Szerda, csütörtök...

szerda

Reggel Tibi vitt dolgozni, mert a munkahelyem közelében akadt reggel dolga. Örültem, mert ez az őrült szél még mindig tombolt és bár nem vagyok egy nádszál, szóval nem fújna el, de azért elég kellemetlen. Persze az lett a vége, hogy elkéstem a melóból, mert még a gyerekeket el kellett vinni előbb a suliba és Zalánka még 7:40-kor a kanapén heverészett, mint aki ráér... Elég kínos beosonni 8:07-kor az irodába, legalábbis számomra, amikor ott ül a főni,  de nem  tette szóvá...

Nehéz hetünk van, volt már német felmérő, német Tz, nyelvtan TZ, nyelvtan tollbamondás, meg minden, és ez csak Zalán, én már el is fáradtam erre a hétre, mondanom sem kell. Tegnap már 9 órakor ágyba bújtam a tablettel és amíg a gyerekek pancsoltak, megnéztem egy fél részt A kívülállóból. Tibi 11-kor csatlakozott hozzánk, már csak homályos emlékeim vannak róla, a szemüvegem nem volt rajtam addigra.
Réka egy német vonzatokkal teli lappal elszunnyadt a kanapén és fel sem ébredt nyolc óráig, szóval azt hiszem ő is fáradt….

Vacsora mellé sütöttem egy kis joghurtos fánkot,majd azt leöntöttem egy kis olvasztott csokival. Osztatlan és tomboló sikere volt. A recept Gabicseké, akit imádok a receptjein keresztül is és így szól valahogy:
1 nagy doboz joghurt (330-350 g, azt hiszem)
1 sütőpor
1 vaníliás cukor
2 evőkanál cukor
30 dkg liszt
csipet só

Kikavarjuk, 5-10 perc pihi neki, majd vizes kézzel kb. diónyi-fél diónyi izéket szaggatunk meleg olajba és kész. Meglepően jó, próbáljátok ki!

Közben – hogy ne maradjak csapongás nélkül - Réka a reggeli sürgés-forgásban közölte, hogy a német verseny dátuma február 20, csütörtök….Tibi bizonyára meghallotta, mert rögtön kikiabált a konyhából, hogy „no chance”, hogy ő egy hétköznapon, egy munkanapon el tudná vinni őt Miskolcra. Most várom a fejleményeket, egyelőre semmilyen tájékoztatást nem kaptam az ofőtől, abban a boldog tudatban lubickoltam, hogy február 22, szombat a dátum és akkor családilag elruccanunk Miskolcra. Persze más gyerekek is mennek a versenyre, ők már megtöltenek 2 autót. Más gyereke valószínűleg készül is, az enyém nem. Vagy nagyon jól álcázza.

Kellett nekem említeni a CT-t, ma ebédidőben már hívott is a doki. Kár, hogy egy szót sem értettem, szakadozott a vonal, úgyhogy nem jutottunk semmire. Nem baj, gondolom, hallok még felőle.

csütörtök

Reggel Réka keserves sírásba fogott az ágyában, hogy nem szombat reggelre virradt a nap, csak csütörtökre. Pedig mentek korcsolyázni a jégpályára első két órában. Felemelő reggel úgy készülődni, hogy a gyermek ordít, mint a sakál, hogy nem akar suliba menni. Egészen fel szokott dobni. 

Nyelvtan tz 5-ös, német tz hármas....Hát ez Zalánra jellemző eklektika. A németen pityergett egy sort, de hát ez van, majd lesz jobb is. 

Délután ötre átszáguldottunk a városon a házidokihoz a röntgen beutalóhoz. Napközben rájöttem, hogy nem is kell elmennem a leletért a kórházba, hiszen a doki valószínűleg látja az eredményeket a Felhőben, megspórolhatok egy utat a laborba. A rendelőben elhelyezkedett pár kehes ember, remélem, semmit nem hoztam haza, amit nem akartam. A doki leszúrt, amiért másik szakrendelésről jőve beutalók kunyerálok tőle....nem így mondta,de majdnem ez volt a lényeg és inkább a fogdokira haragudott, kiadta a beutalót. Hogy aztán el is végzik e a röntgent, az majd hétfőn kiderül. Mindegy, max kedden kapok egy újat immáron fogorvostól. Nem volt jó kedvében a doki, a szokásos nyájasság és kedvesség hiányzott belőle, a szomszéd szobában már legalább fél órája kínlódott egy nénivel, akinek 200 volt a vérnyomása és még véletlenül sem akart lentebb menni, pedig már spréztek neki mindenhová és kapott mindenféle gyógyszert. Szimpatizáltam vele, szegény folyton azt hajtogatta, hogy dehát ő nem érzi magát rosszul, dehát ő teljesen jól van. 

