2012. augusztus 6., hétfő

Jelek jönnek...

Finoman szólva is csőstül. 

A téma: szobatisztaság.

Az utóbbi pár napban nincs pelenka Zalánon egyáltalán. Talán ma a harmadik, amikor nincs. Mármint  csak akkor, ha itthon vagyunk. Álmélkodva figyelem, ahogy ez a kisember lassan szobatisztává válik. Nyösztetés és nyaggatás nélkül, magától. Olyan hirtelen és ügyesen.....Nem szoktam sűrűn érdeklődni, van e pisi, van e kaka. Egy ideje már nem. A bili szem előtt van, ha szükség van rá, beletermel Zalán ösztönzés nélkül is. Ha nem oda, akkor a vécébe. Aztán lehúzza, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Végül bezsebeli, hogy agya-főbe dicsérjük. :)

Ma úgy esett, hogy pelenka nélkül aludt el az ágyában, nem került semmi oda nem illő. Amikor felébredt, kisvártatva ment a bilihez és belepisilt. Olyan könnyedén, okosan csinálja, magától érthetődőn, önállóan....

Valamiért azt hittem, bevallom, ez a nyár nem a miénk lesz, legalábbis ami a szobatisztaságot illeti és bár még az is lehet, hogy Zalán meggondolja magát, és hátraarcot mutat be....de valamiért azt hiszem, nagyon jó úton jár, hogy hamarosan pelenkamentes legyen. 

De hogy milyen váratlanul...hirtelen....könnyedén....észrevétlenül! És máris?? És...és.....és egyáltalán....



Hurrá, nyaralunk! - 3. rész



Harmadik nap, pénteken, sehogyan sem találtunk parkolóhelyet (1) a homokos strand környékén, így aztán hirtelen ötlettől vezérelve végül a "szomszédban", a boglári szabad strandon kötöttünk ki. Balaton, Balaton... Zalán ezt kicsit másképp gondolta, szemlátomást hiányolta a bokáig érő vizet és a szagos iszapot, amit oly előszeretettel kent magára Lellén. Persze hideg vagy nem, az ő méreteihez képest mély vagy nem, önszántából soha ki nem jött volna a vízből. Többnyire merev tagokkal, szorosra zárt ajkakkal rugózott a vízben, egyhelyben. Úgy kellett kihalászni, amikor már lila volt a szája és vacogott a foga. 



"Fá-fá-fá-fá-fáázom....de be nem vallanám soha!"

 Rékának nem volt ilyen problémája, sőt, kimondhatatlanul élvezte a vizet. Nálam jóval hamarabb megmártózott benne, belevetette magát és jóval később csak csúnya csellel sikerült kiterelni a vízből. "Nézd csak, főtt kukorica!" vagy "Úgy látom, a többiek crisp-t esznek a parton...." 
Ilyenkor, valami rejtélyes oknál fogva hirtelen mégis a part felé vette az útját. Ki tudja, miért....


Szombaton kánikula szakadt Lellére. Úgy terveztük, hogy csak délután szabadulunk ki a strandra a nagy hőségben, úgy kb. 2 óra után, de kaptam egy telefont, hogy PaffKatáék Balatonföldváron töltik a hétvégét. Megbeszéltük G.-vel, Kata anyukájával, hogy Lellén találkozunk, hagy játszanak egy jót a lányok. 

Még dél sem volt, de már a zsúfolt strandon találtuk magunkat. Ha van valami, amit útálok, az a zsúfolt strand. Ennél kevésbé már csak azt bírom, ha iszonyú forróság van  egy zsúfolt strandon.  Ember volt ember hátán, sátor és napozóágy egymás tetején. Réka úgy be volt sózva, hogy találkozhat Katával, annyira izgatott volt, hogy nagyjából semmi más nem érdekelte, csak Kata. A fürdőruháját még "otthon" magára öltötte. 

Megegyeztünk, hogy először sátrat verünk valahol, utána megfürdetem naptejben és utána, de csakis utána keressük meg Katát. Erre mi történt? Ahogy kiértünk a partra, fogta magát és belegázolt a vízbe. Akármit mondtam neki (életveszélyes fenyegetések világba rikácsolásától eltekintettem a nagy tömeg miatt), semmi sem használt, egy idő után túl messzire bement a vízbe, hogy bármit is meghalljon. Szerencsétlenül toporogtam a parton, olykor rám-rámszólt egy idióta pasas, ballagjak már ki a képből, éppen fotózná a nemtomkijét....Minden négyzetméterre jutott legalább kettő strandoló, de pont én zavartam.  Idióta! 
A víz kb. 50 méterre is csak max. térdig ért Récimnek, mégis nagyon megrémített, hogy ilyen messzire került tőlem. Gondolkodtam, hogy eldobok-kaszát, kapát, sátrat, táskát és minden értéket és utána gázolok, aztán inkább kivártam. Szerencsére, csak Katát kereste az ártatlan mindenütt, egy idő után bár a strand másik végén, de kigázolt a vízből.  Huh....picit sem voltam pipa rá, á dehogy!

