Réka mondta - 44. rész

Játszótéren:
- Réka, nem segítenél nekem összepakolni a homokozó játékokat?
- Ó, nem, köszönöm szépen. - jön a válasz Rékától az elképzelhető legudvariasabb hangszínnel. :)

***

Zalán 8 darab kisgatyót kap abból az alkalomból, hogy kicsit szobatiszta lett (ez majdnem olyan, mint kicsit terhesnek lenni....). Mindegyik nadrágocska más színű és más-más jármű díszeleg rajta, a robogótól a sugárhajtású repülőgépig. Nem tudom eldönteni, hogy Zalán örül nekik jobban, vagy Réka. Rékám széles mosollyal a képén egytől egyig mindet megmutatja az öccsének. Lelkesen beleszagol, majd némileg lekonyul.
- Mmmm...ezeknek Tesco szaguk van.

***

Indulnánk, kapkodunk, szaladgálunk, kommunikációnk a rövid vezényszavakra korlátozódik. Zalán harmadjára is nekilát a ráadott zoknit és szandát levenni, hogy helyette a tigrises mamuszát vegye fel. Ami benti cipő, abból is inkább téli, de erről ő nem akar tudomást venni, igenis abban akar jönni.
- Zalán, én kinyírlak...- szólok oda neki kínomban. Réka elém áll nagy kerek szemekkel.
- Anya, ne nyírd ki! Hiszen még nem is volt felnőtt!

Aztán hazajön Apa, egy pillantást vet az ordító Zalánra és rögvest ráadja a Tigrises mamuszt. Mire legalább csend lett. Őkelme Balatonlelléig abban pompázott az autóban!!!!! Enyingnél abban ette a fagyit az ötven fokos tűző napon. Nem érthetek mindent....

***


Fürdés után hancúrozunk a hitvesi ágyban a gyerekekkel. 
- Bekaplak és megeszlek! - kapok Zalán bokája után, de meglóg előlem. Erre Réka komolyan és őszintén az arcomba nyomja az ő orcáját.
- Most viccelsz, ugye? Nagyon szomorú lennék. Naggggyon.

ugyanilyen:

Vajkrémet készítek itthon, amit erőteljesen megrakok zúzott fokhagymával.
- Mmmmm...isteni finom lett! - cuppogok elégedetten.
- Fúúúúúúúj...anya....most ugye viccelsz? Ez gusztustalan!!  - szól Réka hangja mellőlem. Hangjából kihallani vélek némi mini kamaszos hangszínt is....Érdekes.....


***

Meggyőződésem, hogy ezt a történetet már leírtam, közzétettem egyszer, de nem találom, úgyhogy:

Ha belegondolok, Réka még nem igen találkozott dohányzó emberrel mondjuk 5 méteres körzeten belül (leszámítva az utcán sétálókat persze). Amikor 2 éves volt és a szomszéd bácsi cigarettával a kezében átsétált hozzánk, hogy üdvözöljön bennünket, Réka minden idegszálával arra összepontosított, hogy "eloltsa a tüzet", buzgós hessegette a felszálló, szél által ideoda cipált füstöt a kis kezeivel.....nehogy kigyulladjon a bácsi.

Réka nézegeti a táblákat a játszótér kerítésén. Az egyik, hogy kutyáknak tilos a bemenet a játszótérre. A másik ez: 

Réka pislog párat, majd megszólal: 

- Ez pedig azt jelenti, hogy sálas bácsik nem mehetnek be a játszótérre.

***

Tüzijátékról mesél:

- Azért szerencse, hogy az égen robbantak fel a tüzijátékok és nem mondjuk a hídon...

Mit mondjak, tényleg jó!

Napfény, strand, lángos...

Cirka 4,5 év blogozás után találtam és letöltöttem egy fotószerkesztő programot a múlt héten, amit még használni is tudok. Miután kellőképpen megveregettem saját vállam,  kiörömködtem magam,  sok gigás (vagy már terrás???) fotó archívumunk felé vettem az irányt és egész jól szórakoztam.

Node nem egészen erről akartam írni, hanem a hétvégi pancsolásról. Jómagam soha nem szerettem a strandot. Régebben ugyan nem voltak zsírpárnáim, amiket nem szívesen mutogattam (Na, ez is jól kikerekedett két gyerek után!" - című történet) viszont voltak zörgő csontjaim és kiálló bordáim, amiket szintén szégyelltem és szívből útáltam. Meg aztán úszni sem tudtam, ami nem kizáró ok egy jó kis pancsoláshoz, bár a tudatalattim biztosan emlékezett arra a sok sok eredménytelen próbálkozásra úszótanfolyamilag, de nem is előny.

