2011. március 31., csütörtök

Ovis történet

Azt hiszem, ma egy kicsit kiakasztottuk M. óvónénit. Réka és én együttes erővel.

Történt, hogy szokás szerint fél 1 tájban átbattyogtunk Zalánommal az óvodába Réciért. Kivételesen Zalánomat mei-tai-ban akasztottam magamra, mert akkor ébredt fel frissiben,  ellenben szorított az idő, muszáj volt indulni. Bújós is volt még, álmoskás, hát jobb megoldásnak tűnt a mei-tai a babakocsinál. 

Ahogy odaértünk, láttam, hogy még zajlik az ebéd, csukva volt a csoportszoba ajtaja...befelé fülelve a kanálcsörgés dominált az általános gyerekzsivaly felett...hát sarkon fordultunk és kisétáltunk a verőfényes napsütésbe, tettünk egy kört az óvoda udvarán. Ahogy visszatértünk a Katica csoporthoz, egykettőre nyílt az ajtó és dúródott rajta kifelé Réka. Örült nekünk nagyon. Kisvártatva az óvónéni visszahívta a szobába, hogy nincs vége az ebédnek , a desszert hátravan. 

Kiderült, hogy egy rajzpályázaton díjat nyertek a Katicások, a díjjal együtt járt például egy csokitorta is, melyet ebéd után fogyasztott el a vidám gyereksereg. Igen ám, de Rékának igencsak mehetnékje volt, nem akart visszamenni a csoportba, hiába nyugtatgattam, hogy megvárjuk, üljön csak vissza és falatozza el kedvenc csemegéjét. Először azt hittem,     távozunk rögvest, aztán felfedeztem Rékán a bizonytalanságot is.. Őrlődött a lelkem. Vonzotta a torta, amit L. óvónéni éppen szeletelni és osztogatni kezdett, egyben élénk vörös riasztófények villóztak rögtön kis buksijában, ha látótávolságon kívül kerültünk. Mondjuk egy ajtó egyik illetve másik oldalára. 

Mivel az ebéd még tartott és tudtam róla, hogy ez a szabály, becsuktam az ajtót, ahogy Réka végül hosszas vacillálás után helyet foglalt az asztalnál....ám egy percet sem vártam a folyosón, már hallottam, hogy kétségbeesetten ordít valaki odabenn. És mivel a csoport éppen csokitortán osztozkodott, tudtam, hogy senki másnak nem lehet bánata, csak az én lányomnak. 

Bár tudatában voltam, hogy M. óvónéni nem szereti, ha anyuka a csoportszobában múlatja az idejét, ez még a beszoktatás idejéről világos lett számomra, megálltam a nyitott ajtó mellett, leánykám is látott, nem akadályoztam a forgalmat. Réka meg is nyugodott, türelmesen várta, hogy neki is jusson a tortából. 

M. ekkor megkért, hogy menjek ki a csoportszobából, mert másképp Réka nem fog enni. Azt feleltem, hogy éppen akkor nem fog, ha kimegyek....- de rendben, hátrébb léptem a folyosó forgatagába. Alig csukódott be a csoportszoba ajtaja, Réka már fel is rántotta azt (közel ült az ajtóhoz), mindenképpen látni akart. Így hát elfoglaltam megint állásomat a nyitott ajtóban.  M. nem örült. Valami olyasmit mondott, hogy ha minden gyerek anyukája, mamája megjelenne a csoportszobában, hát milyen is lenne az....Felajánlotta, hogy akkor adott  helyzetben etessem meg Rékával a tortát odakinn. Egy miniatűr szalvétára tette a tortát és felém nyújtotta. Ohne tányér vagy villa....Mondtam, hogy nem tudom megetetni a zsúfolt, tömött folyosón, Zalán is rajtam kapálódzik....köszi szépen, de hadd egye meg Réka a tortát az asztalnál most már....

Amíg Réka falatozott, - mert végre nekilátott - az ajtóban álltam. M. óvónéni megjegyezte, hogy sajnos nincs több székük, nem tudok leülni. Megnyugtattam, hogy nem is szeretnék leülni, köszönöm szépen...

Réka végül három falattal leküldte a torta felét, majd felállt és enyhén menekülés szerűen távozott.

Nem igazán látom be, miért volt akkora probléma ez az egész. Nem költöztem volna be a csoportszobába, verek sátrat vagy ilyenek...Beíratkozni sem szándékozom. Arról lett volna szó csupán, hogy egy nyugtalan gyerkőc szépen el tudta  volna fogyasztani azt az ártatlan tortaszeletet.Ami így nem sikerült, mert Réka úgy evett, mintha minden pillanatban diffundálnék Zalánostul mindenestül. Pont abban az oviban, ahol a családiasságra, rugalmasságra oly nagyon büszkék....Na mindegy, apróság az egész.

Egyébként mondtam már, hogy nem szeretem ezt az óvodát???

2011. március 30., szerda

Boldog névnapot, Zalcsi!

