Mellesleg kutya

Tudom, lassan viszketést kap az olvasó gárdám, (az a nagy tömeg) az úszótanfolyamos bejegyzéseimtől, annyira izgalmasak és fordulatban gazdagok.... Úgyhogy most megint jön egy. :)

Rékámból ma hiányzott a megszokott tűz az úszással kapcsolatban. Általában már itthon magára cibálja a fürdőruháját, hiszen rendre késünk, így a tanmedence széléhez érve csak elegánsan ledobja magáról a ruciját, amolyan Béjváccsosan....és máris a habokba veti magát.....Ma azonban én ráncigáltam rá ama szerény úszódresszt, Réci pedig finoman nyafizott a fülembe, hogy valahogy ma neeeem akar úszni menni. Naná, az a mély víz, ahol nem ér le az ember lába...brrrr....

A Tiszavirág hídon átballagva nagyon lassan haladtunk, kettőt előre, hármat hátra....nagyon fontos megfigyelni valója volt Rékának, a sétányépítés soha ennyire még nem érdekelte, mint most. Túl a híd közepén faggatni kezdett, hogy ugye elkéstünk már...a remény hal meg utoljára....mindig a mélyvizes úszás a legelső, ami a napirenden szerepel, ma tök jó lett volna lemaradni róla, szerintem.

Persze nem így lett. Egész kis pofás haladó csoport verődött össze mára, 3 kivétellel mindenki a mély vízbe lett irányítva. Réka sokadikként gubbasztott a parton, teljesen nyugodtnak látszott, szerintem bennem sokkal több majré volt, mint benne....Nekem igen szaporán dobogott a szívem, sőt, egyre szaporábban. Gyuri bácsi ugyanis nem akaródzott megmártózni a medence vizében, az egyik rajtkő tetejéről instruálta a gyerekeket. Ne már'! Enyém gyerek belefullad ebbe a ménkű nagy víztömegbe! Idáig jutottam, amikor oktatónk produkált egy elegáns fejest (tényleg tud úszni), majd eltűnt a medence vizében...Huhhhh....dejó! 

Rékám belecsobbant a vízbe és két tempót nagyon ügyesen leúszott Gyuri felé. Hanem aztán bizonyára belé hasíthatott a felösmerés, hogy mély vízben találtatik, ahol sehogyan sem ér le a lába a medence aljára, vagy ha mégis, levegőt, nagyon sokat és frisset ott nem kap. Úgyhogy kétségbeesetten elkezdett kapkodni, kb. mint Molly kutyám kölyök korában a főtér szökőkútjának vizében. Aztán összekapta magát és megint lenyomott pár tempót. Majd megint jött a kutya. Újabb mellúszás kísérlet, újabb ebúszás gyors egymásutánban és máris Gyuri bá' karjában találta magát. Sírdogált, pityergett, egyem is meg...

Fura élmény volt látni, hogy mély vízben van a lányom, elveszíti a kontrollt......de hirtelen és rögtön nem segít rajta senki, én legkevésbé tudok a távolból. Magára van utalva, egészen a fuldoklásig. Mert Gyuri hagyta küzdeni. És becsületére váljon, küzdött a tempókkal, valahol saját magával. Ahogy elhagyta a vizet a lépcsőnél, még visszanézett, meghallgatta, amit feléje intéztek, aztán somfordált át a tanmedencébe. Pityergett és sírdogált, de nem jött oda hozzám, ment a dolgára engedelmesen (engedély nélkül nem mehet sehová máshová, mint ahová meg van neki mondva, hogy menjen....) Még akkor is hüppögött, amikor a cimborái mellé ért.

A tanmedencében csiszolódott némileg a technikája, pl. hogy a kartempónál pontosan mikor húzza hátra a kezét a levegővételnél. Arra is intve lett, a szemét tartsa nyitva, különben neki megy az oktatónak, az pedig fáj neki. Biztos, ami biztos alapon, és mert megtehette, ma nem úszta át a medencét, félúton mindig leállt, amiért picit meg is mosták a fejét. Merthogy jól úszik, kiúszhatna világból, de nem teszi a para miatt (Ezt az oktató mondta neki.) 

Holnap reggel kilenckor folytatás. 

Találós kérdés

Érkezik 23 órakor, távozik hajnali fél 2-kor

Érkezik hajnali fél 2-kor (24 órával később), távozik reggel 7-kor.

Mi az?

Azaz Ki Az?

.

.

.

.

.

.

