2013. április 5., péntek

Fogorvosnál


Amikor néhány évvel ezelőtt (7 darab egészen pontosan) végre találtam magamnak egy noooormális fogorvost, majd vele együtt átmentem egy "nagygenerálon" (egy-két új tömés beszerzése és vagy hat (!) régi fájdalmas cseréje), elhatároztam, hogy ezen túl ha cigánygyerekek potyognak is az égből, én bizony minden évben szépen el fogok járni a fogorvosi kontrollokra. Jó kislány leszek! Mert akkor olyasmi történt, ami azelőtt egy ideje már nem, tökéletesen rendben voltak a fogacskáim. Illetve a töméseim. Szóval, mindkettő. Ezt az áldásos állapotot pedig mindenképpen szerettem volna fenntartani hosszú távon is. 

Azt nyugodtan állíthatom, hogy az én fogorvosom egy tündér. Tényleg az. Kedves, barátságos, nem utolsó sorban jó munkát végez a számban. Amóta hozzá járok, még új tömésem nem volt, pedig semmi különös újat nem csinálok. Hozzá tényleg jó betérni, pedig ugye fogorvosnak ő is csak fogorvos. Káprázatos memóriája van, évek távlatából is emlékszik, ki vagyok és mi vagyok, milyen sorrendben tömte a fogaimat (talán mini kódokat ültet a fogaimba, nem tudom.) Szóval imádom! Kis szépséghibája, hogy a tb kártyám nem sokat ér nála, privát vizeken evez...Node jártam én hosszú évekig körzetes fogorvoshoz (egy állat volt! Az is!), nem is bírták sokáig a töméseim, a szerencsétlenek.

Utoljára 2011 nyarán jártunk nála, szóval a 2012 év fogorvosmentesen pergett le alattunk, ami miatt szívtam is a fogam eleget (szó szerint :) Pár hete összeszedtem magam, hogy na most aztán felhívom és kérek időpontot, úgyis 1 hét várakozási idő minimum befigyelhet. Közben Tiborom egyik bölcsesség fogából is kipottyant a tömés, úgyhogy már biztos volt, hogy családi kontroll lesz. Kaptunk is időpontot Húsvét utáni keddre, azaz tegnapra.

Úgy terveztem, hogy kísérletet teszek mindkét gyermekemmel, vajon bele lehet e őket varázsolni a fogorvosi székbe? Két éve a 3 éves Réka már roppant jól érezte magát a rendelőben, be is zsákmányolt mini fogkrémet, matricákat és még ki tudja mit, ám állkapcsát sorosan összezárta. Oké, hagytuk, hagy akklimatizálódjon. Idén azonban már 5 éves elmúlt, szóval ideje lett volna egy első vizitnek. Annak ellenére, hogy olyan 90%-ban biztos voltam benne, hogy minden fogacskája hófehér és hibátlan. 

Természetesen elkéstünk. 4 óra helyett 4 óra 20 perckor nyomtam meg a rendelő csengőjének gombját a rohadt forgalmi dugó miatt (az eső meg szakadt, naná) Aztán jött a gyors megkönnyebbülés, az előző időpontot birtokló sorstársam fogazata több időt vett igénybe a tervezettnél, szóval még várnunk is kellett. Ez idő alatt Réka minden széket kipróbált a váró apró szobájában. Egy pólóra vetkőzött, amikor én pulcsiban is fáztam (ment már bennem a majré), majd fel és alá szaladgáltak a rosszaságban mindig partner Zalánnal. Nem győztük csitítani őket.

Egész nap  vadalmaként vigyorogtam és lelkesen beszéltem a fogorvos társadalomról és kiemelten a  mi fogorvosunkról a gyerekek előtt. Visszanyeltem minden belőlem kitörni készülő "úúú, nem akarok fogorvoshoz menni...." kezdetű mondatot. Amikor azért mi következtünk, volt pár pillangó a gyomromban. Én már csak ilyen maradok. Hosszú évek gyötrelme és kínlódása nem múlik el nyom nélkül. Valamennyien betódultunk a rendelőbe, csevegtünk egy kicsit arrról, hogy mekkorák a gyerekek és hogy hogy repül az idő....aztán menthetetlenül el kellett valakinek foglalni azt a zöldeskék széket a szoba közepén. 