Amikor megegyeztünk Apával, bőven a szülés előtt, hogy kisfiunk a Zalán nevet kapja majd, még titkon reménykedtem, bíztam, hogy végül mégis Gergely lesz Ketteském. Talán hogy a szülőszoba eufóriájában Tibim leborul az ágyam mellé ahogy megérkezik eme fényes szép világra csemeténket, és könnyes szemmel annyit rebeg:
- Tökös csaj vagy, anya, legyen hát ahogy szeretted volna, Gergely lesz a fiunk neve! - noshát ilyen nem történt, sem szülés előtt, sem utána. 

Ami persze - jelzem - nem baj. Már csak azért sem, mert aztán ahogy később a kezembe foghattam sarjamat, akit annyira vártunk.....addigra Zalán volt ő régen. Ma már csak fakuló emlék, blogban, naplómban olvasott megmosolyogtató történet, hogy egykor Gergely, Gergő volt az én befutó nevem. Az én fiam, a mi fiunk Zalán. Zalek, Zalcsi, Zalcsika, Zozó, Zozkó, Zozek, Zati.

Boldog első névnapot, drágám!

2011. március 29., kedd

Kreativkodunk

Hogy is definiálhatnám a vízfestéket? Hm, mondjuk úgy, hogy ez valami olyasmi, ami Rékánál felejtőssé teszi a ceruzát, a filcet és a zsírkrétaceruzát is (majdnem) egyszerre.

Pedig a lelkem mélyén valahol megbúvik egy apró pici fóbia festékileg, szóba sem jöhetett, hogy ujjfestéket vettem volna zsenge korú Kétévesemnek (vagy akár a Háromévesnek.) Úgy gondoltam, nem létezik annyi reklámújság és csomagolópapír, amely kellő négyzetméteren, kellő vastagságban szétterítve megóvja a szőnyeget, a padlót, a bútorokat és úgy egyáltalán....

Aztán valami történhetett velem pár hete, mert azok kaptam magam, hogy festék, ecsetek, pici ecsetmosó tálkák libbennek a kosaramba többek között az egyik üzletben....Ezek után alig lepődtem meg azon, hogy a hétvégi kreativkodás előkészületeinél Rékán kívül magamon is észrevettem a gyermeki izgalom jeleit....Ó, általános iskolai éveimbe repített vissza, ahogy ecsetemet forgattam a szebbnél szebb színű festékeket tartalmazó küblikben. De régen is volt, asztapaszta....

Kezdetnek Rékám azokat a tányérkákat kapta meg, amelyek még a kórházi napokból maradtak meg (elsősorban azért, mert nem is jutott végül eszembe bevinni őket magammal). Szabad kezet kapott, azt festhetett rájuk, amit csak akart. Ismerkedhetett magával a festéssel, mint új technikával, az ecsettel. Szenzációt jelentő alkotás persze nem született, de Réka azóta minden nap festeni akar, azzal jön haza az oviból, hogy "fessünk már, anyaaaaa...." 
Fogunk, drágám, fogunk. Káresemény egyébként nem történt. Kétszer ugyan elvetődött az esetmosó fekete löttye nagy tócsát hagyva maga körül, dehát mire való a konyhai papírtörlő és társai? Lánykám öröme, csillogó szemei minden pénzt megérnek. Egy fóbiával kevesebb. Habár, izé....csak akkor festünk, ha Zalánt vagy lefoglalja valaki vagy alszik....



Hát nem széééép? Herendi és Zsolnay itt dörömbölnek az ajtón, hogy a pontos dizájnt megkaphassák tőlünk. Teljesen megértem őket.  




A mester alkotás közben.  



Ezt a nyulat én készítettem amolyan Előhúsvéti nyúlnak. Réka nem igen figyelt anyára sajnos.....nem akart ő  hallani buzgalmában semmiről másról, csak a festésről, festésről és festésről. :-)

2011. március 28., hétfő

Hogyan indítsuk jól a hétfő reggelt?

Tuti receptem van. 

1) Felejtsük kisdedünk tízóraiját mondjuk az ágya mellett, elérhető közelségben. Kupakot, zárófedelet, tetőt tányérról, dobozról, üvegecskéről eltávolítani! Ez fontos. Az eredmény nem fog elmaradni kíváncsi gyerekek esetében. Ha ingerszegény az ágyikó, akkor pláne. Lásd alább:



Nem maradt egyetlen egy takaró, ruhadarab vagy játék sem folt nélkül. Hogy is képzeltem, hogy bármi is megúszta volna a bulit? :)


Amire nem loccsant közvetlenül a barackos cucc, arra Zalánom két kacsóval és két lábacskával valamint szorgos munkával JUTTATOTT. Szerintem mindössze egyetlen perci voltam távol. Mennyi időbe telik kiüríteni a mosógépet fél adagnyi tartalomtól? Amikor szembesültem fiacskám művétől, hirtelen nem is tudtam, mit csináljak....aztán rövid habozás után átszaladtam a nappaliba a fényképezőgépért....


