Azt találtam ki...

 .... hogy decemberben minden nap posztolok valamit. 

Mivel már hetedike van, ezt eléggé bebuktam, de mindegy...

December elsejére nem emlékszem, mi történt, hacsak nem az, hogy sokkolt, hogy ránknyitott az év utolsó hónapja is..... viszont másodikán, pénteken volt a mini összeomlásom, amikor 2 hét szünet után felléptem újra a Kréta rendszerbe. Soha, soha nem szabad a Krétát megnyitni, ha az ember jó napot akar magának. Zalán jegyei borzalmasak helyenként és Rékáéi is színesek, de ő legalább gimis....Mindegy, legalább Zalán nem hetedikes, amikor már számít a pontokat illetően. Pénteken azért nem rögtön gondoltam ám ezt....

Pénteken voltunk ruhákat venni Zalánnak, mert az utóbbi időben hatalmasat nőtt...gondoltam, jó lesz karácsonyi ajándéknak néhány új gúnya. A mérete 158/164 lett, ami durva, én meg voltam győződve róla, hogy még a 146/152 passzol...szóval vettünk mindkét méretből. Na másnap vihettük vissza a kisebbik méreteket, mert az a felsők ujja már most majdnem kurta volt...Tibi elmondta vagy 10x, hogy ő megmondta....

Hétvégén, szombat reggel 4-5 órai melóval max formába hoztam a konyhát. Ez nálam valahogy az ünnep része, hogy tisztára sikálom a lakást. Illetve a konyhát mindenképpen. Nem azért csinálom, mert vendégek jönnek vagy mert annyira kosz lenne (bár ja, de, az is van), hanem mert ellenállhatatlan a késztetés.....A szekrények rendszerezése gyakorlatilag 5 éve folyamatosan változik. Ma már másmilyen konyhát csináltatnék, mint akkor, persze a költségvetés is más volt....Most jóval több fiókat kérnék bele, alulra csakis fiókot, a felső rendszerezéssel nincs gond. Megszabadultam a csorba, ocsmány bögréktől, a  tálcáktól, a felesleges holmiktől, a műanyag tetőktől, amiknek évek óta nincs meg az alja vagy fordítva. 2 zsák szemét lett.  A konyha hallhatóan fellélegzett.

Szombaton este megvettem a kacsát a karácsonyi vacsorához és nyugtáztam az egész napot letudva, hogy az őrület a boltokban megkezdődött, lehetőleg maradjunk az online vásárlásnál kb. a szilveszteri virsli, malachús és pezsgő beszerzésig....

Vasárnap tanultunk, gondolom, arra nem emlékszem, mit főztem.

Hétfőn hívott bennünket az nyelviskola, hogy Réka kezd-e januárban vagy mi lesz? Nem tudom, miért gondoltam, hogy több időnk van ezen gondolkodni, amikor januárban már kezdenek, hát nem volt. Most úgy néz ki, hogy belevág az angolba, kellene 11.-re vagy ha akkor nem, a végzős évre még egy nyelvvizsga. Abba már belenyugodtam, hogy a németet nem akarja felvinni egyelőre felsőre. Tanul a suliban németet, de az a szint neki csak ismétlés és nem számít, hogy a fél csoport jóval előrébb van, mint a másik fél. Nem érdekel senkit sajnos. Most vették pl. a Präteritumot....Talán hetedikes anyag volt a Rákócziban, de lehet, hogy hatodikos. 

Kedden itthon voltam szabin és kitaláltam, hogy megpucolom az ablakokat, kimosom a függönyöket. Végül csak lenn sika-mikáltam le az ablakokat és közben röhejesnek éreztem magam, mert olyan permetszerű eső esett...de nagyon aztán nem érdekelt, mert végre kilátni az ablakon rendesen. A szúnyoghálókat most engedtem fel, lehet, azért is....Terveztem mézeskalácsot is sütni, ami a hétvégén elmaradt, de nem jutottam oda. Talán majd most pénteken, de az is lehet, hogy csak utána. Megvárom, míg lesz kedvem. 

