Zárt osztályon

Némi kivárással bár, de innestől fogva egy ideig megint  zárt a blog. Van ugyan néhány el nem fogadott meghívó, elbizonytalanodtam, hogy vajon mindenkihez eljutott e az invitálásom, aki ezt szerette volna....Akárhogyis, idő rendelkezésre állt sikítani, ha nem. Egyébként sem leszek évekig zárva. Nem szokásom.  

Igazából az történt, hogy annak idején az interjún elmondtam a főnökömnek, a leendőnek, hogy van egy blogom, amit nagyon szeretek, ami a hobbimnak mondható....Az utazáson és olvasáshoz képest semmi egyedi nem jutott eszembe. :) Majd nagyjából egy hónappal később úgy vitte haza a gépemet egy hétvégére a feljebbvalóm, hogy ha nem is volt megnyitva a blog a laptopon, a linkje könnyen lekövethető volt. És bár alig hiszem, hogy a legkevésbé is érdekelné őt egy ilyen "kétgyerekes" blog, azért biztos, ami zicher.  

Akadnak elmaradásaim, ilyen pl. a farsang. Általában az a szokás, hogy egyik évben zárt a buli, a másikban viszont szülők is részt vehetnek a mulatságon. Kiscsoport után nagycsoportban szintén a nyitott verzió következett volna, ám  valami okból úgy döntött a vezetőség (azt nem tudom, az SZMK hogy szavazott, ha szokott egyáltalán ilyet csinálni (???) idén is a "drágakicsikék" felmenői nélkül ünneplik meg a maszkabált. Én speciel fellélegeztem, elemeztem már, nagyon meleg van, nagyon sok ember...inkább kínlódás és vonyítás, mint felszabadult buli.

A hagyomány, hogy a farsang előtt egy héttel minden csoport faliújságjára kitesznek egy táblázatot, ahol a kedves szülők bejelölhetik, hogy édes, sós sütit hurcolnak az oviba illetve innivalót a nagy napon. (Az én időmben még fánkot sütöttek a konyhán, ott helyben, szalagosat, porcukorral, nem érdekes!)  Amikor Réka kiscsoportos volt, kozák sapkát küldtem be (Réka itthon betegeskedett), nagy visszhangja volt, mert nagyon finomra sikerült. És látszik, hogy öléggé ráértem, hogy ilyen munkás sütit bevállaltam. Tavaly Mirelle-féle brownie-t sütöttem, céklával, tetején csoki mázzal. Réka szerint abból sem maradt egyetlen darab sem másnapra. Idén  "vitamin szelet" ( a la Limara) került az ovisok asztalára, a gyerekek ugyanis megint brownie-t kértek és ez valami olyasmi. Került bele 20 dkg dió, ami még karácsonyról maradt a fagyasztómban, ízlés szerint lehet bele tenni finom fűszereket, akár pici gyömbért, szegfűszeget, fahéjat, kinek mi tetszik. Amikor kisült és a csokimáz is megszilárdult, megkóstolhatta a végeredményt a banda....Tibi megjegyezte, hogy biztosan el akarom ezt vinni az ovisoknak??? Nagyon, nagyon finoooom! A szélét levagdostam, két dobozba elosztottam a sütit, hogy Réka és Zalán csoportjának egyformán jusson és ezzel a kérdés el volt döntve.

A kép Limaráé - az lemaradt, hogy a csokimáz alatt baracklekvár bujkál :)

Mielőtt azt képzelném, hogy gasztroblogom van, folytatom magával a farsanggal. Reggel, ahogy megérkeztünk az oviba, minden előzetes ellenérzésem ellenére fájt a szívem, hogy nem lehettem ott a farsangon. Vagy legalább egy 5 videókamera/csoport felszerelést nem hagyhattam hátra. Olyan boldog volt minden gyerkőc, kiscsoportban, nagycsoportban, hogy büntetésnek tűnt nem maradni. Egyszerűen beadtam a doboz sütit és az üveg szörpöt, majd képletesen a gyerekeket is egyiket a másik után, aztán mehettem a dolgomra. 

Nekem kicsit üresnek és lelketlennek tűnt, persze ettől még érezhették magukat virágosan a gyerekek, szerintem jól el is voltak. Délután kifaggattam a őket, hogy mi volt, hogy volt, egyik sem volt nagyon lelkes. Zalán, kérdésemre, hogy mi volt a legjobb a farsangban, azt felelte, hogy a kacsajelmeze. Réka pedig elmesélte, hogy az én sütimet értékelte a második legjobbnak a mezőnyben. Megelőzött ugyanis egy cukormázas mézeskalács. Sajnálták, hogy ebéd előtt vége lett minden mulatságnak, le kellett vetni a jelmezt és ebédtől minden úgy ment, mintha nem is lett volna farsang.

