Nyaralás, 1. nap második fele

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy ez a nyavalya (Zalánnál garatgyulladás, Rékánál szintén, megspékelve néhány tüszővel a manduláin) egész nyaralásbarát volt. A gyerekeknek semmilyen tünetük nem akadt a lázon kívül, akár hogy vizslattuk őket. Arról is csak ritkán panaszkodtak, hogy fáj a torkuk. Azt is tagadták, hogy betegek. Mert persze minden vágyuk volt, hogy mielőbb pancsolhassanak a szálloda medencéiben. Kint szerettek volna, hiszen az két éve, a kánikulában is elmaradt, lévén, hogy az "csapvíz" hőmérsékletű, max. a drága Nap ereje melegíti. Szóval, ahogy egyik sem volt ippen lázas, csobbantunk egy kicsit. A gyerekek határtalanul élvezték, főleg Réka, Zalánnak még kellett némi szoktatás és persze gyógyulás....

Este a lovagi tornára voltunk hivatalosak, ami nagyon nagyon tetszett valamennyiünknek. Lélegzetelállítóan szép lovakat vonultattak fel előttünk. Sajnos a lovagi torna végére Rékának kicsit elszakadt a cérnája, Zalán pedig belázasodott, úgyhogy a középkori vacsorát lemondtuk. Nem volt mit tenni, Zalán úgy aludt Tibi vállán, mint egy medve.

A recepciónál kedvesek voltak, kaptunk fél panzióra egy szelet papírt, így a szálloda éttermében megvacsorázhattunk. Két éve is lemondtuk, mert az egy éves Zalán bealudt 5 óra után, Réka meg szétpancsolta magát a végkimerültségig, szóval fejlődünk, mert idén legalább a lovagi tornát láthattuk. 

Tibi felvette a kapcsolatot a szolnoki és a Sümeghez legközelebbi márkaszervizzel hibajel ügyben. A szolnoki annyit mondott szakértően, ami belőlem is kitelt volna, hogy vagy kibírja az akku hazáig vagy nem, nem lehet tudni. Zalaegerszegen egy kedves hölgy hívogatta Tiboromat jobbnál jobb ajánlataival, közülük az volt a legjobb, amiben 4 nulla volt, ráadásul a végén....látatlanba egy csinos kis summa. Nem kértük a segítségüket, köszöntük szépen. De hogy hogy lesz az ótónkból megbízhatóan működő autó, azt nem tudtuk.

Szóval első nap mérlege: 2 db beteg gyerek, hűvös időjárás, 16 fok és még kirándulni sem mertünk elindulni sehová, mert nem bíztunk benne, hogy nem adja meg magát alattunk a  járgány a senki földjén két falu között. Egyre jobb volt. De még tudtuk fokozni. :)

Nyaralás - 1. nap fele

A szállodában dupla ágy, egy ágyazható kanapé és egy fotelágy várta a vendégeket, azaz fajin kis családunkat. Természetesen egyetlen éjszaka nem lelt el, hogy mindenki a számára kijelölt/általa lestoppolt/ fekvőhelyben töltötte volna el azt. Réka, ahogy itthon, Sümegen is bevackolt volna közénk, ám a két ágy (valamilyen okból két lábon gurulós fajták voltak) engedelmesen befogadták Rékámat maguk közé, túlzott vendégszeretettel, hogy őkelme csapdába esett madárkának érezte magát. Hol az én ágyamon, hol Tibién aludt, hol keresztben. Egy reggelen úgy ébredtünk, hogy a kölkök a mi ágyunkban, Tibi Rékáéban, én pedig Zalánéban töltöttük az éjjel jelentős részét.

Kedd hajnalban félálomban letapogattam Rékát, aki éppen mellettem feküdt és konstatáltam, hogy lázas. Nyomban kipattantam az ágyból, felütöttem az internetet és kikerestem a helyi gyermekorvosok elérhetőségét. 2 db is volt belőlük. Amelyik rendelt is azon a héten, 9 óra magasságában felhívtam. Nagyon kedves volt az asszisztens, 11 órára kaptunk időpontot. Reggel nurofen, reggeli, de csak nekünk, a gyerekek inkább ittak, antibiotikum, gyógyszeradagolás, szemcseppek, félkómában mese a tévé előtt. 

