Hálás gyermek

Van az a mini kisfilm a facebookon, amit már többször megnéztem. Arról szól, hogy uzsonnaszünet van a suliban, minden gyerkőc előveszi a finomságokkkal teli uzsis dobozát, egy kisfiú előtt azonban csak az üres doboz áll, úgyhogy inkább kisomfordál a folyosóra, iszik egy kis vizet, szomorkodik…..Ám mire visszatér, a többi gyerek megtölti titokban a dobozkát, szőlő, répa szeletek, mini szendvics sajttal, paprikával, talán uborkával a tetején, szóval nyárcsorgató a csomag. A gyerekek össze-összenéznek, vidám falatoznak, a kis szöszke fiúcska is boldog, legalábbis aznap van mit ennie.

Na most az én gyerekeim nem ilyenek. Mármint nyilván nem arról van szó, hogy éheznek, mert nem (bár Zalán elég csontos), nem is arról, hogy nem adakozó lelkek, mert Réka mindig meséli, hogy nagy a csere-bere tízórai időben, egy vaníliás karika a bevét, egy csokis kekszet ad érte és ilyenek. Sós perecért nápolyi, fél Dörmiért egy mini muffin……Inkább az van, hogy sajnos nincs kellő értékelése az én tízóraimnak. Náluk egy a lényeg, legyen a dobozban nasi. Ha nincs, máris kiverik a palávert. Nyilván nem az ő hibájuk, hanem az enyém, mert elkényeztettem őket….hiszen boldogult gyerekkoromban a kolbászos szendvics és a gyenge citromos tea mellé nem emlékszem, hogy bármi nasi dukált volna, max egy piros alma…..banánt akkoriban inkább a pult alól lehetett kapni, azt is szökőévente és 1 kg/ vásárló. 

Általában az van, hogy a szendvics érintetlenül hazaérkezik, ami mindig vészfényeket gyújt az agyamban, mert akkor nem evett semmit az itthoni két falat és az ebéd között. Persze a nasin kívül. Mert az mindig elfogy. Egyszer jött haza Dörmi Zalán csomagjában, de kiderült, hogy tévedés volt, elfelejtette, hogy ott van. 

Zalán még kap tízórait és uzsit is a suliban, ugyan már nem sokáig, mert van egy olyan gyanúm, hogy pl. a tízórait el sem veszi. Rékánál a hagyományos szendvicsek nem jönnek szóba (amelyek két szelet kenyérrel készülnek). Próbálkoztam hajszálvékony két szelettel, az sem jött be, kategórikusan kijelentette, hogy neki fedetlen szendvics kell és passz. Általában kolbászos és szalámis szendvicset kap, mert ezt kedveli a legjobban.  Sajt és paprika, esélytelen, úgy dúrja le róla, mintha valami undok nyálka lenne. Ha jó napja van, az uborkát megeszi, de csak ha kígyó, ha savanyú, akkor nem valószínű. Paradicsom, retek és bármi egyéb felejtős. 

Pedig milyen jó lenne, ha áhítattal és csorgó nyállal nyitogatnák a dobozkát és jóízűen behabzsolnák.....Hát na. Be kell érnem azzal, ahogyan főztömet eszik. Jobb napokon. Az a gyerek, amelyik habzsol csillogó szemmel minden zöldséget és nem fintorog akármit teszek elé, nos, az nem az én gyerekem....

Egyébként isteni festékszagra értem haza, lehet bontani az első pezsgőt, mert kész a konyhám. Erre 10/10 ember visszakérdezne, hogy igen és kész a bútor is? Na hát nem, az még sehol nincs, ez a poén, de én már annak is kitörően örülök, hogy a bútort LESZÁMÍTVA minden készen van. A konyhában, merthogy mindenhol máshol még hiányos a helyzet. 

Nagy poén volt, a múltkor felhívtuk a gázszerelőt, hogy azt a felesleges gáz csonkot ugyan vágja már le, ha erre jár (és jár, mert itt laknak a szülei mellettünk), jójó, mondta a szerelő, majd beugrik, csak egy bizonyos eszközt neki is kölcsön kell kérnie. Erre ma reggel bekopogtatott, de szerszám nélkül. Vagyis teljesen feleslegesen jött...