Délután tanultam Zalánnal,mert ma természetből felmérőt írtak és a Tagundnachtgleiche meg a Wintersonnenwende még nem volt megemésztve teljesen. Magyarul sem, nemhogy németül. Nyelvtanból is írtak, bízom benne, hogy jól sikerült mindkettő....

Netflixen nincs semmi. Hatalmas csalódás volt a The Crown ötödik évada. Még azt sem hevertem ki. Először azt gondoltam, hogy Diana borzalmas benne, azt az elmebeteg szemforgatást, amit ez a nő művelt, nem csinálhatta Diana, de nagylelkű leszek, meg lehetett szokni. Viszont Dominic West mint Charles....hát az több volt mint vicc, egy kapitális hiba. Az előző Charles annyira nagyon jó volt és még nyomokban hasonlított is a hercegre....Hát a középkorú változat nem. Az a baj, hogy már a A Viszonyban sem tetszett, ellenszenveds volt, amikor otthagyta 3 gyerekkel a feleségét....nekem hányinger az a pasi. Abban merül ki a színészete, hogy vagy a nyelvét szopogatja, rágja, vagy a szájában turkál a nyelvével. Orálisan fixált. Közben annyira jóképűnek tartja magát, ahh, idegesítő. Erzsébetet és a többieket meg lehet szokn, de unalmas volt az egész, alaposan elszúrták ezt az évadot....

A gyerekek nézték a Wednesday című sorozatot...hát nem mondom, hogy gyerekeknek való ez az Adams family spin-off féle, de meg lehetett nézni....bár én untam azt is. Most a Firefly Lane új évadát követjük. és a Dead to me, talán ez a címe - ez is tetszett. Na az túlzás. Nézhető. Mindegyikbe bele van építve az érzékenyítés, a szokásos netflix mánia....az egyik kisfiúnak a Wednesday-ben két anyukája van - ("anyukáim"....), hát oké. Zalán szemöldöke jó magasra szaladt, amikor meghallotta. Nagyjából 3 szinten ugrálnak az időben, mármint a Firefly Lane-esek, lehet, olykor még több, amit nem mindig könnyű követni....

Ja, tudom, mi volt még pénteken, Dió kapott veszettség elleni oltást. Szegény kutya, össze volt zárva egy halom macskahordozóba zárt macskával, amíg várakoztak a sorukra. Amióta egyszer benyalta a gyanúnk szerint a kennelköhögést egy rendelőben nyalakodva, kizárólag Tibi ölében ülhet, ami elég vicces látvány és onnan nem is mozdulhat el. 

Végül minden okés volt, kombinált féreghajtót is kapott, amit - ahogy tavaly - idén is kihányt. Szerencsétlen kutya. Hiába rejtjük bármilyen finomságba, megérzi és kiköpi a tablettát. Ha lenyomja a torkán az ember, ami végül megtörtént, akkor meg órákon belül kirókázza....Tibi nem volt boldog. Szerintem egy picit azért vicces volt, mert valahogy mindig kitrükközik bennünket ez a kutya. Szóval így valószínűleg nem hatott a féreghajtó sem, és bár ez a kutya tisztább, mint sok ember, hiszen extrém sok időt tölt a kanapén, azért csak kutya, felnyal egész sok számára gusztusos dolgot az utcán...szóval örültem volna, ha idén lenn marad a féreghajtó. Most mehetünk vissza a dokihoz, bár egyelőre Tibi nem túl nyitott erre....

Dió egyébként helyenként szeparációs szorong, teljesen rám van kattanva. Tibi szerinte csak a hormonjaimat szimatolja meg. Ha leülök valahová, mindenképpen az ölembe akar ülni, vagy legalább mellém. Ez lehet cuki, amíg mellémvackol a kanapén mondjuk, de ha már az étkezőasztalhoz akar ülni, az nem annyira jó, ha pedig kaparja a mosdó ajtaját, mert benn trónolok, vonyít, mint a veszett kutya, az eléggé idegesítő ....egy idő után. De amúgy annyira aranyos és imádnivaló és tele szeretettel, hogy fokozhatatlanul imádnivaló. 