11 előtt nem sokkal összeszedtük magunkat és bár negyed órai sétára volt a rendelő, autóba vágtuk magukat.

- Mi az a jel a műszerfalon? - kérdeztem könnyedén Tibit, mert valami szokatlan világított rajta sárgán. Tibi gyakran megjegyzi, hogy amikor az autós iskolában a műszaki részt vettük én hol voltam, biztosan amőbáztunk Móni barátnőmmel. Tényleg vannak dolgok, amiket én nem tudok követni. Azt viszont már én is nagyon megtanultam, hogy azon a nyavalyás műszerfalon bármi hibajel kigyullad, az csak egyet jelent. Pénzt. Nem keveset. Nem befelé, kifelé. 

- Ajajj....az az akku. Le fog merülni. - sáppadt le Tiborom képletesen.

Hát nem nagyszerű? Mikor legyen probléma az autóval, ha nem 300 km-rel arrébb az otthonunktól? Amikor nyaralunk. Teljesen egyértelmű.

A gyermekorvosi rendelőt könnyen megtaláltuk. Üdítő érzés  volt, hogy teljesen üresen tátongottt. Na jó, később csatlakozott hozzánk még egy anyuka a kisfiával. El is méláztam, hogy mennyit kínlódunk mi a saját rendelőnkben, folyton tömegnyomor van, doktornéni überhiper leterhelt, kisebbség is van bőven...Lám, ha itt élnénk Sümegen....lám Dunántúlon ez is jobban szervezett. Ekkor beszólítottak bennünket. A rendelőben egy - szerintem - bőven nyugdíjas koron túl leledző doktornéni várt bennünket szúrós tekintettel. Érdekes, mert a neve alapján egy fiatal orvost vártam, ehhez képest ez egy matróna volt szinte. Ez volt a kisebbik baj, a nagyobbik, hogy egészen másfajta stílusa volt, mint amit Réka (és én) megszoktunk itthon és hirtelen értelmet nyert az üres váróterem. Hiszen ez egy törzsőrmester doktornéni!  Hogyállsz, gyereide, degörbevagy, nyújtsdki, mitcsinálszmár, miértvagyzavarban letolássorozattal "bűvolte" el Rékát, aki a vizsgálat végére el is sírta magát, rendhagyó módon. Úgy kellett megvigasztalnom.

Aztán jöttem én, hogy milyen antibogyót írjon fel, mit szokott szedni Réka? Mert hát allergia szempontból nem mindegy. Hát izé....felkészületlenül ért a kérdés, sajnos nem emlékeztem hirtelen az összesre. Illetve két dologgal tudtam segíteni a vén banyának, a Cedax baby beugrott és hogy még egy fajtát kapott, de hogy mit....Erre meg én voltam a hülye, hogy ezt hogy lehet nem tudni. Mondtam neki kínomban mosolyogva (majd' elsüllyedtem), hogy Réka eddig 3x kapott antibogyót emlékeim szerint, ebből 2x a Cedax baby hozta helyre....Végül - hogy milyen megfontolásból, nem tudom, rejtély - felírt egy egészen másfajta antibiotikumot, ugyanazt, amit Zalán kapott az ügyeleten szombaton. Az már hab volt a tortán, hogy az sem jutott eszembe, milyen szemcseppet szokott felírni az orvosunk, az F betűs még élt emlékeimben, de más nem, csak hómező. Gondolta magában, ez az anyuka ritka idióta Sümeg szintjén. :) Réka menekülésszerűen távozott,  amiért meg is kapta a gúnyos megjegyzést a doktornénitől. Mi követtük. 

Két házzal arrébb állt a gyógyszertár. Bevonultunk családilag.

