Hétvége huss

 

Naná, mint mindig.

Sokadszorra ver át bennünket az időjárás, miszerint hideg lesz és esős, túrázásra, kirándulásra alkalmatlan. Annyira azonban nem sikerült neki, mert bár az imádott hegyeinktől távol maradtunk, de egy nagyon jót sétáltunk a Zagyva gáton, itt helyben. Egy egész kört tettünk, egy ponton túl természetvédelmi területre értünk, ahol le sem lehetett térni az ösvényről. Igyekeztünk, hogy Dió is maradjon meg a gáton, bár egy vizslának megtiltani a keresgélést jobbról balra majd balról jobbra aligha lehet. Később, amikor a NEFAG területéről kislattyogtunk, immáron visszafelé tartva a kocsi felé, találtunk egy feliratot, hogy az adott NEFAG területen kutyát sétáltatni csakis pórázon és szájkosárral.....Ami azt jelenti, hogy inkább elkerüljünk ezt a területet a jövőben, mert a szájkosár használata szerintem teljesen felesleges. Dió nem is látott még ilyet magán, bár van itthon, ha esetleg bárhol kérnék...Gondolom, nem annyira a NEFAG-ra látogatók miatt aggódnak a felirattal, hanem az esetleges vadak miatt. Amekkora a forgalom arra, autós, kerékpáros és gyalogos, esetleg motoros, sok vad nem marad meg ekkora sürgés-forgás közepén. Szerencsére Dió már benne van a korban és mostanában nem volt olyan helyzet, ahonnan ne lett volna visszahívható. Ha esetleg elszaladna tőlünk más kutyákkal bratyizni, ő az abszolút barátságos, mindenkit körbecsókolós. Egyetlen veszedelem a tacskó és kategóriája fajta, mert az sok mindent művel, de behódolni soha nem fog egy nála nagyobb kutyának, mint amilyen a Dió. Ha pedig egy tacskó (nem szuka) morog, előadja az agresszívat, hát Dió kötelességének érzi, hogy ronda morgással helyreutasítsa. Ez pedig nem tetszik nyilván a gazdiknak. Pedig egyszerűen csak a kutyák ilyenek, lejátszák egymás között a hierarchiát, ez teljesen normális. Nem jár sebekkel és vérrel, csak némi morgással és szőrborzolással. Ebből rendszerint szokott érteni az okosabbja. 

No elkanyarodtam a témától kissé.... szóval egy klasszat sétáltunk a NEFAG környékén, a Zagyva parton. Láttunk a folyócska mellett baktató gólyákat, élelmet kereső darut vagy kócsagot (?) - valami fehér vízimadár volt, az biztos. Arról nem is beszélve, hogy ahogy Poldi bácsi is megmondta, az a szééép zöld gyep  rét...azt csodajó volt tapasztalni, hogy minden-minden immáron zöldben pompázik. 

Másnapra lett is finom izomlázam, az a másfél órás séta sík terepen is elfárasztott kissé, biztos az alacsony kalóriabevitel hibája, hogy utána olyan jól esett elterülni a kanapén és pihenni. Diócska is hatalmasat aludt utána. Természetesen a gyerekeket nem tudtuk kirobbantani a szobájukból, igaz, Réka rondán köhög, úgyhogy bár a szünetek meghosszabbítása Zalán specialitása, most Réka marad itthon már a szünetig, ami 3 tanítási napot jelent. 

