Nem is cuki állat a bárány....

Tegnap arra kukkantottam be Manó csoport kuckójába, hogy Réka éppen szeretett teljesen ölelgeti Katát. Aztán a leányzó (Kata) hozzám somfordált és hozzám bújt, mint egy kiscica. Mindennek nem lenne semmi jelentősége, ha este nem kapok egy üzenetet, hogy Kata bárányhimlős....Pont tegnap rendeltem meg Réka havi uszoda bérletét Gyuritól + jegyeket Zalánnak...Ma meg úgy nézek Rékára, mint egy időzített bombára. Szerintem klassz hónap áll előttünk.... Macskajancsi legyek, ha nem kapja el.

Kényszerszünet

Ugye írtam, hogy pár hete a laptopom winchester-e megadta magát egyik pillanatról a másikra és ezzel az örök(?) sötétségbe (egész pontosan magába) zárta a 2013-as év összes fotóját és videóját, amit csak szeptemberrel bezárólag készítettünk? Aki erre emlékszik, annak gratulálok, arra büszke vagyok és koszorús RékaZalánBlog olvasónak tudhatja magát. :) Szóval a lényeg, hogy a 1,5 éves winchester kinyiffant. 

Peregtek a hetek szépen egymás után, mígnem egy nap Tibi egy reggel megvilágosodott, hogy hohohohóóóó, érvényes garancia van erre a gépre. Még bő fél éven át. Telefonált is iziben Lenovo-éknak, hogy mit szólnának egy garanciális javításhoz avagy cseréhez? Rábólintottak, lehet róla szó. Innen már sejtettem a szomorú jövőt, laptopocskám megint külföldi útra készül, Lengyelországba, ahonnan származik. Anyaországába és egyben a legközelebbi szervizpontba. Jó, mi? Szóval hétfőn csönget majd érte a futár (hüpphüpphüppp....) és legalább hét hétig, de inkább 3 - színét sem fogom látni. Hát nem szomorú? 

Hála drága férjemnek nem maradok teljesen internet nélkül. Volt olyan cuki és meglepte a mindannyiónkat az ÉN egybe vont szülinapom, névnapom és a közös házassági évfordulónk alkalmával egy kis aprósággal. Azon viszont ki van zárva hogy én blogot pötyögjek, bár van az az elvonási tünet, ami erre rábírhat. Szóval, minden bizonnyal 3 héten belül az utolsó bejegyzésem ez a mostani. Vagy inkább az utolsó előtti. Tekintettel a november 10-i ünnepre....

Ma részt vettünk az első tehetséggondozó programon a nevtanban. A Fejlesztő néninek, nevezzük F.-nek akkora irodája van, hogy még egy ember nehézkesen fért volna be az ajtón, leülni pedig végképp nem tudott volna. Klausztrofóbiás gyerekek a programból kizárva. Váltottunk pár szót, aztán munkához láttak, én meg kicsüccsentem a folyosóra. Lehet, legközelebb megkérdezem, nem maradhatnék e mégis benn, szerintem Rékának jobb lenne, legalábbis amíg meg nem ismeri jobban F.-et...én meg meresztem a szemem, hogy mit tud vagy nem tud.

Ahogy helyet foglaltam a különböző okból várakozó szülők között, szétnéztem, hátha akad valami beszélgető partnerem....merthogy két ismerős (egyik Réka csoporttársának felmenője) is dekkolt ott....de NEM VOLT! Egyetlen anyuka olvasott, mindenki más (4-en) okostelefonjukat nyomogatták vagy táblagépet vettek elő. Fel sem néztek volna, csak ha mondjuk vulgárisan elböfögöm magam vagy esetleg hirtelen lefordulok a székről....Nem szörnyű ez? ?? Az anyukám még az a generáció volt, aki pl. a távolsági buszon ülve garantáltan végigbeszélgette az utat egy vadidegennel. Én egy fokkal másképp vagyok programozva, szóval akárkivel akárhol nem, de ha összezárnak pár anyukával, találtam volna közös témát. Mindegy. A polcokon egyetlen nem mese könyv virított, társaság hiányában azt lapozgattam. A Parlament történetéről szólt, egész elmerültem benne a végére. A foglalkozás 45 perces (függetlenül attól, hogy már megint elkéstünk....), ahogy ez lepergett, visszamehettem és megmutatták, mivel múlatták az időt jóleányom és F. 