Persze idén is járt nálunk a Mikulás, immáron minden varázslat és tündérpor nélkül, sőt, idén valahogy alig érdekelt a Mikulás. Kedd reggel megkapták a gyerekek a csomagot az ablakba, még cipőt sem kellett hozzá pucolni. Hétvégén anyutól, aztán hétfőn sógornőmtől, a suliból is kaptak csomagot, szóval minden évben elfelejtem, hogy a tervezett csomag is elég lenne.....Igényt tartanak az adventi naptárra is, naná, Zaláné tele van aprósággal, előre feltöltöttem az egészet. Némelyik egy szem cukorka, máshol van 2 keksz vagy nápolyi. Rékáé ellenben drágább holmikat is tartalmaz, befigyel egy körömreszelő, szájfény vagy körömlakk is, esetleg ceruza vagy pici notesz. Nem tudom, miért lepett meg, hogy igényt tart rá, ilyen adventi naptárt én is szeretnék akár, felnőtt fejjel is....

Folytköv holnap....remélhetőleg.

Ami pedig a jelent illeti

 

Még három hét munka idén, pontosabban 14 munkanap, mínusz egy nap szabi. 

Advent első vasárnapja. 

Pénteken beszaladtam az egyik boltba, bevásároltam a Mikulás csomagokra. Nem vettem semmi mást, csak édességeket, ami miatt némileg pironkodva adtam át a kosaram a pénztárosnak. A csajok pont arról beszélgettek, mit sütnek majd a céges bulira és nosztalgiáztak, mit készítettek tavaly, és rögtön levágták, hogy ez a kosár Mikulás csomagról fog szólni. 3 csomag készül 10000 Ft-ból és még kell majd egy negyedik Rékának a suliba, ahol mindenki készít egy-egy csomagot valakinek az osztályban. Jellemző, hogy 2500-3000 Ft a limit, de ezt annyira nem veszik komolyan, ahogy látom és mindenféle kozmetikumokat is tesznek a csomagba  a csajok, szájfény, körömlakk, ilyesmi. 

Közben itt a kutya elnyúlt mellettem egyik álmából ébredve és a másikba süllyedve, négy lába vizsla módra egy csomóban, imádom.....

Réka névnapján, Tibi szülinapján és sógornőm szülinapján már túl vagyunk, most következik a Mikulás illetve Réka szülinapja. Azért már vettem sok ajándékot, főleg Rékának és Tibinek, Zalánnak már nehezebb ajándékot venni, de ott is vannak ötleteim. Anyukámnak is találtam praktikus dolgokat. A bővebb család még hátravan. 

Készítettem töltött káposztát múlt héten, megvolt az első kör káposzta a szezonban, hát lett hirtelen olyan karácsonyi feeling itthon. Nekem annyira összefügg a töltött káposzta illata a téli szünettel, a karácsonnnyal, az ünnepekkel, mintha belém lenne kódolva. Nálunk mindig ezt készített anyu karácsonyra. Igazából ma is, csak ugye már nem lakom otthon egy ideje. A hagyományt nem tudom igazán továbbvinni, mert Tibit ki lehetne vele kergetni a világból némi túlzással, így nálunk kacsasült van karácsonykor, azt mindenki nagyon szereti. 

Már töröm a fejem, hogy mit készítsek, ha karácsony első napján érkezik majd anyu és a tesómék. Az biztos, hogy egy kondér töltöttkáposzta lesz, szenteste kacsa és húsleves, a házi csirkét már meg is rendeltem, azt fogom megfőzni szenteste reggelén szép lassan, sok zöldséggel. Némileg ez para, mert igazán jó húslevest nem mindig sikerült főznöm....Hogy aztán mi lesz még , több ötletem is van, pl. egy ilyen vegyes tál kolbásszal töltött karajjal, cigánypecsenyével, rántott gombával, karfiollal, savanyúsággal, rántottcsirkével, káposztasalátával, kukorica salátával, esetleg még oldalas, fokhagymás tarja, aszalt szilvás baconös csirkerolád vagy ott van a fantasztikus francia marharagu, ami szintén egy nagy favorit és isteni finom. Még klassz receptem is van hozzá. Meglátjuk. Idén valahogy pihenni is szeretnék a 2 hetes szünet alatt és nem megrokkanni a konyhában. 