Vasárnap megint erőt vett rajtam a nátha és csak a kötelezőkre volt erőm, majd valahogy elfogyott a szusz és inkább úgy döntöttem, érdemes lenne pihenni. Remélem, nem betegszem le én is, mert most különösen nincs ehhez hangulatom, sem időm. A diétám hétvégenként általában holtpontra jut és csak az a cél, hogy amit péntekig elértem a héten, azt megőrizzem hétfő reggelig. Ma is egy viszonylag normál reggelit betoltam, igaz, ch csökkentett volt a kenyér, de a vajjal nem bántam szűkmarkúan. Ebédre egyetlen szelet pizzát ettem, de aztán jött egy túrórudi is.... Vacsora egy szendvics sonkával, zöldségekkel, nem sok. Itthon sokkal nehezebb tartani a diétát, mert elég sok finomság van készleten ( a húsvéti csokik dobozban a szekrény tetején....) Ráadásul hol Zalán készít valamit, hol Réka. Ma speciel Réka sütött palacsintát este, az amerikai félét. Titokban vártam, hogy majd kér receptet, mert erre van már tökéletes, mindig működő receptem, ám dehogy konzultált ő velem, ó, én naív, kamasz gyermek anyja, ment a saját feje után. Megkínálni sem nagyon kínált, hagyott pár szeletet a pulton a sok mosatlannal egyetemben, de mindegy.... Később Tibi rászólt, hogy akármit gyakorlatozik odafenn, hagyja abba, mert helybenfutásnak hallatszó mutatványától zeng még a nappali is....Mire Rékácska rámordult, hogy legalább öt percre hagyjuk már békén....Hozzá sem szólt senki különösebben egész nap, pláne nem számonkérően. Az élet gyönyörei a tinik között...

Szóval diétailag mindig egy kicsit megnyugvás visszatérni az iroda falai közé, ahol a hűtőben semmi sincs, de semmi, csak a céges bulikról kimaradt, felbontott whiskey vagy rum....illetve tejszín a vendégek kávéjába és az én dobozos tejem. Semmi más. A konyhában akad még teafilter, zabpehely és chia mag, ez utóbbi kettőt is én vittem be. Ha pedig túlélem a munkanapot, itthon nem ehetek már szénhidrátot elvileg, csak husit salátával vagy tojást salátával, esetleg halat, halkonzervet. Azt könnyű megszokni, hogy nem kell keresni az ennivalót, mert a rolót imputilag arra a napra már lehúzta az ember. Ennek ellenére nem szoktam éhezni vagy szenvedni, az édességet sem kívánom, inkább egy szaftos hamburgert vagy pizzát, de talán erről már írtam is.

Na megyek, mert még teregetek, Zalán tesicuccát is össze kell állítanom holnapra, Réka pedig rajtam keresi az 59 szájfényéből azt a kettőt, amit tényleg én csórtam el tőle múlt héten. Hogy vette észre, nem is értem....Azt mondja, az egyiket megtarthatom. Hát nem aranyos? 

Közeleg a húsvét

 

Amikor szerdán megkérdezte anyukám, hogy adjon-e pénzt sütemény alapanyagra (liszt, vaj, cukor, tojás, stb), nem is azon akadtam fenn, hogy hogy jut eszébe ilyet kérdezni egyáltalán, hanem, hogy tejóég....én nem akarom a 4 napos hétvégét ilyesmivel vesztegetni, hogy sütök vagyis robotolok a konyhában....Persze nem pont ezt éreztem, az egész csak egy pár másodperces nyomás volt a gyomrom táján, de az ezt jelentette.

Persze mindez csak másnapig tartott, mert akkor a facebookon szembe jött belem a Rachel Allen féle répatorta receptje, ami nálunk alap a húsvéti sütiknél. Mindig duplaadagot sütök és ha kihűlt, egy narancsos-mascarponés krém, némi pirított mandula sem árt a tetejéről... Kezdett megjönni a kedvem a sütés-főzéshez. Pénteken,vagyis tegnap összeírtam, mi mindent lehetne sütni és még jött egy sor minden a répatorta mellé. Jaj. 

Az biztos, hogy valami finom sajtos rudat sütök, diétás sütinek ott lesz a zablisztes almás pite, mert bőven van alma, ez már 3. fajta. Aztán kelt tésztának ott van a lekváros, nutellás bukta labdácskák....és itt meg is kellene állni. Viszont még lehetne sütni csokiöntetes boci csokit, áfonyás muffint és hófehérkét is, ami egy habkönnyű, vaníliakrémes csoda. Meglátjuk, meddig jutok. 

Kajára nem lesz sok gond, mert ilyenkor sonka-tojás-zöldhagyma-torma a menü reggel, délben és este is és semmi másra nem is vágyik egyikőnk sem. Persze jó lenne néhány tányér kocsonya friss kenyérrel és rengeteg lilahagymával, de én nem tudok már főzni ilyesmit és enni sem nagyon diétabarát. Az egész húsvét pont nem a diétáról szól.

