2011. december 5., hétfő

Mikulás több fejezetben

Újból egy "mérgezett egeres" hétvégén vagyunk túl. Ahelyett, hogy békében itthon ültünk volna a fenekünkön a nem létező ádventi koszorúnk felett, azt csináltuk, amire hétköznap sosem nyílik mód, azaz a boltokat jártuk és a nagyszülőket látogattuk Miklós nap és Mikulás okán. 

Hétvégén üljük Rékám negyedik születésnapját. Egyelőre még nem tudni, hogy szombaton vagy vasárnap, mert egy bizonyos egyéb családi rendezvény (khm....disznóvágás) közbe szólhat, de hogy hétvégén buli lesz, az biztos. A tortát még nem rendeltem meg, jelenleg halovány lila gőzöm vagy gerjedelmem sincs, hogy milyen torta felelne meg az ünnepelnek....A helyzetet csak bonyolítja, hogy az oviba is viszünk egyet a jövő hét elején. Az bizonyos, hogy magam nem sütök, el leszek foglalva az ebéd összedobásával és valami egyéb süteményt is kerítenem kell valahonnan, nem beszélve arról, hogy illene rendes és tiszta otthonba fogadni a vendégeket, aminek kialakítása továbbá fenntartása szintén időt igényel.

A dekorációhoz beszereztem egy halom lufit, amiket szerencsére embólia nélkül magam is fel tudok fújni, némi helyes kis dekort, tányérokat, szalvétákat, ilyesmit. Az ajándékok hiánytalanul beérkeztek az internetes webáruházakból (tulajdonképpen a karácsonyi is), legyen szó könyvről vagy játékról. Gyertya van sima, apró, rózsaszín és egy négyes formájú, bár Tibi szerint tök elég lett volna az egyik is mind a két tortára, ha azt meggyújtás után azonnal elfújjuk....Szerinte ezt a szívességet Zalán úgy is meg fogja tenni, folyamatos Don Quijote küzdelmet vív a gyertyák ellen.

Ha belegondolok, egész jól állunk a szülinapi előkészületekkel..... Azért fogok írni egy listát, hogy mi minden teendőm lesz még a hétvégéig, nehogy valamiről elfeledkezzem. Mert ahogy egyik volt kollegám mondta volt, "akinek nincs esze, legyen notesze".

A gyerekekhez szombat este érkezett az első Mikulás, M. mama féle. Pontosabban maga Mikulás nem járult elénk (tőlem idegen a "rendelt Mikulás", mint szolgáltatás, nem is intéztünk ilyesmit), csak a gyerekeknek szánt csomagokat bízta M. mamára, aki azokat átadta Rékámnak és Zalánomnak. Annyira örültek, hogy egészen meglepődtem. Leginkább azon, hogy Zalán pont úgy viselkedett a csomagok puszta láttán, mint aki a sokadik Mikulását várja már ,azaz öreg róka, tapasztalt Télapó váró. Pedig életében nem látott még olyat. Este 8 magasságában benyomtak 1-1 Kinder csoki szeletkét, nem volt az az erő, ami megállította volna őket...És hát mi meg sem próbáltuk....A csokinak hála hajnali fél kettőkor még vadul rugóztak fel és le lelkünkből szakadt kis magzatjaink a hitvesi ágyunkon, mi szülők pedig agyhalottként lestünk egymásra. Nem tudom, hogy tudnak így felpörögni viszonylag kevés csokitól, de ez rendre sikerül nekik.

Vasárnap délben a gyerekek átvehették L. mamától és Papától is, amit a Mikulás az onokákra hagyott. Természetesen (?) abban sem volt virgács, nincs az a rokon vagy barát (vagy anya, apa) aki ezt mifelénk bevállalná. Volt viszont újfent önfeledt öröm, a gyerekek az édességnek örültek, a felnőttek pedig a gyerekeknek, ahogy ez lenni szokott. És mindez olyan szép volt. Réka némi kínvallatások eredményeképpen rövid biztatás után elszavalta párszor az oviban tanult verset (egy Donászy Magda félét) és rágyújtott pár Mikulásos nótára is, úgyhogy volt miben és kiben gyönyörködni.

