Anya, a megszállott

Pontosabban kerékpár függő. Ma sűrűn szemerkélő esőben, borús időben indultam haza az irodából, mégis vigyorogtam, mint a vadalma, mert nyeregbe ülhettem. Hát nem vagyok totálisan elmebeteg? Vagy ha az még nem is, de valamilyen formában megszállott. A kollégák, vagy aki látott biztosan azt gondolta, hogy szegény nő, most jól elázik, mekkora szívás, én meg csak - mint már említettem - vigyorogtam. Mert a bringám egy csoda, azzal élvezet gurulni és a fékem is olyan, hogy atom biztosan működik. Mindegy, hogy esik az eső vagy nem, ha nem süvít a szél és nincs nagyon hideg. Márpedig az nincs még...

Úgyhogy hajrá bringa, egyelőre akklimatizálódtam a hűvösebb időhöz is, melegebb cipő, melegebb dzseki, kesztyű és még talán kitartok pár hétig. Minden nap ajándék, hehe...

Őszi szünet rajtol

Nyakunkon az őszi szünet, ami egy csodaszép napos hétvégével köszöntött be.

Szombaton nem kevés szenvedések árán megvettük a téli cipőket a gyerekeknek. Zalánnak könnyű dolga volt, mert volt választék bőven és ő viszonylag gyorsan, pasis módon döntött is. Réka viszont előadta a hattyú halálát és a pillangó kisasszonyt egy személyben, mini tini változatban, két üzletben.

Közben eszembe jutott, hogy a cipőboltban mindig szenvedek, ha Rékával megyek vásárolni és Rékának, szóval van abban valami jó is, hogy egyre feledékenyebb vagyok. Mert különben Tibit küldtem volna, aki kint sétafikált a C&A mögött a réten. Azt a szenvedést és hisztit , amit Réka levágott amiért nem volt a megálmodott csizma az üzletben, ami az ő fejéből pattant ki , ráadásul a velúr csizmát nem vettem meg neki téli lábbelinek, mondván, hogy nem vízálló…na mindez már sok volt neki. Brühühü, tavaly vettem neki egy barna bakancsot és egy fekete csajos csizmát is, mindkettőt. És hogy ő azt kedvére váltogathatta. Hát igen. Most meg most van, villámcsapás és szegénység. Örüljön, hogy nem a kínaiban kellett cipőt venni neki. Végül leültünk Zalánnal az üzlet hátuljában és vártunk. Vártuk, hogy a királylány döntsön. Zalán felajánlotta, hogy masszírozza a nyakamat, úgyhogy el lehet képzelni, hogy lefáradtam. Végül persze felszállt a füst és választott egy bakancsot a lány, talán nem volt benne a tíz legszebben a száz közül, de mindegy, már nem érdekelt.

Még be kellett volna menni a C&A-ba, mert vasaláskor megrongáltam Zalán kedvenc felsőjének a matrciázását, de elfelejtettem, a fiú pedig nem nagyon követelőzött azóta sem, úgyhogy elengedtem ezt a témát.

Vasárnap temetőben voltunk apunál, vittünk neki virágot, koszorúkat, most hétvégén már csak fagyálló koszorúkat érdemes kivinni, azt hiszem. Találkoztunk rokonokkal is, de nem volt kedvem hozzájuk, nem is örültem nekik , totál antiszoc leszek lassan vénségemre. Mondjuk meg sem kérdezték, hogy mi hogy vagyunk, csak ők voltak terítéken, igazi energiavámpírok, de mindegy, én most sok jót úgysem tudtam volna elmesélni és legalább tesóm lányának Cambridge-i felvételijéhez gratuláltak. Hogy a kisebbik gyerkőc tesóméknál közgazdasági középsuliba jár, arra egyetlen szót sem szóltak, úgy tűnt, csodálkoztak. Nem tudom mit gondoltak. Hogy ő meg Eton-ba jár? Komolyan, nem értem az embereket.