Holnap Rékának német doga a felszólító módból, jövő héten nyelvtan doga és német TZ....Mindig az van, hogy az új félév egyáltalán nem olyan, mint a tanév eleje, semmi langyos víz, csak tovább tovább vágtatnak előre....tovább, tovább, tovább.....Azért várom a pénteket, jönnek haza a bizonyítványok. :) 

Félig-meddig

A hétvégén rendbe tette a konyhát az új banda, már csak festeni kell. Érdeklődött a villanyszerelő is, hogy jöhet e, készen van e a burkolás, várjuk őt is szeretettel. Hogy pontosan mikor lesz gatyába rázva a fürdőszoba is, még nem tudom, mert kiderült, hogy az ajtót nem jó helyre rakták be, mármint az újat, de még az előző bagázs....azon igazítani kell, a volt ablak helye sincs rendesen felfalazva, fugázás hiányzik a járólapból, ahol nincs csempe, ott is falazni kell, úgyhogy pfff… nem biztos egyáltalán, hogy hét végén már én mosok magunkra. Utoljára szilveszter napján mostam, csak mondom….

Még csak óvatosan merek nyilatkozni, de az új banda egészen más , mint a régi, ott a négyből nagyjából egy dolgozott, a többi vagy bagózott vagy uzsonnázott, esetleg sepregetett. De már mindegy, nem bántom őket, nem nézünk vissza….lehet, hogy valahol szerencse is, hogy nem tudnak jönni és más lakásán dolgoznak, nem a miénken….Bár remélem, hogy senki nem ad nekik munkát, maradjunk annyiban. 3 hét kimaradt, de nagy jelentősége nincs (igazából csak mosás szempontból lenne), mert a konyhabútor még nem jött meg, lemaradva nem vagyunk semmiről…

Szombaton átrendeztük az emeletet, tulajdonképpen elnyerte szinte a végleges formáját. Már ha úgy gondolkodunk, hogy fenn van a mi hálónk is, de nagyon úgy néz ki. Réka szekrénye bekerült Réka szobájába, aki ezek után egyre többször a szemünkre hányta, hogy az ő szobája mennyivel kisebb, mint a Zaláné. Hogy ő választotta, azt már talán elfelejtette. Sajnos tényleg Zalán szobája jóval nagyobbnak látszik, most ,hogy a szobák már nem üresek, valójában összesen 1-2 m2 a különbség, ami kb. négynek látszik. Azért klassz Réka szobája is, csak 2x3 méter szabad játékfelület nem áll rendelkezésére. Majd még gondolkodom, hogyan lehetne optimálisan átrendezni még, de azért nem szakad meg a szívem a Réka iránt érzett sajnálatban....Elvégre nem egy szoba-konyhába költöztünk, valahogy majd csak lesz. A cserépkályha idővel el lesz bontva, annak a helyére egy nagy gardróbot terveztem a kémény és a fal közé, oda kerülhet majd ki ismét Réka szekrénye és akkor több lesz a hely benn a szobájában. Egyelőre, egy 10 éves kislánynak bőven elég, ha együtt játszanak Zalival, úgyis Zalán szobája a helyszín, mert imádják a süppedős, új szőnyeget….

Ugrottunk komfortfokozatban, ismét visszakaptam az éjjeliszekrényeim, amelyek az utóbbi években már a gardróbban figyeltek, nem fértek el a kisebbik szobában. Kell majd még ágyneműtartó az ágy alá.....A régi lakásban az ágynemű mindig az ágyban maradt, de most valahogy más igényem van, hogy 1-2 m3 játék kiderült az ágyunk alól. Szóval egész más most odafenn, hogy majdnem elnyerte eredeti helyét. A festés még várat magára, nagyjából nyárig, őszig, mert ugye a fűtéskorszerűsítés még terv szakaszban van….Egy kis bibi, hogy a hatalmas barna cserépkályha kávája ad otthont a konyhának, de hát na….ha kibírtunk 4 hetet, kibírunk még kb. kettőt.