A labor leletem megnézte a rendszerben, hat felett volt most is a cukor némiképp, de a cukor hemoglobin teljesen jó, szóval minden oké szerinte. Azért az édességet, szénhidrátot érdemes lenne visszafogni. Khm, hát igen. Azt elfelejtettem mondani, mert mindenki úgyis a 200-as vérnyomású nénire figyelt a szomszédban, hogy a 6,5 érték nem egészen éhgyomri, bár 2  óra eltelt a reggeli óta. Talán jobb is hogy nem mondtam, legalább nem néznek mind hülyének, hogy labor előtt képes voltam enni....De hát én tényleg azt hittem, hogy csak a glükóz hemoglobint nézik....Na mindegy. Hazafelé a Mekiből vettünk vacsorát, csak hogy adjunk a ....széndhidrátoknak.

Holnap péntek. Megérkeztek a könyveim, mind a három, lehet a hétvégén olvasni orrvérzésig. Jó lenne már egy hétvége, amikor egyetlen TZ-re sem kell tanulni, de azt talán júniusig meg nem érem...Zalánnal vasserkreislauf-ot tanulunk (nem jó a dupla v a billentyűzeten, bocsi) , az is felér egy tz készüléssel. 

Vietnám és én

Annyira fáradt lettem hétfő reggelre, hogy ilyet már régen tapasztaltam. Tiszta szerencse, hogy aznapra szabit vettem ki. Ma kedd van, egyébként most sem vagyok valami fürge…vagy energiában gazdag. Lehet, hogy lemerültek a vitamin készleteim? 

Egy frász! Végigtoltuk az egész hétvégét, pihenésről sok szó nem lehetett. Tibinek nagyon sok munkája volt, lemaradást is halmozódott fel, ezért szombaton borzasztó sokat dolgoztunk. Kezdésnek kitakarítottunk, bár ugye az nem számít munkának. Főleg az emeleten működtünk, mert karácsony óta nem volt nagytakarítás. Ment a mosógép is vég nélkül. Délután készítettem ebédet, már meg nem tudom mondani, hogy mit főztem, az a szörnyű…. Majd 3 órától hajnali egy óráig dolgoztunk. Utána annyira felborult a rendszerem, hogy hiába feküdtünk le, Tibivel ellentétben nem beájultam, hanem hajnali 3-ig néztem a True Detectives legutóbbi évadát. A HBO-ban egy jó van, a HBO GO, ami telepítve van a tablet-re, laptopra is. ( A gyerekek számára nem elérhető ez, mind le van kódolva)

Vasárnap reggel 10 órára volt időpontja Zalánnak fodrászhoz, gondoltam, akkor már elmegyünk vásárolni is, mert szombaton arra sem volt idő. Tettünk egy kört az Auchanban és az Aldiban is. Zalánnak nagyon vagány lett a frizurája, most sokkal fiúsabb, sokkal …sokkal helyesebb lett az egész mini pasas. Hamarosan 10 éves lesz, te jó ég….

Szóval vásároltunk itt és ott, dél elmúlt, mire hazaértünk. Hideget ebédeltünk, majd a gyerekek nekiültek tanulni és estig abba sem hagyták. Szerintem Réka sunyított, nem feltétlenül tanulással ütötte el az idejét, de hát lelke rajta. Lehet, hogy túl sokszor leírtam már, vagy csak gondoltam, de sem erőm, sem kedvem még Réka tanulmányait is koordinálni napi, vagy akár heti szinten. Zalán bőven elég. Vacsorára tarját sütöttem, volt hozzá rizibizi, sajtos zöldbab és a gyerekek kedvence a brokkoli. Csodálkoztam, de Tibi a vacsora erejéig félbeszakította a munkát. A gyerekek persze összevesztek vacsi közben, mikor máskor, amikor végre együtt lehetnénk békében.

Vasárnap csak este 10-ig dolgoztunk….11-kor már ágyba bújtunk és mit mondjak, nem kellett altatni sokat. Hétfőn megfogadtam, hogy pihi lesz és pihi és pihi. Nagyjából úgy is lett. Ebéd előtt egy kicsit ledőltem, gondoltam szundikálok egyet, de úgy süvített a szél az utcában a fák között, hogy ettől kipattant a szemem. Befejeztem a True Detective-et, na azon kis híján elaludtam. Kihegyeztem minden ceruzát a dobozban és máris otthon termett Réka.

Tibi minden nap úgy dolgozik, mint ahogy szombaton abba belekóstolhattam. Szünnap nélkül. Hajnaltól késő estig. Én nem tudom, hogy meddig bírja majd….Csak remélem, hogy ahogy egyre több rendszer lesz a munkában, úgy az időigény is csökken. Már nem egyedül dolgozik, mint az elmúlt 20 évben, de így is nehéz az egész és stresszes. Ez utóbbi rám is átragad, múltkor arra ébredtem éjszaka, hogy szorongok Tibi munkája miatt... Ez már durva. 