- Hát nem akar sikerülni ez a nyaralás? - nézett rám együttérzően a patikus hölgy, mire én egy pillanatra egészen idióta értetlen képet vágtam. Aztán rájöttem, hogy valószínűleg nem gondolatolvasó, csak a recepten kiszúrta a "Szolnok" szócskát, illetve van rutinja bőven a kisgyermekkel nyaralókkal kapcsolatban....

Így telt hát nyaralásunk első napjának első fele, ami kőkeményen semmi másról nem szólt, csak a pihenésről és kikapcsolódásról. 

Folyt.köv.

Nyaralás - indulunk!!

Hétfő reggel Zalán még mindig lázasan ébredt. Ez aggasztott egy indurka-pindurkát. Hogy indulhatunk el úgy nyaralni, hogy a gyerkőc lázát csak a gyógyszer tartja lenn? Normális ez?  Meddig normális? Fogalmam sincs. Jól eltöprengtem magammal. A nyaralást csak nem mondhatjuk le. Annyira nagy gáz nincsen talán. Közben a nappaliban 3-4 bőrönd tátongott és mindenhol ruhahalmok meredeztek. Tiborom természetesen az utolsó pillanatig dolgozott. 10 óra körül felébredt Réka, azaz csak felébredt volna, csakhogy nem tudta kinyitni a szemét. Ne már! Kötőhártya gyuszi? Ezt nem hiszem el!  Honnan jött ez most? Főztem volna kamillát, de nem volt itthon. Naná. Hogy is lenne, amikor szükség lenne rá? Felhívtam a doktornőt, hogy mi a helyzet velünk. Ő felajánlotta, hogy bár siet a bölcsődébe rendelni, út közben bead nekünk receptet szemcseppre. Fél órán belül meg volt a recept. A doktornő kellemes nyaralást kívánt. Itt elkövettem egy "major" hibát, nem mutattam meg egyik kölköt sem a doktornéninknek.

Csomagoltam, közben sütit sütöttem a maradék meggyből, hogy egy szem sem vesszen kárba. Reggelit és ebédet készítettem mindabból, ami még a hűtőben maradt, de nem szándékoztunk magunkkal vinni. Közben figyeltem, hogy alakul Zalán láza és Réka szeme. A jobbik határozottan kisebb volt és duzzadt. Elfacsarodott a szívem, ha ránéztem.

Először pakoltam be úgy nyaralásra, hogy nem volt előzetes írásos listám. Sem kedvem, sem időm nem volt ilyet kreálni. Bőröndbe hajítottam, ami eszembe jutott, kb. mint egy fejetlen csirke. Réka a kései reggelije vagy korai ebédje közepén aztán szépen közölte, hogy izé.....fáj a torka.....Na akkor lett kedvem volna bőgni. Már dél is elmúlt, órákkal ezelőtt el kellett volna indulni. Erre itt vagyunk egy lázas gyerekkel, aki antibogyón van és egy másikkal, akin napokon belül szintén ki fog törni ugyanaz a nyavalya. Plusz Tibi, aki ki tudja, mikor ér haza? Gondoltam, vágok magamnak egy szelet meggyes pitét, azzal megvigasztalom magam.......de a sütőt túlságosan korán zárhattam el, a sütemény belseje félig nyers maradt a széleket leszámítva. Söpörtem a kukába, hogy ne is lássam. Mégis mi  jöhet még? 

Aztán, ahogy lenni szokott, a családfő jelenléte meghozta mindannyiunk lelki békéjét. Közölte, hogy nyugi van és világbéke, vett autópálya matricát, szóval max. 4 órán belül Sümegen találjuk magunkat. Melyik táskát viheti a kocsihoz? Mindet. 31 fokban végre útnak indultunk. Ahogy kigördült az autó a házunk elől, az a csillapíthatatlan érzésem támadt, hogy valamit itthon felejtettünk....1 perc múlva már mindegy volt. 