Hétvégén nem volt nagy tanulás, bár Zalánnal foglalkoztam matekból és magyarból is, teszteltem, hogy figyelt e órán.  Még 3 betű és jönnek a kettős mássalhangzók, pikkpakk megtanulnak írni. Ha akar, szebben ír, mint annak idején Réka, ha akar, akkor ügyeske. Hogy félévkor értesítőt hoz haza, azt viszont el kell felejteni, pontosabban, nem szabad vele foglalkozni, mert várhatóan nem egészen az lesz benne, amit olvasni szeretnék. Illetve szeretnék. Meglátjuk. Egyébként a hétvégén nem tudom, mi csípte meg, mi bújt belé, de egészen olyan volt, mint egy kisördög. Azt vettem észre, hogy egyfolytában rá kell szólni, újra és újra és újra. A lekváros kezét a ruhájába törölte, a piszkos PZS-ket szétdobálta, véletlenül sem csinálta azt, amit mondtam neki….olykor nagyon fárasztó tud lenni. Nem tudom, hogy minden fiú ilyen e (biztos, hogy nem), de Zalán olyan, mint egy zabolátlan kiscsikó. Önfejű, megy a falnak, visszakaratyol, nem fogad szót, nem érdekli semmi, játssza a nagy laza fiút, közben meg egy rossz megjegyzés hatására simán sírva fakad. Tanulni viszont nagyon szeretek vele, illetve azt is, mert annyira édes pofa, olyan imádnivaló, hogy azt nem lehet elmondani. Van benne valami, amitől előbb vagy utóbb, de elolvadok. Valószínűleg annak köze van az egészhez, hogy ő a fiam. 

Megjött Tibi, úgyhogy most ennyi....holnap majd folytatom. 

In memoriam

"A kamrában van egy kiskutya...." - mondta annak idején kb. 14 éve mama olyan hangsúllyal és hangszínnel, mintha úgy értette volna, hogy Tibi 30 éves plüss kutyájáról van szó. Amit régen kiselejtezett, úgyhogy semmi különös, említésre sem méltó az egész. Nagyjából harmadjára fogtuk fel, hogy egy eleven kiskutya tényleg lakik a kamrában. Aznap érkezett. Hátraosontunk a vaksötétben, a kis ablakon át fényeket láttunk odabenn, Tata bekapcsolta a csibemelegítő, áramzabáló lámpáját. Szerintem soha nem felejtem el, amikor bekukucskáltam az ablakon, egy kis vizsla kölyök nézett fel ránk, fülét hegyezve egy régi fotel mélyéről. 

- Kiskutya! Kiskutya! Kiskutya! - ismételgettem lelkesen a pozitív sokk állapotában. Ezt azóta is emlegeti Tibi olykor. Benyitottuk, megsimogattuk, rögtön imádtuk. Nem volt az a frissen anyjától elválasztott, talán már 10 hetes is lehetett, de egyszerűen ellenállhatatlan volt. Törzskönyv szerint az Avar nevet kapta, amin Tata szokása szerint nem változtatott. Avar. Tetszett ez a név valahogy. 

Az elkövetkező hetekben kiszakította a méregdrága szövetkabátomat, a világosbarna bársony gatyeszom szárába is beleakadt tűéles foga és akkor még nem beszéltem arról, milyen károkat tett Tibi ruhatárába. Ám pillanatok alatt megtanulta a főbb vezényszavakat és hát bármit amit csak akart. Élete során egyszer elütötte egy autó és egy ronda véreb majdnem ketté roppantotta a koponyáját. Nem hittük, hogy túléli, de ők kemény fából faragták,

megrázta magát és felállt. Szeretett a teraszon elnyúlni mamáék ajtajában a hűs árnyékban. Ha vacsoráztunk, mindig benézett az ablakon, nem volt olyan, hogy nem. Szerette a macskákat is, főleg a feneküket szaglászni valami rejtélyes oknál fogva. Az utóbbi pár évben ideje javát Tata gyümölcsösében töltötte, nem a háznál, az annál sokkal szabadabb és ingerekben gazdag környezet volt. Nyáron láttuk először hosszú idő után, amikor a sárgabarackot szüreteltük. Fehér volt már majdnem az egész buksija, a hosszú lábai is deresedtek, de amikor pockot szimatolt a fűben, azt ugyanúgy képes volt vég nélkül kutatni és kutatni. A telet ismét benn töltött a háznál hajlott korára tekintettel. Igaz, az utóbbi időben már nem jött elő a házából, ha egyszer nyugovóra tért, a meleg vackát nem hagyta el. Öreg kutyának számított, tapasztalt jószágnak.  

