Szomszédnéni produkció

 

Múlt héten ballagtam haza békésen az utcán a munkahelyemről, amikor különös dolog történt. Aznap pont hazahozott az egyik kollegám a nagykereszteződésig, nem busszal utaztam, így volt negyed óra előnyöm a busszal érkező rutinom előtt. Mindig ugyanazon az útvonalon közelítem meg az utcánkat, sok választásom nincs, mert zsákutca. Esetleg, ha az ellenkező irányból nyomulnék haza, az is egy változat, de akkor jókorát kerülnék. Ráadásul a szomszéddal akkor is összetalálkoztunk volna sajnos.

Utólag bevillant, hogy láttam korábban is már a Rákóczi úton, amelyen általában közlekedem, még gondoltam is, hogy hasonlít valakire, talán egy tanárnőre a suliból? Ezt akkor rögtön elvetettem. Tök büszke voltam egyébként az arcmemóriámra idáig, nem emlékszem, hogy valaha cserben hagyott volna. Szóval ez a nő, a tanárnőnek kinéző közelített felém az egyébként gyalogosok által nem használt útszakaszon, majd annak rendje és módja szerint elsétált mellettem, majd hirtelen rámrikácsolt teljesen sokkolóan, hogy JÓNAPOT KIVÁNOK! Ösztönösen viszonoztam a köszönését és ezzel századra egyidőben eszembe jutott, hogy bakker, ez a szomszéd banya, aki pár házzal arrébb lakik a földszinti kéglijében, egyedül. Ő volt az, aki egy reggel szintén leszólított engem és Rékát, hogy a mi kutyánk SZART a kapuja elé, mert elég undorító és más kutya nem jár erre. (Nahiszen....) Már azt is sértőnek éreztem, mert egyrészt a kutya soha nem kakál az utcánkban és ha még kakkantana is, azt szigorúan mindig összeszedjük, ami 3 atomnál nagyobb mennyiség. Akkor is azt éreztem, hogy ennek lett volna udvariasabb formája is, de mindegy, nem vagyunk egyformák, otthagytuk a nénit a kutyaszarral együtt a kapuban egy idő után....Bár biztos örült volna, ha felszedem ÉN más kutyájának az ürülékét, mert ő még pongyolában fagyoskodott  a kukája mellett közvetlenül. Na mindegy, hagyjuk ez a szálat.

Szóval szabályosan megtámadott, hogy én soha nem köszönök neki, pedig úgy látja, hogy nem ő a fialatalabb.....Sokkot kaptam, úgyhogy csak néztem rá, mint Rozi a moziban, hogy ennek meg mi a baja? Egész nap a háború miatt szorongtunk a melóhelyen, jövök haza és ennek a némbernek az fáj, hogy én nem köszönök neki? Azt kellett volna neki mondanom, hogy ne haragudjon, de ő kicsoda? De sajnos ekkora színész nem vagyok, akkor már bőven tudtam, hogy ki ő. Szégyelltem egy kicsit magam, hogy nem ismerem fel (lásd híres arcmemória). Arra is emlékeztem, hogy a múltkor tényleg nem köszöntem neki, mert még vagy 20 méterre tőlem pakolászott a kocsija csomagtartójában, majd a cekkerekkel bevonult a kapuján, mintha én meleg levegő semlennék, én meg nem vagyok kisdobos, sem úttörő, hogy kiabáljak jónapotkivánokot olyannak, aki észre sem akar venni. Nyilván, ezek szerint észrevett, mint ahogy az elmúlt hetek tanárnak látszó némbere is ő volt. Ezek szerint. Nem vagyok benne biztos.

Az a szomorú igazság, hogy egy halom embert az utcánkból csak és kizárólag akkor ismerek fel, ha a saját portája előtt seper. Tibi pont ezt mondta, amikor a fenti történetet elmesélve végre abba tudta hagyni a röhögést. Nem tehetek róla és elnézést is kértem a némbertől most, ahogy nem ismertem fel. Nem fogadta el, mert szerinte sorozatban előfordul, hogy én nem köszönök neki. Úristen, hol találkoztunk még???? Mert én egyébként, ha felismerem a célszemélyt, a köszönés bajnoka vagyok. Utálom, ha a tanárok nem köszönnek a suliban (mármint amikor még beléphettünk oda,mint szülők), utálom,ha köszönök valakinek és az nem fogadja. Persze csak ha nem süket. Ettől én is falra mászok, főleg, ha halmozottan előfordul mindez. 