Az óvodába ma érkezik a Mikulás, csomagostul. Kíváncsi leszek, hogyan viseli majd Réka a személyes találkozást a piros ruhás, szakállas emberrel, mert a minap csak elsuhant egy az óvoda előtt, érintőlegesen, mire ő reagálásképpen addig ordított, amíg már az ablakokból sem lehetett látni azt. Az ominózus eset óta folyton felvilágosítjuk, edzük, puhítjuk, felkészítjük, magyarázzuk neki, hogy na a Mikustól aztán semmiképpen, de abszolút nem kell félni, mert attól csak ajándékot kaphat. Akit kerüljön el, de messziről, az M. (és köre), aki múlt héten kődobálás közepette az ovi idilli udvarán eredményesen kiverte P. felső metsző fogainak egyikét.....Brr....De a Mikulás az kedves, aranyos, helyes öreg bácsi, szóval no para. 

Aztán pont jókor, kapóra jött a Híradóban a bevágás, hogy a Mikulás megérkezett Finnországból Budapestre, a reptérre. Hurrá, hurrá, örültünk is nyomban. Réka picit bizonytalan volt, kiderült, azért, mert nem igen tudott mit kezdeni Finnországgal, inkább Fing országra asszociált, a büdös kölke az ártatlan. Gyorsan helyre raktam, hogy F-i-n-n az az ország, ott laknak a finnek. Lehet, kár volt bonyolítani a helyzetet, mert egyre kevésbé értette Réka, hogy mi közük a finneknek a Mikuláshoz és egyáltalán, milyen lények azok a finnek....Hirtelen egyetlen híres finn sem jutott eszembe, mesehősről nem is beszélve, akit kiemelhettem volna és akit Réka is ismer, így nem volt egyszerű az ügy, de igyekeztem helytállni....

Folytköv.





2011. december 2., péntek

Induló

Nagyon szeretek verseket, dalokat, mondókákat tanítani Rékának. Tulajdonképpen együtt tanuljuk őket. Némelyik nekem tetszik, másik neki és ha egyezik a véleményünk pár elmondás után vidáman fújjuk a nótákat vagy verselünk  kedvünkre. 


Mostanság ez a nagy kedvenc, Gazdag Erzsi: Lépegetődal, Almáék által feldolgozva, bár lassan és biztosan a Mikulás- és Karácsony váró dalok és versek leszorítják a palettánkról. Mielőtt ez megtörtént volna, gyorsan megörökítettem a kis pacsirtámat.




Ezer dolgom és elintéznivalóm van a hétvége, a Mikulás és Réka szülinapja közeledtével, egy valamit azért még lejegyeznék, mert nagyon fontos. Ovi szempontból másmilyen volt ez a hét mint a többi. Ahogy teltek a napok, ezt egyre erősebben éreztem. Rékát reggel továbbra is robbantani kell az ágyból, újraéleszteni, stb., ebben nincs új, viszont kialakult egy helyes kis baráti köre őkisasszonyságának (PaffKata, Kamilla, MásikKata, Emese, Kira), akikkel remekül eljátszik. Különösen az általa PaffKatának keresztelt kislányt kedveli nagyon és az ő Mani (vagy Manni?)  nevű maciját. Helytálló volt tehát Tiborom véleménye, mi szerint amint barátokra lel, kedvelni fogja az óvodát is. 


Reggelente elhangzik a bűvös mondat, amit olyan szívesen hallok és szeptember óta várok rá türelmesen hogyaszongya: "imádok oviba járni". Délutánonként rendre az utolsók között rángatom ki a csoportszobából Rékámat, aki nem tud elszakadni a jó kis miliőtől. Eltűnt a görcsös, bociszemes könyörgése is, hogy uzsonna ELŐTT menjek érte, feltétlenül, ott ne hagyjam...Jól alakulnak hát a dolgaink ezen a téren is, hála Istennek...

2011. december 1., csütörtök

Dudley jelenség?