Az őszi szünetben az a legjobb, hogy reggel nem idegbeteg kapkodással telik a nap az indulásig, ami fél nyolc. A gyerekek alszanak, a kutya is szolidáris velük, béke van és nyugalom. Nem hisztizik senki, nem kell senkinek ötször elmondani, hogy:

- Fésülködtél mosdottál?

- Este kell bepakolni a táskában.

- Innivalót te tegyél magadnak.

- El fogunk késni, igyekezz!

- Ez a nadrág/felső itthoni, azonnal öltözz át!

- Ne nyavalyogj, légyszi!

Hanem szépen elnyammogom a kis pirítósomat, közben nézem a híradót vagy ami éppen a TV2-n megy, elkortyolom a narancslevem, majd összeszedem a táskáimat és megkeresem a bringám. Az igaz, hogy nem valami nagy öröm már kerékpárra ülni, de tíz körömmel kapaszkodom belé, és amíg le nem fagyok róla, azzal járok. Tegnap kesztyűt is húztam, bár ma nem kellett, sapka sincs rajtam, csak a dzsekim kapucnija. El vagyok keseredve, hogy hamarosan le kell tennem és járhatok busszal, bele vagyok betegedve. …Annyira nagyon szeretem a bringámat!

Mint kitalálható volt, az őszi szünetben most nem vagyok szabin a hagyományokkal ellentétben, mert a Főni külföldön van. A mázlista. Szóval az van, hogy a gyerekek otthon, kettecskén, Tibi dolgozik ugyanazon a helyrajzi számon, majd majdnem és így telik el a hét. Főleg, hogy az idő is komorabbra fordult. Még szerencse, hogy a péntek az ünnepnap, Mindenszentek.

Ezzel párhuzamosan sakkozom a szabikkal, még nem döntöttem el, hogy mikor veszem ki őket pontosan. 13 nap szabim van, őrület, nem? Ebből nagyjából 9-et hagyok decemberre (kb. 6 kötelező mindenkinek) és 4 marad novemberre, ami elég soknak tűnik. Ráadásul nem tehetem meg, hogy eltűnök egy hétre, mert abból úgyis az lenne, hogy intézzem már el ezt és azt, egyeztessek ezzel és azzal, az meg úgy nem olyan jó. Ez volt a nyári szabi alatt is, hát nem volt pihentető.

Az őszi és a téli szünet között nagyjából hat hét lesz, ez ideális, én kb ilyen intervallumokban mindig tartanék egy hét szünetet. Aki lemarad, felzárkózhat, aki elfáradt pihenhet, ha valamire nem volt idő, akár közös családi együttlétre, ekkor pótolható. Valamiért a második félév mostoha gyereke az oktatásügynek, mert akkor a tavaszi szünet is nagyon rövid, másik szünet, hosszabb nincs, ezért nem csoda, hogy május elejére teljesen kidöglenek a gyerekek és szerintem a tanárok is.

Kellene egy kötelező síszünetnek nevezett izé február végére vagy a közepére, aztán egy hosszabb szünet, kb. 10 napos húsvétkor, áprilisban vagy amikorra esik. Ha korábbra, elég rövidebb is, akkor viszont május elején kellene szünet vagy április végén. Szóval összességében a második félévnek is tartalmaznia kellene legalább 2-2,5 hét szünetet. Nem tudom, megérem e ezt. Vagy majd amikor Zalán is leérettségizik, na majd akkor valaki a homlokára csak, hogy feltalálta az egyensúlyt az oktatásban.

Ami a házi feladatokat illeti, szerencsére nem nagyon kaptak az őszi szünetre, legalábbis nem tudok róla. Így elsősorban pihenhetnek. Viszont németből van tanulnivaló Zalánnak, lesz felelés, matekot, környezetet nem tanulunk és kell helyesírást és másolást is gyakorolni, az olvasásról nem is beszélve. Ez nem sok, minden nap egy pici. Hogy Rékának milyen leckéja van, azt nem tudom, a Walesi bártok első 11 versszaka biztos, de azt megtanulta még szünet előtt.

