Ők mondták....egy kis vegyes

Az elmúlt két napban folyamatosan bővítem a gyöngyszemeket, Zalán pl. nagyon jó formában van mostanság. 
Lássuk csak:

Friss rajzokat tűzök ki a konyhai "faliújságra". Zalán közben azzal szórakozik, hogy a kis színes tűzőmicsodákat potyogtatja a padlóra. Amibe ha belelépünk, hát észrevesszük. Rászólok egyszer, kétszer...háromszor, hogy nem csinálja. Csak vigyorog rajtam.
- IdefigyeljZalán, tedd le azt a dobozt azonnal, vagy elkapom a grabancodat!!
- Jaj, ne....legyünk inkább barátok, jóóóó? 
Nem lehet rá haragudni.

***


Tízórai után banánt enne.
- Sajnos elfogyott.... - bukkanok elő a kamrából. - Alma van csak...
- Banán kell! - toppant Zalán.
- Nincsen, elfogyott. - sajnálkozom.
- Banánt akarok!
- Nincsen banán, sajnálom...
- Nem! Te nem sajnálod, csak ÉN sajnálom. - mérgeskedik Mérgeske.

***

A gyógyszertárból hazahozott csomagot bogarászom és silabizálom.
- Ez a vitamin nem is meggyes ízű... - morgok a bajszom alatt, inkább csak úgy magamban (mert azt is szoktam :)) 
- Hanem? - kérdezi Réka a hátam mögött a kanapén heverve.
- Narancs..szerű... - szimatolok a barna üvegbe.
- Na anya, akkor jól átvágtak. - jön a hang ismét a hátam mögül.

***

Zalán egyik tulajdonsága, hogy ha morogni van kedve, akkor aztán csinálhatok bármit, hordozhatom a tenyeremen is, semmi nem lesz jó neki. Egyszer a Morgó állapotból finom csemegével igyekszem kibillenteni, uzsonnára csokis kekszet kap és banánt egy kis tálkában.
- Mrrrrr....haragszom rád. - morogja, ölében már a tálkával.
- Miért? - kérdezem, mire ő lassan, óvatosan formálva a szavakat így felel:
- Azért....mert a banános tányérra tetted a kekszet.
- Akkor áttesszük a kekszeket ebbe a pohárkába, jó?
- Ühüm. - bólint elégedetten.

***

Réka FitKidről érkezvén újságolja:
- Anya, ma voltunk a bodrás falon is. 

***

Réka nagyon szereti a "például" szót. Így használja: "PÉLDÁLUL".

***

Állok a meleg fűtőtestnél, elmélázva, tűnődőn, csendben a nappaliban. Egyszer csak beront Zalán bébitaxistul, majd megakad rajtam a szeme.
- Mi van, anya, kakálsz?
Valahol mindenki magából indul ki, ugyebár...


***

Vacsora közben Zalán lecsusszan a székéből, mellém somfordál, nekem hátat fordít.
- Szimatold meg!
- Micsodát? - kérdem csodálkozva.
- Szimatold meg, pukiztam.
- Neeem...köszi.
- Pedig nagyon büdi.
- Jójó....nagyon érdekes. Jó étvágyat mindenkinek!

***

Magyarázom neki, hogy majd jön a Mikulás és a jókisfiúknak csomagot hoz.

- Hová teszi?

- A kiscsizmádba az ablakba.

- Kiscsizmábaaaa???? - kerekedik el a szeme. - És meg is takarítja??

***

Zalán nagyon várja már a Mikulást. Nincs nap, hogy ne jönne szóba.
- Nem sokára jön a Mikulás. - szól csillogó szemmel.
- Bizony, nem sokára....
- Hoz majd nekem túró rudit, olvadós rágót (bár ne tudná egyik gyermekem sem, mi fán terem az!)
hoz még csokit....és dinnyét.
- Dinnyét is?
- Igen (vagyis "iden")
- De most nem kapni dinnyét, az majd nyáron terem.
- Ja....akkor majd nyáron hoz nekem dinnyét a Mikulás..

