Réka mondta 12

Én: - Látod, látod, hiába kértem, hogy vedd fel a pulcsid tegnap...Meg is fáztál. 

Réka: -  Anya....rajtad volt pulcsi, mégis beteg lettél...

Kinyitottam a szám, majd becsuktam. Nem jutott eszembe frappáns válasz.

***

Együtt pancsolunk a fürdőkádban, Réka és én.

Egyszer csak fel és alá rugózik a habokban, mire lelkes vigyorral a képemen mondókára gyújtok.

- Gyí, paci paripa....nem messze van Kanizsa..... 

- Nem, nem. - csóválja a fejét Réka.

- Nem? Nincsenek pacik? - kérdezem.

- Nem. EZ ITT A FÜRDŐSZOBA. - néz rám okoskodva és nem először érzem azt, hogy szentül hiszi, sokkal okosabb nálam. Ami, jelzem, igaz...

***


Azt játszuk, hogy összegyűjtjük így tavasz tájékán, milyen virágokat ismerünk. 
- Jácint! - rikkantja Réka. 
- Nagyon jó. - bólintok.
- Orchidea! 
- Jóóó!
- Őőőőő...
- No milyen virágokat ismerünk? 
- Jácint! 
- Az már volt!
- Akkor orchidea.
- Igen...az is volt.
- Akkor jácint. 
- ....
- Vagy orchidea. 
- Azt már mondtad, Réka.
- Jójó, akkor jácint. - rám néz, villan a szeme, majd kibuggyan belőle az a gurgulázós nevetés, amit még az óvónénik is imádnak az oviban. Amikor a huncutságot osztogatták, Rékán nagyon nagyon sietett sorbanállni. 
***

Réka egy régi igazolványképet forgat a kezében, melyet valamelyik fiók mélyéről bányászott elő.

- Ezen még öreg voltál....- motyogja halkan. 

- Tessék?? - ez voltam én.

Vonakodik válaszolni, szégyenlősködik, majd végül a fülembe súgja újra a fenti mondatot.

- Öreg? - kérdezem nevetve.

- Igen. Zalán pocakban volt akkor...

- És már szebb vagyok?

- Igen, sokkal szebb. - derül fel az arca hirtelen és buzgón bólogat. - Szép vagy, anya.

Következtetések:

1) Én csak egyre fiatalodom...legalábbis a lányom szerint.

2) És szépülök is. Évről évre. 

***

Zalán hiperszuper sebességre képes, ha mászásról van szó. Ha kergetjük, pláne. Ezt egy alkalommal apja valahogy így kommentálja.

- Nagyon fürge Zalán, csak úgy húzza a kék csíkot. - merthogy kék pizsiben virított aznap este a legény. - Réka vizslatja, nézegeti a járólapot, meresztgeti a szemét, majd visszatér a nappaliba hozzánk.

- Én nem is láttam semmilyen csíkot. Hol van???

****

Egy heves féltékenységi roham lezajlása után elcsendesedik Réka végre.

- Mire jó ez, Réka, miért kell ezt csinálnod? - kérdezem szomorúan. Egy darabig kivár, majd annyit mond halkan.

- Én is emberből vagyok. - azt hittem, rosszul hallok, de nem.

Halovány lila gőzöm sincs, hogy ezt honnan vette, hol hallhatta, eddig nem sikerült rájönnöm.

***

Amíg mosogatok, Rékám mellettem képzeletbeli tortát süt a gyümölcsformában.

- Ez alkoholos süti lesz. - jegyzi meg egyszer csak.

- Alkoholos?? De hiszen akkor abból nem ehetsz sem te, sem Zalán. - felelem.

- De ebben babaalkohol van, azt eheti Zalán is.

Vagy úgy! Az más. 