Igazából szuperjó utunk volt. Nem is álmodtam volna, hogy egyetlen megállóval abszolváljuk a Szolnok-Sümeg távolságot (300 km). Valahol a világ végén (egy út menti bozótosban) , még mielőtt az M5-re felgurultunk volna, megálltunk ebédelni és pisilni. Mert  bár hivatalosan is felkértem a gyerekeket, hogy ebédeljenek még otthon, kérésemet elengedték a fülük mellett. Indulás után nem sokkal (1 óra kb) persze menthetetlenül megéheztek. A törvény, hogy autóban nem eszünk és nem iszunk, továbbra is érvényben van nálunk. Amíg autók gurulnak az utakon, pontosabban amíg nekünk lesz négykerekűnk, ez nem is fog változni. 

Sok panaszom egyébként Rékára és Zalánra nem lehet ennél több. Nem nyafogtak egyfolytában, hogy mikorérünkmároda, mikorérünkmároda.... Udvariasan nézelődtek, Zalán szunyókált,  beszélgettünk, zenét hallgattunk. Ha láttam rajtuk az unalom első jeleit, akkor  villámgyorsan nyomtam nekik néhány Moha és Páfrány mesét. El sem tévedtünk egyszer sem. Az M7-en később hatalmas zivatarba kerültünk, izgalmas volt, kilométereken át nem sok mindent láttunk a szélvédőn át.....olykor megcsúsztunk a kamionok által vájt nyomvályúkon, amelyek most megteltek vízzel. Ám megbízható autó a mi Tojónk, sikeresen elnavigált Sümeg városáig. Rácsodálkoztunk és hitetlenkedtünk, hogy minden jel szerint 13 fokba érkezünk. 

Ahogy kinyitottam az ajtót a szálloda előtt, gyorsan be is csuktam. Hinnye, de hideg lett! 31 fok helyett 13? Elsőre jóleső, frissítő, még élveztük is, de másodikra..... Azért első dolgom volt, hogy a gyerekek bőröndjéből a kardigánokat előcibáljam. 

A becsekkolás gyorsan megtörtént, addigra Zalán ismét hőemelkedéssel küszködött és bágyadtan bújt apja vállához. Ismét a földszinten kaptunk szobát, mégis erkélyeset. Hogy nem sokat ücsörögtünk bort szürcsölve ott, nem is tudom, hogy alakult. Talán mert kivételesen termelői bort sem vettünk. 

A gyors kicsomagolás kellős közepén Tiborom érdeklődve fordult hozzám, hogy hol talál magának hosszú nadrágot. Te jó ég! Hasított belém a felismerés. Nem csomagoltam neki egyet sem. Oké, és pulcsi? Megint a fejemhez kaptam. Azt sem!!!! Hogy felejthettem el mindezt? Amikor mindig én csomagolok neki. Tény, hogy kértem, pulóvert rakjon be magának, mert nem tudom, melyiket vinné magával, gondolom ez a szolnoki 31 fokban férjuramnak másodlagos kérdés volt. És akkor, bár olyan nagyon sok humortartalma ennek nem volt, Tibire és annak árva arcára pillantva mégis kirobbant belőlem a nevetés. Az az igazi, bepisilős, ágyon fetrengős, fullasztós nevetés. Hogy aztán helyét rögtön elfoglalja a bűntudat és el se engedjen legalább 2 napig. 

K.O.

Elkaphattam a gyerekek nyavalyáját. Lázas vagyok, alig tudok nyelni, fekszem és borzasztóan érzem magam. Holnap reggel orvos. Gondolkodom, hogy mi lesz a gyerekekkel....Holnap kezdődik az úszótanfolyam is Rékának. 

Röhej, de kiütött egy nyavalyás torokgyulladás???? 