Zalán névnapját csütörtökön megünnepeltük kellőképpen. Először is villámgyorsan felbontotta az ajándékait. A ruhaféléket eléggé el nem ítélhető módon hanyagolta, a könyvet viccből a háta mögé dobta. Ezt én nem találtam olyan viccesnek, úgyhogy mielőtt még elhagyhatta volna a számat bármi nevelő célzatú megjegyzés, elnézést kért és megsimogatta játékosan az új könyvét...Na, így már jobb. A körző titka egyik újabb kötetét vettem meg, ami náluk most kötelező irodalom a kortársból, még a legelső kötet....

Kapott még apróságokat is, amiknek talán jobban örült, mint a többi ajándékának összesen. Pl. egy zacskó Berty Botts féle mindenízű drazsé is az ajándékok között volt, amit rögtön fel is bontott. Amikor már a második hányás ízűt köptem ki a kukába, eléggé elegem lett az egészből, de Zalán nagyon élvezte és hát ez volt a lényeg.

Vacsorát mindig rendelhet az ünnepelt és hát persze, hogy Zalán Mekit rendelt, ami nekem most tortúra, mert nem ehetek belőle, de végül két csípős csirkefalatkát csak lecsúsztattam....

Aznap este néztük meg az Elkúrtuk című filmet, de sajnos nem egyben, a film két fele között elvittük a kutyát sétálni. Szóval nem tudok róla komolyan véleményt mondani, mert úgy néztük, hogy nem csak oda figyeltem...Mindenesetre így elsőre nekem nem tetszett, valahogy nem  volt se füle, se farka, fogalmam sem volt, hogy ki kicsoda, szóval lehet, hogy adni kellene egy másik esélyt is neki.

Ami viszont nagyon tetszett, az az Antall film, a Blokád. Persze ez is egy Köbli Norbert film forgatókönyv szempontjából, szóval várható volt, hogy oda-vissza leszek érte. Nagyszerűen ábrázolta Göncz Árpádot és szerepét, hogy mennyire nem is volt ő azért mindenki Árpi bácsija...Különösen a fiatal Antall tetszett nagyon, remek fényképezés, jó színészek, izgalmas történet. Antall sokkal többet érdemel, méltatlanul van elfelejtve, mint az első szabadon választott kormány vezetője (kamikaze kormány). Érdekes  volt látni, hogy a kilencvenes évek eleje óta mennyire más lett a helyzet sok szempontból. Milyen törékeny volt akkor a demokrácia, amikor az orosz csapatok még ki sem vonultak az országból. Gorbacsov nem kért bocsánatot 56-ért (igaz, később Jelcin igen) és amikor elzárták az oroszok az "gázcsapot", két napi tartalék volt talán összesen? Hihetetlenül érdekes volt. Pont annyi idős voltam akkoriban, mint Réka most. Azon az októberi hétvégén éppen Szlovákiában kirándultunk az osztállyal. Nem sokra emlékszem egyébként az egészből, de az osztályfőnök akkoriban azt mondta, hogy hangosan ne beszéljünk magyarul, nehogy baj legyen.... A sztrájk miatt csak a kertek alatt, mellékutakon tudtunk hazajönni. A film vége megható volt, bár ezt tudtam előre azoktól, akik moziban látták. A miniszterelnök haláláig dolgozott és végezte a feladatát....