Zalánék kezdenek egyre többet beszélni német órákon, mármint mondatokban, ragoznak sima igéket és rendhagyó igéket is. Most képleírás a házi, vették a ház részeit konyhától a kutyaházig, ezekről kell legalább négy mondatot mondani per helyiség. Nem nehéz, de azért nekik talán még nem is könnyű: Ilyesmi, hogy : Das ist die Küche. Die Küche ist under und in der Mitte. Die Küche ist hell und modern. Oma und Anne kochen Suppe in der Küche. Ja merthogy a –ban-ben-t is most vették. Zalán azért kínlódik vele.

Megmosolyogtam a füzetben a példamondatot, amit a kutyaházról írtak. „A kutyaházban a kutya húst eszik (fressen igével).” Hát nem tudom, mondjuk Diónak nincs is háza, tökre meglepődne, ha tudná, hogy más kutyának van, de amikor volt is kutyánk, Molly oda soha nem vitte be a kaját és nem is oda adtunk neki enni. Még a -20 fokon emlékezetes télen sem 2003-2004 között valamikor. Úgyhogy aki ezt írta, biztos nem volt kutyája még….

Ja és hát ugye fogyni kellene, fogyni kellene, de valahogy örömöm lelem az evésben, úgy meg nehéz….Most is kigomboltam a nadrágomat, mert úgy kényelmes, ha kibuggyan a pocak.... jaaaaj nekem….

Kutya az Ikeában!

Az volt, hogy ma végre rászántuk magunkat, hogy elhozzuk a fuvolát az "Operaház mellől". A fuvolát ki kellett próbálni és csak Réka tudja megfújni, úgyhogy egyértelmű volt, hogy egy napot lógni fog a suliból. De nem pénteken, mert az TökJó nap. Tanítás ugyan elvileg van, de amúgy buli az egész nap. Szóval akkor nem, szóval, ha már szerda ünnep, akkor másnap.  Zalán is ragaszkodott hozzá, hogy velünk jöjjön. Oké, az már két lógós gyerek, de végülis 3 napot lehet igazolni és mindig hagyunk benn napot, szóval miért is ne? Úgyis küszöbön a szünet és csodaszép az idő. 

Az nem volt a forgatókönyvben, hogy Diót is visszük magunkkal, mert 5-6 órát simán elvan egyedül, átalussza az ingermentes órákat, nem rombol, semmiben nem tesz kárt, egyszerűen alszik. A gyerekek viszont kitalálták, hogy vigyük magunkkal, mire nekem beugrott, hogy az IKEA, egyik célpontunk, kutyabarát és innentől, miután ezt hangosan kimondtam,  semmi meg nem mentett bennünket, hogy a kutya velünk ne jöjjön. 

Leszaladtunk vele a Tiszához, ami most olyan gyönyörű, hogy el nem lehet mondani. Színesek a fák, olyan valószínűtlen színű a víz és hullanak a sárga falevelek, mintha kötelezően előírná nekik a dramaturg vagy a rendező. Valamilyen szinten végülis így van.

Felrobogtunk Budapestre, ez kb. másfél óra volt az Operaházig. (A Gucci boltnál megint sor állt, hehe. Ja és egy Teslát is láttunk, ami már akkor Tibi álomautója volt, amikor még nem is volt kereskedelmi forgalomban. ) Elintéztük a teendőinket, amikért meglátogattuk a fővárost, aztán az Ikea felé vettük az irányt, Soroksáron.  Kutyástul, még mindig. Nyilvánvalóan.

