Változások és újdonságok

 

Ma is agyhalott állapotban estem be a munkahelyemre... röpke 1 órás késéssel....11-ig nagyjából azt sem tudtam, hogy fiú vagyok e avagy lány. Az agyam helyén szerintem átmenetileg vagy tartósan, ki tudja, rózsaszín vattacukor figyelt. ÁÁÁÁ! Úgy utálom ezt! Nekem nem való a dolgozó anya szerep, gyenge vagyok benne. Kár, hogy más választásom nagyjából nincs.....

 

Pénteken végül részt vettünk az ovis Őszköszöntő bulin, ami idén nagyon szolídra sikeredett szerintem. Eleve felhúztam azon magam, hogy 14.30- től indultak a programok. Frankón tekintettel voltak mindazokra, akik nagyjából 4-ig a munkahelyük fogságát élvezték, nem érdekes. Elmaradt a szalonnasütés, pedig imádoooom, helyette szendvicseket gyártottunk volna mindabból, amit előre beadtak a szülők és kenyér vajazás és uborka szeletelés közben kellett volna, hogy összerázódjon a banda....Ám mire mi Rékával fél 5-re beestünk az oviba, már kész volt minden, csak meg kellett enni.  Nagyon nem volt kihez szólnok az óvónéniken kívül, ezt meg is tettem, ennyira azért jó vagyok small talk-ban. A. néni könnyedén leírta egy tő mondatban, hogy Zalán továbbra sem szól hozzájuk, annál többet a gyerekekhez. Ez is olykor kétségbeeséssel tölt el, majd írok erről is, ha lesz időm. Minél könnyedébben mondja, annál nagyobb szorongás jön énrám. :) Szerencsére vannak még ismerősök Réka régi csoportjából, akik nem mentek suliba idén ősztől, így nem kóvályogtam ott egy szám magamban, mint aki eltévedt. Zalánt öröm volt nézni a haverjai körében, négy fehér egyenpólós kisfiú, nagyjából egyformák, fogócskáztak, hancúroztak.  6 óra után azért távoztunk hivatkozva a töménytelen sok szúnyogra...akik nagyon élvezték a terített asztalt és a finom vacsorát (legalább 200 db melegvérő emberféle)

 

Szombat reggelre Zalán belázadosott, aminek igen örvendtem. Figyelt ki a fejéből a kis rózsás arcú szépséges fiúcskám....azonban más tünete nem akadt, szóval kivártunk, hogy mi lesz. A szombatot Réka hiányában töltöttük szinte teljes egészében, merthogy ő a cimborájáéknál  vendégeskedett. Arról volt szó, hogy szombat délre legkésőbb legyen otthon, hozzák haza B.-ék, pénteken este derült ugyanis ki, hogy jövő héten matekból és magyarból is felmérő dolgozatot írnak (letelt a bevezető hat hét ugyanis) és hát....illene rá készülni. Réka azonban nem volt hajlandó hazajönni velem délután fél 3-kor sem, B.ék még adták is alá a lovat, amiért haragudtam rájuk némileg.....Így nem láttam más megoldást, minthogy ott hagytam B.-éknél és megjegyeztem, hogy karácsonyig felejtsen el minden "vendégeskedést", amiért nem hallgat rám illetve nem fogad szót. Ezt akkor nem vette komolyan, később már inkább.

 

Szombat este 6 körül ért haza Réka a barátosnőjétől illetve a vadasparkból, boldogan. Akkor egyből küldtem a matek könyve fölé kézmosást követően. Én, a kegyetlen! Az a mázlija, hogy villámgyorsan megemésztett két oldalnyi feladatot, így megengedtem neki, hogy majd vasárnap délután, amikor egyébként is mindig tanulunk, folytathatja. Ez így is történt, kb. 1 órára mindennel készen volt, amit az iskolában az elmúlt héten feladtak. Vasárnap délre derült ki az is, hol is tart az első bé a tananyagban. Réka mind a  4 füzete a suliban van matekból és írásból is, így az rejtély, hogy arrafelé mi lehet a házi. Nem is ártott volna ennek fényében még gyakorolni egy kicsit....csakhát én nem vagyok egy maximalista alkat. Ez is csak most jutott eszembe. Olyan szépen ír, fecskevonal, alul, fölül, hattyúvonal, nemtoménmik....még az O betűi is szinte tökéletesek a második sor után, ahogy ráérez, mit kell alakítani...most mit nyúzzam, amikor játszhat is. Dolgozat ide vagy oda. Inkább azt magyaráztam neki, hogy a feladatot mindig át kell nézni, hogy biztosan jó e, nehogy valamit elnézzen.