Nyaralás, -1.nap

Szombat

Hajnalra újra felszökött Zalán láza, ugyanolyan forróra. Szétpukkadt az a szappanbuborék, a 0,1%-nyi remény, hogy egyéjszakás lázzal van dolgunk. Szombat lévén, már csak az ügyelet jöhetett szóba. Hogy ne legyen annyira egyszerű, közben én is ágynak estem. Szédültem, émelyegtem, jártányi erőm alig volt. Először azt hittem, csak ez a brutális meleg okolható a rosszullétért, de aztán kezdett derengeni, hogy  bonyolultabb a helyzet. Délután 2 óra után nem sokkal, amikor Zalán felébredt a szundiból és ismét felment a láza, ahogy a Nurofen kikopott belőle, összeszedtük magunkat és autóba ültünk, hogy az ügyeletre menjünk. A legnagyobb melegben. 

Kifelé a kapun majdnem összeestem, úgy elgyengültem. Megálltunk még a kisboltnál, hogy némi túlélő csomagnyi ásványvizet magunkhoz vegyünk. Ittam a vizet folyamatosan, hátha az hat.....Az ügyelet a megyei kórház területén van, új helyen, jó helyen, olyan volt, mintha nem is kórházban lettünk volna, csak egy rendelőben. Senki sem várakozott, amin kellemesen meglepődtünk. Csak a nővér hűsölt a sötét folyosón, egy színes magazint lapozgatott. Elpanaszoltuk, mi járatban vagyunk, mire máris hívta a doktornőt. A dokker, az ismeretlen, meggyötört arccal és egy hatalmas flaska gyömbéres üdítővel jött elő. Nem nagyon nézett ki orvosnak, bár ezt már megszoktam. Rögtön megszólítottak, majd a szokásos futószalagos, minimalista orvosi ellátásban volt részünk.

- Mi a baja a gyereknek? - ezzel indított a doki, ami bizonyos gyermekkori traumák miatt nálam eleve rossz kezdésnek számít. :) 
- Most akkor melyik gyerek beteg? - növelte tovább a szimpátia indexét.
 Belenézett a szájába Zalánnak egy amolyan fém nyalókapálcikával és máris mondta, hogy jó csúnya torka. Ennyi volt a vizsgálat. Suttogva megdicsértem Zalánt, hogy milyen ügyes fiú volt, mire felém nyúlt és megsimogatta a karomat.

Bennem magasra szárnyalt a megkönnyebbülés. Ez a láz a teljes panaszmentesség mellett engem nagyon aggasztott. Egyből valami szörnyűségre gondoltam, annyira optimista személyiség vagyok. De "csak" garatgyulladása volt Zalánnak. Szerdán mutassuk meg a gyerekorvosunknak, kérte az orvos, mire Tibi megjegyezte, hogy hétfőn izé....mi elutazunk. A doktornő erre nem mondott semmit. Megköszöntük, elvettük a recepteket, aláírtam az ambuláns lapot, majd távoztunk. Némi bonyodalom árán levadásztuk az ügyeletes patikát (újdonság volt számomra, hogy hétvégén plázákban és bevásárló  központokban kell keresnem ügyeletes gyógyszertárat. ) Auchan-éknál találtunk ilyet. A kedves patikus hölgytől megtudtam, hogy antibogyót kapott Zalán. Úgy nézett ki, hogy a nyaralás nem marad el, hétfő délben útnak indulhatunk. 

Az én rosszullétemet közben elfújta a forró szél vagy felszívódott a kánikulában, nem tudni. Délután kimentünk L. mamáékhoz, hogy leszedjük családilag a cseresznyét és a meggyet. Vihar közeledett, nem halaszthattuk tovább az ügyet. Aznap éjjel valóban hatalmas zivatar és jégeső csapott le a városra. Az erkélyen vastagon állt a jégszőnyeg, borsó nagyságú jégdarabokból álló. Azt hittem, a jég betöri a lépcsőház üveg ablakait. Igazán rémisztő volt, pedig én nem félek viharban. Hol egyik oldalról, hol a másik oldalról támadott. Tibi csak azt sajnálta, hogy nem fotózható villámok csaptak le a városra, csak olyan kis egyszerű, simák....Éjjel 11 óra körül elállt az eső. Kinyitottunk minden ajtót és ablakot, hogy végre megkönnyebbüljünk a kánikula után.