Esik, zuhog, szakad, de ez most jó....

Szerda van, holnap csütörtök, ilyenkor mindenkinek jobb már a kedve, mint hétfőn. Szerencsére. 

Ma nyílt nap volt a zenesuliban, szóval beültem Réka fuvola órájára. Korábban érkeztünk, így még az előző tanítvány órájából is elcsíptünk negyed órát....Hát tiszta szerencse, hogy nem lettem tanár, mert biztos masnit hajtogatok kínomban a fuvolából annak hatására, amit az a harmadikos fiú művelt. Gondolkodtam is, hogy valami nálunk ritka madár SNI-s lehet, valami meg nem értett zseni, de állítólag nem. Mármint nem SNI-s és nem is zseni, egy teljesen átlagos kisfiú, csak iszonyúan elfáradt az egész napos suli és a mai Májusfa futás után, amit ebéd után rendeztek a városban. Végül eredménytelenül zárult az óra, majd jövő héten folytatják, nem gond. 

Ez a fél óra hangszeres óra nem sokra elég, elfújta Réka a két darabját egy párszor, aztán már jöhettünk is haza. Itthon párszor, mert holnap nyelvtan dolgozatot írnak, de úgy láttam hiába, úgyhogy inkább sütögettem a csirkémet a sütőben, főztem hozzá bulgurt és pirítottam hozzá gombát, répát, cukkínit és hagymát. 

Az új bringám még avattam fel, bár elvittem egy körre tegnap, reggel nem mertem nyeregben munkába menni. Pedig lehet, jobban tettem volna, mert lekéstem az első buszom, a második pedig csak 8 után ér be velem....Ami nem lenne gond annyira, de ma reggel vendégei voltak a Főninek Ausztriából hajnali 8 óra előtt. Hát remélem, nem érezte cikinek,hogy a közvetlen kolleginája késve ér be az irodába, mindenesetre elejtettem nekik, hogy lenn a fiúkkal egyeztettem valami ügyben, azért késtem. Azért késtem 5 perccel még többet. 

Délben sütiztünk is a három legkedvesebb kollegával, Főni anyukája lekváros tekercset küldött be, cukormenteset. Ahhoz képest is finom volt, meg hát amúgy is, csak éppen négy szeletet be tudtam volna törölni az egy helyett. Mindig tervezgetem, hogy viszek be egy nagy tálca sütit, valami finomat, mondjuk rákóczi túrósat vagy kakós csigát, de ha sütök is, az általában még aznap vagy legkésőbb másnap elfogy. 

Közben kitaláltam, milyen desszerteket készítek húsvétra. Lesz répatorta sok-sok narancsos-mascarponés-tejsíznhabos krémmel. Aztán lesz sajtos rúd, jó sok és jó sok sajttal, mondjuk cheddarral vagy edamival. Tiramisu kis tálkákba adagolva és epres pohárkrém kekszmorzsával. Szerintem ennyi elég lesz. Persze sonka és sok finom zöldség lesz főtt tojással, mint főétel és mellé, amiről még nem találtam ki, hogy mi legyen. Ha a gyerekeken múlik, akkor brassói lesz vagy rántott hús. Nem is rossz ötlet! Rántott hús! 

Esik az eső, de akkora az aszály, hogy most ez nem számít. A fűnek úgyis jót tesz az eső. Még nem nevezném gyepnek, de remélem, pár héten belül az lesz. 

Ja, és Réka bámulatos módon felgyógyult a fejfájós-hasfájós nyavalyából egy nap alatt, úgyhogy ment ma suliba. Bár délután is mondta,hogy fáj a feje. Nem emlékszem, hogy gyerekkoromban ismertem volna a fejfájás fogalmát....Jó lesz ez a kis szünet a jövő héten....

Hogy vásárolunk cipőt és kerékpárt?

Mármint egy 11 évessel.

A cipővásárlás eddig nem volt egy nagy projekt. Általában bekocogtunk a Deichmannba, oda be hátra. Ott lefagytak a gyerekek a mese előtt és míg tátott szájjal bámulták Miki egeret, aki egyébként otthon tiltó listás, mert megőrülök a hangjától, addig bármit a lábukra lehetett próbálni. Háromból választhattak és kész. Ja, hogy ennek már vagy 3-4-5 éve??? Bámulatos, hogy szalad az idő!