Igyekszem azt is tudatosítani vele, hogy minél több pontot ér el, annál jobb. Ha hibátlan, az még jobb. Ez kettős érzés bennem egyébként, mert meredek pálya ez, nem akarok rá nyomást gyakorolni. Ugyanakkor ismerem, hogy tud könnyelmű is lenne, vagyis valahogy meg kell vele értetni, hogy az ötös a jó, most még csak az. Ami 90%-on felül van. Már csak azért is, mert ahhoz, hogy tagozatos legyen, egyszer majd kell egy ilyesmi eredmény. Persze nem ordítom le a haját, ha a felmérő nem lesz éppen hibátlan, csak azt mondom, lavírozok a mocsár tetején szökellvén, hogy hozza is a lány, amit tud, amit kell....És a lelkecskéje is rendben legyen.

 

Persze kérdés, hogy 1,5 hét kihagyás után megíratnak e Rékával egyáltalán egy felmérőt. Fogadtunk Tibivel, szerinte igen, szerintem nem. Délutánra kiderül, kinek volt igaza.

Utolsó hetünket töltjük drága Toyotánkkal (szó szerint drága), jövő hétre oda lesz....Tibi is oda van, meg vissza, borzasztóan sajnálja ezt a szuperjó autót....Dehát ugye, a prioritások. Azért bízom benne, hogy amit választ végül, - egyszer csak fog valamit -, az is hamar a szívéhez fog nőni. Mert fiatalabb lesz és kevesebb km-rel....Nehéz lesz a búcsú, hétvégén biztosan megsiratom majd én is...ahogy annak idején 2010-ben a Seat-ot....Lakást is elkezdtünk nézni, icipici választ el attól, hogy elkezdjük árulni a sajátunkat. Szerintem izgalmas év lesz a 2015 is, az már most látszik.

 

Ilyet soha többé

 

Zalánnal egy kisebb fajta élelmiszerboltban járva az alábbi történt. Belépéskor, mint általában, egyből magához vett egy pici bevásárló kocsit, amit lelkesen tolt maga előtt. Mondhatjuk, hogy a kelleténél gyorsabban és zajosabban. Ez egyébként az egyszerűbb helyzet, mert ha két gyerekkel rontok be ebbe a boltba, rögtön két kocsiba kell pakolnom és nagyon fontos, hogy minden árut csak az egyikük kapjon. Ami ugye bajos!

 

Ezúttal én rögtön a bejáratnál megtorpantam a gyümölcslevek és jegesteák részlegénél, Zalán őkelme elszáguldott mellettem és talán meg sem állt a tejtermékekig, ami tőlem talán a legtávolabbi pont volt. Ott elvesztett szem elől, nem meglepő módon, ugyebár, nagyjából három sornyi áru meredt közöttünk. Hanem amit mondott, na azon majdnem hanyatt vágtam magam.

- Anya....anya, hol vagy? - válaszoltam, de nem hallotta bizonyára, mert folytatta.

- Anya....anya......anya.....na ha megtalállak, úgy pofán váglak.... - majd némi szünet után - közben a kocsit tolta maga előtt lendületesen, ezt hallottam - .... ha utolérlek, úgy pofán váglak, amiért így eltűnsz......