***

Zalánom mostanában olyasmiket produkál, ha BarnaMaciról van szó, hogy azt egy nyuszi is megirigyelné. Egy este beszélgetünk Rékával, ahogy éppen pelenkacseréhez készülődünk Zalánnál és elhagyja a számat a "szorulás" szó (a pontos szövegkörnyezetet nem jegyeztem fel.) Réka szemügyre veszi Zalánt, meghuzigálja a pizsit a válla táján, majd megállapítja nagyokosan.

- Nem, most nincs szorulása.

- ??? - majd kicsit később: - Mert milyen az, ha Zalánnak szorulása van? Mit gondolsz?

- Hát...nem is tudom. - feleli szégyellősen Réka. - Szorítja a ruhája, nem?

Amikor a hiszti- és dackorszak egyszerre támad

Na olyankor azt hiszem, szüksége van az embernek minden atomnyi türelmére, derűjére és optimizmusára. Valamint frissen vasalt idegekre. Minél vastagabbak, annál jobb. Nálunk a fentiek néhány hete jelentek meg, előbb a vad dackorszak és utána a hisztik áradata (így rémlik) és bizton állíthatom, hogy mostanára Apával így vagy úgy, de mindketten elértük a mélypontot.


Egyébként régóta készülök írni egy bejegyzést hiszti témában. Olyan régen, hogy azóta tapasztalatokkal bőven gazdagodván meg is világosodtam, hogy amikor először akartam erről néhány kerek mondatot alkotni, még nem is tudtam róla, milyen is egy amolyan igazi, mindent elsöprő RékaHiszti. De jó is volt azt hinni, hogy azok akkor a hisztik legrosszabbjai voltak.... Áh, naív szülők! Ártatlan kis hangulat- és vélemény nyilvánításokat eregetett ki magából  Rékám, nem többet zsenge másfél, két éves korában, melyek eltörpülnek, a feledés homályába vesznek a mostani kitörések mellett.


Apa számára a vasárnapi nagybevásárlás tette be a kaput. Hiperszuperbeni sétánk alatt egyik hiszti és ordítófrász követte a másikat szinte ritmikus ütemben. Kettő komolyabb is akadt, az elsőnél a földön fetrengett mérgében Réci valahol a banános kosarak és a saláták között, amiért az apja harisnyába merte rázni (a procedúra közepette vadul kiabált Réka : "segítsééég, segítsééég", ami nem kevés figyelmet irányított ránk a kedves vásárló közönség részéről....) Aztán egy kiflivég került a dráma középpontjába, melyet orvul megettem én..., jelzem az ő hozzájárulásával. Rékám olyan csillapíthatatlannak tűnő csapkodásba, ordításba és könnyzáporba kezdett, hogy már elgondolkodtam rajta, vajh mennyire normális ez??? Mármint nem a lányom, hanem a viselkedése. Amikorra lecsillapodott, már majdnem hazaértünk. Akkor közöltük vele, hogy úgy döntöttünk, mostanában nem visszük magunkkal vásárolni...


Gyakran elmélkedek rajta, hogy hogy is kezdődött ez az egész? És mikor? Annyi bizonyos, hogy eleinte a hisztik célkeresztjében Apa állt. Ezen nagyon nem is estem gondolkodóba, hiszen

1) következetességben egész jó vagyok (vagy legalábbis jobb, mint Apa)

2) Apától igényelte a több figyelmet Rékám. 

Az utóbbi 1-2 hétben azonban már nem válogatott Réka, nálam ugyanúgy előkapta a hisztijét, mint Apánál.  És ez egészen felkészületlenül ért.

Milyen is egy RékaHiszti? Lássuk csak!

Gyakorisága: ijesztően sűrű, legrosszabb esetben egyik követi a másikat (főleg, ha fáradt)

Ereje: Olykor tényleg félelmetes (ha idegen vagy gyermektársaságban keveset mozgó látja, biztos megfordulna az illetőnek a fejében, hogy "Nincs ennél a gyereknél egy kis bibi???"