Volt aztán foci meccs is, a magyar-bolgár, amiről már írtam. Viszont előtte a magyar-észten kimaradt az a bizonyos tizenegyes, melynek rúgóját ugye úgy döntötte el Sallai és Szoboszlai, hogy kő-papír-ollóztak egyet. Jó magyar szokás szerint nekik ment a fél ország és még a hozzám hasonlóan gondolkodók közül is sokan. Hisz a focihoz mindenki ért. Nem mondom, hogy nagyon jó ötlet volt, de felháborítónak sem tartottam ezt, biztos vagyok benne, ha bemegy az a tizenegyes, nem lett volna ekkora visszahangja az egésznek. Én inkább attól tartottam, hogy Szoboszlaiék kedvét elveszi a nagy felháborodás szellője, de ennek nyoma sem volt szerencsére a bolgár meccsen, sőt, minden idők legjobb formáját tolta a válogatottban. Egy focista legyen bátor, vagány, ha meg olykor könnyelmű és hibázik, mert az is benne van a pakliban, hát hibázik, majd jóváteszi máskor, máshogy. Biztos vagyok benne, hogy még sok örömünk lesz ezekben a fiúkban. Egyre több a remek játékos, egy-egy posztra 2-3 lehetősége is van Rossinak és főhet a feje, hogy kit tegyen a csapatba. :) Szoboszlaira emlékszem valamelyik U17-es meccsről egyébként. Elmélkedtem is, szomorkodtam is, hogy lesz-e valaha még remek csapat és lesz-e még sok foci siker, magyar siker. Úgy néz ki, nem is olyan elérhetetlen. 

Perlekedős

 Rühellem a tanárokat? Nem feltétlenül, de ahogy telnek az évek, egyre kevesebb kiváló tanárt tudnék felsorolni a megismertek közül. Vagy nem tud tanítani, vagy nem tud, de nem is akar. Vagy nem tud, nem is akar és még inkorrekt is. Ezek persze a legrosszabb forgatókönyvek, ami létezhet, de mindegyikre van példa. Aki remekül tanít, szereti a gyerekeket, képes tudásanyagot átadni, az meglepően kevés.

Néhány hete írtam az ofőnek, hogy Zalán matek dolgozatában pontozási hiba van, legyen szíves egyeztetni a matek tanárral, B. bácsival az ügyben. Én nem gondoltam erről sokat, Zalán odaadja a dolgozatot, megnézi a tanárúr, ad rá pontot vagy nem, aztán kész. Ha nem adja, meg akkor így jártunk. A dolgozatot valóban megnézte, egyik feladatnál elvett egy pontot, a másiknál adott egy másikat, szóval adtunk annak a bizonyosnak egy pofont. Ezzel én le is zártam az ügyet. (ilyesmi volt, hogy levezetett az egész feladatot 5 pontért, de a végeredménnyel valami nem stimmelt, így 3 pontot kapott rá. Szerintem az nem csak 3 pontot ért….)

Nem szoktam egyetérteni a pontozásával egyébként, nagyon szereti nem felismerni Zalán számait, pl. a hármast tényleg ocsmányul írja, de hogy következetesen azokat ötösnek nézi és repülnek a pontok, hát oké. Az eddigi tapasztalatok alapján felületesen pontoz, összességében lehet, hogy jól, nem mai gyerek már, de abban biztos vagyok, hogy kevesebbet ad szinte minden esetben 1-2 ponttal. Még ezzel sem törődtem, néhány dolgozattal ezelőtt ugyanakkor 2 pontot is hiányoltam, ami már javított volna a jegyén, ezért bátorkodtam ezt jelezni.

Az az elvetemült szülő vagyok, aki nem sűrűn jár a Krétában és ha jár is, mindig olyan, mintha nyakon öntenének egy vödör jeges vízzel……Az üzeneteket meg aztán végképp nem olvasom. Ám február végén jött üzenet B. bácsitól. A sorait böngészve rögtön átjött az érzékeny, empatikus lelkemnek, hogy megsértődött. Egyrészt, mert az ofőnek szóltam első körben. Oké, ez az én saram, eszembe sem jutott, hogy a Krétán keresztül is üzenhetnék, nincs ebben gyakorlatom nulla azaz NULLA esetben írtam még tanárnak ilyen úton. Többnyire a jófejekkel ismerős vagyok facebookon és akkor messengeren úgyis lehet egyeztetni. Leírta pontról pontra, hogy hol adott és vont le pontot , majd a dolgozatot megmutatta két másik matek szakosnak, konzultálni, akik jóváhagyták az ő pontozását. Hirtelen végigfutottam gondolatban a matek szakosokon a suliban….Hát jó, legyen. Bár én ilyet nem kértem.