Reggel, amikor felébredek, már nincs mellettem, este, amikor lefekszem, még nincs mellettem. Napközben nem elérhető messengeren vagy viberen. Olykor ráírok , ha valamire emlékeztetem a gyerekek miatt, mire visszaír, hogy OK...Annyira még nem érzem a hiányát, mert annyira be van táblázva a napi 24 órám, hogy örülök, ha magam is lélegzethez jutok. Rendeltem múltkor 3 könyvet megint a bookline-ról és csak a rendelés elküldése után tűnődtem el azon, hogy vajon mikor is gondoltam, hogy majd lesz időm olvasgatni? Ugyan már, soha! De majd megmutatom én, hogy van időm erre is. Pl. HBO GO helyett, hehe....

Szegény kutya kissé el van hanyagolva, nem sétál minden nap, inkább hetente kétszer-háromszor. Lassan nem bírok a szemébe nézni. Persze télen nem visszük túlzásba, most éppen tornádó van megint odakinn, ugyan hová is vinnénk? De hát idő sincs. Semmire.

Volt közben bizonyítványosztás is múlt héten, bár most olyan nagy érdeklődés nem vonta körül, mint korábban. Egyrészt mert az utolsó héten már minden jegyet tudtunk, másrészt mert egy héttel korábban láthatóak voltak a jegyek a Kréta rendszerben. Általában bizonyítványosztásig meglepi szokott lenni, most nem. 

Réka hozta, amit elvárunk tőle a képességei alapján. Ofő szerint lehetne jobb is, mert nem minden tantárgyból 4,9-5,00 az átlaga, van amiből 4,6 lett tényleg. De az is ötös és kész....Persze, ha leosztályoznak egy házit, amiről nem is tudott, vagy nem szólnak dolgozatról hiányzás után, amit megír, akkor nem csoda, ha nem csupa ötös. Amúgy sem robot a lány.  Szinte 100%-ban egyedül készül, minimálisat tanul, így én külön büszke vagyok a sok egyhangú ötösére. Mi lenne, ha még koncentráltan tanulni is? Az más kérdés, hogy németből mondjuk tényleg nem tanul eleget, nekem meggyőződésem, a többiek sokkal többet készülnek. Hát legalább nem ég ki, mire a nyolcadikos felvételin széttanulja magát. Vagy nem. Most pl. német versenyre készülnek, khm, amiből itthon nem sokat látok. Kíváncsi leszek, mekkora szakadék lesz a legerősebb németesek és Réka között, akik elég sokat tanulnak és esetenként német szinkrontolmács az anyukájuk.

Zalán bizonyítványa kevésbé fényes, de vannak benne nagyon szép témazáró ötösök, szövegértés ötösök, ahol az egyik legjobb lett az osztályban akkor és ott… és még sok apró csillogó kavics. Csak a szépre emlékezem! Maga az egész homokbucka önmagában nem túl tetszetős, de legalább van mit fejleszteni, csiszolni, javítani rajta. De mondom, most sokat nem foglalkoztunk a bizonyítványokkal, péntek este aláírtam mindkettőt, megdicsértem őket, aztán kész, folyik tovább az élet....Jövőre izgalmasabb lesz, mert a hetedik már számít. Mondjuk van iskola, ahová a 4-5 is beszámít, de az mindegy, mert az mindenképpen max. pontos eddig. 

Hát most ennyit tudok mondani Vietnámról....

Ja, hogy csapongjak egy kicsit, hétfőn voltam laborban, mert visszatapsoltak a glükóz miatt. Az az egy érték volt NEM jó a nagylaborban. Most valami glükoz hemoglobint is néznek. Azt elfelejtettem mondani a dokinak, hogy arcüreggyulladásom volt az első labor idején, bár fene tudja, hogy az számít e. A poén, hogy úgy emlékeztem, most nem kell éhgyomorra mennem,mert 3 havi nemtommit néznek a nemtommihez, szóval értitek, úgyhogy 7 körül megettem egy kis szelet szalámis kenyeret. Mi volt az asszisztens első kérdése a kórház laborjában? Éhgyomorra jöttem? Mert sima cukrot is néznek. - Igen.- hallottam magam hazudni. Végülis, 2 óra eltelik az evés és a vérvétel között, vagyis akár normális eredmény is születhet. De hogy én ilyen szerencsétlen vagyok a laborban, az azért gáz. Közben elfelejtettem meghatalmazás nyomtatványt kérni, így TIbi nem tudom, hogy megy majd el az eredményért, megpróbálok írni egyet vagy letölteni, hátha. A másik, hogy veszek ki szabit és elbuszozok magam. 