A Kata és Réka "reunion" megható volt. Megölelték egymást a lányok és két másodperc múlva már nem is léteztünk, mi, szülők. Labdáztak, fogócskáztak az icipici vízben, pancsoltak önfeledten, boldogan....Rékát nem is lehetett a saját sátrunkig kirángatni a vízből, bezzeg Kata ugyanezt a szívességet megtette a saját szüleinek....szóval Rékának szófogadásból megint egy nagy elégtelen járt. Vagy nekem nevelésből....

Aztán egyszer csak észrevettem, hogy pirul Réka háta....Két óra lehetett? Vagy három? Megijedtem. Kentük-kenegettük időről időre mindenféle faktoros krémmel, éppúgy, ahogy Zalánt (Jelzem, Katát 9 (???) faktoros cuccal ápolta le G. és a bőre észre sem vette a napfényt!!!!!) és mégis Rékán egyértelműen a leégés tüneteit láttam. Közben én is éreztem, hogy túl sokat időztem a napon, húzódott a bőr a hátamon....Ajajjj....Rékát mindenesetre kiparancsoltuk az árnyékba. Úgy ordított, hogy  a fába szorult féreg hozzá képest egy néma kacsa volt. Ott kuksoltunk a sátor alatt, fontalgatván, hogy jobb lenne hazamenni....tanakodtunk, tanakodtunk, mit csináljunk, végül Réka fogta magát és megszökött Katástul, meg sem állt a Balatonig. Szófogadó, szóra hajló, engedelmes kislány. Tibi utánuk nyargalt persze....hogy valami másfél óra múlva kerüljenek elő újra (legalábbis számomra, aki addig Zalán körül tevékenykedtem, többnyire a sátrunk árnyékban.) 

Féltem az éjszakától, mi lesz a gyerekekkel. Végül szemben a várakozásokkal, mindkét gyerek úgy aludt, akár a tej. Szerencsére és megkönnyebbülésemre. Réka háta és válla határozottan piros volt és forró a bőre.....tagadta, hogy fájna neki. Legegyenletesebben négyünk közül Zalán nyert karamell színt (barnább lett, mint amilyen egészséges lehet egy kétévesnél - az én elveim szerint). Szóval míg éjjel a két csemete elégedetten durmolt közöttünk (2), addig én a hátamat fájlaltam nyüszítve fél éjszaka, Tiborom pedig ágyékilag égett pecsenyepirosra, ott, ahová elfelejtett fényvédő krémet applikálni magára. Megjártuk hát, alaposan. 




Barátnők



(1) Imádtunk, hogy ingyenes volt a parkolás, ezt be lehetne vezetni országszerte is....:)
(2) A szomszéd szobában volt ugyan ágy a csemetéknek, de naná, hogy egy ágyban aludtunk mind a négyen. Szép széles franciaágy volt...




2012. augusztus 3., péntek

Mit is mondtam?

Avagy egy párbeszéd házunk tájáról.

Réka: - Mit csináltál a rajzommal??? Tönkretetted. BUTA vagy! 
Zalán: - Nem. Nem vagyok. Én okos fiú vagyok. - vágja ki Zalán, akár egy kiskakas.
Réka: - Te??? Dehogy! Buta vagy, nagyon!
Zalán: - Nem. Okos fiú vagyok. Okos fiúúúú! (erőteljesen Rékaarcba mondva)
Réka: - Már hogy lennél okos, nagyon is buta fiú vagy!
Zalán: - Te vagy a buta! Buta fiú vagy!
Réka: - Én lány vagyok, nem vagyok fiú!
Zalán: - De, de. Fiú vagy!
Réka: - Nem vagyok fiú...
Zalán: - Buta fiú vagy!
Réka: - Vááááá...neeem, láhány vagyok....
Zalán: - Okos fiú vagyok! (mérgesen csücsörít) 

Itt figyelemeltereléssel szétcsaptam köztük. :)

Mintha írtam volna valami olyasmit, hogy mostanság kevesebbet veszekednek a gyerkőcök, mint amire számítottam....Kár volt leírni, mert amióta itthon vagyunk újra (nyaralás után), nekem úgy tűnik, egész nap megy a perpatvar, szópárbaj, tettlegességbe fajuló vita (nem én ütöm őket persze, megteszik ezt helyettem ők egymással.) Szóval mostanában biztos szerzek néhány ősz hajszálat és szarkalábat a szemem alá, aaaz biztos.