Kreativkodtak, terményekből pillangót raktak ki, közben tanulgatták a magok neveit. Szezámmag, lenmag, korpa, sárgaborsó....Elég aprólékos munka volt, finommotorikára tök jó. Aztán különbségeket kerestek egy 6 képből álló lapon és logico-ztak is. Azt mondta F., hogy Réka nagyon csendes volt, alig beszélt (ezt sejtettem), de ügyes volt mindenben. Egy kiderült máris számára, hogy az irányokat tekintve nem atombiztos. Könnyű összezavarni. Az nem gond, melyik a bal keze, de hogy melyik irányba néz a kacsa, na az nem nagyon izgatta. Illetve a végére elfáradt. Szerintem mondjuk éppen a végére ébredt fel, neki ugyanis a reggel 8 óra még nagyon korán van. Este 9-kor lefektettem ugyan őket, de fél 11 volt, mire lekoppant a szeme.

Jövő héten folytatjuk. Elvileg 10 hetes a program, de egész tanévben tart, szóval 10 hét után "újratervezés". Még az is lehet, hogy "összevonják" Rékát egy másik kisfiúval, aki szintén F.-hez jár. Azt majd F. dönti el, hogy együtt ellennének e a gyerekek vagy jobb külön. Én a külön programnak jobban örülnék, de az összevonás ellen sincs kifogásom, két fő azt még eléggé mini csoportnak számít. :)

Közben úsztunk is a héten, Réka elkezdte tanulni a pillangó úszás kartempóját is. A gyors is egyre jobban megy neki, hogy a másik kettőről már ne is írjak. Van, hogy úgy érzem, lassan kinövi Gyurit....ugyanakkor a szakosztályhoz meg túl kicsi. Habár 6-7 éves csoport van, nem is egy. Egyelőre az a terv, hogy, iskoláig már nem váltunk Gyuriról szakosztályra. Anyagilag jóval kedvezőbb volna, de inkább ritkábban járunk Gyurihoz, de  csináljuk ezt és így. Ez jóval gyerekbarátabb, kötetlenebb és nem is kifejezetten edzés, csak úszó tanfolyam a szakosztály egyik hosszt a másik után rovó edzéséhez képest....

Az oviban tegnap megint felidegesítettem magam. Ugyanis nem elég, hogy az óvónénik nem szervezték meg az úszást (3 nagycsoportnak sikerült, a miénknek nem....), most kiderült, hogy színházbérletet sem vettek, pedig tavaly jártak Rékáék középsőben és nagyon élvezték. Miután verset sem tanulnak, csak nevetséges bölcsis mondókákat, dalokat is csak havonta egyszer jó esetben, iskolaelőkészítés ismeretlen fogalom, felmerül a kérdés, hogy mi a búbánatot csinálnak egész nap a gyerekmegőrzésen túl? Múltkor kissé élesen kérdezte anyukám, hogy hogy vihettem én el Rékát a nevtan-ba, mintha valami gond lenne vele. Hát EZÉRT vittem el! Sőt, kapaszkodjon meg, Zalánt is el fogom! 

Egész más Zalán helyzete a KISCSOPORT-ban. Folyton alkotnak valamit, folyamatos a gyűjtőmunka, mindig folyik valami projekt. Az óvónénikről csak pozitiv dolgok jutnak eszembe. Talán egy picit távolságtartóbbak, formálisabb a viszony szülő és óvónő között, de ezzel nincs gondom.  Délután mindig van egy pár kedves szavuk Zalánról, hogy mivel telt a nap, nem kell harapófogóval vallatni őket, hogy mi újság a gyerekemmel? Szóval mindig megnyugvással hagyom ott, hogy remek helye van. Oké, azt be kell vallani, hogy ha választhatna, akkor itthon maradna mindig. De hát nem is várnék mást. Ha viszont már oviban találja magát, él, mint Marci Hevesen. Állítólag van egy barátja, a Peti. Étvágya remek, ebéd után alszik, mint a bunda, akár fél 4-ig is. Amikor viszont megyek érte, repül a nyakamba, ölel és bújik egy ideig, ez is olyan finom és jóóó. Az én picurka, illatos fiacskám!

