2018. május 11., péntek

A kis öntudatos....



Réka ordít, mert Dió mellé szeretne ülni a kocsiban, de nem kockáztatok, én ülök hátra, Réka az anyósülésre. Tibi vigasztalja: 
- Most visszük haza ezt a kutyát....még legalább 12-14 éved lesz vele foglalkozni....
Réka még hangosabban sivalkodik:
- Dehát én 8 év múlva egyetemre megyek, már nem leszek otthon....váááá....

2018. május 10., csütörtök

Hogy indul a napom?


Az eb öt óra után nem sokkal ébreszt, ugrál az ágy mellett, közben össze-vissza igyekszik nyalni, bár szerencsére nem ér el. Vidámsága imponáló, egyben tiszteletet ébresztő. Naná, ő aludt el először este. Még altatni sem kellett. Ő lesz a gyerekek példaképe. Amíg teszek-veszek, bepisil a fürdőszobában, ami még istenes, ott a legegyszerűbb feltakarítani. 

Lemegyek vele a konyhába, illetve Lebaktatok a konyhába, ő kocog velem és kap enni. Még nem tudom, milyen fajta, rögtön éhes e, amint felébred, mint Molly kutyám volt (bár az más nemzetiségű volt), de nem bízok semmit a véletlenre, hisz elég soványka. Tegnap kiderült, hogy a "tenyésztős" tápja (amit a kennelben evett) KÜLFÖLDRŐL jön, így hiába rendeltem meg egy hete majdnem, van némi átfutása. Gratuláltam magamnak ezért. Kap egy kis hurkát (házi, nem túl zsíros) bél nélkül (előző napi embervacsora egy része) és Pedigree Junior tápot (remélem, tenyésztő nem olvas, mert az most lehet, hogy lefordult a székről. ) Nem eszi meg mindet. A hurkát mondjuk igen. 

Kutya térül és fordul, mire farmert húzok és pulcsit , leviszem a kertbe. A levegőnek isteni nyár illata van. Érik a bodza és még egyebek is….Mintha megnyomtak volna rajta egy gombot, tornádóvá változik az eb és fél órát játszunk. Olykor bekattan és fékevesztetten köröket ír le a kertben, vagy inkább nyolcasokat? Az összes kutya játék semmit nem ér, kilapított PET palack a kedvenc és mindenféle bot, amit randomra talál. Kaka viszont sehol, hiába az elfogyasztott reggeli. Fél óra múlva felszólok Tibinek, hogy lejön é vagy ha nem, akkor felviszem ölben az ebet. Nem jön le, máshol trónol. Neki sikerül, ami a kutyának nem. Felviszem a karomban a kutyát az emeletre, óvatosan, közben a szemem közé néz csodaszép szemeivel, pofája csupa ránc, de ő az egyetlen talán, akinek ez jól áll. Nincs még kutyaszaga, inkább finom gyapjúszaghoz hasonlít, ami árad belőle. Kiskutya még. Megpuszilom a buksiját, amivel magam is meglepem, Mollyt sem pusziltam meg sűrűn … Talán kölyökkorában még igen? Nem tudom. Végül csak kifordul a kezemből, beront Réka szobájába, ahol Zalán alszik kivételesen és összekeni a lábával a lepedőt. Mini infarktus átvészelve. Tegnap cseréltem vagy tegnap előtt ágyneműt, lényegtelen. Ma is csere lesz.