Kifejezte örömét, hogy ilyen szorosan nyomon követem a gyermekem tanulmányait (ha tudná….), egyben jelezte, hogy az októberben írt jeles matek dolgozatnál bezzeg nem voltam ilyen friss, nem jeleztem, hogy az valójában hármas…Egyből tudtam melyik dolgozatra gondolt, az volt az, ami nem jött haza, valahogy elkallódott Zalán elmondása szerint. És bár erősen gyanús volt, hogy egy jeles matek dolgozat képkeretben feszítene a szobája falán, valahogy nem értem rá kötözködni, hogy az biztos nem lehetett ötös, Tibi is rátett egy lapáttal, hogy mit macerálom a gyereket, nem nézek ki belőle egy matek ötöst??? Miután a Krétába bekerült az ötös jegy és onnan hetek, hónapok múltán sem tűnt el, megnyugodtam, hogy a tanárúr már javította volna, ha nem ötös, a gyerek tudta is az oszthatósági szabályokat, frankó minden. Erre eltelik pár hónap és azon kapom magam, hogy a pontatlanul pontozó matek tanár a szememre hányja, hogy akkor bezzeg nem szóltam….Hát kedvem lett volna benyomni egy nagy doboz Lindt csokit mérgemben, de a diétám aligha örült volna.

Anyukám intő szava jutott eszembe, hogy tanárral sose perlekedj, fiam, mert abból jó nem fog származni (tudja, hogy lány vagyok, de a fiam kifejezés használható fiúra, lányra egyaránt, tájegysége válogatja). Nem is mondtam én, hogy perlekedek, pislogtam magam elé jámboran. Maga a tanárúr mondja bátorítja a gyerekeket, hogy ha rosszul számol, nyugodtan szóljanak...…Hát a gyerekek nem szólnak, de talán a szülőnek is szabad. Elvégre a tanár is ember, elnézhet dolgokat, attól még nem gondolok róla semmi olyat, hogy nem tud számolni, pontozni, rosszindulatot sem….Visszaírtam neki, hogy ezer bocs a hibás osztályzatért (annyi jegyük van, hogy nem osztott, nem szorzott), ha tudomásom lett volna róla, hogy tévedés volt az ötöst beírni, mindenképpen szóltam volna. Ha büszke lehetnék valamire, az pont a becsületem, szóval sok minden hibám van, de ezen a téren pont nem köthet belém. Tudnom kellett volna? Lehet… de az más kérdés. Egy kicsit rosszul esett, hogy kinézett belőlem ilyesmit, hármas matek doga ötösre lett osztályozva, én meg, mint aki nem tud semmit, hagyom?? Na neeeem....de végülis, én kezdtem az egészet.

Hálás szívvel gondolok vissza Ági nénire, Laci bácsira általánosból, a sajátomból az őskorból. Oroszt, magyart, törit tanítottak. B.-nére a gimiből, aki törit, oroszt és angolt tanított. Az osztályfőnököm sem volt rossz ember, csak tanítani nem tudott szegény. Ahogy elkezdődött a biológia óra, azon kaptad magad, hogy kikapcsolt az agyad, a hangjától transzba esel és ezen nem is változtatott semmit, csak a kicsengetés….Ötöst írni nála a nyavalyás reláció analízis miatt csak azt tudott, akinek két anyja volt….I.-t is szerettük oroszból. Sokkal többet nem is tudok megnevezni.

Szóval, más szemszögből nézve az orromra koppintott a tanárúr, hogy jól van itt minden pontozva (amúgy nem, mert itt egy ponttal több, amott eggyel kevesebb..), közben meg hogy merek pofázni, amikor akkor csöndben voltam, mint tök a fűben, mikor ő beírta (saját hibájából) az ötöst a hármasra….

Az megint egy külön fejezet, hogy a múltkor, amikor tanulmányoztam a sulinkban sztrájkoló tanárokról készült csoportképet, egyetlen jó tanárt találtam a húszból, a többi közepes vagy még annyi sem.

Szóval szeretem én a tanárokat, igyekszem megbecsülni, akit lehet, de azért szárazon tartom a puskaport….