Réka vasárnap délután 2-3 között közölte, hogy tönkrement a cipője. Elromlott a cipzárja és bár a tépőzár így is fogja, hát nem az igazi. Állítólag mondta korábban is, én nem emlékszem rá, ha mondta is, nem volt eléggé hangsúlyozva a tény, hogy hétfő reggel nincs mibe mennie iskolába. Eszembe jutott, amiket apu mesélt, mint világháborús gyerek cipő témában (12 éves volt a felszabaduláskor, majdnem mint most Réka) meg hogy milyen lenne már, ha Réka a fekete bundacsizmájában menni hétfőn suliba….Na szóval volt egy körünk a bevásárló központban.

Kezdtük a Deichmannban, ahol pillanatok alatt végeztünk és nem azért ,mert most nem volt Miki egér mese. Egyszerűen nem volt 36-os méretben lányka cipő. Vagy ha volt, az tutira nem tetszett neki. Nosza, át a CCC-be, ahol szintén nem jött be neki semmi, bár sok minden nekem sem. Elég sok időbe telt, mire rájöttünk, hogy nem is 36-os, hanem 37-es cipő kell neki, ami miatt kapott egy enyhe pánikrohamot a gyermek (később, este, már otthon), hogy neki mekkora lába lesz felnőtt korában és hogy fog kinézni. Szerintem ez kifejezetten kamaszos szorongás!! Megnyugtattam, hogy nekem volt már 40-es lábam is két gyerek után, aztán visszazsugorodott 39-re az alapból 38-as lábikóm, de akár 40-es láb sem nagy, szóval no para. Úgy tűnt, megnyugodott. Főleg, hogy nem egészen 37-es az a láb, inkább 36, de mivel már tavaly is 36-ot vettünk, hát inkább nagyobbat szereztünk be.

Szóval egész soká jutott eszembe, hogy a 37-es méretek a túloldalon vannak…végül talált egy tornacipőszerűséget, feketét, helyeset, kb. a boltban tartózkodás 45. percében. Ámde ragaszkodtam hozzá, hogy valami vízállót is vegyen, végül egy fehér PUMA sportcipő jött haza még velünk. Nagyon lefáradtam ebben az egy órában…..kb. mint 8 óra meló után, úgy éreztem magam a pénztárnál. Ott sorba kellett állni, mert a másik pénztárban reklamációt kezeltek. Előttem hallottam felcsattanni egy idősebb hölgyet, hogy „persze, hogy felpróbáltam, nem vagyok bolond!!”, majd jöttünk mi és az első kérdés, amit nekünk szegeztek, hogy felpróbáltuk e cipőt, jó e a méret. Ez valami standard CCC-s kör lehet, amit kötelező megkérdezni, része a munkaköri leírásnak. Én csak bólintottam, hogy persze.

A fiúk odakinn a parkolóban felháborodva fogadtak, hogy mit műveltünk egy órán keresztül, már a kutya is belefáradt a sétába a környéken. Felajánlottam, hogy szívesen sétáltatok kutyát, ha legközelebb Tibi vesz Rékának cipőket, amibe bele is ment. Nem tudja, mire vállalkozik….Habár, hamarosan itt a szandál szezon, lehet próbálkozni. Ezúttal már két gyerkőccel.

Később kaptam anyutól is, akit meglátogattunk vasárnap délután. Levágtuk a füvet, csináltam egy kis estebédet, kimentünk a temetőbe, kutya, gyerek hancúrozhatott a kertben….Anyunak az volt a baja, hogy hogy vehettem Rékának fehér cipőt, amikor az egy hét múlva ronda lesz és mocskos….Hát persze, kínáltam én neki kéket is, naná, de az ötvenedik perc után nekem már mindegy volt, csak esőbiztos cipővel távozzunk. Egy kék még tetszett is volna neki, de 23 000 volt , ezért nem jöhetett szóba komolyabban….

Másik téma: 

Hogyan vegyünk kerékpárt?