Folyamata: Akár egy helyes kis zivatar. HIrtelen jön, egyre erősödik, erősödik, aztán eláll.
Hossza: Néhány perc

Díszítő elemek: ordítás (lásd fába szorult féreg), kiabálás,könnyek, szederjes, lila arc, válogatott gorombaságok fejünkhöz vagdalása (menjinnen, hagyjbékén és társai), verem magam a padlóra, dobálom magam az ágyban. Közben kommunikációra képtelen. Sehallselát...

Oka: legtöbbször indurka pindurka apróság a kiinduló ok. Például ki akarom fizetni, amit vettem a DM-ben. Vagy kivesszük őkelmét a kádból. Vagy begomboljuk a pulcsiját. Stb. 

Alkalmazott módszerek hiszti megszűntetésére, megelőzésére:  

- Háttérbe húzódni és kivárni a végét, mást aligha tehetek (bár ez egész rosszul alkalmazható mondjuk utcán, üzletben, vendégségben, társaságban). 

- Gondoskodni arról, hogy este időben ágyba kerüljön, délután aludjon vagy legalább pihenjen egy picikét

- Édességből (csokoládé) minél kevesebbet adagolni, mert fáradtsággal párosulva a csoki hihetetlen dolgokat hív elő leánykámból.

Csődöt mondott módszerek: 
- Fenyegetés, zsarolás (nem nézhetsz Dórát, ha nem hagyod abba), 
- csendes, nyugodt érvelés (hiszti közben nincs értelme, mintha csak a falnak magyaráznék), 
- nyakleves (olaj a tűzre) 

A védőnő szerint (aki persze még nem látta Rékám hisztizni, de van három gyereke) mindez élettani, hiszen pusztán néhány percig tart (bár olykor óráknak tűnik...) Akkor is, ha úgy vélem, a hiszti mélypontján nincs is egészen magánál a lány. Azzal vigasztalt, hogy egy olyan erős jellemű, határozott , értelmes lánynál, mint amilyen Réka, várható volt, hogy a hisztis kor eljő. És a három-öt éves kor ippen ennek az időszaka. Majd hozzátette, hogy no para, a kamaszkor sokkal rosszabb lesz....

Az utóbbi napokban annyit gondolkodtam, hogy mi lehet a megoldás. Mert egyre gyakrabban fordul elő, hogy hisztik során tehetetlenségemben magam is bőgni szeretnék. Erőtlennek, gyengének és bénának érzem magam, amiért a hisztikkel nem tudok mit kezdeni. Keresem az okokat, a kiutat, egy utat, de hiába forgolódom este az ágyban órákat álmatlanul, semmi okosat nem tudok kitalálni.....


És akkor még nem is beszéltünk a dackorszakról, amely - szemben a hisztikkel, amelyek "csak" leszívják az erőm minden szempontból - nálam klasszul ki tudja csapni a biztosítékot....


Folyt.köv.

Ovis történet

Azt hiszem, ma egy kicsit kiakasztottuk M. óvónénit. Réka és én együttes erővel.

Történt, hogy szokás szerint fél 1 tájban átbattyogtunk Zalánommal az óvodába Réciért. Kivételesen Zalánomat mei-tai-ban akasztottam magamra, mert akkor ébredt fel frissiben,  ellenben szorított az idő, muszáj volt indulni. Bújós is volt még, álmoskás, hát jobb megoldásnak tűnt a mei-tai a babakocsinál. 

Ahogy odaértünk, láttam, hogy még zajlik az ebéd, csukva volt a csoportszoba ajtaja...befelé fülelve a kanálcsörgés dominált az általános gyerekzsivaly felett...hát sarkon fordultunk és kisétáltunk a verőfényes napsütésbe, tettünk egy kört az óvoda udvarán. Ahogy visszatértünk a Katica csoporthoz, egykettőre nyílt az ajtó és dúródott rajta kifelé Réka. Örült nekünk nagyon. Kisvártatva az óvónéni visszahívta a szobába, hogy nincs vége az ebédnek , a desszert hátravan. 

