Füst

Hű, jó régen írtam….magamhoz képest.

Végül másodikán, szabadságom utolsó napján átköltöztünk az új lakásba. Mire minden cucc átment, durván délután 3 óra lett, fáradtak voltunk, mert már harmadik napja pakoltunk és pakoltunk és hurcolkodtunk és úgy tűnt, a holmink soha el nem fogy a Hunyadiról. Láttam Tibin, hogy ő is kivan, ami azért nagyon-nagyon ritka jelenség. Biztos öregszik. 

Én nem köszöntem el a lakástól, nem vagyok túl jó búcsúzkodásban, úgyis csak bőgés lett volna belőle, azt meg nem akartam….Elvégre ez az az ágytál, amire vágytál, ahogy apukám mondaná, szóval ha egyszer alig vártuk, hogy eladjuk, most ne hullajtsak már könnyeket, hát nem? Úgyhogy nem készítettem búcsú fotókat, csak a fürdőszobáról és a gyerekek sem készítették el a búcsúvideójukat, bár volt ilyen felajánlás. Ők rugalmasabbak, másodikán délben az apjuk felajánlotta, hogy átviszi őket az új lakásba, a szobájukba, erre fogták magukat, és amíg Tibi pakolt, elindultak gyalog, átsétáltak. Vissza sem néztek és nem is nagyon emlegetik a Hunyadit. Vagyis Zalán olykor mégis, hogy jó lett volna, ha azt is megtartjuk és az újat is megvesszük….Hát persze, drága kicsikém!

Odaát első nap hideg volt, 15 fok, szálló csempepor, lenn dolgoztak a mesterek és nem volt valami jó kedvem. Az ágyat csak 3 nappal később raktuk össze, úgyhogy a földön aludtunk a matracon, minden holmink dobozban, meleg víz még sehol. Így utólag, bolondok voltunk, hogy kedden kiköltöztük, ráértünk volna a hét végén…De hát nem vagyunk mi szerződésszegők és alapvetően dec 31-ig kellett volna lelépni. Viszont a tévé már működött itt is, aznap reggel bekötötte a szolgáltató és mindenféle csatornára lett előfizetésünk, ami csak létezik (na jó, azért nem).

Mai napig a Hunyadin vannak a csillárok és a WC ülőke, amiről azt gondolom, hogy nem kell az új vevőnek, nekünk meg hiányozna az a szín az új fürdőszobából. Egy nap alatt kicserélték az ablakokat és légkondit tettek a nappaliba is….lassan elidegenedünk a régi kuckótól, legalábbis ez a tervem, hiszen már nem miénk és nem is akarok oda visszavágyni. Egyelőre nem is vágyom. Habár a szép új ablakok…nekünk az még 2-3 hónap….

Úgy költöztünk be, hogy a fenti fürdőszoba bár rendelkezésre állt, de vasárnapig nem volt melegvíz, úgyhogy a szomszéd utcába jártunk este fürödni Tibi tesójáékhoz. Ilyenkor értékeli az ember a komfortfokozatokat igazán. Egyelőre mosni még nem tudok géppel, mert az hátul van a műhelyben, a fürdőszoba készen van, de fuga még nincs a padlón, így a mosógépnek is várnia kell. Konyhabútort megterveztettük, várom rá az ajánlatot, konnektorok és kapcsolók híján a konyha is csak nehézkesen használható. Festésre is vár még. Hát szóval van még itt meló, de nem baj, legalább az első 10 nap rémségeit fedezékben tölthettük, az is jó.

A gyerekek elfoglalták rezidenciájukat rögtön első napon, rémálmom, hogy nem tudjuk felfűteni a házat és megfagynak, megalapozatlannak bizonyult. Most állandó 20 fok van fenn, ez az, amihez hozzá vannak szokva (vagy még annyi sem, 19 inkább). Réka írt egy kompromittáló fogalmazást a felújítás folyamatáról – Téli szünetes legjobb élmény témakörben. Gyakorlatilag a családi szennyes napvilágra teregetése, de nem gond, nem mondtam neki, hogy radírozza ki és írja újra. Remélem, a tanító néni nem hívja a családvédelmi szolgálatot, vagymit, ha átolvassa. Ilyen csúsztatások vannak benne, hogy nincs konyha (igaz) és anyák szobájában fűtés sem (nem igaz) és fürödni nem lehet otthon (lehet éppen….) Egy élmény olvasni.