Hétvégén következik Réka névnapja. Ilyenkor menetrendszerűen mindig eszembe jut az első névnapja, még pocakban. Nem volt olyan régen, most pedig már ez a hetedik ilyen ünnep....Hhhhhhhh.....Ajándékba Geomag játékot kért, meg is vettem neki a 68 darabosat. Hogy ezt arany árban mérik, igen bosszantó! Kérdeztem tőle, hogy mit szeretne csinálni a névnapján. Rávágta, hogy semmit, maradjunk itthon! Ebből is látszik, hogy talán túl zsúfolt szegénykém heti "órarendje" (1) már most. Aztán eszébe jutott, hogy dehogy is, menjünk uszodábaaaaa! És Mekibe! És cukrászdába! Szóval meglódult a fantáziája. Érdeklődtem, hogy mit süssek neki a névnapjára. Következetesen két napja csak a mézeskalácsot emlegeti, szóval lehet, hogy holnap azt sütünk?? Pedig Dobos tortát terveztem, de persze az ünnepelt dönt. :)

Hát ennyi. Ha valami még eszembe jut addig, amíg a futár el nem rabolja tőlem a gépem, azt még leírom. 




(1) Heti órarend per pillanat:

hétfő: torna óra + Fitkid torna (16.15-17.00)
kedd: Úszás (16.30 - 17.30) - gyakorlatilag 18.30-ig pancsolnak
szerda: Úszás (17.00 - 18.00)
csütörtök: alvás időben lábboltozat erősítő torna vagy labdás torna
péntek: Nevtan. - (8.00 - 8.45) 

Jutott időpont

Néhány hete az orrom alá dugott az óvónéni egy beleegyező nyilatkozatot, hogy hozzájárulok e leánykám logopédiai szűréséhez. Hát persze hogy.... Eltelt két hét, közben egyre másra érdeklődtem Récitől, hogy járt é a csoportban a logopédus néni? Rázta a fejét, hogy az biza nem járt. Valami öreg néni viszont igen, sorba kellett állni és mindenkinek beletúrt a hajába. Nyugtáztam, hogy az bizonyosan nem a logopédus lehetett, hanem a körzeti védőnő és apró, igen ragaszkodó bogarakat keresett.

Furcsálltam, ennyi. Mármint, hogy Réka nem találkozott a logopédussal. Újabb két hét elteltével egy délután óvónéni egy cetlivel várt, rajta egy telefonszám és két név. Hogy lemaradtam a logopédiai szűrésről, ami nem nagy gáz, de hogy ez is meglegyen, legyek már olyan jó és hívjam fel a megadott számokat, kérjek időpontot a szűrésre. Azt nem tudta megmondani, hogy hol fog csörögni a telefon, de én igen: Nevelési Tanácsadó. Lassan haza járunk oda. :) 

Minimálisan bosszankodtam csak, hogy hát ott ül full tájmban egy logopédus  (egyes vélemények szerint a legjobb a városban?) az oviban, az ő saját emeleti irodájában, ám ő nem tud rápillantani a leánykámra, neeeem, anyuka vigye a nevtan-ba, mert ez más káposzta, mint amivel az ovis logopédus foglalkozni szokott. Aztán rájöttem, hogy bizonyosan éppen azon a napon tett látogatást a Manó csoportban a logopédus, amikor mi pedig a nevtan-ban vendégeskedtünk. Azt a programot akkor sem mondtam volna le, ha tudom, hogy logopédus fog közelíteni Rékáék felé, úgyhogy oké.

Fel is hívtam múlt hét elején a nevtant és elregéltem, hogy van egy majdnemhatévesem, aki az ovis logopédiai szűrésről lecsusszant, kérnék időpontot szépen. Pénteken aztán csöngött is a telefonom, bejelenkezett a nevtan, na mondom, témánál vagyunk, logopédus. Meglepetésemre viszont az a kollegája volt M.-nek ( a gyógyped., aki foglalkozott velünk a nevtanban a múltkoriban), akinek a tehetség gondozás a dolga. Azért hívott, hogy vár bennünket pénteken 8 órára, az lesz a mi időpontunk. 

Pont ma három hete hogy benn jártunk az intézetben, ahonnan elvileg 21 napon belül meg kellett volna hogy kapjuk Réka felmérésének írásos értékelését. Őszintén szólva én azt hittem, ebből az egészből nem is lesz semmi. M. úgy nyilatkozott, a nevtannak nem feladata többé a tehetség gondozás,  szívességből esetleg....fizetős szolgáltatásokat emlegetett....és majd hív engem a tehetség gondozós kolleganő, hogy mire jutott. De nem hívott két héten át. Mígnem az őszi szünet utolsó napján mégis. Péntek, 8 óra, 45 perces foglalkozás. Ennyit tudok. Meglátjuk. Remélem, tetszeni fog Rékának.