Avar ma reggel nem ébredt fel, álmában ment el az örök vadászmezőkre. Mancsára hajtotta a fejét és többé nem ébredt fel, minden előjel nélkül.  Nagyon megsirattam, csak hullottak érte a könnyeim vég nélkül....Nagyon fog hiányozni. Nagyon fogsz hiányozni, drága Avar!

4:2

Tegnap elővettem a szigorú énem és leültem Zalánnal tanulni. Na, helyükön vannak a betűk, már csak az ékezetekkel bánik nagyvonalúan, de szerintem ez nála genetika, rendszeres gyakorlással majd csak rögzül, hogy léteznek olyanok is. Azt gondoltam, nagyvonalúbb leszek Zalánnal és valójában az is vagyok, azt hiszem, hiszen nem 100% az elvárt, hanem 90%. De viccen kívül, alacsonyabbak az elvárások, de azért léteznek. Azt hiszem, elsősorban azért, mert tudom, hogy mit érdemel. Matekból vették a tízes átlépést….illetve most következhet, mert még nem úgy számol, ahogy kellene, hanem, hogy ha 10+2=12, akkor 9+2=11. Amolyan következtetősen…

Rékáék még felelnek ma környezetből, nem mintha nem lenne egyértelmű 6 jegyből, hogy ki mit érdemel kb. de mindegy. Réka könnyedén és magabiztosan lett kitűnő, legalábbis a jegyei alapján másra nem tudok következtetni. Szerintem ez most könnyebben ment neki mint valaha.

Vívás ügyben teljes a csönd….

Egyéb mesélnivalóm nem nagyon van. Tegnap egyeztettünk otthon kutya ügyben, hát elég távol állnak az álláspontok. Én már ugye elhoznám holnap (na jó, nyilván nem, de a nyáron) , Tibi azon a véleményen van, hogy jövőre….Addigra összeszedjük magunkat , kész lesz a ház (haha, ha valaha is….), lesz kerítés és jöhet a kutya. Ami természetesen vizsla és kan. Hm…Én alapvetően szuka párti vagyok, talán mert én is nőnemű vagyok, ki tudja. Tibi szerint azokkal több a gond, gondoljak csak a tüzelésre és a nem kívánt kutyaáldásra…..Rávilágítottam, hogy a szuka viszont cukibb, szebb és kevesebbet eszik. Nem jutott egyéb eszembe. Tibi kinevetett. Aztán jutott az eszembe, hogy nem igazságos így leírni a szukákat, hiszen egy fiú kutya is meg tud bolondulni, ha tüzelő szukát szimatol….de erre már nem is tudom, mit mondott Tibi, talán azt, hogy KAN vizslánk lesz és punktum. Úgyhogy azt találtam ki, hogy ebben engedek neki, viszont hozok/örökbefogadok egy cicát, egy szép cirmosat. Macskát végképp nem akar a portán, úgyhogy ezzel igazán rendezhetnénk a nézetkülönbségeinket. Legyen akkor fiú az a vizsga, engem levegőnek fog nézni szerintem, de legalább lesz egy cicám. Na, annak a nemén alaposan elgondolkodtam….azt hiszem, leghelyesebb, ha az is fiú lesz….Így borulnak majd fel az ivararányok nálunk egyensúlyból pasiuralommá….

Holnap péntek és ha minden igaz, új ablak lesz a konyhában, mire hazaérek.4 

Lassan telik

Hát nem sikerült kinyomoznom, miért hanyagolja mostanában Réka a vívást….Már kétszer szóltam neki, hogy akkor egy alkalommal mégis el kellene battyogni, összeszedni a holmit a szekrényéből, leadni a kulcsot, hazahozni emlékbe az ősszel vásárolt vívókesztyűt….de aztán eszembe jut rendre, hogy neki ez kötelező tesi elvileg és vissza az egész. Csak az lesz, hogy valamelyik délután odaállítanak Tibivel az edzés végére és beszélnek az edzővel, hogy most akkor ragaszkodnak ahhoz, hogy járjon még fél évig, vagy elengedik. Nem értem, ősszel még olyan lelkes volt… Továbbra is azt gondolom, hogy valamelyik kiscsaj tette be a kaput Rékánál.

