Lellén - második nap

Ma (két napja....) családlátogatáson nálunk jártak Zalán leendő óvónénijei. Mivel ugye egy ideje már kiszemeltem őket magamnak, nagyon sok jót hallottam róluk, ezért nagyon kíváncsi voltam, milyenek hatszemközt....Egyelőre az egészről csak annyit tudok írni, hogy egy órával korábban érkeztek a megbeszélthez képest, úgyhogy a képemről majd' lesűűűlt a bőr, amikor egyikük lazán átsétált a hálóba Zalán után, ahol sajnos totális káosz uralkodott még. A két paplan ott tekergőzött az ágyon bevetetlenül....ezer játék szétszórva, plusz egy méter magasban a vasalásra váró ruhák....Király! Ennél fogva még sokkos állapotban vagyok, ha jobban leszek, majd beszámolok a részletekről is......

Nyaralásra visszatérve, mielőtt elfelejtem, mi hogy volt....

Másnap, pénteken, nem volt valami gatyarohasztó meleg továbbra sem, 11 órakor 25 fok volt mindössze. Idén, úgy tűnik, mindkétszer olyan időpontot fogtunk ki nyaralásilag, amikor nem volt kánikula. Ez persze egyáltalán nem baj, hiszen padlót fogok a 35 fokon felüli időtől. Strandoláshoz viszont, gyerekekkel, majdnem hideg volt a Balatonnál.

Úgy döntöttünk, átvitorlázunk (képletesen persze) Lellére, a homokos partra, ott kedvükre homokozhatnak, pancsolhatnak a gyerekek a sekély vízben illetve a parton. Aznap még tömegnyomor sem fogadott bennünket a strandon, volt bőven helyünk közvetlenül a part mentén. Ténylegesen kettőt léptünk és máris a vízben ázott a bokánk.  Hogy ez milyen csudajóóóó volt! Úgy éreztem, elücsörögnék ott egy életen át, ha az időjárást állandónak veszem. Persze Tiborom hozna néha-néha egy hideg sört és fokhagymás lángost....Ősszel meg begurítana valami fedett és fűtött helyre...

 A gyerekek nyomban megfeledkeztek mindenről és mindenkiről, ahogy a helyszínre értünk. Még fel sem állítottuk a strand sátrunkat, ők hárman már régen a vízbe gázoltak, a homokozó szettel játszottak. Nekem az első órában nem volt kedvem megválni pólómtól, ezt csak azért írom, hogy jelezzem, milyen volt 25 fokban strandolni. 

Ahogy ott bambultam a sátor "ajtajában", egyszer csak felfigyeltem néhány ismerős arcra. Soha nem találkoztam még velük személyesen, viszont az életüket több mint 5 éve követem blog formátumban. Kevés blog van, amelyet elejétől olvasok, közel áll a szívemhez, egy kezemen meg tudom számolni és ott, akkor a lellei strandon az egyik ilyen blog szereplői elevenedtek meg. Pontosabban először csak Sári, a legidősebb leányka. Igyekeztem nem bámulni, ami egész nehéz feladat volt. Órákkal később aztán feltűnt maga a blog szerzője is, pont előttünk a vízparton. 

Én nem szólítottam volna meg, mert ahogy láttam, a bővebb családja körében nyaralt, én meg annál szégyellősebb vagyok, hogy leszólítsam és bemutatkozzam, így csak a távolból örültem, hogy láttam őket. Ám Erna egyszer csak megjelent mellettem. Közvetlenül az orrom előtt. Hát nem megismert? (Illetve először csak férjuram és a gyerekeket :) Nagyon jó volt váltani egy pár szót, tényleg nagyon örültem nekik. Hihetetlen, hogy a két család, ők és mi ugyanakkor, ugyanott. :) Kicsit az ország, no. Sajnos közös fotó nem készült, amit fájlalok egy kicsit....A lurkókról viszont van annál több. Mármint a saját fészekaljról.

Este rántott hús és rizi-bizi volt vacsorára, a husit még itthon paníroztam nagy szorgosan. Talán meggyszósz is volt hozzá? Ahogy degeszre tömtük a pocakunkat, ismét a Bor és Sajt napokon találtuk magunkat Balatonföldváron. Ezúttal karaoke show (vagymi) folyt a színpadon, nem az előző napi DJ gondoskodott a hangulatról, hanem picit becsiccsentett kappan hangú egyének.....így itt most nem sok időt töltöttünk. Igértem Rékának egy vattacukrot, amire már olyan régen (nyár eleje óta) vágyott. Persze Zalánnak is muszáj volt venni egyet, így egy vaníliás és egy epres édességnek estek neki. Állítólag ízlett nekik, szerintem picit csalódott a Rékám élete első vattacukrában....A végét megehettük mi, az a különleges jutalom ért. Nekem keserű utóíze volt, brrr....mi volt abban a cukron kívül??

