Csiniben

Szöveg később....

Megpróbálom

...zártan, megpróbálom egyedül, megpróbálom csak magam. 

De azért elköszönés még nincs.

Új frizura

...ami igazából a régi.

El is felejtettem erről bejegyzést írni. Hosszú idő után először (nem tudnám megmondani, hány hónapot értek ez alatt, de sokat) Rékát sikerült fodrászhoz vonszolnom. Illetve ez egyáltalán nem igaz, mert senki nem vonszolta és nem is velem ment, hanem barátosnője (PaffKata) apukájával, olyan két hete kb. Most a részletekre nem térnék ki, hogy ez hogyan és mint történt, túl szövevényes, elgondolkodtató téma rejlik az egész mögött pedagógusokról (mármint ovis), óvodáról, emberekről, gyerekekről és szülőkről (pl. rólam) egyaránt. De egyszer talán még tudok róla írni, azelőtt, hogy elfelejteném, miről is karatyoltam itt???

Szóval Rékám újra felejtőssé tette a hajcsatokat és gumikat, pihi van a hajszálacskáinak. Ez utóbbikkal együtt úgy látom, Rékám is megkönnyebbült egy kicsit. Ha nagyon akarná, csatot tehetne a hajába, ahogy hajgumit is, de hallani sem akar róluk. 

Közben, halkan mondom, elkezdett FitKid órákra járni a lány. Vele együtt a csoportja fele szintén felíratkozott ezen különórára, így aztán él a remény, hogy lelkesedése tartós lesz. Már közölte, hogy balettra is szeretne járni, de csak nagycsoporttól. Tiszta szerencse, hogy középsősöknek nem is ajánlották a balettmestert balettet. Egyelőre itt megáll a különórák sora. Én még vinném szívem szerint egy kis néptáncra is, de ilyen különórát - eléggé el nem ítélhető módon - nem szervez az óvodánknak senki és az óvoda sem igyekszik ezen hiányosságát pótolni valahogy....Így hát egyelőre marad a FitKid és a lehetőség, hogy keddenként átjárjunk a Napsugár Játszóházba ovi után egy kis táncra. Majd meglátjuk. 

Zalán mondta - 6. rész

Vacsorázunk hármasban. Egyszer csak, amíg Rékának osztom az észt, magam mellett látom felbukkanni Zalánt az asztal alól.
- Zalán, te miért nem vacsorázol? - fordulok felé picit emeltebb hangon, mint érdemelné. Rám néz csodálkozva, mint akit egy fontos gondolatmenetből zökkentettem ki: 
- Ja, bocsi....- és visszaül.

***

Sétálunk az óvodába Rékáért. Persze ő még hajlamos megállni, pitypangot szedni, gesztenyét gyűjtögetni. Én azonban sürgetem, mert szokás szerint megint késésben vagyunk. Előre sétálok egy picit, mire Zalán felcsattan.
- Hékás! Várj már meg!
Ez a "hékás" nagyon tetszik neki mostanában. 

***

Tízóraira túrós rétest kap és narancslevet kér hozzá. Fél óra múlva többször is rákérdezek, hogy kéri e még a maradékot, mindig határozottan nemmel felel, úgyhogy a szeme előtt bekebelezem, ami még maradt a rétesből. Egyszer csak körözni kezd körülöttem.
- Mit keresel?
- A rétes? Hol van? ("hóóó van?")
- Megettem. - pislogok nagyokat. Megáll hirtelen, hozzám lép, egészen közel dugja az orrát az enyémhez:
- Óóóóó...köpd ki! - vágja ki határozottan.
- Dehogyis!
- Naaaaaaa köpd már ki! - ezt megismétli még párszor, sokadszorra gurul a nevetéstől (persze velem együtt.)

***

Teregetek, Zalán körülöttem tekereg, mint egy simulékony kiscica.
- Nézd csak, Zalán, ott egy cica! A szomszéd ház garázsának a tetején! -Zalán az ablakhoz rohan, az üvegnek préseli az orrát, majd kidugja buksiját a pici ablakon.
- Tényleg! Szia, cica! - rikkantja oda vidáman. A macska meg sem rezzen persze. Zalán nézi, nézi, majd még hangosabban folytatja.
- Ébresztő, cica, ébresztőőőőőőőő! Reggel van! - közben már elütötték a delet, harangoztak régen.

***

- Vegyük le a pulcsit, jó?
- Nem. Nem kell.
- Nem lesz meleged?
- Nem.
- Nem?
- ŐŐŐ......De.
- Levegyük?
- Igen. Melegem vaaan. - nyafogja. - ilyesmi párbeszédből sok van naponta.

***

Ebédelünk.
- Anya, képzeld el....hogy... - emeli rám búzavirág kék szemeit Zalánom hirtelen. Majd folytatja, de egy szavát sem értem. Elszorul a szívem egy picit, óvatosan bólogatok, közben kapaszkodót keresek, mégis miről szólhat a beszámolója. Olykor dührohamot szokott kapni, ha rájön, nem értem, finom rózsaszínű lesz a arcocskája és még dobálni is kezd bármit, ami a keze ügyébe akad, ami evés közben nem hiányzik.
- És képzeld el, hogy.... - de a folytatást megint nem értem.
- Tényleg? - szúrok be egy lelkesnek hangzó kérdést, közben sasolok, hogy lebuktam e...Nem, egyelőre nem.
- Piros volt, kék, zöld....sárga.... - mire lassan kapcsolok, a tűzijátékról mesél a Lelkem.  És tényleg, mert folytatja:
- Hangos volt....nagyon...de nem féltem. Ekkorák voltak. - tárja szét karját a lelkes mesélésben.

***

- Kérsz borsófőzeléket? - kérdezi tőle M. mama.
- Sajnos nem. - szól be neki Zalán a hűtő mélyéről őszintének tűnő sajnálkozással. Már a túrórudi körül keringenek a gondolatai.

Réka mondta - extra :))

- Anya, ehetek Dörmit?

- NEM! Ma már annyi édességet ettetek, hogy a fületeken jön ki! 

- Nem....a fenekünkön jön ki. - motyogja Réka csalódottan.