 

Ahogy a csokoládék mellett ellibbenve feltűntem a bolt túlsó oldalán, immáron láthatóan Zalán számára is, láttam, ahogy végig mérnek az emberek. Ki az az idióta, akivel így beszél a gyereke? Mint művész a rivaldafénybe lépve.....Azonnal rászóltam, hogy fogja be a száját, vagy úgy pofán vágom....Hehe, csak viccelek! Én így még életemben nem szóltam hozzá. Nem is értem, honnan vette??? Talán az oviból? Tévéből? Arra gondolni sem merek, hogy valamelyik óvó nénitől az oviban, saját vagy idegen.....neeeem hiszem. Bájosan elkaptam Zalán vállát és elmagyaráztam neki, hogy így nem beszélünk, de nem ám. Soha, sehol, senkihez.

 

Hát ez is egy Zalán mondta volt....Remélem, egyszer és utoljára.

Helyzetünk

 

Azt hiszem, rajtam tegnap délután jött ki a fáradtság. Már kedd délre el tudtam volna dőlni, még ott a kórházi ágy mellett, mint egy zsák, de persze nem lehetett. Tegnap aztán munkaidő után hazaestem és olyan szinten kimerült voltam, hogy még feküdni is fárasztó volt. Meg is ijedtem, hogy hinnye....mi lesz itt még....Végül egy forró és nagyon hosszú, de pszt! zuhany úgy tűnt, megoldott a dolgokat....

 

Hétfőn írtam a tantónéninek (annak amelyik nem szintén beteg), hogy elkérhetném a házi feladatokat? Nem tudom, milyen kialakult rendszere van a hiányzások pótlására. Erre visszaírt, hogy természetesen elkérhetem. Pont. Ennyi. Hogy mi a házi, azt nem írta meg, ebből gondolom, hogy személyes találkára várt volna...De olyan nem lesz, mert reggel 7-kor kilövök otthonról és 5-re érek haza, előtte és utána tantónéni aligha állna rendelkezésemre. Közben megkérdeztem Réka padtársát (illetve annak anyukáját), hogy melyik könyvben hol tartanak....harmadik nekifutásra neki is volt ideje facebook-on a pótolandókat megadni szerencsére. Pénteken majd Tibi kikéri a füzeteket az iskolából, az abban "előrajzoltakat" hétvégén muszáj lesz pótolni.

 

Közben elintéztük a felmentéseket, igazolásokat...azaz természtesen Tiborom, mert mire én a rendelőbe érnék vagy még, vagy már senki nem lenne ott. Jövő hét csütörtökön már úszhat a csajszi, 4 hétig nem tornázhat órán és holnap lejön neki a kötés a kezéről. Ezeket már írtam. Kicsit gyanakvóan nézett rám, hogy ÉN fogom leszedni a gézt a kezéről? ÉN?? Megemlítettem neki, hogy szívesen beviszem a kórházba a doktorbácsihoz (persze neeem), mire rögtön beérte velem boldogan.

Tegnap és ma mamával pihenget otthon, pótolgatja a pótolni valókat, szépen halad.

 

Holnap őszköszöntő buli lesz Zalán ovijában. Ez már a negyedik a mi történelmünkben. Ha már Zalán. Két féle tornára is felírtam őkelmét ebben a tanévben. Az egyik a Pelikán Egyesület féle torna, semmi különös, de mégiscsak mozgás. Nagyon fura volt ám hétfőn úgy menni érte, hogy vártam, ahogy felhozzák őket a tornateremből. Ugyanúgy, ahogy korábban Rékát.  Még Ildi néni sem változott semmit. Torna utána szaladgáltak egy kört Mátéval és Letivel az udvaron, pirospozsgás arccal és nagy boldogan.

 

Egyébként szégyen mennyire nem vagyok képben Zalánnal kapcsolatban. Oviilag. El van szegény hanyagolva. Tornacipőt pl. hétfő délután vettem neki, az első órán még a váltócipőben volt kénytelen ugrabugrálni. Igaz, az csak vasárnap derült ki, hogy a régit, bár méretben jó, nem hajlandó felvenni, mert RONDA. Futólag olvasom a faliújságot, legszívesebben egyetlen ovis rendezvényre sem mennék el (dehát muszáj....), nagyon az óvónők sem érdekelnek már, illetve hogy mi folyik az oviban. Nagyjából rendben van minden, szeretem az óvónéniket (bár ezek sem tanítanak neki verset vagy mondókát....) és kész.