Kutya be a kádba, langyos víz bele, pár centi. Ettől megint megőrül és két manccsal egyszerre pacsál a vízbe. Imádnivaló. Egy Rékabugyit elővarázsol valahonnan, nem tudom kiszedni a szájából, bár úgy fújjjjolok, hogy a második szomszédban vigyázba állnak a lakók. Szerencsétlenkedek egy picit a kutyás bugyival, bugyis kutyával, de végül győzök, bugyi likmentesen a szennyesbe be, kutya csutakolva, villámmódra. Előhívom a kék törölközőt, ami immár Dióé és szólok mindenkinek, hogy nincs a reklámozott mosószerből vagy öblítőből itthon, ne használják ezt a törcsit! Kiszedem a vízből a kuttyot a törölközőre, megtörlöm a lábacskáit és a kosarába zavarom. Persze nem megy, bekúszik az ágy alá, a túloldalon bukkan ki, ahol 6 díszpárna közé veti magát. Az a rémálmom, hogy közéjük kakál, úgyhogy előhalászom és a kosarába parancsolom. Nem marad ott, visszagaloppozik a párnák közé. Hallom, hogy rág valamit. Találgatok némi horrorral mi lehet az. Felnyalábolom újra, a kosarába teszem és komolyan rászólok, MARAD!! Ott marad, hoppá, okos kutya ez, lefekszik. Jókutya. Elvonulok a fürdőszobába, kimosom a kádat, elrakom a törölközőjét, felmosom a fürdőszobát. A tükörbe nézek, hajam szénaboglya, szemem alatt mély karikák …Úristen……Mindt egy kiégett mosónő. Elszakítom tekintetem a tükörtől , ideje felöltözni rendesen, készülődni a melóba. Elvégre 6:45 – indulhat a nap. Illetve korábban ekkor indult igazán. 

Kutya a kosarában összegömbölyödve, mélyen alszik. Szempillái csodásak. Boldognak tűnik és elégedettnek.

2018. május 8., kedd

Képes



Picit összevissza vannak a képek, de most ennyire telik, ugrálok az időben, de a lényeg úgyis maga a Kutyus....




Kennelben - szemben Dió


Első fotó itthon a kapuban


Cukorfalatok


Zalánt imádja puszilgatni

                                                                Igazi sztárfotó


Vizslababához méltón így aludt el első este, imádja ha ölelgetik


Újra a tenyésztőnél - a madzagos a Dió


Első fotó a mi kutyánkról. Itt már tudtuk, hogy ő jön haza velünk

2018. május 7., hétfő

Az ötödik családtag feltűnik

Szombaton reggel pillangókkal a gyomromban ébredtem és legszívesebben máris téptem volna kiskutya nézőbe, mint hős szupervumen…Lobogó köpenyben, előre nyújtott jobb karral, menő szempillaspirállal, amely menetszélnek és felhőknek ellen tud állni.... Ez azért olyan nagy dolog a kutyások életében. Új eb kerül a házhoz. Ritkán kerül rá sor, jó esetben számunkra 10-15 évente egyszer . Végül fél 10-kor kanyarodtunk ki itthonról. Illetve a városszéli benzinkútról, miután beszereztük napi betevőnket a kis kedvenc pékségünkből és inni adtunk az autónak is. 

A végcél Siófok volt, onnan származik a mázlista eb. Az gondoltam, hogy ez még az a távolság, amit bevállalhatunk. Első hallásra messzinek tűnik, de két óra alatt nagyjából letudható az út odavezető része. Mint valami teljesen átlagos dramaturgiájú katasztrófafilmben, természetesen a végcél előtt 15 km-rel, még az M7-en egyszer csak motorhibát jelzett a Toyo és leszabályozott. Ez általában azt szokta jelenteni, hogy eltömődött az EGR szelep (vagymi) és 100 km/h fölött nem enged száguldozni. Ez nem lehet akkora gond azért, nem? Csakhogy most nem az Alföldön cikáztunk, így felfelé a dombokon bemackósodtunk akár 40 km/h-ra. Én nem is tudtam, hogy Siófok környékén is vannak dombok, soha nem tűnt fel eddig. 