Közben a szokásos fogorvosi tavaszi kontrollhoz kért a doki panoráma röntgent, de beutalót azt kérjek a háziorvostól és már a lelettel együtt menjek a konzira, na köszi! Újabb kör a háziorvoshoz, akihez már vinném a cukor leletet is, hátha így nem kell kétszer mennem. 

És akkor még a CT- nem is voltam. Nem mintha hiányozna, csak mondom.  

Zajlik az élet

Na gyorsan, ebédszünet van. Vagyis azt tartok.

A félév utolsó hete. Réka szerdán nem ment iskolába. Pedig még együtt elindultunk. A búcsú puszi után azonban a sarkon nem úgy folytatódott minden, mint szokott, hogy én jobbra, ő balra (Demjén Rózsitól is tudjuk, hogy balra van az iskola…) hanem könnyekkel teltek meg azok a nagy szürke szemek és a világ minden fájdalmával a tekintetében nézett fel rám a lány (még FEL néz)

Meg akart szakadni a szívem (nem.) Először azzal próbálkozott, hogy eljön velem dolgozni. Mert az milyen könnyű már, németekkel, finnekkel levelezgetni ,csacsogni édesen, meg facebookozni (facebook oldal kezeléséről van itt szó, kérem, de neki valószínűleg a kettő ugyanaz) Leszereltem, belenyugodott egy idő után, oké, nem jöhet velem. Viszont még nem engedett el a tekintete (sem). Következő kártyalapja az volt, hogy nem szeret a suliba járni, nem jó ott neki. Nofene. Erre is vétót emeltem, mert másik suliról hallani sem akar (mert imádja ezt a lelke mélyén és sírni fog, ha elballagnak. Meg én is.). Végül jött az ász, a joker, nem tudom, hogy mondjam, nem is tudok kártyázni: FÁJ a hasa. Na, erre hazaengedtem, mert veszélybe került hogy elérem a buszomat és mert úgy emlékeztem, hogy 3 igazolható napból szerintem még neki maradt egy. Nem vennék rá mérget. A napot így hát otthon töltötte, mini videókat készített, mert megjött a kutya havi ellátmánya (száraz táp, nedves táp, rágni való csont, hogy a díszpárnáim túléljék a kutyát és egy vadiúj etető tál, amit a kutya második szülinapjára szántam ajándékba. Biztos meg fogja köszönni, nem kérdés. )Vagány, nem?

Zalán nagyon boldog volt kedden, mert kiderült, hogy szerdán úszóversenyre megy, a diákolimpia első körére (azt hiszem). Így szerdán nem volt tanítás. Ez a legjobb hír neki a világon. Elvileg nem kellett volna szerdán megírnia a szokásos, minden héten aktuális természetismeret dolgozatot. De hétfőn közölte a tanárnő, hogy bocs, gyerekek, tud jobbat, megírjátok akkor kedden….Ilyenek, hogy „kohéziós erő”, halmazállapotok mind, meg már nem is emlékszem mi. Oké, könnyen megtanulta, hogy die Kohesion, de hogy mit jelent, azt még a hétvégén emészteni kell majd.

Szerdán tehát Zalán úszóversenyre ment, mellúszásban indult volna, azaz indult is, ám szabálytalan célba érkezés miatt az első helyről kizárták. Eléggé el volt kenődve, amikor mentem érte délután, nekem meg csak az jutott eszembe, hogy hurrá, nem megy tovább a megyeire, ahol úgyis kiesik, hiszen csak heti 2x jár vízilabdára, plusz még tavaly szó szerint csurom vizesen jött haza, miután a medence mellett eláztak a ruhái, az összes…szóval jó ez így.
Megpendített a fiúcska, hogy mások szülei ott voltak, mi is elmehettünk volna szurkolni, mire rájöttem, hogy nekem ez eszembe sem jutott. Meg azt, hogy annak idején, mikor Réka indult a helyi úszóversenyen, egy szombati napon, arra bezzeg elmentünk. Szerencsére ezt Zalánnak nem rémlett. Könnyelműen megígértem, hogy jövőre ott leszünk. Jujj. Jövőre talán már nem lesz neki kihívás, hogy mellúszásban két kézzel kell medencefalat érinteni. Hol egy mellúszó olimpiai bajnok, írok neki!