Nahát ez sem egy egyszerű történet, szerintem már több mint egy hónapja vadászunk egy meghatározott kategóriára, márkától függetlenül és végül nem tudtuk beszerezni azt, amire igazából vágytam. Az üzletekben két kategória van, az olcsóbb, mondjuk 40-50 000 vagy ennél olcsóbb és a 150-170-200 körüli árcsoport, sokszor erős kételyekkel az ár-érték arány tekintetében. 

Sokáig abban sem voltam biztos, hogy nekem egy mtb kell megint, mint a mostani (ez Rékára száll) és abban sem, hogy kell lépnem szintet, majdnem annak dupláját fizetni, mint a régi bringám jelenlegi kategória ára. Ám aztán meggyőztem magam, hogy kerékpárt 10-20 évre vesz az ember , jó esetben, vele járok minden nap, emelkedőn, földúton, úttesten, felüljárón, mindenféle vadregényes helyen, hát jó lesz az, ha klassz bicajom lesz. A felszereltségről egyébként Tibi döntött, most hogy milyen a váltója illetve V-fék vagy hidraulikus fék vagy mechanikus fék, nekem majdnem mindegy volt. A V fékkel kapcsolatban van tapasztalatom, ott az a gond, hogy eső után, nedves gumikkal nem biztos, hogy működik, illetve ott áll meg, ahol az ember akarja.

Az országban számos kerékpárboltot megkerestünk Győr-Miskolc-Budapest is játszott, általában a honlapokon található ajánlatok nem álltak köszönő viszonyban sem a valós készlettel, ami miatt egy idő után röviden és tömören fogalmazva elfogyott a türelmem. Jöhettek a helyi kerékpár boltok, végül a Hervis, majd a Decathlon. Nem akartam Decathlonos bicajt venni, bár a Főnököm erősen azt ajánlotta. Végül mégis ott vettük meg a legszebbet ,egy királykék csodát és hoztuk haza tegnap este. Pontosabban kitoltam a pénztártól, majd ráültem és hazatekertem. Szerencsére világítás az volt hozzá.

Zalán, ahogy hazaértem nagy boldogan, hogy megvan a kerékpárom, előbb csöndes, majd hangosabb sírásba, később vádaskodásba tört ki. Hogy neki bezzeg nincs bringája, neki egyedül. Ez nekem nagyon rosszul esett. Van kerékpárja, ami tény, hogy abroncs cserére szorul illetve olykor leesik a lánc, ha vadul tekeri, de egyébként klassz kis bringa. Illetve megígértük neki, hogy szülinapjára kap egy kerékpárt, azt amit kinézett. Május közepére. Azonban az neki nagyon későn van és olyan szélsőségekbe ment az egész, én meg olyan fáradt voltam, hogy amikor Zalán felháborodottan az emeletre trappolt és még pár keresetlen szót hátra hagyott nekem, akkor én bizony elsírtam magam. Mert azok a szavak bizony ott maradtak lógva a levegőben és nagyon fájtak. Az apja utána ment, visszahívta, bocsánatot kért és láttam is rajta, hogy tényleg sajnálja, de ilyenkor ez nem olyan sokat ér.

Este aztán sokáig nem tudtam elaludni, ami nálam nagy szó, mert alszom, mint egy medve egyébként. Forgolódtam, mindenféle gondolataim támadtak, olyasmi is, ami nappal nem annyira.Valamikor éjfél után sikerült elaludni. Egyébként Dió is zaklatottan aludt, volt, hogy vakkantott, nyüszített, morgott, horkolt, volt ott minden. Lemászott a helyéről, vakarózott, megrázta magát, visszamászott, odajött egy kis simiért, visszamászott. Hát szóval nem volt egyszerű éjszaka.

Reggel pedig Réka közölte, hogy neki fáj a hasa, a feje és a torka, úgyhogy otthon maradt. Tibi elsőre kinevette, hogy ilyen nincs, mind a három fáj neki egyszerre. Szerintem unja a banánt és kivesz egy kis táppénzt. Kár, hogy pótolni azért nem egyszerű lesz, főleg töriből, ahol az órai jegyzetelés is tananyag, de mindegy. Legalább pihen egy kicsit .Igaz, hogy hétvégén sem tanult szinte semmit, de nem lényeg. Még 8 hét a kemény tanévből….