Hogy senki jámbor közeledő belénk ne szálljon hátulról, kikacsáztunk a leálló sávba, vészindex bekapcs és úgy gurultunk el a 105-ös lejáratig, ahol aztán hiába követtük az utasításokat, a googlemaps visszavezetett bennünket az autópályára 300 m-en belül... Megint. ÁÁÁ! Enyhén sírhatnékom volt. Újabb kb. 10 km vészindex és leállósáv után valahogy visszabotorkáltunk a vonatsínek mellett Siófokra. 

Nem sokszor fordult elő velem, hogy eszembe sem jutott a Balaton ilyen kartávolságnyi közelségre a tótól, de most így volt . Főleg, amikor eltévedtünk és a helyi kórház parkolójába kellett behúzódni, hogy kitaláljuk, melyik utca rejti a kutyusokat. Már csak pár utcácskára voltunk, végül két és fél óra kamillázás után megpillanthattunk a három kis lurkót és a mamáját. Eufórikus érzés volt, olyasmi, amire az ember mindig emlékszik. Mint a pillanat, ami után Réka belefordult biciklistül a Holt-Tiszába…bár ez rossz példa, de ez ugrott be elsőre. Milyen volt az a pad, amin az oviban ücsörögtünk Pistikével, amíg nem jöttek értünk a szüleink….amikor először megláttam az uh-n Rékát, majd aztán élőben is....ilyenekre gondolok. 

Fotók alapján foglaltam le egy kiskutyát, Jogart a J betűs alomból, akiről már előző este kiderült, hogy egy német kisfiú szintén kinézte magának és sír utána...Jött a kérdés a tenyésztőtől, hogy ragaszkodunk e hozzá? Mondtam, hogy nem, de szeretnék háromból választani, ahogy megbeszéltük. Először a három kutyus számomra egyformának tűnt, mintha ikertestvérek lettek volna (ha-ha-ha…..) , aztán hamar kiokosodtunk rajtuk, hogy van két egyforma méretű és megint másik kettő egyforma színű, viszont mind cukorfalat. Végül Tibire bíztam a választást, mégis kb. 20-30 év vizslás élet van mögötte. Tibi a legkisebbet választotta, sötétebb színűt és a legnyugodtabbat. Olyan okos szemei voltak, hogy szerelmes lettem ott helyben.

Járt vele egy kis csomag, termékminták, adagolópohár, itatótál, aláírtuk, kitöltöttük a papírokat és már búcsúztunk is. Teljesen meghatódtam a boldogságtól. Öt percig, mert aztán már azon járt az eszem, hogy a bánatba jutunk haza autópályától távol maradva, kertek alatt, a melegben, egy kutyával, aki még soha nem ült kocsiban, légkondi csak szolidan. Szegény négy csaknem vadidegen ember között…Én ültem be hátra Réka helyére a kutyussal, ő pedig előre. Nem kell mondanom talán ennyi év blog után, hogy mennyire ordított. Mármint Réka. Én nem álltam le veszekedni vele, nehogy a kutya levegye a szitut. Tibi adta azért neki az ívet, így Rékának egy idő után már csak a könnyei potyogtak….


Aggodalmam, hogy a kennelből kiszakítva majd pánikrohamot kap, vonyít, sír, bepisil, bekakál, behány…mind felesleges volt. Zalán ölébe hajtotta a kutty a fejét – még egyszer megforgatva a tőrt Réka szívében – és szundikált, szunyókált. Nem mondom, hogy eleinte nem nyüszített egy picit, de a „Jóóól van” vezényszavakkal és folyamatos simisimivel meg lehetett nyugtatni.

A boldogult lánykoromból régi , még gyerektelen időkből ismert Dunaújváros-Kecskemét- Szolnok utat jártuk be, szépen gurultunk haza a kertek alatt, átlag 50-80 km/h körül, mikor hogy sikerült. Amolyan tatásan. Kecskemét után valahol Ásványvízeseknél Szentkirálynál megálltunk egy pihenőhelynél. Pont utánunk begördült egy másik autó is, egy ordító kisbabával pattant ki belőle egy apukának látszó egyén, de többet nem láttam belőle, mert a kutyával voltunk elfoglalva.