Írok, írok

 

Ismét akadt kinek szurkolni, volt meccs, válogatott és én akartam is írni, hogy mekkora poén már, hogy mindig bejegyzést írok, ha meccs van, de aztán valahogy annyira lekötött a mérkőzés, főleg az első félidő, hogy eszembe sem jutott. Persze ha csak akkor blogolnék, amikor meccs van, hát most sokáig kellene még várni....

Akkora örömet okozott a győzelem (Bulgáriát vertük 3:0-ra, pont, ahogy megjósoltam a meccs előtti felvezető során) , gondolom, nem csak nekem, hogy azóta nagyon sokszor újra megnéztem a gólokat, helyzeteket. Annyira fantasztikus látni, ahogy formálódik ez a csapat, hogy milyen zseniális a közönség, hogy arra nincsenek szavak. Mondtam is Tibinek, hogy nem kellene-e elmenni egyszer egy válogatott meccsre, biztos lehet még jegyeket szerezni az EB kvalifikáció meccseire (bár fogalmam sincs), mire ő azt mondta, hogy személy szerint sokkal többre értékeli a tv-s közvetítést, főleg, ha Hajdú B. a sportriporter. Ebben igazat kellett neki adnom, de azért az a 60 000-es embertömeg és annak a gólöröme örökre szóló élmény lehet, mert ez még a képernyőről is lejön...Na mindegy, hátha egyszer eljutunk! 

Pont egy hét van a tavaszi szünetig, de Zalánnak a héten Pro Patria napok (Rákóczis suli lévén), vagyis könnyített kiképzésben van részük a héten. Volt fegyverbemutató, tűzharc verseny, történelmi vetélkedő, himnuszéneklő verseny és még amiről nem tudok. Réka nehéz hét elé néz még a tavaszi szünet előtt, ezzel együtt durva, hogy lassan vége a kilencedik osztálynak is...Jó lassan, az igaz....Írnak fizikából, kémiából és még akkor azokról szó sem esett, amiből minden órán felelnek. 

Ma anyut kísértem a szokásos kontrollra a kórházba. Sajnos már sűrűbben hívják, mint 2-3 hónap, az volt a jó világ, mikor csak olyan viszonylag ritkán kellett mennie és stabil volt a helyzet. Most hat hét után visszatapsolták az eredmények alapján. Mivel ilyenkor ötkor kelünk és hétkor már a kórház, ezért szinte félálomban baktattunk volna felfelé a szokásos épületbe, az ambulanciára, amikor egész véletlenül kiszúrtam egy kiragasztott A4-es lapot, amelyre fel volt gépelve, hogy hová költözött az a szakrendelés, ahová mi tartottunk. Két eü dolgozót is megkérdeztem, hogy merre van a C épület, mert még azt sem tudtam, pedig mint kiderült, pont az, ahová Rékát is hordtuk annak idején, amikor eltörte a kezét. Átvágtunk a sürgősségin, elhaladtunk pár infúziós állvány és a sokktalanító rémítő felirata előtt és anyámnak le kellett ülnie, mert szegény máris elfáradt.  Torokszorító tanúja lenni annak, hogy egyre gyengébb és törékenyebb, hogy az élet rendje valahol, az nem nagyon vigasz...

 Aztán a rendelést végül pont ott találtuk, ahol a felirat ígérte, a büfével szemben, az üvegfolyosó (üvegfal volt, de mindegy) mögött. Viszont mire odataláltunk, már legalább hat másik, főleg idős ember várakozott maszkban. Anyu nem tette fel a maszkot és bár tettem rá valami utalást, nem reagált rá, gondoltam, még nem akarja, zavarja, vagy ki tudja. Már vagy 10 perce ücsörögtünk a rendelő előtt, amikor észbe kapott, hogy nincs rajta maszk....Azért ülünk ott 7 órától, hogy mire a dokinak vizitre kell mennie, addigra bekerüljön, aztán labor és már mehet is haza. Ha nem kerül be, akkor 9-kor a dokker lelép és vissza sem tér cirka egy órán keresztül. Akkor pedig ott ülhetünk 3-4 órát is csak úgy. Pont így jártunk, de én már meg se lepődtem, csak le tudtam volna fordulnia székről, olyan álmos voltam, a maszk pedig szokatlan volt és kényelmetlen. Elég lenne 9 órára a kórházba kiérni, nagyjából 8-kor indulnánk itthonról (Szolnokról)....és akkor 10-re végez, labor és 11-re otthon. Anyu azonban 80 éves és szerintem most már maradtunk a reggeli 7 óránál. 