UI: Csütörtökön nyelvtan írásbeli felelet, pénteken meg lehet, hogy matek felmérő. Jajdejó....

Fogorvosnál

Tudtam, tudtam! Lehagytam a fogorvosos kontrollt.

Nahát a fogorvos az a terület, ahol nem lehet engem boldoggá tenni. Bár kit lehet? 
Van ugye a fogorvos, ahová járunk Tibivel 15 éve. Ő egy kitűnő doktornő, már csak privi rendel, viszont egy kihívás elérni. A mobilt, amin lehet időpontot kérni, soha nem veszi fel, úgyhogy én nem is értem, hogy lehet az, hogy 2-3 hónap a várólista. Kvázi jósnak kell lenni, hogy az ember tudja, 2-3 hónap múlva, fájni a fog a foga, ki fog esni a tömése, be fog gyulladni, meg ilyenek. Tiszta mázli és hát az ő érdeme is, hogy már vagy 13 - 14 éve csak kontrollra, töméscserére és fogkő leszedésre járunk. 

Tavaly átpártoltam egy másik dokihoz, mert nem tudtam kivárni, hogy legyen időpont , berágtam nagyon, hogy hat héten keresztül nem tudtam elérni a doktornőt. Eme másik egy héten belül pótolta a kipottyant tömést és minden heppi volt. Hamarosan a gyerekeket is elvittem hozzá, persze kedves volt velük is. 

Hopp, eltelt egy év, szült egy gyereket, pár hónapja visszatért heti két alkalommal és megint abba a csapdába estünk, hogy hat hétre kaptam időpontot a gyerekek számára. Egy fura férfihang megosztotta velem, hogy a konzultáció (tehát nem fog csinálni semmit) várhatóan 6000 Ft-be fog kerülni. Hát jó. Én is úgy gondoltam, hogy nem lesz tennivalója, bár eddig a régi dokinál nem fizettünk semmit a konziért. Egy feketepont ide...

Kiderült eme konzultáció során, hogy egyik gyerkőcnek sem kell fogszabályzó, várhatóan később sem, nem hogy most. Megkérdezte, melyik suliba járunk, gondolom, hogy beazonosítsa a fogdokit, de végül nem mondott semmit. Rékának lenn már a hetesei bújnak ki, nem őrület. Van négy erősen mozgó fogacskája és annyi lesz a tejfogaknak. AMi azt illeti, már nagyon várja a csaj. 

Zalánnak van egy ici-pici lyuk az egyik tejfogon és mivel még akár 2-3 évbe is telhet, mire az kipottyan,hát úgy döntöttünk, hogy betömetjük. Aztán vagy kiesik a tömés , vagy nem. Majd meglátjuk. Zalán nem nagyon boldog emiatt, de elvileg nem fog fájni a tömés. 

Kifelé menet Tibi hosszú és fájdalmas kalkulációkat végzett, hogy mennyi pénzt is fogunk otthagyni a rendelőben legközelebb, amikor két kiesett tömést pótol majd, nálam és Tibinél és ellátja Zalánt is. Nekem meg azon járt az eszem, hogy mégis inkább hat héten át telefonálok minden nap a régi dokinak időpontért, mint járok ide, mert itt is hónapokat kell várni (május végére kaptunk időpontot) és  talán még drágább is. A recepción ráadásul a pasas azt közölte az urammal, hogy mivel ő még soha nem járt a doktornőnél, hát először konzi lesz és csak utána tömés. Na, ne nevettessen már ,hogy két hónapot várok egy időpontra, felméri a viszonyokat, majd újabb két hónap várakozás után jöhet a tömés Ez valami vicc? Hármónkra másfél óra időt számolt, ami szintén humoros, mert mindkét tömés kb. negyed óra, nem először esnek ki, és kétlem, hogy Zaláné egy órát fog igénybe venni, de nem akartam okoskodni. Igazából akkorra már eléggé elegem volt és inkább lettem volna rendelőn kívül. 

Irány vissza a régi doki. 