Azt ígértem a gyerekeknek, hogy aki beéri a kisebbik szobával, az új bútort kap. Aztán kiderült, hogy kapunk ajándékba egy nappali bútorszettet, így sok a szabad bútor….szóval Rékácskáé lett a kisebb szoba, de nem kap bútort, mert van bőven. Emiatt folyton lelki furim van. Ő sem sok segítség, rimánkodtam neki, hogy választhat új csillárt és szőnyeget is, de ő csak ingatta fejét, hogy neki a régi háló csillárja kell és PUNKTUM, az sem érdekli, ha a világ összes csillárja közül választhat. Erre Zalán belecsacsogott, hogy ő szívesen választana csillárt….Tesóm is felajánlotta a fia leselejtezésre váró bútorát, de Réka pechjére az fiús, kék és annyira nem szép, úgyhogy azt is Zalán kapná….de inkább passzoljuk és várunk. Kínomban viszont rendeltem Rékának szőnyeget, azt, amit szeretett volna, úgyhogy lesz meglepi, mert holnap már meg is érkezik a szőnyeg, remélem, lesz öröm. Ha már Rékának vettem, nem bírtam magammal, Zalánnak is választottam egy kék hajókormányosat…mert akciós volt és egyébként is, az isten is Zalán szobájába teremtette….Hogy aztán hogy magyarázom ki, hogy mindketten kaptak szőnyeget, még nem tudom.

No egyelőre ennyit, jó éjt!

Soha többé

SOHA
TÖBBÉ
NEM
KÖLTÖZÜNK

Halálosan fáradtak vagyunk..... 

Ma éjjel alszunk itt utoljára, az immáron üres lakásban. Csak a nagy kanapé, az ágyunk, egy szekrény, a tévé és karácsonyfa maradt a lakásban. Ja és a ruhaszárító, mert még fityegnek rajta ruhák. Hirtelen óriási lett a kégli. Ja, kégli. Réka nem ismerte ezt a szót, szemben Zalánnal, aki igen. Ezen jót vihogtunk. Délután meg kikérdeztem a környezet leckét, és amikor arról volt szó, hogy milyen más lovasnemzetek vannak a magyaron kívül, valahogy azt mondta Réka, hogy a románok. Fogalmam sincs miért. A mongolok vagy a spanyolok eszébe sem jutottak. Csak egy kis ŐkMondták, mert az utóbbi időben mindig elfelejtem leírni őket. :( 

Szóval holnap már nem alszunk itt. Ez valahogy szomorú....Főleg, hogy a fürdőszoba, a lenti még csak a hét végén lesz kész. Talán. A felső ugyan csillog-villog, viszont nincs melegvíz, mert azt is lentről kapjuk, de ha nincs csempe, akkor nincs meleg víz sem. Nem mintha az a csempéből jönne, de talán értitek. 

Szerdán suli, ami enyhe hányingerrel tölt el, de pszt! Nem tanultunk szinte semmit Rékával, nyelvtanból van ezer ötöse és ugyanúgy környezetből is, úgyhogy bánomisén. Max. nem lesz dicséretes ötös, ki a fenét érdekel?? Zalánnal írogattunk szavakat, mert ez Zs. néni rá van szállva a tollbamondásra. Nem felejtett semmit, ügyi. Viszont németből a zöldségeket át kellett venni, mert a karfiolt és a babot még én sem tudtam januárban felelni fognak a szavakból. Megyeget már, bár az uborka és a borsó és még valami nem nagyon akar megragadni, arról nem is beszélve, hogy Zalánt valahogy nem érdekli a tanulás. Ez új élmény nekem. Nem baj, majd max tanul valami jó szakmát a felsőfokú német nyelvvizsgája mellé és éli világát. Na előre szaladtam, mint mindig....

Egyébként a lakásban, az üresben, de a telivel is ez volt a helyzet, mindenhonnan GEOMAG golyók bukkannak elő. Szerintem minden egyes dobozból előbukkan majd egy, mert hogy mindent egy helyen gyűjtsünk...na azt már régen feladtam.  

Szóval mélységesen fáradt vagyok, pedig két és fél hét szabit hagyok lassan magam mögött, az év leghosszabb szabiját.....A szabi legelső napján kaptunk kulcsot és a legutolsó napon költözünk át végképp. Persze meló mellett ilyesmit nem is lehet végrehajtani....Fáradtak vagyunk, a végletekig, mégis, amikor odaát voltunk tegnap és a gyerekek birtokba vették a szobáikat, az valami csoda volt. Olyan boldog voltam, mint már régen nem. Pedig még nem tudom, hol lesz a háló és hol az étkező (lesz e egyáltalán), milyen bútor lesz a nappaliban és hol fognak lógni a ruháink....de mégis. Azért két nap egy fűtött, melegvizes lakásban egy puha ággyal maga  lenne a paradicsom....Aludnék egy jót.  Na majd egyszer az is eljön....