Itthon megnéztük a csodálatos, fantasztikus kézilabda válogatott utolsó meccsét az EB-n. Sajnos nem nyertek, ezért kiestek, de annyi örömöt okoztak és úgy megszerettük őket, hogy az fantasztikus. Két év múlva mi rendezzük az EB-t, úgyhogy hajrá fiúk! No, a nagy szurkolás után Zalán elaludta a kanapén, és nem is ébredt fel reggelig….vagyis kb. 12 órát lazán átaludta. Ebből leszűrtem, hogy dáthája elhatalmasodott rajta és a hét további részét itthon tölti. Holnap vihetem orvoshoz én, mert Tibi a munkája miatt már nem tud a rendelőben ücsörögni 2-3 órát még pénteken délután sem. Én tudok, nyilván. Legalább nosztalgiám lesz, kb. 6 éve ő jár a gyerekekkel orvoshoz, amióta dolgozom. Könnyíti a helyzetem, hogy Réka betöltötte a 12-t, így akkor sem maradhatnék itthon vele, ha nagyon szeretnék. Esetleg szabadságon. Vagy ha én is elkapom a nyavalyáját, aztán felváltva ápoljuk egymást.

Pénteken újra fánkot sütök, már nagyon várom. Hupsz, pedig ma kezdtem el egy cukorban szegény, új életmódot, a ffffenébe! Ha elmegyek utána egy másfél órás sétára a kutyával, az segít cukorszintemen? Az egész receptben két kanál cukor van, most mit izgatom magam? És talán tudok majd kérni anyósomtól cukormentes lekvárt….hm…..vagy lekvár nélkül eszem, de az meg milyen élet?
Mindegy, délután megyek dokihoz (most hála Istennek nem a cuki kardiológushoz, hanem a házihoz) és megmutatom neki a leleteimet, amiket kb. november óta gyűjtögetek (nem vagyok egy gyors reagálású). Lehet, megkérdi, hol voltam eddig, de majd megnyugtatom, hogy nem maradt le semmiről.

Na mennem kell, meló van. Igazából inkább Ikeázni lenne kedvem Soroksáron, de mindegy.

Nem is mondtam, a kutya szereti a parmezánt. Most ez onnan jutott eszembe, hogy lenéztem az ebédemre. Meg van őrülve érte. Gondolom, mert szerinte büdös. Mivel baromi drága, mármint a sajt, de a kutya is, az igaz, eléggé sajnálom tőle tegnap este. Nem szokott kapni csak egy leheletnyit a száraz tápja tetejére. Hátha akkor megeszi. De ez okos kutya. Csak lenyalja, az idióta.

Szívecskés poszt

Tegnap voltam kardiológusnál, kivizsgáláson. Ez a mai témám. Gyerekekről egy szó sem.

Igazából kamaszkoromban kezdődött, egy iskolai tömeges orvosi vizsgálaton 120 volt a pulzusom a vizsgálat során. A doktornő visszatapsolt a körzeti rendelőbe, ahol ezt sikerrel megismételtem. Ez volt a premier, hogy úgy mondjam, és kb. azóta ezen nem tudok változtatni. A rendelő közelében duplájára ugrik a pulzusom és hát így nem csoda, hogy rendre fennakadok valamilyen szűrőn. Mondjuk, ahogy öregszem, egyre több szűrőn…

Szóval a rendelőben, a második vizsgálat során ismét 120-al tekertem, a doktornő majdnem elájult. Kitartóan szorongatta a sztetoszkópot csontos mellkasomhoz, de a . pulzusszám aztán nem ment csak percek múltán 100-110 közé. Hiába vettem mély levegőt, húztam ki magam, fektettek le vagy csináltak velem bármit. Csak vonogattam a vállam ostobácskán, hogy máskor nem ennyi, ez csak most van és itt van…. Persze hitték is, nem is, irány a gyerekgyógyászat, megyei szint,  sztk.  Labor, röntgen, másmilyen labor, ekg, többször is, röntgen újra. Minden héten másvalami, egyszerre nem tudták volna megcsinálni valamennyit. Egy dokit nem volt időm megszokni, mert mindig más rendelt, így hát mindegyik idegen volt, esélyem nem volt 110 alatti pulzussal megúszni. Végül a második EKG után az egyik doktornő, egy sűrű, kleopatra hajú ünnepélyesen bejelentette anyukámnak, hogy a kislány , mármint én, nem szívbeteg. Én azt tudtam régen. – morogtam a nem létező bajszom alatt.

Azt nem mondták, hogy vigyen pszichológushoz, pedig talán jót tett volna. Csak kitaláltak volna nekem valami terápiát...

Aztán sokáig néma csönd, az üzemorvosi vizsgálatokon általában átmentem, főleg azokon, amelyeken csak vérnyomásmérés volt és szemüvegben kellett elolvasnom a szemészeti betűtáblát és már kaptam is a papírost, hogy ALKALMAS. Nem volt nehéz. Igen, nem bányász pozícióban működtem soha, vagy egy kohóban több műszakban.