Persze felmerül a kérdés, hogy mi a helyzet a körzeti fogdokival, teljesen jogosan. Kinyomoztam, hogy hová kell menni és ki is a doki, eddig fogalmam sem volt róla. Állítólag egy ezer éves matróna, akiről semmi jót nem hallottam, tehát nem pálya a körzetes. Talán rimánkodhatnék másnak, hogy lásson el, de inkább nem. Infó nélkül nekem semmi bizodalmam a tb-s rendelésben. 

Na hát ennyit a fogorvosról egyelőre. 

04.05, péntek

Mostanában állandóan úgy írok bejegyzést, hogy fogalmam sincs, mit írtam már le, mi az, amit csak szerettem volna....Nagyon jó!

Akárhogyis, végre péntek van és most tényleg elfáradtam. Pedig 2 hete nem tanulok Rékával negyed óránál többet alkalmanként. Úgy néz ki, bár nem akarom elkiabálni, hogy egyedül is egész jól boldogul. Mondjuk, hétvégén termism Tz-re kell tanulni, azzal biztos elleszünk pár órát vasárnap, de mindegy.

Persze Zalánnal tanulni szoktam, ő egy hangot nem tanul, egy betűt le nem ír nélkülem, leszámítva azt, ami napköziben házi írás címén művel. Mostanában a szorzótáblát nyúzzuk, ha éppen nem német szavakat püföljük. Nyelvtanból, már minden oszlopot tudni kell a nyelvtan függelékből. Hozzáteszem, hogy egyre jobban megy, múltkor ötöst írt, igaz, ez volt az első és egyetlen tollbamondás ötös. Olvasásból olvasunk, semmi különös.  Ott  van még a környezet, amit szintén elő kell venni majd a hétvégén, hullámzok és örvendezek....

Zalán mostanában állandóan palacsintát süt, minden áldott nap. Meglepően finomat. Mondjuk, némileg aggódom, hogy le tudja e égetni a házat, mert akkor földönfutók leszünk szó szerint, de nagyon figyelünk rá. Legközelebb piskótát, lekváros tekercset vesszük, kíváncsi vagyok, az hogy fog menni neki, amikor még én is elrontom. Tavaly ilyenkor pl. nem tudtam elküldeni a lekváros tekercset az osztálybulira, mert lisztcsomók voltak a piskótában, ez a csúfság történt velem. Azért a lekváros tekercset nehéz másképp elrontani....

Rékáék ma megnézték a Munkácsy kiállítást, ami innen Pécsre költözik. volt hozzá tárlatvezetés is, Réka szerint minden kép előtt 10 percet töltöttek el, úgyhogy a sokadik képnél már eléggé unatkoztak. Kár, mert maguk a képek csodálatosak. 

Zalánéknak két hét múlva keddre kifújt tojást kell vinni a suliba. Imádom, mikor nekem adnak fel házit a tantónénik.  Mert fogalmam sincs, hogy fogjuk kiszedni a tojásból mindazt, amit az Isten beletett ebbe a hatalmas sejtbe, de hát mindig tanul az ember, biztos megoldjuk. Ők, gondolom, majd dekorálják húsvét alkalmából. 

Jövő héten indítom a kerékpáros szezont. Igaz, az új kerékpárom nincs még meg, de alapból is úgy terveztem, hogy májusban veszem meg, csak már nagyon türelmetlen vagyok, amióta látom, milyen szépségeket lehet kapni. 

Ma Mekis ebédünk volt, ennyi a fogyókúrámról. Amúgy lement másfél kg a héten, úgyhogy nem esem kétségbe, csak ma már nem ehetek semmit, hehe...

Most pedig, szerintem alszom egyet. Mostanában Ludovico Einaudit szoktam hallgatni este, olyan csodás zenéi vannak, hogy teljesen belefacsarodik az ember lelke. Különös tekintettel az Una Mattinára. Tibi mondta, hogy ő már évek óta hallgatja az irodájában. Na tessék, le vagyok maradva! 

Írtam, eltűnt....

Írtam egy egész hosszú bejegyzést, majd valahogy hopppá...eltüntettem. Na mindegy. Most viszont kénytelen vagyok saját kútfőből írni. 