***

Ez inkább egy  "Rékamondta" lesz, ide biggyesztem inkább. 


Réka: - Menjünk már a játszótérreeeeee!....
Én: - Majd ha összepakoltátok a legót. Ma már háromszor összeraktam, most rajtatok a sor.
Réka: - Neeem akarom...neem.
Zalán: - Óh, fáradt vagyok...
Én: - Okés, akkor nem megyünk ma játszótérre. (lehelem könnyedén) Semmi gond.
Réka: - Nem igazság....- de nem csinálnak semmit.

5 perc múlva

Réka: - Mikor megyünk már játszótérre??? - kérdezi ártatlan, kerek szemekkel.
Én: - Majd, ha minden legó darab a dobozban fog figyelni. 
Réka: - .... (forgatja a szemeit)

Ez még megismétlődik néhányszor, minden egyes alkalommal Réka úgy tesz, mintha először kérdezősködne játszótérileg. Végül:

Réka (kérlelőn): - Anyaaa, kérlek szépen, menjünk el a játszótérree!....
Én: - Mi a helyzet a legóval?
Réka Zalánhoz fordul és a bajsza alatt ezt morogja: - Anya ma olyan bonyolult! 

***

Fogmosás közben:
- Anya, hol van a szered?
- Micsodám?
- A szered.
- Micsodám?
- A SZERED!
- Nincs semmilyen szerem.
- Dehogynem!
- ......- némán töprengek.
- A szered, anya! Amiben a tusfürdőd és a fogkeféd volt a nyaraláson. - magyarázza Réka.
- Anya, a nesssszeszeredre gondol! - kiabál be Tibi a hálóból.


Hurrá, nyaralunk! - 2012 - 2. rész

Hogy senki nem tette elém a reggelit vagy a vacsorát, megviselt némileg. Éreztem, hogy a nyaralás drága ideje, pont úgy, mint a strand homokja, kicsúszik a kezeim közül. Mégis, valahogy nem esett (annyira) nehezemre a főzés,  mert (beszélgető)partnerem is volt hozzá....Azért az önellátásnak is meg van a maga ára. Mire összeszedtük magunkat mind a nyolcan (rögtön azután, hogy sk. készítésű pizza pihent a pocakokban) sűrű viharfelhők gyülekeztek az égen. Meleg volt, igen meleg, azonban az ég színe baljós. Mindegy, mi mentünk a strandra, fütyülve mindenre. Már a parton jutott eszembe, hogy inkább a szabad strandot kellett volna igénybe venni, ha már viharjelzés van érvényben Balatonpart szerte és nem a fizetős homokos partot, apróság....

Az feltűnt, hogy mindenki kifelé tartott a strandról vagy legalábbis csomagolt összefelé, míg mi felállítottuk sátrunkat, esernyőinket napernyőinket. Furán kihalt  volt a part....Mire kettőt csobbantunk a vízben, el is eredt az eső...király! Majd elállt, hurrá. De aztán megint csepergett. Később abbahagyta....de csak hogy aztán egyenesen szakadjon. Nem szeretek napozni, utálom a meleget 30 fok felett, de azért nem ilyen lovat akartam.

Remek ötletlen tűnt, hogy két napernyőt is vettünk, esernyőnek egyenesen szuperek voltak. És a strandsátor sem a naptól vagy uv-től védett bennünket - egyelőre -, hanem a záportól. 



Réka a takaró sátor alatt zápor idején

Kitartottunk, kitartottunk elszántan, hanem aztán az eső még szívósabbnak látszott, erősödött, nem akart szűnni, tán a szél is feltámadt, már nem emlékszem és végül sokadmagunkkal, feladtuk a kínlódást. Elegem lett. Azzal nyugtattam magam, hogy azért 1-2 óra megadatott a gyerekeknek a pancsiból, még ha olykor minden irányból kapták a vizet, nem csak a Balatonból....és hát... lesz itt még jó idő! Az optimizmus fontos.

A napi programunkat a balatonszemesi Bújdosó pincészet borkóstolásán folytattuk, mivel mindenképpen helyet kívántunk adni ama hagyománynak, hogy néhány liter kiváló bor nélkül soha el nem hagyjuk a Balaton régióját. 