Lenn a központi laborban nagyobb volt a népsűrűség és mindenféle ember. Volt egy bácsi, aki számolt vissza, hányan vannak még hátra és ezt telefonon közvetítette valakinek időnként. 73. vagyok, most ment be 67....szóval még....öten vannak előttem....vagy ...heten...hatan....Aztán volt egy fiatal pár, teltkarcsú nő egy ideges, kövér pasassal, aki a maszk alatt rágógumit pukkasztott folyton. Mellettem egy idősebb hölgy ült szerintem siket felnőtt lányával. Anyunak meg egy néni jutott,  aki odabenn a vérvételes rendelőben megosztotta a nővérekkel - és így kb. mindenkivel, hogy mellrákja van és pajzsmirigy rákja is egyszerre. Mire anyu szerint megfagyott egy picit a levegő, a nővérek összenéztek....A férje a sarokban ült, tőlünk egész távol, de nekem úgy tűnt, ő a legvidámabb a sok békésen várakozó beteg között. Anyukám feltűnő fürgeséggel hagyta el a kórházat, ahogy mindennek végeztünk. A két fotocellás ajtón úgy ment át, hogy szinte futott. Aztán levettük a maszkunkat és vettünk pár friss lélegzetet a napsütésből egy kicsit, míg Tibi be nem gördült az autóval.  

Később, amíg Tibinek valami dolga akadt a városban, immáron anyu nélkül kóboroltam egyet a Lidlben. Vettem szilvás párnát (purpur liszteset), pogácsát és kiflit a gyerekeknek. Narancslevet, ami előtt először elgurultam a kocsival, de aztán mégis megvettem. Túrórudi, kis adag sushi ebédre, friss, gyönyörű brokkoli, sajt és felvágott, tej. Ja és PICK diósonkát húsvétra. (Nutellát is vettem, bár ezt szégyellem, de húsvétra nutellás labdákat fogok sütni, ez lesz a kelt tészta elvileg, ez olyasmi, mint a bukta. FINOM...)

Itthon kitakarítottam a hűtőt, felmostam a konyhát, kitakarítottam a sütőt, mostam 2 adagot, aztán máris hazaért Zalán. Vele matekoztunk egy kicsit, egyenleteket veszik, nyitott mondatok, egyenletrendezés, szöveges feladat egyenlettel...ilyesmi. Délután Réka modulvizsgára ment a nyelviskolába, jövő héten megy minden tovább, 95%-kal végzett, ma volt a szóbeli.

Mai kalóriabevitel: Délelőtt nem ettem és ittam semmit, a kórházban ehhez nem volt kedvem. Az egyik szilvás párnát rögtön a Lidl ajtajában, kifelé betoltam, nehogy elájuljak véletlenül. Tibi késett.  Itthon megettem a szushit, szintén 300 kalória. Majd ittam egy tejeskávét. Számba ugrott egy pici macaron is, a kávés dobozok tetejéről vetette magát a számba, majd még egyet....Vacsorára ovis adag tokány zabnokedlivel, rémes volt a nokedli, de mindegy. Aztán sajnos megettem a másik szilvás párnát is, mert akkor még nem tudtam, hogy ez újabb 300 kalória lesz. Nem baj. Eddig fogyás kg-ban: -8. Ma nem szedtem sem a fogyis tablettából, sem shaket nem ittam. Majd iszom még vizet, jó sokat, éhes nem vagyok szerencsére. Ha mégis az lennék, van lilahagymás kecskesajt a hűtőben, abból lehet csipegetni....

Ha meccs, akkor írok

Hihetetlen, de most is meccs lesz, a HUN /EST, a magyar válogatott ma játszik idén először. Szerencsére, ma nem volt sok tanulnivaló Zalánnak, úgyhogy itt tudunk izgulni a közvetítés előtt. Bár egyelőre még nem kezdődött meg a meccs...Remélem, nyerünk és lesz bőven magyar gólöröm....