Következő csapda első terhességem idején volt, ahol van belgyógyászati vizsgálat, ugye, és éreztem, hogy meg fogok bukni. A doktornéni némi hallgatolózás után szívzörejt állapított meg. Kész voltam leborulni a székről, de  a doki barátságosan megpaskolta a vállam, hogy a kismamáknál nem ritka a magasabb pulzus (akkor csak 100 volt) , így hát ne aggódjak, biztos csak a nagyobb sebességű áramlás miatt van….Ugyanígy legyintett a nőgyógyászom is, de nem úgy az SZTK-s dokim, aki lecsapott eme életveszélyes rendellenességre, mint sólyom az egérre. Pillanatok alatt megírta a beutalót a kórházba szív ultrahangra. Hurrá…. Olyannyira ragaszkodott hozzá, hogy végül nem sokkal szülés előtt kénytelen voltam időpontot kérni, mert még nem engedett volna normál úton szülni. Hehe. Úgy magyarázta el, mintha fogyatékos lennék, hogy neki tudni a kell, hogy a szüléskor kell e kapnom billentyű problémák miatt antibiotikumot. – Te nem leszel ott úgy sem… - morogtam magamban, de végül nagy kelletlenül és mert a saját dokim is erre buzdított, elmentem ama bizonyos szív UH-ra.

Nem részletezem, ezer ember, több órai  várakozás, kórház, kardiológia....terhesen. Néhány órai várakozás után bejutottam a doktornőhöz a járóbeteg rendelésre, aki eléggé csodálkozott, hogy immáron nagy pocakkal kerültem be hozzá UH-ra. Sokat nem kérdezett, nem érdekelte az esetem, csak egy sima uh-t csinált, amit kért a nőgyógyász. Mondanom sem kell, hogy ott is produkáltam a szokásos 100-110-es pulzust. Meglepetten kérdezte a doki, hogy izgulok? Neeem, dehogy…ugyanmár! Hová gondol? Viszont mindent rendben talált, pont ahogy sejtettem, szóval nagy volt a megkönnyebbülés. Engedtek tehát szülni, nem maradt a hasamban Réka baba.

Megint elröppent pár év. Ahogy öregedtem , helyenként már a vérnyomásom is kiugrásokat produkált a rutinvizsgálatok során, úgyhogy anyunál (neki van vérnyomásmérője) folyton ellenőriznem kellett, hogy tényleg normális vagy tényleg magas. Valamelyik. Rendszerint rendben volt. Igazság szerint még egy vérnyomás naplót is kellett volna vezetnem egy hónapig, reggel-délben-este- de erre nem voltam hajlandó.

Évekig megint átmentem simán az üzemorvosi csekkolásokon, egy idősebb doktornő ( érdekes, hogy pasi dokival nem is találkoztam) még a zörejt sem hallotta. Vérnyomás mintaszerű. A háziorvosnak sem volt soha semmi problémája a ketyegőmmel, igaz, nála 80 volt átlagban a pulzusom, szóval ő valahogy nem tekerte fel annyira a frekimet. Talán mert őt olyan ártalmatlannak találom, biztos nem műt meg vagy ilyesmi.

Aztán egyszer egy új üzemorvosnál bedőlt az addigi menetrend, magas pulzusszám, magas vérnyomás, hangos zörej, ajjjajjjaj!!! Kért friss szív UH leletet, minimum, meg kardiológiai szakvéleményt . Nagyszerű. Ahhoz képest hogy a munkám során kb. egyhelyben ülök 8 órát, eléggé nehéz lenne nem megfelelni a kívánalmaknak. Itt nem kell lefutni a London maratont minden nap. De hát na. Ugyanakkor 8 órát egyhelyben ülni eléggé egészségromboló tud lenni, szóval jogos az egész. Lényeg az egészség. Az a legfontosabb.

Óvatosan válogattam a kardiológusok között, végül egyik barátnőm ajánlott egyet és pont a júniusi tanévzáró időpontjában meg is látogattam őt. Az is egy érdekes élmény volt. Pont úgy zajlott le az egész, mint az sztk-ban vagy bármilyen más sima orvosi vizsgálaton. Csak ez rohadt sok pénzbe került. Első lépésként le kellett vetkőzni derékig, felülni az ágyra. Ebben a kényelmes helyzetben a doktornő futólag  feltett pár kérdést, hogy miért is jöttem, de semmi részletest. Persze megvizsgált, konstatálta gondolom, hogy mindjárt szétdurran a szívem, volt ekg és uh is, de közben olyan fura volt. Hideg, kapkodott, sietett, tele volt a váró. Verte a billentyűzetet, közben eldarálta, hogy szerinte az egyik billentyűvel gond van és hogy a kamrai és pitvari sövényen is van lyuk, bár nem tudja, hogy tényleg van e, de szerinte van, úgyhogy jöjjek vissza fél év múlva kontrollra. Egyébként meg ne izguljak, ezzel egész sokáig elélhetek, teendőt nem igényel, versenysportoló meg úgysem akarok lenni, hát nem? Irt fel béta-blokkolót, hogy a pulzusom a következő vizsgálatra 60 körül legyen. Nahiszen. Én már akkor borítékoltam, hogy azt nem nekem találták ki. Nem az én magas pulzusomra rendelőn  belül.