Meglepetésemre Réka lelkesnek mutatkozott. A doktornő kérdésére, hogy ugyan megmutatja é neki a 20 gyöngyfogacskáját, előugrott valahonnan mögülem és máris a szék szélén evickélt. Először doktornéni óvatosan, mindenfajta eszköz bevonása nélkül nézett rá a fogaira, majd ahogy - gondolom - látta, no para a lányban, lámpát is kapcsolt, közel is húzta Réka nagyra tátott szájához. Egy pillantás a lentiekre, egy a fentiekre....majd még egy a lentiekre és Réka máris készen volt. Minden tökéletes a szájában! Annyira nagyon büszke voltam rá, hogy...hogy...nagyon! :) Hosszan válogatott a kinder tojás belsőket tartalmazó zsákocskában, majd kiválasztott egy pici fehér cicát, amit ajándékba megkapott.

Azután Zalán következett volna, ám ő határozottan és megtörhetetlenül ellenállt. Kőszoborként (vagy inkább gránit??) ült az apja ölében, látni sem akarta a széket, illetve benne magát, pedig még liftezhetett volna is benne, ahogy pár percel előtte Réka. Nem erőltettük, hagy szokja még a légkört pár évig! Biztos vagyok benne, hogy idő kérdése és ő is elveszti szüzességét fogorvosi szék terén. 

Szeretném, ha félelem nélkül gondolnának a fogorvosra. Ha beépülne az életükbe, hogy minden évben legalább egyszer meglátogatják a doktornénit/bácsit, ez természetes lenne számukra, mi több, igényük lenne rá. Ahogy nekik már nincs lefekvés fogmosás nélkül (számomra gyerekkoromban volt sajnos), képtelenek "koszos fogakkal" álomra hajtani a buksijukat és ez nagyon jó!

Végül Tibi tömését pótolta a doktornő, nekem levetkőztetett pár fogamat (azaz leszedte a fogkövet), majd boldogan távoztunk. Jövő tavasszal folyt.köv. Nem mondom, hogy hiányozni fog a doktornő, mert tudok nélküle élni, de majdnem. :)

2013. április 4., csütörtök

Súlyos



Mai súly: 71 kg.
No comment!


Húsvétos 2013

Aki ismer, tudja rólam, hogy nagyon szeretem a Húsvétot. Majdnem annyira, mint a karácsonyt. Kevesebb készülődés előzi ugyan meg, de általában tavaszt hoz, illatosat, meleget és vele virulunk ki valamennyien. (Igyekszünk, mindenesetre.) A lakásból eltűnnek az utolsó kinn felejtett karácsonyi gyertyák és ajtódíszek. A kreativkodás végtelen tárháza nyílik meg. Összeröffen a család. És igen, nem mellesleg három napon keresztül egyfolytában nyammogunk valamit. Máskor meg zabálunk. Mert ez annyira nagyon jóóó!  

Persze locsolkodunk is, válogatottan illatos parfümökkel, hogy a nap végére, de a másodikra mindenképpen bódító illatcsíkot húzzon maga után Anya és Réka egyaránt. Magyarán büdösek vagyunk, mint az állat, de valahogy mégsem. Mert ez is az ünnep része, gyerekkorom boldog húsvétjait hívja bennem életre....ki sem bírnám, ha senki meg sem locsolna, azt hiszem.

Idén aztán valahogy másképp alakult. A Húsvéti készülődés legszebb pillanata számomra az volt, amikor szombat este 10 óra magasságában kikapcsoltam végre a sütőt. Akkor a hűtőből egy finom csuklómozdulattal előrántottam egy üveg hűtött cider-t, elnyúltam a kanapén és nagyon gyorsan  --még mielőtt a gyerekek megostromolnának, hápersze, hogy ébren voltak még - letoltam a torkomon a nedüt. Akkor igazán nagyon-nagyon virágosan láttam a dolgok állását és magammal is meg voltam teljesen elégedve. :)