Később, felnőttként még mindig nem tudtam úszni, viszont Tiborommal szívesen eljártunk az egykori Damiba (Damjanich uszoda, főiskolás úszóleckéim, kínjaim helyszíne) ami azóta szétromboltatott és betemettetett. Hiányzik is nagyon. Helyén ma Rózsa kert van, ami persze szép és még olykor illatos is, viszont sajnos pancsolni egyáltalán nem lehet benne. Esetleg az izzadtságban, hisz árnyék az ritkás arra felé....

Aztán jött Réka és vele a strandok, fürdők és spa-k gyermekmedence részlege. Emlékszem, 2 éves lehetett, amikor a nyíregyházi élményfürdőbe betérve Réka végtelen plusz egyszer legalább lecsúszott a korosztályára méretezett csúszdán. Pandaszerű karikák éktelenkedtek a szeme körül és már nem tudtuk, honnan veszi az energiát, hogy újból felmásszon a csúszda tetejére, de ő ment, rendületlenül. 

Zalán kevésbé halacska lélek, mint nővére, leginkább a harminc centis meleg vízben szeret egyhelyben ücsörögni és tétlenül nézelődni, mint egy reumás bácsika. Mély vízbe tévedvén enyhén görcsösen kapaszkodik a nyakamba és el nem távolodna tőlem a szoros testközelből. Bezzeg, ha Apát kell lefröcskölni vagy Apa búvártámadásai elől menekülni Anya karjaiban, jön a gurgulázó kacagás véget nem érően az ő torkából is.

A gyerekeknek hála, ma már ott tartunk, hogy egészen megszerettem a strandokat, fürdőket. Talán még jobban csípném őket,  ha beszereznék egy egyrészes fürdőruhát, ami elrejti kelt tésztás hasamat, arról nem is beszélve, hogy akár le is fogyhatnék...Manapság élményszámba megy strandra menni, hiszen kevés olyan hely van, ahol olyan felhőtlenül boldogok és önfeledten kacagósak a csemetéim, mint a strand vizében, vagy akár a partját egy jó lángos társaságában. És ha ez így van, hogy is foszthatnám meg őket az élménytől? Hogy is? Félretéve mindent, mi csak nézzük őket Tiborommal, gyönyörködünk bennük és töltődünk az ő örömükön keresztül is. 

Nem számít, hogy annyian vannak a medencében, hogy abban szinte megáll a kanál és zsebkendőnyi méretnél nagyobb hely nincs az árnyékban. Idővel oszlik a tömeg, a lángos isteni, az időjárás tökéletesen strandos, jóbaráttal is találkozom, ragtapasz is van nálam, amikor Réka elvágja a lábát a medence szélén. Az negyven fokos autóba ülve azt érzem, nem is tudom, mikor voltam ilyen fáradt....kellemesen fáradt. Otthon mandula torta vár a hűtőben és hideg sör. Szép az élet!

Tiszakécske, strand

Friss portré rólam

Azt játszottuk, hogy az asztalon elterülő füzetlapra én lerajzoltam Apát Rékával, Réka pedig kiegészítette az alkotást Anya és Zalán rajzával. Még félig sem készült el Réka (azaz Én papír formátumban), valahogy tudtam, hogy valami klassz fog kikerekedni belőle. Én tényleg. 

Észrevételeim:

- csinos vagyok, már-már soványka. Sehol semmi úszógumi és súlyemelő karok

- barna "selyemharisnyát viselek, nem fehéret (ezt Réka külön kiemelte)

- szerintem egészen hasonlítok Ivy-ra (You rang, Mylord - Csengetett, mylord?) De neeeem? DEEEE!

- Tibi szerint a rajzon inkább Hisztis Mirtil-re hajazok külcsínben (Harry Potter rajongók előnyben). Nos, nem tudom, melyik a hízelgőbb, sértőbb, elgondolkodtatóbb, képtelen vagyok eldönteni. 

- Soha nem volt még sárga ruhám (ovis korszakot leszámítva, azért nem vállalok felelősséget) és ahogy látom, ebben az életben már nem is lesz

- Zalán figurája szokás szerint nagyon elnagyolt és hiányos...Hmhmmm...

- Fogom Apa kezét - ez a rajzon a kedvenc részem. A blúzom mandzsettája, az ujjaim. Szépek!

- Sűrűbben kellene fésülködnöm

- És amit soha ki nem hagyhatok: imádom, rajongok Réka rajzaiért....javíthatatlanul

Kék vér...