A szomszédnéni azonban még nem fejezte be, szerinte a gyerekeim se köszönnek neki, úgyhogy előre köszön nekik is, szívesen megteszi, semmi gond... Na erre egy kicsit bepöccentem, mert engem macerálhat a hülyeségeivel, de a gyerekeket hagyja békén. Még akkor is, ha Zalán notorius nemköszönő, vagyis akik számára idegennek számítanak, azoknak nem köszön. A nénit nem ismerjük személyesen, ezért az ő szemében idegen, tehát nem köszönünk. Ezt csak gondolom, mivel a suliból egyedül jár haza, máshová meg egyedül, nélkülünk nem jár. Réka fején meg ott a fülhallgató, se hall, se lát Dömötör......

Amikor a hatvanas néni kritikai észrevételei elfogytak, annyit mondtam neki, hogy Nagyon kedves- és otthagytam. Még hallottam valami olyasmit felháborodott hangon utánam dobni, hogy még én vagyok megsértődve, de már nem érdekelt. Tényleg már régen meg voltam bántva. Eszembe jutott egy másik szomszéd fia, aki járt nálunk, mint gásszerelő annó és még tegező viszonyban is vagyunk. Ez a pasi SOHA, de SOHA nem köszön nekem előre, mindig ÉN köszönök rá, de még soha nem rikácsoltam a fülébe, hogy bazmeg, nem tudsz előre köszönni? Végtéreis, én volnék kettőnk közül a nő, ha jól gondolom. Még csak nem is bosszant az egész, talán futólag eleinte feltűnt, hogy mi a helyzet, ő ilyen, de nem húztam fel magam rajta. 

Mindenesetre a gondjait irigylem a szomszédnéninek. Annak örülök, hogy nem közvetlen szomszéd, van közöttünk néhány bokor, egy lakóház meg néhány fényév távolság. Remélem, a jövőben 4 és 5 között másfélé fog sétálni és nem találkozunk többet. Igaz, egyáltalán nem vennék rá mérget, hogy most már megismerném...... 

Meglepetés ereje

 

A meglepetés  erejével ért, hogy csütörtök ebédidőben az egyik gimi honlapjára kattintva megláttam, hogy kinn van az ideiglenes felvételi sorrend. Mivel nincs egyáltalán itt szóbeli, egyik programban sem, így gondolhattam volna, hogy korábban kiteszik, mint március 16. Hirtelen azt sem tudtam, hogy hány pontja van Rékának a különböző szakokon, kapkodtam, mint Mr Bean, amikor stresszes, de végül gyorsan képbe kerültem. Ez a gimi nem az első helyen megjelölt célpont, hanem a második, ahová úgy gondoltam, van esélye a rontott felvételi ellenére.

Igazából most a helyzet még rosszabb, mint eddig volt. A pontok magasabbak, mint az elmúlt években, ezt ugye tudtuk, vagyis nem elég, hogy gyenge felvételit írt Réka (magához képest, a céljaihoz képest) , de még ráadásul könnyű is volt a feladatsor, tehát mondhatjuk, hogy a könnyűből is rosszat írt. Mondjuk, ez eddig is sejtettük, de most már látszik a pontokon is. 

Amikor annak idején először kiderült, hogy 40 pont alatt van a magyarja (egyes programokon ez duplán számított) én már elsirattam minden jó gimit képletesen és ténylegesen is. Nem volt elég. hogy a félévi bizonyítványon bukott pontokat, még a magyart is eléggé elrontotta, úgy gondoltam akkor, hogy ez végzetes lehet. Most is ugyanezt gondolom.