Kiderült, hogy egy rajzpályázaton díjat nyertek a Katicások, a díjjal együtt járt például egy csokitorta is, melyet ebéd után fogyasztott el a vidám gyereksereg. Igen ám, de Rékának igencsak mehetnékje volt, nem akart visszamenni a csoportba, hiába nyugtatgattam, hogy megvárjuk, üljön csak vissza és falatozza el kedvenc csemegéjét. Először azt hittem,     távozunk rögvest, aztán felfedeztem Rékán a bizonytalanságot is.. Őrlődött a lelkem. Vonzotta a torta, amit L. óvónéni éppen szeletelni és osztogatni kezdett, egyben élénk vörös riasztófények villóztak rögtön kis buksijában, ha látótávolságon kívül kerültünk. Mondjuk egy ajtó egyik illetve másik oldalára. 

Mivel az ebéd még tartott és tudtam róla, hogy ez a szabály, becsuktam az ajtót, ahogy Réka végül hosszas vacillálás után helyet foglalt az asztalnál....ám egy percet sem vártam a folyosón, már hallottam, hogy kétségbeesetten ordít valaki odabenn. És mivel a csoport éppen csokitortán osztozkodott, tudtam, hogy senki másnak nem lehet bánata, csak az én lányomnak. 

Bár tudatában voltam, hogy M. óvónéni nem szereti, ha anyuka a csoportszobában múlatja az idejét, ez még a beszoktatás idejéről világos lett számomra, megálltam a nyitott ajtó mellett, leánykám is látott, nem akadályoztam a forgalmat. Réka meg is nyugodott, türelmesen várta, hogy neki is jusson a tortából. 

M. ekkor megkért, hogy menjek ki a csoportszobából, mert másképp Réka nem fog enni. Azt feleltem, hogy éppen akkor nem fog, ha kimegyek....- de rendben, hátrébb léptem a folyosó forgatagába. Alig csukódott be a csoportszoba ajtaja, Réka már fel is rántotta azt (közel ült az ajtóhoz), mindenképpen látni akart. Így hát elfoglaltam megint állásomat a nyitott ajtóban.  M. nem örült. Valami olyasmit mondott, hogy ha minden gyerek anyukája, mamája megjelenne a csoportszobában, hát milyen is lenne az....Felajánlotta, hogy akkor adott  helyzetben etessem meg Rékával a tortát odakinn. Egy miniatűr szalvétára tette a tortát és felém nyújtotta. Ohne tányér vagy villa....Mondtam, hogy nem tudom megetetni a zsúfolt, tömött folyosón, Zalán is rajtam kapálódzik....köszi szépen, de hadd egye meg Réka a tortát az asztalnál most már....

Amíg Réka falatozott, - mert végre nekilátott - az ajtóban álltam. M. óvónéni megjegyezte, hogy sajnos nincs több székük, nem tudok leülni. Megnyugtattam, hogy nem is szeretnék leülni, köszönöm szépen...

Réka végül három falattal leküldte a torta felét, majd felállt és enyhén menekülés szerűen távozott.

Nem igazán látom be, miért volt akkora probléma ez az egész. Nem költöztem volna be a csoportszobába, verek sátrat vagy ilyenek...Beíratkozni sem szándékozom. Arról lett volna szó csupán, hogy egy nyugtalan gyerkőc szépen el tudta  volna fogyasztani azt az ártatlan tortaszeletet.Ami így nem sikerült, mert Réka úgy evett, mintha minden pillanatban diffundálnék Zalánostul mindenestül. Pont abban az oviban, ahol a családiasságra, rugalmasságra oly nagyon büszkék....Na mindegy, apróság az egész.

Egyébként mondtam már, hogy nem szeretem ezt az óvodát???