ÁTÚSZTAAAA!

Koncentrált, belecsobbant, tempózott, felbukkant, víz alá bújt és mindezt abba sem hagyta a túlsó partig. Könnyedén, egyszerűen, simán. Gyuri némán nézte a partról, sétált utána a parton csípőre tett kézzel, ahogy én is. Réka semmilyen instrukciót nem kapott sem a lábtempót, sem kartempót illetően. HiperSzuperGigamegaügyeees! Ahogy partot ért, hátra fordult, sietve kereste Gyuri tekintetét, majd nyugtázva a dicséretet, szélesen elmosolyodott. 

Kérdeztem Rékát, milyen érzés, hogy most először átúszta a mélyvizet. Fintorgott és annyit mondott: "Fáztam...tudod, a parton. Mielőtt úsztam volna." 

Jutalmul kapott egy pónit (tudom, tudom, hibás pedagógia, de ez van.) Réka nagyon örült neki, úgyhogy megérte. És megérdemelte. 

Újra a medencében

Kicsit elvesztettem a fonalat, pontosan hányadik úszásórába fogtunk szerda délután. Talán a 19.-be? Majd utána számolok. Igazából az utolsó pillanatig szerencsétlenkedtem, hogy menjünk é vagy ne. A hőmérséklet ugyanis lepottyant 21 fokra. 21-re!!!! Ki az az idióta, aki ilyen időben úszni viszi a gyerekét? Hát én! 

Csábított és csalogatott az időjárás jelentés, mely reggel még 28 fokot, majd délben már csak 24-et jósolt (1 órára előre én is tök jól tudok időt jósolni....)...Viszont tény és való volt, hogy a mi erkélyünkön sehogyan sem akaródzott az a "nemhiganyszál" fentebb csúszni 22 fokról. Végül Tiborom lökött rajtam egyet, úgymond, megkérdezte, hány fokos a tanmedence. 30. - mondtam én. Hát akkor mehetünk nyugodtan. - vélte ő. Én is valahogy így gondoltam. Főleg, hogy én még annó októberben is nyomtam a tempókat a nyitott medencénél...no bele is fagytam egészen finoman, tény, ami tény.

Gyuri oktatónak két csoportja van, egy fél 4-es és egy fél ötös, ez utóbbiba járunk mi is. Fél négykor felhívtam telefonon, de senki nem vette fel, szóval bízvást hihettem, hogy éppen vízben van derékig, ezért nem elérhető, magyarán az óra biza meg lesz tartva. Ahogy a tanmedencéhez sétálunk, már láttam is, hogy 4-5 fős csoportban folyik az oktatás.

Rékám alig tudta kivárni, hogy az ő órája is elkezdődjön. Egy csillingelő "Csókolom, Gyuri bácsi!"- val elszáguldott a tanmedence mellett. Gyuri nem szokta fogadni a köszönését, legalábbis olyan még nem volt, hogy én hallottam volna. Nem tudom, hogy azért, mert szokatlan neki, hogy egy gyerek ráköszön, vagy a csókolommal van a gond. :)

Örömmel láttam, hogy Réka az 1 hét kihagyás alatt nem felejtett semmit az úszásból. Az igaz, hogy próbálkozott tempózni a Balatonban és a "száraz" úszásgyakorlásban is igen nagy rutinja van. Azon egy picit meglepődött, hogy az oktatója nem vetette bele magát a habokba, az egyik közeli rajtkőről vezényelt neki. Így aztán nem is csodálkoztam, hogy nagyon sokat habozott, mire a vízbe csobbant. Legalább ötször meggondolta magát és valamit magyarázott Gyurinak, de persze nem volt apelláta. Két megállással úszott, mindkétszer a Gyuri által elfoglalt rajtkő volt a cél, majd a túlpart. Ügyes volt! Az oktató előre is vetítette, hogy másnap már csak egy megállás lesz, pénteken pedig egyben átúszhatja az egész mélyvizet. Erre egyébként már kb. 3 hete képes lenne...talán több is, de ott mozog benne a para, amit neki kell legyőznie. Ezt pedig ki kell várni, nincs mese.

