey.... Nyitott fehérbor és vörösbor szintén maradt....úgyhogy nem vagyunk egy nagy alkoholisták még....A kedvenc szaloncukrom is elfogyott, ami nem baj egyáltalán és felbontottuk anyu belga csokiját is, ami persze álomfinom. Na csak óvatosan azzal! Vissza kellene állni holnaptól a nemsokateszek üzemmódra. Az így néz ki kb.:

- reggel 7-kor körözött kaliforniai paprikával

- uzsonna: sós karamellás shake (most Rómeós)

- ebéd: parmezános csirkét főztem ma brokkolival és rizzsel. Ebből viszek egy kis csirkét és brokkolit

- uzsonna: már itthon zöldsaláta, tükörtojás, sajt, mindenféle zöldség, amit csak találok a hűtőben. Ezt szeretem a legjobban, egy pici szelet kenyér engedélyezett hozzá. 

- Vacsora: újra shake 2 dl tejjel

Közben: elvileg gyümölcs plussz bevitt kalóriának számít, de én ezzel nem szoktam foglalkozni, megeszem a magam körtéjét, almáját, banánját, vagy bármit. Ugyanígy megiszom egy isteni cafe lattét valamikor munkaidőben sok tejjel, tejhabbal (és egy cukorral is) 

A gyerekek nem tudom, felkészültek-e a tanév folytatására. Majd kiderül a jegyeikből, attól tartok. Zalán a könnyebbik hetével kezd szerencsére, amikor heti 1-1 fizika kémia van, A héten viszont 2-2, ami elég durva, mert ráadásul szerda, csütörtökön le is megy mind a négy... Huhhh. Kevesebbet is felelnek, mint annak idején Rékáék, de attól nyomni kell.  Németből megtanulta nagyjából az egy oldalas környezetszennyezős sztorit, bízom benne viszont, hogy csak a jövő héten kerül sorra felelni. Pénteken biosz tz, kedden matek doga, ezzel indul a mandula. Rékának két föci tz van, egyik topográfia, matek tz, fizika tz és ez csak a hiányzás miatt elmaradt. Ő nagyon várja már a 11. osztályt, amikor már csak azt tanulja, amit szeret, plusz a matekot, amit kénytelen. 

A héten volt lovagolni Rékuci. Biztos téli szünete volt a lovának is, mert nem nagyon akart menni Réka alatt, egyszer meg is bokrosodott és rúgott pár határozottat hátrafelé, ágaskodott...Szerencsére Réka ura volt a helyzetnek és nem esett pánikba, ami szuper és rajta is maradt a lovon....

Ma modemet is cseréltünk, olyasmit, amiről le tudjuk pöccinteni a gyerekek telefonját este10 óra után. Vagy amikorra be van állítva. Illetve minden kütyüt, amit használnak. Sajnos nem tartják be az időkorlátokat, Zalán különösen elvetemült, de Réka sem teszi le este 9-kor magától. Nem veszem el a telefonját, szerintem már ide sem adná reggelig, de azért valami határt kell szabni. Van mobilnetje ugyan, de az hamar elfogy, mivel a gimiben tudtommal nincs ingyenes wifi (bezzeg az általánosban volt....) Kíváncsi leszek, hogy fog működni a technika. Örömteli lenne, ha a tanulmányaikra kellő figyelmet fordítanának....( Régebben simán lenyomtuk a modemet, de amióta napelem van, azóta nem ajánlatos, mert akkor egy egész nap, mire helyreáll a rendszer (a napelemfigyelő)  és arra a bizonyos napra nincs infó a rendszer működéséről, utólag sem. Szóval azóta nem piszkáljuk a modemet.)

Hát ennyi volt a téli szünet, a gyerekeké bő 3 hét volt, ahogy az enyém is. Vissza fogjuk sírni egy ideig, aztán belesimulunk a hétköznapokba. Egy idő után már eszünkbe sem jut, hogy ez az év leghosszabb pihenője, a nyárinál is hosszabb, ha egyben veszem ki a két hét szabimat, akkor is. Nem baj, megpróbálunk kihozni minden hónapból a legtöbbet. Mondjuk, január végén fogorvoshoz is van időpontunk, amit még novemberben kaptunk, de talán történnek majd jó dolgok is, bízom benne.....

 

Szombat

 

Hétfőn mehetek vissza dolgozni. 3 hét után ez biztosan nem lesz nehéz.... Vagyis, nem is tudom.... Lehet, mégis. Az nagyobb baj, hogy a suli is folytatódik....

 Ma átnéztem a céges levelezést, miről maradtam le, szerencsére szinte semmiről. A finnek kaptak tőlem egy pár automata üzenetet, válaszul minden levelükre, hogy dec 15 és jan 7 között kriszmösz holidéj van nálunk. Biztos elmorzsoltak pár cifra finn káromkodást az orruk alatt, hogy ezek a magyarok tudnak élni....