Sütiket tekintve jövő héten következik a mézeskalács még a Mikulás érkezte előtt. Én nem hagyományos mézest szoktam sütni, vagyis igen, de feleannyi mézet teszek bele, mint kellene. A mézesem mindig puha és eteti magát, szóval jó ezzel kezdeni. Aztán tervezek sütni zserbót, aminél a kulcs a dió és a lekvár korrekt arányának eltalálása. Ha ez nem sikerül, nem lesz tökéletes a süti. Pedig a zserbó nagyon finom és nagyon hálás is, ráadásul jól fagyasztható. Biztosan lesz bejgli, csakis mákos, mert nálunk a diósat sem szereti senki, én meg megvagyok nélküle. A kedvenc a kozák sapka vagy kókuszos süti, ami babra munka, de nagy kedvenc, mert egy finom főzött vanília krémmel egy álom finom süti. Karácsonyra aktuális még a kuglóf, mert villámgyors és csodafinom, esetleg áfonyás muffin, de tudni kell leállni a kókuszos után, mert akkor nincs megállás a kókuszgolyótól, a gesztenyepürén és a tirumisun át az aranygaluskáig.....Valami lesz, no. 

Akartam még írni arról, milyen az élet egy kamasszal mostanság, sőt, kettővel, mert igazából Zalán is ott kopogtat már, de egyelőre ennyi is elég lesz. 

Utolsó napon

 A Mátrától nagyon nehéz volt elköszönni, mert egy idő után rájöttünk, hogy Mátraszentimrén MINDIG süt a nap. Hazafelé Gyöngyösnél már ránkszakadt a borult idő és a búskomorság. Node ne szaladjunk előre, mert végső programpontként feltekeredtünk a Kékestetőre, ahol szintén vadítóan sütött a nap. Nem lehetett sok mindent látni a tájból, mert körülöttünk mindenhol vastag vattacukorfelhőben úszott a vidék, de minket ez nem zavart. Ragaszkodtam egy utolsó kis túráért. 

Először azonban még a gyerekek, akik sosem jártak a Kékestető kilátójában, felszaladtak, ahol meghökkentően sok időt töltöttek, én már aggódtam, hogy elvesztek vagy elrabolták őket. Egy ideig figyeltük őket, mert sikerüt kiszúrni őket a távcsövek mögött, aztán elvesztettük nyomukat és amikor Réka egyedül jött le hozzánk, kezdtem aggódni. Végül amikor már elhatároztam, hogy kerüljön bármibe, felszaladok a fiúcska után, na akkor rögtön kifordult az ajtón.....

Úgy döntöttem(tünk), hogy a Sas kilátóhoz vezető túrát még letudjuk, bár az egy kicsit elvette a kedvem, hogy adta magát a helyzet, hogy mivel a Kékestetőn voltunk (a nagy tömegben) először kell lefelém baktatni majd visszafelé felfelé, amihez nem vagyok hozzászokva. Viszont csak annyi volt kiírva a táblára, hogy 1óra séta, gondoltam mi az nekünk? Semmi. De lehet, hogy 45 perc volt a táblára vésve.....Már elfelejtettem. Az igaz, hogy a vártnál mindig lassabban mozgunk, ezt nem kalkuláltam be. 