A mi családunkban én voltam (1) a Harry Potter rajongó, bizonyos részletek mégis Tiboromban élnek nagyon élénken, aki az egyik filmváltozat megtekintésére elkísért annak idején a moziba. Van az a jelenet, amikor Dudley Dursley, Harry nagynénjének ilyen-olyan fiacskája  dührohamot kap, mert születésnapjára  csak 36 ajándékot kap. Ó, jaj. Pedig előző évben 37 is megvolt a meglepik száma. 


Ő volna az, a bitang kölke, személyesen.

Amióta csak ajándékot veszünk Rékának a nálunk időben szorosan egymáshoz közel eső névnap-szülinap-karácsony trióra, nincs év, hogy Tibi ne emlékeztetne engem arra, hogyan jártak Dudley szerencsétlen szülei neveletlen, mihaszna fiukkal.  Sápítozik és jajgat, hogy már megint mit vettem Rékának? Pontosan hányas számú ajándék is ez? Kitől is kapja? Mire? És legfőképp minek? Mindenkitől csakis és szigorúan 1 db ajándék érkezhet, nem több. Csak semmi elhalmozás. (2) Aztán igen szemléletesen levetíti nekem, hogy egyszer pont úgy járunk majd Rékával, mint Dudley szülei és akkor aztán elmondhatjuk, hogy totálisan elkényeztettük és elrontottuk a lányunkat. De akkor már késő lesz...Hát igen, fő az optimizmus. 

Mindezen én általában jót szoktam mulatni, majd legyintek egyet. Múlt hétvégén viszont, amíg a családom apraja az autóban aludt, vettem Rékámnak egy Hello Kitty-s együttest, amely  2 db bugyogóból és 2 db trikóból állt. Nagyon helyes volt és mert tudom, hogy szereti az ilyesmit, szüksége is van rá, hát boldogan raktam a kosaramba. Szembejött velem két Hello Kitty-s hajcsat is, szintén mutatós példányok, az alsóneműk mellé csaptam azokat is és elégedetten megközelítettem a pénztárt.

Mamáéknál rossz kedvűen ébredt a leányka, volt nyifi-nyafi, "anyátakarom" és álomittas nyöszörgés, gondoltam, rögtön felvidul Récim, ha meglátja a Hello Kittys holmikat.
- Van egy kis meglepetésem. - súgtam a fülébe, mire tényleg szünetet tartott a nyafogásban. Kíváncsian csillogott a szeme a borzas hajkorona alatt, majd ahogy a kezébe nyomtam a trikó-bugyi kombót, bánatosan az ölébe engedte azt és lehajtotta a fejét. Nem volt feldobva, így nem sokáig vigyorogtam én sem. Nagy nehezen kiszedtem belőle, hogy dehogynem örül, dehogynem, szép a trikó, még szebb a csat....csak hát ő azt hitte....hogy a Zhu-Zhu hörcsög bukkan elő a táskából, amire már annyira vágyik. Nem pedig holmi lila-rózsaszín alsónemű. 

Tibi vetett rám egy amolyan fensőbbséges "ugyemegmondtam" pillantást és valami olyasmit is elmormogott az orra alatt, hogy "tudod, Dudley...."  Elmagyaráztam Rékának, hogy az a hörcsög biztosan megérkezik vagy a szülinapjára vagy karácsonyra, egyet se búsuljon.  És nézze csak meg, milyen csinos holmikat kapott, nem próbálja fel őket? Dehogynem. Máris minden el volt boronálva....

Ma nyitottuk ki az első zsákocskát az ádventi naptáron. 3 diócska lapult benne. Nem hörcsög és nem is toronyóra lánccal. És hurrá, Réka nagyon örült nekik. Megegyeztünk abban, hogy reggeli után szívesen feltöröm a diócskákat és ő "befalhatja" mindhármat kedvére. Szóval nincs itt semmiféle Dudley jelenség....




(1) Rajongásom a befejező kötet kiolvasásával lecsengett. Vagy felnőttem. :)
(2) Általában én szerzem be azokat az ajándékokat is, amelyeket a gyerekek a nagyszülőktől kapnak.

