Az úgy volt, hogy eredetileg 3 barátnő lett volna hivatalos Réka szülinapjára. Csütörtökön tudtam meg, hogy a kis szőke D. lerobbant a hányóssal (nem az anyukájától, hanem a dokijuk asszisztensétől). Ez némiképp vészfényeket gyújtott az agyamban, de nagy nehezen elfojtottam őket. Pénteken felhívott K. anyukája, hogy D. végülis eljön e a bulira, mert ő aggódik, nehogy elkapja K. és vele az egész család...Az igaz, hogy ők pár hete már átestek ezen a víruson, de mindegy. Nem vagyok egy járványszakértő és hála az égnek már kb. 5 éve nem söpört rajtunk végig HF járvány. Végül annyiban maradtunk, hogy bízunk D. anyukájában, csak nem hoz el buliba olyan gyereket, aki még beteg. Mint kiderült, ez azért nem is olyan egyszerű. Hiszen sokszor egy gyógyultnak tűnő HF-es még simán fertőz. Tudatlanság fél egészség, mindig ezt mondom, bár ez most nagyon nem illik ide. :))
Péntek este végül két üzenetet kaptam, E. anyukája is üzent (a harmadik meghívott csajszi anyukája), hogy izé, E. nemrégiben volt beteg és nem szeretné, ha visszaesne most ebben a vírusos időben, ne haragudjunk már! Két percre rá D. anyukája is értesített, hogy D. újra hány, visszaesett, úgyhogy most kihagyják a Rékás bulit legnagyobb sajnálatukra.
Megmondom őszintén, megkönnyebbültem. Így ugyan úgy nézett ki, hogy egyetlen cimbora vesz részt a muriban, ami lássuk be, elég lapos a hangulatot vetít előre, de legalább nem lesz katasztrófa sújtotta övezet a H. utca 44/A....azaz az otthonunk köszönhetően a hányós-f...ós járványnak.
Volt ünnepi ebéd (csirketorta - elég szörnyű a neve, de nagyon finom), ajándék, torta, tűzijáték, barátnő, móka és kacagás, meg minden. Réka ugyan nem volt táncos kedvében, de egészségileg nem is volt annyira toppon, kicsit helyenként még köhögött. Pénteken voltunk doktornéninél, hétfőn engedi suliba, ha addig nem lesz rosszabbul. Ugye ilyenkor jön az, hogy antibogyó....
Későn feküdtünk le, a gyerekek már nyűgösek voltak. A fürdésnél Réka váratlan dramaturgiai lépéssel belehányt a fürdővizébe. Ekkor még volt 0,01% esélye annak, hogy gyomorrontása van, elvégre össze etted annyi mindent a lányok, de aztán fél óra múlva megint hányt. Majd még vagy ötször reggel 7-ig. A végén már azt a vizet, amit egyébként nagy szomjúságában magához vett korán reggel. Éjjel úgy aludtam, mint nyúl a bokorban, de akárcsak a szoptatás időszakában, most is felébredtem, amint egyet nyekkent. A rókát mindig némi nyöszörgés előzte meg, úgyhogy volt időm a vizes lavórt az ölébe nyomni. A haja néha belelógott a hányásba, de őszintén, a hatodik hányás után ez annyira nem kavart fel senkit.
Reggel, amikor kétszer viszontláttuk a Réka által lenyelt folyadékot is, Tibi fogta a dzsekijét és átugrott a kisboltba némi kóláért. Az nem jött vissza! Sem öt perc múlva, sem öt óra múlva. Nem tudom, mit tud a kóla, mi egy évben egyszer veszünk, karácsony környékén. :) Akkor, amikor Jager is van itthon. Vagy krémlikőr. Amikor bejglit sütök és mézeskalácsot. Na szóval nem bántom a kólát, mert sajnos azt nem tudom mondani, hogy utálom, de nem szoktunk venni, mert ismerünk ennél egészségesebb itókát is, lásd a vizet. Viszont tud lenni mentő folyadék is, kétség kívül!
Hát szóval taktikázhattam én akárhogy az ovis vírussal, itthon tarthattam Zalánt egy héten át. Igaz, azt megúsztuk. Hiába nem lepte meg Rékát a szülinapján E. és D, a vírus így is utat tört magának. Mert már hetek óta ott bujkál az osztályban. Most visszafojtott lélegzettel várunk, hogy kire csap le a vírus legközelebb.....Holnaptól itthonról dolgozom...ameddig tudok dolgozni, hehe. Csak abban bízom, hogy inkább a hasam fog menni és nem hányni fogok, mert az annyira összetör (lásd két terhesség első 20 hete....). Egyébként meg lilahagyma lekváros májaskrémes császár zsömit vacsoráztam, amit nagyon sajnálnék viszontlátni.
De félre bánat, félre bú, inkább teszek fel néhány fotót a buliról. Amikor megmutatta nekem őket Tibi, bevallom bömböltem. Mert olyan jutott eszembe, ami addig egyáltalán nem. Legalábbis aznap. Nevezetesen, hogy az én ici-pici lányom hamarosan felnő. Minő borzalom! És ez most olyan hülyén hangzik, mert alapjáratomon valahol bennem egy hang arra vár, hogy legyen időm könyvet olvasni, sütit sütni, barátnővel moziba menni vagy mittudomén....Mindarra, ami arról jut eszembe, mi lesz, ha a gyerekek kevesebb kézi irányítást igényelnek. Ám a fotókat elnézve mégis elfacsarodott a szívem. Talán mert a szülinapja táján Rékából mindig csak az egy hetes valóját látom. Annyira elevenen lebeg előttem az újszülött kis pofikája (nem hiába bámultam a kórházban 3 napon át egyfolytában, beleégett a retinámba), hogy ez az eltelt 9 év sokkolta a rendszeremet. Kb. 5 percre, aztán összeszedtem magam és abbahagytam a pityergést.
