Miután Zalán szobája sötétbe borult egy átvágott villanyvezeték miatt múlt héten, tegnap vidáman újságolta az egyik szerelő fiú, hogy az előszobában a bejárati ajtó felett is elfúrtak egy villanyvezetéket. Ekkor már tudtam, hogy az egész házban nincs a csillárokból villany illetve sem a mosogatógép, sem a konyhagépek a főzőlapot leszámítva nem működnek. Ezzel gyorsan szembesítettem is, mire biztos ijesztően festhettem, mert kihátrált a bejárati ajtón, hogy sürgősséggel hívja a villanyszerelőket. Helyem, morogtam és vissza kellett fogni magam, hogy ne vágjam rájuk az ajtót. Most ennyit tudok írni mérgemben erről a napról. Sírhatnékom volt. Nem elég, hogy melegítjük a vizet (nem nagy dráma amúgy indukciós főzőlap mellett) most már sötét is borul a házra….
Később:
Amíg világos volt, addig a Mentalista néhány részére könyveket csomagoltam. Az nem jutott eszembe, hogy a füzeken sincs mindenhol fólia. Csak másnap reggel. Szabtam is bőven, ehhez Tibi legélesebb ollóját (egy van) kértem el. Este 9-kor hívott a főnököm, akinek elsős a lurkója, hogy hogy lesz A4-es borító egy nem A4-es könyvön. Hát totál egyenes és tökéletes szerintem sehogy. A legélesebb ollóval is kell trükközni. Dió itt közbelépett, mert hol Zalán táskájét kezdte el alattomosan és sokat mondóan rágcsálni, hol Tibi övét….úgyhogy elérkezettnek láttam az időt arra, hogy elvigyük sétálni, még mielőtt kihúzza a gyufát. A Tiszánál megharapta egy kis mocsok tacskó, aki a vele tartózkodó keverék szukát védte Dió sármjától….Szimpatikus volt a tacskó tulaj, annyit mondott, hogy nem tud vele mit csinálni, aztán sétált tovább. Mondjuk valahol igaza van, de ha az én kutyám harapja meg az övét, biztos nem söpri le így a témát a válláról. Mire haza értünk , besötétedett és rájöttem, hogy a mosogatógép is konyhagép, vagyis nem tudom beindítani. Itt szerettem volna meginni egy tata féle barackpálinkát, fél deci elég lett volna, de még hátra volt pár nyomtatvány kitöltése olvasólámpa fénynél. Mindenki megfürdött, de mi Tibivel voltunk csak fáradtak. Mire mindent kitöltöttem, átmásoltam az órarendeket a noteszembe, addigra hulla lettem. Egyébként a kazán a helyén. Még nem bekötve, de a helyén. Hogy ne vinnyogjak és vernyákoljak annyit….
9. nap a nemtomhányból
Reggel 7 órakor jött a villanyszerelő és iszonyúan leb….ta a gázszerelő fiúkat. Ennek eredményeképpen az alacsonyabbik, amelyik izzad, mint a ló, háromnegyed nyolckor már a második cigijénél tartott kinn a garázs előtt. Egyébként hétkor még bugyiban ácsorogtam a konyhában és vajas zsömléket kentem, de nem érdekes, oda nem nyitottak be. Szerencsére lett délutánra áram. Igaz, egy hiba marad, erről majd mesélek később, már túl késő van.
Mit ne mondjak, katasztrófa volt az egész reggel, (első nap) hat órától háromnegyed nyolcig. A gyerekek viszonylag könnyen felkeltek, miután a ruhát rájuk rángattam. Réka nem találta a tolltartóját, én pánikba estem, mert egyetlen zárt cipőt hagytunk a házban per családtag és Rékáét nem találtam. Tibi két perc múlva megtalálta Zalán cipőjét a kuka tetején odakinn. Szakadt az eső egész éjjel és még abban a pillanatban is. Szerencsére Zalán ünnepi cipője lehetővé tette, hogy Zalán mégis iskolába jusson el. Rájöttem, hogy a füzetekre nem írtam még neveket…gyorsan pótoltam azt a párat, de ez is rontott a stressz szintemen. Negyed nyolckor még abban a pólóban cikáztam, amiben aludtam. Melltartót sem találtam és ezt közöltem is az egyik szerelő fiúval, akit összetévesztettem Tibivel. Jól van, na, eltakarta a szekrény és ugyanúgy szöttyögött, ahogy Tibi szokott. Végül céges pólót húztam, úgyis abban van mindenki benn, legalább átitat a csapatszellem.