Szokott lenni olyan érzésetek, hogy találkoztok valakivel, akit mondjuk érettségi vagy diplomaosztó óta, vagyis 10-20 éve nem láttatok? Vagy valami izgalmast tudtok meg valakiről? Vagy valami ilyesmi. Majd szomorúan rádöbbentek, hogy már nincs kivel ezt megosztani, nincs senki, akinek elmesélhetnétek az újdonságot, mert az adott ismeretségi körben már senkivel nem tartjátok a kapcsolatot olyan szorosan? Én egyre többször szembesülök ezzel. Főleg volt munkahelyekkel kapcsolatban.

 Múltkor pl. mentem át az út túloldalára, mert a túloldalon villogott a munkahelyem. Várakoztam, mikor lesz olyan helyzet, hogy senki nem üt el palacsintává, egyszer csak az egyik elsuhanó autóból kiinteget egy régi kedves kollegám, pont akkor, amikor én is felismertem őt. Nem nagy dolog, de már vagy 3-4 éve nem láttam. Mégsincs senki, akinek ezt elmondhatnám, hogy aszongya, láttam a Sanyit....vajon, mi lehet vele? Már biztos nagyon a gyerkőcei stb....mert már egyik kollegámmal sem tartom szorosan a kapcsolatot. Mármint olyan szorosan, hogy ezzel a hírrel megkereshetném. Nem tudom, mennyire megy át, amire gondolok. 

Igazából mondhatom azt, hogy teljesen a jelenben élek és a közel- vagy távoli múltból nincs szoros kapcsolatom senkivel. Valahol ez olyan szomorú, legalábbis én szoktam kornyadozni rajta, még ha a mindennapok pörgése és mókuskereke nem is nagyon tehetné lehetővé, hogy akár szűk társadalmi életet éljek a többiekkel, régi és újabb ismerősökkel, barátokkal. Na mindegy.

Mára virradóra nőtt az orromon egy furunkulus. Nem nagyon izgatott, mert úgy volt, hogy ma nem lesz Főni, szóval egész nap nem találkozom idegennel, délután meg kollegákkal robogok haza, itthon meg majd lesz valami, csoda történik és eltűnik a giga pattanás. Erre kiderült, hogy Főni csütörtökön nem lesz, elnéztem a naptárt, szóval velem szemben ül valaki mégiscsak, és premier plánban láthatja a furunkulusomat. Majd kitalálta eme Főni, hogy menjünk el együtt a Papír-Írószer nagykerbe és vegyük meg, amit kell! Na, nesze neked négyfal és csendes elfordulás a világtól, amíg a kellemetlen folyamatok lezajlanak! Belépve a papírboltba, mit ad Isten, összehozott a sors azzal az évfolyamtársammal, akit 15 éve nem láttam kb. Hát persze, mikor is máskor, ha nem akkor, amikor furunkulus nőtt az orromra, világos! Amikor régebben melegítőben osontam be pelenkáért a DM-be, csapzottan és nyúzottan, biztos akkor futottam bele régi tanárba, főnökbe, ezer éve nem látott rokonba vagy ismibe. Ilyen az én formám! Végül nem beszélgettünk a fősulis ismivel, mert hátra mentünk mappákat halmozni Főnistül, addigra pedig ők fizettek és távoztak. Itthon Tibi háromrét görnyedt a röhögéstől, amikor meglátta a pattanást az orromon, úgyhogy elegem lett, sarkon fordultam és - nem részletezem - de végeztem vele.....Mármint a furunkulussal!!!! 

Délután írt Réka ofője, hogy bejutottak a termism verseny országos döntőjébe a gyerekek. Az volt az első gondolatom, mert besavanyodott, öregedő némber vagyok, hogy te jó ég, mennyit kell majd tanulni a májusi fordulóra! Nem tévedtem nagyot, mert rögtön jött új üzenet, hogy kell majd egy powerpoint prezentáció kell bizonyos témában.....és hogy majd küldi, mit kell átolvasni, megtanulni. Jaj de jó! 

Na még írnék, de nyúz a banda. Folytköv máskor.