2011. november 30., szerda

Töltelék


Könnyű kitalálni miféle. Naná, hogy egy ádventi naptáré. Csapok még hozzá mandulát, mogyorót és egész diót (ha megtalálom, hová rejtettem őket), és holnaptól indulhat a móka. Réka alig várja, tegnap este minden áron ki akarta nyitni az első zsákocskát. Azt akarta bemesélni nekem, hogy nem tudom, hányadika van. :)

2011. november 29., kedd

Rácsok nélkül

Hétvégén megvolt az örömöm, ellátogattunk az Ikeába, többek között ágyat venni a kisebbik csemeténknek. Nem igazán volt időszerű a dolog, mármint az ágy csere, hisz Réka 2 is elmúlt pár hónappal, amikor átköltözött a rácsosból a nagylányos ágyába, Zalán pedig alig múlt másfél. Csakhogy a "kölcsön rácsos" a hétvégi nagytakarítás során újfent leszakadt, sokadszorra. Pedig lassan teljes főiskolai jegyzetgyűjteményem a matracot támasztotta. Emellett 1,5 év kihagyás után vágytam egy kis Ikeás bóklászásra karácsony előtt és ha már ott jártunk.....Tovább gazdagította az érvek listáját, hogy a Leksvik bútorcsaládból egyre kevesebb darabot gyártanak, nehogy holnapra kivonják a forgalomból Ikeáék eme remek fekvőhelyet, mert menten megüt a guta. Tiborom sem lépett fel tiltakozón, így szombaton felrobogtunk Budapestre gyerekestül. 

A Reptéri elkerülőn édes-hites uram áthajtott egy piros lámpán egy minden bizonnyal bekamerázott kereszteződésben, azóta is fásult depresszióban várjuk a büntetésről a 100.000 Ft-os csekket.... Ezt leszámítva, tényleg felhőtlen volt az örömöm. Úgy terveztük, hogy az ágyikót originál csomagolásban betámasztjuk a gardróbba, ahol az kivárja a sorát, jövő tavasszal esetleg ősszel aktív bútordarabunkká válhat. Csakhogy az ágyikó Apa számításaival szembemenvén nem fért el autónk méretes csomagtartójában, így még az Ikea parkolójában feltéptük a dobozt és darabonként helyeztük az ágy alkotórészeit oda. 

Aztán valahogy kicsúsztak az események az irányításunk alól és csak sodródtunk velük. Legelőször Tiborom a nappali közepére halmozta az ágy tartozékait, mint afféle igen drága tábortűzre valót. A fejünket vakargattuk, hogy mitévők legyünk velük, hová tegyük őket így doboz híján, meztelenül. Végül Apa, míg én az X Faktort bámultam, fogta magát és összerakta az ágyikót. A helyére biggyeszteni, matracot átköltöztetni már gyerekjáték volt. Így váltott át Zalán rácsos ágyból nagyfiúsba lényegében előzetes szándékunk ellenére. :)

Első éjszaka sokszor lámpát gyújtottam, hogy leesett e már róla, hol fekszik a gyerek egyáltalán. Mindannyiszor ennivalóan összegömbölyödve, legmélyebb álmát aludta a macis takarójával édes kettesben. Az ágynak van némi leesésgátlója, ami talán többet ér, mint a semmi, de azért méretes, amúgy is nyugdíjas éveit töltő szopis párnámat kölcsön adtam Zalánnak és azzal emeltem gátat az egyébként igen széles, 80 centis ágy szélén. 

Eddig nem esett le róla. Viszont este, ha nem elég álmos, fogja magát és átmászik Réka ágyába játszani, olvasgatni, diskurálni. De csak villanyoltásig. A sötétben marad a puha-pihe párnái között egyelőre. A délutáni alvással sincs semmi gond. A szokásos szertartásrend szerint megkeressük a cumiját, macis takaróját, lehúzom a redőnyt, betakarom és már alszik is. Remélem, nem fogom visszasírni a rácsos ágyas időszakot. Bár mindenképpen furcsán érdekes, hogy immáron, először bő 4 éve, nem áll ilyen bútor a lakásunkban.... Kár....