 

Visszatérve a tornára, a másik elfoglaltság valami önbizalomépítő, nemtudoménmilyen torna, az csütörtökön indul, azaz ma. Mivel azonban T. pszichológus ma ér rá csak, hát ma torna helyett még oda megy. Majd jövő héttől bevésem a memóriámba, hogy hétfő-csütörtök Zalántorna, szerda Réka rajziskola...Ezeken a napokon 5-re járok a csemetéimért. És még akkor sem szeretnének haza jönni.....

 

Na ezt most gyorsan gépbe vertem, mielőtt elfelejtem....Az ebéd szünetemet áldoztam fel eme bejegyzés érdekében. :)

 

Út a dróttalanságig

Rosszul aludtam az éjjel, nagyjából mint nyúl a bokorban. Valahogy attól tartottam, ami egyébként soha nem jut eszembe, hogy elalszunk. Beesünk a kórházba mellbedobással nyolcra, mire a doki közömbösen vállat von, hogy sajnos most már csak jövő kedden tudja megműteni a csajszit....Ilyen az élet! Végül magamtól felriadtam öt óra előtt 3 perccel (is). Fura dolog, hogy amikor az adrenalin dolgozik, nincs álmosság, még átmenetileg fáradtság sincs csak hómező agy...dehát nem is én operáltam....

Fél hét után 10 perccel felsorakoztunk a betegfelvételnél. Réka olyan álmos volt, alig látott. Picit szeparációs szorongott, 10 centinél távolabbra nem moccant tőlem. 7 óráig kitessékeltek bennünket a folyosóról, takarításra hivatkozva, ami Tibi idegrendszerét érzékenyen érintette. Óvatos becslése szerint is 8-nál hamarabb senki nem fog hozzánk sem szólni....Ebben azért kételkedtem. Oviba küldtem a fiúkat illetve dolgozni, hogy könnyebb legyen mindenkinek. 

Hétkor szépen megnyitott a betegfelvétel (majd alkalomadtán (azaz soha) szólok dr. B-nek, hogy fél hétre felesleges bárkit berendelni, hétig fű sem nő...) egy kedves mosolygós hölggyel. Valami oknál fogva előre vett bennünket, egy telefonjába került neki. Talán mert mindenki más valami fiú nemi szervvel kapcsolatos nyisszantásra várt, vagy másért, nem lehet tudni. A lényeg, hogy utolsóból elsőként estünk túl az adminisztráción. Ki kellett vennem a fülbevalót, lemázsálták a nyafogó lányt és kapott egy rózsaszín karszalagot. Majd egy migrénre panaszkodó, unott nővér felkísért bennünket az osztályra. Ugyanabban a szobában kaptunk helyet, ahol a műtét idején elköltöttünk 2,5 napot. Csak a szemben levő ágyon. 

Átöltöztünk a steril (?) pizsamába, mármint Réka, majd egyszer csak hallottam ahogy egyik nővér szól a másiknak, hogy dr. B. kéri Rékát a műtőbe. Háromnegyed 8 körül járt az idő. Tényleg komolyan gondolta ezek szerint a doki a reggel 8 órát. Csakhogy még a "bódítót" akkor meg sem kapta Rékám, szóval finoman elkezdtem szorongani, hogy hogyan lesz a tovább. A helyenként nem totálisan gyerekbarát nővérke aztán pikkpakk benyomta Rékának popsiba azt, ami addig hiányzott belőle. Ezzel majdnem egy időben befutott a beteghordó. Ajajj....Azonban ez a cucc egészen gyorsan hatott. Réka még egyáltalán nem akart a hordágyra feküdni, pláne nem hanyatt, viszont mire két liften, 3 szakrendelésen, számtalan sajnálkozó betegen, egy dideregtető alaksori folyosón áttolták és megérkeztünk a központi műtőkig, fátyolos lett a tekintete. Az sem nagyon rázta meg, hogy megőrzésre rám testálták a imádott Ikeás baglyát....Pontban 8 óra 10 perckor tűnt el a műtőknél vele a beteghordó. Dr. B. 8 óra 15 perckor érkezett. 8.45-kor hallottam először Réka rémes sírását, ebből leszűrtem, hogy sikerült felébreszteni. 8.50-kor elindultunk vele vissza az osztályra. 