.

.

Szegény, lestrapált, munkatengerben úszó TIBI...Helyette is várom a hétvégét és reménykedem, hogy a szombat szabadnap lesz számára. Vasárnap pedig repülőnapra megy Kecskemétre, garantált kikapcsolódás. 

Tizedik, jubileumi

Elvileg most telt le az úszótanfolyam "alapképzése", azaz az első 10 alkalom. Ez persze elmélet, mert ennyi idő alatt csak az egészen kiváló képességű gyerekek tanulnak meg rendesen úszni (az oktatónk felfogása szerint). Vagy még ők sem. Nekünk meg ez majdnem sikerült. :)

Jóóóól ment, nagyon jól. Kicsit még olajozni kell az összhangot és gördülékenységet a mozdulataiban, picit szögletes - már amennyire egy mélyvízbenúszninemtudó anyuka ezt meg tudja állapítani....de igen, megint ma is jobban ment. Én voltam olyan büszke. Ez a lány határozottan ÚSZIK. Ügyesen. Vízbe merül, siklik, kartempó, halad előre, felbukkan levegőt venni, lábtempó és így tovább...majd átér a túlpartra, visszafordult, rögtön keresi az oktató tekintetét. Aztán általában vissza úszik a sor végére valami instrukcióval gazdagabban. A két pisi per óra mindenesetre maradt. 

Holnap elvileg Réka már a mély vízben úszik egy próbálkozás erejéig, ezt Gyuri bácsi ma beharangozta neki...Hát kíváncsi leszek, mert az mégiscsak MÉLY VÍZ, még nekem sem ér le ott a lábam....Rékán ki is tört a majré, amikor megemésztette a mély víz hírét...Váááá! Nyugtatgattam persze, hogy a tanmedence kis vízben sem állt le egyszer sem a medence túlsó végig, nem totál egál mekkora a víz?? (Hangom kissé hamisan csengett, amikor én is csak sekélyke vízben tudok úszni...de ezt Réka talán nem hallotta meg, remélem....)

Hát hogy aztán Gyuri bácsi "varázsereje" legyőzi e Rékában a félelmet a mély víztől, én nem tudom. 

Egyébként szuperjó délutánt töltöttünk a strandon. Maga a tanfolyás is valahogy hosszabbra sikeredett fél órával (a gyerekek nem vették észre), utána is jót mókáztunk egészen ZÁRÁSIG. Kevésbé jó hír, hogy Zalán ma délutánra belázasodott, így ő pancsolás helyett az apukája irodájának vendégszeretetét élvezte és nurofen után aludt 5 órát!!! Tegnap lila szájjal szaladgált előlem a medence partján, lehet, hogy megfázott, majd meglátjuk. Egyelőre minden úgy zajlik, ahogy a sümegi nyaralás előtt, vagyis kevés tünet és Nurofennel féken tartott láz. Jajjj....

Taxi

Annyi minden mesélni valóm lenne....Persze semmi eget rengető, csipp-csupp ügyek inkább, de érzésem szerint abszolút kihagyhatatlan dolgok a blogból (pl. hogy fodrásznál jártak a gyerekek, Zalán az apa-féle fodrásznál, Réka az enyémnél.....és még sok ilyesmi...Viszont egyelőre nem érek ide a bloghoz sosem, az "írókám" is bedöglött egy picit, úgyhogy megint az úszásról fogok írni, átvitorlázva néhány tervezett témámon.

Tegnap szállt vízbe Réka kilencedjére a tanmedencében. A szokásosnál jóval korábban beestünk a strand területére, olyannyira, hogy Gyuri bácsi előző csoportja még javában macskaűrhajózott. Réka majdnem össze is zavarodott, nem értette, miért tartom vissza.

Amikor Tibi hétvégén elmondta, hogy víz alatt tök jól míveli Réka a kar és lábtempót, bizakodtam a további töretlen folytatásban. Először még fogta az oktató a kezét, csak levegőt vett és lábtempózott. A második körről lemaradtam, mert marha fontos gyerek ruha tranzakció részleteit beszéltem meg egy apukával a padon (csúnya, anya!). Mire feleszméltem, Réka a sor végére navigálta magát ippen....Legközelebb azonban nagyon figyeltem. Éééés gúvadhattak ki a szemeim, mert Réka ÁTÚSZTA a tanmedencét keresztben. Hurrááááá!!!!! Kartempó, levegővétel, kartempó levegővétel, ügyi volt nagyon! Az oktató a hátára vette és vissza úsztatta a sorba. Ez nagy jutalom, úgy hívják TAXI. 