Össze-vissza ünnepeltünk idén egyébként, a dátumokra nem nagyon ügyeltünk. Zalán névnapját például már péntek este elkezdtük megülni. Sütöttem ugyanis egy tortát neki. Túró rudi tortát. Elkövettem azt a hibát, hogy képtelen voltam kivárni, míg ebéd után bealszik és a háta mögött sütöm a meglepit, áááá. Így viszont délelőtt 10 órától este 8-ig azt kellett hallgatnom, hogy "anya, kész van a tojtám? Hoj van a tojtám???? Mikoj ehetem meg a tojtám??" Próbáltam én tologatni, hogy majd holnap, hiszen akkor lesz a névnapod, szivi!..... Ez nem nagyon hatotta meg. Egyre több repedés éktelenkedett az ellenállásomon, úgyhogy este új célt jelöltem ki : majd ha Apa hazaér. Amikor este 9-kor emberemnek még mindig nem láttuk színét sem, előkaptam a túrós csodát, valamint hozzá egy nagykést és kapott belőle mindenki. A gyerekek módfelett hálásak voltak rugalmasságomért, faltak és faltak jóízűen, az utolsó morzsáig. Kellőképpen kiéheztettem őket szándékomon kívül. A torta egyébként tényleg zseniális, ajánlom minden túrórudi rajongónak. 

Másnap jött a maratoni készülődés. Tibi még mindig dolgozott délelőtt, szóval egyedül pakolásztam, takarítottam, mostam, teregettem, mostam, teregettem, ágyat húztam, rendezkedtem. Szegény gyerekekből nem sokat láttam, ami határozottan idegesített. Később jött a bevásárlás, majd a sütés-főzés késő estig. Anyu betegsége miatt idén a tesóm feleségére és rám maradt, hogy a családot (10 fő) ellássuk bőségesen Húsvéti főtt kajával és süteménnyel 2-3 napon át. Hát jelentősen elvett az ünnep fényéből ez a nagy főzőcske, be kell valljam. 

Közben Vekerdyre is gondoltam (akivel mióta gyerekem van, egész ritkán értek egyet). Szerinte pl. a magyar nőknek nem kellene vasalniuk.... Nem tudom, vajon ha ott lett volna velem a konyhában mondta volna e, hogy "Erika, kedves, a gyerekeivel foglalkozzon és a családjával! PIhenjen! Ne főzzön!" Csak akkor sajnos egy egész család marad éhen Húsvét táján (igaz, éhen nem halnak, mert sonka és tojás volt bőven)...szóval fene tudja!  Vekerdy végülis nem jelent meg a konyhában. Szóval talán nem is ezt mondta volna, csak élvezettel belemélyeszti fogait először a zseniális pogácsámba, majd a finom kókuszos sütimbe...és teli szájjal arra biztat néhány kézmozdulattal, hogy még-még-méééég süssek.  

Hogy még véletlenül se sajnáljon senki, elárulom, vasárnap és hétfőn azért volt módom kipihenni a péntek-szombat konyhai robotját.  Családi összeröffök következtek egyik mamánál, másik mamánál. Evés, ivás, jó hangulat, kellemes beszélgetések, pici névnapozás, Zalánnak sok-sok ajándékkal...és huss...már el is múlt a húsvét. Mire feleszméltem el is telt. Azért piszeg még a hűtőben finom sonka, kocsonyát is kaptunk két tányérral M. mamától. Minden más elfogyott az utolsó morzsáig. 

Ja, igen. Ha már Zalán névnapját érintettem. Tőlünk szombat délben kapta meg a csodabiciklit . Pont ilyen, mint a képen (ződ, fekete felnikkel), csak éppen egy zöld csengőt is rendeltem hozzá és felirat is virít rajta. Egyelőre csak reklám, de a ZALÁN betűsor is csak késik, nem múlik. Zalán mély szerelembe esett a bringával azon nyomban. Le sem igen szállt róla aznap. 