Este diétás kólát hörpöltem a pizza mellé, ami az utóbbi időben azzal egyenlő, mintha jó erős feketét innék, vagyis nem tudok aludni. Hajnali egykor még nagyon éber voltam és háttértévézésként ment a Dr Szöszi. Még szerencse, hogy Tibi régen aludt, mert ezzel a filmmel ki lehet simán kergetni a világból. Azt tanulmányoztam, hogy mekkora az átfedés az egyes szakok között, hiszen ideiglenes listáról beszélünk, vagyis többen három szakon is fenn vannak, sokan, a banda legalább fele kettőn is, mint pl Réka.  Mindez egy gimin belül. Sokkal okosabb nem lettem, vagy benn lesz vagy nem.  Elég sok emberkének kellene előle kiszállni, kiszámíthatatlan, hogy a spanyol és a humán szak közül ki mit fog végül választani. Illetve ha német és spanyolra jelentkezett, csak tippelem, hogy inkább a németet választja. Én azt választanám, ha eddig angolosként tengettem volna az életem....

Az első helyen jelölt giminél mostanában nem lesz sorrend, mert nem elég, hogy egyik programjában felvételi volt,  még jövő héten pótidőpont is lesz a szóbelin megjelenni nem tudóknak. Ugyanez a helyzet a negyedik helyen megjelölt giminél. Na oda viszont remélem, biztos helye van, durva lenne, ha oda sem vennék fel...Igazából az meg sem fordult a fejemben komolyan.  

Szóval a helyzet sz...r, de nem reménytelen.

Csütörtökön nem is említettem a listát Rékának, ő sem nekem, viszont pénteken megjegyezte, hogy szóba jött német fakton a lista, megkérdezte az ofő, hogy megnézi Réka magának a sorrendet  vagy megnézze ő? Nem tudom, költői kérdés volt-e, mindenesetre gyorsan jött az ítélet, hogy hú, mindkét jelölt szakon nagyon hátul van, ez nem fog sikerülni.  Na most én értem, hogy vannak látnokok, meg minden. de ez mégiscsak egy ideiglenes lista és ember legyen a talpán, aki megmondja, hogy ki került be hátrábbról, ki nem.  Azt meg egyenesen szemét és gonosz dolognak tartom, hogy ilyet mond az ofő Rékának, de mindegy. Sokadik eset, már nem számít. Volt egy gondolatom, hogy felhívom, mondja már meg, hogy milyen infó alapján tudja biztosra, hogy nem fogják felvenni? Avasson már be! Arról nem is beszélve, hogy akkor sem megyünk a Tiszának öngyilkos szándékkal, ha csak a harmadik gimibe veszik fel, akkor úgy lesz jó és úgy kellett lennie. Biosz szakos lesz mondjuk, amitől pillanatnyilat herótja van, de mindegy. Miért ilyen egy tanár? Valahogy ha 90 összpontja lenne a hülyegyerek tanítványomnak az osztályban, akkor sem mondanám, hogy bocs, téged nem vesznek fel.....Na mindegy. 

Azon is elgondolkodtam az éjszaka magányában, hogy mit lehetett volna másképp csinálni. Hogy jobban sikerüljön a felvételi. Talán nem gyakoroltunk eleget, elhittük, hogy a magyar tutira 40 felett lesz, akár 45 felett, mert mindig ilyeneket írt.....A nyolcadikos felvételi gyakorlók is eléggé szűzek maradtak, nem gyakoroltuk őket rongyosra.....Hogy Réka nem tett bele annyi energiát, mint a többi sikeres kispajtása, abban biztos vagyok.  Újra fájtak egy kicsit a pontok, hogy miért lett ilyen kevés....Heh, hát ez van. Talán szentelhettem volna több időt Rékára, kibírtam volna azt az utolsó 2-3 hónapot januárig....hagytam, hogy a max vitt pontot is lehúzza a wécén...Na mindegy már, késő és felesleges is. Az biztos, hogy AKKOR és a felvételi környékén is úgy éreztem, hogy ÉN mindent megtettem, az már kérdés, hogy Réka  - érthetetlen módon egyébként - nem annyira, azzal meg nem tudtam mit kezdeni. 