***


Véletlenül Peppát találunk a Minimax-on (PEPPA PIG). Zalán imádja, lélegzetvisszafojtva szokta figyelni az elejétől a végéig.
Ahogy első öröme a mese láttán elpárolog, sírva fakad.
- Ez nem jó! Nem jóóóó!
- Dehát miért, ez Peppa!
- Nem jó, nem jóóóó....nem jóóóóó.....hüpphüpp.....ezek beszélnek!
Mire rájöttem, hogy az eredeti angol verziót hiányolja Anya magyar hangjával. Azért hamar kapcsolt, hogy nem is olyan rossz dolog az a szinkron. 

***

Zalán szokása, hogy rendszeresen kiélvezi az ovi mosdóját (sőt, egyik nap a vécék egyikébe is belekakált, annyira tetszett neki a mini méret.), már-már mániákus módon olykor háromszor is kezet mos egymás után (és ha nem figyelek frankón hónaljig vizes lesz)

Egy nap ebédhez készülődünk, Zalán pocakja már igencsak korog.

- Mostál már kezet? - teszem fel a szokásos kérdést.

- Már mostam reggel az óvodában. 

Ezt olykor vacsoránál is eljátsza.

***

Ezt Apa mondta. A folyosón pakolászom, amikor ezt hallom a halóból.
- Mi ez, apa?
- Az?....Őőő... anya reanimálója.
- Micsoda?
- Anya....animálója.
- Tessék?
- Anya...vibrátora.
- Ez egyre jobb lesz.
- Anya epilátora. 
Bingó!

Zalán Elsők

Még a nyáron kérdezte tőlem valaki, hogy hogyan tanítottam meg Rékát rajzolni. Leültettem egy tiszta papír elé, kezébe nyomtam egy ceruzát és megmutattam neki, hogy néz ki egy ház, cica, ember stb? Majd ezt minden nap, nap nap után elismételtük? Ott helyben (a játszótéren) pillanatok alatt égnek állt minden szál hajam képzeletben és úgy is maradt percekig..... mert hát ilyen soha eszembe nem jutna. 

Igaz, sok tudatosságra nem adott időt Réka. Azóta rajzol szinte, hogy először látott papírt és ceruzát. Én támogatásul mindössze annyit tettem és teszek máig, hogy a kisasztalról a ceruzák, zsírkréta ceruzák és néhány üres lap soha nem kerül el, amióta Réka elmúlt nagyjából egy éves. (Ezért van nálunk mindig olyan marha nagy rend.) Mert megfigyeltem, hogy ha pedáns módon elpakolom őket a "kreatív" dobozaink egyikébe, el szem elől, bizony az alkotó kedv is alább hagy a gyerekekben, illetve inkább Rékáról tudok még csak ilyen téren beszélni. Szóval nálunk mindig "égnek a ceruzák a tettvágytól", egyetlen mozdulat és bármilyen ötlete van Rékának, máris papírra vetheti.

Igazából Zalán esetében nem számítottam hasonló rajzképességekre soha. Egyrészt azért, mert minden fiús anyuka ismerősöm, beleértve a védőnőt arról számolt be, hogy csemetéjük bőven elérte az óvodás kort, amikor először rajzolt valamit érdemben. A fiúknál ritka azt olyan kreativitás, mint amit mondjuk Réka produkált már 2 évesen. A színeket néhány hónap késéssel Rékához képest ugyanúgy megtanulta, de a rajzolás nem annyira ment neki, ennél fogva nem is igen érdekelte. Firkál ő, élvezi a színek kavalkádját, különösen ha festhet, csigabigát rajzol vagy "madárfészket", ami minden elképzelhető színt tartalmaz. Aztán Réka rajzára pillant és sokszor düh fogja el, hogy ő még olyat nem tud. Eseményszámba is megy, ha együtt rajzolnak nagy önfeledten és a varázs nem is tart sokáig.

Két napja azonban valami megmozdulhatott Zalánban. Amikor rajzolni hívtam, nagyon lelkesen ült asztalhoz. 

Először egy csigát rajzol, három részletben. :) (A felső az enyém) Utána ki is színezte, hiszen a csigák nem fehérek.

Aztán egy csiga portré következett, avagy így néz ki egy csiga szemből. :) 

Végül egy manót rajzolt. Van keze, lába, szeme és szája is - valahol. :) Engem leginkább Gombóc Artúrra emlékeztet vagy egy Mikuláshoz hasonló figurára, ha portrénak nézzük. És elég sokáig nézzük.