Tibitől kaptam egy utókarácsonyi ajándékot, ami nagyon meglepett és nagyon örültem neki. Egy húsdaráló adapter a robotgéphez. Tudom, ez nem valami romantikusan hangzik, de mondom, én örültem. Úgy volt, hogy nem ajándékozunk, úgyis annyi mindent vettünk idén, ami szép és még szebb a kéglibe, annak kell és tudunk is örülni. Persze közben én rendeltem neki inget, pizsamát, zoknit, alsógatyát, a szokásos fantasztikusan leleményes dolgokat, be is csomagoltam őket, a fa alá is kerültek, de nem vártam el ajándékot cserében vagy ilyesmi.  Aztán valamelyik este betoppant egy csodás dobozzal, benne a húsdarálóval. :) Hát nem cuki? 

A szünetben egyetlen könyvet sem olvastam ki, viszont a kedvenc filmeinkből nem egyet leadott a csatornák széles választéka. Pl. A Blöff az egyik kedvencünk, ment még a Brian élete, igaz, nem karácsonykor, pont ma láttuk.  A Reszkessetek, betörők! idén kimaradt, bár a második részt onnan láttam pont, hogy Trump útba igazítja Kevint a szállodában. :) :)  Láttuk még a következőket. Csók, anyu! - nagyon szeretem. - Annie Hall - nagyon vicces, imádom Kern szinkronját is. Egy Kern filmet is láttunk a Netflixen, amelyikben előbb haldoklik, aztán mégsem. Az is tetszett. Valamelyik Terminátor film, de abba belealudtam, Tibi nézte inkább. Dennis, the Menace - mindig vicces. Add drágán az életed, igazi karácsonyi film.... Igazából szerelem, bár ezt még lehet, korábban láttuk.... is.... Ben Hur, az újabb feldolgozás. Persze voltak olyanok is, amelyek nem tetszettek, rájuk már nem is emlékszem. Ahogy a karácsony is lassan a múltba vész...

Azért azt a megkezdett Stephen King könyvet kiolvashatnám mielőbb.... azon leszek. 

A karácsonyfát még nem tudtuk elengedni, egyelőre marad...

Újabb kontroll

 

Tegnap a kardiológiára hoztuk be anyut, hogy rárakják a 24 órás EKG-t és megfigyeljék igazából, hogy mi a helyzet a pulzusával. Hogy ő azt mondta, hogy 95%-ban alacsony, 60 alatti, az nem számított vagy nem érdekelt senkit, mindegy is, igazából még nem jöttem rá. Szerintem nem sokat számít, van egy protokol bizonyos tüneteknél és akkor azt végigzongorázzák, akármi van. Hát legalább kivizsgálják, ennek is megvan a jó oldala valahol. 

Hajnali (téli szünetben fél hatkor kelni eléggé fájt) fél nyolckor már ott ültünk a megjelölt narancssárga, lecsavarozott székeken. (Lehet, nem is narancssárgák a székek, most ezen lefagyott az agyam egy kicsit. Lehet, hogy fehérek? Vagy simán fenyűszínű és lakkozott...) , nekem szokás szerint hányingerem volt, mint mindig, ha keveset alszom és még stresszelek is. Mert stresszeltem, hogy mi vár ránk aznap. Gondolkodtam is, hogy nehogy már rosszul legyek itt, ciki lenne kísérőként beteggé felfejlődni,  még a végén  ellátnak véletlenül. Aztán jött egy idősebb, óriástermetű pasas a piroshajú feleségével nagy riadalomban és rájöttem, hogy naív vagyok. A férfi bekopogott, hogy rosszul van, szerinte infarktusa van, mire a nagyon kedves asszisztens (de tényleg az volt) elirányította a szomszédos sürgősségire, hogy ott kellene bejelentkezni. Mert itt se orvos, se semmi, max 24 órás Ekg, de az meg már fityegett az úron. Én egyre mélyebbre merültem Zalán francia forradalmas házidogájában, mert nem bírom az ilyen rosszullétes dolgokat. Főleg, hogy én sem voltam túl jól. Végül mire kibogarásztam az abszolút monarchia, köztársaság, alkotmányos monarchia bizbazokat, a pasas kezdte jobban venni a levegőt mellettem és reménykedtem, hogy nem itt kap infarktust a szemem láttára. Egy idő után jött orvos is, frissen serkent a bajsza, olyan fiatal volt, de addigra a beteg egész jól volt, leszedték róla a 24 órás kütyüt és aztán elvesztek a kórház bugyraiban valahol. Anyu ma reggel emlegette is a fószert, hogy reméli, jól van.