Egy ideig tényleg lefelé kellett haladni, de nem volt az az érzésem, mint amikor a Narád patakhoz értünk le előző nap. hogy ez visszafelé nagyon- nagyon fog fájni....Nem volt annyira meredek. Viszont egy völgybe leérve, felfelé vezetett az út egészen a Sas kilátóig. A gyerekeknek meg van az a rossz szokásuk, hogy képtelenek velünk együtt haladni (bár nem mindig van ez így) messze előre mentek, így azt sem láthattuk, amikor Zalán megbotlott és hasra esett Réka elmondása szerint. Ezen úgy besértődött, hogy feltelepedett egy lapos sziklára és nem volt hajlandó a kilátóig masírozni. 

A Sas kő nem lesz a legemlékezetesebb élményünk, bár nagy volt a mélység és színesek az erdők, de az a vattacukor paplan eléggé bezavart. Ami miatt ezt a túrát nem felejtem szerintem soha, az az volt, hogy rosszul osztottam be az erőm és a végére, amikor felfelé kellett kaptatni vagy fél órán át, már nagyon nem volt szufla. Megtévesztett, hogy mások futva teljesítik ezt a távot, Tibi is hiába szólt, hogy lassabban, így a végére, azt hittem, ott döglök meg az erdőben....

Gyöngyösön ebédeltünk a Mekiben, mert a gyerekek valami oknál fogva kötődnek ehhez a Mekihez. Majd gyorsan hazaértünk a 17 fokos lakásba...na az elég kellemetlen volt. Idén is enyhe volt az ősz, így a cirkó fűtés nem indítottuk el novemberig. Viszont a szállodában túl meleg is volt, kitakarózva aludtunk, egy pólóban vagy blúzban megvoltunk a szállodában. Szóval hazatértünkkor első dolgunk volt a fűtést bekapcsolni. 

Hát ennyi volt a mátrai nyaralásunk, őszölésünk. Ez is nagyon aktív volt, csodaszép túrákkal és ami a legjobban megmaradt, a szikrázó napsütéssel VÉGIG, az tényleg mesés volt. Tibi - némileg irritálóan - állandóan azt kutatta, melyik kis házikót vehetnénk meg nyaralónak...Bárhol jártunk, ő csak a potenciális nyaralót látta.....Szerintem még visszatérünk. A Mátrába biztosan. 

Messziről kezdem

 

Annak idején apukám sokat emlegette, hogy járt egyszer a szentesi kórházban. Valami oda nem illő nőtt a fenekére (bocs, apu, hogy ezt nyilvánosságra hozom), ráadásul fájt is neki. Ám hiába fordult orvoshoz, azok nem tudtak mit kezdeni az esetével, hiába dugták össze a fejüket. Tanácstalanul hazabocsátották, majd apukám legnagyobb felháborodására azt írták a zárójelentésre, hogy "bizarr panaszai" így meg úgy.  Gyermekkkorom során ha egy tucatszor nem mesélte el a sztorit, akkor egyszer sem. 

Most nekem is bizarr panaszaim vannak, vagyis inkább úgy mondanám, hogy meglepő és szokatlan, ugyanis hulla fáradt vagyok, az utóbbi két éjjel alig aludtam. Az ok nagyon prózai. Az uram horkol, mint egy vaddisznó. Tudom, tudom, mások éheznek, mások háborúznak, menekülnek vagy természeti katasztrófa rombolja le az otthonukat, nekem meg csak ennyi a problémám, de ugye köztudott, hogy az alvásmegvonással egész jól lehet embereket kínozni. Lassan elérem a szenvedés szintjét.

Szóval még be sem fejeztem a mátrai sztorit, jövök friss hírekkel, horkol az uram. Nem fantasztikus? Egyébként eddig is horkolt, úgy szolidan,  bár ő élénken tagadja, mint egy harci kakas. Pedig a tény az tény. Szóval eddig is horkolt, de egy idő után abbahagyta magától vagy némi biztatásra.  Megböktem és abbahagyta. Ez működött egy ideig. Aztán megböktem és az oldalára fordult, abbahagyta. De most csak horkol és horkol vég nélkül, abba sem hagyja. Én pedig képtelen vagyok aludni tőle, úgy kipattan a szemem, mint este a bagolynak vadászat előtt.  Szerintem a füldugón keresztül is hallanám. 