Mindegy, baj nincs, az nem itt kezdődik. Egyébként félév elején katasztrófális jegyei voltak, biosz tz elégtelen, angol kettes, töri hármas....tehát teljesen rémálomszerű jegyek....most viszont - pillanatnyilag- újra ötös hullás van, remélem, ez nem hullám, hanem magasfelföld, vagyis tartja a szintet.  Teljesen elengedtem a kezét, ki sem kérdeztem semmit, ez a félév úgysem számít sehová , de tesztnek jó. Így is német tz ötöst írt, amit elég nehéz az ofőnél....Nagyon nem dicsérem agyon, mert a fizika és kémia tz eredményét még nem kaptuk meg, de szeretném remélni, hogy tanul őkelme és megmutatja, hogy mire képes....

Új helyzet

 Múlt héten kitört a háború a szomszédban. Nem Incike néninél a földszinten, hanem a szomszéd országban. Fura ízlelgetni ezt a szót, háború, az ember fel sem fogja, el sem hiszi. A múltba tapadt, számunkra a múlt része ez a szó. Használata helytelen kellene hogy legyen jelen időben....Olykor, ha máshol jár az eszem, meg is feledhezem róla, aztán a gyomromban kellemetlen bizsergéssel jön a felocsúdás, hogy de igen, ez nem egy rossz álom, hanem a borzasztó valóság. Ukrajnában háború van és nem kizárt még, hogy világháború keveredik ki belőle. 

Csütörtök reggel még az ágyban ébredeztem, amikor valami ismeretlen hírportál l már hozta, hogy Oroszország lerohanta Ukrajnát, de nem pontosan így fogalmazott, csak hogy rakéta támadás ért több várost. Nem hittem el, ám a tévét benyomva nem volt több kétség. Borzasztó, bénító érzés volt. Annyira meglepetés erejével ért, annyira úgy voltunk vele, hogy egyik országnak sem érdeke ez a háború és annyi szakember minden irányból legyintett, hogy nem lesz itt semmmi. Ám mégis lett. A félelem és a szorongás aztán a napok teltével csak nőtt, majd a hétvégén valahogy csúcsosodott. Egyre több ország jelezte, hogy katonai segítséget nyújt Ukrajnának. A demokrácia nevében. Mivel Putyin egyértelműen célzott rá, hogy az ukránokat segítőknek, az oroszokat hátráltatóknak meg lesz a maguk jutalma, számomra ez egyenlő volt a harmadik világháború fenyegető rémével. 

Csak zárójelben - Réka most mit tanul a suliban? Nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek. Történelemből a második világháború lassan a végéhez közeledik nemzetközi szinten, a magyar vonatkozást még nem tanulták. Földrajzból pedig - mit ad Isten - éppen Oroszország a tananyag. Zárójel bezárva.

Cégünk az utóbbi hónapokban egyre több orosz céggel vette fel a kapcsolatot. Azt tudni kell, hogy az északi fenyőfának, mint alapanyagnak nem sok párja van kategóriájában, vagyis Finnországból mondjuk és Szibériából kiváló faanyagokat lehet importálni. A finnekkel nincs is gond, lassan 6 éve klassz és szilárd a kapcsolat Mikkamakkáékkal, ahogy én hívom őket, de az orosz piacra nem könnyű behatolni és nyelvismeret híján szinte reménytelen. Szóba sem nagyon állnak az emberrel. A fizetési feltételekről nem is beszélve. (Előrefizetés, naná) Pont néhány hónapja azonban, ahogy a rönk exportra tilalmat tettek az oroszok, valahogy érdeklődés mutatkozott az oroszok részéről is, hogy feldolgozott faanyagot exportáljanak. Nem kevés munka volt összeállítani 4 kamionnyi megrendelést, melyből kettőt le is gyártottak és útnak is indítottak az egyik gyárból. Amikor kitört a háború, na akkor már elvileg 1 napja gurult a kamion. Mondanom sem kell, hogy egyik kamion sem jutott át a magyar határon, még az oroszok kiengedték gond nélkül, az orosz-ukrán határon pedig feltartóztatás nélkül átsuhant, mintha Schengent érezne.....majd elterjedt a hír, hogy az ukránok minden orosz árut elkoboznak, ki nem engednek az országból és orosz rendszámú járművel sem lehet kísérhetezni eredménnyel. Úgyhogy a kamion most lapul valahogy raktárban és jobb időkre vár. Mondjuk,hogy nem bombázza le senki. Egyelőre nem kobozták el tőlünk és nem semmisült meg, ennek is tudni kell örülni. A két sofőr közül az egyik ukrán volt, ő rögtön lelépett és fegyvert fogott, hogy védje a hazáját....Ezt is nehéz volt felfogni realitáskéntl. A sofőr beállt katonának, mert kitört a háború. Döbbenet.