Zalán tegnap újabb feketepontot hozott haza, már nem tudom hányadik, talán a harmadik? Az is lehet, hogy az ötödik. Eddig erről mélyen hallgattam, mint hal a szatyorban, bár nem szándékosan. A ronda feketepontot hiányzó házi feladatért kapják és nem tudom, mi van, ha kigyűlik az öt. Vagy tíz? Az itthoni konzekvencia viszont világos, telefon és tablet hozzáférés megvonása erre a hétre. Azon idegesítem fel magam a legjobban, amikor látom, hogy mennyire érdektelen. Nincs pont az i betűn? Kit érdekel? U betű helyett I betűt ír? Kit érdekel? H és B betű totális cseréje megvalósul? Kit érdekel? Őt aztán nem. Állítólag nem. Én meg azt hittem, hogy az írás tök könnyű dolog, Rékánál ment mint a karikacsapás, közben kiderül, hogy nem is. Mármint, hogy nem olyan egyszerű. Mondjuk, nem ugyanaz a tantónéni, ami óriási különbséget jelent….

Tegnap átnéztem az írás mf-ben talált feladatsort….hemzsegett a hibától. Mert figyelmetlen. Ha én diktálok neki tollbamondást, azt miért tudja megcsinálni közel hibátlanra? Szóval az lett belőle, hogy mivel nem figyel az órán, tanulhat még itthon is velem. Tegnap nem volt kész a matek házija, sem a magyar. Amikor rájöttem, hogy keveri a H és B betűket (h-t most tanulták), írattam vele pár szót tollbamondásként. Remélem, összeszedi magát és legalább addig eljutunk, hogy a házi feladata kész, mire hazajön öt órára. Hát könnyebb első osztályra számítottam, azt biztos. Vagy hát inkább úgy mondanám, hogy más típusú aggodalmaim voltak.

Ja, persze, Tibi szemében én voltam a főkolompos, nem Zalán a feketepontok terén, merthogy nem nézem át a könyveket, füzeteket itthon, hogy van e házi, helyette elhiszem Zalánnak azt, hogy nincs. Nos a többedik feketepont után ez már megteszem, de nem sok esélyem van, ha a fiúcska nem biggyeszti oda a házikó jelet a feladat mellé. Most hívogassam M. anyukát, hogy pontosan és részletesen mi a házi? Hát nem.

Rékának foglaltam időpontot festő estre, az ajándékutalványt még karácsonyra kapta ajándékba. Erre visszaírtak, hogy bocs, de a gyerök nincs 11, úgyhogy egyelőre nem fogadják. Réka némileg ki volt akadva, de ez van. Egy lófejet festettek volna indián tollakkal, úgyhogy telitalálat lett volna, ráadásul felnőtt+gyerek est volt….Na mindegy. Azt írták e-mail-ben, hogy számukra roppant kellemetlen, mert már eddig is voltak visszaélések a korhatárral (igen, pl. Réka osztálytársa már tavaly nyáron is festett velük, nem érdekes). Némi ellentmondást is éreztem ott, hogy ők azt szeretnék, hogy mindenkinek sikerélménye legyen, de nem, nem szempont, hogy valaki tud/szeret rajzolni a hétköznapokban, az nem előfeltétel. Szóval fogadnak egy kétbalkezes 30 évest , de nem fogadnak egy ügyes 10 évest, teljesen logikus. Ja és hogy a szülők elfogultak a kis cukimuki gyerekeikkel kapcsolatban és ha kiderül, hogy mégsem mini Picasso a kölök, akkor extra idő megy el a csoport ügyetlen tagjára (aki a lányom) és az nekik ropppant kellemetlen. Hm, valahol megértem őket, de nem lettek szimpik…..Végül abban maradtunk, hogy ősszel visszatérünk a témára, akkor már Réka veszélyesen közelít a 11 éves korhatár felé. Kedvem lett volna mondani, hogy isten bizony senkinek nem mondom el, hogy még csak 10 illetve ha a szokásos csoportfotózást tartják az elkészült alkotásokkal, majd Réka elbújik a vászon mögé, de nem hiszem, hogy vették volna a poént. Úgyhogy felejtős. Már csak abban bízom, hogy itt a nagy költözős, csomagolós, pakolós hónapokban nem veszik el az ajándék utalvány illetve ami még fontosabb, nem felejtem el, hogy van ilyen nekünk. 