 A fél éves kontrollt kihagytam vakmerően,  nem volt erőm akkoriban elmenni, annyi nyűg és baj volt , nem hiányzott még az, hogy kiderüljön, pár évem van hátra, esetleg egy hajszál választ el az infarktustól….A háziorvos is támogatott ebben meglepő módon, ő is mindenképpen meg akart hallgatni (mint már vagy százszor ezelőtt) és alig hallott valami zörejfélét, legyintett egy nagyot az egészre. Adta alám a lovat, elfelejtettem a kontrollt és reméltem, hogy nem kapok infarktust sehol vagy nem lesz hirtelen szívhalálom...

Viszont végképp mégsem feledkezhettem meg a kontrollról, így összességében  nagyjából egy év múlva úgy gondoltam, másik orvost keresek a lyukkereső uh-hoz. Nem , mégsem, meggondoltam magam, ez a doktornő mégis jó lesz, ugyanahhoz a dokihoz kértem időpontot. Ámde az ő rendelése szünetelt vagy megszűnt, úgyhogy ajánlottak egy másik orvost helyette, akiről soha még csak nem is hallottam. Mindegy, habozás nélkül elfogadtam őt is. Mi az nekem? Végül is kardiológusból ez még mindig csak a második.

Karácsony előtt nem sokkal volt időpontom az új dokihoz, aki a változatosság kedvéért egy pasas volt. Már időponttal a birtokomban néztem utána az orvosnak, mit mondjak, elég pelyhes állúnak tűnt a fotója alapján, bár lassan megszokom, hogy attól, hogy valaki nálam fiatalabb még nem FIATAL.

Persze már a rendelőben, a váróban egekben volt a pulzusom megint, úgyhogy gondoltam, hozom a szokásos formám. Fütyül a rendszerem a béta-blokkolóra. Úgy irigyelek mindenkit, aki 72-es pulzussal masírozik be egy kardiológiai vizsgálatra. Azt hogy kell csinálni? Viszont kellemes változás volt, hogy először beszélgettünk a dokival és csak utána volt vizsgálat, szemben azzal, amit korábban tapasztaltam a korábbi orvossal. Mondjuk, az életem históriáját 4 felvonásban nem tudtam neki végigmesélni, mert elküldött vetkőzni, de ahogy mindennel végzett alaposan átbeszéltünk mindent. Nem talált sem lyukat, és a billentyűimmel is minden oké. Erre egyáltalán nem voltam felkészülve.

Viszont, hogy ne örüljek nagyon, elő fog jegyezni szív CT-re. Mert bár nincs szívbetegségnek históriája a családban, jó a koleszterinem, nem vagyok elhízva (annyira), de attól még a koszorúereimmel lehet bibi. Nem valószínű , de egy további lépésnek jó lesz. Ez azért remek hírnek számított egy beteg billentyűhöz és egy vélt lyukhoz képest, nem?

Megkérdezte, hogy volt e már 60-as pulzusom orvosnál. Szerintem költői kérdésnek szánta. Nekem úgy hangzott. Az uh alatt is 100 volt a frekim, pedig nem éreztem magam idegesnek akkorra. Megkérdezte, most nem vagyok e rosszul? Basszus, kellene? Nem, semmi bajom. Kellemes félhomály volt, feküdtem az oldalamon, a doki hozzám bújt és melegített….Na nem úgy! Csak ahogy a szivet ultrahangozni szokták. 

Közölte, hogy a CT-hez 60-as pulzus kell…Ha teljesen önmagam adtam volna, itt hisztérikusan felnevetek. Hiszen ez az erősségem. Egy kórházban, egy CT ágyon, vénában egy branülell majd biztos abszolut zen leszek. Szerintem teljesen esélytelen. Nem tudom, mekkora a maximális dózisú béta-blokkoló és nyugtató, amit adni lehet betegnek a vizsgálat előtt, de nekem lehet, hogy az is kevés lesz. Esetleg egy ökörnek való dózis? Esetleg ha elaltatnak? Lefejelem a CT-t és elájulok?  Csak azt nem lehet, mert közben vissza kell tartani a lélegzetet pár másodpercre. Mennyi baj van velem! És ha le is megy a pulzusom hatvanra, lehet, hogy ha betolna a CT-be, rögtön felmegy. Vagy ha belém nyomják kontraszt anyagot. Akkor mi lesz? Meddig kínlódnak ott velem vajon? Egy élmény lesz.