Korai köszöntő

A gyerekszobákban már ott állnak a szekrények, polcos szekrények és a játékok 90%-a is. Holnap átrepülnek az ágyak és az íróasztalok is. A földszint továbbra is katasztrófa, bár a konyha burkolatilag majdnem kész. Mire a bejárati ajtóig felhordtam a cuccokat a garázsból, ahol ideiglenesen tárolódtak csatakos lett rajtam a ruha a dzseki alatt. Remélem, nem szedek össze egy jól fejlett megfázást, mert nem hiányzik. A gyerekek szolidan fogadták a saját szoba részleges berendezését. Tisztában vagyok vele, hogy a saját szoba inkább nekem volt fontos, nem annyira a gyerekeknek, de azért remélem, hogy örülnek.... vagy hát örülni fognak, ha egyszer belakják a helyet. Még nekem is fura. 

Tibi találkozott az első nem szimpatikus szomszéddal. A manus fiatalabb nálunk és konyhabútoros puttonyos autóval (vagymi) jár haza. Nálunk konténer áll az udvarban, úgyhogy nem lehet beállni a kapun belülre autóval, pláne nem a garázsba. A ház előtt pedig nem volt szabad hely egyáltalán, úgyhogy a túloldalon parkolt, a hurok túloldalán, mert mi a zsákutca végében lakunk .... fogunk lakni. Szóval odajött hozzá reggel ez a fószer, hogy van itt egy olyan helyi szokás, hogy mindenki a saját háza előtt parkol. Vagy ha ott nincs hely, akkor fentebb, még a hurok előtt. Egyébként ettől még volt hely a konyhabútoros kedvesszomszédnak, úgyhogy nagyon kedves volt tőle, hogy így bemutatkozott. Ugyanez a helyzet fordult elő kb. 10 éve (?), csak ott a később macskáját nálunk trágyáztató nő még bunkón is adta elő magát. Tibi persze jó fiú, ő a maga módján mutatkozott be, vagyis nem szólt vissza vagy küldte el a fenébe a manust, mert ha elmegy a konténer és kiürül a garázs, soha nem lesz okunk az utcán parkolni. Konyhabútorosnak meg nincs garázsa, úgyhogy talán ezért olyan érzékeny. 

Idén nem lesz éves összefoglaló, sem időm, sem kedvem hozzá. Nem tudom, milyen év volt ez a 2017. Olyan vegyeske. Fura kerete van tragédiából, volt az a szinyeis buszbaleset, talán még januárban, ahol sok fiatal meghalt és most decemberben az eltűnt verseghys diák tragédiája, akit végül a Tisza árteréből húztak ki holtan....Ez utóbbi is megrázott és persze az első is. Nem ismertem, de amikor megerősítették a halálhírét, elsírtam magam. Borzasztó ez, megszakad az ember szíve. Voltunk Szlovéniában nyáron pár napot, ahová visszahúz a szívem. Zalán iskolát kezdett, Réka negyedikbe lépett. Munkailag semmi különös és ez nem baj. Valóra vált egy álmunk, amelyet legalább 3 év várakozás, majd a szerződés aláírásáig 3 kemény hónapot éltünk meg. Most pedig jön a felújítás kemény időszaka, ami már 10 napja tart és még legalább egy hétig fog is. Illetve egy évig is, bizonyos szempontból. Mindig azt szoktam kívánni, csak rosszabb évünk ne legyen! Idén is vannak fogadalmaim, lássuk csak.
1) Lefogyok 5 kg-ot. 
2) Odafigyelek mit eszem és mennyit. 
3) Csak vizet iszom.
4) Sok sok gyümölcsöt és zöldséget tömök magamba
5) Leszokom a vacsoráról (reménytelen)
6) Igyekszem rendszeresen mozogni. 

Puszi mindenkinek és nagyon boldog új évet, egészséget, boldogságot, sok - sok örömöt!
Legalább egy nagy álmotok váljon valóra és kívánom minden úgy alakuljon, ahogy szeretnétek! 