Amikor ismét Réka következett a sorban, meglepődtem, azt láttam, hogy csak az egyik karjával kartempózik (ha egyáltalán) a másikkal befogja az orrát. Vicces látvány volt, de haladni haladt. Az oktató is elcsodálkozott, kicsit közelebb lépett hozzá, szándékosan úgy helyezkedve, hogy Réka neki ússzon. Ahogy Réka érezte az akadályt, le is állt, az orrát még mindig befogva...:) A folytatásban, néhány métert a medence széléig aztán megint a szabályos-szabványos mellúszásban úszta végig a csajszi. 

Érdekes, hogy a kezdeti nehézségek ellenére mennyire Gyuri bácsi rajongó lett Réka. Felfigyeltem arra, ahogy tegnap délután odaszólt csengő hangon az én leánykám a medencében tevékenykedő oktatójának: "Csókolom, Gyuri bácsi!". Szeretet volt a hangjában!! Felnéz rá. Issza minden szavát és szorgosan dolgozik, hogy megfeleljen az elvárásoknak. Szerencsére nem görcsöl, szépen nyugodtan munkálkodik. Az oktató rövid pórázon fogja a tanoncait, nincs rosszalkodás a vízben, maximum az úszás egyes elemeinek gyakorlása. Katonás fegyelem van, nincs bohóckodás és ennek vagy másnak, nem tudom, de meg is van az eredménye, mert olyan ügyesen fejlődnek valamennyien, hogy csak na.

Ahogy Rékám kijött a vízből nagyjából 1,5 órával később az úszótanfolyam végéhez képest, össze-vissza dicsértem, milyen ügyes. Valahogy olyan fura volt nekem, csodálkozott, mit vagyok úgy oda. Mintha az egész teljesen természetes volna. Átúszta a medencét? Hátaztán? Azért jár úszni, nem? Mit ebben a nagy szenzáció??? (Majd belekukkantok kedvenc tanácsadó könyvembe (Beszélj úgy - féle), mert lehet, hogy nem jól dicsérek?? :)) 

A héten másik csoportba kerültünk, korábban kezdődnek az órák, pénteken egyenesen reggel 8-kor....Háááát....első hallásra Mission Impossible-nek tűnt. Kérdeztem Rékát, hogy mit gondol, van esélye, hogy mi oda eljutunk??? Fel kellene kelnie reggel 7-kor nagyjából. Azt mondta, naná, menni akar!!!! Ébresszem fel! Nohiszen, éppen ettől tartok, hogy nem fog sikerülni. Persze a medencébe csobbanva felébredne ő hirtelen....

Körbe, persze!

Ahogy a kórház parkolójába gördültünk, erőssen megközelítettük a fél 12-őt. Ez volt az az időpont, ameddig legkésőbb jelentkeznünk kellett a gyerek sebészeten, mert megkértek rá bennünket. - Füstöl az autó! - hallani ugyan nem hallottam, de Tibi bizonyára ezzel indokolta, hogy még a volánnál ült és járatta a motort, ahelyett, hogy befelé loholtunk volna. 

Az információnál egy nagyon rutinos úr felvilágosított,  hogy a gyerek sebészet nem a világ végén van jelenlegi állomáshelyünkhöz képest, nem is egy másik épületben, hanem ott a földszinten az újságos melletti ajtón rögtön meg is közelíthetjük a rendelőt. Ennek nagyon megörültem, kivételesen nem fogunk elkésni, ó, jeee! 

Kicsit azért bizalmatlanul kukkantottam  be az ajtón...aztán megnyugodtam (?), amikor a nekünk megfelelő ajtó előtt találtam magam. Megérkeztünk hát. Egy nagyon kedves hölgy felvette az adatunkat, elvette a beutalónkat (nem is feltétlenül kellett, jelzem....) és megkért, hogy foglaljunk helyet, még 1 azaz egy kisfiú várakozik bebocsátásra. A tömegnyomort is megúsztuk, újabb pirospont. A gyerekek le voltak nyűgözve a falakra festett csikóhalaktól meg tehén-boci-napocska triótól...Zalán nem is tudom mennyire figyelt, amikor sokadszorra is átrágtuk, hogy doktorbácsi megnézi a fütyijét miután ő letolja a gatyáját, aztán részéről ennyi is a feladat. 