A parkolóba érve sehol egy kutyát sem láttunk, ami Tibi szerint rossz jel volt, így hát, bár én kiolvastam az ide szóló IKEA szabályokat, és tényleg be lehet vinni ebet (macskát, vadászgörényt, sok mindent, de vinni kell az oltási könyvet, pórázon kell tartani és a kutyának tisztának, ápoltnak kell lennie. ) Na elvesztem ebben a mondatban. Szóval Tibi megerősítésképpen infót tudakolt meg az első arra járó Ikeás emberkétől, míg mi többiek a mosdóban felfrissültünk.

Már az elején látszott, hogy bár jót akartunk, igazából semmi helye ott kutyának. Egyrészt, mert ugye sok ezer, akár tízezer ember illatanyagát érzi és ettől eléggé izgalomba jön. Legalábbis a miénk. Nagyjából végigszáguldotta volna legszívesebben a sok kacskaringós utat , Tibit maga után rántva, aki persze ezt nem engedte, amiből az lett, hogy a kutya liheg, vibrál, fojtja le magát a nyakörvvel, szóval szánni való látvány. A legjobb az volt, amikor sebes léptekkel átszáguldottunk a bemutató részen. De hát így hogy lehet vásárolni? Nem egyszerű. 

Másrészt látszott, hogy az Ikeában még sok kutya nem járt, maguk az Ikeás dolgozók is meglepődtek a látványán. A többi vásárlótól rosszallást, ellenszenvet egyáltalán nem tapasztaltunk, páron összesúgtak Tibi háta mögött, hogy ide be lehet jönni kutyával????? Viszont a kisgyerekes szülők örültek neki egy picit, a 3 éven aluliak meg aztán oda és vissza voltak érte.

Ahogy a bemutatótermes részből lejöttünk, Tibi feladta a kínlódást, és kiment az áruházból, hárman maradtunk a gyerekekkel benn. Helyes döntés volt, Dió még túl fiatal ehhez, túl sok volt az inger és tényleg csak sajnáltam, hogy kínozzuk ezzel, pedig ő azt szereti, ha erdőbe visszük vagy rétre, a tóhoz vagy a Tiszához, ahol szimatolhat, futkározhat, lepkéket kergethet és ilyenek. Végül ezt megtette a parkoló melletti szabad területen többször is, de hát na. Nem ez volt a cél. 


Azt is megfigyeltük egyébként, hogy a kutya még anyunál vagy anyósoméknál is egészen másképp viselkedik, mint itthon. Olyan kis hebrencs, izgatott, itthon pedig mint Buddha , maga a nyugalom. Szóval, hogy milyen az igazi Dió, senki sem tudja, csak mi négyen. Mert ha hozzánk jön valaki idegen vendégségbe, vagy akár családtag vagy barát, akkor is adja a hebrencs kis valóját, puszit ad, ugrál, vele kell mindenkinek foglalkoznia. Pedig igazából ő nem pont ilyen. 

Na szóval úgy voltunk nyugodtabbak,ha velünk van az eb, nem a zárt lakásban 5-6 órán át, de igazából azzal tettünk volna neki szivességet, ha itthon hagyjuk. Talán majd ha benő a feje lágya, 3-4 éves elmúlik, higgadtabban viselkedne, de nem hiszem, hogy teszünk újabb próbálkozást. Az az elképzelés, hogy majd közönyösen álldogál a póráz végén, vagy csücsül a fenekén és figyeli az embereket nem nagyon jött össze. 

Hazajöttünk, kapott vacsorát, játszottunk egy kicsit, majd kinyúlt a kanapén, mint aki lefutotta a London Maratont és azóta is alszik. Elfáradt a szentem. Hát igen, általában a délelőttöt teljes egészében átalussza, lényegében, hétköznapokon dél és este 22 óra között pörös, egyébként alszik. Holnap helyreáll a rend, én dolgozom, a gyerekek suliban,  Tibi is tesz a dolgát....és mivel rendszert igénylő és szerető kutya, ez biztos tetszeni fog neki. Hétvégén, ha már kitört az őszi szünet, megint elvisszük valahová, futni, sétálni, Tiszában fürödni vagy amit szeretne. 