Na, amikor már a Muttin volt a 24 órás izé, átvánszorogtunk a másik szakrendelésre, ahová amúgy havonta járunk kb. Szerencsére pont a mögötte levő épületben van annak a helyszíne.  Éppen találkooztunk a rendelést elhagyó, vizitre slattyogó dokival, szóval várhatóan fél 10-ig leállt azi élet és ez így is lett. Ezen felbuzdulva én rögtön elmentem a büfébe kávét, vizet és pogácsát venni, de végül csak vizet és pogit szereztem be, így is otthagytam egy vagyont, kávé meg minek, majd a stressz ébren tart.  

Mire fél 9-re a rendelő elé értünk, már nem volt üres ülőhely kettő egymás mellett így anyu kedélyesen beült egy idősebb házaspár mellé, én meg a fogas és egy maszkos pasas közé pár székkel arrébb. Megrémültem, mert elsőre nem volt mobilnetem és mihez kezdenék én egy kórházi folyosón net nélkül, könyv nélkül, rémület, végül némi szerencsétlenkedés után teremtettem magamnak netet és beszélgettem egyet online az egyik barátnőmmel. Mire idáig eljutottam, anyu és a néni mellette már a fél életüket elmesélték a másiknak, pont ott tartottak, hogy a néni az unokái fényképét mutogatta anyunak, anyu pedig a Cambridge-i Egyetemre mester szakos unokáját villogtatta. Persze utána gondolom, az én gyerekeim is sorra kerültek, annyira nem figyeltem, bár azok sok mindent még nem tudnak felmutatni zsenge korukból adódóan....  Mondjuk, egész jól néznek ki.

10 órára ismét új épület várt ránk, a szokásos vérvétel helyszíne. Ja, amúgy most nem az ordítós fődokinál volt anyu, hanem  valami fiatal copfos dokinál (engem megrémít, hogy itt minden doki olyan, mintha most vették volna fel az orvosira, de legalább léteznek, vannak, meg kell hagyni és általában nagyon kedvesek és udvariasak. ) Életemben így még nem örültem a labor várótermének, mert teljesen üres volt, így fél 11-kor már autóba is vágtuk magunkat és vége lett a nap ezen részének. 

Másnap, azaz ma újra a kardiológián kezdtünk, hogy leműtsék róla a 24 órás cuccot.  Ezúttal bátrabbak voltunk és nem a parkolónál álltunk meg, hanem egyenesen a kardiológia épülete előtt szálltunk ki az autóból. Anyu már nem szívesen tesz meg 50-100 métert sem.  Szerencsére a portásnéni megengedte. Itt nagyon hamar végeztünk, mehettünk fel az emeletre a kiértékelésért.  

Eskdni mertem volna, hogy ahol most az új szárny áll, ott állt valaha egy lépcső....de mindegy, mentünk lifttel. Nem találtuk a kérdéses számú szobát, de anyu ragaszkodott hozzá, hogy jó helyen vagyunk ahol éppen voltunk, úgyhogy leültünk. 10 perc múlva szólt egy ismét nagyon kedves nővérke, hogy biztos ide várunk -e ,csak mert ma nincs rendelés....Úgyhogy tettem még egy felfedező körutat és a kávéautómatával szemben meglett a célba vett rendelő. Itt fenn már várakoztak néhányan, de semmi tömeg. Az egyik úriember ijesztgetettt, hogy ide hideg élelem kell, úgyhogy elő is vett egy féltéglányi kolbászos szendvicset, másfél liter vizet és néhány péksüteményt. Reméltem, hogy nem halunk éhen a helyszínen, mert nem készültem semmi elemózsiával. A betegek látványosságként vonultak az automatához, miután az egyik néni felsikoltott, hogy 320 Ft egy forrócsoki, jézusmáriaszentjózsef.....Mivel unatkoztunk, mi is nyújtogattuk a nyakunkat, tényleg annyi volt. Egész gyorsan jött a doktornő, bár szaladgált jobbra-balra szegény, de csak türelem kellett hozzá. Ki kivártuk. Közben elmeséltem, milyen volt a Semmelweis film, bár lehet, túl mélyen merültem el a részletekben, mert anyu nem nagyon élvezte a sztorit. Ő meg elmesélte, hogy kivel mizu a szomszédasszonyok körében. 

Végül az lett, hogy vérhígítót kell szednie, az az ítélet. A bétablokkoló mégsem kell. Azért majd még a háziorvossal elmagyaráztatja magának, hogy mi a helyzet, mert itt nem volt erre idő. Szerintem a doki pár lépcsőfokot átugrott, anyu meg magától nem tudja kitalálni, hogy mi miért történt. Legközelebb február közepén kell menni a szokásos rendelésre.