Visszaszámlálás

Fél év felújítási procedúra után költözködtünk be. Saját kezünkkel áztattuk le a tapétát és téptük azt le. Mind a három réteget. Jött villanyszerelő, víz- és gázszerelő sűrű tömött sorban. Gondosan válogattuk a csempét, járólapot, konyhabútort, bár a keret nem volt végtelen. 

Az első éjszaka a nappaliban aludtunk és álmatlanul füleltünk, számoltuk a sarkokat késő estéig. Még további fél évbe telt, mire átköltöztünk a hálószobába. Az új matrac és ágykeret volt a karácsonyi ajándék egymástól magunknak. Az első nyaralás, ahová már innen indultunk, Erdélybe vezetett, fel a Hargitára.  Arról álmodtam, hogy ott fogan majd az első gyermekünk. Ott, ahol égig érnek a fenyők és este tíz után nem volt villany hajnali hatig. Ez a kegy végül mégis a lakásunknak adatott meg, mire az egy éves beköltözésünk évfordulóját ünnepelhettük volna, már pocakban volt Réka. Elvileg bolondok napján fogant szegény, vagyis április elsején, de a hivatalos verzió március 31. Elvégre ki tudhatja ezt biztosra? 

A második nyarat már légkondival kiegészítve töltöttük. 2007 nyara pokolian meleg volt, egy hetet itthon is töltöttem az én kis hűs hálómban a legújabb HP köteteimmel. 2007 decemberében megszületett Réka és ezzel a ház lakóinak száma hatra emelkedett. A babakocsit tologatva térképeztem fel igazán a környéket, az utcákat és jöttem rá, hogy milyen klassz környék ez. Ez az időszaka volt az életemnek az, amikor olyan sok időm volt dolgokra, amennyi talán soha azelőtt. Általában a gyeses évekről nem ezt szokták mondani, de nekem a legszebb éveim voltak. Amikor pedig 2,5 évvel később Zalán is beköltözött, végképp tökéletes lett a kis életünk. 

Ebből a lakásból indultunk az esküvőnkre. Addigra már kifestettük a lépcsőházat és a bejárati folyosót is szépre rittyentettük. Szerintem mindig előttem lesz, ahogy lépkedek a kis topánkámban le a lépcsőn, le a földszintre, be az autóba....De szép is volt! Este fél 10-re vége lett a bulinak, hazatértünk, vállfára akasztottam a ruhámat és szomorú voltam, hogy soha többet nem lesz rajtam ilyen. De tulajdonképpen ez az ideális helyzet, szóval ez legyen a legnagyobb bajom az életben!

Igazából két gyerekkel már kicsi volt nekünk ez a lakás, de úgy szerettük, hogy maradtunk. Persze ez csak fél igazság. Nekünk nagyobb terveink voltak annál, minthogy egy-két szobánál nagyobb lakásba költözzünk. Akinek csak ilyen vágyai vannak, nem is tudja milyen szerencsés. Nekünk egy vállalkozást kellett ötvözni egy otthonnal. Hitel nélkül. Lottónyeremény nélkül. Ugyanazon a környéken. Mennyi ennek az esélye? Nem sok. 

2014 újra a munka világában köszöntött, rögtön január végén, februárban. Nem az utca végén pattantam buszra, mint 2007 októberéig azt tettem, hanem egy egészen másik buszmegállóból indultam, de ez sem volt végzetesen messze. Aki régen olvas, tudja, hogy a korábbi munkahelyemet felszámolták még mielőtt Zalán megszületett volna. Nem vágytam oda kifejezetten vissza, de két gyerekkel a saroglyában nem bántam volna, ha ismerős helyre tudok visszamenni, ugye....Node ez most nem is erről szól, hanem a kégliről. 

2015 január elsején kezdtük el árulni és egy darabig semmiféle érdeklődés nem érkezett. Talán egy év, másfél év után kiadtuk ingatlanosnak, előbb egynek, majd kettőnek. Igazából hiba volt, így utólag nem tenném. Végül nem is ingatlanos adta el, ami jó. Nem kellett kifizetnünk neki több százezer forintot. 2017 folyamán sűrűsödött a vevőjelöltek száma, de vételi ajánlatot egészen szeptemberig nem kaptunk, igaz, akkor rögtön kettőt egy hét különbséggel. Azt választottuk, ahol nem kapcsolódott ingatlanos az ügyletbe.