Mivel a faanyagok piacáról eltűnt egy időre Ukrajna, mint exportőr ezzel párhuzamosan és egyáltalán a háború miatt az árak felfelé kapaszkodnak. Meg nem lehet mondani, hol állnak meg. Persze ez nem akkora probléma amellett, amivel maga a háború jár az ukránok és a világ, nem utolsó sorban az oroszok számára. 

Szóval nem mintha sajnáltatni akarnám magam, de itt vagyunk a covid után két évvel, lassan éppen elfelejtenénk az egészet. Itt állunk a felvételi gyötremei és a maga kudarca után, még azt sem hevertem ki igazán. Itt vagyunk a választások, sorsdöntő választások előtt egy hónappal. Itt szobrozunk egy háború szomszédságában, amiről még csak remélni lehet, hogy nem szélesedik ki és nem avatkozik bele senki, akinek nem dolga. Eléggé elkeserítő. Ilyenkor feledésbe merül, hogy az ember fáradt, nyűgös mert már a munkahelyéről így megy haza, de másnap fizika tz és matek dolgozat, sőt, valamit enni is kellene, na jó, rendeljünk pizzát, csak ma, csak nektek.....A kis pitiáner problémák, a rossz jegyek, az idióta szomszéd, a balfasz idegen a buszon semmiségnek számít, apró porszem, bagatell dolog, mely említést sem érdemel. Viszont valóságos kinccsé lép elő az, amit mindig természetesnek tartottunk, szinte közhely - a béke. Most mindennél jobban vágyunk, szomjazunk a békére, imádkozunk a békéért. Legyen vége már, legyen béke már, ugye? Legyen béke már! 

Egal, es wird gut, sowieso

 https://youtu.be/jbTcHM6m0EI

Újabb az utolsók sorában

Hétfőn Zalánnak, kedden Rékának volt szülői értekezlete. Minő mázli, hogy online, így sokkal több kedvem volt hozzá (janem). Mindenesetre egyszerűbb volt becsatlakozni, főleg lenémított mikrofonnal és letiltott kamerával. Közben mellettem Zalán úgy csinált, mint aki tanul. Másfél óra múlva kiderült, hogy pont 10 mértékegységváltást törtekkel tényleg megcsinált, ójeee, csak fele rossz volt. Matek doga mehet a levesbe, kit érdekel, mellékszál…

Zalán szülőije gyakorlatilag eseménytelen volt, nagyon ügyes gyerekek, 4,7 tanulmányi átlag (nem rekord a suliban, mondjuk, szóval lehet, hogy túl vannak értékelve a kölkök). Az osztály túlnyomó része 4,5 felett van. Szóval minden nagyon kafa, a szülők támogatását látja a tanárnő a gyerekek mögött, a srácok érdeklődőek, könnyen tanulnak, semmilyen botrányt nem csapnak. Tényleg unalomba fulladt volna az egész buli, ha nem pont aznap hagyta volna el az iskolát az egyik kislány, egy igazi „bully”, egy rém, egy báránybőrbe fújt farkas. Igazából mesélhetnék részleteket, némelyik még szaftos is, de inkább nem. A lényeg, hogy egy rémet nem engedtek kibontakozni a szintén rém kategóriájú kispajtásai (lányok mind). Egy mini zsarnokot felfalt a többi diktátor. Felmerül a kérdés, hogy történt-e tragédia. Szerintem nem. Pont, ennyi, pipa. Mindenki boldog, a kiscsaj az új iskolájában a kosáredzésről ismert cimboráival lehet, a hátrahagyott osztályában talán egy pöpetnyit nyugodtabbak a kedélyek.