Tramini és Chardonnay...egyik ámulatból a másikba estem. Friss házi kenyér és válogatott somogyi kézműves sajtok...nagyon sajnáltam, hogy Tiborom birtokolta a slusszkulcsot, így a borból egyáltalán nem ihatott. Valami nagyszerűről maradt le. Jó hangulatú kb. 1 órát (?) töltöttünk lenn a pincében, nehezemre esett távozni, jobb lett volna inkább beköltözni. 



Lenn, pincében

Réka és nagy példaképe Niki, akit végig árnyékként követett. Átmenetileg felfüggesztette "anyás" mivoltát. Nikis lett helyette.


Itt készült rólam szinte az egyetlen vállalható fotó, persze csak akkor, ha combtő tájban "megvágtam". Zalán egyébként úgy elfáradt a balatoni pancsiban, hogy még az autóban elaludt és csak a borkóstolás végére tért magához, addig édesen aludt a karjaimban, mint egy kisbaba.


Nem sok bort ittam, egyetlen pohárkával csupán, úgyhogy nem a nemes nedű számlájára írható, hogy már fogalmam sincs, mit történt a nap hátralevő részében..........











2012. augusztus 2., csütörtök

Hurrá, megint nyaralunk! - 1. rész


Tervben volt ismét Sümeg, esetleg Siófok vagy Balatonlelle...Végül egy bővített családi nyaralásra Balatonlellét vettük célba július végén. 

1. nap - Tibi két héttel az indulás előtt még nem tudta eldönteni, hogy autópályán menjünk e célállomásunkra, vagy Kecskemét-Dunaföldvár átszelésével közelítsük meg a Balatont. Sőt, igazából indulás előtt 10 perccel sem volt biztos semmi.  Ami egyébként jellemző ránk. Pedig akkor már beleéltem magam, hogy autópályán fogunk tépni, vadul a légkondis autóban, kényelmesen, gondtalanul. Amikor aztán Kecskeméten találtam magam cirka 40 perccel az indulás után, persze már tudtam, hogy "sima" utunk lesz. 

Enyingnél (ahol már érezni véltük a Balaton illatát...vagy az valami már volt???) megtorpantunk egy-két fagyira, de egyébként gond és eseménytelen utunk volt, szerencsére. A gyerekek, mint mindig, nagyon jól bírták az autóutat, anyjukra ütnek valószínűleg, szeretnek kocsikázni. Nem volt nyafi és könnyzápor, sem hiszti, talán csak azt az egyet nehezményezte Réka, hogy az autóban igen nehézkes rajzolni....Most, hogy belegondolok, egyetlen egyszer nem nyavalyogtak, hogy mikor érünk már oda?? Ott vagyunk már? Rendes gyerekek, no. Jövőre meg sem állunk Székelyföldig. :) 

Életszínvonalunk viszont zuhanni látszik, idén először nem szálloda várt bennünket három vagy négy csillaggal, félpanzióval, hanem a Temető utcában egy családi ház. Az igaz, hogy töredékáron. Tibi ki volt bukva, hogy hogy lehet ilyen nevet adni egy utcának, amikor a googlemap szerint sehol semmi sírkő és temető. Amikor aztán békanyarodtunk az utcába, amit Tibi zseniális érzékkel szinte azonnal megtalált nagy Balatonlellében, egy amolyan mindent elmondó "összenézéssel", szótlanul nyugtáztuk, hogy a Temető utca mégsem véletlenül kapta ezt a nevet. Node bánja kánya! Elvégre a ház nem a temető mellett állt és nem is rá nézett (hanem valami csinos elhagyatott ipari telepre).

A családi ház, amit nyolcadmagunkkal kivettünk 6 napra, némileg elmaradt a várakozásaimtól, mint állapotban, mint tisztaságban, mint szagban. Ez utóbbi, ahogy teltek a napok, alább hagyott szerencsére...de igyekeztem mindezen felülemelkedni, hiszen nem beköltözni szerettünk volna egy életre, inkább csak éjszakai szállást találni a házban, meghúzni magunkat arra a köztes időre, amikor éppen nem csavargunk valahol vagy a Balatonban ázunk. 

Még aznap délután-este kiruccantunk a partra, hogy szétnézzünk, hol is fogjuk tölteni az elkövetkezendő napokat. Nem kellett nagyon megerőltetnem magam hogy lássam, micsoda pancsit fognak csapni a gyerekeim a part bármely strandján....

Tennék fotókat, de az első nap Tiboromnak nem jutott eszébe kamera után kapni.

Folytköv.