Ha pedig minden oké, ez a totális noninvaziv, gyors, egyszerű vizsgálat (idézet a dokitól)akkor még mindig kiderülhet, hogy mégiscsak lusta az a billentyű, mégiscsak van lyuk a kamra és a pitvar között és el van záródva legalább egy koszorúerem. Csoda, hogy még nem kaptam infarktust! Ja, mert az utóbbi hónapok mega stresszére válaszul már mellkasi panaszokat is produkáltam mostanában. Annak tudatában, hogy a billentyűm gáz, nem vettem ezt annyira a szívemre. (Ez milyen találó!) Max halál 

félemem támadt, meg elkezdtem azon morfondírozni, hogy vajon fel tudom e nevelni a gyerekeket és hány évet kellene még feltétlenül élnem, ahhoz, hogy nagyjából anyai feladataimat letudjam. Abban maradtam, hogy kb. 9, amíg Zalán leérettségizik.

Ha már ilyen jól belejöttem az orvososba, elhatároztam, hogy időpontot kérek nőgyógyászhoz, ahol 5 éve nem jártam (jujjj!), fogorvos az arcüregem miatt és allergia szakrendelésre is. Hátha szokom a dolgokat és egy idő után szemem sem rebben, ha belépek egy rendelőbe. No chance!

Hát szóval vigyázzatok a motorotokra, becsüljétek meg, ha egészségesek vagyok, mint a makk, mert az iszonyú fontos. Ezt még soha nem hallottátok senkitől, ugye?

A rettegett felvételi

Holnap felvételi.

Na ezt még pénteken írtam....

Holnap felvételi...

Egyelőre összeugrik a gyomrom a gondolatra, szörnyű lehet az egész, az előtte levő nap, maga az a két óra, amíg írják, illetve utána, mire kiderül hogy mi az eredmény. Vajon zokogva jön ki a lányom, vagy vigyorogva? Persze biztos túlparázom ezt is, egészen biztos, hiszen Réka még csak hatodikos…..hol van még a nyolcadik? De hiszen alsós is csak tegnap volt....Elsős is..ne? 

Azt mondják az okosok, akik már előttünk járnak és a gyerekeik sikerrel felvételiztek abba a gimibe, ahová szerettek volna, hogy nem olyan nagy dolog ez, a típusfeladatokat be lehet gyakorolni, készülnek rá a gyerekek iskolai keretek között, szóval ha max. pontja van a gyerkőcnek vagy valami olyasmi , akkor szinte sima ügy. Sima ügy?? Az ki van zárva.

Arra emlékszem, hogy keresztlányom 5 éve nagyon sokat készült és tanult, igaz, ő elit gimnáziumba készült és nyert felvételt. Mondjuk , mi a sem a helyi leggyengébbe törekszünk majd, gondolom...

A felvételi kapcsán röviden elmerengtem azon, hogy vajon hogyan járunk jobban, ha felveszik Rékát a legmenőbb gimibe (gimikbe, mert a Verseghy mellett most már ott van a Varga is egyre erősebben), vagy egy szolidabb gimibe megy (én is ilyenbe jártam) ahol talán (nem biztos) kisebb a teher és a nyomás. Viszont több ideje van tininek lenni. De vajon az a gimi elég lesz-e ahhoz, hogy az lehessen, ami lenni szeretne? Amiről egyelőre nem tudom, mi az. Valószínűleg igen. Vajon szeret -e oda járni majd úgy, mint szeretne a nagy elitbe. (Mert oda általában szeretnek járni a diákok, ahogy hallom. Már aki bírja.) 

Az idő majd nyilván eldönti ezeket.  Főleg, ha Rékácska elrontja valamelyik felvételijét, amire van esély. Nekünk majd nagyon figyelni kell, hogy ne legyen túl nagy nyomás rajta...bár azt hiszem, ezt az iskolánk nélkülünk is elintézi majd. Lesz ott nyomás bőven.

Hát szóval holnap felvételi.

Mint minden évben, a suliban nincs tanítás a felvételi előtti napon. A nyolcadikosok kiveszik ezt a napot, gondolom, gyakorolnak otthon pár feladatsort, pihennek, a többi évfolyamnak mindenféle program van ma, Rékáék ellátogatnak valamelyik középiskolába. Zalánék csak buliznak, jön pár katona, méhész és tűzoltó látogatóba, ilyesmi...

Én meg csak annak örülök, hogy még nincs nyolcadikos gyerekem, hehehe....

Sok sikert kívánok minden felvételizőnek, minél több pontot! Hajrá!!!