Megkínáltuk a vizsibabánkat hűs vízzel, ami nem igazán érdekelte, viszont a kennelből kapott tápocska felkeltette az érdeklődést és úgy habzsolt, mint aki aznap nem kapott enni. Habár, lehet, tényleg nem kapott, mert azt ígérték, nem adnak neki. Innen még a nap is kisütött volna, ha nem tűzött volna már amúgy is ezer ágra, mert hirtelen eltűnt a motor hibakód és újra szárnyalhattunk haza, ahogy azt megszoktuk. 

Az régóta eldöntött dolog, hogy a neve Dió lesz a leendő kutyánknak, ebben konszenzusra jutottunk a családban. Van mindenféle „nemesi” neve is, de alapvetően Dió ő és kész. A fészke egy nagy fonott kosárban van, melyet heteken belül ki fog nőni, ám egyelőre istenien érzi magát benne. Az első perctől tudta, ahogy megmutattuk neki, hogy az az ő HELYE, két remek pléd van benne és egy foltos kispárna , hogy puha is legyen. A plédeket Réka és Zalán ajánlotta fel, 1-1 db-ot, Réka a Dórás plédjét (na így múlik el a világ dicsősége), Zalán pedig az ovis takaróját, amit egyébként soha nem használt igazán, mert az ovis csoportnak volt saját takarója ,csak huzatra volt igény. 

Itt tartunk most, szokjuk egymást, főleg ő minket. Egyelőre nincs nagy étvágya, biztos sokkos állapotban van még, bár egyre másra kibontakozik. Hosszú és nagyon boldog életet neked, Dió! Remélem, boldoggá tudunk tenni téged! 


2018. május 3., csütörtök

Egyszer élünk?

Megfogadtam, hogy nem írok semmi nyafogósat. Ha mégis, az vagy új keletű nyafogás (mármint a témaköre új) vagy nekem fel sem tűnt, hogy éppen nyafogok. Mindenesetre ígérem, türtőztetem magam.

Továbbá nem írok többet a lakásfelújításról sem.

Ezek után viszont egyáltalán nem tudom , miről írhatok még. Na persze, a gyerekekről....Egyébként újabban sűrűn eszembe jut, hogy befejezem a blogot, merthogy a gyerekek már elég nagyok ahhoz, hogy olyan emlékeik legyenek, amelyek megmaradnak tartósan. Szóval miért is ez a blog? Máskor egyszerűen unom a saját történeteim illetve azon túl, hogy át vagyok kénytelen élni egyes eseményeket, még le is írom őket utána, sót szórván a sebbe…Na mindegy, úgyis szólok, ha egyszer elég volt, de az még nem ma lesz. Mondjuk, hogy Zalán érettségi eredményeiről lesz módomban beszámolni, azt nem tudom elképzelni….Lehet, nem is fog érettségizni, vízvezeték szerelő lesz Dubaiban és boldog tevetulajdonos, fene tudja.

Hétvégén összeszereltük a nappali bútor majdnem 2/3-át. Nahát HomeMax-éktól ne vegyetek bútort egy lapra szerelt asztalos mellékelése nélkül, mert cumi lesz a vége. Tibi szerintem elég ügyes, de vért izzadtunk, mire a bútorok elfoglalták helyüket (nem, nincs glettelve, festve, de erről nem akarok beszélni) . Az egyik bútorlapból hiányzott egy furat, illetve a másik oldalra nyomták be….A másik szekrénynek meg lóg az egyik ajtaja kb. fél centit, de hát kicsire nem adunk. A legnagyobb szekrényt még nem mertük volt időnk összeszerelni….

