Szolgálati kozlemény

A blog bizonytalan időre szünetel. Puszi mindenkinek. Majd jovünk nem sokára.

Ui: Gyógyulóban vagyunk, most már megmaradunk. :D

Helyzet változatlan

A helyzet változatlan.

Ennyit tudok most írni erről. :D

Hápci, Krákogi és Krohács

Ezek volnánk mi. Merthogy...

Hétfőn lerobbant Anya,

Kedden lebetegedett Réka,

Szerdán már tüsszog Apa is,

...és holnap csütortok lesz....

Mostanában minálunk....

Literszám fogy a tea és a gyümolcslé.

Deciszám az orrcsepp.

Százasával a pzs.

Lázunk nincs, de kutyául érezzük magunkat.

Vagyis inkább nyomorultul. Olykor mint aki az utolsót rúgja.

Hihetetlennek tűnik, hogy egyszer meggyógyulunk.

Apa nem adja fel, dolgozik egész nap. De beteg, az biztos. Ma nyolc helyett már fél hét korül itthon volt. Egy kiló kivit is hozott.

Egyébként egész nap megy a JimJam. Már az idegeimre megy Jakab kandúr, Connie bocistul együtt.

Nyakaljuk a lándzsás útifüvet /szerintem túrót sem ér/

Étvágyunk semmi, de úgysem érezzük az ízét semminek.
Aki kitalálta a digi lázmérőt, azon végrehajtanék egy azonnali vagyonfosztást /ha még él/. A régi higanyost akarom.

Réka napjában százszor elmondja: Nagyon beteg vagyok. És te is, anya. Nagyon beteg vagy.

Megint előléptettük a porszívót nappali enteriőrré.

Éjjel is porszívózunk. Orrot. A szomszédnak is van gyereke, talán nem csodálkozik. Mindenesetre rendőrt még nem hívott. És nem is jott fel egy elektromos orrszívóval a mancsában.

Réka maga porszívózza az orrát. De így is végigordítja olykor a procedúrát.

Nem akarja fújni az orrát zsepibe, mert aggódik, hogy akkor az fikás lesz....Magyaráztam, hogy az volna a cél, de nem ment át a dolog. Olykor nosztalgiával gondolok arra a három évre, amikor hírből sem ismertük a betegségeket.

Olykor ezt továbbvezetve azt gondolom, soha tobbet nem megy Réka oviba. Sőt, kozosségbe sem. Zalán sem.

Hát....Várjuk a gyógyulást. Nagyon.

Ui.: A farsangnak így idén lőttek. Még szerencse, hogy nem tartottam Rékának buzdító beszédet arról, milyen jó móka is a farsang, mint olyan. 


Hejj, pedig készültünk ám...

Talán majd ha valamennyien meggyógyultunk /1-2 hét és eljutunk tán oda/, rendezünk egy fánkos, táncos, jelmezes bulit itthon négyesben. 

Első szó

Hát mi más is lehetne egy Ketteskének?

Réka: - Nem adom oda, azzal nem játszhatsz. 

Zalán: - De, de...dedede.....

:D

Úgy kezdeném

...hogy három Réka mondtát szúrok legelőre, aztán majd folytkov. egyszer. Remélem, addigra nem felejtem majd el, mit is szerettem volna....

Numero 1-

Kitalálósat játszunk.

- Réka, melyik az az állat, amelyiknek piros a feneke? - mire Réka habozás nélkül:

- Zalán.

1.Zalánnak még az életben nem volt piros a popsija. Soha, de soha. Nem úgy Rékának, akinek olykor még most is. 

2. Soha, de soha nem emlegettem Zalánt Réka előtt úgy, mint egy állatot....

3. Lestrapált és megviselt záróizmaimnak és Rékának hála, majdnem bepisiltem, úgy nevettem. Cikkcakkban mégis eljutottam a vécére valahogy. 

Numero 2-

Réka magasra emeli a tenyerét...kivár....majd lecsap. Zalán hátára. A puffanás jókora.

 /.../

Negyed óra múlva Réka így fordul Zalánhoz, mintegy...bocsánatkérésként.

- Nagyon sajnálom, Zalcsi, nem vettem észre, hogy mogotted ott a hátad.

Numero 3-

- Réka, szeretnél nézni egy kis JamJam-et? - kérdezem egy reggel.

- Áh, nem, koszonom szépen, de most nem szeretnék JimJam.-et nézni..... - hárít a lány. Mire éppen elolvadnék, hogy a tokéletes választ hallottam és milyen szülő vagyok én, aki holmi tévével macerálja a gyerekét, inkább orülne, hogy eljátszik szépen a babájával, nos éppen itt tartottam, amikor folytatta.

- Ja, de, hiszen most Dóra van, Dórát szeretnék nézni, dededede, Dórát. - és már pattan is a kanapéra és várakozóan mered a tévére.