Zalán reggeli tevékenysége kimerült a kutya simogatásába, akit egyébként megint Réka karjaiból téptem ki hajnali hatkor . Nem értette , mi a bajom. Réka figyelmeztetett, hogy a magyar cuccát nem pakoltam be a táskába. Amíg káosz van a felújítás miatt, minden tanszert én kezelek az utsó radírig. Különben semmi nem lenne meg a sok nejlonfólia alatt. Közöltem Rékával, hogy B hét van, vagyis ma nincs egy árva magyar órája sem. Rábökte az ujját az órarend kérdéses pontjára, ahol igenis van magyar megjelölve. Fásultan emlékeztettem, hogy kedd van , nem hétfő. Réka ekkor még mindig nem találta a tolltartóját, és már az iroda/műhely kombót is fésülte Tibi. Réka ötödik figyelmeztetésre valahogy véletlenül megfésülködött , copfot, fonatot nem kért. Zalánnak hatszor szóltam, mire észrevettem, hogy valahogy van cipő a lábán. Az esőkabátot az istennek nem akarta felvenni, végül kiderült, hogy legalább két éve kinőhette. Nagyszerű. Réka zárt cipője köddé vált, diffundált, lebomlott, ellopták, nem tudom, de nem lett meg. Szerencsére Tibi előásta a tanszerek közül a tornacipőjét, így abban ment iskolába. Ezen a ponton kezdett a stressz szintem csökkenni. Kritikus szint alá akkor ment, amikor a tolltartó is előbukkant Réka táskájából, egy rekeszből, amibe egyébként már négyszer belenézett. Én is egyszer.
Bizonyítványokat, kitöltött nyomtatványokat, nemkérünkkülönbiztosítástpapírt eltettem. Mindkét gyereknek . Tízórai : vajas szalámis zsömle, paprikával, szőlővel, Zalánnal több szőlő, Rékának kevesebb. Itóka ma baracklé, holnaptól víz. Elfogyott a szörp. Fél nyolc után 3 perccel indultunk, szakadt az eső. Mi ketten egy esernyő alatt a gyerekek a nyomunkban. Tibi két percenként megkérdezte, hogy jönnek e még a gyerekek utánunk. Talán attól félt ,egy utcával hamarabb lekanyarodnak. Ebben a rémes időben? Élmény volt a suliba beérni.
Tibi mellettem szandálban és térdgatyában cuppogott a pocsolyák között nagy lelkesen. Megjegyeztem, hogy bezzeg az egész nyarat végigtolta farmerben és zárt sportcipőben. Ránézése öngyulladást hajtottam végre….mire ezt végiggondoltam, rejtélyes okból olyan nevetőgörcs tört rám, ami bizonyára az idegösszeroppanás egyik jele lehet. Tibi szégyellősen közölte, hogy nem is igaz, a nagy kánikulára már váltott rövid gatyára. Aha, addigra augusztust írtunk.
A küszöbön még üdvözöltem egy több év után Németországból hazaköltöző kedves ismerősömet, majd szinte meg sem állhattunk, robogtunk tovább, mint a futószalagon. Zalánt betoltuk a tanterembe, a bizonyítványt és a papírokat leadtam személyesen én a tanítónőnek. Elvileg osztályba szülő nem léphet be, de talán első tanítási napon vagy másodikon még elnézhető. Mondjuk elég érdekesen nézett, de nem szólt semmit. Zalánt háromszor megcsókoltam és meghatottan meresztettem rá szemeimet, de nem mozdult, végül csöndesen annyit bökött ki, hogy adjam már oda végre a tornacuccát. Ja, tényleg. Mire Zalánt száraz helyen tudtuk , a helyén és szétnéztünk a folyosón, Réka már sehol nem volt, pedig el sem köszöntünk. Tanácstalanul néztem Tibire , mire intett, hogy menjünk haza, végeztünk.
Huh, nagy menet volt. Jó volt hazaérni….azaz csak jó lett volna, mert nem lehetett elterülni a kanapén (amúgy is le van takarva), sem ágyba bújni egy jó könyvel, irány a melóhely. Hajajaj….pörög ezerrel a mókuskerék.
Egyébként totál készek vagyunk, Tibi is, én is és úgy érezzük, több bonyodalmat már nem tudunk elviselni. Az élet egyik területérő sem, pedig jönnek a pofonok bőven. Az ígéretekkel ellentétben nem lesz ez kész még a héten, pedig csütörtökön már két hete lesz, hogy itt dolgoznak. El vagyok keseredve, folyton elfúrnak hogy egy villany-, hol egy vízvezetéket. Elegem van, elegem van, elegem van.....Holnap új nap lesz, de most ez van. Azt hiszem, ma dobok egy barackot....