Tegnap hajnali egykor lementem rendberakni a konyhát és valamikor kettő után másztam vissza az ágyba - minden fiókban katonás a rend. Még akkor is horkolt Tiborom, majdnem el is sírtam magam emiatt, de valahogy végül mégis csönd lett egy idő után és én szerintem rögtön el is ájultam.  Reggel persze hat körül képtelen voltam kikelni az ágyból és ma ez fél hétig nem is sikerült. Munkaidő alatt sok folyadékkal és kávéval túlélhető a nap, de sok agyi kapacitásom nincs. Ma is majdnem valami hülyeséget írtam az egyik partnerünknek...

Most is olyan álmos vagyok, el tudnék aludni. Ebédszünetben rágugliztam, mit lehet tenni horkálás ellen. Létezik olyan, hogy horkolás elleni párna. Olyan, mint egy gyógypárna, jó lapos. Nézgettem valami tapaszt is, 15000 a párna, 4000 a tapasz, de egyelőre nem sok bizodalmam van bennük, csak úgy bizalmatlanul - és marha álmosan - bámultam a monitort. Végül nem ruháztam még be semmibe. Valahogy reménykedem, hogy ma éjjel csönd lesz és nyugalom.  

Persze megtehetném, hogy átcuccolok valamelyik gyerkőc szobájába, uram bocsá a nappaliba, de sajnos kötődöm a matracunkhoz. Annyira kényelmes és tökéletes, pedig már nem mai gyerek. Sőt,  Tibihez is kötődöm és nem szívesen alszom egyedül, másik matracon, másik szobában....Lehet, eljön az a nap, amikor mindegy lesz, csak senki ne horkoljon harsonaszerűen mellettem, de még ott nem tartok. 

Majd írok lényegesebb eseményekről is, most nálam ennek van top top prioritása....

 

Vasárnapon

Vasárnap a gyerekek meglepően korán ébredtek, bezzeg, ha iskolába kell menni, Zalán mellett harangot is kongathatnak, ő csak átfordulna a másik oldalára és magára húzná a takaróját.  Én ismét rosszul aludtam, így nem nagyon volt kedvem 9 körül lemenni reggelizni, de muszáj volt, hogy ne vesztegessünk sok időt. 

A reggeli alatt megbeszéltük, hogy elmegyünk túrázni az Ilona völgyi vízeséshez. Hazánk földrajzát ismerve, nem gondoltuk, hogy valami csoda lesz maga a vízesés, de bántam is én, csak erdőben legyünk. Előző életemben tutira valami erdei állat lehettem....Mivel elfogyott a vízkészletünk (nem is beszélve egyéb üdítőkről), keresnünk kellett egy boltot is, amely legalább délig nyitva van vasárnap. Ez nem is volt olyan egyszerű Mátraszentimrén, fenn a hegytetőn, legközelebb, ha a keleti irányt néztem, Parád volt az első, ahol az út mentén egy COOP boltba botlottunk. Padlófék, kiszáll, bemegy, vásárol, fizet, távozik. A gyerekek feltankoltak gumicukorból és egy kis csokiból is, én meg örültem, hogy nem fogunk szomjanhalni. 