A logopédiai szűrés időpontjáról még mindig semmi. Közben majd beszélnem kell Zalán ügyében is az óvónénivel, hogy hogyan tovább, már a novembert tapossuk. Az a kérdés, hogy ovis logopédus vagy neki is nevtan? Illetve első körben gondolom pszichológus. No majdmeglátjuk.

Őszi szünet után

A gyerekek mély fájdalmára ma véget ért az őszi szünet. Ami nekem sosem volt diák koromban, bár ez nem rázza meg egyikőjüket sem. Ha van, hát van. Amennyire vártam ezt az egy hetes ovimentes időszakot, annyira kikészültem vasárnap estére idegileg. Vagyis inkább szombat estére? Nehéz pontosan belőni a mélypontot. Milyen problémák merültek fel?

- Reggel viszonylag korán felkeltek. Ez még nem lett volna baj, sőt, de nem akartak felöltözni, reggelizni pláne nem. Addig viszont nem volt mese (tévés), sem játék, amíg legalább magukra nem húztak valami rucit. Hogy én mennyit kergettem a félpucér Rékát, hihetetlen. Magánéletükbe történő durva beavatkoznak ítélték, hogy ragaszkodtam bizonyos alapszabályok betartásához. Legtöbbször persze egy falatot sem gyűrtek le reggelire a kakaón vagy a teán túl, konyhatündérként repdeshettem fel és alá....

- Soha semmi nem volt jó úgy, ahogy én szerettem volna. Vegyük példának az öltözködést. Réka magától nem öltözött fel, úgyhogy tettem ki neki ruhát. Mire kiakadt. 

"AZT nem veszem fel!"

"Azt pláne nem!"

"Azt soha nem is fogom felvenni" - ordította.
"EZT akarom!" - ujjatlan póló nyári szoknyával, szuper!

Végül az ágyára hajítottam két felsőt és két nacit, ami közül választhatott, aztán nagyon gyorsan rácsuktam Rékára a szoba ajtaját és távoztam. (Mármint nem ODA csuktam, csak RÁ.) 

- Akárhová indultunk, nem volt kedvük jönni. Mert nagyon sürgős "játszhatnékjuk" volt, illetve ippen izgalmas szakaszba érkeztek a szerepjáték során. Mire mindenki felöltözött és kiléptünk a bejárati ajtón, leizzadtam, vérnyomásom az egekbe szökött és fortyogtam a méregtől. Valamint nekem sem volt semmi kedvem egy tapppodtat sem kimozdulni. 

- Akárhonnan indultunk hazafelé, egy egész sereg macska nyávogását felidézve tiltakoztak. Újra jött az, hogy holacipőd, holakabátod, hozolmindent? És ami a kedvencem, főleg idegenek előtt a "Nem akarok hazamenni!" - minél kétségbeesettebben tiltakoztak és kapálóztak, annál jobb. 

- Több hiszti volt, mint nem hiszti - főleg az utolsó három napban. Ez pedig teljesen felőrölte az idegeimet. Péntek este Tibi tűnődően hozzám fordult, amíg Réka ordított a kanapén valami egészen nevetséges, bagatell indokkal......hogy ezzel mit lehet kezdeni? Mikor fog ez elmúlni? Fogalmam sincs, de az biztos, hogy nekünk szól. Bezzeg az oviban vagy bárhol máshol egy angyal. Nélkülünk. Totál idiótának érzem sokszor magam emiatt. Vasárnapra aztán fokozódott a helyzet, kora este Tibi megkért, hogy bármit csinálhatok, csak ne ordítsak a gyerekekkel. Hű...na az ciki volt....

- Kezdenek határozottan szemtelen lenni. Visszabeszélnek, olyan megjegyzéseket tesznek, amelyekről még meg kell tanulniuk, hogy nem illik/való/kedves....Remélem lesz olyan is, hogy ezt felfogják.

- Zalán rászokott a hangos, öblös böfögésre evés után. Szerinte ez nagyon vicces. Hahaha....hol a humorom??

- Folyamatos volt a kupleráj, ahogy rendet raktam, ugyanazon enteriőr hamar rendetlenségbe borult. Réka még úgy ahogy elpakolt maga után, ha azzal fenyegettem, hogy nem megyünk úszni többet, de Zalán simán letagadta a csillagokat is az égről, ha arról volt szó,  hogy rakjon rendet maga után.