És ha már a névnap ütközött a Húsvéttal, úgy alakult, hogy megint kevesebbek lettünk egy elhatározással: a Húsvét nem az ajándékozás ünnepe. Hát persze, hogy Réka is kapott ajándékot. Igaz, tőlünk csak olyasmit, amit megvettem volna neki egyébként is (kreatív szett + csoki) de a tágabb családtól sikerült neki begyűjtenie kettő darab Barbie-t is, egy sellő és egy balerina lányt. Azóta azokkal alszik. Vagyis alszunk...Zalánt leszámítva valamennyien. Az tök jó, amikor a sellő Barbie farka nyikorog éjjel, ahogy forgolódunk....és a farkából még másnap is csöpög a víz, mert minden este Rékával fürdik. A sellők állítólag nem tudnak élni fürdővíz nélkül....



2013. március 30., szombat

Zalán




Zali

Zaló

Zazi

Zozi

Zalóka

Zalinkó

Zalicsek

Zalánka

Zalek

Zali-Mali

Zalkó

Zalánka-Palánka

az én Kisfiam

A Drága Fiúcska


Boldog névnapot! 





2013. március 27., szerda

Jellemzően Zalán

Holnap kitör a téli tavaszi szünet, szóval ma írok utoljára jövő szerdáig. (Neeem, hétvégén egészen biztosan jövök legalább egy bejegyzéssel. :))

Ma délelőtt előkotortam a dekoros dobozból a húsvéti lakás díszeket. Erősssssen mantázni kell magamnak, hogy 'ittahúsvétittahúsvétittahúsvétittahúsvét..." mert a végén még elfelejtem és kollektíve lemaradunk róla. Így is enyhén idiótának éreztem magam, amikor a karácsonyi hangulatú koszorú helyett a hintázó nyulat aggattam ki a bejárati ajtónkra. Nem tudom megállni, de ez van.

Közben Zalánnak muszáj volt nosztalgikusan rácsodálkozni minden egyes karácsonyi díszre  mellettem. Mikulásosat is játszottunk, én voltam a "jókislány", Zalán pedig a mély hangú Mikulás bácsi, aki ajándékot hozott nekem. Hogy mit? Elsősorban karácsonyi díszeket (naná!), diót és 1-2 éves mézeskalácsot. Hálából megkínáltam a Mikulást egy kis dióval (a húskloffolóval adtam nekik pár huszáros csapást :)) aki örömmel elnyammogott vagy három darabot, majd célzott rá, hogy enne egy kis mézeskalácsot is, igen megéhezett világkörüli útján. Elmagyarázam neki restelkedve, hogy azok karácsony fára valók, nem gyomorba, ezer évesek. A Mikulás udvarisan elfogada érveimet, majd hirtelen távozott.

Kis idő múltán, ahogy szétporcióztam a kégliben a húsvéti holmikat, elégedetten szemléltem a művemet, egyszer csak feltűnt, hogy eltűnt Zalán. Elkezdtem keresni, mindenhová benéztem legalább háromszor. A csend síri volt és egyre ijesztőbb, ahogy teltek a másodpercek. Hová tűnthetett ez a kölök? A fotel mögé sem bújt be a nappaliban, a függöny meg sem rezdült. A konyha asztal sem rejtette őt sajnos. Már majdnem kétségbe estem, kértem szépen, bújjon elő, nem találom ebben a hirtelen nagy bújócskában. Attól féltem, fogta magát és lement az udvarra, mert azt vette a fejébe. Cingár lábacskáin csak egy szürke harisnya volt, felül ugyancsak szürke pulcsi...megfagy az a gyerek odalenn!

Egyszer csak magasra szökkent a hálóban Apa takarója és alóla előbújt az én kis mókuskám. Oda bújt, hogy az ódon mézes kalácsot nyugalomban és békében elfogyaszthassa. Hozzá bújtam, simogattam, duruzsoltam neki, azt hittem, elvesztél, te! Bűnbánó képet vágott, amolyan lapítósat, várván az anyai ítéletet. Hiszen duplán szabályt szegett, ágyban nem eszünk és antik mézeskalácsot sem szívesen....persze ha arra volt gusztusa! Megkönnyebbült, ahogy feloldoztam, felpattant és hozott még a karácsonyi díszek közül két másik mézeskalácsot is.
- De ezeket nem eszem meg, anya. Jó?

Mindez annyira jellemzően Zalános. Nem szabad valamit, de nagyon vágyik rá? Suttyonban elintézi, tárgyal és könyörög a fene. Utána az özönvíz!