3. felvonás - Mei-tai

Úgy rémlik, valahogy azidő tájt szállt el minden blogolhatnékom (többek között), amikor csodaszép mei-tai-omra szert tettem. Bár az ártatlannak persze semmi köze nem volt ahhoz, hogy megszáll e az ihlet vagy nem, búskomor vagyok avagy vigyorgok, mint egy együgyű tejbetök....Szegény mei-tai semmiről nem tehet, eddig csak napfényt hozott az életembe. Az úgy volt, hogy.....

Nem is volt oly régen, hogy megfogadtam, a rugalmas kendő és a babaerszény után befejezem a kísérletezést hordozás terén és több eszközt már nem próbálok ki...... ahogy a fenti ábra mutatja, ez nem annyira sikerült. De ez egyáltalán nem baj!

Egy szép napon a teszvesz-en kóvályogva (természetesen valami egészen mást kerestem) megbabonázott ez a Gremesés egyed. Mielőtt tudatában lettem volna, mit teszek, azon kaptam magam, hogy már licitáltam is. Mély transzban. Aztán kitisztult az agyam valamennyire és józanul is mérlegeltem, hogy jó lesz az nekem, kell az nekem, szuper lesz ez a mei-tai....és ahogy ebben megállapodtam magammal, jött is az e-mail: megnyertem az aukciót. Hurráááá! 

Ahogy 2 nappal később megérkezett a szépség, az örömöm még csak nagyobb lett. Megkötése nagyon egyszerű, az anyaga finom puha, első osztályú, prémium minőség....egyszerűen felülmúlta minden várakozásomat.

Lassan egy hónapja az enyém, Zalán 7 kilóját akár 2 órán át is hordozhatom, nem fájdul meg tőle sem a hátam, sem a nyakam. Őfelsége szívesen tölti benne az idejét, előszeretettel alszik el benne. És egyszerűen öröm ránézni, olyan csinos jószág, ami szintén nem mellékes. Imádom, imádom, imádom!!!

Hol is tartottam?

Tényleg, hol is tartottam? Potom öt perce meresztgetem a szemem hol a plafonra, hol a monitorra, de semmi nem jut eszembe, mit is írhatnék. Már 10 percnél tartok....Hoppá, Doktor House  meztelenül szaladgál a konyhában. Mármint, nem itt nálunk szerencsére, hanem otthonában....(Be van kapcsolva a tévé, bár senki nem nézi.) 

Na összeszedem magam. 

Nos hát...több minden összejött. Először is kb. egy hete beadta a kulcsot a laptopom. Anélkül pedig bajos lenne blogot írni. Hogy a technika ördöge megfosztott számítógépemtől, először rosszul viseltem, ám két nap múltán már nem is nagyon bántam. Sőt, negyedik napra valami perverz módon még élveztem is, hogy szg nélkül és főleg, internet nélkül tengettük napjainkat. Ezzel egyidőben ugyanis kétgyermekes anya szerepem legnagyobb lelki válsága szakadt rám az elmúlt hetekben. 


Tulajdonképpen semmi különös nem történt. Réka kisasszony úgy döntött, megnézi hol húzódnak határai és ha már kitapogatta őket, jelentősen meg is reformálja őket. Vagy legalábbis megpróbálja. És ebben - vagyis próbálkozásban - nem is volt hiány. A hétköznapok szintjén ez folyamatos konflikuskezelést és válságmenedzselést jelentett. Nem is tudom, hány földhözvágom-magam-és-ordítok-mint-a-sakál stílusú hisztit éltünk túl per nap. Egy idő után nem számoltam. Főleg, hogy egyik a másikba ért jóformán. Nem is csodálkoztam, hogy esténként rendre hulla fáradtan, rojtosra szakadt idegekkel vonszoltam magam az ágyba és aludtam, mint akit agyonütöttek, mielőtt az optimális szundipózt felvehettem volna.


Sokat gondolkodtam rajta, hogy mi lehet a megoldás. Mit csinálhatnék másképp? Hogyan bűvészkedhetnék, hogy elvegyem Réka hisztis kedvét? Igazából megoldást nem találtam. Tibi apu szerint túlteng a leánykában az energia, foglaljam le a kiscsajt! Okés. Újrakezdtük az Emi néni féle készségfejlesztő foglalkozásokat, ahol Anya és Leánya együtt játszhat a többiekkel ( Zalán nélkül). Ha az idő megengedi nagyokat sétálunk, színes leveleket gyűjtünk, mindenféle bogyókat és terméseket. A játszótéren összeröffenünk a haverokkal. Itthon mesét és mondókákat olvasunk vég nélkül, rajzolunk és színezünk, nehezebbnél is bonyolultabb készségfejlesztő feladatokkal bombázom a leányka agyát, addig sem a hiszti jár a fejében...legalábbis elvileg....


