Azon gondolkodtam, mi maradt ki a nyaralásból, amit még nem meséltem el....Fogalmam sincs, úgyhogy ugorhatunk a péntekre.
Az utolsó vacsora, utolsó reggeli, utolsó x dolog egy nyaralásban hajlamos egy picit szomorú felhangot megütni, de hát ilyen az élet, a karaván halad, a kutya ugat....Vagyis totál nem illik ide ez a mondás, bocsi, mellé nyúltam.
Szóval reggeli után az utolsó széthagyott holmikat is a bőröndbe csomagoltuk, illetve Tibi elkezdte lefelé hordani a táskákat. Nem tudom, hogy van, de mindig úgy tűnik, mintha több csomaggal mennénk haza, mint amennyivel érkeztünk, pedig elvileg nem. Sőt. Hiszen mindig van egy IKEÁS szatyor citromos sör, ásványvíz, üdítő, ropogtatnivaló, amit viszünk a szállodába és ugye ez mind legurul a torkunkon x nap alatt, úgyhogy ez eleve egy motyóval kevesebb....(Mi az a fajta átlag magyar család vagyunk, aki kipakol a minibárból és bepakolja a saját baracklevét és ásványvízét, hehe....)
Mielőtt végleg elhagytuk a "lakosztályt", Tiborom kifizette a számlát, én pedig kikódoltam a széfet. Nem mintha lett volna benne valami, de bezártam még első este. Zavaró volt a pakolásnál, mert folyton kinyílt az ajtaja. 2 éve elfelejtettem kikódolni és Tibi azóta is emlegette, hogy biztos lakatost kellett hívni szétfűrészelni a széfet, hogy kiderüljön, mi maradt benne. Meleg levegőn kívül.
Ahogy a kocsiba vetettük magunkat szomorkásan pislogtam. Utálom a nyaralás végét. Hogy mit csináljuk és hová menjünk, valamennyire a véletlenre bíztam. Nem vagyunk azok a baromi tervező típusok, úgy tűnik. Garaboncnál található egy másik volt mgtsz komplexum, egykori állattenyésztő telep, ami most is az egy kis csavarral. A helyi idegenforgalomra építve és főleg az átmenőre, hiszen Zalakaros felé át kell hajtani Garaboncon is egy bizonyos irányból, afféle kalandparkot alakítottak ki. Szerintem ez barokkos túlzás, de azt sem mondanám, hogy rosszul éreztük ott magukat. De kezdjük az elején.
Rögtön a jegyvásárlásnál kiderült, hogy a lovaskocsi odakinn áll a ház előtt, ha van kedvünk, mi is felszálltaunk rá 500 ft per fő fejében. Volt kedvünk. U alakban padokat szereltek a kocsira és még árnyék is volt a fejünk felett, úgyhogy klassznak tűnt. Mellettünk 5-6 szlovák (szerintem azok voltak) turista remekül érezte magát, azt meg főleg, hogy egy szavukat sem értettük. Áthajtottunk a falun, majd ki a mezőre. Én vidéki lány vagyok, úgyhogy az ilyesfajta falusi romantika nem hiányzik az életemből, főleg nem déli 12 óra magasságában, amikor a legmelegebb van. Eszembe jutott, hogy 400 Ft egy fél literes víz a kalandparknak nevezett nemtommiben, amitől még csak szomjasabb lettem.
Jobban értékeltem volna, ha nem a helyi erőket kell figyelnem narancssárga mellényben árkot takarítani, hanem mondjuk átrobogunk Zalakarosra a finom sima aszfalton....de hát nem kérdeztek, mit szeretnék. Lehet, hogy mostanában senkinek sem lesz sem vesehomokja, sem veseköve, olyan szinten rázott az árkon bokron hajtó lovaskocsi. Ezt megköszönhetjük a lovakat hajtó pasasnak. Egyszer megálltunk, amikor a ló kakált, a szlovákok legnagyobb gyönyörűségére. Egy idő után már azon nevettünk, hogy ők nevetnek. Jól elvoltunk.
Visszatérve a bázisra volt egy kis kvíz a gyerekeknek. Zalán természetesen nem volt részt benne, elfoglalta magát a három pulival. Réka és egy kislány ügyeskedtek a háziállatok világában, majd körútra indultunk a farmon. A legjobb szerintem az újszülőtt malacok voltak, én még soha nem láttam fél napos szopós malacokat. Ezt is akartam osztani Tiborommal, és már a második mondatnál tartottam, amikor rájöttem a nagy áhitatban, hogy az aki mellettem áll, bár hím nemű, de egyáltalán nem a férjem. Azért érdeklődéssel hallgatott, rendes pasas volt. Tibit nem kötötte le a több száááz kismalac, különböző méretű és korú, azt morogta, hogy egész gyerekkorában malacokat látott mindenhol, neki egy életre elég volt.
Az újszülőtt malacoknál pont ott volt a gondozójuk, oda is fordult hozzám, hogy milyen érdekes, a kismalac azonnal lábra áll, ahogy kibújik, bezzeg nekünk ez sokkal több idő, mennyi is, másfél év? Valahogy úgy, inkább egy az átlag. Mivel rajtam kívül SENKIT nem izgattak a kismalacok, haladtunk tovább a lovakhoz. A paciknak gombnyomásos itatójuk volt és friss széna alattuk. Valamennyi úgy ragyogott, mint akit frissen suvickoltak. Az egyik póninak nemrég kiscsikója született, azt is megnézhettük.
Nem megyek végig az összes állaton, de volt még ott csüngőhasú malac, sok sok nyuszi, bárány, kecske....a marhák eltávon voltak a mezőn valami wales-i pónikkal....közben a hölgy, aki kísért bennünket mesélt és mesélt és mesélt. Fotózkodtunk még hintón és etettünk lovakat disznóparéjjal, mind mind jó buli volt....
Később lehetett még honfoglaláskori kiállítást látogatni jurtában, de olyan pokoli meleg volt mindben, hogy még az ördög is messze szalad, ha betéved, úgyhogy felejtős volt az egész, hiába érdekelt volna. Talán egy jurtát néztem meg alaposabban, aztán jöhetett Réka lovaglása és Zalán száguldása gokarttal....
Innen folytköv.