Boldog névnapot, Zalcsi!

Amikor megegyeztünk Apával, bőven a szülés előtt, hogy kisfiunk a Zalán nevet kapja majd, még titkon reménykedtem, bíztam, hogy végül mégis Gergely lesz Ketteském. Talán hogy a szülőszoba eufóriájában Tibim leborul az ágyam mellé ahogy megérkezik eme fényes szép világra csemeténket, és könnyes szemmel annyit rebeg:

- Tökös csaj vagy, anya, legyen hát ahogy szeretted volna, Gergely lesz a fiunk neve! - noshát ilyen nem történt, sem szülés előtt, sem utána. 

Ami persze - jelzem - nem baj. Már csak azért sem, mert aztán ahogy később a kezembe foghattam sarjamat, akit annyira vártunk.....addigra Zalán volt ő régen. Ma már csak fakuló emlék, blogban, naplómban olvasott megmosolyogtató történet, hogy egykor Gergely, Gergő volt az én befutó nevem. Az én fiam, a mi fiunk Zalán. Zalek, Zalcsi, Zalcsika, Zozó, Zozkó, Zozek, Zati.

Boldog első névnapot, drágám!

Kreativkodunk

Hogy is definiálhatnám a vízfestéket? Hm, mondjuk úgy, hogy ez valami olyasmi, ami Rékánál felejtőssé teszi a ceruzát, a filcet és a zsírkrétaceruzát is (majdnem) egyszerre.

Pedig a lelkem mélyén valahol megbúvik egy apró pici fóbia festékileg, szóba sem jöhetett, hogy ujjfestéket vettem volna zsenge korú Kétévesemnek (vagy akár a Háromévesnek.) Úgy gondoltam, nem létezik annyi reklámújság és csomagolópapír, amely kellő négyzetméteren, kellő vastagságban szétterítve megóvja a szőnyeget, a padlót, a bútorokat és úgy egyáltalán....

Aztán valami történhetett velem pár hete, mert azok kaptam magam, hogy festék, ecsetek, pici ecsetmosó tálkák libbennek a kosaramba többek között az egyik üzletben....Ezek után alig lepődtem meg azon, hogy a hétvégi kreativkodás előkészületeinél Rékán kívül magamon is észrevettem a gyermeki izgalom jeleit....Ó, általános iskolai éveimbe repített vissza, ahogy ecsetemet forgattam a szebbnél szebb színű festékeket tartalmazó küblikben. De régen is volt, asztapaszta....

Kezdetnek Rékám azokat a tányérkákat kapta meg, amelyek még a kórházi napokból maradtak meg (elsősorban azért, mert nem is jutott végül eszembe bevinni őket magammal). Szabad kezet kapott, azt festhetett rájuk, amit csak akart. Ismerkedhetett magával a festéssel, mint új technikával, az ecsettel. Szenzációt jelentő alkotás persze nem született, de Réka azóta minden nap festeni akar, azzal jön haza az oviból, hogy "fessünk már, anyaaaaa...." 

Fogunk, drágám, fogunk. Káresemény egyébként nem történt. Kétszer ugyan elvetődött az esetmosó fekete löttye nagy tócsát hagyva maga körül, dehát mire való a konyhai papírtörlő és társai? Lánykám öröme, csillogó szemei minden pénzt megérnek. Egy fóbiával kevesebb. Habár, izé....csak akkor festünk, ha Zalánt vagy lefoglalja valaki vagy alszik....

Hát nem széééép? Herendi és Zsolnay itt dörömbölnek az ajtón, hogy a pontos dizájnt megkaphassák tőlünk. Teljesen megértem őket.  

A mester alkotás közben.  

Ezt a nyulat én készítettem amolyan Előhúsvéti nyúlnak. Réka nem igen figyelt anyára sajnos.....nem akart ő  hallani buzgalmában semmiről másról, csak a festésről, festésről és festésről. :-)