Bő két hónappal ezelőtt kértünk időpontot, szeptember másodikára kaptunk is.
Nagyon sokat gondolkodtam és töprengtem, hogy bevállalom a rendelésen megjelenést egyedül a két haramiával. Elvégre a doktor néninkhez is egy szál magam, apa hathatós közreműködése nélkül szoktam vinni a gyerekeket. Még sosem szabadult el a pokol és a mennyezet sem szakadt olykor hisztis Rékámra. Végül valahogy mégis arra jutottam, hogy jobb lesz az, ha velünk jön Apa. Biztos, ami biztos. Szerencsére nem temette maga alá reménytelen mértékben a munka, így péntek 10-kor némi késéssel bár, de ott voltunk a szakrendelésen teljes létszámban. Utólag belegondolva, te jó ég, nem is tudom, mi lett volna velünk Apa nélkül...
A szemészeten nem volt tömegnyomor, sőt, vagyis kellően szellősen osztogatják az időpontokat. Úgy gondoltam, Zalán esetében lesz egy rövid kis vizsgálatocska, majd borítékolható a visszatapsolás, atropinos cseppentéssel együtt. Azután Réka könnyedén rábök néhány ábrára, azzal vidáman mehetünk is haza. Már a várakozás percei is nehezen teltek, valahogy ott lebegett a feszültség a levegőben. Körbepislantván Réka szája riadtan görbült lefelé, mikor azt nézhette végig, hogyan kap egy kamaszfiú szemcseppet, majd hogy sziszeg fájdalmasan. Gyorsan megveregettem a combját lánykámnak megnyugtatólag, hogy nem lesz szemcsepp, ő nem kap ilyesmiket.....
Odabenn a rendelőben azzal a doktornénivel kerültünk szemtől szembe, aki annak idején átmosta Zalánom könnycsatornáit. Zalánnak először egy szürkés lapocskát tolt az orra alá , amelyen fel kellett ismernie bizonyos fura dolgokat. Elsőre egy csillagot. Zalán nyomban rámutatott a szóban forgó csillagra. Majd biztos voltam benne, hogy több észrevétele nem lesz a képpel kapcsolatban, de meglepetésemre egyszer csak a papír két másik pontjára is rámutatott. Jött Réka, aki a lapocskával a kezében gyorsan kivágta, hogy ott egy autó. Összenéztünk Tibivel, mert egyikőnk sem látta a verdát.
Néhány vizsgálat után a doktornő felpattant és közölte, hogy akkor jön 3 kör szemcsepp, majd újra vele ugyanitt a folyt. köv. Elég kellemetlenül éreztem magam, hisz pont én biztosítottam arról szemem fényét, leánykámat, hogy ááá, ő nem fog kapni szemcseppet...Erre csak rögtön három környit...Szerencsére a szemcsepp adagolását nem bízták ránk, tán még most is ott ücsörögnénk....Profi asszisztens cseppentett, elismerésre méltó rutinnal. Én fogtam le Rékát, Apa Zalánt. Gyorsan túl voltunk rajta, nem volt annyira rettenetes.
Az első cseppeket jól viselték a gyerekek, a másodikat nehezebben, Rékától zengett az egész emelet. A harmadik kör előtt Réka semmit nem bízott a véletlenre, meglógott. Futásnak eredt, ki az ajtón, el a belgyógyászati szakrendelés előtt. Valahol a folyosó legvégén, a lépcsők előtt kaptam el a grabancát. Ordított:
- Hisz megvolt a három csepp, ez már a negyedik lesz! Nem akarooom! Nem kell! Nem szeretném! Nem engedeeeeeeeeeeeee! Fáj! Csííííp! Neeeee!! - szem nem maradt szárazon, aki hallotta őt így tiltakozni. Persze megkapta a magáét és azzal némileg megkönnyebbültem, a kellemetlen részen túl voltak a gyerekek.
Kaptunk 25 szabad percet a vizsgálat előtt, hogy pofásan kitáguljanak a pupillák. Lelifteztünk a büfébe, gondoltam töltök némi péksüteményt a lányba, még kedvenc narancslevét is megvettem. Nehogy unatkozzunk, Réci ezen a ponton egy egész vicces hisztit vert ki a büfé előtt, hogy neki NYALÓKA KELL! NEM KELL POGÁCSA, NEM KELL NARANCSLÉ. NYALÓKA KELL!!! - sok elvemet és bogaramat feladtam már a gyereknevelés terén, maradványok azért még akadnak. Ilyen például hogy cukorkát, annak bármilyen fajtáját nem adunk a gyereknek, így nyalókát sem. Majd vesz magának egyszer, ha akar. A bökkenő ott figyelt, hogy barátnőm a nyáron megajándékozta Récimet egy nagyon ELSŐ nyalókával és ez most valahogy, a szemcseppentés feletti sokk hatására bekattanhatott neki. Vagy leesett a cukorszintje a nagy drámában? Akárhogyis, nyalókát nem kapott.
Viszont mivel az asszisztens úgy nyilatkozott, mehetünk amerre látunk, csak 25 perc múlva érjünk vissza, így kisétáltunk a rendelőintézet kapuján....Szerintem nem volt a legjobb ötlet, a gyerekek szemét nagyon bántotta a nap. Réka konkrétan becsukta őket és hagyta, hogy vakon vezessem a déli max. napsütésben, Zalán apja nyakába fúrta buksiját. Nohát....eddig csak azért mart a bűntudat, hogy szemüveges vagyok és emiatt a gyerekeknek olyasmi kínokat kell kiállniuk, mint a szemészet....most már egyenesen hülye szülőnek éreztem magam. Bemenekültünk egy DM üzletbe és ki sem jöttünk onnan csak újabb 22 perc múlva.
Pénztártól való távozás után visszarongyoltunk a rendelőbe. Hamar sorra kerültünk, pikk pakk túlestünk a teszteken, melynek a végén közölte a doktornéni, hogy minden rendben, mind a kettő gyerkőc szeme szerencsére rendben van és éles. Érdekes, hogy a vizsgálatig, azaz aznap reggelig ennek ellenkezője nem is igen fordult meg a fejemben. Réka sokszor mutat nekem olyan repcsiket az égen, amiket nem hogy soha nem vennék észre magamtól, de még szem meresztve is alig látom. Zalán szeme pedig miért is ne lenne jó?! Viszont a rendelőben eltöltött két óra után zabszem sem fért volna ODA....Szóval a jó eredmények hallatán malomkő gördült le a szívemről.
Kontroll jövőre, amikor Réka 5, Zalán 2 éves lesz. Sajnos nem teljesen értem, hogy miért kell évente vizsgálni őket, különöse tekintettel a szemcseppes tágításra, hiszen mindketten időre születtek, komplikáció mentesen 10/10-es Apgar-ral, mai napig panaszmentesek (oké, Rékának volt élettani "bandzsítása" zsenge 7 hónapos korában....Zalán könnycsatornáira is ráfért egy alapos átmosás....) Mindössze annyi a probléma, hogy az anyukájuk rövidlátó. Sehol a családban a felmenők és oldalági rokonok között egyetlen szemüveges sem. Én vagyok az egyetlen kakukktojás. És úgy tűnik, ez elég indok az évenkénti vizsgálatokhoz.
Mindegy, alaposság fél egészség?.....Felejtődőben van lassan az egész és fókuszba kerül az, ami miatt már nagyon izgulok (csak úgy teszek, hogy nem): az ÓVODA. Hétfőn reggel kézen fogom Réci lányom és szemügyre vesszük ezt a Pitypang óvodát. Drukk, drukk, drukk!