Nagyon aggódtam, hogy megismétlődik az ördögűzős rémálom ébredés után. Ám ahogy a nővérke elrendezte Réka tagjait illetve a műtőben bekötött infúziót az ágyon, megnyugodott és elszenderedett. Szerintem ezúttal jobban sikerült az altatás/fájdalomcsillapítás kombó. :) Plusz fél hatkor kelt. Réka csak szundizott és szundizott háromnegyed 11-ig. Közben csöpögött az infúzió (víz), én szereztem egy támlás széket (ezen az osztályon kész kincs) és más dolgom nem is akadt, csak várakozni és remélni a boldog ébredést. 

Közben, még ennek beköszönte előtt, meglátogatta dr. B. az aznap műtötteket. Egy kisfiút, aki Réka után került a szike alá és Rékát. Minden rendben? Rendben. Alszik? Alszik. Hagy aludjon. Kb. ennyi volt a párbeszéd, majd a küszöbről még érkezett olyan infó, hogy 4 hétig nem tornázhat Réci, de jövő héten már úszhat. Majd a záróban is benne lesz. Illetve 3 nap kötés, egy hét steril tapasz és készpassz, ennyi. Értette, vettem, megköszöntem, elköszöntem. Legalábbis azt hiszem, nem biztos, hogy mindre volt időm hallótávolságon belül. Még mindig félelmetesnek tartom, hogy egy megyei kórházban egyetlen doki legyen felelős minden gyermek traumáért (vagy hogy kell ezt szaknyelven megfogalmazni), tarthatatlan és hallatlan állapot is....de végül is, mindent egybe vetve, most hogy mindenen túl vagyunk, úgy néz ki...sok rossz már nem is jut eszembe róla. Azért jó lenne, ha soha többet nem látnám....

Kórházi pizsi, infúzió és totál jókedv! Pedig már a bódítón túl volt. :)

Nem sokkal később Réka felébredt, csodálkozott, hogy már túl is van a műtéten.  Nagy ártatlan szürke szemeket meresztett, felfedezte a szobát, ami megtelt, amióta elszunnyadt. Semmire nem emlékezett, ami üdvözítő volt. Elpityeredett, amikor meglátta kézfejében a pillangót, és nagyon megkönnyebbültem, amikor úgy nyilatkozott, semmije nem fáj. Éhes volt és szomjas, éhes és szomjas nagyon. Rövid egyeztetés után a nővérrel máris kaphatott pár korty teát. Majdnem lecsöpögött az infúzió, amikor pisilnie kellett, ekkor le is szedték azt róla, csak a pillangó maradt. 

Villámgyorsan visszanyerte régi formáját, látszott, hogy rövid beavatkozáson van túl, nem viselte meg egyáltalán. Fél egykor szóltak, hogy kész a záró, mehetek érte. Egy órakor a kórház aulájában forrócsokiztunk Apára várva összecsomagolva, nagy békében és nyugalomban a padon.

Összességében minden simán ment és megrázkódtatásmentesen, ahogy szerettem volna. Így is elfáradtam nagyon. Idegileg is, lásd elmúlt hetek eseményei, fizikálisan is. Ugyanakkor mázsányi kövek gördültek le a vállamról. Egy gonddal, minden valószínűség szerint, kevesebb éljen, éljen, éljen, éljeeeen!

Újra a kórházban

Ma nagyjából minden úgy zajlott a kórházban, ahogy annak lennie kell. Ha nem is a Nagy Könyvben, mert attól baromi messze állunk, hanem úgy az én kis elvárásrendszerem szerint. Ami mára viszonylag minimalista. Megérkeztünk a Sürgősségire, szívünkhöz kaptunk a tömeg láttán. Belefutottunk és örömmel üdvözöltük egymást B.-vel és anyukájával (egykori szobatárs). Nyílt az ajtó, csukódott, nyílt és csukódott. Ott állt olykor a küszöbön dr. B. is, hogy egy laza "Jöjjön be valaki!"- felkiáltással (de nem kiabált) beinvitáljon egy-egy kis beteget. Hogy aztán két percen belül a következőt behívja. Ennek meg volt az az előnye, hogy jól haladt a banda.