Mivel a buli napján elfelejtettünk fényképezőgépet vinni magunkkal, így még fotó sincs a farsangról. Itthon ezt pótolandó beöltöztek a jelmezükbe KacsaÚr és Miss AranyHaj, ám mire Tiborom összeeszkábálta a fényterelőkből, vakukból és Isten tudja még miből álló fotós arzenálját, addig Zalán elunta a banánt és kacsából visszavedlett kisfiúvá. Azért néhány fotó az örökkévalóságnak:

Betáblázva

Ma délelőtt, amikor - fogalmazzunk úgy - hogy nem unatkoztam a munkahelyemen, megcsörrent a telefonom. Valahogy felvettem, inkább gépiesen, mert az idegen számot kedvem szerint bírálom el, ha éppen elfoglalt vagyok, inkább nem vagyok elérhető. Kiderült, hogy az ovi pszichológusa lógott a vonal végén. Vagyis  1-2 héten belül eljutott a kérelmem az oviból a SZVO központba, majd onnan ki megint a pszichológus nőcihez. Az ügyben keresett, hogy mikor tudnánk beszélni Zalánról, a problémánkról, miben tudna segíteni, stb. Gondolhattam volna, hogy csakis a 8-16 órás sávban kellene mozognom, mégis megkockáztattam egy "öt órát", mire perszer rögtön jött a válasz, hogy háttöö....ahol ő ül, az is egy munkahely....Ki hitte volna, nem? 

Alkudoztunk még egy darabig, kínlódtam, vinnyogtam ott magamban, majd kitaláltam, hogy akkor legyen 3 óra. Ami hülyeség, mert akkor fél 3-kor el kell kéreckednem, ami végülis nem egy Mission Impossible....de sokkal több értelme lenne reggel bemennem 8-ra , majd kis mázlival legkésőbb 10-re kinn lehetek a cégnél. Főnökék sem szoktak hamarabb bemasírozni. Szóval hétfőn fel is hívom a pszichológust, hogy tegyük már át egy reggeli napra, mindegy melyikre, ezer bocsánat!! Külön hab a tortán, hogy én kértem a délutánt, merthogy akkor jobban el tudok szabadulni...Én sem tudom, mikor mit beszélek, nem érdekes. 

Olvastam a héten a faliújságon, hogy szülői értekezlet lesz Rékáéknak jövő szerdán 16 órától. 16!!! Szóval megint el kell lógnom fél órával hamarabb (amit persze le kell csúsztatnom valamikor), mert egyébként csak 3/4 -5-re érnék az oviba. Az komolyan nem fordult meg az óvó nénik fejében, hogy fél 5-re tegyék a szülői értekezletet, mint Zalán csoportjában (na az meg előző nap lesz, kedden). Téma Rékáéknál az iskolakezdés, matematika fontossága az óvodában (ez új anyag lesz az óvó néniknek is, amennyit foglalkoznak bármivel is) és még valami, ami nem maradt meg a fejemben. 

Közben rendszeresen járok Réka leendő iskolájának a honlapján is. Nem hiába, tegnap pici pillangókat éreztem a gyomromban, amikor azt olvastam, hogy a leendő elsősök szüleit várják egy tájékoztató szülői értekezletre március 17-én (igen, majd ekkor is el kell kéreckednem....hhhhhh....) Főleg az a két szó, LEENDŐ ELSŐSÖK...ezt még szoknom kell. Pedig sokszor már természetes, hogy iskolába megy ősszel Réka, olykor mégis váratlanul ér a hír. :) Szülői szülői hátán. 

A héten az ortopéd szűrésen is túlestek a gyerekek, Réka elméletileg fennakadt a rostán, hiszen továbbra is lúdtalpas, de sem receptet, sem leletet nem nyomtak a kezembe. Majd március akárhanyadikán - így az óvónő - sétáljunk be az oviba úgy délután egy óra tájban és lehet szandit választani. Hát majd remélem, Apa szakít időt a rugalmas munkaidejéből, hogy igen kedvezményes áron, 5000 Ft-ért szandit rendeljen. Ha nem, Rékának nem lesz igen kedvezményes áron, 5000 Ft-ért szandija. 