Eredmény? Hát vagy az én idegeim acélosodtak meg némileg vagy Réka engedett a gyeplőn. Magam sem tudom, de végre újra lélegzethez jutok, nem füstöl a fejem egész nap és nem akarok minden estére idegösszeroppanást kapni. Ha elvadul a helyzet egy-egy hiszti során, áttessékelem Rékámat a hálószobába, rácsukom az ajtót azzal, hogy majd akkor csatlakozhat hozzánk, többiekhez, ha lecsillapodott (pl. legalább egy rágókát engedélyez az öccsének és nem kivétel nélkül mindre tart igényt Kati babája számára, aki lássuk be, aligha növeszt maholnap fogakat.) Már egészen rutinos nyugalommal hallgatom, ahogy a hiszti mélypontján toporzékol Rékám a jobb időket is látott parkettán - gondolom, a szomszédok is velem együtt fülelnek.... - aztán pár perc múlva könnymentes arcocskával tűnik elő a nappali ajtajában, de legalább már nem szirénázik max. hangerővel. Ilyenkor újra szent lesz a béke. Hosszabb vagy rövidebb időre....


Hát így zajlik az élet nálunk mostanság....És akkor próbálom pótolni lemaradásom a bejegyzések terén.

Nahát, nahát....

Minő meglepetések érhetik a gyanútlan, alvó csemetéjét ellenőrizni kívánó anyukát!

Ha megtalálta volna a matracon a cipzárt, talán nem csak a lepedő alá bújt volna be kicsi kuckókereső leánykám.....

Kacagó gerléim

Azt hittem, úgy történik majd meg, mint Réka idején. Addig-addig nyüstölöm a legénykét, gyúrom és dagasztom, míg egy nap szó szerint dőlni fog a nevetéstől. Be szép is lesz, meseszép. Zalán csak kacag, kacag és gyöngyöző kacaja megtölti a szobát, pici könnyeket csal az én szemembe....Nem teljesen így történt, egyrészt, mert a dolgok ritkán történnek úgy, ahogy azt előre eltervezzük és elképzeljük, ugye...Nem mellesleg el is feledkeztem arról az apróságról, hogy Zalánnak tesója is van, az ám!

Úgyhogy ahogy szombat délután hazaestünk a  nagybevásárlásból és buzgón hurcolásztuk a tömött szatyrokat kapun belülre, teljesen váratlanul Tibi annyit mondott vigyorogva, ahogy elhaladt mellettem a cekkereivel:

- Kacagnak! - és az autó felé intett, melynek hátsó ülésén ott várakozott a két díszpéldány. Óvatosan résnyire nyitottam az ajtót Zalán oldalán, hogy túljárjak a szinte hangszigetelt ótónk tervezője eszén.... és már hallottam is, ahogy kisfiam roppant jól érzi magát. Tényleg kacagott!!! Hogy pontosan min nevettek őt ketten, bizalmasan, cinkosan, nem tudni, Réka pedig nem árulta el. Tibi annyit elkapott, hogy a "mitsubishi" márkanév kántálása volt a derültség egyik oka...Ahogy láttuk, egy idő után önmagában Réka kacaja generálta Zalánét. 

Csak szobroztunk ott az autó két oldalán, némán, vigyorogva. Nem is tudtam, hogy szégyelljem magam, amiért meglestem őket ebben a meghitt állapotukban, vagy sajnáljam, hogy csak pici szeletkét kaptam az első kacajből...Akárhogyis, a lényeg, hogy jó volt nézni őket. Ilyen egyszerűen csak annyira JÓ VOLT NÉZNI ÉS HALLGATNI ŐKET....

- Remélem, ilyen jó tesók lesznek mindig. - jegyezte meg Tibi kicsit később, ahogy felfelé haladtunk a lépcsőn, csemetéstül.... -  Hááát....gyerekként biztosan megvívják a maguk csatáit egymással, csak kössenek mindig békét. Aztán kamaszként, felnőttként állandósuljon ez a béke.

Rékarajzok

Mint nemrégiben említettem, Rékám újra rajzol. Legfrissebb alkotásaiból kettőt kicsempésztem a rajzfüzetből, mielőtt Rékám új hobbiját gyakorolta volna rajtuk, ami a színezés....

Az elsőn egy cica látható (bal oldalon). A cicára fodros szoknyát adott, a lába sem pálcika, kezében táska van, benne tejecske. Onnan tudom, hogy elmondta nekem.

Második rajzán a legelső mókus látható, amit Réka valaha is rajzolt. Füle pamacsos, farka bozontos. Imádom a rajzait, rajzolj nagyon nagyon sokat, Rékám!!!