Ugyan nem folyik bennünk, Réka mégis oda és vissza volt, hogy kaphasson egy amolyan  IGAZI koronát. Vagy tiarát. Vagy legalább egy diadémot. Tök mindegy. Szerettem volna, ha sk. készítünk együtt egyet, papírból vagy filcből, ragasztunk rá ezt-azt... hallani sem akartam erről a műanyag izéről. Ő meg a filc koronáról. Hogy ezt most komolyan mondod, anya, az RONDA! Hetekig ostromolt, kérlelt, tündérsóhajokat ejtett el, milyen jó is lenne egy királyi tökfödő...míg végül addig-addig pácolódtam, hogy megpuhultam. Azok kaptam magam, hogy talán átprogramozta valami az agyam, mert mindenféle ellenérzés nélkül vettem meg neki a csillivilli (de legalább olcsó) koronát. Hogy örült neki!

Szerintem három nap lesz a világ és sutba dobja, soha rá sem néz többet....Ám addig is, kihasználjuk az alkalmat és legalább fotózzuk.

Ágyban

Ez egy régi bejegyzés (tavasszal alkottam valamikor, majd megfeledkeztem róla némileg). Most nyomok egy "közzététel" gombot.

Hogy is volt ez?

Aludtam én...

1) egyedül a leányszobámban (1985-2003-ig....fogjuk rá, na)

2) Tibivel együtt a "hitvesiben" (2004-2007 - ágyak közben cserélődtek)

3) Mi a "hitvesiben", Réka a rácsosban (2008)

4) Mi a hitvesibe, Réka közöttünk (2009-2011)

5) Réka közöttünk a hitvesiben, Zalán a rácsosban (2011)

6) Mi a hitvesiben, gyerekek a saját ágyukban....

És azt hittem, ez már a boldog "the end", a végállomás. De nem. Újabban a gyerekek ugyan elalszanak a saját ágyukban este, - ez főleg Zalánnak megy nagyon gyorsan - ám az éjszaka vagy a hajnal valamely órájában olykor egyikük vagy másikuk, esetleg mindkettőjük átvándorol mihozzánk. Réka rendszerint az én oldalamon próbálkozik, Zalán Tibién. Van, hogy mindenki ott ébred, ahová lefeküdt, van, hogy Zalán Tibihez bújva hortyog reggelig, máskor Réka rajtam tölti a fél éjszakát, megint máskor úgy alszunk, mint a pockok, mindenki egy rakáson. Kiszámítani lehetetlen, hogy milyen forgatókönyv várható és azt sem tudnám megjelölni, melyik elrendezés számomra a legkedvesebb. No nem mintha a gyerekeket ez érdekelné...

A múlt hétvégén aztán történt két megmosolyogtató helyzet is (én legalábbis elég sokáig vigyorogtam magamon). Szombatra virradóan arra ébredtem fel félig-meddig, hogy valaki a hátamra próbál mászni, meglehetősen nagy kitartással. Felnéztem a homályos alakra (nem felejtettem magamon a szemüvegem) és azt hörögtem álomittas-felháborodottan:

- Rééééééééka, mit keres a szádban Zalán cumija????....- pislogtam párat, kitisztult a kép - Jaaa, te vagy az Zalán? - azzal felnyaláboltam és transzfert biztosítottam neki az apjához. 

Másnap hajnalban arra nyitom ki a csipáim, hogy Apa és Zalán édesen összebújnak, Apa mocorgott, így megszólítottam. Hogy mit mondtam, nem emlékszem már, egyszer csak Tibi eképpen szólott, mintegy mellékesen....

- Ez itt Réka.....

- ???? - átnyúltam megtapiztam Zalánt (vagy akit annak hittem)

- Ez Zalán. Olyan uborka feje van..... - feleltem mélységes meggyőződéssel. 

Még váltottunk egy pár szót nem-de-nem-de stílusban, majd Tibi annyit mormogott.

- Nézd meg a haját.... - ujjaim végigfutottak a Tibihez bújó csomag fürtjein és azonnal tudtam, hogy elbuktam a szócsatát.

Ki is buktam magamra. Még félálmomban is. Mert az rendben, hogy sötétben minden tehén fekete, egyik 19, másik egy híján 20 és egyéb ide nem illő hasonlatok.....de azt hittem, vannak olyan erős anyai ösztöneim, hogy vakon és álmomban is megkülönböztetem a két gyereket, akik még csak nem is ikrek, nem is igen hasonlítanak egymásra. Ráadásul ivarilag egyik lány, másik fiú. Sajnos nem így van. Keverem őket, mint szezont a fazonnal. 

Ja és akkor még azt el sem árultam, hogy olykor képtelen vagyok megkülönböztetni, melyikük szól hozzám a másik szobából, annyira tök egyforma a hangjuk. Gááááz?

Utóirat: Mondottam volt, ez egy archív bejegyzés, azóta visszatértünk a hatos ponthoz, ami az alvást illeti....