Majdnem 12 évet költöttünk itt. 30 éves voltam, amikor ideköltöztünk, tele tervekkel, álmokkal, családalapítással. Csodálatos volt mindezt megvalósítani. Közben körülöttünk annyi minden változott. A házon belül semmi különös, bár már 3 gyerek lakja, míg 12 éve egy sem volt itt. A jobb oldali szomszédságban volt aki otthonba költözött, esetleg másik lakásba vagy meghalt. Szemközt is nagy átjáróház volt a második emeleten, mielőtt a tévésék ideköltöztek volna. Az első emeleten meghalt a bácsi és akik ideköltöztek...hát nem ismerném meg őket az utcán, ha szembe jönnének. Bal oldalon, átlóban meghalt az az idős néni, aki mindig szoknyában járt. Abban hányta el a havat télen és szedte össze a gyomot tavasztól őszig. Még tovább balra átlóban egy háromcsemetés család költözött ide a földszintre. Amikor még Réka született, egy négy csemetés tanár házaspár fészke volt az a 3 szobás lakás. Mellettünk balra Tuskóék irodája foglalt helyet, mely az évek során az otthonukká lépett előre. Ennek annyira nem örültünk. Ők vágtak likat a kerítésre, hogy nálunk üríthesse bélrendszerét a macskájuk. Mellettük balra egy házaspár lakott a két kislányával, amikor ide érkeztünk. Amikor Réka született, csodáltam azt, milyen szépen beszélnek a gyerekek egymással és háziállataikkal....Reméltem, hogy egyszer az én gyerekeim is ilyen jól neveltek lesznek. Hát ez nem jött össze....mit mondjak. :) Azóta a lányok egyetemre járnak, a kisebbik is másodikos gimis. Pillanatok alatt ez lett belőlük rögtön az ovi után....

A szemközti ház földszintjén egy hölgy él, aki rendszeresen kap tőlünk ruhákat az unokáinak. Nem tud róla, mert közvetítőn keresztül kapja meg, bár ha tudná , lehet, köszönne. Mindegy, nincs jelentősége. 

Volt időszak, amikor 3 babakocsi tornyosult a bejárati folyosón. Ebből kettő folyton az enyém volt. A legutolsót, a Peg Peregót múlt héten adtam el , így már nincs több babakocsim sem és már nem is lesz. De van élet babakocsin túl is, nyilván. 

30-42.....Fura érzés elköltözni egy olyan lakásba, amelyről tudod, hogy a hátralevő életed ott fogod eltölteni.  Ide 5 évre költöztünk és 12 lett belőle.  Boldogok voltunk itt. Nem mondom, hogy felhőtlenül és hogy minden habos-babos volt, csak majdnem. Állítottunk itt 12 fenyőfát. Ebből az utolsó, mostani, költözik velünk. Még nem tudom, hogy, de megoldjuk. Ünnepeltünk első szülinapokat, keresztelőket, sokadik szülinapokat, névnapokat és jeles eseményeket. Gyűlt itt össze család jókedvű borozgatásra és hallott sok falat rengető kacajt. Itt tanultak a gyerekek járni, beszélni, itt kapták első alma püréjüket, innen indultak először oviba és iskolába is.  Innen indultunk első közös tengerparti nyaralásunkra, itt fújt bele Réka először a fuvolájába. Mennyi emlék, mennyi könny és mennyi öröm. Magunkkal visszük a sok jót, szívünkbe zárjuk és folytatjuk ugyanazt ugyanúgy, csak egy utcával arrébb. Ezen túl nem a konyhaablakban fogunk állni és vágyakozva tekintünk le a házra, ami bárcsak a miénk lehetne! Már a miénk. A lépcsőfordulóból pont rálátni ugyanúgy a mostani konyhánkra. Azt remélem, nem fogok állni vágyakozva a lépcsőfordulóban, hogy bárcsak a régi konyhámban lehetnék. Bárcsak lehetnénk legalább olyan boldogok ott, mint amilyenek itt voltunk. Ennél többet nem is lehet kívánni, nem is szeretnék. 

UI: Persze bőgök, mert amin csak pityeregni lehet, azon én pityergek.....

Kedd

Nem tudtam aludni az éjjel hajnali egy és négy között. Forgolódtam, forgolódtam, de amikor full éberen meredek a sötét falakra, tudom, hogy reménytelen a visszaalvás. Elslattyogtam pisilni, ettem kekszet, ittam vizet. A tévében ment az a Matthew McConaughey féle film, amit végül nem tudtam végignézni, mert négykor éreztem, hogy ideje visszabújni az ágyikóba. Nem csoda, hogy aztán negyed hétkor képtelen voltam felkelni...