Ahogy szétoszlott az a sok ember és érkezési sorrendben ránk került a sor, csak Réka én én slattyogtunk be a kezelőbe. Réka, mint a doki barátnője (legalábbis annak hívta, Réka meg csak pislogott....) Néhány tőmondattal oda és vissza tisztáztunk, hogy röntgenen régen túl vagyunk, laborleletünk a gépben, aneszesnél is jártunk, gyermekorvosi leletünk a zsebben arról hogy Réka műthető..... Nagyon sok teendő nem is maradt. Nagyjából semmi, csak hogy rábólintson dr. B, hogy na akkor HOLNAP reggel műtét. Nem igazán értem, hogy miért maradt el a pénteki beavatkozás. Talán mert pénteken nem műtenek egyáltalán. Vagy ha igen, akkor hajnalban vagy este. Az egyikhez késő volt, a másikhoz meg túl péntek. 

Érdekes volt, hogy nem rázta meg dr. B-t, amikor udvariasan és szendén megkérdeztem, hogy az nem gond e, hogy szerda este óta kinn van a drót. Felkapja a fejét, hogy teljesen? Háttöö....eléggé kinn ahhoz, hogy a bőrét átdöfje. Nem izgatta. Kértem, hogy nézze meg, mert piros a seb, nehogy gond legyen belőle, de azt felelte, egészen biztosan rendben van. Holnap meg úgyis kiveszik a drótot és készpassz. Gondolta, azt úgyis mondanám, ha lázas lenne a gyerök, feküdne, mint egy darab fa....és kész lenne, mint a matekházi. 

Megírta a műtéti beleegyezőt, ki is töltötte helyettem a drága ember. Kínált hellyel, de inkább ácsorogtunk. Amikor a kezembe adta a paksamétát, abban maradtunk, hogy holnap fél hétkor jelenésünk van a gyermek-sebészeti felvételnél (nem biztos hogy így hívják, úgyhogy inkább úgy mondom, ott az újságos mellett kell becsekkolni. Nyolckor már műti is, délután hazamehetünk. Perverz öröm járt át. Tényleg pislogtam, hogy betegesen megkönnyebbültem, végre MŰTÉÉÉÉT. 

Pénteki iránymutatással ellentétben dehogy vettek Rékától újra vért, nem kellett újra megszúrni (elég lesz reggel....) Minden csütörtökön készült leletünket elfogadták és rábólintottak. Nem hiába kínlódott hát Tibi reggeltől délután 3-ig egyfolytában ilyen vagy olyan rendeléseken. 

Dr. B. a gyermek sürgősségire irányított át, az nem derült ki, hogy milyen célból, talán csak hogy a rendelőintézetben beszerzett leleteket kinyomtassák. Futottak egy kört még egyeztetni az orvossal, mert nem értették, mit keresünk ott, nekem pedig csak annyit mondott, hogy lelet ügyben....úgyhogy a lelkünkre kötötték, hogy holnap FÉL HÉTKOR AZ ÚJSÁGOS MELLETTI AJTÓNÁL kell jelentkeznünk. Elvileg 9-re túl leszünk mindenen. Onnan gondolom, hogy ebben az időpontban dr. B már a sürgősségin fogadja a járóbetegeket. Általában. Lehet, hogy a kedd kivétel, meglátjuk. A lényeg, hogy holnap talán könnyebbek leszünk két dróttal. 

Június 3-án esett le Réci a mászókáról.......Azt tudjuk, hogy most október hóban hányadikát írunk. Hat után pár perccel reggel indulunk itthonról. Megyek is, pakolok, átgondolom, mi minden kellhet. Eddig erre nem sok időm volt. Este majd bejelentkezem, ha hazaérkeztünk. Drukkoljatok, csajok! Remélem, minden sima lesz, unalmasan papírforma és fájdalomban szegény....