Érdekes, hogy csupa kispasas várakozott a doktor úr rendelésére...Előttünk is kisfiú, bár idősebb, mint Zalán, távozóban is egy ikerpár fiút láthattunk. Mindenkinek fü...i gondja lett volna? Na nem kíváncsiskodtam én. Egykettőre beszólítottak bennünket is. Zalán úgy tűnik, frankón örökli az orvos fóbiámat, mert még be sem tettük az ajtót magunk mögött, máris az apjába  csimpaszkodott, mint egy árva kismajom és max. hangerőn sírni kezdett. 

Enyhén bénáztunk, mire le tudtuk fogni (próbálkoztunk szépszerével, atyalapatyala, figyelem elterelés, de látszott, hogy itt csak az fog hatni, ha kilépünk a kórházból....úgyhogy én lehúztam a gatyót (csak kétszer vertem le a papírtörölközőt, nem érdekes) Tibi kvázi ráfeküdt....

Vizsgálatot követően elmondatott mindaz, amit már tudtam jól....blablabla....A lényeg, hogy ő (Dr. K.) a műtétet mindenképpen szükségesnek tartja. Szteroidos kenőcs használata nálunk fel sem merült. Elsősorban azért, mert nem letapadásról van szó, hanem szűkületről. Másodsorban mert ez a doktor úr speciel nem is hisz a szteroidos kence hatásában, így letapadásnál sem azt szokta ajánlani. Itt egy pillanatra meginogtam, hogy bizonyosan jó helyen vagyunk e és eszembe jutott jóanyám azon arany mondása, hogy "Fiam, ha sebész kezébe kerülsz, ne csodálkozz, ha megműt, ha kell, ha nem, a sebészek már csak ilyenek...."

A műtét természetét illetően azonban választhattunk. El kellett döntenünk, hogy a "plasztikát" választjuk vagy a "körülmetélést". Ezen már sokat gondolkodtam és a doktornénink véleményére támaszkodva mindig a plasztika mellett tettem le a voksom, hiszen a mégiscsak kíméletesebb beavatkozás....

Ugyanakkor a körülmetélésnek is vannak előnyei. Az igaz, hogy radikálisabb beavatkozás, a felépülés is némileg hosszabb folyamat, viszont végleges. Egyetlen kontroll utána és kész, el lehet felejteni az egészet. A plasztikánál itthoni kezelés és kenegetés vár ránk, ami macerás (főleg a gyereknek), legalább 3-4x kórházi kontroll...majd lehet, hogy újból meg kell műteni és mégiscsak a metélés a megoldás. Mondjuk, nem kérdeztem százalékos adatokat, hány plasztikából lesz aztán mégiscsak körülmetélés...ezt nem ártana tudni.

Mindegy is, mert Tibinek határozott véleménye volt, ő egyértelműen a metélés mellett tette le a voksát. Dr. T. is ezt javasolta, mindenkinek ezt szokta, ugyan, de nekünk pláne, látván, hogy Zalán érzékeny gyerek. Szeptember 3-ára kaptunk időpontot a műtétre. Reggel 7 órára kell felsorakozni ugyanott, ahol most megjelentünk. Előtte még kell egy gyermekorvosi vizsgálati papír, ezt elintézi nekünk a doktornénink, illetve egy vérvizsgálati lelet, amit a rendelőintézet laborjában szintén nekünk kell majd letudni (király lesz, előre látom....)

Úgyhogy az ovi némi spéttel indul Zalánnak...szép lesz, ha a beszoktatás második hetére beesünk mellbedobással. Nem a Harvardon kezd, nem is Cambridge-ben, szóval nem érdekes. Inkább azon fogok rugózni majd egyre inkább, ahogy a műtét közeledik, hogy Zalánt egészségben ellavírozzuk a szeptember 3-i dátumig, hiszen csak tök egészséges gyerekeket műtenek....Halasztani nem szeretnék, mert ha egyszer elkezdődik a beszokatás, még annyira sem lehet kiszámítani, mikor lesz makkegészséges, mint most.

Augusztus utolsó hetében kijárási tilalom lesz érvényben nálunk, se ki, se be, senki sem! Valamit vattába csomagoljuk Zalánomat és búra alatt tartjuk csíramentes környezetben. :) 

Most egész laza vagyok, úgy érzem, túl fogjuk élni, minden rendben lesz, no para.....Aztán majd ahogy fogynak a naptárból az augusztusi napok, úgy fogok egyre inkább pillangókat érezni a gyomromban....