- A gyerekek többet veszekedtek, mint egész nyáron összesen. Nem tudom, mi ütött beléjük. Ha nem hisztizett, nyafogott, ordított, pityergett, vinnyogott vagy zokogott valamelyik, akkor órát lehetett ahhoz igazítani, hogy hamarosan veszekedés következik. A temetőben azon marakodtak, hogy az utolsó általunk meglátogatott sírhoz ki vigye a koszorút. 

- Az autóban mindig szólni kellett a CD-nek. Gyerekdalok válogatás. Minél hangosabb, annál jobb. Az a zene, ami a rádióból folyt, nem volt megfelelő. Az utolsó három napban temető- és rokonlátogatás címén relative jelentős időt töltöttünk autóban...Amikor századszor szólt a "ha már elpusztul a világ, legyen a sírjára virág", nyüszíteni tudtam volna. Hogy ki tette rá ezt a dalt egy válogatás CD-re nem tudom, de nem volt jó ötlet. Azt mindenképpen feljegyeztem magamnak, hogy sürgősen frissítenem kell a zenei kínálatot az autóban. 

Na szóval....első felindulásból ez jutott eszembe az őszi szünetről. Közben persze történtek virágosabb dolgok is, nem mondom, hogy nem. Jártunk úszni, játszóterezni, festegettünk, sütögettünk, jókat ettünk, nevettünk. Gyertyát gyújtottunk, összebújtunk, énekeltünk, mesét néztünk. Találkoztunk sok-sok rokonnal, ismerőssel, akiket most megint nem fogunk látni egy évig, mert mindig ez a helyzet, de legalább egy évben egyszer összejövünk. Sírokat látogattunk, rendbe tettünk, emlékeztünk azokra, akik már nem lehetnek velünk....

Tegnap este sűrűn elhangzott, hogy nem akarnak oviba menni, nehemahakaharuhunk oviba mennihi! Pedig ma reggel kézen fogtam őket, és megkésve bár, de félig lelkesen, félig lelombozódva oviba kísértem őket. Most a téli szünet után sóvárognak, azt sulykolják belém, hogy az legalább 3 hetes legyen, lécciléccilécciiii.....

Diótörők Gabi nagynénéméknél

Zalán farmer, amikor véletlenül a lencsébe néz

Unaloműző betűk

Jut eszembe, nem is írtam, hogy Réka kipottyant foga helyén immáron néhány milliméteres maradandó fogacska díszeleg. Olykor-olykor kérem, hogy mutassa meg és elhűlve bámulom a csipkés kis fogacskát. Hihetetlen, hogy az én csöpp lányom szájában MARADANDÓ fog ül. Na jó, nem hihetetlen, csak furcsa. Na jó, nem is furcsa, hiszen mindjárt hat éves lesz, csak..... hihetetlen!!! 

Nem is erről akartam egyébként írni, hanem arról, hogy leánykámban újabban nem várt érdeklődés lobbant fel az írás iránt. Hétfőn elkísértük edzésre Apát. Az úgy volt, hogy elfelejtettem, az edzés nem egy órás, hanem másfél. Mivel nagyjából 20 percet késtünk, gondoltam, mindjárt vége....De 7 órakor nem történt semmi, csak nyomták a fiúk/lányok tovább a gyakorlatokat. Így viszont az utolsó fél órában nem kis kihívás volt lekötni a majdnem hat évest és a majdnem 3,5 évest egy sivár tornateremben. A 10 db egyre jobban izzadó és ziháló karatéka egyre kevésbé érdekelte őket, egy idő után már Zalán is becsukta a száját ámulatában, amikor őket figyelte. 

Szerencsére volt nálam toll és ceruza, valamint egy köteg Post-it, úgyhogy lelkesen elkezdtek rajzolni, Réka királynői rucikat tervezni. Réka egyszer csak írogatni kezdett. Csodálkoztam, mert nem szokása. Persze nem teljesen önállóan írta a feljegyzéseket, az elsőben a GY betűnél elakadt, de kisegítettem. A másodiknál elmondta, mit szeretne írni, majd papírra véste. Hogy mikor tegyen szóközt, azt elárultam neki. Küzdött vele azért, főleg a "megyek" szóval, de szerintem nagyon ügyes. 

Ez is egy lépcsőfok. Egy újabb.