Nagyon zsúfoltak a hétköznapok, rohanás van és semmire nincs idő, úgy érzem. Viszonylag kevés dolgot felejtek el egyelőre (akinek nincs esze, legyen notesze), gyakorlatilag semmi időm nincs magamra. A napot szeretem inkább korábban kezdeni, a gyerekeket is előbb kiverni az ágyból, mint muszáj, csak hogy a készülődés stresszmentes ordításmentes lehessen.  Ennek ellenére még nem indultunk el úgy reggel, hogy hiszti ne lett  volna egy darab sem. Minap pl. Réka úszószemüvegét felejtettem itthon, jelzem, szándékozan, mire a kapualjban előadott egy földön fetrengős minirohamot. Na akkor azt hittem, hogy...elbőgöm magam....de aztán csak annyi történ, hogy beültem az autóba. Tibi meg visszament azért a nyavalyás szemüvegért. 

Azt szeretném, ha létezne rengeteg 4 és 6 órás állás, az lenne a hétköznapi és elfogadott, a természetes, hogy a kisgyermekes anyukák találjanak maguknak ilyen munkát, ha azt szeretnék. HomeOfficeról már ne is beszéljek. Így mindenki boldog lesz és létezhet egyensúly család és munka között. Merthogy 8 órás állásban én azt mondom, hogy lehetetlen ilyet kialakítani.  Legalábbis azon a nívón, amin én szeretném. Amennyi időt én szeretnék tölteni a gyerekeimmel, amilyen állásom nekem van. LEHETETLEN! Ahhoz képest, hogy lassan beleszokom a munkás hétköznapokba, azért ez még egy nagy igazsága a helyzetnek, amit maximum megszokni lehet vagy kihozni belőle a lehető legjobbat. Erre fogok én is törekedni. 

Első lépések

Tegnap este a gyerekek a Hisztimesék című könyvből kértek esti mesét (nagyon szeretik mindketten). Gondoltam, teszek egy próbát, mi a helyzet a kisbetűkkel, szóval megkértem Rékát, hogy az első sort (nagyjából 3 szót) olvassa fel ő, a többi az enyém. Egy ideje gyanakszom már, hogy azokat is ismeri többé kevésbé, anélkül, hogy tanítottam volna rá. Lebukik, amikor tejfölös dobozokat, gyümölcsleves flakonokat, kenyércímkéket silabizál.  

Ebből aztán az lett, hogy meg sem állt nagyjából a nyolcadik sorig. Egyszerre csodálkoztam és találtam bámulatosnak, hogy egy könyvből először olvasott össze mondatokat. Egyszerre volt fura, hogy milyen nagy már, itt tartunk és örömteli, mert én igazi könyvaló voltam boldogult fiatalabb koromban. Persze nem olvas még folyékonyan, mert a kettős betűk még talányosak számára (kivéve az "SZ"-t), de ha azokon átsegítem, nem sokat töri a fejét a szavakon. Úgy belelkesült, hogy abba sem akarta hagyni az olvasást, amíg el nem fáradt a nagy "kódfejtésben". 

Erről jut eszembe, valamelyik nap beszéltem egyik ismerős "anya társammal". Kérdezte, hogy mi újság Rékával, hogy állunk, mert ők már a szorzásnál tartanak hasonló korú kisfiával. Azt feleltem neki, hogy Réka játszani szeret, abban a legjobb, illetve úszni. Na meg rajzolni is marha jól tud, legalábbis én meg vagyok vele elégedve. Erre kiigazított, hogy de nem úgy érti, iskola előkészítés szempontból mi a helyzet. Merthogy Pistike százas számkörben összead, kivon. Azt feleltem, hogy szerintem ez nem fontos és majd megtanulja az iskolában. Ismerősöm nem is leplezte, hogy hülyének nézett. Nem mintha érdekelt volna, mert annyira nem. Szerinte a tehetséget meg kell ragadni, amint lehet és kihasználni, fejleszteni azt. Ebben egyet értünk, csak nekem más elképzeléseim vannak a tehetség gondozásról. Az én gyerekem nem tud 6 évesen szorozni, összeadni, kivonni sem szoktunk, csak ha kéri. Szokott lenni ilyen rohama, bár az utóbbi időben, ahogy mindenre kevesebb idő jut, nem jellemző. Ő tényleg még játszani szeret leginkább. Azt sem állítanám, hogy nagy feladatlap faló, az inkább Zalán hétről hétre, imádja, amikor hibátlanul megold egy korosztályának szóló feladatot. Ettől függetlenül én hiszem azt, hogy Rékából BÁRMI lehet, amire csak kedve szottyan. Egyébként is, én vidám gyermeket igyekszem nevelni, nem osztályelsőt vagy kiválót. Ha a kettő megvan együtt, egye fene, de nem esek kétségbe, ha lesz négyese is a bizonyítványában. 

Hát fura időket élünk. Osztás szorzás 6 évesen, na persze......