Ebédidőben: Ma jön a légkondis srác, nem leszek otthon, remélem, Tibivel kitalálnak valamit, hogy elviselhető klíma legyen fenn  nyáron is…most, hogy 28 fokok vannak tartósan, már elég melegecske van, de összenyitott ablakokkal ki lehet bírni. 40 fokban erre nem lesz esély. Újfennt elkezdtem vágyakozni Finnországba, pedig azt csak később szoktam mantrázni....

Tegnap volt Réka zongorás próbája. Majdnem hibátlanul fújja a darabot, amiről nem tudom, hogy vizsga darab vagy bemutató darab vagy mindkettő, egyre jobban vesztem el az irányítást a sulis dolgok felett. Azt sem tudom, mikor lesz ez a fellépés / vizsga/ nemtommi ... Zalán padlóra küldött hétvégén tollbamondásilag, amikor is hosszas nyaggatás után hajlandó volt leülni tanulni (3. nap sikerült csak), majd minden szót ly-vel írt le. Én azt hittem, egyszerű szabály, hogy a szó elején a j mindig j…kivéve lyuk és társai, de hát nyilván nem mindenkinek. Lyó, Lyáték, Lyutalom…..Hát nem tudom. Egyébként ügyes, az órai tollbamondásban csak egy hiba volt .A LYUT….. VÁÁÁÁÁÁÁ! 

Repkedtek haza tegnap mindenféle levelek mindenféle táborokról…egyik 18000, a másik egy híján 21 17000….Réka nagyon szeretne menni az atlétika táborba, hát legyen, de ezzel lezárjuk a táborok sorát a nyárra, azt gondolom. Augusztusra talán laposra unják magukat a gyerekek, hát majd fejlesztik a kreativitásukat. Rékával elkezdjük majd az angolt a nyáron, már nagyon várja (minecraft….), úgyhogy ha tudtok nagyon jó angol könyvet kezdőknek, szóljatok, lécci! Én a Cambridge-i könyveket ismerem, onnan , hogy First Certificate….Nem hiszem, hogy odáig eljutunk szeptemberig. :)

Réka holnap német TZ-t ír a félév nagy részének anyagából. Mivel a 4 napos hétvégén csak nyávogott, ha a tanulás szóba jött, egyedül a szótárt tudtam kikérdezni....nagyon remélem, hogy az órai munka/gyakorlás elég lesz az ötöshöz. Matekból ma írnak, de az simább ügy elvileg, múltkor is 100% lett gyakorlás nélkül szinte. Zalánék a 19-et gyepálják, úgyhogy itt is várható tz, amit soha nem jelentenek be, de attól még felmérő a felmérő. Gondolják , így kevésbé fáj? Hát nem jobb megijedni, mint félni. Mondjuk, Zalánnak egy ellensége van, a közönye,….Tegnap hazajött egy papírfecnivel, amit gyanítom, nem tegnap kapott, hogy kiveszik az anyák napi műsorból, ha nem tanulja meg a szövegét másnapra. Mivel nekem nem akarta elárulni a versét, lecsoszogott az apjához tanulni, de még előtte azt vicsorogtam, hogy ha kiveszik az anyák napi műsorból, semmi gond, de akkor mi nem leszünk ott, anya-fia szinten, mert sajnos ilyen görény vagyok, hogy más gyereke nem érdekel anyák napja szempontjából…. Remélem, nem veszik el tőle a szerepét és nem ő lesz a bioháttér…. Elegem van erre a tanévre a tanárokból, az biztos. MInden tiszteletem némelyiknek, de olyan sem sok van....


16.40: Hát nagyjából ez a helyzet. Ja, szombaton elhozzuk a kiskutyánkat, bár nem akarok inni a medve bőrére, mert pont nem tudom elérni a tenyésztőt, hogy erről ő is tudjon. A gyerekek már alig tudnak aludni az izgalomtól, legalábbis Réka….és én. Anyámnak sem mertem még elmondani , sőt senkinek igazából, nehogy azt higgyék/gondolják/mondják, hogy nem vagyok normális….Lehet, de csak egyszer élünk.