Mert egyébként annyira, de annyira lehet őt szeretni....Ezt még biztos soha nem írtam.. :) 

Ten years of marriage

Holnap lesz a házassági évfordulónk. Annak idején nagyon vigyorogtam azon, vadul dörzsölgettem a tenyerem, hogy október 24-én nagyon klassz házasodni, mert nem lehet vagy legalábbis nagyon nehéz elfelejteni a házassági évfordulót. Október 23 + 1 nap, a gyengébbek kedvéért. Ehhez képest aztán valahogy úgy alakult, hogy nem is az esküvőnket ünnepeltük annyira, hanem a megismerkedésünk évfordulóját. Az meg a Nemzetközi Nőnap. Amit viszont annyira nem ünnepeltem soha, de hát legalább valami mást lehetett. 

Tíz év házasság, nem sok, elrepült. Együtt járásunk első néhány évében még nem tudtam Tibiről semmi negatívumot felsorolni, ma már lenne pár tippem. Pl. ma is,  mi történt? Az ebéd elkészültség tekintetében éppen finisbe fordult, amikor neki pástétomot, kenyeret és zöldpaprikát kellett ennie... Persze Zalánnak is adott pár katonát a kajájából. Fél óra múlva persze ugrott a családi ebéd, Rékával kettesben falatoztunk, a fiúk csak asszisztáltak. Az ilyentől pl. hülyét kapok. Úgy érzem, hogy semmibe veszik a munkámat. Nem kell glóriát varázsolni a fejem fölé, szentté avatni, amiért főzök, de ilyen veszély nem is fenyeget.

Régebben sokat sóvárogtam azután, hogy minél többet együtt legyünk,  nem tudtam aludni, ha nem volt mellettem az ágyban este. Aztán jöttek a gyerekek, cseperedtek a gyerekek, peregnek az évek és manapság sűrűn előfordul, hogy valamelyik gyerkőccel alszom és Tibi a másikkal. Hogy négy órakor nem végez a munkájával, sem hatkor, mint más pasi, megszoktam, nem is probléma. Nem gondoltam volna 10-15 éve, hogy ilyet egyszer kimondok. Azon sem akadok ki, ha bejelenti, hogy egész szombaton dolgozni fog. Bár ilyesmi azért ritkán van manapság. Csiszolódtunk egymáshoz, ismerjük a másik minden gondolatát. A lakásfelújítás egy kicsit megcibálta a tollainkat, ordítottam vele torkom szakadtából a legmélyebb pillanatokban. Máskor meg összekapaszkodunk, egymásba kapaszkodunk, mert csak ketten vagyunk a világban, ő nekem és én neki. 

Nem lesz évfordulós ajándék, nem lesz rózsacsokor, sem gyertyafényes vacsora és még az is lehet, hogy senki nem búgja a fülembe holnap, hogy én vagyok az élete szerelme. Nekem elég az, hogy ő van nekem. És én vagyok neki. Egységet alkotunk, jó csapat vagyunk, egyformán gondolkodunk. Kincs ez. Félember lennék nélküle. 

Pont egy évvel később, Zalán keresztelőjén. 

Zalánéknál

Zalánék osztályában az a szokás, hogy ha valaki valami rossz fát tesz a tűzre, akkor saját magának kell ezt beírni a szülő számára az üzenőbe, majd azt a tantónéni aláírja. Olvastam már olyasmit, hogy "Órán radírral dobálóztam" "Leveleket tépkedtem" illetve most a minap "Kővel dobáltam Alexet." Általában megkérdezem a témáról az illetékest, ezzel egy időben vagy valamivel korábban vagy később pedig vállat vonok. Tegnap viszont azt vettem észre,hogy a "Kővel dobáltam Alexet" című beírást a következő oldalra lapozva újabb üzenet követte. "és megérdemelte". Akkorát mosolyogtam magamban. Ez annyira jellemző és annyira Zalán....