Szóval megszülettek Zalán első alkotásai. Remélem, sok követi még ezeket. 

Zalán 2,5

Ezen a képen (tesóméknál készült, Dunakeszin) éppen jó alaposan beverte a száját a mászóka szélébe. Nem sírt, nem is szólt nekünk, onnan vettük észre, hogy valami nincs rendben, hogy a vér elkezdett csöpögni Réka nyakába....

Hát 2,5 éves lett a legénykém.....Mostanában sokan kérdik, megy e bölcsődébe (gyengébb idegállapotomban fel is tudnak ezzel bosszantani, mert) nem, nem megy. Hogy is menne, amikor egyelőre azt sem tudom elképzelni, hogy egyszer majd, jövő ősszel óvodában hagyom ott őkelmét. Határozottan nehezebben ereszem el őt, mint annak idején Rékát, valószínűleg azért, mert aféle..."utolsó" gyerek...


Alapadatok:
- Már tudja, hogy 2,5 éves és Zalánnak hívják (Apa "Tibi", anya pedig "Ejka"
- 13 kg és 97 centi. Asszem...
- 18 foga van
- 98-as ruhákat hord, 24-25-ös cipőt
- szeme kék, szempillája seprűs, foga cápás....lélegzetelállítóan jóképű

Képességek:
- magabiztosan felismeri a főbb formákat, nagyjából 10 színt
- rövid mondatokban beszél, egyre inkább érthetően az idegenek számára is
- tud néhány verset, dalt és mondókát, bár nem csillogtatja ezen képességét. "Na mondj szépen a mamának egy verset, Zalánkaaaa!"
- egyelőre finoman bár, de dadog. (Eeeeez micsoda, anya?)
- hatalmas tornyot tud építeni kockákból
- igyekszik önállóan vetkőzni, cipőt le- felvenni
- ceruzáját képes megfelelő módon megfogni
- tud kört rajzolni
- egyfolytában kérdez. Volt a "Miezs?" korszak, most itt van a "Miért?-ek" ideje.
- nagyon udvarias, mindig köszön, megköszöni a vacsorát/ebédet/reggelit
- egyszerűbb dolgokat rajzol (nagy gömböc, keze lába van, valahol szemeorraszája is, de nem egészen a helyén)
- szobatiszta, ha eszébe jut, ha kedve van hozzá. Csakis önállóan szereti intézni a dolgát (ha nem a pelenkába teszi, sem vécészűkítőt, sem bilit nem tűr meg, csak végszükség esetén) Sajnos próbálja egyedül kitörölni a fenekét...
- lépcsőn váltott lábbal száguld le és fel
- számol nagyjából 15-ig. 16 után többnyire ismét 14 jön, majd 12...aztán ki tudja. :) Bújócskánál így számol: Egykettőháromnégyöthathét.....húúúsz! Mert türelmetlen.

Játék:
- nagyon benne van a szerep játékosdiban. Fura, mert Réka mai napig nem igen érdeklődik eziránt, a doktornénis játékon kívül mindet elunja egykettőre. Zalán ebből áll egész nap ("Én vagyok a béka, te vagy a gólya....vagy nem is...te vagy a béka. Hammmm bekaplak!" máskor: "Én Apa vagyok, nem Zalán...."
- imádja a sárkánycsúszdát az oviban (még a kiscsoportosoknak is tilos felmászni rá..
- szívesen játszik Duplo-val, építőkockával, hosszan és elmélyülten.
- és persze az elmaradhatatlan autók, vonatok, repülők világa....
- kirakó felidegesíti, pedig elvileg a négy darabos puzzle-t már ki tudja rakni. Volt már rá példa. Fogantyús puzzle-t régen nem forgatja már
- szeret labdázni. Dobálni, rúgni, gurítani, egyre megy.