Egyetlen dolog ütött szöget a fejemben az egész értekezletből. Ennek már nincs köze a suliváltó rémhez. Az ofő panaszkodott diplomatikusan – kötél idegei vannak - hogy kifogásolható stílusban kommunikálnak egymással és a tanárokkal a gyerekek, némelyik. Enyhén szólva. Ő a kamaszodásra fogta a tünetet, merthogy a lányok már 12 évesek, rohamosan tinik a még kisfiú kisfiúk mellett. Hát nem tudom, de vannak bajok. Néhány példa :

– xyz témakörben felszólította német órán a tanárnő A. kiscsajt, mire ő: – Nem tuom....Ez az anyagrészt még nem tudom, mert már két hete nem voltam magántanárnál. - ez annyira nem durva, max a tanárnőnek esett rosszul.

Egy másik.

- Ugye nem gondolja komolyan, tanárnő, hogy egyetlen órán foglalunk össze töriből?? (de)

Egy harmadik:

- Tanárnő: Befejezhetem, amit mondani akartam?

- Kiscsaj: Nem. – na és itt valami megszakadt az ofőben, amit azért megértek.

Réka szülőije az utolsó volt a sorban, a legutolsó az életben, legalábbis a hivatalosak közül. Aztán még a kirándulás vagy ballagás témában villám tali vagy messenger fórum lehet, hogy lesz. Utolsóóóó, te jó Isten!

Nagyon jól sikerült mindenkinek a felvételi és jó eséllyel indul a nagy többség, hogy már az első helyen befutó lehessen a vágyott gimibe. Hát ez ránk annyira nem vonatkozik, de hátha mégis. Van 7 db 80 pont feletti felvételi és 2 db 90 pont feletti, szóval tényleg rohadt jól teljesített a banda.

Rengeteg program elmarad vagy kérdőjeles, nem kerül megrendezésre az alapítványi bál (ez nem új hír), ahol keringőztek volna a nyolcadikosok. Nem utaznak Németországba egy hétre és a németek sem jönnek ide. Kirándulni mentek volna a Határtalanul program keretében Erdélybe, kérdés, hogy ebből mi lesz, szerintem semmi. Sehol semmi. Leszámítva a bolond ballagást és a júniusi ballagást. Azért ez elég szomorú, de mindegy, ez van. Viszont áprilisban nyelvvizsga. Én mondjuk nem számoltam vele, nem is tudom, hogy Réka mehet-e, alkalmas-e rá, talán megpróbálni érdemes lehet. Májustól végre találtam neki némettanárt, ahol folytatni tudja a tanulmányait akár a felsőfokig. Az iskolai nyelvtanulásban addig bízom, míg ide jár, tudom, hogy itt erős. Nem hiszem, sőt biztos, hogy ezt nem fogja tudja megütni egyik gimi sem, mert nem német szakosak. Most van 5 alap német órája és 2-4 nyelvvizsga felkészítő. Ehhez jön most néhány elbliccelt tesi óra, etika, informatika, ilyesmi, április végéig. Mindenesetre én augusztusi nyelvvizsgával számolok vagy akár egy következő tanévivel.

A fogadóóra után átküldtem a 8 év Tibis fotóit évfolyamonkénti bontásban az ofőnek, mert valami meglepetést készít a gyerekeknek. A legtöbb kép első osztályban készült, hihetetlen mennyi programot bezsúfoltak abba a tanévba a tantónénik, milyen jó is volt! Tiszta időutazás volt végigsuhanni hatodik osztályig a képeken, amikor is ugye jött a Covid. Szem nem marad szárazon a ballagáson. Azért várom a végén nagyon. Jó lenne, ha már minimum május lenne. Minimum....