Megírták a környezet tz-t....a tegnapi gyakorlásból kiindulva a helyesírás eléggé katasztrófa lesz, pedig gyakoroltunk, hogy "PILZ", így kell leírni a gombát, meg Maiglöckchen az CKCH, de nem nagy baj, ha valamelyik betű kimarad. Mondjuk a "SÜCC", mint Schütz, na az már nem elfogadott. 

Réka is megírta a természetismeret Tz-t...róka, süni, erdők, bagoly, ilyesmi. Az anyagot átlapozva számomra is adódott pár újdonság, főleg a fogalmakat, virágok részeit tekintve. Én pl. elfelejtettem, merthogy biztos tanultam, illetve  tudnom kellene, hogy van porzós virág és termős virág. Az egyszikű, kétszikűről nem is beszéljek...Na nem égetem tovább magam a tudatlanságommal kapcsolatban. 

Bár ma megjegyeztem valakinek, hogy az a balfácán Justin Trudeau (talán így kell írni) megint nyert...mire az a valaki megkérdezte, hogy és mit sportol az , mert még soha nem hallott róla. 

Csodás, csodás idő volt ma is, bár nem mondanám, hogy kihasználtuk, mert csak hazakerékpároztam a melóból. Az új kerékpár pedáljaim nagyon menők és tök ingyen kicserélték, upgradelték Decathlonék. A srác megkérdezte TIbitől, hogy mit művelek ezzel a kerékpárral, hogy fél év alatt elkoptak, ő sárban, erdőben, hegyen-völgyön hajtja,ugrat és még mindig a gyári van neki fenn, évek óta. Hát mit művelnék? Tekerem. Mégis mit lehet csinálni egy pedállal. Ehhez nekem nagyon szegényes fantáziám, biztos amúgy sok mindent. 

Ja, aki nézi a Sztárban Sztárt, vannak nagyon menő énekesek a versenyzők között. Meglepően magas a színvonal. Mogyorósi Adrienn a kedvencem, most nagyon jól hozta Kovács Katit, valami fantasztikus volt. Egyébként meghallgattuk az eredeti dalt a youtube-on Kovács Katival. Nos , az még most is megállja a helyét, erős dal. Micsoda hangja volt! 

Jártam ma fuvola órán is, Réka elvitt magával. Új dalokat kapott. Éppen a táskámban kotorásztam, amikor csodás fuvolaszó ütötte meg a fülem, felnéztem és láttam, hogy a fuvolatanár játszik. Jah....Egyébként egy szót sem értek a párbeszédükből, amit lefolytatnak mindenféle giszekről meg, meg...meg, taccato-król, vagy mi, de élveztem azért. Főleg a duókat. Ilyenkor mindig örülök, hogy legalább Réka tanul zenét a családban. 

Holnap lesz rakott krumpli, nekem édesburgonya is lesz benne. Szerintem Tibinek meló, kellene valami sütit is sütni vagy legalább elcammogni a cukrászdába...Ja, de én fogyózom! Folyton elfelejtem. Nem is értem. Az egyik partnerünk isteni túrós kuglófot sütött a főnökömnek tegnap. Először gyanakodva méregettem (a kuglófot, nem a főnit), meg hát én ugye fogyózom, de végül, amikor már mindenki evett belőle, aki él és mozog nálunk, nekem is muszáj volt...és akkor úgy éreztem, egy egész ilyen kuglófot be tudnék zabálni, annyira finom volt...Kár volt mondjuk baracklekvárral leönteni, de mindegy, elrontani nem rontotta el. 

Pihi lesz és lazulás, ha lehet, bár mondjuk Tibi biztosan nem lazul, még most rendelt meg valami alkatrészt a villám sújtotta nyomtatóba....egy hét legalább, mire megjön. Fogalmam sincs, mikor fogunk már végre fellélegezni. Úgy szeretnék!