Szokások, személyisége, tulajdonságok:
- napközben jót alszik 1 és 3 óra időtartamban
- amikor elalszik a karomban, ugyanolyan, mint fél éves korában. Persze nem...de mégis.
- macistakarót nem hanyagoljuk, mint ahogyan a cumit sem...Elképzeltem, ahogy még az oviba is hurcoljuk a macistakarót...de aztán megráztam magam. Hiszen már most sem tart velünk sehová az a takaró
- a könnyen lapátolható kajákat szereti. Valami tartalmas leves, nokedli csirkepörkölttel, husi tarhonyával és szafttal, tokány szafttal és tésztával...ilyesmi. 
- Most szokott le arról, hogy naponta felmutasson a konyhai függönytartóra, mely csiga alakban végződik, hogy "csigabiga"
- szükség helyzetben még mindig megharapja Rékát. Általában a hátán.
- nyugodt, barátságos, kedves
- apás....nagyon szereti az idösapját.
- jószívű, játékait sokkal könnyebben megosztja, mint Réka
- pasi szaga van, isteni, mennyei illat. Egészen más, mint Rékáé. 
- ha sír, meg akar szakadni a szívem. Mert a könnyei nem hisztisek, inkább fájdalmasnak tűnnek, elkeseredettnek, amit nem bírok sokáig elviselni.
- a haja kamilla illatú, kellő hosszúságban hullámos
- nem engedi, hogy fodrász nyúljon a hajához. Szóval növeszti a séróját.
- csajos cuccok? Hajcsat, hajráf, szoknya, karkötő? Szerinte menők egy fiún is...
- babakocsival járunk oviba, reggel sosem érnénk oda, ha Zalánnak gyalogolnia kellene.
- motorral száguld fékezhetetlenül és életveszélyesen. Mert nem nézi, hogy van e kereszteződés vagy sem. Futni szoktam vele. Legalább egy kis testmozgásban is van részem. Bár...ha valaki lát bennünket az utcán, azt hiszi, menekülünk valahonnan...
- nagyon önálló akar lenni. Minap fél órát öltözködött (nagy nehezen belebújt a farmerba, majd elkezdett harisnyát húzni az egészre. Nem adta fel sokáig. Egyetlen ujjbegynyi segítség farkasordítást eredményez Picim torkából, hogyaszonygya: NESEGÍÍÍÍTS!
- nagyon szereti a verseket, mondókákat, meséket. Maszat és Boribon a kedvence, de gyakorlatilag mindegy, mit olvasok, csak képek legyenek.
- nem hisztis. Neki is megvannak persze a pillanatai...de Rékához képest egy drága békés kis bárányka.
- olykor átmászik hozzánk az ágyba az éjszaka közepén, de mindig a saját ágyában alszik el, kivétel nélkül. Átalussza az éjszakát. Még szép! :)
- szokott rossz lenni, szándékosan. Nagy csibész!
- hajlamos metálos stílusban mondókázni. (Ordít torkaszakadtából. UGORJADUNÁBAAAA, ZSÚÚÚÚPSZ!
- ha kacag, az csudajó, rosszkedvelfújó, olyankor még a Nap is kisüt egészen biztosan.

Meghívók, fogak, gyógyulás

Pont ma 3 hete köhög Réka. Ez egyéni csúcs. Igazából már szinte majdnem jól van, de azt azért nem mondanám, hogy egyáltalán nem kehes. Viszont nem akar megfulladni, ami, lássuk be, hatalmas fejlődés. A holtponton szerdán estünk át mindketten. Ő abbahagyta a rémes köhögőrohamokat, én pedig elkezdtem úgy köhögni, ahogy szerintem egy medve szokott böfögni. Nagyon sokáig gondolkodtam (napok óta), hogy mihez hasonlíthat ez a keh-kór, mert semmi egyébhez nem és én még soha életemben ilyen hangokat nem adtam ki....de ez áll talán a legközelebb az igazsághoz. Mintha nem is belőlem szakadna ki, mintha nagyon mélyről jönne, egy mély kútból....Aha, mély kútban barna medve böfög-röfög....Pedig nem ittam semmit ám, leszámítva azt a kis furmintot, amit Tibi szülinapja alkalmából bontottam fel. Na mindegy, ugorjunk témailag!