UI: Az lemaradt, hogy Pistike persze már a nyáron is olvasott, most fejezték be a Bóbitát. Szégyellem, de nekünk még meg sincs a kötet. Elsős tananyag lesz, ahogy hallottam. 

Aktuális füstölgéseim

Reggel a mosolygós és sugárzó A. óvó néni fogadott bennünket a Napraforgóknál. Ahogy Tibi próbálta lefejteni Zalán karját a nyakáról (na igen, az elválás még mindig nem egyszerű csupamosolygós, habos babos álom-gudbáj) A. úgy nyilatkozott, hogy Zalán olyan nagyon jól érzi magát a csoportban, teljesen fel van oldódva, boldog és vidám. (Nahiszen. Ő nem látta, ahogy reggel full depresszióban készülődött oviba, hogy neeeeakaroookmennniiii!) Továbbá! Ő (A.) nem tapasztalja AZT A VALAMIT Zalánnál egyáltalán. Pislogtam egy párat Zalán hátára a pihepuhában, majd leesett. Arra célzott, hogy az oviban drága fiacskám folyamatosan beszél. Magyarán itthon dadog, velem, Tibivel vagy bárki mással, de beteszi a lábát az oviba, kiszakad az itthoni terrorból és egyből nem akadozik. Pereg a nyelve, mint kés a vajban, hogy képzavarral éljek....Hirtelen nem is tudtam, mit gondoljak. Leginkább az járt az eszemben (jellemző...), hogy ha így is van (amit erősen kétlek), mit gondolhat rólam most ez az óvónéni...Sok jót biztos nem. 

Akárhogyis....délután beszéltem a másik óvónénivel, Cs.-val, aki panaszkodott, hogy Zalán nem igen áll vele szóba...Úgy kell fülelnie, ha a hangjára kíváncsi, mert bezzeg a többi gyerekkel cseverészik vidáman, tegnap még ki is osztott valakit csípőre tett kézzel. Azt egyébként én is észrevettem, hogy sokat nyitott a többi gyerek irányában. Eleinte meg sem látta őket szinte, mostanság pedig el-eljátszik egyik vagy másik KISLÁNNYAL vagy pasival. Szóval ez már haladás és eredmény.

Még délután is ezen rágódtam, hogy bakker, kiderül a végén, talán még a pszichológusi szakvélemény is alá fogja támasztani, hogy ÉN vagy MI vagyunk a hibásak Zalán beszédhibáját illetően.  És ha így lesz, vajon magamba fogok e roskadni szállni? Kiderül egyáltalán valaha, hogy hol a gubanc és tudjuk e oldani? Esetleg akkor talán leszokom arról, hogy felemeljem a hangom a gyerekekkel.(1) Bár ilyen alapon dadogna a fél ország. Hát majd meglátjuk!

Délután olyan okos voltam, hogy  hosszú hónapok után végre nem felejtettem el, mikor lehet időpontot kérni a gyermekszemészetre. Arra gondoltam, hogy iskola előtt nem árt ellenőrizni, hogy RékaCica látja majd a táblát, mint a sas. Igaz, sasok nem ülnek padban, de értitek....Zalánra is ráfér a kontroll, ahhoz képest, hogy évente ajánlott a szemészeti kontroll és 2,5 éve arra sem jártunk. Elkérte az asszisztens hölgy az adatainkat, majd JÚNIUS 11-re kaptunk időpontot. De úgy, mintha most lenne nagyjából mondjuk ötödike. Júniusban. Visszakérdeztem, hogy jól hallottam e, nem volt ippen néma csönd körülöttem, de a hölgy megerősített, hallásom kiváló. Háttt egyelőre nem lesz olyan gondom, hogy felkészítsem a gyerekeket a szemészeti vizsgálatra, ejráérünkarramég...De szó szerint!! 

(1) Pedig Isten látja lelkem, én is fejlődőképes vagyok. Zalán összefirkálta filccel a vadiúj pólóját, nem szóltam egy szót sem túl 2 db ejnyebejnyén. Vacsoránál első megmozdulása az volt, hogy a nyakába borította a levest (még jó, hogy nem volt forró), csöndesen annyit mondtam, mint egy lenyugtatott elmebeteg, hogy vegye le (jönnön, segítek, semmi baj, jó étvágyat). Ujjával vadul nyomogatta a laptop képernyőjét, ami külön gyengém és még akkor sem kiabáltam vele. Szóval szánsájn és nyugi van itthon, istibizi! 

Záróra

Szerintem minden meghívót kiosztottam, illetve a megadott e-mail címekre elküldtem.  Kapott mindenki. Szóval akár zárhatok is? 

Zárás után majd írok munka témában is.