Ami a tegnapi úszás órát illeti....Megint meglepett a Rékám. Induláskor ugyanis hirtelen elkezdett pityeregni. Konkrétan potyogtak a könnyei. Csak pislogtam. Hogy ő nem....a víz hideg....ő aztán nem megy....át kell úszni azt a mély vizet....Nyifinyafi...Így is érkeztünk az tanmedence mellé. A többi szülő úgy nézett rá, mint egy ufóra, olyan régen művelt ilyesmit. Nem is volt hajlandó a tanmedencébe ereszkedni. Ült mellettem, kinn, padon, és sírdogált, mondhattam bármit. Vártam, várakoztam, hanem aztán amikor Gyuri elindult a többi gyerkőccel a mélyvíz felé, kézen fogtam a Rékát és oda sétáltunk hozzá, hogy van egy kis problémánk. (Szerencsére nem kellett vonszolni. ) Ő azonnal tovább vezényelte Rékát a mélyvíz felé és rögtön vízbe is parancsolta. Engem meg visszaküldött a padra, nem mehettem Rékával. (Más anyuka bezzeg ott ácsoroghat a medencétől 10 centire, közben a gyereke végig ordítja az órát, nem érdekes. )

Rékát egész fura volt látni úszni. Két részletben úszta át a vizet, Gyurival a parton, közben többször szétesett a mozgása és olyan érzésem volt, hogy mindjárt bugybugybugy...elsüllyed, Gyuri meg ugorhat utána menteni....Előző nap jóval ügyesebben úszott (para faktor ugyebár....) ...De valahogy a felszínen maradt végig, átért a túlpartra, nagy megkönnyebbülésére kimászhatott a vízből és újra nevetett a cápafogaival a Récikém.

Alakul ez, minél többször átússza majd a mélyvizet, minél magabiztosabb lesz, annál kevésbé fog félni a mély vízben. A terv legalábbis így szól. És így is lesz, előbb-utóbb.

Rékacukorfalat

Gyerekkel az éjszakában - 1. nap estéje

Az egyik újdonsága ennek a nyaralásnak az volt,  hogy esténként eljártunk csavarogni. Amióta gyerekeink vannak, vacsora után maximum egy könnyű kis, emésztést elősegítő sétára vállalkoztunk, majd egész hamar hotelszobánk tévéje előtt találtuk magunkat. Most hogy belegondolok, ez gyerekek előtt is kb. így nézett ki..... Ezúttal viszont vacsora után várt bennünket az "éjszakai élet". Ennek (is) köszönhetően minden idők legfárasztóbb nyaralását tudhatjuk magunk mögött. Amikor hétfő éjjel autóba ültem, szinte világomról sem tudtam a fáradtságtól. De haladjunk csak sorjában! 

Az első látogatásunk a strandra csütörtök délután inkább csak szemlélődés volt. A gyerekek konstatálták, hogy a Balaton vize hidegebb, mint a tanmedence a Tiszaligetben, úgyhogy inkább megkergették a kacsákat, enni adtak a hattyúknak, mi felnőttek pedig örültünk annak, hogy megint ennél a csodás tónál találtuk magunkat. A Balaton örök szerelem.....Ahogy lement a Nap, átbattyogtunk a Bor és Sajt Napokra, ami éppen akkor bonyolódott a városban, mint afféle vásári forgatag. Dübörgött a zene, kavargott az enyhe tömeg, finomabbnál is finomabb étkek sorakoztak a pultokban.

A gyerekek rögtön elvesztek volna az ugrálóvár mélyén....befizettük hát őket negyed órára, hagy élvezkedjenek. 2 különböző helyszínen tombolhattak, sajnos egy perccel sem tovább, mint 15 percig. De legalább a nyaralás többi részében már nem volt gondunk az ugrálóvárakkal meg a lelkiismeretünkkel. Ugrálóvár letudva. 

Zalán nagyon vigyázott a karszalagjára, kincsként őrizte egészen az esti pancsolásig a kádban.

Hirtelen azonban, ahogy lement a Nap, vele együtt lehűlt a levegő, kénytelenek voltunk haza szaladni pulóverért a kölköknek. Mire visszacaplattunk a partra, meglepetésemre a gyerekeket a színpadon találtam. Hát nem felkéreckedtek a DJ mellé?! Dehogynem! Először csak a mi két leánykánk táncikált Zoltán Erikára vagy éppen valami zúzós rock dalra, majd csatlakozott hozzájuk meg vagy 10 fiú vagy lány 3 és 12 év között. Teljesen spontán. Szerintem a lányok azt hitték, valami zsúrba csöppentek. Akkora volt a hangerő, hogy Zalán elhúzódott inkább Tibivel Balatont fotózni.

Késő este értünk haza a szállásunkra. A lányok persze együtt fürödtek Katáék fürdőszobájában (én öt napon át nem fürdettem gyereket, ami elég szokatlan volt, most jövök rá....) Az utóvacsora elfogyasztása után valamennyien nyugovóra tértünk. Zalán ezúttal nem kezdett rá papagáj módra, hogy "haza akarok menni, haza akarok menni....haza akarok menni" című mantrájára, mint Sümegen villanyoltás után. Emiatt roppant hálás voltam neki.