A héten kitavaszodott hirtelen, én már másodjára a héten kerékpárral tekertem a melóba, ami alapból is a tavasz csalhatatlan jele. A múltkoriban az egyik szomszéd lenyírta a füvet az előkertjében és pont sétáltam hazafelé, amikor megcsapott az a friss fű illata...sütött a nap, mindenhol virágzik az aranyeső,  ekkor éreztem idén először nagy örömmel, hogy végre, végre, visszavonhatatlanul itt a tavasz! Vele együtt az allergiám is egyébként kopogtat , ez üröm az örömben. Már állandó kísérőm egy csomag papírzsebkendő és egy orrspray is.....Talán pár nap vagy hét és enyhülnek a tünetek, bár nem volt még két év, amikor az allergiám ugyanakkor jelentkezett volna. 

A március egyébként egy keserédes hónap, mert bár itt kerülget bennünket a tavasz rendszerint, de ilyenkor nagyon sokat gondolok apura. Egyrészt mert március 1 a szülinapja és idén lett volna 90 éves.... Másrészt mert március volt az a hónap, amikor elvesztettük őt gyötrelmes hetek és hónapok után és ez minden évben nagyon fáj. Mindig eszembe jut 2014 karácsonya, amikor egy csodaszép gyapjútakarót kapott tőlünk ajándékba. Átadtam neki a  gondosan becsomagolt, szalaggal átkötött csomagot. Segítettem neki kibontani, mert egyedül már nehezen ment volna neki, majd valahogy úgy az ölében maradt a takaró,  ott árválkodott, apu szinte meg is feledkezett róla, mint egy értelmetlen ajándékról. Ezt éreztem akkor karácsony első napján, de nem ilyen letisztultan, inkább amolyan megérzés volt...Valóban, apu soha nem használhatta már azt a takarót.

Rá talán 2 hétre éjszaka rosszul lett, de mentőt nem engedett hívni. Anyu megszokta, hogy apu akarata ellen nem tesz semmit, így csak reggel vitte be a kórházba Tibi, még a lábán támogatta ki a kocsihoz.  Valószínűleg több kisebb stroke is érte. Nem kapott gyors kezelést sajnos, talán a kora miatt is, nem tudom. Azt tapasztaltam, hogy mifelénk a kórházban a stroke gyors kezelése csak a faliújság poszteréig jut.  Mert korábban, amikor még csak kisebb stroke-ok érték, vagy legalábbis gyanakodtak rá az orvosok, stroke gyanúval is hosszú órákat ültek anyu és apu a sürgősségin. Közben az aranyórák peregtek, peregtek és vele apu ideje is...

Nem a halála volt a legfájdalmasabb, hanem az a nagyjából 7 hét odáig. Addig rengeteget sírtam és kínlódtam. Lefogytam diéta nélkül is, valóban fogyaszt a bánat. Elmentem futni olykor, csak hogy levezessem az iszonyú fájdalmat belül. Látogatni sem volt egyszerű aput, nézni, ahogy egyre gyengébb és magatehetetlenebb, árnyéka önmagának. Amikor elment, az egy másfajta bánat és szenvedés volt, de onnantól fogva nekem nem volt könnyem. Csak a maró fájdalom belül, nézni anyám gyászát, a család gyászát, tudni, hogy ezentúl semmi lesz olyan apu nélkül, mint vele. Egy korszaknak vége, egy életszakasznak vége. Azóta eltelt 8 hosszú év, Réka pici elsősből elsős (kilencedikes) gimis lett, Zalán is bőven eltávolodott az ovitól, majdnem olyan magas, mint én.... Azóta másik lakásba költöztünk, amit azóta is (5 éve) újítgatunk, csinosítunk. Ha elmesélhetném neki, elmesélném, hogy jól megy a sorunk, nincs okunk panaszra. Persze én hiszem azt, hogy sok mesélnivalóm nem lenne, mert úgyis tud apu mindent, velünk van valahol ma is....