Szóval Réka a héten már az ovi kisszékeit koptatta. Amivel megszegtem a "csakis egészséges gyereket küldünk oviba" alapelvemet. Az igaz, hogy két hetet + 1 napot itthon töltött az ártatlan őszi szünetes betegállományban, de tényleg elvileg egy harmadikat is be kellett volna vállalni, hogy teljesen meggyógyuljon. Csak közben szerdán színházba mentek, az első előadásra az ötből....plusz táncházba, (ami végül elmaradt) és úgy voltam vele - tudom, eléggé el nem ítélhető módon - hogy tök mindegy, hogy itthon köhög vagy az oviban. Ami persze nem igaz, (és akkor finom voltam) hiszen bár a hímek itthon nem betegedtek le, én viszont igen, tehát elvileg fertőzhetett. Mellettem szól, hogy a doktornéni már két hete "óvoda-képes"-nek nyilvánította a lányt......Bár aki hallotta köhögni Rékut, azzal el nem hitetem soha, hogy nem fizettem le a doktornőt vagy nem hamisítottam az ovi látogatós papírt (vagymit..) Pedig nem.

Na szóval klassz hetet tudhat maga mögött a Réka. Életében először színházi előadáson  járt (valami szamár volt a központi téma, Réka szerint nagyon vicces volt az egész) és két egymást követő napon szülinapoztak, ebéd után csoport szinten volt torta evés rogyásig. Réka igen nehezményezte, hogy Dávid (az öt éves) tortájának egyetlen pici virágját sem kapta meg, míg a többiek igen, de majd csak megemészti ezt is valahogy.

Hétfőn kézhez kaptuk Emese (szintén Pitypang ovi, szintén Manó csoport) meghívóját a szülinapi zsúrjára, amit ugyanott rendeznek, ahol Rékáé is lesz (meséltem már??), csak éppen egy héttel előtte. Erről eszembe jutott, hogy ugyan nekünk is illene már összekapni magunkat, elhozni a játszóházból az elkészült meghívókat és kitalálni, ugyan kit is fogunk meghívni. Nem volt könnyű menet, végül én döntöttem nagy demokratikusan. Réka leginkább MINDENKIT meghívott volna a zsúrra széles e világon, én meg igyekeztem 10 főben maximalizálni a létszámot, úgy anyagilag is a lehető legkedvezőbbek a feltételek. Végül számos eredménytelen kör(1) után arra jutottam, hogy meghívót kap a csoport összes lány tagja (10 fő + Réka) és a fiúkat hanyagoljuk. 

(1)

- Fiúk közül kit hívjunk meg?

- Hát...senkit.

- Senkit? Biztos?

- Biztos.

- És mi van a Fehér Petivel?

- Ja, jó, őt hívjuk meg!

- Még valaki?

- Senki.

- ....

- Vaaagy...Hívjuk meg Rolandot, Áront és Leventét is.

- Szoktál velük játszani? Jófejek?

- Neeem, dehogy is.

- ...

- Tudod mit? Ne hívjunk fiúkat, egyet se.

Ma reggel szépen ki is osztotta Rékám a meghívókat nagy lelkesen. (Mifelénk az az íratlan szokás, hogy az öltöző szekrényen hagyjuk a névvel ellátott borítékokat, így meglepi a dolog. ) Három visszajelzés meg is érkezett ma éjfélig, hogy örömmel elfogadják a meghívást a buliba és ott lesznek, ami jó érzés volt számomra. A hétvége egyik feladata, hogy a nászajándék listához hasonló felsorolást szerkesztek lehetséges Réka ajándékokból és azt eljuttatom a meghívottak a szüleihez. Már aki kér ilyesmit persze.

Közben Rékának eszébe jutott este, messze  vacsora után, egészen váratlanul, hogy még egy meghívó kellene, mert a Fehér Peti nagyon szeretne eljönni a szülinapi zsúrra, szépen kérte, hívjuk meg, ugye maradt még meghívó???? Tibi, a nembabonás 13 darabot markolt fel a játszóházban, tehát van és hétfőn el is juttatjuk Petihez. Én mondtam, éreztem, hogy őt is meg kellett volna hívnunk.:))

A fogakról majd máskor, mert leragad a szemem hajnali fél kettő van....