Happy end 1: Amikor minden barackos holmi vidáman tisztálkodott a mosógép gyomrában és Zalánomat is tiszta ruhába csavartam, lelkembe újra visszatért a béke....


Happy end 2: Idilli kép a szárítóról

Konklúzió: (Azon túl, hogy nem hagyunk gyermekünk közelében lehetőleg soha semmilyen enniinnivalót blablabla....) Inkább barackos almát kenjen szét az ágyában, mint mondjuk...kevésbe illatos barnamacikat. Mert tudni kell optimistának lenni. :) 

2011. március 25., péntek

Zalán elhagyta a tizediket is...

Azaz immáron a tizenegyedik hónapját tapossa a legényke. Ami számomra teljességgel hihetetlen. Mindig is nehezemre esett felfogni, hogy az idő bizony telik, múlik, szalad és ez most Zalán növekedésével kapcsolatban is így van....Ahogy újra és újra tolom magam előtt a bébitaxiban és figyelem formás kis buksiját hátulról, azt, ahogy ujjacskáival a kormányba kapaszkodik....egyre csak arra gondolok, tegnap volt, hogy a hasamra tették ama szülőszobán, bizisten tegnap....Pedighátugye....nyilván nem.







Tartok egy kis összefoglalót, milyen is az én Zalánom mostanság.


Beceneve: Zalcsika. (Na ezt sem hittem volna tavaly ilyenkor, hogy egyszer ilyesmi hagyja el a szám....Bár ha belegondolok, tavaly ilyenkor még névtelen volt a kisdrága.) Réka olyan anyaszívet melengetőn tudja ezt a szót kiejteni, hogy a becenévragadós lett, immár nekem is kedves.

Súly: 8,5 kg körül van, sokat biztosan nem kapott magára az elmúlt négy hétben, hiszen befigyelt itt Ötöske (fogacska) , valamint két heten keresztül áradó cifra színű takonyáradat. És főleg, ami mindkettővel jár, az étvágytalanság.


Pocaktömés: Nekem nem adatott meg egyelőre, hogy megtudjam, milyen is egy igazán jól evő csemete. Csipeget, eszeget, de étvágya erősen rapszódikus. Ami még lényegesebb, ez meg is látszik a kisfiamon. Inkább hosszú vékony, mint babásan párnázott. Az apja úgy szokta ezt némi elfogultsággal megfogalmazni, hogy "tiszta izom ez a gyerek." Jelenleg éppen szoktatom őkelmét a házi koszthoz. (Mármint Zalánt, az apja már hozzászokott.) Kissé későn ébredtem rá, hogy túl sok bébiétel kap...


Mozgásfejlődés: Bútorok mellett vidáman elvitorlázgat, lépeget. Helyből feláll és hosszan ácsorog. Hogy léphetne is, az egyelőre a jövő zenéje. Vetődni álló helyzetből két karomba viszont nagyon tud.

Fogacskák: 4 db és erősen törekszik kifelé az ötödik is, a bal felső ketteske a következő.


Éjszakák: Átalussza őket, persze, csak kétszer szopik is közben. Egyre nehezebben kelek fel hozzá éjjel és már régen nem figyelem, hány óra is van éppen.


Játékok: Kedvenc a bébitaxival, illetve bármi, ami nem játék. Ami játék kategóriába esik, azt többnyire 10 másodpercen belül eldobja, elunja. Érdekli még Réka babakocsija és abban a baba, de csak akkor fér hozzá, ha a nővére oviban tartózkodik. Mondjuk, a sütifaló bödönt is kedveli, bár egyenlőre inkább frusztrálja, hogy nem boldogul vele.


Integet, tapsol, táncol.


Idegenekkel és ismerősökkel egyaránt nagyon barátságos és érdeklődő. 

Imádom dörmi hangját, nagyon férfias.


Jól ismeri a különböző mesék zenéit, legyen az Bob, Sam vagy Thomas, ahogy feltűnnek a képernyőn, Zalán máris lelkesen tapsikol. 

Lábmérete: 19


Még naponta kétszer alszik.

Pelus mérete: 3 (Pampers), de épphogy.

Ruha mérete: 80


Rajong érte és imádja az apját. 


Ingben (is) meg lehet zabálni.


Nagyon nagyon szereti Rékát. Sokszor kezdeményezne játékot vele, reggel ébreszti, simogatja, ám Réka sokszor lerázza még, sőt, olykor kissé gorombán pattintja le, amire automatice elszorul a szívem....

Jajj, a cserepes virágoknak, ha Zalán számára hozzáférhető magasságban vannak. 


Kedvenc itala a víz. Ennek örülök.


Szeret hozzám bújni, az ölemben hosszan ücsörögni, karjaival a nyakamba kapaszkodni. 


Már nincs két hónap az első szülinapig. Amiről elsőként az jut eszembe, hogy még mindig nem tudok klassz tortát sütni. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!