Eredeti terv az volt, hogy az Ilonavölgyi vízesés mindenkinek ideális, nekünk is, a kamaszoknak is és a kutyának is. Szóval Parádfürdőn az Erzsébet Hotelnél letesszük az autót és onnan gyalog sétálunk fel a vízesésig. Azonban a gyerekek - főleg Réka - hallani sem akart erről. Így némi tanakodás után visszaültünk az autóba a roppant csalódott kutyával együtt és araszolni kezdtünk közelebb az erdőhöz. A leírás szerint a Szent István kúttól 2 km a túra, Parádfürdőtől pedig 5, ez utóbbit ugye leszavazták a gyerekek. Szóval elkezdtük keresni ezt a kutat, amit ugyan végül nem találtunk meg, de ott parkoltunk le, ahol a legtöbb autó állt. Közben az út egész zsúfolt volt mindazoktól, akik szintén erre a túrára vállalkoztak ezen a napon. Nagyon nem voltam elragadtatva, nem szeretem, ha nagy a tömeg, mert nem tudni, kit zavar a kutya, kit nem, Diót pedig képtelenség az erdőben pórázon tartani.  Ahogy kiszálltunk a kocsiból, pont állt ott egy térkép, de én csak akkor tudtam volna elmenni rajta, ha leteszem a földre, szóval felejtős volt az egész. A többiek viszont okosabbak voltak, Réka mondta, hogy 3,5 km a vízesés a tábla szerint. Szupi. Valahogy elfelejtett a lány vernyákolni, hogy sok az a 3 km, mert a tisztáson feltűnt pár ló és ilyenkor szerintem ő transzba esik. Egy könnyű séta volt az egész először egy aszfaltos úton, talán gesztenyesoron? 

Itt az volt a legemlékezetesebb, amikor Zalán egy tisztásnál felkiáltott, hogy jaj, de szép levél!! és azzal bevette magát a bokrok közé pisilni....Majd jött vissza megkönnyebbülve és vigyorogva. Kanyarogtunk jobbra és balra befelé az erdőben és bár nem sütött a nap, vagy legalábbis nekem nem rémlik, azért klassz volt nagyon, az a bizonyos  varázslatos erdő megint....

Az utolsó talán 500 méter már meredekebb volt, babakocsival nem boldogultunk volna mondjuk, de nem is volt vészes. A vízesésnél a gyerekek egy szó nélkül követték a többi kamaszt és felmásztak oda, ahonnan a vízesés hullik, fel a sziklára....Szerencsére egyik sem zuhant le vagy törte ki a bármilyét, eléggé megkönnyebbültem, amikor végre lemásztak onnan. A vízesésnek nem volt túl bő vize, de legalább létezett és csordogált. Kellemesen elfáradtunk, én majdnem el is aludtam a visszafelé vezető úton az autóban. 

Később még tettünk egy rövid túrát a kutyával, mert nagyon izgatta a fantáziámat a zöld jelzéses ösvény, ami a szálloda mellett, előtt kanyarodott meredeken lefelé....Amikor megtettünk 300 métert, már tudtam, hogy súlyos hiba volt, mert visszafelé meg fogok halni, olyan meredek volt végig az ösvény...de mindegy. Ráadásul amikor leértünk az aljára, kanyarodtunk még ide-oda és már sötétedett, szóval vissza kellett fordulnunk. Nem akarunk a sötétben bolyongani egy erdőben. Szóval amilyen könnyen leereszkedtünk a völgybe, folyt is ott valami patak, talán a Narád....olyan durva volt nekem visszafelé az út. Igaz, Tibi nem igazán lihegett, de engem kikészít a túl meredek csapás, nem vagyok elég edzett ezek szerint. Úgyhogy amikor megláttam a falu házait az erdőből kifelé haladva, hát nagyon örültem. Találtunk pár légyölő galócát is csak úgy a semmiben a bokrok alatt. Annyira nagyon szép volt, még ha gyilkos is, hogy csak na. Ez az a bizonyos gomba, amit gyerekkorunkban idillien rajzoltunk (én mindenképpen) a rétre, piros alapon pettyes gomba. 

Szóval ahogy kiköptem a tüdőm a túra végén, visszatántorogtunk....tam...a szállodába. A kutya egy kicsit szánakozva nézett rám, de nem nagyon érdekelt, legalább végigcsináltam. 

Mivel nem sok mindent ebédeltünk aznap, korán vacsoráztunk, ami nem szokásunk. Hat órakor már ott dörömböltünk volna az étterem ajtaján, de már nyitva volt, sőt szinte foglalt is volt az asztalok java.  Gyorsan letoltuk a sütiket is, majd a többiek még wellnessezni mentek majd asztalinteniszezni, én meg néztem a Sztárban sztárt a tv2-n nagy elégedetten.