Második forduló

Hogy nem vagyok látványosan jobban (gyk: köhögök), mi sem jelzi jobban, mint hogy háromnegyed egykor (hajnali) még itt klimpírozok a billentyűzeten, ahelyett, hogy a pihe-puha takaróm alatt horpasztanék reggelig, édes-mély álomban....De nem. Mert a köhögés nem adja magát, a köhögés kitart....

Bár szándékomban állt, hogy Rékát ma oviba viszem, végül nem hagytam ott. Igen, elbattyogni elbattyogtunk az oviig, Zalánostul, tiszta ágyneműstől, párnástul, takaróstul, nyulastul, pizsamástul, váltócipőstül, váltó ruhástul, törölközőstül. Azonban közvetlenül indulás előtt,  valamint végig az úton Réka úgy köhögött, hogy az valami katasztrófa. Tisztára gáz volt, hogy egy "ennyire beteg" gyereket egyáltalán kiszedek az ágyból. Hát milyen anya az ilyen??? Kerültem a többi gyalogos tekintetét. A zebrán az autósokét is. Bár azokat ki a fene keresi egyébként is? 

Szóval gáz volt. Ennél már csak az volt cikibb, amikor minden cuccal és két gyerekkel felcaplattam az emeletre, benyitottam az öltözőbe, (lihegve, mert egy emelettől én már lihegni is tudok) megállítottam az arra cirkáló óvó néninket, hogy őőő....mi most akkor hazamegyünk. Ugyanazzal a lendülettel, amivel érkeztünk. Mert ugyan papírunk az van róla, hogy tök egészséges Réka, de úgy köhög alkalmanként, mint aki a utolsókat rúgja, menthetetlen tüdőbeteg. Az óvó néni meglepetésemre (még mindig meg tudok lepődni, csaknem két évnyi "helyiovi-ismeret" után) legyintett, hogy ha "csak" köhög, az semmiség, a fél csoportról el lehet ezt mondani. Hagyjam csak itt nyugodtan Rékát. De ő még nem hallotta Rékát köhögni, fekvő helyzetben pláne nem, úgyhogy nem hallgattam rá, akármilyen hülyén is éreztem magam, hazasétáltunk mindhárman. Réka boldog volt, jelzem. Hazafelé, hálából, egyet sem köhentett.

Délután célba vettük az orvosi rendelőt. Egy héten belül már másodszor, ami ritka jelenség nálunk. Biztos nem írtam még, mert nem nyitott blogba illő információ, de nagyon nem szeretem az orvosi rendelőnket. Nem pusztán azért, mert közvetlenül a temető mellett/ előtt áll egy rózsaszín épületben, hanem mert benne nagyon ritkán látni fehér embert. Ami önmagában még mindig nem lenne akkora baj,.....de ebben a rendelőben szinte kézzel fogható, tapintható a szegénység, a mély szegénység, annak mindenféle következményével....ne menjünk bele inkább! Azt megfigyeltem, hogy a fehér lakosság csak négy óra után érkezik a fél háromkor kezdődő és ötig tartó rendelésre. Voltunk ezzel így ma hárman is. 

Lényeg a lényeg, két órás várakozás után belibbenhettünk a doktornénihez elpanaszkodni, hogy immáron harmadik hete ugyanúgy köhög a leányzó. Nem ám egyet-kettőt köhintget, könnypotyogtató, öklendezős, levegőért kapkodó köhögést kell elképzelni. A doktornéni megint nem talált semmi újat némi érdesebb légzésen kívül, de azért írt fel Spiropent-et és  még valamit, szintén köhögés csillapító cuccot. Amit végül nem tudtunk kiváltani, mert a harangok éppen elütötték a hatot, vagyis a sarki patika már bezárt. Tiborom pedig bőven a belvárosi patikák 8 órás zárása után esett haza.

Sinecod viszont még van itthon, így amikor fél óra alvás után Réka borzalmas köhögő rohamra ébredt, azt tudtam adni neki. Semmit sem használt, úgyhogy újabb fél óra után kapott Nurofent szegénykém, azóta nyugodtan alszik. 

Arra jöttem rá, hogy alapvetően mégis optimista ember vagyok. Mert töretlenül hiszem, ugyanúgy, ahogy az elmúlt bő 2 hétben, hogy pár nap és Réka pikkpakk meggyógyul. Velem együtt.