A gyerekek Tibivel loholtak az iskolába, mert az utolsó pillanatig itthon tököltek...és végül kifutottak az időből. Tegnap fogadóóra volt, hát mit mondjak, Zalán tanárai nem igazán ismerik a gyerekem, még úgy távolról sem, Rékáé pedig a hibákra helyezte a hangsúlyt, hogy művészlélek, szórakozott, szétszórt, játszik a padban, látványosan tud egyszerre több felé figyelni blablabla. A jó dolgokról valahogy nem esett szó, bár ez nem meglepi. Szerintem nem is megyek idén (ebben a tanévben) többet fogadóórára, ezekkel a tanárokkal nem sok értelme van. Ezzel nem feltétlenül bántani akarom őket, mert 50%-ban nem sok bajom van velük, csak mondom. Két órát rászántam a dologra, értelme nem igazán volt...

Még mindig nem tudom, hogy állok ajándékilag, pedig már nagyon az utolsó napokat éljük karácsony előtt. Tuti nincs meg minden, de ma még ezzel nem foglalkoztam. A gyerekeknek kevés az ajándék, más szempontból meg sok, úgyhogy nem engedtem az ösztöneimnek és már több ajeszt nem kapnak. Elég volt. Így is majd még a szobájukba biztosan kerülnek új holmik, amiket nem ingyen osztogatnak. 

Ma átvittük az új fürdőszobabútort a leendő kéglibe, bekapcsoltuk a fűtést, aztán lekapcsoltuk, felmásztunk a padlásra és megállapítottuk, hogy Tibi leendő irodája ajtócserére szorul. Egy-két ujj befér a résen, ami télen nem vicces. Itt is burkolni kell majd és festeni, csak utána költözhet. Még ablakcseréről is dörmögött, amiről eddig nem volt szó, bár én céloztam rá...hát majd meglátjuk.

Dél tájban kértünk kalkulációt egy konyhabútorostól....megterveztük, hogy milyen legyen a konyhánk. Csodaszépre jött ki, bár szűkös a hely. Hát nekem már szép nagy konyhám soha nem lesz, de nagyobb bajom sose legyen! Kiderült, hogy 60 cm-rel elmértük a hosszabb falhosszt, úgyhogy a kalkulációból ki kell venni egy elemet és áttenni a túlsó falra. Vághatnánk ajtót is a szomszédos szoba felé és kreálhatnánk belőle egy étkezőt...de az borítaná a többi szoba funkcióját, úgyhogy marad a pici konyha. A hűtő a kamrába kerül és mellette talán elfér majd minden edényem. Az sem ártana, ha a konyha ajtó tíz centivel jobbra húzódna, illetve a konyha ablak 10 centivel magasabban kezdődne...Lesz dolgunk bőven. Én úgy saccolom, hogy az új cirkó rendszer ebben a fűtési szezonban már nem lesz kész, aztán max. meglepődöm. Mire találunk tervezőt és kivitelezőt, minden engedély meglesz + nyomáspróba, addigra verőfényes nyár lesz. :) De nem baj, ezt akartuk, erre vágytunk. Egy otthonra, ami egy hrsz-en van Tibi munkahelyével is.

Később csempét és járólapot néztünk a közeli szaküzletben, ahonnan csalódottan távoztunk. Egyelőre a Praktiker nyerésre áll.  Délután nem tanultunk semmit már, ebben a két napban nem lesz számonkérés biztosan. Ma lefelelt a 4B József Attila Mamájából is, ez volt az utolsó. Ugyanakkor február 2 a félév vége, ami azt jelenti, hogy a január tele lesz számonkéréssel...jaj nekem! Illetve jaj nekik! Ám egyelőre a lényeg az, hogy két hét pihenő jön. Holnap lesz a fuvola karácsonyi koncert illetve vizsgaféle, mini fogadóórával. Remélem, Réka jól fog teljesíteni, hagy legyen sikerélménye. Igaz, többet gyakorolt olyan műveket, amik nem is voltak tananyagok, ám ennek csak örültem. Este pedig céges vacsi.

Ma felhívott a főnököm, hogy valami nem okés a készlettel, de hát így a távolból nem nagyon tudtam neki segíteni....

Reggel korán kelek, a karácsonyi vásárra gyártok szendvicseket Rékának. Zalán nem kért a szolgáltatásaimból, minden áron Réka LPS figuráit akarta elvinni, amit Réka hisztérikus hangos visítással vett tudomásul. Zalán pontosan tudja melyik gombot kell megnyomni Rékán. Alakul az ünnepi hangulat, de még nem az igazi.